-
Összes hozzászólás:
28.299 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Győztes napok:
201
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
Donát összes hozzászólása
-
Plusz ugye Russellt nem nevezhetik tartalékpilótának, hiszen hivatalosan egy másik csapatban van állandó ülése. Tehát kell egy papíron tartalék is, de az még nem jelent garanciát a versenyzésre. Láttuk ugyanezt a RP-nál is, akinek alapból olyan tartalékpilótája volt. akinek nem is volt meg a szükséges számú szuper liszensz pontja. (a nevére most nem emlékszem)
-
Russell is a merci kötelékében van, csak a Williamsnél versenyez. Gondolom azt hívják, akiben nagyobb a potenciál. Hogy őszinte legyek, totálisan lesz*rom Vandoorne érzéseit ebben a kérdésben. Volt már 2 éve a bizonyításra, de meglehetősen harmatos volt Alonso mellett. Persze Alonso erős, de eddig egyetlen időmérőn és/vagy futamon sem villantott olyat, ami miatt adnék neki egy esélyt. Ezzel szemben Russell leszegett fejjel immár 30+ időmérőn zsinóban veri a csapattársát és a Mercedesnél biztosan gondolkodnak abban, hogy közép távon ő lesz a megoldás Hamilton helyett. Márpedig ha így van ez egy soha vissza nem térő esély, hogy kockázat nélkül leteszteljék, hogy mire képes egy versenyképes kocsiban. Akit egyébként bővebben érdekel Russell, ide írtam róla egy értekezést, Vesztegzár egy Williamsben címmel: https://f1rka.blog.hu/2020/11/12/vesztegzar_egy_williamsben_avagy_mennyire_jo_george_russell_valojaban_vendegposzt?fbclid=IwAR2D_N9Zewf0ewvR_ZE7wVz0eMuH5b2tw9-hH2jvAbUCLhK3DIaXOkEVvlI
-
Russell helyettesíti Hamiltont! Alig várom, bár nyilván nehéz így beugróként teljesíteni, de azért jóval több ideje lesz felkészülni, mint pl. legutóbb Hülknek.
-
Remélem Russell megkapja a lehetőséget!
-
Köszönöm nektek is. Olyan durva amúgy, mikor csak olvassa az ember, hogy 100+ ember halt meg, nem érzi át a súlyát, "csak" egy statisztika. Aztán egyszer csak hatással lesz a saját életünkre is és hirtelen mindjárt más megvilágításba kerül ugyanaz a szám. Minden nap 100+ embert gyászol a családja, a szerettei, a rokonai, további százakért aggódnak úgy, ahogy mi aggódtunk, mikor még lélegeztetőgépen volt Sanyi. Ha végiggondolja az ember, akkor onnantól kezdve nehéz legyinteni a sok hülyére, akik próbálják elbagatllizálni a bajt.
-
Köszönöm mindenkinek. Igen, a facebookon én is belefutottam jó néhány ilyen szkeptikus véleménybe... nehéz volt higgadt maradni. Aztán jön a klasszikus érv, de hogy rákban is sokan halnak meg, arról mégsincs hír minden nap.
-
Részvétem. Anyukám barátja is meghalt.
-
Boldog születésnapot, Nute! Gyógyulj meg mi hamarabb Bomarr és ne írd le idő előtt a vírust. Nagyon alattomos.
-
Remek rész volt, de több jobb is volt már az évadban. Ahsoka átültetése a valódi vászonra szerintem tök jól sikerült. Nekem nem igazán tűnt fel semmi a csápjaival kapcsolatban, de azóta láttam itt képeket és valóban rövidebbek. Nekem inkább a fénykard mozdulatai voltak furák, mintha nem mindig a legjobb szögből mutatták volna, vagy fura lett volna a koreográfia vagy nem tudom, de többször is kizökkentett a fénykardos mozgása, főleg a faluban. Ami viszont érdekesebb, hogy Ahsoka is a régi, vaskalapos Jedi tanítást viszi tovább: ha van kötődés, akkor nincs tanítás. Anno sok beszélgetés volt arról, hogy vajon Luke ezt maga mögött hagyja-e, tudván, hogy az apját vissza tudta hozni a kötelék révén. Nos, Luke lehet, de Ahsoka Anakin példáján okulva marad a régi Jedi tanításoknál. Jó volt még hallani Thrawn nevét illetve én is megdöbbentem, hogy a Beskar a fénykardnak is ellenáll. Grogunak meg épp itt volt az ideje, hogy megtudjuk a nevét és az előtörténetét. Bár kaphatott volna valami jobban illő nevet is. Összességében a 4. helyre teszem az idei rangsorba (1>4>3>5>>>>>>>>2)
-
Igen, nálam is ez volt lényegében az egyetlen negatívum. Ne féljünk már a szótól. Vagy ez lesz az SW Voldemortja?
