
Dzséjt összes hozzászólása
-
Párhuzamok
Ez meg csak tegnap esett le, hogy újra megnéztem a Rogue One-t. A halálán lévő Nemic és a megsemmisülés előtt álló K-2SO is ugyanazt mondja Cassiannak:
-
2x12 - Jedha, Kyber, Erso
Nower Jebel szenátor szerintem a csúcs, kábé Xiono szenátor szintjén áll. Következtetesen idióta: Fun fact: Jebel a háború után sem hagyott fel a politikával. Épp ellenkezőleg, az új Köztársaság pénzügyminisztere lett.
-
Értékeld a filmet
Nem, mert Galen akkoriban még nem ismerte a Halálcsillagot. A Rogue One előtti időszakban csak annyit sikerült megtudnia, hogy a Birodalom valmaiféle fegyverfejlesztésre használja a kutatásait. Csak azután szerzett tudomást arról, hogy miféle fegyverről van szó, hogy Krennic elvitte a Lah'múról.
-
Tarkin nagy moff
De, Krennic már évek óta képben van ekkor, sőt már ő a projekt vezetője igazgatóként. Egész pontosan még az első geonosisi csata első évfordulója előtt került be a Különleges Fegyver Csoportba, ami a Halálcsillag (akkor még "mobil fegyverplatform") építésével is foglalatoskodott. Persze ekkor még egy volt a több mint 150 különféle fajba tartozó élőlény közül, akik be voltak avatva ebbe a projektbe és részt vettek a Köztársasági Katonai Hadműveletek Csúcsértekezletén, ahol ez a projekt is előkerült és ahol Krennic első ízben ragadta meg az alkalmat arra, hogy kitűnjön. Ekkor a projekt egyik vezető kutatói még Dr. Gubacher (őt a TCW 5x10 Secret Weapons című részében láthattuk) és egy bizonyos Sahali professzor voltak. A harcállás hosszanti tengelye már kész volt. Mint írtam, ez még a háború kitörésének első évfordulója előtt volt, a csúcsértekezlet néhány héttel azelőtt vette kezdetét. Ekkor még egy ember kivételével mindenki csak találgat azzal kapcsolatban, hogy a mobil fegyverplatform milyen formában lenne képes megsemmisíteni bolygókat, és egyáltalán, ezek az ötleteket hogyan lehetne megvalósítani (a geonosisi terveken a fegyver elnagyoltan volt ábrázolva, mert még ők sem tudták, miképpen lehetne egy egész bolygó felrobbantani), Az egy ember, akinek volt valami elképzelése, az Orson Krennic volt, aki néma csendben ülte végig a csúcstalálkozót, majd egyenesen Mass Ameddához ment, ahol előállt a kyberkristályokkal és Galen Walton Ersóval. Innentől pedig felfelé szállt a pályája íve, amibe még Poggle elvesztése sem rondított bele. Ami azt illeti, az ep3 utolsó jelnetével egyidőben Krennic épp a harcállomás akkor már megépült vezérlőjében volt, és onnan figyelte az Uralkodó, Vader és Tarkin érkezését (Katalizátor, 13. fejezet - Csábítás; 147-148. oldal). Tarkin beavatásának ideje ismeretlen, a Katalizátorból annyi derül ki, hogy a klón háborúk idején már ő is tisztában volt a mobil fegyverplatform építésével, viszont sok befolyása nem volt fölötte. Péládul ő csak 2 évvel a háború után tudta meg, hogy Erso is a projekten dolgozik, és az ő áttörései nagy mértékben lendítettek Krennic karrierjén. A fordulópont számára Y.e. 17-ben, közvetlen Ersóék eltűnése után jött el. Krennic ugyan a helyén maradt, de lefokozták, Palpatine pedig Tarkint nevezte ki a Sentinel bázis parancsnokának azzal a megbízással, hogy szükség esetén ellenőrizze Krennicet. Szóval Tarkin valószínűleg előbb tudott a mobil fegyverplatformról, mint Krennic, de Krennic évekkel Tarkin előtt szerzett befolyást a Csillagpor-projekt fölött. Hogy az RO-ban Tarkin lódított-e azzal kapcsolatban, hogy ő beszélt a Halálcsillagról először, az jó kérdés. Simán benne van, hogy ott, miközben épp kisajátítja a Halálcsillagot magának és nyilvánosan megalázza Krennicet, szándékosan nagyzol ilyen hazugsággal. Elvégre a jelenlévők közül ki tudná ellenőrizni ezt az állítást? Ugyanakkor az sem lehetetlen, hogy igazat beszél, mert a saját szemszögéből tényleg olyan, mintha ő ajánlotta volna Palpatine figyelmébe a szuperfegyvert. Ne feledjük, bár Tarkin a birodalmi belső körben volt, a Sith-körből totál kimaradt. Tehát annyira nem volt közel a tűzhöz, mint Amedda vagy Sly Moore. Ugyan rájött, hogy Palpatine és Vader Sith, de ezt magától tette, nem beavatták. És pont ezért jobbnak látta, ha nem adja tudtukra, hogy tud erről. Szóval ő legjobb esetben is csak sejthette, hogy Palpatine állt mindkét oldal élén. Palpatine meg a geonosisi csata után nem szambázhatott le a frissen alakított Köztársasági Nagy Hadsereg parancsnokságára azzal, hogy "figyu, ezt most kaptam Dookutól, építsük már meg" vagy "ezt a küszöbömön hagyták, tudjuk használni?". Azt, hogy a Halálcsillag tervei a szeparatistáktól a Köztársaságnál landol, meg kellett hihetően tervezni, mert nyilván rá fognak kérdezn, hogy honnan van. A Krennic, Dr. Gubacher, Sahali professzor és sok más mérnök és tudós torkán lenyomott sztori pedig ez volt: a katonai hírszerzés a második geonosisi csata után talált rá a tervekre a Geonosison, miután a Jedik távoztak a bolygóról (tehát a TCW 2x07 Legacy of Terror eseményei után). Ráadásul a Köztársaság azzal legitimizálta egy ilyen pusztító fegyver építésének megkezdését, hogy a hírszerzés szerint már a Konföderáció is építi a sajátját és egy ilyen fegyverkezési versenyt nem veszthetnek el, különben elbukják a háborút (kábé ugyanaz az indok, ami az atombomba fejlesztése mögött is állt). Ennek ismeretében nem lehetetlen, hogy Palpatine úgy rendezte az egészet, hogy a tervek visszatértek a Geonosisra, míg köztársasági felügyelet alatt állt, aztán a második csata során "véletlenül" rátaláltak a klón hírszerzők, és innét valahogy a Startégiai Tanácsadói Testületben is helyet foglaló Tarkin admirális asztalán landoltak, aki örömködve vitte a cuccot Palpatine kancellár barátjához azzal, hogy építsenek ők is ilyet, mielőtt a gaz szepik megelőzik őket.
