Ugrás a kommentre

Reva, a Harmadik Nővér

Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

Na, kapja meg az Obi-Wan Kenobi egyik prominens szereplője a neki járó topikot. A Harmadik Nővér, azaz Reva.

7 órával ezelőtt, Donát írta:

Plusz az, hogy Reva szálánál pont feljött Kenobi hajkurászása és no lám, pont beindul a Kenobi sorozat ezzel, kicsit olyan snassz volt. Jobb lett volna kevésbé direkten felvezetni Reva karakterében a Kenobi fixációt, mert így úgy jött le, mintha mindenegyes nap, minden egyes jelentéktelen Jedi elkapásánál azon mérgelődne Reva, hogy nem Kenobit üldözik. Ez 10 év után kissé hiteltelen nekem. Ha pár hete épp az orruk előtt szökött volna meg Kenobi, teljesen érthető lenne, hogy minden nap ezen mérgelődik azóta Reva, de azzal, hogy jelezték, hogy 10 éve üldözik Kenobit és Reva folyamatosan nyűglődik, kicsit túl szájbarágós a motiváció.

Miért ne nyűglőthetne ezen minden hitvány Jedinél? Azért ezeknek a sötét oldali egyéneknek eléggé be tud kattanni egy-egy dolog. Nem teljesen százasok, de legalább haragtartók. És amúgy egyáltalán nem biztos, hogy tíz éve van rákattanva Obi-Wanra. Lehet, hogy ez csak fél éve a heppje. Az Owenne történt csevegés uátn Revának van egy beszélgetése az Ötödik Fivérrel, aki azt mondja, hogy "az elmúlt tíz évet a keresésével töltöttük", mire Reva ezt feleli: "talán rossz helyen keresgéltétek".

Nem azt mondja, hogy "mi", hanem "ti". Külön veszi magát tőlük, ami nekem azt jelzi, hogy Reva nem volt részese az Obi-Wan utáni kutatásnak. Mi több, úgy tűnik, hogy Reva az inkvizítorok között még újoncnak számít. A Fő Inkvizítor is kivülállóként kezeli, mint aki nemrég jött és csak hátszéllel csatalkozhatott. A sárból küzdötte fel magát közéjük, de ő ér a legkevesebbet közüllük - ezt ugye a Fő Inkvizítor mondja neki. És maga a Harmadik Nővér is úgy viselkedik, mint aki kívülálló. Nem csapatjátékos, a társaihoz képest rendkívül ambíciózus, megy a saját feje után, dacol a Fő Inkvizítorral, és úgy tűnik, igen komoly hatalom- és bizonyítási vágya van.

Én most úgy gondolom, hogy ő lehetett az egyik ifjonc az első rész elejéről, és sikerült kijutnia a Templomból. A coruscanti alvilágban rejtőzött, itt kapták el és neveltek belőle évek alatt inkvizítort. De éppen ezért újonc, ráadásul míg a többiek már legalábbis egy Jedi mester alatt szolgáló padawanok vagy kiképzett Jedik voltak, ő csak az ifjonc szintig jutott, és ezért is nézik le a többiek annyira. Ő meg azzal szeretné bebiztosítani a helyét, hogy elviszi a Mustafarra azt, akit Vader mindenkinél jobban akar: Obi-Wan Kenobit. Végül is, ha a közvetlen felettese semmibe veszi, akkor csak úgy lehet ő az ász, ha átnyúl rajta és a nagyfőnököt nyűgözi le.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 perccel korábban, Dzséjt írta:

Nem teljesen százasok, de legalább haragtartók.

Itt gondoljunk csak Maul-ra, aki az életét szentelte az Obi-Wan elleni hajszának. Sokan nem kedvelik az öreget. :D Lehet, hogy Reva még a templomban kapott olyan impulzust ami miatt örökre megutálta a Jedit. Nagyon érdekes lesz az ő szála is a sorozatban. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Na, kapja meg az Obi-Wan Kenobi egyik prominens szereplője a neki járó topikot. A Harmadik Nővér, azaz Reva.

