Abból nem igazán hiányozhat. Inkább a másodikból. Amúgy nekem nem okoz gondot hogy nem annyira robotzsarus a második zenéje. A második sztorija nagyobb rendben lenne ha épkézláb bűnözőket találtak volna ki hozzá.
A témája és robohekus jellemábrázolása nálam is rendben van.A bibi ennél a résznél is a bűnözők portáján van. Az idióta és röhejes punkok és az idétlen nindzsarobot nem igazán illik bele.
Amikor kijöttem róla a moziból úgy voltam vele hogy nem igazán érte meg a jegy az árát. Aztán még vagy háromszor megnéztem de csak úgy hogy kevésbé komolyan vettem robotzsarus filmnek.
Én a robohekusról 91-ben hallottam először amikor az első rész képregényváltozatát mutogatták a tevében.
Nem sokkal később meg is vettem és csak kábé fél év múlva láttam a filmet.
Nekem is megvan az eredetivel. Még a keres adók indulása előtt felvettem az 1-esről pár hónapja pedig letöltöttem avi-ban.
Engem nem zavart semmi abban a jelenetben mert a feltápászkodás utáni első lövés után nem látszik annyira a csonk hogy az nekem problémás legyen. Inkább kizökkenek egy kicsit attól hogy a kar repülését is mutatják plusz a fazonok azutáni röhögése se hiányzott volna.
Én csak a Moon-t tudom mint olyat aminek a trélerjében a saját zenéje szól.
Az nekem is megvan évek óta. Egyszer elég volt megnéznem mert az utólag bekerült jeleneteket simán tudom hanyagolni és engem csakis az eredeti szinkronnal érdekel. Az újjal még nem láttam de nem is akarom úgy megnézni.
A második szerintem is gyengébb mint az első de az elég erős túlzás hogy a harmadik jobb lenne az elsőnél. Az a film akár egy paródia is lehetne. Egy robotzsarus témájú műnek olyasminek kéne lennie mint az elsőnek. Olyat már olvastam hogy hangulatban veri a másodikat de ettől függetlenül ki lehet rá jelenteni hogy kiherélték vele az első (két) részt.
A tehetségkutatókat én se szoktam követni. A mostaniakról csak annyit tudok hogy a Bőlasztár válogatásán "Laura" is ott volt és úgy rémlik be is jutott.
Én az Eli gyerek könyvét néztem másodjára ezúttal szinkronosan. Úgy nálam kicsit nagyobbat ütött mint angolul. Az Oldmanus "A f*sz ki van." beszólásán nagyot szakadtam. Nem emlékszem hogy ezt a káromkodást hallottam-e ezelőtt filmben de ebben nagyot szólt.
A válasz benne van az előző HSz-emben. "Az is lehet hogy csak tévképzet az egész szóval váltakozó sikerrel ugyan de igyekszem nem foglalkozni vele."
Ha biztos lennék benne vagy ha tényleg úgy lenne akkor tutira nem jönnék fel ide. Amúgy a lenézést nem mindig és nem is mindenki részéről érzem.
Az Airplane-ek közül nekem egyik se jön be különösebben de az elsőt jobban csípem mint a másodikat. A Csupasz pisztolyok közül az elsőt és a harmadikat sokáig nagyon bírtam aztán rájuk untam, a másodikat meg sose komáltam.
Valami ilyesmin szoktam én is agyalni mostanában mert elég gyakran érzem itt lenézve magamat. Az is lehet hogy csak tévképzet az egész szóval váltakozó sikerrel ugyan de igyekszem nem foglalkozni vele.
Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. Ha Bane mégis szétszedné 3PO-t akkor szegény aranybogár jól megjárja csak nehogy egy egész rész foglalkozzon azzal hogy összeszerelik.