Ugrás a kommentre

Donát

Moderátor
  • Összes hozzászólás:

    28.299
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    201

Donát összes hozzászólása

  1. Donát

    Anakin/Vader

    Vagy pedig ott a másik lehetőség, amit te is mondasz: ne tanítsák ki.
  2. Donát

    Anakin/Vader

    Bomarr: Egész egyszerűen abban szerintem, hogy egy kilenc éves srác más bánásmódot igényel, mint egy olyan, aki "Jedi agymosáson" esett át. Nem jók rá azok a szabályok, amik alapesetben bevállnának. Anakint kiválasztottnak gondlták, de nem úgy kezelték. Ne érts félre, nem azt várom el tőlük, hogy ajnározzák, hanem egy hozzá illő tanítást kellett volna kitalálni, ami nem a már beleivódott dolgok "agymosására" alapozódk, hanem egy konszenzusra, amelyben Anakin első 9 éve összehangolható a rákövetkező évekkel. Ha 9 évig minden nap az anyjával volt, nem mondhatják azt neki, hogy márpedig mostantól ne gondoljon rá, ne szeresse, ne kötődjön hozzá, hanem alkalamazkodjanak egy kicsit a Jedik is Anakinhez, fogadják el, hogy ezt a kilenc évet már nem lehet meg nem történté tenni, és próbálják kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket, és megóvni a fiút a veszélyektől. Szerintem a Jedik túlságosan is hétköznapiként kezelték Anakint, mondván, ne szálljon el vele a ló, de a fiú pont, hogy nem hétköznapi bánásmódot igényelt.
  3. Donát

