Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 7. Szerző Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 7. A Hyperion belsejében sötétség honolt, csak egy kis lámpa égett a főraktér műszaki állomása fölött. Szinte tapintani lehetett a csendet, bár valahonnan a hajó aljából halk búgás tört elő. A hipermeghajtó mag munkájának hangja volt ez. A legénység; egy tagját leszámítva; aludt. Dzséjt állát dörzsölve bámult az előtte lévő műszaki pultra. Úgy tűnt, mintha elmélkedne, valójában egy nagyon halk, rögzített adást hallgatott. Olyan halk tartományban játszotta le, hogy az emberi fül nem is hallotta. - Palpatine már nem sokáig fog a trónján ülni. Amint felépült a hadseregem, támadunk. Mire a Birodalom felocsúdna, én már a Császári Palota főkapuján fogok kopogtatni. – hallatszott az első beszélő hangja. - De mi van, ha az Uralkodó megtudja, hogy mit tervezel? – a második hang rekedtes volt, sokkal idegesebb, mint az első. Úgy tűnt, az ő adóját valami torzítja, de még így is tudta, hogy nő az illető. - Nem fogja. Ha okosak vagyunk, nem lesz semmi baj. Tarts ki… a múlt biztos, azon nem lehet változtatni. Csak a jelent éled, erre vigyáz, és akkor remélheted a jövőt… - az adás itt megszakadt. Dzséjt elégedetten dőlt hátra székében. Ez az üzenet lesz az aduja, csak tudnia kell kijátszani. Nem nagyon szerette a szerencsejátékokat, de ettől függetlenül néha szívesen játszott. - Mara. Szeláni. – nyomta le a komot – Gyertek a pilótafülkébe. - Megyünk. – nyöszörögte Mara. A Kaminon… ott dől el minden. – gondolta melankolikusan Dzséjt – Remélheted a jövődet Stark. A Kaminon jön el a bosszú ideje. Akaratlanul is felidéződött benne az öreg Yoda tanításai. A bosszú haragból fakad ifjú Dzséjt. A harag a sötét oldalból fakad. Ha egyszer a sötét oldal ösvényére lépsz, örökre a fogja maradsz. Vigyázz ifjú Dzséjt, bizony, nagyon vigyázz! Mosolyt fakasztott Dzséjt arcára a kis Jedi mester emléke. Bár „kirúgta” őt a Jedi Templomból, és mindig is kétségei voltak vele szemben, ennek ellenére szerette a kis gnómot. Kár, hogy régen találkozott vele. Elhatározta, hogyha ezt élve megússza, ellátogat a Dagobahra. Kíváncsi lett, milyen arcot fog vágni Yoda, ha meglátja legrosszabb tanítványát. Egy alak suhant mögé. - Mit akarsz? – csendült Mara álmos hangja és a férfi mögé állt. Szeláni lekuporodott egy székre, és fejét a pultra borította. - Szeretném, ha meghallgatnátok ezt. – felhangosította és elindította a felvételt. - Palpatine már nem sokáig fog a trónján ülni. Amint felépült a hadseregem, támadunk. Mire a Birodalom felocsúdna, én már a Császári Palota főkapuján fogok kopogtatni. - De mi van, ha az Uralkodó megtudja, hogy mit tervezel? - Nem fogja. Ha okosak vagyunk, nem lesz semmi baj. Tarts ki… a múlt biztos, azon nem lehet változtatni. Csak a jelent éled, erre vigyáz, és akkor remélheted a jövőt… Ezzel lekapcsolta a lejátszót. Először Marára pillantott. A lány hitetlenkedve pislogott. Talán eddig nem tudta elképzelni, hogy valaki képes elárulni az Uralkodót? Aztán Szelánira tekintett. Ő is döbbenten meredt a lejátszóra, de pillantásába más is vegyült. Ijedtség, zavarodottság. Dzséjt magában elégedetten bólintott. Most már biztos volt abban, amire megismerkedésük óta gyanakodott. - Ezt az üzenetet pár hónapja rögzítettem. Az Empire Queenről indult, és a Császári Palotába ment. Az egyik hangot nem tudtam azonosítani, a másikat igen. – Mara szeme elkerekedett, ahogy rájött, mire céloz Dzséjt. Csak egyetlen ember van az Empire Queenen, akinek elég hatalma van ahhoz, hogy megdöntse az Uralkodót. Stark admirálisnak. Áruló. - Hát ezért üldöz téged. – hüledezett. - Igen. - De miért? – csattant fel Szeláni. - Mit miért? – vonta fel a szemöldökét Dzséjt. A lány elhallgatott, csak kisvártatva szólalt meg újra. - Te miért akarod őt elkapni? – ezt nem értette. Nem állt össze a kép, mit csinált Stark, ami miatt a Kalóz ennyire meg akarja ölni. - Megölte a testvéremet. Elég indok ez ahhoz, hogy segítsetek megölni? Csend. Mindketten hallgattak. Mérlegelték a lehetőségeket, megpróbálták kitalálni, mi lehet ebből. Egy áruló admirális elpusztítása messze túlhaladja azt, amivel az Uralkodó megbízta őket. És itt van Dzséjt is. A kalóz biztos volt benne, hogy az első adandó alkalommal ellene fordulnak. Túl hűségesek a saját urukhoz. - Elég. – mondta ki végül Mara. - De… biztos ez a jó megoldás? – vágott közbe azonnal Szeláni – Úgy értem, megölni. Az Uralkodó biztos jobban örülne, ha elé vinnénk. Mara mérlegelte ezt a lehetőséget. - Nem hiszem, hogy hagyná magát letartóztatni. – szúrta közbe Dzséjt, ezzel gyorsítva Mara döntését. Közben tett egy újabb észrevételt is, Szeláni már megint bizonytalan. Ilyenre csak az első alkujuk során volt példa. - Megpróbáljuk letartóztatni. Ha nem megy, akkor sem hagyhatjuk szökni. - Helyes. – zárta le a vitát Dzséjt – Jól döntöttetek. – felállt, és a kabinja felé indult. Még félvállról odavetette. – Semmi sem az, mint aminek látszik, igaz? – ezzel magára hagyta őket, hadd emésszék meg a hallottakat. Elégedetten feküdt le. Aznap éjjel a Jedi lovagokról álmodott, a mesterekről, akik hajukat tépték Dzséjt tanítása közben. Néha azt hiszem, hogy nem mi tanítunk téged, hanem te tanítasz minket türelmességre. Aki belőled Jedit farag, az a legkiválóbb Jedi az egész rendben. – mondta hajdan Mace Windu. A Kamino sötét és zord volt. Egész felszínét víz fedte, s szüntelenül ömlött az eső. Az orkánszerű szél hatalmas hullámokat korbácsolt az óceánok felszínén. Az égboltot fényes villámok szelték keresztül, nappali fénybe megvilágítva e