Miért ne nyűglőthetne ezen minden hitvány Jedinél? Azért ezeknek a sötét oldali egyéneknek eléggé be tud kattanni egy-egy dolog. Nem teljesen százasok, de legalább haragtartók. És amúgy egyáltalán nem biztos, hogy tíz éve van rákattanva Obi-Wanra. Lehet, hogy ez csak fél éve a heppje. Az Owenne történt csevegés uátn Revának van egy beszélgetése az Ötödik Fivérrel, aki azt mondja, hogy "az elmúlt tíz évet a keresésével töltöttük", mire Reva ezt feleli: "talán rossz helyen keresgéltétek".

Nem azt mondja, hogy "mi", hanem "ti". Külön veszi magát tőlük, ami nekem azt jelzi, hogy Reva nem volt részese az Obi-Wan utáni kutatásnak. Mi több, úgy tűnik, hogy Reva az inkvizítorok között még újoncnak számít. A Fő Inkvizítor is kivülállóként kezeli, mint aki nemrég jött és csak hátszéllel csatalkozhatott. A sárból küzdötte fel magát közéjük, de ő ér a legkevesebbet közüllük - ezt ugye a Fő Inkvizítor mondja neki. És maga a Harmadik Nővér is úgy viselkedik, mint aki kívülálló. Nem csapatjátékos, a társaihoz képest rendkívül ambíciózus, megy a saját feje után, dacol a Fő Inkvizítorral, és úgy tűnik, igen komoly hatalom- és bizonyítási vágya van.

Én most úgy gondolom, hogy ő lehetett az egyik ifjonc az első rész elejéről, és sikerült kijutnia a Templomból. A coruscanti alvilágban rejtőzött, itt kapták el és neveltek belőle évek alatt inkvizítort. De éppen ezért újonc, ráadásul míg a többiek már legalábbis egy Jedi mester alatt szolgáló padawanok vagy kiképzett Jedik voltak, ő csak az ifjonc szintig jutott, és ezért is nézik le a többiek annyira. Ő meg azzal szeretné bebiztosítani a helyét, hogy elviszi a Mustafarra azt, akit Vader mindenkinél jobban akar: Obi-Wan Kenobit. Végül is, ha a közvetlen felettese semmibe veszi, akkor csak úgy lehet ő az ász, ha átnyúl rajta és a nagyfőnököt nyűgözi le.

Ha nemrég csatlakozott akkor működhet. Szerintem személyes bosszú vezérli. "What I'm owed".

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem azt sem érdemes még elvetni, hogy egyáltalán nincs semmilyen személyes gyűlölete Obi-Wan Kenobi felé, csak tudja, hogy Vader mindennél jobban szeretné őt megkapni, és ezzel Reva maga jobb pozíciót szerezhetne az inkvizítorok között, monduk Fő Inkvizítor posztot vagy akár még Sith tanítvány is lehet - gondolkodhat így. Erre is utalhat azzal, amikor a Fivér rákérdez, mit remél, ő meg azt vágja rá: "ami jár nekem". Obi-Wan a fővad, a fődíj, a jegy a legendák közé, és Reva, akit a társai egy bantha puduval tartanak egyenértékűnek, ezt akarja elvinni a nagyfőnökhöz. Ha tudná, hogy Ahsoka él, akkor talán mindkettőt hajtaná.

