Ugrás a kommentre

Dzséjt

Admin
  • Összes hozzászólás:

    44.207
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    596

Dzséjt összes hozzászólása

  1. Az SFportalra az Avatar kapcsán filmekben és könyvekben feltűnő mesterséges nyelvekről kell írnom, és naná, hogy elővettem a Star Wars egyik-másik nyelvét is (na azért nem mindet, mert baromi nehéz lenne mindet felsorolni ). A lényeg, hogy miközben ezeket nézegettem, ráleltem a Jawa Juice/Ardees szinkronbaki megoldására. Biztosan tudják már páran a megoldást, de nekem eddig rejtély volt, hogyan lett a Jawa Juice-ból Ardees, ami láthatóan, hallhatóan sosem hangzott el a filmben. Eddig azt hittem, hogy a fordító próbált jó pofizni, vagy ilyesmi, hát nem. Mint ismeretes, a fordítók a szövegkönyv alapján dolgoznak, és abban eredetileg Ardees szerepelt. Sőt, még a film első vágásában is ezt kért Obi-Wan. Csak az utószinkronnál változtatták meg az Ardees-t Jawa Juice-ra, ami sose került bele a scriptbe, így a fordító sem tudhatott róla. Így lett az Ardees nevű ital beceneve a Jawa Juice, legalábbis az EU-ban
  2. Dzséjt

    Egyéb fontos

    Csatlakozom a hölgyhöz Majd viszek egy halom ruhát (magamra kapom a jövő hetet is), aztán ha láttok egy zöld kabátos Michelin gumiemberke szerű alakot, na az vagyok én
  3. Dzséjt

    SW videojátékok

    Spoiler: Ez a Galen Marek lesz a Star Wars Daniel Jacksonja
  4. Dzséjt

    Egyéb fontos

    Milyen jó panelben lakni, parkolóra néző főbejárattal. Reggel bejön a hókotrókocsi, és husss... volt nincs hó az ajtó előtt és az úton. Az már mondjuk más kérdés, hogy ezzel a mozdulattal lazán betemeti a parkolóban álló kocsikat, meg az is jópofa, mikor lefagy az egész parkoló és a hókotró meg sem áll a pakáig. Mert az tudni kell, hogy a mi kis parkeszunk egy enyhén emelkedő domb oldalára épült, amit miden újonnan betévedő csak akkor ismer fel, amikor berántott kézifékkel hagyja hátra a kocsit, az meg tovább csúszik a jégen. És mivel a parkolónk, tervezőjének hála O alakú, és a ki-bejárattól megy lefelé, aki egyszer betéved hozzánk fagyos időben, az jobb, ha megvárja az olvadást
  5. Dzséjt

    SW könyvek

    A filmekben egy deka bothan nem szerepel. Akire te gondolsz, az Rogwa Wodrata, egy holwuff.
  6. Dzséjt

    Filmek

    Azért a miénk csábítóbb. Mert ugye, vasárnap 12:30-as vetítéssel az SWSaga és az AVPUniverzum közös Avatar bulit tart az Aréna plázában. Sztárvendégek a dinasztia Donja, Oldfighter, valamint fel és lemenői, köztük a híres-hírhedt pod race versenyző, Ody Mandrell (és kiváló droidcsapata ). A Star Wars és Alien rajongók örülhetnek, a jegyeket Oldfighter, Infy (AVPU admin) és jómagam intézik. A sör és egyéb itókák rajongóknak sem lesz okuk a panaszra, mert a mozi megtekintése után szervezőink Katicatúrára viszik az érdeklődőket
  7. Dzséjt

    Egyéb fontos

    Ámen. Egy... kettő... öt...
  8. Dzséjt

    Filmek

    Nálam a lejátszó hiánya nem volt akadály az első DVD-knél. Az AQ, de még a Star Wars Trilogy-nál sem volt még lejátszónk (az volt a második DVD kollekció, amit megvettem, szóval még nem volt olyan nagy gyűjteményem ). Szerintem most is előbb lesz Blu-ray diszkem, mint lejátszóm hozzá... Jóóóóóóóvaaaaal előőőőbb... Ha csak nem nyerem meg az ötöst, mert akkor egy egész mozit veszek
  9. Dzséjt

    Dzséjt klippjei

    Wow, tényleg szép mennyiség. Mondjuk anno a Perfect Organism is megélt ezer nézőt, csak hát ugye jött a Fox és "game over, man, game over".
  10. Dzséjt

    Filmek

    Engem jobban izgat, hogy jövőre jön az Alien Saga is Blu-ray-en. Anno az Alien Trilogy (akkor még nem volt 4. rész, illetve akkor ment a mozikban) volt az első gyári VHS-em, aztán az Alien Quadrilogy volt az első DVD-m, szóval már csak a hagyomány miatt is az Alien lesz az első Blu-ray-em is.
  11. Dzséjt

    Filmek

    Azért három no name színésznek hogyan összejött már ez az év nagy filmek terén. Zoé Saldana - Star Trek, Avatar Sam Worthington - Terminator Salvation, Avatar Anton Yelchin - Star Trek, Terminator Salvation Azért kevesen mondhatják el magukról, hogy kvázi az ismeretlenségből egy év alatt részesei lettek két-két franchise-nak, ráadásul ketten rajongok százai által szeretett karakterek bőré bújtak, egy közülük pedig rögvest kettőjébe (Yelchin: Kyle Reese és Pavel Chekov). Ők tuti nem zárják rosszul az évet, ráadásul Yelchinnek borítékolva van a Star Trek 12, talán a TS folytatása is; Saldananak tuti borítékolva van a Trek új része, és esélyes, hogy az Avatar 2 is. Sami bratyó... nos, neki talán Avatar 2 és ha nagyon szeretik a producerek, akkor a T5
  12. Dzséjt