különös világot. A bolygó őslakosai fejlett klónozási technikákkal rendelkeznek. Ezzel hozták létre azt a hatalmas hadsereget, amivel a Köztársaságot akarták helyreállítani, de a bukását okozták. A Hyperion a felhőkhöz közel suhant. Kopott, eldeformálódott burkolatát kövér esőcseppek áztatták. Sebesen közelített egy cölöpökre épült város felé, aminek egyik leszállópályáján landolt. Mire a rámpa leereszkedet a fogadóbizottság is a helyszínre érkezett egy mon cal és két nyúlánk, hosszú nyakú kaminoi személyében. A Hyperion legénysége kilépett a szabadra. Mind a hatan vastag, vízálló köpenyt hordtak, de még így is pillanatok alatt bőrig áztak. - Dzséjt, öreg barátom. – üdvözölte a mon cal rekedtes hangon rég nem látott barátját. - Üdv Litenis. – ölelte át barátját Dzséjt. – Hogy vagy harcos? - Öregen és fáradtan. Hát te? Mi szél hozott errefelé? Ide, ahova csak azok jönnek, akik túl sokáig tartózkodtak a Tatooine-on. - Rendbe kéne hozni a hajómat. A Núbia után a te üzemed a legalkalmasabb erre. – mutatott Dzséjt a mon cal mögött elterülő városra. - Jellemző. Csak akkor látogatod meg régi barátaidat, ha bajban vagy. – morogta Litenis tetetett sértettségéggel – Azt hittem egyedül dolgozol. - Ó. Ez már nem olyan igaz, mint régen. Ők itt Csit és Behemót, a társaim. – a páros üdvözlően bólintott – Szeláni Jorsz, Mara Jade és Bomos Sur. Az utasaim. - Már utas szállítással is foglalkozol? – végigmérte a nőket – És bár nem vagyok ember, de szerintem az ízlésed is helyrejött. – Mara, Sur és Szeláni elpirultak – Na gyertek már be, ne ázzatok itt az esőben. – intett, hogy kövessék. Litenis végigvezette a kis csapatott Kypo városon, s közben a régi szép időkről beszélt, amikor még együtt dolgozott Dzséjttel. A város utcáit különböző lények népesítették be, akik ügyet sem vetettek rájuk. Végül a lakókörletben álltak meg, ahol a mon cal elhelyezte őket. A puritán módon berendezett szobák kényelmesnek tűntek. Miután berendezkedtek Litenis meghívta őket ebédelni. Ovális alakú asztalnál ültek, az ételt kaminoiak szolgálták fel. Az ebéd legjava halfajtákból készült, de az elmúlt napok után, még a legegyhangúbb ételt is megették volna. - És, hogy megy az üzlet? – kérdezte Dzséjt miután lenyelt egy salátaként felszolgált hínárt. - Főként kalózok, csempészek jönnek ide, akiknek sokszor nincs elég pénzük. Őszinte leszek. – villájára szúrt egy húsdarabot és szórakozottan rábámult – Itt a Kaminon, az isten háta mögött nem mennek jól a dolgok. Túl sok gondunk van a Birodalommal, és ez megriasztja az ideutazókat. - Nem láttam itt egy Birodalmit sem… - szólalt meg Sur. - Mert ebben a városban nincsenek, de észak felé van egy nagyobb helyőrségük, ahonnét figyelemmel kísérhetik az egész bolygót. Nem is beszélve Tipocáról, a klón gyárról. Bár Kypoval nem nagyon törődnek, nem is nagyon mozdulnak ki egyik helyről sem. Ám pusztán a jelenlétük megrémíti az ügyfeleinket. – bekapta a haldarabot. - Csoda, hogy csak egy helyőrség van itt a bolygó fontosságához képest. – mondta Szeláni. - Mint mondtam, a helyőrségen kívül itt van Tipoca, ahol százszámra nyüzsögnek a klóngenerációk. Támadás esetén az egész bandát hadrendbe foghatják, és máris egy komplett hadsereg védi a bolygót. - Csodálom, hogy Kamino a háború után is megmaradt fő klóngyárnak. – tette szóvá Csit két falat között. - A kaminoiak békés és szorgos nép. Hűek a Birodalomhoz. – a mon cal – Ami nem csoda, hiszen gazdaságuk alapjait mára teljesen a Birodalom megrendeléseire helyezték át. A bolygó hasznának hatvan százaléka a klón katona gyártásból jön. Eztán egy ideig csöndesen falatoztak tovább. A klónok említésére Dzséjtben felidéződött a Geonosis, ahol kitört a háború, és ahol elvesztette mesterét. Aztán elhessegette a gondolatot, még mielőtt újra végigmereng az egész háborún és megtörte a csendet. - Litenis. A Hyperion mikorra lesz kész? - Hm. A helyreállítást már megkezdtük. Sok berendezés tönkrement, amiket ki kell cserélnünk. Az embereim szerint két nap, minimum. Ne félj, olyan lesz, mint új korában. - Igen. – bólintott Dzséjt, s szemgolyói egy pillanatra, nagyon halványan levendulaszínben fénylettek. – Csapdát szeretnék állítani Starknak. Itt, a Kaminon. – a mon cal megremegett – Ez lenne a legjobb hely. – kezdte Dzséjt azonnal győzködni – Az időjárás miatt a TIE-ok nem vethetők be. A felhők biztonságot nyújtanak a csillagrombolótól. Nem okoznánk túl nagy felfordulást… - Nem! – jelentette ki élesen Litenis – Nézd Dzséjt. A bolygó vezetői rám bízták Kypot. Teljes felelőséget vállaltam a városért és megesküdtem, hogy biztonságban tartom. Ha most a Birodalom idejön és megtámadnak minket, a Kolóniakormányzók Vezető Tanácsa száműz engem. - Stark engem akar, nem Kypot. - Akkor sem tehetem. Nézd Dzséjt… - szavait elfojtotta egy, az ebédlőbe berontó kaminoi. Valamit súgott Litenisnek és átnyújtott egy apró, kör alakú szerkezetet. Litenis bólintott, mire a kaminoi eliszkolt. A mon cal egy hosszú percig vizsgálgatta a szerkezetet, majd odadobta Dzséjtnek. – Felismered? A Jedi megforgatta a kis korongot, aztán bólintott. - Egy űrhajó-nyomkövető poloska. Hol találták? - A Hyperion egyik mentőkabinjának külső burkolatán. Tudod kié? - Csak egy valakié lehet. Boba Fetté. – Dzséjt szemének fehérjéje halványkéken felvillant. – A Hyperion képes repülni? - Nem hiszem. Teljesen szétszedték az embereim. – rázta fejét Litenis – Most néznek utána, hogy az Empire Queen hol lehet. - Errefelé tart. – mondta Csit keserédesen. – Most mi lesz Dzséjt? - Te akartál csapdát állítani, erre te vagy csapdában. – jegyezte meg ironikusan Jade – Most mihez kezdesz? Dzséjt az ajkába harapott. Összecsaptak fölötte a hullámok, felborult a terve. Alábecsülte Boba Fettet. Belesétált a csapdába, és most ki kell másznia belőle. Csak azt tudná hogyan. Nagyot sóhajtott. - Lehet, hogy csapdában vagyok. De Stark nem számol veletek. – mutatott a Császár Kezeire – Egyedül fog lejönni, hogy szembe szálljon velem. Ez lesz a veszte, mert én nem leszek egyedül. Litenis. – fordult öreg barátja felé – Biztonságban akarod tartani a várost? Akkor ürítsd ki. - Én is pont ezt akartam. Csak annyi embert hagyok itt, amennyi a Hyperion helyrehozásához kell… na meg persze én is maradok, meg se próbálj lebeszélni róla. - Nem foglak. – vigyorgott Dzséjt, majd folytatta ebédje elfogyasztását. Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 9. Szerző Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 9. Az Empire Queen csillagromboló kilépett a hipertérből és bolygókörüli pályára állt a Kamino körül. A hajón másodfokú harcriadót rendeltek el. Stark egy pillantást vetett az elé terülő bolygóra, majd kapitánya felé fordult. - Készítsék fel a hajómat indulásra. Egy raj kíséretében lemegyek. Riadóztassák a lenti helyőrségünket is. - Értettem, de hova megy? – kérdezte a kapitány. - Még nem tudom… de majd a bolygón tudni fogom. – révetegen Kaminora pillantott. – Az öné a híd… lehet, hogy örökre. – tette hozzá fájdalmasan, majd elindult az ajtó felé. Innen még egyszer visszanézet, aztán távozott. - Sok szerencsét uram. – lehelte Quan a bezáródó ajtónak. Stark hajója landolt Kypo egyik hangárjában. A beszállórámpa leereszkedett és Stark hét rohamosztagossal a nyomában lemasírozott rajta. Megállt a hangárajtó előtt, kibámult a sötét, hullámzó óceánra. - Parancsnok! Fésüljék át a várost. Ha bárkit találnak, tartóztassák le. - Értettem. – bólintott az egyik fehérpáncélos katona, majd az egész raj elvonult. Stark elindult. Nem tudta hova, csak ment. Az Erő vezette. Folyosókon, épületeken vágott át, míg végül elért oda, ahová el akart jutni. Dzséjt egy teraszon állt. Köpenyét a fejére húzva, égre emelt tekintettel figyelte a nem látható csillagokat. Látszólag észre sem vette Starkot. Az admirális könnyed lépésekkel mellé állt és szintén felnézett a felhőkre. - Mit látsz? – kérdezte. - Több millió civilizációt, több milliárd életformát. És mindezt sötét felhők takarják el. – válaszolt Dzséjt, rá sem nézett Starkra. - Mély Jedi gondolat. Tudod, én mit látok? Egy védelmező takarót, ami kirekeszt minden ártó dolgot. - De ehhez a takarónak is ártania kell? – fordult Stark felé Dzséjt. - A békéhez előbb pusztítás kell. Üdv Dzséjt. - Üdv Stark. Régen láttalak. - Nem elég régen. Dzséjt egyetértően bólintott. Stark még egy pillanatig nézte a felhőket aztán eltávolodott. Kezében fénykarddal fordult újra szembe ellenfelével. Megnyomta az aktivátort, és a fegyver vörös pengéje életre kelt. Dzséjt kardja ruhája ujjából ugrott elő, ujjai röptében fonódtak rá. A zöld penge megnyugtató érzéssel töltötte el. - Látom, még megvan. – bökött Stark a szablyára. – Enollyét őrzöd még? - Csak a fénykard maradt meg. - Kéleré is megvan? – puhatolta tovább Stark. - Meg. A tiédet Stark admirális, trófeaként akasztom ki mellé. – sziszegte Dzséjt. Érezte, hogy a testében eluralkodik a harag, a gyűlölet, amit az előtte álló férfi iránt érez. - Megpróbáltam megmenteni, de nem tudott kitartani. Ez van… öcskös. Ez a szó volt, ami támadásra késztette Dzséjtet. Gyors vágást mért Starkra, aki hasonló gyorsasággal ki is védte. Ezt újabb támadás követte, amik már lassúak és kiszámíthatóak voltak. Lassúak egy Jedihez mérten. Az admirális erőlködés nélkül képes volt elhárítani a rá zúduló csapásokat. A hideg esőnek köszönhetően még csak ki sem melegedett. Ellenben Dzséjt gyorsan elfáradt. A kardok sercegve értek össze majd váltak el. A Jedi mozgása nehézkessé vált, és Stark kezdett csalódást érezni fivére iránt. Dzséjt függőlegesen lecsapott, mire Stark feje fölé rántotta kardját. A pengék egymásnak feszültek, sercegésüket azonban elnyomta az örökösen tomboló vihar hangja. Stark belenézett ellenfele tompa kékesfehérségben ragyogó szemébe. Tudta ez mit jelent. Dzséjt fáradt és fél. Ez a tudat azonban nem erőt adott neki, hanem elszomorította. Megtaszította a másik kardot, majd az Erővel ellökte magától Dzséjtet. A férfi úgy vágódott hanyatt, mintha egy láthatatlan kéz rántotta volna el. Stark leeresztette fegyverét, majd szánalmasan végigmérte legyőzött ellenfelét. A Jedi csurom vizes volt, lassan állt fel a tócsából, amibe beleesett. - Csalódtam benned testvér. Régen jobb voltál. Az igazat megvallva te voltál az egyetlen, aki méltón szembe tudott szállni velem. Most pedig… szánalmas vagy. Azt hittem, a régi időkhöz méltóan kell majd megküzdenünk, erre… – lemondóan intett – Te is egy átlagos ellenség lettél, a sok közül. - Lehet, hogy egy kicsit berozsdásodtam, de átlagos nem vagyok. Nézz egy kicsit magad mögé. – bökött az ázott Stark mögé. Az admirális hátrapillantott. Két fiatal nő lépett ki a teraszra. Angyali kecsességgel mozogtak, amit még az orkánszerű szél és zuhogó eső sem tudott megtörni. Pár lépéssel Stark mögött megálltak, kézbe vették fénykardjaikat. A kék és lila pengék belehasítottak a levegőbe. - Nocsak, nocsak. Kezdesz felzárkózni hozzám… ami a tisztességtelen küzdelmeket illeti. – visszafordult Dzséjthez. - Csak nem szeretek veszteni. – vont vállat Dzséjt. - Ahogy én sem. – újra a lányok felé fordult – Az Uralkodó nem fog örülni, hogy segítettetek egy Jedinek megölni az egyik admirálisát. - De annál inkább fog örülni