Plusz, ha csak bosszút akar állni Kenobin, akkor elég lenne megölnie. De ő mindenképpen le akarja szállítani élve Vadernek. Az egész karakter eddig nekem azt sugallja, hogy mivel ő annyira kívülálló, hogy a többi inkvizítor még a nevét is használja (mind az Ötödik Fivér, mind a Fő Inkvizítor nevezte Revának is, miközben semmelyik másik társukat nem hívják a saját nevén), valószínűleg évek óta úgy bánnak vele, mint egy köreikbe pofátlankodott patkánnyal, ezért próbál valami nagyon-nagy dolgot tenni, amivel tövig benyalhat az inkvizítorok főnökének. A csaj baromira ambíciózus. Persze emellett lehet még morcos a Jedikre, akár még Kenobira is, de szerintem a fő motivációja mindössze az, hogy Obi-Wan által jobbá fordulhat az élete az inkvizítorok között.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem utolsó sorban ő tűnik a legélesebb késnek a fiókban. :) 

Egyébként ezt a Leia elrablási tervet miért pont most találta ki? Régebben is véghez vihette volna. Szóval miért most? Nem volt új infó Kenobiról ha jól emlékszem.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem az Ötödik Fivér is csak királyi többesként mondhatja, hogy " 10 éve keressük" Kenobit. Mert 10 éves a 66-os parancs. Azóta tűnt el. A Birodalom keresi, ennyi. Ennélfogva ha Reva az egyik padawan az elején, 25 évnél ő sem idősebb, sőt, inkább 22 kéne legyen kb. Tehát túl rég ő sem gyűlölheti Kenobit. Magam is arra hajlok, hogy csak szakmai ambíció hajtja a nagy vadra. Viszont ha ilyen fiatal,sőt a társai is lekezelik, újra felmerülhet a kérdés a számozással, vagyis hogy lehet Ő a Harmadik, míg egy régebbi motoros az Ötödik? 

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Egyébként ezt a Leia elrablási tervet miért pont most találta ki? Régebben is véghez vihette volna. Szóval miért most? Nem volt új infó Kenobiról ha jól emlékszem.

Az elhangzottak alapján már korábban is kereste Kenobit. Nem feltétlenül ez az első terve Kenobi elkapására. De valszeg ezaz első ami működik.

Gondolom most épp nagyon elege lett az utolsó senki jedik hajkurászásából, és épp a tatooine-i padawan volt az utolsó csepp a pohárban és gondolta most újra nekifut Kenobi elkapásának mert alapesetben nem jut sehova.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

36 perccel korábban, csoli1138 írta:

Viszont ha ilyen fiatal,sőt a társai is lekezelik, újra felmerülhet a kérdés a számozással, vagyis hogy lehet Ő a Harmadik, míg egy régebbi motoros az Ötödik? 

Lehet megörökölte. Ha a Fő Inkvizítor poszt megörökölhető, akkor talán a többi "szám" is.

5 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Egyébként ezt a Leia elrablási tervet miért pont most találta ki? Régebben is véghez vihette volna. Szóval miért most? Nem volt új infó Kenobiról ha jól emlékszem.

Annyit mond, hogy kapcsolatot talált Bail és Obi-Wan között. Plusz szerintem azért ahhoz is kellett idő, míg elszánja magát egy birodalmi szenátor lányának elrablására. Ahogy kitűnt az epizódból, azért ez olyasmi, ami még az inkvizítorok között sem megengedett. Plusz nyilván arra is kellett idő, hogy ennyire önállósítsa magát, és tojjon a főnökség fejére. Szóval idő kellett ahhoz, hogy megérjen az elhatározás.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rájöttem, hogy azért érzem gyengének a karaktert, mert a színésznő túljátssza. 

Erőlködik, grimaszol, nagy ívű mozdulatokkal játszik, és ez kizökkent, pl Ewan nagyon finom gesztusai mellett. 
A karakterben van potenciál, de a megvalósítás nagyon teátrális, nagy üvöltések, nagy erőlködések, fogcsikorgatások,....stb. Lehet rendezői utasítás, nem tudom, de fura hatást kelt, akár Ewan, akár Rupert Friend kimért játékához képest.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

12 perccel korábban, Galen Malek89 írta:

Szinkronnal nézted? Számomra valahogy elsimultak ezek a dolgok úgy. Tégy egy próbát. Haja-n is segít. Nem értem hogy.. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem nincs komolyabb bajom a nővérke megvalósításával. Akadt eddig valahány arckifejezése amik nem jönnek be és ennyiben ki is merül a hozzá köthető problémázásom. Mondjuk nem is igazán problémázás mert csak kicsit akadtam fenn rajtuk.

