Ugrás a kommentre

Nabopolasszar

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    6.607
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    7

Nabopolasszar összes hozzászólása

  1. Jó lezárása volt a történetszálnak. A kivégzős jelenetet tökéletesen eltalálták, a végén egy kicsit izgultam is Fives-ékért, bár sejtettem hogy nem ölik meg őket. Fives jól meg is magyarázta hogy miért mentek szembe a paranccsal, én is valahogy így gondoltam, mert ha minden parancsot szó szerint követnének mi különbség lenne köztük és a sima droidok közt. Nagyon jó jelenet volt az is amikor Rex visszaszól Krellnek és kijavította a klónt századosra. Krell húzása is jó volt, kegyetlen de jó, és ha nincs Rex, akkor nem maradt volna Anakinnak katonája akit irányítson majd a következő csatában. Milyen jelenet volt már az amikor észrevették hogy a testvéreiket lőtték. Nem örülök hog Az aknavetők feltűnésének piszkosul örülök, jó látni ahogy idő közben egyre színesebb a köztársasági arzenál .Én is bánom, hogy Waxer elesett, az ő karakterén még lehetett volna dolgozni. A jelenetsorozat amikor mennek letartóztatni Krellt a sorozat egyik legjobban eltalált (nem harctéri) jelenetei. Az "ürügy" (mert ugye ilyenkor már a bosszú hajtotta őket) is stimmelt, tehát semmi parancsmegtagadás. Krell menekülése is állat volt. Szerintem egymaga képes lett volna bevenni a fővárost (már ha nem botlik meg egy gazon), amikor meg eltörte a klón gerincét... Kaptunk egy magyarázatot is a viselkedésére, bár én inkább annál maradok hogy simán megőrült, valahogy ezt az árulást erőltetettnek érzem. A kivégzésénél jobban örültem volna hogyha Fives húzza meg a ravaszt, jobban árnyalták volna a karakterét. Az utolsó párbeszéd meg remek sejtetője a közelgő eseményeknek. 9/10 Remélem tartják majd a szintet az egész évadon keresztül.
  2. Mert eddig még nem találkoztak rakétákkal, de ha egyszer azok beköszönnek, nincs az a százados, aki lépes lenne megmenteni az embereit
  3. Én inkább úgy mondanám néhány klón nem akar besétálni a BIZTOS halálba, csak azért mert valaki azt mondja nekik, és ezért a saját útjukat járják
  4. De a valóságban, nem is küldene a halálba egy tábornok se (ok,ritkán akadnak nem normálisak akik igen, de őket nem a hosszabb karrier jellemzi), amíg van biztonságosabb alternatíva (ez nem vonatkozik a fejlődő világok hadseregeire, mert ott aztán lesz*rják a veszteségeket)
  5. Nabopolasszar

    Egyéb fontos

    Boldogat!
  6. Hát, én ismerek egy-két szeparatistát, akik ezt örömmel megcáfolnák
  7. Nem is őt akarják kivégezni, hanem Fivest és Jesse-t. Csak az olvassa el aki látta a jelenetet a következő részből
  8. OK kevesebb hajót is rakhattak volna (vagy 3-4 Venatort (vagy mindkettőt)) és úgy tényleg életszerűbb lett volna. Viszont nekik egy váratlan köztársasági támadásra is fel kellett készülniük, ha csak úgy szabadon repkednének a Munificentek klónokra vadászva könnyű célpontjai lehetnének 1-2 váratlanul megjelenő Venatornak, és gondolom a droid parancsnok nem akar veszteségeket szenvedni (plusz szerintem a felszínen lévő umbaraiak sem nagyon érdeklik amíg a főváros CIS kézen van)
  9. Én úgy láttam hogy eléggé el vannak foglalva a bázis védelmével. Amúgy meg elég ironikus, hogy pont a mészáros, kisujját sem mozdító, halálbüntetést érdemlő tábornok akarja halálra ítélni az életeket mentő, önfeláldozó, hős katonákat.
  10. Nincs sok időm úgyhogy belevágok a közepébe. Krell ismét bebizonyította hogy egy inkompetens barom, az ilyen IQ fightereknek áramot kéne vezetniük hadsereg helyett. Tényleg 3 klónt nem tudott volna nélkülözni? Nem mindegy, hogy egy umbarai rakéta 200 klónt nyír ki egyszerre, vagy 203-at? Azért ebben a részben kiderül hogy nem minden klón utálja egyértelműen Krellt, sőt elég sok szimpatizál i vele, és itt nem csak Dogmára gondolok. Egyébkét Fives magyarázkodásáról rögön Solo kapitány ugrott be amikor a börtönblokkban magyarázkodott (aztán rögtön a Robot Chickenes verzió). Az űr(?)csata piszok jól nézett ki. Azoknak az y-szárnyúaknak és Headhuntereknek nem volt sok esélye. Jó tudni hogy a droidok is itt vannak(bár ezúttal mind dokk munkások és biztonsági őrök), az ubaraiak biztos nem nem látják szívesen őket a frontvonalon. Az ep.1 felemlegetéséért szintén piros pont jár. Hardcase ismét(és utoljára) bebizonyította hogy remek ARC lenne belőle, béke poraira(több valószínűleg nem is maradt meg belőle). És Oldie ha tényleg motiválni akarja a klónokat ezekkel az öngyilkos küldetésekkel(ami ugye távolról sem igaz), akkor miért is végezteti ki őket, amikor hőstettet hajtanak végre? Várom már hogy egy sugárlöveg megtalálja a szép kis fejét, csak attól tartok hogy ha netán valaki premier plánban húzza mag majd a ravaszt valószínűleg kivégzik majd árulásért. Kicsit gyengébb mint az előzők de így is simán 8/10
  11. Nabopolasszar