-
2x12 - Jedha, Kyber, Erso
OFF Én inkább a Sith háború végét jelölném meg, Coruscant felszabadításával, ami után újraformálták a Köztársaságot azzá, ami megismerhettük a HR és a PT érákban és amit az ST érában látott új Köztársaság is folytatott. Palpatine kancellárrá választásával is az lenne a baj, ami a yavini csatával, hogy össze-vissza kéne pozitív és negatív irányba matekozni, csak 32 évvel el kéne csúsztatni az idővonalat. Sith háborúk vége 1000 évre van az ep1-től, igazán sztorik még nem játszódnak ott, szóval sokat nem kéne mínuszba menni, és ha meg majd jönnek történetek, akkor is, elég kicsi az esélye, hogy a közeljövőben az legyen az idővonal hozzávetőleges közepe. Könnyebb lenne: 932 - The Acolyte 1032 - The Phantome Menace 1042 - Attack ot fhe Clones 1045 - Revenge of the Sith 1064 - Andor/Rogue One/A New Hope ... 1068 - Return of the Jedi ... 1099 - The Rise of Skywalker És így tovább. Szépen haladhatnánk előre matekozással, és nem úgy kéne számolni, mint most, szakaszosan, pozitív és negatív irányba.
-
Párhuzamok
Szerintem nem. K-2SO nem élőlény, nem halott vagy haldoklik a jelenetben és nincs róla teljes, oldalról vett kép, ahol senki sem takarja ki.
-
Párhuzamok
@Ody Mandrell a Make it Stop című epizód topikjában kitett posztjáról jutott eszembe ez a párhuzam:
-
2x12 - Jedha, Kyber, Erso
Sanszos, a múltkor én is összekevertem és Poe születését BBY 2-re tettem, pedig ABY 2-ben született. (Továbbra is de jó lenne, ha kitalálnának valami fix 0. évet, ami nem a yavini csata lenne, mert baromi gáz így számolgatni, a sztori közepétől mi mennyire van.)
-
2x12 - Jedha, Kyber, Erso
Akárki i stalálta ki, jó cuccot használ.
-
2x06 - What a Festive Evening
Nem, az Heert-nek és Lonninak ment, Lagret még meg is kérdezte őket, hogy hogyan jutottak be. Azután mondta el Heert, hogy Partagaz passzolta le nekik a meghívóját. Lagretet valami nagykutya haverja hívhatta meg, aki az állításával ellentétben nem került elő.
-
2x11 - Who Else Knows?
Én azt érzem vele kapcsolatban, hogy bár tudja, hogy nagyon-nagy bajba került, de annyira hisz még a rendszerben, hogy úgy véli, megúszhatja. Hiszen a rendszer fenntartásáért végzett kiváló munkája önmagáért beszél, a szabályszegések ellenére az eredményei kimagaslóak (levezette a ghormani mészárlást, elfogta Tengelyt) és hűsége végső soron kétségtelen. Valószínűleg pont a @Nute Gunray által is említett esemény, amikor Krennic kábé labdának nézi Dedra fejét (épp csak nem rúg bele), volt a fájdalmas ébresztő, hogy a rendszert abszolút nem érdekli ő. A korábbi eredményei semmik, a szava semmi, a hűsége semmi. Dedra Meero hadnagy a Birodalom szemében ugyanakkor senki, mint Syril Karn volt. Végső soron nem fogadta meg Partagaz tanácsát, hogy vigyázzon magára. Se Blevinét, hogy támassza meg a létrát, mielőtt mászni kezdene. Amikor zuhanni kezdett, valóban nem kapta el senki - ellenben Lagrettel, akinek baromi jó mentőkötele lehetett. Vajon ki lehetett az a rejtélyes buddy, akit Heert emlegetett a coruscanti partin? Meg eleve, Lagret hadnagy hivatalos volt egy ilyen partira, ráadásul, mivel jelen volt Sculdun kiállításának megtekintésén, amint az elhangzottak szerint csak a "belső kör" vehetett részt, így úgy érzem, Lagretnek valahol a Birodalom nagyon magas szintjén lehet haverja.