    Akkor/Most

    Bár jó néhányszor elmeséltem, szívesen felelevenítem újra, hogyan is lettem fórumozó. És hogy mi mindent sikerült végigvinnem azóta... 2002-ben kezdődött az egész. Egész pontosan úgy, hogy végre láttam egy SW filmet mozivásznon. A keresztapám vitt el, az EPII-re természetesen, és egyből megragadott. Számtalan kérdés, sehol egy válasz és sehol senki, akivel erről beszélni tudtam volna... először mindenféle mozis és filmes portálokon jártam (érdekes, hogy egyből az internet jutott eszembe, amint kiderült, hogy a környezetemben nincs senki SW érdeklődésű, ez mutatja, hogy akkoriban elterjedt volt már a web), de mindenhol csak fikázókkal találkoztam. Aztán felfedeztem a starwars.hu-t, de magam is meglepődtem, milyen sokáig nem találtam meg a fórum részleget. Egészen 2003.június 24-éig nyaggattam kérdéseimmel a körülöttem élőket, ekkor írtam ugyanis első hozzászólásomat: Szevasztok! Felmerült bennem egy igen fontos kérdés! A Halálcsillagot nagyon sokáig - kb. 30 évig - építették mégsem fedezte föl a birodalmiakon kívül senki. ez hogy lehet? Most, hogy így felelevenítem, eszembe jutott miért is telt el egy év az első hsz megszületése és a regisztrációm között. Tudniillik képbe akartam kerülni a filmmel, ezért abban az egy évben elolvastam minden EU-t (szinte), amit meg lehet kapni kishazánkban. Ennek ellenére, ahogy a fenti hsz is mutatja, voltak még hiányosságaim a témában. Az EU persze gyakran félrevitt. Azon a napon még 4 másik hsz-t írtam meg, köztük ezt: Tibur 555! Olvatam a vaskohóról szóló vitátokat, és a Jedi visszatérben ( a könyvben) maga Obi-van árulja el, hogy Anakin beleesik a vaskohóba! Ebből is látszik, miért fontos, hogy helyén kezeljük az EU-t. Száz szónak is egy a vége, hamar rászoktam a fórumozásra, onnantól kezdve nem volt megállás, szinte minden nap írtam, nagyon élveztem. Megvitattunk egy csomó mindent, megismertem egy csomó embert... legalább két évig állandó tagja voltam a fórumnak (aztán jöttem ide). És itt van még egy fontos dátum: 2003-12-17 TOPIC OFF Tudom nem tartozik ide, de azért mégis megosztanám veletek az egyik örömhíremet: Tegnap nagy győzködés után neki veselkedtem egy új könyvem írásának: a címe: Felkészülés az Episode 3-ra. Na onnan vettem az ötletet, hogy végül is már kevesebb mint másfél év, és hát rengeteg hírt szedtünk össze, készülgetünk, dumálunk, meg minden. Ezért úgy gondoltam, mindenképpen megemlítelek titeket, akik állandó tagjai vagytok ennek a topicnak, és igyekszem majd minél hitelesebben vissza adni a "szoba" hangulatát. Ezért bármilyen jelentéktelen hír lesz, vagy van említsétek meg, mert én majd megpróbálom felhasználni... Egy kissé naplószerű lesz, de csak a mai naptól indul. Maga a kötet, több kisseb részből állna, egy-egy negyedév "összefoglalója". Az a baj, hogy minden nap nem lehetek fent a neten, de kapom ugye az infókat a hírlevéllel. Ehhez kérdezném: Tibi, esetleg az oldaladon levő rajzaidat és a híreket amit közöltök felhasználhatnám-e? Mindenkinek ellátogatok a honlapjára, kemény munka lesz, de ha sikerül, megéri, ha más nem mindenkinek küldök egy példányt, ha kész lesz... És dísz köszönetet mondok mindenkinek: Tibi Plok és a többiek... Előre is kösz a segítséget. TOPIC ON Ez egy igen jelentős állomás volt a fórumozásomban, ekkor döntöttem el ugyanis, hogy naplót írok az Episode III készüléséről. Persze fórumozó szemmel. Azt hiszem ez sokat hozzátett az oldalon való megítélésemhez. Nem lett remek mű, de lelkes voltam, és ez a lényeg. A későbbiekben pedig számtalanszor fordítottam, amit szintén jónéven vettek az emberek. Ha jól látom, ez 2005. 03. 18-tól indult, először a visual dictionary bescannelt (és angol) lapjait fordítgattam, aztán pedig az SWIII képregényt (szintén Spoilerként került ki). Ha jól emlékszem, valaki fel is tette a netre az én fordítgatásommal. Pár nappal később pedig már a Tibi által kikerült forgatókönyv jeleneteket transzformáltam át magyarra Szóval jól éreztem magam a fórumon, aminek a megkoronázása természetesen a 2005.05.18-19-ei éjszaka volt, ahol is közösen ültünk le és néztük meg az SwIII-t. Életem egyik legnagyobb élménye. Hihetetlenül katartikus volt. Az itteniek közül nagyon sok embert ott ismertem meg: Ody, Bomarr, Lokatelli, SimonZ, Dzséjt, Obi1, Oldie, MissKarrde, Krande... most hirtelen ennyi jut eszembe, persze Tibit és Tureggát, de ők keveset vannak errefelé. Ezen a fórumon meg már 2,5 éve reggeltem, az első félévben keveset tudtam járni, de mióta bekötötték itthon a netet (2 éve), azóta rendszeresen itt vagyok, a többiek nagy nagy bánatára
  4. Donát

    Anakin/Vader

    A kérdés jogos (látom, Ody, EpII-t néztél tegnap hirtelen megélénkültek az SW topikok.). Említette előttem valaki, hogy Padmé nélkül átlagos Jedi lett volna Anakin, de ez egyszerűen nem igaz. Anakin már Padmé előtt is és Padmé nélkül is külön bánásmódot igényelt volna, a Jediknek jobban oda kellett volna figyelni a fiúra, akár szerelmes, akár nem. Ráadásul későn is kezdte a tanulást, kötődött az anyjához, stb. A "kiválasztott"-nak való kikiáltás pedig már önmagában is különlegessé tette. Érzésem szerint Anakin átállásának oka sokkal inkább a Jedik rugalmatlansága, és Palpatine fondorlatoságga, míg a fiú karaktere, és a körülmények inkább Palpatine eszközei voltak ahhoz, hogy a Sith nagyúr elérje a célját. Hogy mi a különbség? Mondok egy példát: Ha az okokat változtatjuk meg: pl a Jedik megfelelően kezelik Anakint (ahogy egy különcöt kell), megfelelő mentort tesznek mellé (afféle Qui-Gonn szelleműt), és Palpatine kevésbé cseles, akkor hiába lett volna Padmé, vagy a hatalomvágy csirája a fiúban, nem állt volna át. Ha viszont az eszközöket változtatjuk meg: pl. Anakin nem szeret bele Padméba, és nem olyan célra törő, de Palpatine ugyanolyan fondorlatos, akkor talált volna más módot, hogy maga mellé csapja a fiút.
  5. Donát

