Dzséjt összes hozzászólása
-
Ahsoka Tano
Igaz, jó edzőpartner lenne több fedett pályás sporteseményen
-
Videjó játékok
Figyelj, német honban a Wolfeinsteinekből például ki van véve az összes náci szimbólum (de azt hiszem, megcsinálták a MoH-ral is). Ilyenek után én semmin nem lepődök meg.
-
Ahsoka Tano
Miért, lányokat is bevesznek rohamosztagosnak?
-
Sorozatok
Rogers 2x02 Spoiler: Tehát akkor nem is Richard Edgar Castle, hanem Richard Alexander Rogers. Mindig is érdekelt, honnan jött a Castle név, ha egyszer az anyja Rogers, az apját pedig - elvben - még az anyja sem igazán ismeri. Bár ezek után már várom azt a részt, amikor felbukkan Castle papa (tuti lesz egy ilyen rész) Amúgy nagyon tetszett ez a rész, főleg azért, mert pl. a CSI: Miami egy hasonló részével ellentétben itt nem foglaltak állást és lett a túlvilág vs valóvilág dologból egy nyakatekert marhaság. Simán elképzelhető az is, hogy a család (és a lánya) csaló volt, és az is, hogy tényleg médiumok. A poénok újfent ültek, különösen mikor Castle Scully-nak hívta Beckettet. De az a sikkantás sem volt semmi Azt meg különösen remélem, hogy az Alexanderes "jóslat" (melynek végül is minden pontja teljesült már, hiszen ismerik egymást és Castle több ízben is megmentette már Beckett életét, az meg elég egyértelmű, hogy már fontosak egymásnak) már arra célzás, hogy az évad alatt végre összejönnek.
- Filmek
- Filmek
-
Filmek
Az Inceptiont nem láttam mondjuk, így nem tudom, abban mennyi trükk lehetett. De az fix, hogy egy Alien előtt játszódó Alien filmben nem kellhetnek nagy trükkök. Mert a sztorit legfeljebb úgy hozhatják össze, hogy valaki még a Nostromo előtt jár az Acheronon, és így keveredik kontaktusba kedvenc nyáladzó xenomorph-jainkkal, amik újfent egy űrhajón tesznek rendet. Ehhez legfeljebb kell a derelict díszlete, az LV-426 díszlete, meg az űrhajó díszlete. Amiket tényleg építsenek meg, amennyire csak lehet, persze a röpködő űrhajó, az Acheron hátterei, meg a bonyolultabb mutatványoknál az alienek lehetnek CG-k. Bááár... ha azt veszem, hogy az AR-nél '97-ben még az Auriga és a Betty jeleneteit is modellel vették fel.
-
Sorozatok
Ugyan már, az utolsó előtti epizódban is használták Mondjuk a sorozatnak nem csak Stargate, de Destiny is a címe, így azért örülök, ha azt is látjuk. Remélem idén hanyagolják a földi epizódok túlzásba vitelét. Azt nem szerettem se az SG-1-ban, se az Atlantisban, bár ott nem is vitték túlzásba, hála az égnek.
-
Filmek
Mi a bánatot akar ez 250 millióból? Ezt én is elutasítottam volna. Max 100 misit adnék, és azzal már leforgathatná a legdrágább Alien filmet. Nekem ez fel is tűnt, mert a trailerben is fel volt még öltözve, de arra gondoltam, hogy csak kétszer forgatták le, egyet a filmre, egyet meg a korhatáros trailer kedvéért... bár most belegondolva, pont nem a korhatáros trailerben láttam... Nem vagyok benne biztos, hogy ez az első eset, csak az első, amit észrevettek. Bár, hogy testdublőr vagy CGI, hát, szerintem édes mindegy.
- Egyéb fontos
-
Egyéb fontos
Mit bátorodjanak, a kisebb csatornák (AXN, Viasat, Discovery, National) már így is pénzt kérnek érte. Mit gondolsz, azok leágazásai miért nincsenek benne az alapcsomagokban? Mert fizetősek.
-
3x03 - Supply Lines
Khm... a Tanácsba sem csak Supermanok és Supertörpék vannak Lásd Seasee Tiin, Agen Kolar
-
The Phantom Menace - 3D
Gusztustalan és alaptalan.
