NorbiLordi összes hozzászólása
-
Part IV
Na ez eszembe se jutott, hogy láttunk már ilyet. Sinube-t se ismertem fel első nézésre, pedig direkt sasoltam, hogy látunk e esetleg a filmekből is ismerős figurát. Mondjuk nekem a padawan kilóg a sorból, ő ott lett volna Reva-val a 66-os idején? Más magyarázatot nem találok rá, mert nem hiszem, hogy egy Inkvizítornak olyan nagy trófea egy erőben alig jártas gyerek. Lehet Reva-nak egy emlékeztető, hogy Obi-Wan őt is cserben hagyta, és táplálja a gyűlöletét?
-
Part IV
Na úgy tűnik mintha Kenobi kicsit kezdene magára találni. Azt hittem majd a Boba sorozathoz hasonlóan lesz pár flashback, de hamar Leia után indult. Azért Reva-t se kell félteni, simán megkínoz egy 10 éves gyereket. A konzervált testek már önmagukban durvák voltak, hát még a kis padawan Vajon miért tartogatják őket? Bujkáló jedik lettek volna, akiket levadásztak és kitették trófeának? Élőben most láthattunk először Purge Troopereket, mondjuk nem sok idő jutott nekik. Kicsit érdekes volt szerintem a szökés, valahogy egyáltalán nem volt feltűnő Obi-Wanon a "ballonkabát". Meg mikor körbevették őket, akkor a háttérben meg mellettük lazán sétálgattak emberek mintha semmi látni való nem lenne. Aztán lehet csak az útból próbáltak eltűnni, de nem kapkodták el az biztos.
-
Star Wars viccek
- Part III
- Star Wars viccek
- Star Wars viccek
- Star Wars viccek
- FAN képek, videók, írások mindenkitől
- 4x10 - Carnage of Krell
Kedvet kaptam újranézni az Umbara-szálat. Kicsit irónikus, hogy Krell állítása szerint előre látta, hogy a Köztársaság bukni fog, és inkább átáll Dooku-hoz, de a végzetet így se kerülte el. A klónok ugyanúgy hajtóvadászatot indítottak ellene, majd a végén kivégezték. Többször is emlegetve van, hogy a klónok nem agyatlan droidok, ami szintén irónikus, hisz a fejükben ott a chip, amitől majd azokká válnak. Dogma ilyen szempontból jól előre vetíti a jövőt, aki mindenáron követni akarja Krell parancsait akkor is, amikor mindenki ellene fordul, mert hogy a klónoknak ez a dolga.- Reva, a Harmadik Nővér
Ha Fennec túlélte a gyomorlövést, úgy hogy Boba még ezután végighurcolta a fél sivatagon, akkor egy Főinkvizítor, aki a Sötét oldalt szolgálja nehogymár ne élje túl. De mondhatnám a már klasszikust érvelést is: ha Darth Maul túlélte a kettévágást, aki ráadásul még nem tudom mennyit zuhant lefele, akkor mindenki megnyugodhat, hogy a Főinkvizítor is túl fogja. Másrészről központi szerepe van a Rebelsben. Egy több évados, kánonnak számító sorozatot csak nem fognak azért felrúgni, amikor Ahsoka fénykardjának a színén mekkora háborgás ment, hogy más mint egy könyvben. Nem is értem, hogy merülhet fel egyáltalán, hogy végleg kinyírták. Ezt a maradék 3 részt végiglábadozza valamerre, majd vissza fog térni, mindenki nyugodjon meg.- Star Wars viccek
- Star Wars viccek
- Part III
Meg a Leia-t pajzsnak használó rohamosztagos lelövése is kicsit rizikós volt szerintem. Rendben, hogy egy 10 éves gyerek nem akkora célpont, de amennyire Obi-Wan szét van csúszva, simán mellé mehetett volna. Nem hiszem, hogy buckapatkányokra lövöldözött unalmas óráiban a Tatooine-on.- Part III
Nekem is ez jutott eszembe a rész nézése közben- Star Wars viccek