-
Na jól van gyerekek, megyek pelust cserélni, mert konkrétan lef*stam a bokám. Az M-számom az egekben.
-
Szerencsére a tűzálló ruha 90 másodpercig védi, de igen, ha nem száll ki, akkor neccesebb lett volna a szitu...
-
És mennyit fejlődött az F1 biztonság terén! A glória mentette meg. Még mindig remegek...
-
Isten nyugosztalja.
-
Mesteri epizód volt! Már akkor tudtam, hogy tetszeni fog, mikor Mando el kezdett csevegni a Mon Cala dokkmunkással. Aki kiváló munkát végzett. Nagyszerű volt Bo Katanék felbukkanása (kiváló casting!), és nagyot szólt a birodalmi hajó elleni akció is. A birodalmi tiszt is hozta tokkal vonóval (szintén kiváló casting, ezúttal a Lostból) a szerepét, a 4 Mandalorian harcos meg rendesen lerendezte a katonákat. Ami nagyon tetszett még: végre Mando is kezdi kapizsgálni, hogy a "this is the way" meglehetősen szubjektív, és igazából ő egy "kitaszított" csoportnak a megmaradt tagja. De nem minden Mandalorian ilyen. Ha jól értettem, akkor Mando lényegében a Deathwatch törzsében nevelkedett (ezt alátámasztja, hogy amikor megmentették gyerekként, szintén ott volt a Watch ikonja), de hát jól tudjuk, hogy a DW a Mando világán belül is egy külön "faj". Talán ennek hatására a hősünk átértékel egysmást pl. hogy valóban fent kell-e hagyni a sisakot 0-24-ben, vagy esetleg élvezhetjük a jövőben kicsit többet Pedro Pascal kiváló játékát. Az első rész színvonalát azért nem érte el, de egy 9-est megszavazok neki. Azaz eddig 10 - 3 - 9 az évad.
-
Még csak most kezdtem el nézni, de annak külön örülök, hogy Passenger néni végre megtalálta a szívszerelmét és reményeim szerint ezt a szálat végre letudjuk. Egyébként a férje korábban egy hajótulajdonos "kulák" szeretője volt. Bevallotta.
-
Semmi gond, Dzséjt, az EpIX után megfogadtam, hogy lazábban állok a spoilerekhez. Csak fura volt.
-
Olyan bonyolult a spoiler szabályzatunk, hogy úgy láttam még a kitalálója se tudja mindig betartani. Megjegyzem, az én hibám, mert még mindig le vagyok maradva.
-
Itt amúgy spoileres infók vannak a Mando kapcsán? Csak kérdezem.
-
Ezt az 1 képet jobban élveztem, mint az egész epizódot. Ha az előző rész álomszerű volt, ez inkább rémálomszerű a számomra. Az eleje unalmas, a vége horrorisztikus. Ráadásul az utas kinézete sem nyerte el a tetszésem és még finom voltam. Ennél csak jobb lehet! Térjünk csak szépen vissza az előző részben mutatott irányhoz.
-
Majd meglátjuk mi sül ki belőle.
-
Az utolsó pár hsz-t már el sem mertem olvasni, mert láttam, hogy hatással volt erre a részre a többi rész is. A 2. évados szavazáson nem lesz kérdés, hogy ki nyeri a szörny kategóriát. Mindenkinek köszi a sok-sok érdekességet, volt jó néhány dolog, amit én nem szúrtam ki.
-
Úristen, micsoda kezdés. Konkrétan lef*stam a bokámat... végig izgatottan, helyenként gyermeki lelkesedéssel néztem a részt. Pont pár hónapja néztük Bogival az EpIV-et és kérdezte, hogy mi az a csontváz a háttérben. Mondtam neki, hogy Krayt sárkány csontváz, kérdezte, hogy hogy néz ki. Mondtam, hogy azt sajnos nem tudom, de jó lenne látni egyszer. Erre tessék... pont ilyeneket szeretnék látni a sorozatban! Az meg, ahogy a buckalakókat árnyalják, külön elképesztő. Mennyivel másabb így nálam Anakin mészárlása mondjuk. Ezek brutális, gondolkodó bár primitív lények. De nem állatok. Ez meg egy képen PT, OT, ST. Imádom az ilyeneket! Na jöjjenek a hozzászólások! Én 10/10-et adok a részre.
-
Dzséjt, erre gondoltam. Erre írtál valamit? Lehet csak átsiklottam fölötte. Szerintem nem nagyon vágják mi várja őket bent. Ha olyan bejutási pontot kerestek, ami közelebb esik a templombeli célhelyiséghez, hogy kevesebb meglepetésbe szaladjanak bele a templomban, az nekem megmagyarázná, hogy miért a főbejáratot választották. Azt sajnos semmilyen szinten nem tudom elképzelni Obiról vagy Yodáról, hogy olyan opciót preferáltak, ahol klónokat mészárolhatnak le.