    Filmek

    Kinek mi a szórakoztató... nekem pl. sosem jött be a minimális történet csak látvány és tesztoszteron. Ettől függetlenül másnak ez lehet szórakoztató. Ahogy nekünk is az egy elgondolkodtató film
  6. Donát

    Filmek

    Megvan, köszi!
  7. Donát

    Filmek

    Dzséjt: Hogyhogy nem írsz hosszan a filmről? Vagy csak az én figyelmemet kerülte el?
  8. Donát

    Kantin

    Sajnos én még abban is kételkedem, hogy részt venni benne lesz időm...
  9. Donát

    Vélemények és javaslatok

    Nos, ennek örömére én is kipróbáltam, hogy bírja-e a monitorom az 1280*1024-est, és mivel bírja, hát maradok ennél.
  10. Én csak a fákat bírálom... ha két fától összelapul egy AT-ST akkor egy mezei lövedéknek szét kellene szaggatnia. Egy lézersugár azért sokkal rombolóbb hatású, mint két fadarab...
  11. Mondjuk azért vannak ott érdekes technikai megoldások is... két fa összelapít egy AT-ST-t? Akkor egy mezei lézerlövedék egyenesen a halálba küldené ezeket a birodalmi lépegetőket
  12. Donát

    Egyéb fontos

    Nagy para van... valami miatt elb*szódott a műtorrentem... nem tudok letölteni... és ha nincs letöltés, nem tudom nézni a sorozatokat... ha bárkinek bármilyen ötlete van, mi lehet a gond, segítsen! Íme a szitu: Egyik napról a másikra nem tudok letölteni... az utóbbi napokban leszedtem 3 évadnyi house-t, most viszont amikor betöltöm a torrentet a qtorrentbe, akkor egyszerűen nem indítja a letöltést, azt írja, hogy a célszámítógép visszautasította a kapcsolatot, és képtelen megnyitni valami Windows tűzfalat (ezt a napló írja). Hangsúlyozom, eddig semmi ilyen probléma nem volt, próbálkoztam a gép újraindításával, a modem újraindításával, más torrent betöltésével, de semmi. Nem is csináltam semmit, ami ezt idézte volna elő. Mi a fene lehet a gond? Akárki tud segíteni, kérem, nagyon fontos lenne, sorozat függő vagyok... És nem rúgtak ki a torrentoldalról sem. Az arányom 1,67 körüli.
  13. Donát

    Indiana Jones

    Vagy Télapót...
  14. Donát

    Ki mit hallgat most?

    Massive Attack - Teardrops Dzséjt
  15. Donát

    Egyéb fontos

    Gratula, Coce!
  16. Donát

    Egyéb fontos

    Lenne egy kérdésem, emberek. Nincs itt valaki, aki esetleg játszott a Harry Potter 4 játék verziójával? Megvettem tesómnak, csak elakadtunk, ezért jól jönne egy kis segítség, ha valaki végignyomta.
  17. Donát

    Vélemények és javaslatok

    Egyébként Karrdénak igaza van. Szerintem csinálni kéne egy felmérést hogy ki milyen felbontáson használja a monitort, és arra optimalizálni a fórumot, amit a legtöbben használnak.
  18. Donát

    Filmkvíz

    Hopsz... akkor Dallas!
  19. Donát

    Filmkvíz

    Jocky Ewing
  20. Donát

    Poszterek

    Hm, ez nem lesz a kedvenc képem, de sebaj... nekem a nagy csillogással van gondom. Gondolom az álomszerűséget akartad vele alátámasztani, de nálam ez már sok.
  21. Donát

    Kantin

    http://en.wikipedia.org/wiki/Tycho_Celchu Eszerint Odynak van igaza. Azt írja, hogy Tycho követte Landot és Wedge-t a halálcsillag csatornájába, ahol pontosan azt tette és úgy, ahogy az előbb Ody leírta.
  22. Donát

    Egyéb fontos

    Boldog új évet mindenkinek!
  23. Donát

    Filmek

    Erre az Elizabeth-re én is kíváncsi lennék...
  24. Donát

    Egyéb fontos

    Dec. 31-n születésnap? Jobban nem is lehetne zárni az évet: Boldog születésnapot, Maatkara!
  25. Donát

    Filmek

    Na, biztos jól meg is vágják, ahogy a Retket ismerem...
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.