-
2x12 - Jedha, Kyber, Erso
Semmiféle időugrás nem volt, Bix jelenete ugyanabban az időben játszódik, mint amikor Cassianék elindulnak a Kafrene Gyűrűjébe. Nem mondhatjuk. Jyn kimenekítésében az ebben az epizódban a Yavin IV-en hagyott Melshi vett részt, az általa vezetett Bravo Kivonási Csapattal, ami rajta kívül két lázadóból és K-2-ból állt, valamint a Bravo Egy nevű U-szárnyúból, ami nem ugyanaz, mint amit Cassian használ. Annak a megnevezése LMTR-20, Andor ennek a missziónak nem volt része, ezért is csak a Yavin IV-en mutatják be őket egymásnak. Benjamin Bratt. Ezt a jelenetet azért is szerettem meg, mert remek átkötő a Rebels-szel. Ugye annak 4. évadának elején, az In the Name of the Rebellionban is van egy kis szócsata Saw és Mon között, de az még sok-sok-sok hónappal ezelőtt van (még biztos nem telt el egy év sem, mert Bail például még hologramon jelentkezik be). Abban az üzenetben eléggé összekapnak, Saw gúnyolja Mothmát, Mothma kvázi gyilkosnak nevezi. Aztán a kreténje felrobbantott egy átjátszó állomást, amire a Szövetségnek működőképes állapotban volt szüksége, majd szándékosan felrobbantott egy birodalmi transzportot, annak tudatában, hogy Sabine és Ezra ott ragadtak - szóval hagyta volna őket meghalni, csak az ifjak leleményessége mentette meg őket. Ennek ellenére a Szövetség nem szakított meg vele minden kapcsolatot, még most is próbálnak neki segíteni, tanácsokkal ellátni, de Saw-nak már ahhoz a rebelsbeli eseménysorhoz képest is brutálisan elgurult a gyógyszere, és most már azt hiszi, a Szövetség is meg akarja öletni (ami mondjuk nem volna egy rossz ötlet). Megkockáztatom, hogy bármi is kapta le a lábait a helyéről, az volt az utolsó csepp, és a józansága kártyavárként omlott össze. Hovatovább, talán azt hiszi, hogy a Szövetség próbált merényletet végrehajtani ellene (pedig lehet, hogy csak szimpla baleset volt). Attól félek, hogy itt szegény Kleyában még Luthen paranoiája dolgozik. És emiatt azért nem lesz neki egyszerű a Szövetségen belül az első időszakokban. A "senkiben sem szabad megbízni" attitűdöt át kell állítania csapatjátékosra. Az meg azért nem két perc. Persze Vel ebben nagy segítségére lehet (mondanám, hogy Cassian is, de hát sajnos... ). Ami szintén kellemes karakterfejlődés, tekintve, hogy még ennek az évadnak az elején is utálták egymást.
-
Az Andor sorozat
Ehhez kapcsolódóan egy nem régi interjúból részlet: "2020-ban végeztem a drámaiskolában, és ez az egész lényegében az első munkám volt. Még sohasem dolgoztam képernyőre szánt művön." - forrás: Vogue Azért nem semmi, ha alig pár hónapja vagy színész, és egyből egy Star Wars sorozatban kezdheted meg a karrieredet (az Andort 2020 novemberében kezdték forgatni), az állandó színésztársad pedig nem kisebb név, mint Stellan Skarsgård (akiről Dulaut a linkelt interjúban külön is beszél). Például, a meghallgatás utolsó fordulójában Skarsgårddal kellett felolvasnia, és a színész előtte leült vele 10 percre kávézni és kissé összeismerkedtek. Dulau pedig ezután úgy ment be az utolsó meghallgatásra, hogy úgy érezte, egy haver van vele, aki azt akarja, hogy megszerezze ezt a munkát.
-
2x12 - Jedha, Kyber, Erso
Ennek én is örülök. Hogy mekkora utat jártak be ezek a szereplők, azt talán e két ember kapcsolatán lehet a legjobban lemérni. Az Aldhanin Vel láthatóan nagyon nem csípi Cassiant. A Ferrixre úgy érkezik, hogy meg fogja ölni. Négy évvel később meg nem csak együtt isznak Luthenre és az elesett barátaikra, szeretteikre és népekre, hanem Vel annyira jóban van Cassiannal, hogy segítségére lehet Mothmának eldönteni, hihetnek-e a férfi szavainak. Ami amúgy nagyon tetszik Vel karakterfejlődésében, hogy láthatóan ő is belátta, hogy alkalmatlan vezetőnek, és, amint ezen túlesett, végre megtalálta a helyét a lázadásban. Benne nem volt meg az, ami a vezetéshez szükséges. Ez sajnos főleg a Ghormanon bizonyosodott be nagyon csúnyán azzal, hogy két ember is megtagadta a parancsát és abból az egyik véletlen megölte Cintát. Viszont azután csempészkedett kicsit, ahol lényegében a maga ura volt, nem kellett akciókat vezényelnie egy csapat élén, aztán pedig kiképzőtiszté vált, ahol a feladata annyi, hogy átadja a tudását. Mivel már alsó hangon is öt éve lázadó, részt vett nem egy akcióban, ráadásul a rezuméja elég változatos, bőven lehet hasznos tapasztalata, amit átadhat. (Vel kicsit olyan, mint Sobel százados a Band of Brothers-ben, aki szintén kiváló kiképző volt - a 101-es Easy század neki köszönhetően lett olyan jó, amilyen -, de pocsék harctéri vezető volt.)
-
2x11 - Who Else Knows?