-
The Phantom Menace - 3D
Hát a fogatverseny az szerintem irdatlan jó lesz, akárcsak a film végi csata. Ott fognak röpködni a lézernyalábok a fejünk körül
-
A Star Wars jövője
OFF 75%? Jó lesz az tízszer kevesebbnek is. Az ötvenedik számnak szerves részei voltak az ARC osztagosok, a részben viszont csak háttérelemek (mennyi ideig láttuk őket, egy percig?). Shaak Ti sokkal aktívabban vette ki a részét a Kamino megvédéséből, a részben jószerivel csak nézte az eseményeket, egyszer akciózott csupán. A képregényben sehol sincs Asajj és Grievous, szó sincs a DNS ellopásáról. A képregényben kilenc Jedi védi a Kaminot, itt van három. A képregényben a mon calamarik támadják a bolygót, nem Grievous csapatai és nyílt támadással jutnak be a városba, nem orvtámadással. Obi-Wan és Anakin nem harcol vízi szörnyekkel, sőt, Obi-Wan részt sem vesz a légicsatában (miközben a részben űrcsata volt; ami már az 51. számba csúszott át), míg a képregényben a klónok nem harcolnak a levegőben. A képregényben sikerült megvédeni a magzatokat, itt az elsők között pusztultak el. Arról nem beszélve, hogy az előzményei teljesen mások a két résznek. Szóval, mi hiányzik, hogy feldolgozásról beszéljünk? - Az ARC katonák szerepe. A képregényben egy egész szakasz volt, itt volt kettő, azok is csak pár pillanatig tűntek fel. - Legalább kicsit hasonló előzmény kellene, de az előzmények teljesen mások. - Icipicit sokkal több Jedi lovag. - Asajj és Grievous helyére egy mon calamari tábornok kéne. - Nem szabadott volna súlyos károkat szenvednie a klónüzemnek. - És persze, ki kéne hagyni a DNS megszerzésre irányuló sztoriszálat, csak úgy mint 99, Echo és Fives sztoriját. Mi maradt, amiben hasonlóak? - Shaak Ti, Obi-Wan és Anakin mindkét sztoriban szerepel. - Mindkét sztoriban megtámadják a Kaminot. Ez nem sok, bőven nem 75%, mivel mások a szereplők, a motivációk, az elosztások, a történet meg aztán pláne más. A legtöbb, amit rá mernék sütni, hogy remakelték az ötletet (de nem a képregényt). ON
-
Filmek
Predators Spoiler: Egyrészt kiderül abból, hogy maguk a ragadozók is hajóval jöttek a bolygóra, és űrhajóból is dobták ki az embereket. Az otthonukba csak nem űrhajóval furikáznának Aztán, a fúró, amiben Noland lakott, nem predator gyártmány volt. Vagyis ezt a bolygót hajdanán valaki más bányászati célokra használta. Ráadásul a bolygó teli volt földi növényekkel, vagyis feltehetően mesterséges világ, amit a Föld mintájára terraformáltak, valószínűleg a ragadozók. Emellett az AVPR-ben egyáltalán nem így nézett ki az otthonuk. És még Noland is mondta, hogy két évig ment ugyanabba az irányba, szóval elég messzire eljuthatott. Ha a ragadozók otthona lett volna, valószínűleg ennyi sétálás után belefutott volna a városaikba. És hát ugye azt is mondta, hogy mindig visszajön három, csak három (bár megnéztem, a feliratban ez nem szerepel... sok mással egyetemben sem, úgyhogy én inkább csináltam magamnak egy saját feliratot a filmhez).És filmen kívüli magyarázat: Rodriguez valamikor a film forgatása alatt, utómunkálatok közben interjúban mondta, hogy nagyon sok hamis információt hoztak nyilvánosságra, hogy ne lőjék le a film poénjait (ellenben ugye az AVPR rendezőzsenijeivel, akik maguk mesélték el az egész filmet a forgatás közben). Eme hamis infók között volt az, hogy ez a ragadozók bolygója lesz, de aztán Rodriguez megmondta, hogy nem az, csak egy bolygó, amin berendezték a vadászterületüket. Ugyanilyen hamis infó volt, hogy a film remake lesz (bár hajaz arra), vagy, hogy Noland karaktere maga Dutch a P1-ből, és Schwarzi fogja játszani. Még egy hamis forgatókönyvet is szétszórtak a neten, csak, hogy megtévesszék a rajongókat. A módszer bevált, a premierig igazán senki nem tudott semmit a filmről.