- Reva, a Harmadik Nővér
- Star Wars viccek
Na nekem a diplomaosztós képem mind ilyen, csomó képet löttek ahogy átveszem, kezet fogok 2 emberrel is, de mindegyiken pont ilyen fejem van. Kénytelen voltam megphotosoppolni- Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Mai rész elejétől a végéig:- Part III
Ó gyerekek mi volt itt, Vader vs. Obi-Wan Ha Reva kegyetlennek volt mondva a kézlevágásért, akkor Vader nem tudom mi Annyira látszott, hogy arra próbál játszani, hogy az ártatlan emberek szenvedését látva majd feladja magát. Mikor a dobozok mögött bujkált, én egy pillanatra azt hittem, hogy meg is teszi. Nagyon látszik, hogy ez a 10 év megártott neki, nemhogy az emberekben nincs már semmi bizodalma, hanem saját magában sem. Amíg Vader ereje teljében van, addig Obi-Wan csak védekezni tud, de azt is úgy ahogy. Ha nem kellene neki élve, akkor fél percet se bírt volna ellene. Volt egy pillanat, amikor ugyanúgy püfölte Vader a fénykardját egy kézzel védekezésre tartó Obi-Want, mint ahogy Luke fogja majd őt évekkel később, csak itt Obi-Wan nem volt a földön. Az mennyire kegyetlen volt, hogy beledobta a tűzbe Azért nagyon jó volt végre ennyit látni Vadert, hogy nem csak cameo szerepeket kap. Ezt most fel kell dolgozni, ennyi jóságot nem bír az agyam egyszerre A nagy találkozó mellett minden eltörpül, de azért jegyezzük meg, hogy Quinlan Vos túlélte a 66-ost.- Star Wars viccek
- Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Ha valakinek nem tetszik a karakter, akkor rögtön a színészt kell támadni, ezt történik most is. Csak a jól megszokott rasszista történet.- Vicces és kedves dolgok
- Star Wars viccek
Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.Account
Navigation
Keresés
Böngésző push értesítéseinek konfigurálása
Chrome (Android)
- Koppints a címsáv melletti lakat ikonra.
- Koppints az Engedélyek → Értesítések lehetőségre.
- Módosítsd a beállításokat.
Chrome (Desktop)
- Kattints a lakat ikonra a címsorban.
- Válaszd a Webhelybeállítások lehetőséget.
- Keresd meg az Értesítések elemet, és módosítsd a beállításokat.
Safari (iOS 16.4+)
- Győződj meg róla, hogy az oldal telepítve van a Kezdőképernyőhöz adás lehetőséggel.
- Nyisd meg a következőt: Beállítások → Értesítések.
- Keresd meg az alkalmazásod nevét, és módosítsd a beállításokat.
Safari (macOS)
- Lépj a Safari → Beállításokmenüpontra.
- Kattints a Weblap fülre.
- Válaszd az Értesítések menüt az oldalsávban.
- Keresd meg ezt a weboldalt, és állítsd be a saját preferenciáidat.
Edge (Android)
- Koppints a címsáv melletti lakat ikonra.
- Koppints az Engedélyek lehetőségre.
- Keresd meg az Értesítések lehetőséget, és módosítsd a beállításokat.
Edge (Desktop)
- Kattints a lakat ikonra a címsorban.
- Kattints az Engedélyek ehhez a webhelyhez lehetőségre.
- Keresd meg az Értesítések elemet, és módosítsd a beállításokat.
Firefox (Android)
- Lépj a Beállítások → Webhely engedélyek menüpontra.
- Koppints az Értesítés menüre.
- Keresd meg ezt az oldalt a listában, és módosítsd a beállításaidat.
Firefox (Desktop)
- Nyisd meg a Firefox Beállítások menüjét.
- Keresd meg az Értesítések menüt.
- Keresd meg ezt az oldalt a listában, és módosítsd a beállításaidat.
- Part III