A szövegelése nekem eredetiben jön be jobban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

59 perccel korábban, Galen Malek89 írta:

Rájöttem, hogy azért érzem gyengének a karaktert, mert a színésznő túljátssza. 

Erőlködik, grimaszol, nagy ívű mozdulatokkal játszik, és ez kizökkent, pl Ewan nagyon finom gesztusai mellett. 
A karakterben van potenciál, de a megvalósítás nagyon teátrális, nagy üvöltések, nagy erőlködések, fogcsikorgatások,....stb. Lehet rendezői utasítás, nem tudom, de fura hatást kelt, akár Ewan, akár Rupert Friend kimért játékához képest.

Nekem magasan ő tetszik a legjobban az inkvik között. Szerintem Ingram remekül hozza a karaktert.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

41 perccel korábban, Nute Gunray írta:

Szerintem eddig pocsék színész, valahogy nem érzem egyáltalán a fenyegető aurát körülötte. Igaz, a többi inkvizítornál sem. 

Megértem, nálam is nála rezeg a léc a leginkább alakítás terén, nem ismétlem magam, hogy mi a megoldásom, próbáld meg, ha sületlenségnek hangzik is.

Viszont maga a karakter okos, okosabb, mint a többi, igaz, hogy be is mocskolja a kezét, már ha inkvizítorokról beszélve van ennek értelme, de van, mert a birodalom sok minden lehet, de nem rendetlen, vannak szabályok, be kell őket tartani. Rohadtul kihúzta a gyufát egy ártatlan gyermek elraboltatásával, ez nyilvánvaló és logikus is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

27 perccel korábban, csoli1138 írta:

Nem hinném, hogy Vadert nagyon érdekelné, hogy elrabolták egy szenátor lányát egészen addig, amíg mindezt nem lehet hivatalosan a Birodalomhoz visszakövetni. Már pedig a fejvadászok vezére azóta halott - lehet a többiek is - úgyhogy ha a végén ez odavezet, hogy elkapják Kenobit, felsőbb körökben ez aligha fogja kihúzni a gyufát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

49 perccel korábban, Donát írta:

Hát a GI-nek nagyon nem tetszett. Erre alapoztam a következtetésemet. Gondoltam Alderaan szenátora amíg nincs meggyanusítva, felsőbb engedély nélkül nem állíthatnak csapdát a lánya elrablásával. Sőt felteszem ez így is van. Full az jön le, hogy vannak szabályok. Rohamosztagosok élén sétálnak néha, kvázi tisztek. Míg a Fívér jutalommal kecsegtet, addig a Reva büntetéssel fenyeget. Majd mikor csonkít, azzal os nagyon kihúzza a gyufát. Vannak normáik. Reva ezek ellen erősen lázad.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyetértek @csoli1138-cal, vannak dolgok, amikhez azért igazodniuk kell. Még messze járunk attól, hogy bármelyik birodalmi megtehessen bármit. Igazából pár nappal a Szenátus feloszlatással előtt sem volt még ilyen, még akkor is el kellett leplezni Jedha elpusztítását és néhány jawa lemészárlását. És ne feledjük, amikor az ep4-ben elfogták ugyanezt a Leia Organát, még akkor is kalózokra fogták és azt állították, hogy a Tantive IV fedélzetén senki sem maradt életben.

Egy szenátor lányának elrablása nagyon veszélyes mulatság lehet. Mázlijuk van, hogy az Organák nem akarnak nagy hajcihőt, de arra Ben is rávilágított, hogy lehettek volna ég opcióik. Értesíthették volna a Szenátust, felbérelhettek volna fejvadászokat. Ezek mindegyike magával vonzhatta volna azt, hogy kiderül: az Uralkodó elit jedivadászai rabolták el, hogy csalinak használják. És ez ebben az időszakban valószínűleg még kellemetlenségeket okozott volna Palpatine-nak.