egy Jedi fejének és egy árulónak. – mondta győzelemittasan Mara és Starkra szegezte a kardját, aki közönyös arccal aprót biccentett Szeláni felé – Az Első Galaktikus Birodalom nevében, letartóztatom admirális. – ebben a pillanatban a nyaka elé egy lila penge suhant. Ha nem torpan meg, biztos lefejezi. Meglepetten Szelánira nézett. – Mi a fenét csinálsz? - Bocs Mara. Pedig már kezdtelek megkedvelni. - Óh Mara. – szólalt meg Stark csüggedten – Mi lenne, ha tovább látna az orránál? Azt hiszi, én vagyok az ellenség? Hát akkor nagyon melléfogott. – Mara szemei elkerekedtek, Dzséjt kíváncsian pislogott – Az Uralkodó és én már majdnem egy éve dolgozunk azon, hogy kiugrasszunk egy kémet, aki közelebb áll hozzá, mint azt bárki gondolná. Tudtuk, hogy ez a személy az egyik Kéz, hogy összedolgozik egy hajdani Jedivel és valószínűleg a Lázadókkal is. De nem tudtuk, pontosan kettőtök közül melyik az. Ezért álltam elő ezzel a tervvel. Elhintettem, hogy el akarom árulni az Uralkodót, és a kém maga vette fel velem a kapcsolatot. – Szelánira bökött, aki elhűlve, csalódottan és egyre dühösebben bámult rá – Ezután már csak színjáték volt. Dorrbaz egy szerencsétlen statiszta lett, ürügy, így az Uralkodó elküldhetett benneteket a gyanú legcsekélyebb jele nélkül. És Szeláninak alkalma nyílt találkozni Dzséjttel, aki szintén nem véletlen volt a Borrondán. Velem akartak találkozni. – a kalózra pillantott, aki mosolyogva bámult vissza rá – De Dorrbaz keresztül húzta a számításainkat. És úgy tűnik, Dzséjt is számított a csapdára. Dzséjt eddig a pillanatig bírta, aztán elröhögte magát. - Sok mindenre számítottam, de erre nem. Brávó. – dünnyögte elismerően. Stark hazudásból diplomát szerezhetett volna. – Szóval azt mondod, Szeláni áruló, én Jedi lovag vagyok és mellesleg szövetséget kötöttem vele? – Stark bólintott – Ügyes. Mara továbbra is csak az admirálist fürkészte. Hirtelen nem tudta eldönteni, ki mond igazat és ki nem. Ki áll az ő oldalán és ki van ellene. Stark vallomása hiteles, és ezek szerint az Uralkodó is tisztában van mindennel. Szeláni arckifejezése pedig elég bizonyíték lenne bárkivel szemben. Ő áruló, ebben biztos volt. De Starkban nem. Amit hallott a Hyperionon, ellentétben állt ezzel. De ha az Uralkodó tud róla… és ő most rosszul dönt. És Dzséjt miért olyan nyugodt? Hisz Jedi. – figyelmeztette magát. Amennyire tudta, a Jedik mindig higgadtak voltak. És Dzséjt is, még az arénában, fegyvertelenül, a Galaxis egyik legveszélyesebb szörnyeivel körülvéve, az Erőtől megfosztva, és akkor sem vesztett nyugalmából. Zavartan nézett körbe. Segítséget akart kérni valakitől, bárkitől. Talán, ha beszélhetne Dzséjttel… furcsa volt, de úgy érezte, a kalóz, a törvényen kívüli, a Birodalom árulója és közellenség az egyetlen, aki igazat mondott. Ám mielőtt cselekedhetett volna, Stark megszólalt. - Sabbac. Most pedig, a Birodalom nevében én tartóztatlak le benneteket. - Na azért ne olyan hevesen. – Dzséjt maga előtt egy kört írt le kardjával. Aztán várt, majd idegesen megismételte a mozdulatot. Megint nem történt semmi, és kezdet nagyon nyugtalan lenni. - Csak nem Csitre és Behemótra vársz, akik a világítótoronyba rejtőztek? – kérdezte Mara kicsit veszítve bizonytalanságából – Szóltam a helyi birodalmi erőknek, hogy fogják el őket. – Starkra pillantott, aki elismerően hümmögött. Ezt az egyet legalább jól csinálta. - Ó. – Dzséjt ideges mosolyt vetett oda ellenfeleinek, majd egy hátra szaltóval levetette magát a teraszról. Mara ebben a pillanatban rácsapott Szeláni kardjára, majd futásnak eredt. Bármi is folyik körülötte, Dzséjtet ő akarta elkapni. Egy ekkora melléfogást csak egy Jedi fejével engesztelhet ki. Jorsz azonban utána eredt. Stark egyedül maradt a teraszon. Terve eddig jól haladt, a kisebb zökkenőket is sikeresen vette. Már csak el kell kapnia Dzséjtet, mielőtt megszökik. Lekapcsolta a fénykardját és elindult, hogy az Erőt követve rátaláljon ellenlábasára. Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 9. Szerző Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 9. Na lassan a végére érünk Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 10. Szerző Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 10. Csit, Behemót, Sur és Litenis tarkóra tett kézzel közeledtek egy Sentinel osztályú leszállóegység felé. Körülöttük birodalmi rohamosztagosok garmadája masírozott. Fegyvereiket a foglyokra emelték. Csit folyamatosan a szökésen töprengett, de semmi használható nem jutott az eszébe. - Parancsnok – csendült az egyik rohamosztagos komlinkje – Végezzék ki a foglyokat, haladéktalanul. - Értettem, admirális. – azzal Csiték felé fordult, fegyverét egyenesen a férfi mellkasának szegezte. A többi is felsorakozott mellé, szabályos kivégzőosztagot alkottak. Litenis fejét ingatva próbált szabadulni a látványtól, Bomos reszketve bújt Csit mellé. A kalózok ellenben még mindig ugrásra készen, büszkén tekintettek a rohamosztagosokra. A bal szélen álló katona váratlanul hátba vágta a mellette lövésre készülő bajtársát, aki elvesztette az egyensúlyát és hasra esett. Fegyvere kiesett a kezéből, végigcsúszott a tükörsima padlón, s megállt Behemót lábánál. Ebben a pillanatban a titokzatos katona odadobta Csitnek a fegyverét. A kalóz, bár semmit sem értett, elkapta a puskát és azonnal tüzet nyitott. A parancsnok homokzsákként dőlt el. A rohamosztagosok tehetetlenül álltak, nem értették, mi folyik körülöttük. A foglyok fegyverhez jutottak, egyikük ellenük fordult... de miért? Újabb társuk esett el. Behemót is feleszmélt a csodálkozásból. Felkapta a lábához