Donát

Én már itt vagyok

Frenkie és a shoti

Meghökkentő mesék - A temetés A hatalmas, fekete, lomha halottaskocsi durván fékezve megállt, s nem sokkal azután, hogy megcsikordult alatta a murva, kipattant belőle négy jól megtermett, erőskezű férfi. Mindannyian talpig feketében voltak, ódivatú, kopott zakót viseltek, s kopasz fejükön az izzadságcseppek úgy csillogtak, mint a derült téli estéken a távoli csillagok. Lassan, hatalmas erővel kiemelték a koporsót az autóból, majd becsukták maguk mögött a kocsi csomagtartóját. A városszéli temető, mint mindig, ezúttal is csendes volt, csupán a lágy szél egy-egy halk fuvallata rezgette meg a földre hullott sárgás-barna leveleket. A szép sorokba rendezett sírok némelyikének árnyékából szomorú látogatók figyelték csendesen, amint a négy marcona halottszállító a vállára veszi a barna koporsót, s elhelyezi a kiásott sírhellyel szemközti ravatalra. Különös hangulat lengte be a temetőt. Az egész ceremóniában volt valami furcsa, valami oda nem illő, s érezhetően ezzel tisztában volt minden egyes jelenlévő is. Nem arról volt szó, hogy Mr. Andrews, gazdag ember lévén, luxustemetést írt volna elő a végrendeletében, sőt: az igazat megvallva, nem mondhatni, hogy Mr. Andrews felesége olyan sokat fizetett volna a temetkezési vállalkozónak. Ami azt illeti, a temetkezési vállalkozó egyáltalán nem volt elégedett a fizetségével – de hát a temetkezési vállalkozók már csak ilyenek. Miközben a barna, tölgyfa koporsó rákerült a ravatalra, a sírhelyet körülálló rokonok, ismerősök, halkan suttogni kezdett. Noha ritkán fordult elő, hogy egy ravatalt a sírhely előtt állítsanak fel, – maga a temetkezési vállalkozó is nem kis megdöbbenéssel fogadta a kérést –, az izgatottságot sokkal inkább az okozta, hogy a jelenlévők kezdtek ráébredni: Mr. Andrews rokonai, ismerősei közül senki sem kapott meghívást. Az egybegyűltek suttogása végül elcsendesedett, amint a halottszállítók a koporsó tetejét lassan leemelték a ravatalról. Mrs. Andrews, aki csillogó szőke haját egy fekete kalap alá rejtette, fájdalmasan sírva fakadt, s átkarolta a mellette álló, fekete kabátot viselő idős hölgyet. A szomorúság, a bánat valósággal ráereszkedett a temetőre, ám mégis, akár a kóbor macska a kertkapu alá, valami más is odaférkőzött: feszült vibrálás. Érezték ezt a jelenlévők, a halottszállítók, de talán maga Mr. Andrews is érezte volna, ha épp nem őt temetik. Az egyre idegesebb rokonok közül az egyik végül egy hatalmas koszorút vett elő, odalépett a sírhelyhez, és elhelyezte azt a ravatal elé. A rokonok most egy emberként a magas, középen kopaszodó férfira szegezték pillantásukat, majd pedig a koszorúra. A szövegen az állt: „Osztozunk fájdalmadban”. Ezt követően a férfi odalépett a gyászoló feleséghez, megölelte, majd együtt érző szavakat suttogva odébbállt. Hamarosan többen is követték a példáját. Aki koszorút hozott, most hasonlóképpen odajárult a koporsóhoz, s elhelyezte az első mellé. „Örökre közöttünk maradsz?”, „Őszinte részvétünk” „A fájdalom bennük él” s egyéb feliratok hirdették a jelenlévők mély fájdalmát. Ezt követően a rokonok egytől-egyig odaléptek Mrs. Andrewshoz, s részvétükről biztosították a nőt. Nem sokkal később, halk léptekkel egy középmagas, fekete ruhás, katolikus pap érkezett a ravatalhoz. Arcán nyugodt, méltóságteljes kifejezéssel nézett végig az egybegyűlteken, el-elidőzve egy keveset mindegyikükön, beleértve a gyászoló feleséget is. Figyelte, miként suttog valamit Mrs. Andrews húga a férjének, aki