Valószínűleg ez nem olyan üzenetváltás volt, mint mondjuk a Morse, hogy szavakat lehet továbbítani. rövid akusztikus jelekkel, így konkrét beszélgetést lehet lezavarni. K-2 azt mondja, amikor először fogják a jelenlétében a jelet, hogy: "Tömörrítési rejtjel. Szakaszos adás. Rövidített lánc. Túl rövid a dekódoláshoz. Felteszem ez olyasmi, amit megjegyeztél." Ebből nekem az jött le, hogy itt a jelek egy bizonyos szituációt jelölhetnek inkább. Mondjuk két villanás: minden rendben, nyugi. Három villanás: baj van, de nem komoly. Négy villanás: ráb*sztunk, gyertek értünk. Ilyesmi. Wil is "végső hívásnak" nevezte. Ezért sem lehet dekódolni, mert csak az tudja, mit jelent a jelszekvencia, akinek elmondták. Itt szerintem mindkét félnek igaza van. Draven álláspontja védhető, hisz jelenleg a Yavin IV-en lévő Bázis 1 a Lázadók Szövetségének féltve őrzött és legfontosabb titka. Az ep4-ből tudjuk, hogy a Birodalom ezekben az időkben már égen-földön keresi őket, és jelenleg bár vannak még kisebb sejtek és helyőrségek itt, ott és amott, de a lázadó sereg a Yavin IV-nél van. Szóval nagyon-nagyon szigorúan kell venni a szabályokat azért, hogy ez a titok titok is maradjon. Vagyis nagyon szigorúan kell ellenőrizni a ki- és bemenő jeladásokat, valamint azt, hogy ki hagyhatja el a bázist. Erre Wil egy ellenőrizetlen rádióval tart fent kapcsolatot az oroszlán barlangjában lévő emberkével. És láthattuk az epizód végén, hogy ez a jel néhány méteres pontossággal lekövethető, vagyis, ha a BBI előrébb járt volna a kutakodásban, lehet Kleyának és Wilnek hála most galaktikus léptékben mérve tűpontosan meg tudták volna határozni a lázadók bázisának helyét. Az ilyen kockázat miatt Draven joggal akad ki. Ez a kis rádió egy nagyon nagy biztonsági rés volt, amiről Wil kényelmesen elfelejtett szólni. Igazából, ha a BBI hatékonyabb, és sikerült volna lefülelni Luthent időben, ezt a cuccot simán felhasználhatták volna a Bázis 1 megtalálására. Ez ott elpittyeg Wil ágya alatt, aztán egy, a Yavin-rendszert blokád alá vonó birodalmi csillagromboló flottából már késő rájönni, hogy nem Luthen szólt oda nekik, hanem a Birodalom küldözgette a jelet, hogy bemérjék. Cassian és Melshi pediig szintén ilyen kockázati tényezők, hiszen ők is ismerik a bázis helyét és, ha elfogják őket, akkor lehet, hogy sikerül kiszedni belőlük. Viszont Cassianéknak is igaza van, hogy ki akarják menekíteni Luthent, pont azért, amit te is írtál, hogy nélküle ez a Szövetség nem létezne. A minimum, hogy segítenek neki, még, ha nem is értenek egyet a módszereivel. Ha már annyira jónak akarnak tűnni. (Ilyen téren a Szövetség vezetése azért elég szelektív és kissé álszent.) Ráadásul van itt még egy tényező, amivel szerintem Dravent is meg lehetett volna győzni, mert bár valóban vaskalapos, egyben pragmatikus katona is: Luthen a rádióhoz hasonlóan szintén egy ordas nagy kockázati tényező. Épp azért, mert nagyon sokat tett a Szövetségért, nagyon sokat is tud róla. Egyebek mellett a Bázis 1 hollétét. De szinte biztos, hogy ismer támogató szenátorokat, képviselőket, más gazdagokat, szervezeteket és egyéb dolgokat, amik így vagy úgy, de kapcsolódnak a Szövetséghez, de még titokban vannak, ám leleplezésük ártana az ügynek. Ha csak felmerül annak a lehetsőége, hogy a Birodalom közel került Luthenhez, akkor a minimum, hogy oda kell küldeni valakit, aki így vagy úgy, de megakadályozza, hogy kihallgathassák. Vagy úgy, hogy kimentik Coruscantról, vagy meggyilkolják. Spoiler a következő részből.
-
2x12 - Jedha, Kyber, Erso
Azért ebben a pár napban/hétben, amit felölel az Andor utolsó három része és az ep4, a Birodalmi Biztonsági Irodát lényegében lefejezték. - Meghalt a BBI Igazgatótanácsának két felügyelője, Heert és Lonni Jung hadnagyok. Az utóbbiról ráadásul bebizonyosodott, hogy kém volt. - A tanács egy harmadik felügyelőjét, Dedra Meero hadnagyot letartóztatták árulás és kémkedés vádjával. - A tanács feje, Lio Partagaz őrnagy öngyilkos lett. - A Birodalmi Katonai Fejlett Fegyverzetkutatási Osztály igazgatója, Orson Callan Krennic meghalt a scarifi csatában. - A BBI igazgatója, Wullf Yularen ezredes életét vesztette a yavini csatában. Bónusz: egy évvel eme események előtt a BBI egyik terepügynökéről, Alexsandr Kallusról kiderült, hogy szintén hónapok óta a Lázadók Szövetségének kémkedik, majd az elfogási kísérlet sikeretelnsége után dezertált a Szövetséghez. Ezután nem csoda, hogy az ep4-6 között már nem sokszor hallottunk a szervezetről (bár azért nem tűnt el, hiszen nem is olyan régen elég nagy szerepet kapott a BBI a Star Wars: Outlaws című játékban).
-
2x11 - Who Else Knows?