-
Sorozatok
Stargate Universe 2x01 Intervention Hát elkezdődött és milyen meglepő, semmi meglepetést nem okozott. Jó, Stargate erre már évek óta nem képes, hála az SG-1 és az SGA halhatatlanjainak (na jó, az SGA-ban nem mindenki volt annyira halhatatlan). Spoiler: Tudni lehetett, hogy nem fogják bemesélni a kölyköt. Igaz, nem ölték meg, de hát ez ugyanaz. Legfeljebb majd előveszik egy újabb sztorira. Tudni lehetett, hogy Kiva meghal és bár én Telford elhullására is fogadtam, még nincs minden veszve. Meglepődnék, ha megélné a 2x10-et (bár megélné, váltsa le Youngot). Ami kicsit váratlanul ért, az a Lucias Varro túlélése, azt hittem, a dinka lelövi. Ez egy jó pont, de szerintem ő sem lesz huzamosabb ideig túlélő. Viszont dupla jó pont a vöröskéért Ennek ellenére tetszett a rész, kihozták belőle azt, amit a gyenge előző rész végével ki lehetett hozni. Tetszett, hogy Scott és Greer végül nem az utolsó pillanatban esett be a zsilipbe, hogy akcióztak, a terv is egész jó volt (Rush blöfföl? Jó vicc, látszik, hogy a dinka nem nézte át a legénység személyi aktáját, akkor rájött volna, hogy Rush sohasem blöfföl. Rush feláldoz.). Összességében jó kis rész volt, de nem jobb, mint az eddigi jók. Na, ezt jól megaszontam.
-
3x03 - Supply Lines
Szerintem itt azért Dod erősen tódít. Nem szakadár Gunray, de így két lovat ülhetnek meg egy fenékkel. Legalábbis a második geonosisi csatáig. Ott Dod elég nyíltan támogatja a Szeparatistákat.
-
Sorozatok
Castle 3x01 Remek epizód volt, már nekem is hiányoztak (na nem mintha nem most néztem volna végig magyarul az első évadot, és nem néztem volna végig másodszor is a másodikat a nyáron... neeeem.... ). Bár borítékolható volt, hogy ez lesz a folytatás, az eleje (vége) meg ugyanolyan kiszámítható volt (már a közepén tudtam, mi a csattanó a nyitánnyal), de legalább nem is akarták azt a látszatot kelteni, hogy hű de nagyot találtak ki és ezt nem lehet kitalálni (ellenpélda az SGU első évadának vége, aminek folytatása valószínűleg szintén nem fog nagy meglepetést okozni, csak ott megjátsszák magukat.). Én is örülnék, ha végre "történne valami". Nem kéne tovább húzni - és szerintem a második évad vége miatt már nem is lehetne. Elég sok humora van a készítőknek, hogy úgy is tovább tudják fűzni a fricskákat.
-
A Star Wars jövője
Én is így vélem. Szép-szép (frászt ) az EU, de ne feldolgozzanak (ez nagy erénye a szememben a TCW-nek, hogy önállóan él, nem pedig az EU-t dolgozza fel).
-
The Phantom Menace - 3D
Én sem, szóval már csak ezért is örülök annak, hogy újra moziba kerül. Hogy hány D-ben, az sokadlagos szempont.
-
Star Wars - Detours
Vajon az ötöslottó számait is meg tudnám így jósolni?
-
A TCW kronológiai sorrendje
Nagyjából én is így gondolom, annyi különbséggel, hogy szerintem a Lightsaber Lost, a Grievous Intrigue és a The Deserter közel egy időben játszódik a Hostage Crisis című epizóddal. Azért gondolom így, mert a HC elején mondják, hogy Anakinék hazatértek kicsit a sok győzelem után, és ezekben a részekben ténykednek huzamosabb ideig Coruscanton. Plusz szerintem a Boba Fett trilógiával zárul Ahsoka büntetése (Anakin Winduval parádézott, míg ő a Templomban tartózkodott).
-
Star Wars - Detours
Na de az csak egy-két epizód, nem egy komplett sorozat. Bár ha túlélte a Holiday Specialt, az Ewoksot és a Droidsot, ezt is átvészeli valahogy.
-
Harry Potter
Fog? Az összes eddig elkészült filmet sokkal előbb láttam, mint, hogy kezembe vettem a HP3 könyvet (az volt az első, amit elolvastam). A filmek miatt vettem rá magam az olvasásra, mert tetszettek és kíváncsi lettem a könyvekre. A HP7 az egyetlen, amit előbb olvastam, mint hogy látni fogom (és az egyetlen, amit moziban fogok látni).