    Vicces és kedves dolgok

    Ez a legjobb
  13. Dzséjt

    Egyéb fontos

    Tiéd Igen, az egybefüggő felhőréteg fölött. Plusz az egész táj fehér, és -9 fok van
  14. Dzséjt

    Filmek

    Nálad kétszer nagyobb gyereknek is nekimentem már Ha tökön rúglak, te is összemész Na de elég legyen az OFF-ból!
  15. Dzséjt

    Egyéb fontos

    Hááát... izéééé... De egy könyves boltba is be akarok azért majd nézni
  16. Dzséjt

    Egyéb fontos

    Sőt, egy plusz nálam is van, mert egyik haverom nem tud jönni.
  17. Dzséjt

    Filmek

    Igen, mert innét nézve, csak téged rettent meg Akit ez befolyásol, az jószerivel amúgy se vinné el, mert pucér idegenek és csaták vannak benne. Másrészről, kisgyereknek nem való. Harmadrészt, pornófilmen is láttam 16-os karikát, és az ORTT szerint a TCW-re is az kéne. Szóval... Neked az, nekem nem, ne magadból indulj ki. Amúgy is, fel kell fújni, mert úgy jobban megmarad az emlékezetben, és többé nem csinálod/csinálja más. Ha igen, megint eljátszom ezt És szerencséd, hogy csak ilyen pitiáner dolgot lőttél le, mert ha valami nagyot, akkor a moziból tuti 45-ös szájjal távoztál volna
  18. Dzséjt

    Filmek

    De annyiszor el lett mondva már: ha valami a sztori eleme, legalább a film premierje előtt és annak környékén spoilerben a helye! Érdektelen, hogy szerepelt-e trailerben, kiderül-e a cikkekből, interjúkból, akármiből, a sztori spoilerbe való, mert van, aki nem olvassa el a cikkeket, nem hallgatja meg az interjúkat, sőt, olyan is akad, aki a trailert se nézi meg, mint pl. én a TCW esetén, és éppen emiatt látogatom ritkán a sorozat általános topicját (és a trailerekről ott is spoilerben megy a csevegés). Csak mivel ez egy általános filmes topic, így ezt nem kerülöm, ezért kéne itt még óvatosabbnak lenni azoknak, akik spoilerkednek. Nem kell tudni miben szerepelt a sztori részlet, azt sem, ki miről tud. Ami a sztori része, spoilerbe való, és mindenkit úgy kell kezelni, mint aki semmiről sem tud. Ahogy korábban egy kis költői túlzással megfogalmaztam (nem is oly rég): az is spoilernek számít, hogy ki mikor fingik a filmben. Amúgy meg, Tenel, Karrde, veletek semmi baj, véletlen volt, nyilvánvaló. Ráadásul bocsánatot is kértetek, poénra is vettem. Nekem személyesen azzal van gondom, hogy Oldi rám kezdett el mutogatni, hogy mert én szóvá tettem, hogy ő (mert ő kezdte, ha már nagyon keressük azt, aki kezdte) elcseszte ezt, sőt, még meg is jósolja, hogy mit csinálok a spoilerekkel a héten... Ody kiakadása meg annyiból jogos, hogy itt dumálunk erről a spoiler dologról, erre Jake ugyanúgy nem figyelmeztet rá. Az szerintem csak Jake-nek szólt, nem nektek.
  19. Dzséjt

    Filmek

    Kend már rám az egészet, légyszíves. Nehogy azt mond: "igen, elbaxtam, bocs". Mutogass csak arra, akinek kicsit megrövidítetted a szórakozását, és aki mellesleg pont téged is próbált figyelmeztetni, hogy ennek spoiler mögött lett volna a helye. És nem, egyszer sem néztem még spoiler mögé, nem is akarok, szóval ezzel rohadtul ne mentegesd magad. Alig tudok valamit erről a filmről, bár hála neked, most már valamivel többet Köszönöm szépen, bár én kérek elnézést, elvégre, nekem volt pofám nem szó nélkül hagyni, hogy kitárgyaljátok a filmet...
  20. Dzséjt

    Filmek

  21. Dzséjt

    Filmek

    Még rosszabb, mert minket kellett volna
  22. Dzséjt

    Filmek

    Ha kiderül, hogy nincs is benne a trailerben, a poéngyilkosok fizetnek nekünk egy kört, rendben frenkie?
  23. Dzséjt

    Filmek

    Na, megnéztem. Ez lenne az "nyilvánvalóan kiderül a trailerből" jelenet? Mert ezen kívül semmiféle hullazsákra utaló momentumot nem láttam... http://images.netbag.hu/20091214/22132619018.png
  24. Dzséjt

    Filmek

    Akkor valami baj lehet frenkie-vel és velem, mert nekünk ez valahogy ne pottyant le. Pedig hát az Alitar vágása közben szó szerint képkockáról képkockára vettem a trailert, de hullazsák nem tűnt fel (különben kerestem volna rá jelenetet az Aliensből ).
  25. Dzséjt

    HD formátum és a házimozirendszerek

    Hidd el, én is örülnék, de sajnos erre nagyon-nagyon kicsi az esély.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.