Ami már csak azért is jó, mert ez is jelzi, hogy Krennic az (újabb) csúszással az utolsó szalmaszálba kapaszkodik. Ugye az évad elején arról beszélt, hogy három éven belül szállítanak. Már a negyedik évnél járunk. A Ghorman Mészárlás előtt Partagaz még azt mondta, hogy Krennic az Uralkodóval beszél. Az RO-ban (vagyis eme sztoriblokk után nem sokkal) meg Vadernél kell pitiznie, remélve, hogy a főhörgő közbenjár az érdekében az Uralkodónál.
-
2x12 - Jedha, Kyber, Erso
Igen, ezzel egyetértek, a karakterben benne van, hogy hamar lerázza magáról ezt az egészet, én inkább erre a szakaszra gondoltam (noha valami miatt nem ezt idéztem be, mea culpa): Én úgy képzeltem, hogy Perrin, amennyiben a Szövetség nem menti ki off-screen, mindent elveszít, pont azért, amit Donát is írt. Perrin nem csak az ő szemszögéből, de a Birodalom szemszögéből is az "első számú nemzeti ellenség" férje lett, aki ráadásul a Birodalom magasrangú tisztségviselőivel bratyizott, szóval kémtevékenységre első osztályú lehetett. A birodalmi egzecíroztatás ezen a szinten minimum teljes vagyonelkobzás, társadalmi kirekesztés és jó esetben életre szóló beutaló egy Narkina-5-höz hasonló bűntetőtelepre. Mothma olyan szintű sz*rviharba tolta bele a családot, ami még Sculdunékra is kihathatott amiatt, hogy házasság révén a két család egyesült, és az ember azt hinné, nekik is teljesen el kell határolódniuk Perrintől (Leidát valószínűleg már megvédenék, bár ki tudja, ha túl terhessé válna a neve, lehet válás lenne a vége, vagy Stekan Sculdun korán özveggyé válna - ezekből mindent kinézek). Ehhez képest úgy tűnik, Perrin nem esett ki a pixisből. A néhány résszel korábbihoz képest annyi lényegi változás történt, hogy most nem a felesége, Mon Mothma ül a jobbján, hanem a szeretője, Runai Sculdun. Mintha a birodalmi egzecirosztatás teljesen elmaradt volna, és a Mon Mohtmával történtek talán még pozitívan is hatottak rá, mert így szabadon furkiázhat a szeretőjével a Coruscanton fényes nappal, és a kocsiban piálhat. Egy coruscanti utcán kolduló Perrin, egy Dedrához hasonló helyzetben lévő Perrin, egy chandrilai zuglakásban tengődő Perrin, egy kocsmatöltelék vagy egy halott Perrin nem lepett volna meg, de ez igen. Bár lehet, hogy pont az Ameddához és Sly Moore-hoz köthető barátsága, meg a Runai Sculdunnel közös viszonya, illetve a Sculdun-családhoz kötődése az, ami végül megmentette az írháját. Illetve talán Kloris jelentései is alátámasztották, hogy Mothma tényleg nem avatta be a férjét semmibe.
-
Melyik a kedvenc élőszereplős sorozatotok?
1. The Acolyte 2. Obi-Wan Kenobi 3. Ahsoka 4. Andor 5. The Book of Boba Fett 6, The Mandalorian 7. Skeleton Crew
-
2x12 - Jedha, Kyber, Erso
Ez szerintem sokkal-sokkal-sokkal inkább igazabb Maarva és Clem elvesztésére, mert ebben van párhuzam Cassian és Jyn között. - Clemet, Cassian apját a Birodalom ölte meg, amikor Andor még fiatal volt. A férfi halála az alapja annak, hogy hősünk gyűlöli a Birodalmat. - Lyrát, Jyn anyját a Birodalom ölte meg, amikor Erso még fiatal volt. A nő halála az alapja annak, hogy hőnsőnk gyűlöli a Birodalmat. - Marrva, Cassian anyja a lázadás korai éveiben hunyt el és jelentős karakter volt Cassian életében (és az Andorban), motiválta, hogy a lázadást segítse. - Galen, Jyn apja a lázadás éveiben hunyt el, és jelentő skarakter volt Jyn életében (és a Rogue One-ban), motiválta, hogy a lázadást segítse. A szülők elvesztésének tragikus hasonlósága az, amivel az Andor többletet ad ehhez a kapcsolatot. Viszont annyira azért mégsem viselte meg, ha a lánya anyósával hempereg, még mindig díszes ruhákban jár, felteszem az itóka sem két wupiupi volt, és azért mégis csak egy a korábbival megegyező siklólimuzinban tart hazafelé feltehetően egy átmulatott éjszakából. Csak nem Mothma ment érte.
-
2x12 - Jedha, Kyber, Erso
Alaposan és részletesen kifejtettem az előző évad első részének újranézése után ama epizód topikjában nem is olyan nagyon régen, most nem fogom előlről kezdeni és még egyszer leírni. Aki kíváncsi, ott megtalálja.