erre lemondóan lebiggyesztette a száját. A lelkész mintha hallani vélte volna az „autóbaleset” szót. Nem sokkal mellettük a nemrég még Mrs. Andrewsnak támaszt nyújtó, ám most már zokogó, fekete kabátos hölgyben a pap a feleség anyjára ismert rá; a jelek szerint mélyen megérintette a tragédia. Nemcsak ő sírt egyébként, több, a pap számára ismeretlen rokon is törölgette a szemét. - Különös és fájdalmas nap ez mindnyájunk számára – kezdett bele a lelkész a szertartásba, miközben tekintetét a koporsóra emelte. Egyesek csak most vették észre, hogy megérkezett, s ahogy hangjuk elhalt, lassan teljes némaság ereszkedett a temetőre. – Olyan veszteség ért mindannyiunkat, melynek feldolgozásához idő kell. Amikor megkeresett engem Mrs. Andrews, és arra kért, tartsam meg e ceremóniát, arra gondoltam, hogy ez egy különleges temetés lesz, s így különleges bánásmódot igényel. Láttam rajta, mekkora fájdalmat is érez valójában. Éreztem azt a kínt, amit csak azok tapasztalhatnak meg, akik elvesztettek egyszer valakit… vagy valamit. Most mindannyian értetlenül állunk Isten színe előtt, mert úgy érezzük, hogy kicsúszott a kezünkből valami fontos, valami értékes. S fájdalom, a veszteséget igazán csak az évek során érthetjük meg teljes egészében… A pap folytatta a beszédet, ám miközben beszélt, kiszúrt a tömegből egy ősz hajú, unott képű férfit, aki – a lelkész őszinte felháborodására – kék inget és hozzáillő, ezüstös-fekete nyakkendőt viselt. A rokonoktól, ismerősöktől teljesen elkülönülve állt, mintha nem is közülük való lenne, s a koporsótól tisztes távolságból figyelte a szertartást. A tiszteletes szünetet tartott, lapozott egyet Bibliájában, s közben szemrehányó pillantást vetett a férfi felé, majd így folytatta: - Ne feledjétek, amit Isten elvett Tőletek, azt vissza is adja, hiszen ha hiszünk Ő benne, Ő örök életet ad majd mindannyiunk számára. Ámen. A pap befejezte beszédét, és ellépett a ravataltól. A négy, kopasz halottszállító, további két sírásóval kiegészülve belehelyezte a koporsót a földbe, s lassan elkezdték betemetni a sír mellett magasodó fekete földhalommal. Eközben a pap továbbfigyelte a magában csak „erkölcstelennek” titulált, kék inges férfit, aki épp a gyászoló feleséggel elegyedett szóba. A beszélgetés közben Mrs. Andrews arcára valami olyan kifejezés ült ki, amit a lelkész egyáltalán nem érzett helyénvalónak: tömény undor. Végül a nő mondott valamit a férfinak, mire az bólintott, majd a pap nem kis megrökönyödésére egyenesen felé vette az útját. A tiszteletesnek most jó alkalma nyílt közelebbről is szemügyre venni: a férfi magas volt, haja alaposan őszbe vegyült már, s leszámítva azt a tényt, hogy a fekete színnek nyoma sem volt az öltözékén, roppant elegáns volt. Rendkívül drága óra és karkötő díszítette karját, s amennyire a pap meg tudta ítélni, cipője igazi krokodilbőrből készülhetett. - Remek beszéd volt, Atyám – köszönt a férfi, majd továbbindult. – Ha megbocsát… – A pap egy pillanatig habozott, végül – legyűrve saját indulatát – csak ennyit mondott a hátat fordító férfinak: - Amennyire én látom, nem viselte meg túlságosan ez a… tragédia... – A férfi visszafordult, keserűen belenézett a pap szemébe, majd teljesen váratlanul elnevette magát. - Ne haragudjon meg Atyám, hogy nem osztozom feleségem fájdalmában, amiért nem haltam meg. – Mr. Andrews nem nevetett tovább, hanem újra hátat fordított a lelkésznek, aki nem szólt utána többé, hanem megdöbbenve figyelte az üres koporsó körül zokogó rokonságot.