csusszant fegyvert és bevetve magát néhány láda mögé, tüzet nyitott. Az ismeretlen segítő megragadta a vele szembeforduló katona puskáját és kicsavarintotta belőle. Odadobta a mon callnak, majd a fordulót folytatva nyakon vágta lefegyverzetten álló társát. Mit sem törődve a nyögve földre zuhanó emberrel, megragadta a következő birodalmit, majd pajzsként használva felöklelt négy másik rohamosztagost. Aztán az ájult testet leváltotta egy lézerkarabélyra. Sebesen kábító fokozatra állította és belelőtt a földön fekvő eszméletlen katonába. Aztán tudattalanságba taszította az ötödiket is. Utána odadobta a puskát a nőnek, ő maga pedig felnyalábolta a földön fekvő fegyverek egyikét és bevetette magát a Sentinel elülső talpa mögé. A rohamosztagosok azt sem tudták hol áll a fejük. Hirtelen mindenki ellenük fordult. Kereszttűz alá kerültek, a nagy felbolydulásban azt sem tudták ki az ellenség. Aztán a rutin kezdte átvenni a zavarodottság helyét. Egymást fedezve fedezékbe vonultak, s szembeszálltak az ellenséggel. Vörös lézernyalábok cikáztak mindenfelé. Robbanások zaja tompította a lövések zaját. Csit vaktában leadott néhány lövést, majd visszabújt a Sentinel talpa mögé. Három nyaláb suhant el épp ott, ahol fél pillanattal azelőtt a feje volt. Behemót fedezékéből tüzelve lézeresőt zúdított a birodalmiakra. A gyilkolási vágy elhatalmasodott felette. Ha egy rohamosztagos lelőhető helyzetbe volt, ő le is lőtte. Félelmetes látványt nyújtott. Litenis a beszállórámpa mögött lapult. Ez azonban nem nyújtott biztos fedezéket az oldalról érkező lövedékek ellen. Be is bizonyosodott, mikor három lézernyaláb vágódott a testébe és élettelenül a földre zuhant. Bomos sajnálkozó pillantást vetett a mon cal élettelen testére, majd viszonzott egy lövést. Aztán fegyverét övére akasztva felmászott a Sentinel tetejére. Onnét tökéletes védelemben, felülről szórhatta meg a birodalmiakat. Behemót lézerözöne és Sur mesteri lövései mellett, Csitnek már csak a menekülni próbáló katonákra kellett ügyelnie. Hamarosan az összes birodalmi halott vagy eszméletlen volt. Behemót csalódottan fésülte át a hangárt. Nem hitte el, hogy ilyen hamar vége lett a harcnak. Ezzel szemben Csit boldog volt. Bomos lemászott a hajóról, és a vékony férfi mellé lépett. - Tartoztok nekem. - Többel is. – szeme sarkából meglátta titokzatos segítőjüket, amint előbújik a Sentinel leszállótalpa mögül. Csit és Behemót azonnal célba vették. Az idők folyamán megtanulták, a titokzatos, váratlanul felbukkanó segítők nem mindig voltak a legbarátságosabb teremtmények, legtöbbször egyéni célok vezették őket. – Állj meg pubi. – vetette oda Csit – Ki vagy és miért segítettél? - Van egy közös ismerősünk. – válaszolta a rohamosztagos és levette a sisakot. Egy őszülő férfi tekintett rájuk, meglepően élénk barna szemeivel. Csit lélegzete elakadt. Látta már ezt az arcot, igaz, valamelyest fiatalabb kivitelben. De akkor egy másik ember viselte, Boba Fett. A fejvadász pedig, Dzséjt állítása szerint, Jango Fett klónja volt, a tökéletes genetikai mása. Tökéletesebb, mint az a több millió egység, amit szintén ebből az emberből hoztak létre, mint a Köztársaság és később a Birodalom hadserege. - Klón vagy. Jango Fett klónja, igaz? – kérdezte, bár a válasz nyilvánvaló volt. - Igen. – bólintott a klón komoran – Most menjetek. A hajótok mellett egyelőre nincs őrség. - Álljon meg a menet. – csillapította Csit – Ki az a közös ismerős? - Dzséjt Ön Frájn... Most meneküljetek. Így is nehéz lesz kimagyaráznom a szökésetek, és nem segítené előbbre a történetet, ha itt találnának engem, miközben veletek beszélgetek. - Miért nem jössz velünk? – kérdezte Bomos. - Bárcsak lenne választásom. – visszatette a sisakot – Tünés innen. A trió elindult az ajtó felé. Mindegyikük elhaladt a klón mellett, biccentéssel jelezve, hogy köszönik. Nem volt többre szükség. Még mielőtt Csit eltűnt volna, a rohamosztagos még utána szólt. - Mondják meg Dzséjtnek, hogy a körülményeknek él még hőse. Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 11. Szerző Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 11. Mara Jade egy keskeny szervizfolyosón rohant végig. Nem lassított, nem nézett hátra, de tudta, Szeláni a nyomában van. Csakhogy nem érdekelte. Neki Dzséjt kellett, Szelánival később is ráért foglalkozni. Valami megtaszította és hasra esett a fémpadlón. Fénykardja kigurult a kezéből, kikapcsolódott. Nem töprengett azon, hogy miért esett el. Tudta az indokát. Szeláni az Erőt használta ellene. Mara gyorsan talpra ugrott, felkapta kardját, aktiválta és szembe fordult Szelánival. Jorsz nem lassított. Felugrott a levegőbe és egy szaltóval Mara mögött termett. Megpördült, kardjával vízszintesen kaszált. Mara könnyed mozdulattal hárított, majd gyors rohamokkal visszafelé kényszeríttette a szűk folyosón. A kardok sercegve csaptak össze, majd váltak szét. Szeláni eddig a pillanatig meg volt győződve arról, hogy könnyedén le tudná győzni Marát. Jade rohama azonban folyamatos védekezésre késztette, nem volt lehetősége támadni. Blokkolt egy függőleges csapást, hárított egy szúrást, védett egy vágást. Aztán egy pillanat szünet. Szeláni ezt kihasználva hátrébb szökkent, majd újra futásnak eredt visszafelé a folyosón. Néha hátra kellett csapnia védekezés gyanánt, nehogy Mara megsebezze. Végül mindketten visszaértek a teraszra. Az eső újra eláztatta őket, lemosta róluk az izzadtságot. Szeláni gyorsan kivédett két nyakra irányuló vágást, majd előre szúrt. Mara hárított és visszarántotta kardját. Pengéje levágta Szeláni hajfonatát. Megperzselve hullott