    Sorozatok

    Nem követem a sorozatot ezért nem vágom teljesen a a szitut, de bevetés közben simán megtörténhet hogy akár 2 napig megállás nélkül készenlétben kell lenni (pl. a Black Hawk Down-ban látni hogy még a rangerrökkel megtörténhet hogy körbezárják őket). Ilyenkor elég gáz lenne hogyha nem lennének felkészítve a hosszabb ébren maradásra.
  12. Nabopolasszar

    4x08 - The General

    De ha ez volt a terve, akkor miért nem küldött erősítést, amikor már látta hogy a Rex által vezetett szakasz (amelyik már mindent csapdát felderített) elakadt. Eleve sokkal könnyebb egy már meglévő pozíciót megerősíteni, mint egy teljesen újat kialakítani.
  13. Nabopolasszar

    Egyéb fontos

    Boldog szülinapot!
  14. Nabopolasszar

    Videjó játékok

    Az álom (kb.10 percnél kezdődik az igazi móka) http://www.youtube.com/watch?v=eg8Bh5iI2WY&feature=player_embedded
  15. Nabopolasszar

    4x08 - The General

    Azért a Köztársaság ne kezdjen már ártatlan civileket bombázni. Ez a szakadárok/sithek (Taris) taktikája, és szerintem a Rylothon is mindannyiunkból ellenszenvet váltott ki. Az meg hogy nem valószínűleg "Bonteri félék" egy nagyon gyenge érv, mivel egy katona nem árthat egy civilnek amíg az nem fog fegyvert rá vagy nem akadályozza nagymértékben a küldetést (természetesen előfordulhat hogy véletlenül meghal pár(száz) ártatlan, de a civil áldozatok számát általában megpróbálják minimalizálni). Ki-Adi lángszórózása meg teljesen más, mivel ott geonózisi katonákat (vagy partizánokat) lángszóróztak le, akik tudták mire számítanak, amikor megtámadták Mundi csapatait. Ezzel szemben a lakosok nem tehetnek róla hogy a városukban barikádozták el magukat a katonák, és ezért szerinted veszniük kéne.
  16. Nabopolasszar

    4x08 - The General

    De nem Krell tervezte meg a bolygó megszállást és tudtommal a légierőt sem ő irányítja És amúgy is, lehet hogy csak a klónokkal/katonákkal ilyen ellenszenves, hisz mégiscsak egy jedi mesterről beszélünk
  17. Nabopolasszar

    4x08 - The General

    1) A hadsereget jedik vezetik, és nem hiszem hogy ártatlan lakosok bombázása összeegyeztethető a jedi kódex egyes pontjaival 2) Ártana a Köztársaság imázsának egy ilyen húzás, amit a semleges rendszerek miatt nem engedhetnek meg 3) Ahogy láttuk, az Umbarán komoly fegyvergyárak lehetnek, amiket a Köztársaság szerintem nagy örömmel tudna magáénak, hisz egy kis átalakítás után már masírozhatnának ki belőle különféle lépegetők százai
  18. Nabopolasszar

    4x08 - The General

    Hát szerintem a zászlóalj háromnegyedének harcképtelenné tétele nem a legjobb módszere annak, hogy a hatékonyságot növeljük.
  19. Én is ezt pártolom, csak poénokodni akartam az "in-universe" magyarázattal (csak szokásom lehagyni ilyenkor a -t)
  20. Most olvasom a Wookiepedián hogy Krell rosszul tanultam meg Rex számát. Az epizódban végig CT-7567-nek hívja miközben a CC előjelet kellene használnia Rex századosi mivolta miatt. Úgy látszik a tábornok mégsem olyan alapos.
  21. Csak addig amíg Starkiller meg nem látogatta YE3-ban a Felucián.
  22. Nabopolasszar

    4x08 - The General

    Hát nem vagyok orvos és nem látta a sebeket se, de egy olyan ember akiből már az állatok falatoztak, nem hiszem hogy megérné azt a pár órát, amíg meg jön a következő hullám, ezzel szemben egy kegyeletlövés humánusabb megoldás lett volna.
  23. Valószínűleg erről van szó Pedig az ő száma sokkal egyszerűbb mint Rexé
  24. Azért a mai részbe egy bizonyos klónt (akit most spoiler mögé rakok) már a nevén szólította(és milyen jól tette, mert sokára jöttünk volna csak rá hogy ki is ő pontosan)
  25. De jó hogy gépelés közben megnéztem nem-e válaszoltál-e már. Pont ezeket akartam írni csak más példákkal.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.