-
2x10 - Make It Stop
A pontosság kedvéért, Lear a Birodalmi Szárazföldi Erő (Imperial Army) altisztje volt, hiszen csak őrmesteri rendfokozottal bírt. Az BSzE-t a Solóhoz találták ki (a Mimbanon ők harcoltak, Han is BSzE katona volt), de itt, az Andorban láttuk őket a legtöbbször és legakítvabban. Lényegében ők voltak az Aldhanin, a Narkina 5-ön, a Ghormanen, a Ferrixen (utóbbi kettő esetében leszámítva a rohamosztagosokat, ők a Birodalmi Haditengerészet alá tartoznak). A Solón és az Andoron kívül más mozgóképes alkotásban nem is jelentek meg, de írott műben sem sokszor. Amúgy jópofa, hogy bár a Solo papíron megbukott, az Andor rengeteg dolgot emelt át onnan (a BSzE, a Cantwell osztályú cirkáló, a corelliai kutya, a range trooper stb). Jól emlékszel, ez az a Starpath Unit, amit Cassian akart elpasszolni Luthennek még a sorozat elején. Viszont szerintem Dedra nem bizonyítéknak szánta, hanem inkább az orra alá dörgölésnek. Ez volt az első hiba, amit Luthen vétett, Dedra emiatt figyelte fel rád, és most, öt évvel később végre megvan Tengely, ezt akarta üzenni azzal, hogy letett azt a Ferrixen felejtett Starpaht Unitot. Látta, hogy mentővel vitték el. Szerintem ez áll a háttérben. Legalábbis így, hogy Luthen kómában volt és mozgásképtelen. Lényegében azzá vált, mint Tivik az RO elején vagy most Lonni. Tehertétel, akit megmenteni már nem lehet, de túl sokat tud ahhoz, hogy a BBI kezére kerüljön. Nem biztos, hogy azokkal a módszerekkel többet ért volna el, mint azzal, hogy szíven szúrta magát. Ami normális körülmények között legalább olyan halálos, mint a nyaki ütőér elvágása. Mert ez a Star Wars, ahol egy felrobbant ember életét is meg lehet menteni isten háta mögötti világokon (Echo, Grievous), Luthen pedig a Coruscanton szúrta szíven magát, ahol valószínűleg a legkorszerűbb orvosi felszerelések vannak már a mentőkben is, amikkel akkor is meg lehetett volna menteni, ha kiskanállal kellett volna levakarni a plafonról a cafatjait.
-
Értékeld a filmet
Jó rég nem láttam a Rogue One-t, egész pontosan 2022. szeptember 20-án, vagyis egy nappal az Andor első részének premierje előtt. Azt hiszem, jobban ki sem jöhetett volna az, hogy legközelebb kábé egy órával a sorozat utolsó részének megtekintése után néztem meg újra. És hát na, az egész olyan összhatást kelthet, mintha egy kiváló tévésorozatot egy ugyanolyan jó mozifilmmel zártak volna le, ami a készítési sorrendtől eltekintve igaz is. És, ahogy a Rogue One újraértékelte az A New Hope számos jelenetét, az Andor ugyanúgy rengeteg pluszt adott a Rogue One-hoz, egy még jobb filmet kerekítve belőle. Például, amikor Andor lelövi Tiviket, nem tudok nem arra gondolni, hogy ez Luthen hagyatéka, az ő módszere, hogy megöli a barátot, ha az terhessé válik számára. Elég csak Tay Kolmára gondolni, vagy... És talán Cassian agyán is ez villan át, amikor Tivik lelövése után egy pillanatra dermedten áll. Hogy ő is kezd olyanná válni, mint Luthen. Vagy itt van Bail Organa feltűnése. Mindig is hatásos volt. Először számomra azért, mert nagyon tetszett, hogy az ep2-3 után újra visszatért és ugyanaz a színész játszotta. Ezt aztán az Obi-Wan Kenobi még erősebbé tette. És bár most átesett egy színészcserén, ezt egy pillanatra sem zökkentett ki. Úgy értem, eszembe sem jutott, hogy az Andorban Benjamin Brettet láttam és nem Jimmy Smits-t. Szóval, a Rogue One teljesen új megvilágításba került sok szempontból, amikről úgy érzem, még sokat fogunk beszélni. Az Andor Saga egy remek sztori a Skywalker Sagán belül, egy eposz, ami megmutatja a kisemberek küzdelmét a Galaktikus Birodalommal, a zsarnoksággal, elnyomással szemben, de ugyanígy megmutatja a kisembereket a másik oldalon is. Ezt a Sagát zárja le bravúrosan a Rogue One, és adja vissza a stafétabotot a Sykwalkereknek, a lovagoknak, hercegnőknek, tábornokoknak, admirálisoknak és lordoknak.