bele egy tócsába. A lánynak nem volt ideje sajnálnia haját, mert újabb, még erősebb támadások következtek. Mara felbuzdult azon, hogy meg tudta „sebezni” volt társát. Rohamai intenzívebbek voltak, fáradsága pedig egyszerűen elszállt. Tudta, legyőzheti Szelánit, ha nem bízza el magát, de azzal már elkésett. Szeláni lehajolt egy vágás elől, majd Mara hasa felé szúrt. A lány hátraugrott, de a lila penge hegye még így is belemart húsába. Fájdalom futott végig testén. A seb nem volt súlyos, de kizökkent a harc üteméből. Térdre rogyott, kardját leeresztette. Szelánin újra erőt vett a kéjes gyilkolási vágy. Arcán vérszomjas mosoly terült szét. Diadalittasan felüvöltött, majd egy végzetes csapást mért Mara nyakára. És tökéletesen elhibázta. Jade elhajolt a vágás elől, majd ádáz sikolyt hallatva Szeláni hasa felé szúrt. A kék penge teljes hosszában átsiklott Szeláni ruháin, húsán és csontján. A lány némán, az ütéstől megmerevedve nézte legyőzője kéjes arcát, majd lassan botorkálva a terasz széléig hátrált. Egy pillanatig mozdulatlanul állt, a halálos döfés feletti döbbenetével küzdött. Majd lehunyta szemét, leeresztette karját, fáradtság öntötte el testét. Érthetetlen szavakat lehelt maga elé, majd áttántorodott a korláton. Teste tehetetlenül belezuhant a végtelen óceánba. Elnyelték a hatalmas hullámok. Mara megkönnyebbülten eresztette le kardját. Furcsa mód sajnálatot érzett Szeláni miatt, de örömöt lelt a legyőzésében. Az Uralkodó büszke lesz rá. Hát, ha még egy Jedi fejét is elé viszi. Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 12. Szerző Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 12. Dzséjt megpróbált eljutni a Hyperionra. Tervei hatalmasat borultak. Az alkujuk megkötése óta sejtetette, a felvétel lejátszása óta pedig pontosan tudta, hogy Szeláni Stark pártján állt. Jade viszont a Birodalomhoz volt hűséges, így remélte, ha szembe állítja Starkot és Szelánit, Mara végül mellé áll. Legalábbis, amíg le nem győzik mindkét hitszegőt. Ez a része nem jött be a tervnek. Tudta azt is, miért. Alábecsülte Starkot. Nem hagyott időt magának, így nem tudott rájönni, mi a célja az admirálisnak Szelánival. Valószínűleg, még a lány se tudta. Vagy csak jól játszott? Nem tudta, de jelenleg nem is érdekelte. Ő és barátai újra bajban vannak, és ki kell jutniuk erről a bolygóról. Csitet és Behemótot a Kezek tudta nélkül küldte fel a toronyba. Azonban tervének e része is kártyavárként omlott össze. Melléfogtam. Már megint. – dühöngött magában – Eltunyultam? Nem szoktam ilyen hibákat ejteni. Persze Starkkal szemben alulmaradni kevésbé megalázó, mint Dorrbazzal szemben. Bár jobban belegondolva, nem Dorrbaz volt az, aki elkapta, hanem Boba Fett. De akkor is, néhány nap leforgása alatt már másodszor lebeg vibrobárd a feje felett, üldözik a katonák és próbálja meg megmenteni barátait. És mindez azóta, hogy megmentette a Császár Kezeit a Borrondán attól a troztól. Kerülő úton ment, nehogy újabb birodalmiakba, netán Starkba fusson. Remélte barátai jól vannak, s épségben rájuk lel. Befordult egy sarkon, ahol szembe találta magát Mara Jade-val. A Császár Keze kivont karddal állt a kivilágított folyosó közepén. Dzséjt kézbe vette saját fegyverét, majd bekapcsolta. Közben egy sötét szervizjárat felé hátrált. Mara lassan, de kíméletlenül követte. - Azt hittem, megegyeztünk. – mondta Dzséjt mintegy időhúzás végett. - Megőrültél? Sose árulnám el a Birodalmat. – beértek a szervizfolyosóra. Kardjaik megvilágították a csövekkel és vezetékekkel teli helyet. Kísérteties volt. - És a felvétel? – faggatózott tovább Dzséjt ezzel is az időt húzva. - Elismerem, meggyőző volt. De Stark mindent elmondott. Te is ott voltál. Az Uralkodó tud mindenről. - Hazudott. Lehet, hogy az Uralkodó semmiről sem tud. Vagy Stark átverte. De ő és Szeláni szövetségben állnak egymással, ez biztos. – próbálta menteni a menthetetlent Dzséjt. - Lehet, csakhogy mindez már nem a te gondod. Ígérem, a végére járok az ügynek, miután a fejedet vettem. - Nem először szegnéd meg a nekem tett ígéreted. Mara egy ugrással előtte termet, és Dzséjt alighanem elvesztette volna a fejét, ha nem hajol le. A lány csapásai, sérülése ellenére, erősek, gyorsak és kíméletlenek voltak. Frájn többször is azon kapta magát, hogy sebesen hátrál, s védekezés helyett inkább elhajol a csapások elől. Támadni eszébe se jutott, inkább távol próbálta tartani magától ellenfelét. Sajnos ez nehezen ment. A kardok szikráztak, sercegtek, ahogy a pengék egymáshoz értek majd szétváltak. Mara függőlegesen Dzséjt válla felé csapot, de a Jedi ügyesen védte. A pengék egymásnak feszültek. A Kéz a másik arca felé nyomta a fegyvereket. Frájn összeszedte minden erejét és megtaszította. Amint kiszabadult oldalra pördült, ezzel újra szembe fordult ellenfelével. Jade nem vesztette el egyensúlyát, de nem támadott tovább. Legalábbis a kardjával nem. Az Erővel csöveket és más falelemeket kezdett Dzséjt felé szórni. Dzséjt ugyanígy válaszolt, de miután mindezt eredménytelenek és idétlennek vélte, inkább csak a védekezésre összpontosított. Kardját és az Erőt használva hárította el a feléje záporozó tárgyakat. Kettéhasított egy feléje száguldó tartályt, amiből különböző gázok csaptak elő. A forró levegő a férfi testének csapódott. Hörögve hátrálni kezdett, kezével csapkodva próbálta magáról lefejteni a bőrét égető gázt. Aztán egyszer csak elfogyott a lába alól a talaj és belezuhant egy szervizaknába. Kardja deaktiválva az akna falának csapódva követte. Mara az üreg széléhez ment, és lenézett a mélybe. A sötétség elnyelte ellenfele