És ezen normákhoz Darth Vader is igazodik, hiszen Jedha eltitkolására is ő utasította Krennicet, azt pedig, hogy a Tantive IV megtámadása mögött kalózok állnak, személyesen ő találta ki.

Szerkesztve: - Dzséjt
  • Nagyon tetszik 1
  • Köszönöm 1
  • Tetszik 1
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen a birodalomnak meg kell próbálnia fenntartani a látszatot, hogy nem egy velejéig romlott gonosz bagázs, hanem egy bukott köztársaságot váltó új rend. Nyilván vannak birodalompártiak, akik nem gonoszak, csak megvezetettek. Sőt ez a döntő többség. Kevesen látnak úgy a pályán, mint Organa. (vagy bocs, de mi nézők..)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

És ezen normákhoz Darth Vader is igazodik, hiszen Jedha eltitkolására is ő utasította Krennicet, azt pedig, hogy a Tantive IV megtámadása mögött kalózok állnak, személyesen ő találta ki.

Ezért is írtam, hogy annyi a kulcs, hogy ne vezessék vissza az elrablást az Inkvizítorokhoz. Ha ez megvalósul, akkor nincs nagy gond.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 perccel korábban, Donát írta:

Ezért is írtam, hogy annyi a kulcs, hogy ne vezessék vissza az elrablást az Inkvizítorokhoz. Ha ez megvalósul, akkor nincs nagy gond.

De ezt azért nehéz kivitelezni, amikor egy hatalmas vagyonnal és rengeteg kapcsolattal bíró birodalmi szenátorról van szó, aki telekürtölheti a Szenátust és azzal párhuzamban az egész Fejvadász Céhet felbérelheti, hogy kerítsék elő a lányát és az elrablóit. Mindezt azelőtt, hogy Vader egyáltalán tudomást szerzett az akcióról, amit ugye Reva még a Főinkvizítorral sem közölt. Szóval szerintem is, Vadert nagyon is érdekelné ez az akció, és nem repesne az örömtől. Tényleg csak az itt a szerencse, hogy Leia valódi kiléte miatt Organáék titokban tartották az elrablását, de más körülmények között lehet, hogy sokkal nagyobb lenne a felhajtás. És minél nagyobb a felhajtás, annál biztosabb, hogy az inkvizítorok közreműködésére is fény derül.

Hiszen például egy hozzáértő fejvadász ugyanúgy eljuthatott volna a gazvezérhez még Reva előtt, és Obi-Wannal ellentétben ő akár ki is faggathatta volna. Hiszen Reva nem üldögélt ott, máshol volt és időbe telt, mire odaért a drogtanyához, addig pedig bőven elcseverészhetett volna vele. S nekem egyik sem tűnt kőszikla jellemnek, akik a végsőki kitartva titokban tartják megbízójuk kilétét.

A másik, ami miatt ez nagyon nagy kockázattal járó akció volt, és felbosszanthatta volna Vadert, hogy az eredmény távolról sem volt garantált. Reva az egészet arra alapozta, hogy Bail ismerte Obi-Want a háborúban. Ezért raboltatta el Leiát, de ez egyáltalán nem volt arra garancia, hogy majd Bail Obi-Wan segítségét kéri. Reva nem tudhatta, hogy mennyire lehetett jóban Bail Kenobival, azt sem, hogy Organa tudja, hol van Kenobi, sőt ezekben az időkben még azt sem tudhatták, hogy a Jedi tényleg él még. Reva itt nagyon-nagyon hazárdírozott, arra, hogy tényleg feltűnik Obi-Wan, iszonyú kicsi volt az esély a rosszfiúk szemszögéből. És igaz is, ha Leia nem Anakin és Padmé gyermeke lenne, Bail valószínűleg nem fordult volna Obi-Wanhoz (vagy Ben nem áll kötélnek). Még így is egy hajszálon múlt.