Az előző epizódok tartalmából: A Saga Kantin némaságát apró kopogó hangok törték meg. Az apró zajok, melyek leginkább egy magassarkú lábbeli hangjához voltak hasonlíthatók, egyre élesebben kivehetőbbek voltak, ahogy a zaj tulajdonosa egyre közelebb ért a pulthoz. "A villámkezű!" - suttogta egy női hang a lepusztultnak korántsem nevezhető Kantin egyik homályos sarkából. A pult előtt megálló járókeretes, magas, jó felépítésű férfit kurta fejbiccentéssel üdvözölte a csapos. Régóta ismerték már egymást. "Ez?!" - hallatszott egy másik, a nőinél sokkalta gúnyosabb hang. - "Hiszen járni is alig tud..." "Majd meglátjuk, Öregharcos" - intette csendre a nő az előtte szólót. Chapter 5 Az Öreg Harcos - Első rész - - Messze van még? - Nem sokára ott vagyunk, légy türelemmel! A hosszú, kanyargós folyómederben két férfi bakancs cuppogásának a hangja törte meg a nyugalmas éjszaka némaságát. Abszurdia kellemes, lágy szellővel kísérte útján a két jövevényt, s megkímélte őket az évszakra oly' jellemző fülledt, párás levegőtől. A kiszáradt folyómeder esőért kiáltott, ám hónapokig még hiába: csupán néhány szárazságtűrő növény emlékeztette az embert itt arra, hogy esetenként azért csapadék is előfordul a környéken. Ráadásul az se most, amikor a bolygó ilyen közel járt a Naphoz. Donát megállt egy pillanatra, megtörölte a homlokát, s elővette félig már porzó kulacsát. Szemével folyamatosan az előrébb haladó férfit figyelte, aki társa pihenésére ügyet sem vetve csak lépkedett tovább, monotonul, ütemesen. Donát megköszörülte a torkát, mintegy jelezve, hogy lemaradt, ám Frenkie továbbra sem állt meg, csupán megigazította a kezében tartott shotit, s folytatta az utat tovább. "Én vagyok az idősebb, majd akkor állunk meg, ha én azt mondom" - Donát elhúzta a száját, mikor fogta a gondolatot, de választás híján nekiindult újra. - Frenkie! - a hangját elnyelte a sötétség. "A franc essen bele" - gondolta magában Donát, s megrázta a fejét. Lassan 21 éve volt az Abszurdián, de még mindig csak a gondolatok fogásáig jutott. "Vajon hány év kell még...?!" - bosszankodott, s felgyorsította lépteit. Frenkie - talán csak makacsságból, talán mert tényleg nem hallotta szavait - továbbra is társát figyelmen kívül hagyva haladt előre, mígnem Donát beérte, s bosszús hangon megszólította újra: - Frenkie, az isten szerelmére, nem pihenhetnénk?! - Majd később. Ez veszélyes környék. - Tegnap a kocsmában egy percig sem mondtad, hogy veszélyes lesz... - Az tegnap volt. Be voltam rúgva. Donát ennyiben hagyta, nem mintha nem lett volna csattanós válasza, de Frenkie jó néhány évvel idősebb volt, így bölcsebbnek tűnt tartani a száját. - Mondd csak, mi késztet valakit arra, hogy ennyire távol éljen a civilizációtól, a semmi közepén? - a kérdés már azóta foglalkoztatta, mióta neki indultak gyalog a lepusztult sivatagnak. Frenkie bosszúsan fújtatott, s Donát érezte, amint gondolatai forronganak. Jó néhány másodpercnyi néma csend után azonban a harag elült, s Frenkie felnézett. - Vannak emberek, akik túl különlegesek ahhoz, hogy velünk éljenek - válaszolta végül. - Miért, mi tud ő, amit Én nem? - nézett kíváncsian Donát Frenkie-re. Frenkie megtorpant, és méltóságteljesen ránézett társára. - Nem az a lényeg, hogy mit tud... hanem hogy mit élt át. Te még fiatal vagy, nem értheted. - Csak tudnám, miért jön mindenki ezzel - húzta el a száját Donát, majd dühében arrébb rúgott egy szétmorzsolódott követ. - Miért, ő milyen öreg? - Nagyon - vágta el a vitát Frenkie. - És ettől azt hiszi, már is igaza lesz?! - jött a dühös válasz. A szavakat néma csend követte, ám Donát így is "hallotta" Frenkie válaszát. "Nem hiszi. Tudja."