testét. Dzséjt a szervizaknából egy légvezetékbe pottyant. A csőben olyan erős volt a légáramlás, hogy fölkapta és tovább sodorta. Tehetetlenül gurult végig a szűk csatorna falán, mígnem kivágódott egy épület tetejére. Hatalmasat puffanva esett a talajra. Az eső az arcába csapódott, testét sebek és zúzódások borították. Minden tagja fájt. Lassan, nyögdécselve felállt, ledobta magáról szakadt köpenyét. Fekete tunikája egy szempillantás alatt átázott. Mindezt azonban feledtette Stark látványa. A férfi érdeklődve figyelte testvére szenvedéseit. Aztán egy vállrándítással tovasiklott a látványon. Kézbe vette fénykardját, de nem aktiválta. - Hogy csináljátok ezt? – kérdezte Dzséjt, miközben idegesen kardját kereste. - Kik? Mit? – vonta fel szemöldökét Stark. - Hát… - meglátta szeretett fegyverét nem messze a légvezetéktől. Az Erővel kinyúlva magához vette. Ő sem kapcsolta be. – Hát Mara és te. Én azt sem tudom, hova megyek, de ti előbb odaértek, mint én. - Az Erőnek köszönhetően sok mindent láthatunk. A jövőt, a múltat, távoli világokat, tovatűnt barátokat. - Ne papolj nekem Yoda tanításaiból. – mordult rá Dzséjt. - Ha akarod? – elindult Dzséjt felé, mígnem olyan közel nem ért hozzá, hogy érezte a leheletét az orkánszerű szélben. – Tudod, ennek nem kéne így lennie. Nem kéne meghalnod. Csatlakozhatnál hozzám. – ajánlotta fel. - Ezt már egyszer megbeszéltük. Nem. – sziszegte Dzséjt, de nem volt dühös. Inkább mókásnak találta Stark próbálkozását. - Ha nem, hát nem. – hátat fordított Dzséjtnek és lassan távolodni kezdett tőle – Olyan vagy, mint Enolly. Igen, rá hasonlítasz a legjobban. Enolly ugyanilyen határozottan utasított vissza engem. – Stark tudta, hogy Dzséjt elméjében mi játszódik le. Ő és Enolly remekül megértették egymást. A bátyjuk volt Dzséjt példaképe. Ő töltötte meg elképzelhetetlenül szilárd magabiztossággal. Ő fejezte volna be a kiképzését, ha nem lépett volna ki a Rendből. – Mikor letaszítottam a platformról, az életéért kezdett könyörögni. – az emlék szinte belé hasított – Szánalmas volt, ahogy most te is szánalmas vagy. – életében már sokszor hazudott, de ezt volt a legnehezebb kimondani. – Mikor kezdesz el könyörögni, akárcsak Enolly? Stark nem látta, csak hallotta Dzséjt kardjának aktiválását. Elérte a kívánt hatást. - NEEEEEEEEEEM!!!!! – üvöltötte Dzséjt vörösen izzó szemgolyókkal. Olyan erővel csapott le testvérére, amilyennel még Stark sem számolt, amikor elkezdte szítani Dzséjtet. Az első csapás elől elhajolt, a másodikat már kardjával blokkolta. A harmadikat meg már el is tudta téríteni. Dzséjten erőt vett a gyűlölet, a harag. a félelem, és ennek megfelelően rohamozott. Vágást szúrás követett, aztán újabb vágás. Mindenre lecsapott, amit védtelennek talált. Stark dinamikusan védekezett, amin meg is lepődött. Ritkán nyílt alkalma védekezni, hisz legtöbbször ő támadott. De hisz ezt akartad, nem? – kérdezte magától – Méltó ellenfelet akartál, megkaptad. Izgalmas harcot akartál, megkaptad. Vagy ez már túl sok? Dzséjt lentről indított egy vágást. A zöld penge végigszántott Stark éjfekete tunikáján. Az admirális csak annak köszönhette életét, hogy hátra ugrott, elvesztette egyensúlyát és hanyatt eset. Teste alól víz fröcskölt széjjel. Dzséjt felugrott a levegőbe, szaltózott közben lefele szúrt. Stark vörös pengéje hárított. Mire Dzséjt talpra ért Stark is lábon volt és támadt. Testvére leguggolt a függőleges vágás elől, majd mikor felállt, válla fölött háta mögé csapta kardját, ezzel blokkolta a hátára mért csapást. A következő pillanatba előre lendítette fegyverét, hogy védje Stark halálos csapását. Ezután Dzséjt kardjával megakasztotta Stark fényszablyáját és kicsavarta gazdája kezéből. A deaktiválódott fegyver felröppent a levegőbe leírt egy gyönyörű ívet és eltűnt a tető szélén túl. Stark megmerevedett, mivel nyakától alig pár milliméterre Dzséjt fénykardjának zöld pengéje vibrált. Az admirális magabiztos vigyort próbált arcára erőltetni, nem sikerült. Szemei idegesen keresték a menekvés útját, de mindenhol csak a halálos pengét látta. Szemei nagyon halványkéken felvillantak. Megpróbálta legyűrni félelmét. Dzséjt legyűrte a benne tomboló sötét erőket, végre megnyugodott. Ekkor testét mámorító öröm öntötte el. Végre legyőzte azt, aki elpusztította a családja egy részét. Keze megremegett a kard markolatán, elszánta magát. Megöli testvérét. Ha most megteszed, ha most a könnyebb utat választod, örökre a Sötét Oldal rabja maradsz. – zúgtak Yoda szavai a fejében. De ezek nem emlékek voltak, valódi szavak, amelyek egy távoli bolygóról, a Dagobahról jöttek. – Azután pedig semmivel sem leszel jobb, mint ő. Dzséjt mindig is hallgatott Yoda szavaira, még ha az sokszor nem is tűnt úgy. Sóhajtott egyet, aztán fivére szemébe nézett. - Miért? – kérdezte leírhatatlan érzelmekkel az arcán. - Én nem. Nem akartam, hogy így legyen. Akkor… először hibáztam. – válaszolt Stark Dzséjtéhez hasonló érzelmekkel. Dzséjt lassan bólintott, kezében a kard megremegett. Itt volt az alkalom, beteljesülhetett volna a bosszúja. És csak önvédelemből ölné meg. Mint ahogy annak idején Kéler önvédelemből megölte Rainost, apjuk gyilkosát. Voltaképpen az is bosszú volt, akárcsak ez. És most Kéler, azaz aki lett belőle, Stark admirális, bátyja gyilkosa, legyőzötten állt előtte. Vajon nekem mi lesz a nevem, ha ezt megteszem? Silent? Tényleg nem vagyok jobb Starknál. Dobhártyaszaggató dörej hasított a levegőbe, ami elnyomta a Kamino égi háborújának a zaját is. Tűz csapott fel egy közeli épületből, megvilágítva a várost. Egy hődetonátor robbant fel? Itt? Szabotázs