És mi van, ha Obi-Wan sosem tűnik fel? Megölik Leiát? Az biztos nem okozott volna gondot. Hazaviszik a kis szemtanút? Megint gond. Kiirtják az Organa családot? Kilenc év múlva a Halálcsillaggal megtehetik, de most azért még ez is problémás lenne.

Szóval az a kulcs ebben az időben, ezzel a tervvel egy nagyon aprócska kulcs volt, ami beleesett a fűbe és még bele is taposták a földbe. Reva 20-ra kért lapot úgy, hogy az Ász talán már a pakliban sem volt. Nagyon nagyot hazárdírozott, és az akciója ezerféleképpen okozhatott volna gondot a Birodalomnak, miközben csak egyféleképpen nyújthatott hasznot. Nem is csoda, hogy ezt titokban tartotta, és csak Obi-Wannal a hóna alatt ment volna vissza a Nurra vagy a Mustafarra.

És az a helyzet, hogy hiába halt meg az elrablók feje, az esélye annak, hogy ez kitudódik, továbbra is teljes mértékben fenn áll. Mert Leia tudja, miért rabolták el. Az egyetlen előnyük, hogy egy tízévesnek talán nem hisznek, de mivel váltságdíjat senki sem kért, az inkvizítorok viszont nagy erőkkel vonultak fel pont azon a bolygón, ahol Leiát is fogvatartották, és ahol az egész városban szétkürtölték, hogy kapják el az ott tartózkodó Obi-Wan Kenobit, akit láttak is a nyílt utcán harcolni, hát minimum baromi gyanús a dolog.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Dzséjt írta:

Szerintem ez tipikusan az a szitu lesz, amiben az eredmény fogja meghatározni Reva sorsát. Ha a húzással sikerül elkapni Kenobit, és lényegében kiugrasztani a nyulat a bokorból, akkor szerintem Vadert nem fogja érdekelni, hogy ebbe be lett húzva Organa lánya. Igen, tudom, a Rogue One-ban a Jeddha szétlövését bányász balesetnek kellett álcázni de 1) ott egy egész bolygóról volt szó 2) a HCS eltitkolása szuper fontos volt, amíg a Szenátust fel nem oszlatták és a fegyver végérvényesen el nem készült. Itt most egyetlen szenátor lányáról van szó, ami nem mondom, hogy veszélytelen, de nagyságrendileg egy sokkal kisebb dolog. Azt is tudom, hogy pont a kérdéses személy kapcsán hangzik el az EpIV-ben, hogy "Veszélyes fogva tartanunk". Csak hogy ott meg már Leia szenátor, ami nyilvánvalóan más szituáció, mint egy szenátor lányával packázni.

Ráadásul, a bizonyítékok mind közvetettek egyelőre, nem Reva rabolta el Leiát csak ő a megbízó, a Birodalom meg ennél lényegesen súlyosabb dolgokat is sikerrel sumákolt el a múltban. Ne becsüld alá a birodalmi propagandát. :) A Szenátus meg természetesen létezik, de hatalma korlátozott és egy embert eltűnése tipikusan olyan dolog, ami szörnyűen hangzik, de beleillik azon dolgok közé, amin felháborodnának a szenátorok, aztán jó eséllyel nem lenne az egészből semmi, mert a szenátorok tömik tovább inkább a zsebeiket.

Viszont, ha a húzás nem jön be Revától, akkor bizony vállalnia kell a felelősséget, ami alighanem Vader általi halál lesz. Szóval szerintem a húzás nagyon vakmerő, de ha ennek hála Obi előkerül, akkor Vader elég pragmatikus ahhoz, hogy ne érdekelj, hogy egy szenátor lányáról van szó.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Donát írta:

Igen, tudom, a Rogue One-ban a Jeddha szétlövését bányász balesetnek kellett álcázni de 1) ott egy egész bolygóról volt szó 2) a HCS eltitkolása szuper fontos volt, amíg a Szenátust fel nem oszlatták és a fegyver végérvényesen el nem készült.