-
2x12 - Jedha, Kyber, Erso
A végén a kisbabát látva nálam kövér örömkönnyek csordultak ki a szememből. Mert ez az igazi remény. Cassian halála így egyben már azt is jelenti, hogy egy jobb világot hagy a gyermekére. Amúgy én úgy képzelem, hogy ha nem is ismerhette meg, de tudott róla. A Vellel lefolytatott beszélgetés alapján ha távolról is, de fél szemüket rajta tartják Bixen (amiben van ráció, tekintve, hogy elég fontos infókat tud a lázadásról). Szóval szerintem értesült a gyermekéről, és ez is sarkallja arra, hogy távol maradjon tőlük. Mégis, a kicsi létezése örömöt vitt eme kissé gyászos befejezésbe. Mert, ahogy mutatták az embereket a kamera, óhatatlanul az járt a fejemben, hogy a javuk pár nap múlva meghal. Cassian, K-2, Melshi, Krennic, Saw, Bail, Raddus, a cameózó Pao, a most csak emlegetett Merrick. Még azt a szegény U-szárnyút is elvesztik az Eadún. Persze azért van, akit a végzet (remélem) a háború végéig sem ér utol. Örülök, hogy Kleya megúszta, ő tényleg életben tarthatja Luthen hagyatékát, amit úgy érzek, a szövetségi hadvezetés méltatlanul lenéz. Különösen idegesítő volt a két gyáva féreg, Jebel és Pamlo szenátor szövegét hallgatni, akik száját pár nap múlva olyan mondatok hagyják el, mint "nincs remény" és "ennek a lázadásnak vége". De még az eddig racionális Bail is mintha kifordult volna magából Luthennel kapcsolatban. Oké, igazán nem ismerhettük a személyiségét ennyire közel az ep4-hez, mert csak a Rogue One volt, abban meg épp csak cameózott pár mondat erejéig. De azért tetszett, hogy a végén ő jelent meg Cassian ajtajában a jó hírrel. Mert oké, meg lehet kérdőjelezni Luthen módszereit, de az eredményeit ennek ellenére nem lehet tagadni. Itt kicsit azt éreztem, hogy a Szövetség megpróbál igazán jó, hősies színben feltűnni, ezért is próbálnak távol maradni az olyan alakoktól, mint Saw és Luthen. Persze ez érthető, ennek megvannak a pragmatikussági okai. Hisz ki a franc akarna olyan lázadáshoz csatlakozni, ahol terrorista és orgyilkos akciókat szentesítenek és bevállalnak komoly civil veszteséget (még a valóságban sem reklámozzák az ilyesmit). Ugyanakkor a belső kör egymás közt elismerhetnék azért az érdemeket. Pláne, amit az előző résznél is írtam, hogy Drevan sem rest Luthen módszereivel élni. Kellemes meglepetés, hogy pont Mothma, aki aztán a pacifizmus bástyája és a végén már félt Luthentől, az, aki kiállt Cassian mellett és nem hagyta annyiban a dolgot (meg Drevan, akinek azért még megvan a magához való esze, és elfogadta, hogy ez a sok véletlen nem véletlen). Amúgy Bail recast ide vagy oda, azért le a kalappal a készítők előtt, hogy még a kis bajszos tizedest is visszahozták, aki az RO-ban ezerrel rohan oda Mothmához azzal, hogy balhé van a Scarifon. Azért ezt látva már tényleg elhiszem, hogy Jimmy Smits-t sem valószínű, hogy vállrándítással cserélték le, hanem előtte azért próbálták összehozni. Megjegyzem Benjamin Bratt ezúttal is remekelt, és a sminkesek tényleg mindent beleadtak, hogy amennyire csak lehet, hasonlítson Smits-re az RO-ból. Soha rosszabb recastot. Itt szeretném megjegyezni, hogy ez a sorozat két évad alatt elérte, hogy a Mothma-család egy részét megkedveljem. Azt hiszem, ezen a fórumon nem titok, hogy mennyire a bögyömben volt Mon és Vel is. Mostanra mindkettőt megszerettem. Noha Mothma kancellári tevékenységével továbbra sem értek egyet és ezután is tartom, hogy ő az egyik legnagyobb felelőse annak, hogy az új Köztársaság nem tudta leküzdeni a régi Köztársaság betegségeit (lényegében ott folytatták az újjal, ahol a régivel abbahagyták - és ezzel nem azt mondom, hogy az új Köztársaság ugyanolyan volt, mint a Birodalom, csak azt, hogy ugyanolyan volt,m int a régi a végnapjaiban, nagyjából az ep1-2 közötti időszakban - ami még mindig ezerszer jobb, mint a Birodalom volt a legenyhébb korában). Vel meg, hát az első évadban érzett "unatkozó hercegnő" attitűdöt Cinta halálával végleg elvesztette, és ez szerintem nagyon jót tett a karakternek. Megkockáztatom, hogy ő és Kleya legjobb barátnők lesznek ezután, hiszen rengeteg közös van bennük. Elvesztették egy szerettüket a harcban, akik hagyatékát az ő feladatuk életben tartani. Wil is megúszta, bár úgy látom, lesántult a sorozat végére, de szerelőként ez valószínűleg azért nem akadályozza. Ő is párt talált magának, szóval a háború végén (vagy még az alatt) ő is családot alapíthat. Persze jó kérdés, kik fogják túlélni a polgárháború következő öt évét. Sok csatát kell még megvívni. Scarif, Yavin, Hoth, Endor, hogy csak a filmekből ismerteket említsem, de van még rengeteg más is, és nem biztos, hogy Vel, Wil vagy Kleya is megéri, míg felragyog a nap az új Köztársaság fölött. De azért jó lenne, ha a jövőbeli képregények és könyvek ilyen irányt vennének, vagy, ha esetleg az időben távolabb játszódó filmek és sorozatok még visszahoznák ezen karakterek valamelyikét. Kleyából például simán kinézem, hogy segített az Ellenállás hírszerző hálózatának kialakításában és működtetésében. A humort megint K2 hozta. "Azt fogom mondani, hogy elraboltál." Teljesen hihető lett volna. Meglepett Perrin is. Nem ismertem fel Sculdun nejét, azt hittem, csak egy random nő. Miközben e sorokat pötyögtem, jelent meg @Donát írása és csodálkoztam rá. Azért ez... Hát... Nem is tudom. Perrines. Ha ezt