Arra még nem gondoltál, hogyha férjed-uradét rugdosod, végső soron magaddal tolsz ki?

Ketten vagyunk

Azóta csak olyanokat mond, hogy "nem mered levenni a ruhám"

Már olvastam is, mert hogy a Lost fórumra egy az egyben ugyanazt tette be kedves "Zoleee" alias Darth Sky. OFF Apropó, bocs Sky, hogy amott a promóidat átirányítottam a spoiler topicba :D

Moderátor úr, nem káromkodunk

LOST Spoiler: Max Richard. Jacob szerintem más kategória.

Lehet már volt, nekem újdonság, érdemes megnézni, hatalmas: Vader unatkozik

Valószínűleg egy apró átgondolatlanságról lehet szó, vagy bakiról. Elég vicces, hogy a korlátot nem mindenhol vágja el a kard, de a banneron látható antennát gond nélkül ketté szeli.

Nagyon cool volt

Ez a rész is jó volt, szintén a hangulata fogott meg. Aki játszott a KOTORral, szerintem kedveli a mandaloriakat, már vártam a felbukkanásukat, üdítőleg hatott. És jó volt viszont látni Dookut is végre valahára. Obi-want meg már önmagában is kedvelem, de ezzel a nővel voltak kimondottan remek pillanatai is. Ez az epizód is tetszett összességében.

Tetszett! Egy könnyed epizód, ahol igazán a Coruscant-i lakosok és környezet az, amire érdemes odafigyelni. Nekem nagyon tetszett, sajátos hangulat, és az EpII-ből ismerős "díszletek". Plussz Palpatine Holonetes monológja miatt már önmagában is megérte megnézni az epizódot. Jó volt, jól szórakoztam Sinube mester lassúságán és megfontoltságán. Azt hiszem ilyen egy igazi Jedi, aki tényleg a béke őre.

LOST Spoiler: Gondolod, hogy a külvilágot értette "otthon" alatt? Szerintem csak a templomot, bár elég képlékeny. Tény, hogy jobban kijönne az irónia, ha a külvilágra célzott volna.

Van egy olyan érzésem, hogy már a jelölés is nagy elismerésnek számít De persze drukkolok neked én is

Igen, most töltöttem le a 11-12-t, még ma meg is nézem őket.

Valóban Ody, én is láttam, elképesztő!

Én elsőre lazán össze is tévesztettem a tiéddel

Én is megnéztem a 00-t, már iszonyúan várom a folytatást...

Ingoványos talaj ez, nagyjából Odyval értek egyet, de mivel lezárta a témát, nem reagálok most már

Nem olvastam végig, mert sajnos nincs sok időm, de Dzséjttel értek egyet. Nekem a 6. film a második kedvenc a 3. után, de a könyveket sokkal jobban szeretem.

Kudar: Szerintem épp a 6. film az, ami leginkább hasonlít a könyvre.