Igen, az más, nagyobb dolog, de van ellenpélda is: amikor egy csapat senkit sem érdeklő jawa lemészárlását a Galaxis közepétől a lehető legtávolabbra lévő bolygón is úgy állították be, mintha nem birodalmi rohamosztagosok, hanem buckalakók lettek volna az elkövetők. Szerintem senkit sem érdekelt volna még Mos Eisley-ben sem, hogy valaki legyilkolt egy kupac jawát, a Birodalom mégis elleplezte ezt is pár órával a Halálcsillag harckészültségbe helyezése és a Szenátus feloszlatása előtt. Pedig szerintem erre még az Obi-Wan Kenobi idején sem lett volna szükség, nemhogy az ep4 idején. Ez annyira piszlicsáré ügy volt, amihez képest egy szenátor lányának elrablása nagyon nagy horderejű. Mégis, ilyen semmiséget is ellepleztek.

Mindehhez még tegyük hozzá, hogy ebben az időben Bail még mindig az egyik legbefolyásosabb szenátor, és már csak ezért sem jó dolog pont az ő lányát elrabolni.

Abban viszont egyetértek, hogy az eredmény nagymértékben meghatározza Reva sorsát. Nyilván Vader elnézőbb lesz, ha Ben Kenobi ott térdepel előtte és Reva hozta be. Szerintem a csaj is erre alapoz. Csak szerintem odáig nagyon sokat kockáztat, és ha Vader az eredmény előtt értesülne erről az akcióról, teszem azt azelőtt, hogy Ben feltűnt, akkor nem lenne elnéző. Sőt, igazából még most is ott van a levegőben, hogy morcos lesz, hiszen a nagy hajcihő ellenére Ben Kenobi és Leia meglépett Reva elől. Persze most még ráfoghatja a Főinkvizítorra. Az meg védekezhet azzal, hogyha Reva nem szúrja le, akkor Kenobi már a Mustafaron lenne. Szóval pillanatnyilag nagyon nem áll jól az inkvizítorok szénája, mert jó sok lármát és feltűnést fel tudnak mutatni, de Obi-Wan Kenobit egyet sem.

Revának talán még annyi mázlija van, hogy belenézett Haja fejébe, így tudhatja, hogy hová tart Kenobi.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Igen, az más, nagyobb dolog, de van ellenpélda is: amikor egy csapat senkit sem érdeklő jawa lemészárlását a Galaxis közepétől a lehető legtávolabbra lévő bolygón is úgy állították be, mintha nem birodalmi rohamosztagosok, hanem buckalakók lettek volna az elkövetők. Szerintem senkit sem érdekelt volna még Mos Eisley-ben sem, hogy valaki legyilkolt egy kupac jawát, a Birodalom mégis elleplezte ezt is pár órával a Halálcsillag harckészültségbe helyezése és a Szenátus feloszlatása előtt. Pedig szerintem erre még az Obi-Wan Kenobi idején sem lett volna szükség, nemhogy az ep4 idején. Ez annyira piszlicsáré ügy volt, amihez képest egy szenátor lányának elrablása nagyon nagy horderejű. Mégis, ilyen semmiséget is ellepleztek.

Mindehhez még tegyük hozzá, hogy ebben az időben Bail még mindig az egyik legbefolyásosabb szenátor, és már csak ezért sem jó dolog pont az ő lányát elrabolni.

Igen, a Tatooine-i események nem igazán illeszkednek a Birodalomról alkotott képbe. Ideértve Obi-wan azon mondatát, hogy ilyen pontos lövései csak a birodalmi rohamosztagosoknak vannak. :lol: Kicsit kilóg a lóláb a többi SW műben taglalt rohamosztagos ábrázolás és a tusolási törekvések kapcsán is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát, ha a sorozatban nem lőnek rá a rohamosztagosok, akkor még arra rá lehet fogni, hogy Ben a klónok képességeiből indult ki. Vagy lehet, hogy pont most fognak rá lőni, mondjuk a Purge Trooperek, amik jobb katonák, mint a sima rohamosztagosok, és Ben ebből vonja le (téves) következtetését.