Sculdun megtudja... Ugyanakkor micsoda kontraszt volt ez a feleségével, aki felszabadultan ült a lázadók között Vellel. Ez már csak azért is fontos, mert az RO után legközelebb az RotJ-ban látjuk, amitől a karakter távolinak, idegennek hathat, olyasvalakinek, aki egy elefántcsont toronyból irányítja a lázadást. Szóval ez (is) nagyon sok pluszt ad Mothma karakterének. Tetszik, hogy olyan apró részletekre is figyeltek, minthogy Cassian elvesztette az apjától örökölt pisztolyt, és ezért nem használja már azt a Rogue One-ban. Partagazzal és Derdával kapcsolatban kicsit vegyesek az érzéseim. Egyrészt, alapvetően nem érzem őket gonosznak, valószínűleg ugyanilyen jól szolgáltak volna egy Köztársaságot is. Sőt Partagaz valószínűleg ténylegesen szolgálta a Köztársaságot a klón háborúk idején. És szerintem Dedra sem lett volna ilyen, ha nem a Birodalom neveli fel. De ők ilyenekké váltak, hittek a rendszerben és kiszolgálták azt, tudván, mire képes. Szóval a kevéske sajnálatom mellé egy jókora elégtétel is betársul, mert mindketten megérdemlik a bukást. Partagaz méltósággal ment el - apropó, Lagretnek jó magasan lehetnek csókosai, ha még mindig BBI felügyelő az egy évvel ezelőtti pofáraesése után. Blevint ennek a töredékéért kivágták. Akárhogy is, tetszett, hogy Partagaz a halála előtt Nemik kiáltványát hallgatta, amiről mint kiderült, már szétterjedt a Galaxisban. Szerintem Partagaz megértette a mondanivalóját, és talán részben ezért is választotta az öngyilkosságot. Lagretnek meg a becsületére legyen mondva, hogy ő is megértette, mit ért az őrnagy "a gondolatai összegyűjtése" alatt és leintette a rohamosztagosokat. Dedra meg, hát hogy is mondjam, remélem túléli a polgárháborút abban a birodalmi börtönben, kiélvezi az ottani élet minden keserűségét, hosszan elgondolkodik azon, mit tett, aztán megmentheti őt az új Köztársaság hadserege. Hogy aztán rájöjjenek, ki is ő és milyen szerepet vállalt a ghormani mészárlásban, szóval haditörvényszék elé állítják és élete végéig elítélik háborús bűntettek miatt. Lehet, hogy habozott kiadni a parancsot a ghormani népirtásra, de attól még kiadta a parancsot. Heert meg, jujj. Hát, úgy végezte, ami végül is végig volt: báb. Csak a végén már K-2 bábja volt egy szép kis lézershow-ban. Mi van még... Talán még az lett volna szép, ha valahogy megemlítették volna Jynt, mint lehetséges kapcsolatot Galenhez és Saw-hoz. Bár Draven beszélt egy folyamatban lévő beszivárgó akcióról, ami szerintem már Jyn kimentésére utalás. Illetve nem annyira tetszett, hogy a végén megmutatták Kassa húgát. Bár ez ad egyfajta keretet a sorozatnak, mégis, csúnya emlékeztető ez egy (a korábbi ígéretekkel ellentétben) teljesen elkaszált sztoriszálra. De ez legyen... vagyis hát, a szememben ez a legnagyobb baja az egész sorozatnak, szóval majdnem hibátlan. Meg jó lett volna, ha láttuk volna, hogyan vesztette el Saw mindkét lábát. Ám ez már nem is negatívum, csak egy csöpp hiányérzet. És most jöjjön a Rogue Onei: A Star Wars Story, hogy méltón zárhassam az Andor Sagát.
-
2x11 - Who Else Knows?
Kyber, Jedha, Galen Erso, fegyver - kulcsszavak az RO elejéhez. Cassian ezen szavak hallatán veszti el kissé a türelmét. És ott ő mondja ki először Galen teljes nevét. Hát itt a magyarázat, honnan tudta. Dedra rossz szokása, hogy folyton kutakodik, alaposan visszaütött (de azért örültem, hogy elmondták, hogyan lelt rá Luthenre). Bezsélgetése Krennic-kel baromi ütős volt. Krennic eddig sem volt salambalam, de fenyegetőnek nem kifejezetten hatott. Itt viszont, hát nem csodálom, hogy Jégkirálynő hadnagyba a sz*r is belefagyott. De úgy néz ki, a BBI komoly károkat fog szenvedni. Krennic Partagaz kiiktatását is előre vetítette már, bebukták Dedrát, talán csak pár hét, és Krennic is megy a levesbe, hogy aztán pár nappal később Yularen is elpárologjon a Yavin IV fölött a Halálcsillaggal. De szerintem Heert sem fog élve kisétálni abból az épületből, vagy ha mégis, Dedra mellett kap helyet a kivégzőosztag előtt. K-2SO hozta a formáját, állati ez a droid. - Velünk vagy? - Nem - puff, már repült is a madárka. Kleyát nagyon sajnáltam. Teljesen összeroppant. Luthen halála teljesen kikészítette, de azért az üzenetet még át tudta adni. Örülnék, ha túlélné, ha legalább ő láthatná azt a világot, aminek megszületéséért harcoltak, de nem jósolok neki nagy jövőt. Van egy olyan érzésem, hogy már csak pár perc van az életéből. És mi jön ezután? Hisz Cassiannak, Melshinek és K-2SO-nak nem kisebb világról, mint a Coruscantról kell kijutnia. A Birodalmi Hadiflotta gerince állomásozik itt. És azt hiszem, ennyi most, mert ahogy ezt a részt abbahagyták, hát csak egy fél pillanat választott el attól, hogy ne folytassam, hanem idejöjjek leírni a gondolataimat. Egyetlen dolog fura: Vel eltűnt. Még csak nem is említették. Pedig a közös múlt miatt azt gondolná az ember, hogy őt is ugrasztják, ha Luthen előkerül. A Szövetség meg láthatóan nincs elragadtatva Luthen módszereitől, bár kicsit érdekes ezt attól a Draventől hallani, aki Mothma parancsát megtagadva utasítja majd Cassiant Galen Erso helyszíni kivégzésére. Ez mennyiben más attól, mint amit Luthen csinált, kedves tábornokom? Na de most már tényleg megyek. Eddig csak a körmeimet rágtam le, de úgy érzem, az utolsó részre az ujjaimat is elemészti az izgalom.