Az ilyen piszlicsáré dolgok eltusolása viszont tényleg szokatlan, de még a film kontextusában is, mert Larsék megölésénél már ugyanezzel nem foglalkoztak. Viszont tény, hogy megtörtént, így figyelembe kell venni. Persze lehet, hogy a jawák esetében csak a helyi parancsnok volt túlbuzgó, de ez nem változtat azon, hogy azért a Birodalomban még a Szenátus feloszlatásának előestélyén is gondosan odafigyeltek arra, hogy a Birodalomról nyíltan ne derüljön ki, milyen álnok. Ez szerintem azt is jelzi, hogy bár a Szenátus erőtlennek van beállítva, annyi ereje mégis van, hogy Palpatine tartson tőle a Halálcsillag megjelenéséig. Szóval egy szenátor, pláne egy befolyásos (és Birodalom ellenes) fajta lányának elrablása nagy kockázatú lépés. Nem csoda, hogy a Főinkvizítor morci lett.

Az meg majd kiderül, hogy Vader bácsi hogyan reagál rá. Szerintem ezt holnap megtudjuk. De szerintem nem lesz teljesen felvillanyozva attól, hogy Ben és Leia megszökött, a Főinkvizítor pocija meg kilyukadt. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

57 perccel korábban, Dzséjt írta:

Amúgy Luke a szétdobott Gaffi botok meg Bantha nyomokból gondolta, hogy Buckalakók voltak, igaz? Lehet hogy Ben csak félreértette a szitut és valójában a buckalakók csak rosszkor akartak üzletet kötni a Jawákkal rossz helyen és a Birodalom rájuk is rájuk támadt, ők meg elmenekültek (most komolyan, el tudjuk képzelni, hogy a Birodalom Banthákat hurcol a tetthelyre aztán elviszik őket magukkal az álca kedvéért?). Talán nem is volt szó semmilyen tusolási törekvésről... (bár utóbbi Bennek jól jönne, akkor legalább nem lenne büdös :lol:)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

57 perccel korábban, Donát írta:

Amúgy Luke a szétdobott Gaffi botok meg Bantha nyomokból gondolta, hogy Buckalakók voltak, igaz? Lehet hogy Ben csak félreértette a szitut és valójában a buckalakók csak rosszkor akartak üzletet kötni a Jawákkal rossz helyen és a Birodalom rájuk is rájuk támadt, ők meg elmenekültek

Ez kizárt, ugyanis azok a bantha nyomok egymás mellett haladtak, míg a buckalakók mindig libasorban közlekednek, hogy ne lehessen látni, mennyien vannak, ahogyan azt láthattuk is a The Mandalorianben és a The Book of Boba Fett-ben.

Plusz Ben elég jó nyomolvasó volt ahhoz, hogy felfedezze az elmenekülő banthák és buckalakók lábnyomait, így valószínűleg nem vont volna le ilyen téves következtetést. Plusz egy olyan hirtelen rajtaütésben, amire az amúgy elég fürge jawák sem tudtak reagálni, valószínűleg néhány halott buckalakó és legalább annyira döglött lomha bantha is hátramaradt volna, hiszen az eldobált gaffik harcra utalnak, de akármilyen bénák a rohamosztagosok, azért a sugárvetővel felszerelve még a béna rohamosztagosok is le tudnák őket győzni.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Leia elfogása kapcsán eszembe jutott egy olyan gondolat, miszerint Reva esetleg eljutna Luke-hoz is. Ez esetben Kenobi ölhetné meg. Már persze ha addigra összekapja magát. :) Örülnétek egy ilyen forgatókönyvnek? 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.