történt? Vagy Csiték…? – futottak át a kérdések az agyán. És ez a pillanatnyi figyelemelfordítás éppen elég volt Starknak. Lövés dördült, alig pár pillanattal a robbanás robaja után. Dzséjt szeme elkerekedett, hátratántorodott, majd összecsuklott. Fénykardja a földön koppanva kikapcsolt. Stark kezében egy apró sugárvető füstölgött. Eltette a fegyvert, utána az Erő segítségével magához vette kardját. Leguggolt testvére mellé. Bánatosan végigmérte. - Mindig is naiv voltál. Sose gondoltad, hogy vérre menő csatában tisztességtelenül fognak játszani ellened. – felállt – Gyerünk Dzséjt, állj fel. Halj meg Jedihez méltóan. Ön Frájnhoz méltóan. Dzséjt szédült, fáradt volt, aludni akart. De nem tehette. Egy dolgot még meg kellett tennie. A büszkesége megkívánta. Mindig bátran szembenézett a veszélyekkel, sőt, néha ő maga kereste. Ezzel is megbirkózik. Megragadta fénykardja markolatát, aztán lassan, fájdalmasan felállt. Az épület széléhez botorkált, szembefordult Starkkal. Aktiválta kardja zöld pengéjét, majd arca elé emelte, behunyta szemét. Felkészült a halálra, felkészült, hogy eggyé váljon az Erővel. - A múlt biztos. – suttogta. - A jelent éled. – folytatta Stark saját mondását és aktiválta kardját. Csapásra emelte. - A jövőt reméled. – fejezte be Dzséjt. Dzséjt Ön Frájn mint egy szobor hátra dőlt. Nyaka pár milliméterrel kerülte el a lesújtó vörös pengét. Tehetetlenül belezuhant a mélységbe. Stark dühösen felüvöltött és az épület széléhez sietett, hogy lássa, amint testvérét elnyelik a hullámok. Ehelyett egy hatalmas, hosszú orrú, íves vonalvezetésű hajót pillantott meg, amint felfelé emelkedik. Tetején ott feküdt Dzséjt. Épp egy hatalmas férfi rángatta be egy zsilipnyílásba. Stark felismerte a Hyperiont. Dühében arra gondolt, hogy Dzséjt után veti magát, de mire a gondolat végére ért, a jacht hasa már az épülettető fölött volt. Az admirális tehetetlenül nézte e gyönyörű szerkezetet. A Hyperion hasából előbukkant az automata ágyú és Stark felé fordult. - Hogy az a bomlófélben lévő, rozsdás, szöges koporsó. – azzal sarkon fordult és az ellenkező irányba kezdett futni. Ha eléri az épület peremét, megúszhatja. Közben fénykardját visszaakasztotta az övére. A Hyperion négycsövű ágyújából lézersugarak lövelltek ki. Becsapódásukkor felrobbantották az épület tetejét. Stark ebben a pillanatban rugaszkodott el a peremtől. Az Erőt használta, hogy elérje a szomszéd épületet, de a lökéshullám tovább hajította. Tehetetlenül belezuhant az óceánba. Csit a pilótafülkébe ült. Mögötte Pöcök, a kis R2-es az ágyúkat kezelte. - Behemót? – szólt bele a komegységbe. - Mehetünk. – jött a válasz. Csit szó nélkül tövig nyomta a sebességszabályzót. A Hyperion őrült iramban kilőtt az űr felé, közben visszahúzta fegyverét. Csit magabiztosan markolta a kormányt, közben felhúzta a védőpajzsokat. Litenisnek igaza volt. A kicsike olyan, mint új korában. – gondolta elégedetten, de az emlék egy kicsit elszomorította. Pöcök eszeveszett csipogásba kezdett. A férfi megértette, miről van szó, s hátrapillantott az érzékelők kijelzőjére. Vadászok közeledtek. - Gyorsabban reagálnak, mint ahogy azt az ember gondolná. – morogta. – Pöcök. Kezd meg a számításokat a Tatooine felé. Átküldök néhány adatot, azok szerint dolgozz. – megnyomott néhány gombot a műszerfalon – Lehet, hogy Dzséjt jó pilóta, de én jobban manőverezek a hiperűrben. A Hyperion kiért a nyílt űrbe, mire a TIE vadászok lecsaptak rá. A lézersugarak azonban nem sok kárt tehettek a vadonatúj pajzsban. Az Empire Queen azonban annál többet, és most egyenesen a jacht felé tartott. - Megjött a nehéztüzérség. – motyogta Csit, aztán visszafordította a hajót. Egyenesen a Kamino felé robogtak. – Készülj Pöcök. Három, kettő, egy… most. – megragadta és hátrahúzta az ugráskart. A pilótafülke ablakán túl a csillagok fénycsíkokká kenődtek szét, majd egy villanással a hiperűr kékes folyosójában voltak. Aztán újra visszatértek valóstérbe, hogy aztán ráálljanak a Tatooine-ra vezető ugrási pontra. A Kamino immár mögöttük volt. Mire a Birodalom rájön a trükkjükre, ők már a Külső Peremvidéken lesznek. A Hyperion újra eltűnt a hipertérben. Miután befejezte az ellenőrzéseket, Csit lement a legénységi szállásba. Itt találta barátait, Behemótot, Bomost és Dzséjtet, aki már jobban volt. Átesett egy baktakezelésen, amit az asztromechek hangárjában végeztek el rajta. 6-1B és FX-9 épp vizitet tartottak. Csitet jó érzéssel töltötte el társa látványa. Dzséjt egy homokszínű, fekete szegéjű tunikát öltött magára, azt, amiben hajdan el kellett hagynia Solomint, amiben utoljára küzdött meg Starkkal. Amiben utoljára nevezték Jedi lovagnak. Mert Dzséjt az volt, akármit is állított. Csak egy Jedi lehetett képes szembeszállni Starkkal és a Császár Kezeivel. Elszomorította Mara Jade és Szeláni Jorsz árulása, de nem várt tőlük semmi mást. Közülük azonban senki sem halt meg, új társat is kaptak – aki mellesleg csinos is volt – és új kalandokkal a tarsolyukban léphetnek be Mos Eisley Cantina bárjába. - Ennyi beteget kevesebb, mint egy hét alatt… el sem hiszem. A praxisom során ez volt a legmozgalmasabb hetem. – jajongott 6-1B, FX-9 egyetértően zümmögött és csipogott. - És még űrhajót is vezettél, az engedélyem nélkül. – mondta szemrehányóan Dzséjt. - Kedves gazdám, bajban volt. Nélkülem ott ragadt volna a Borrondán. Az asztromechek, én, FX-9 és a többi droid csak segíteni akartunk. Önnek pedig még pihennie kell. - Helyes. – vigyorgott Dzséjt, és ezzel lezárta a beszélgetést. Csithez fordult – Hogyan sikerült meglógnotok? - Találkoztunk egy barátoddal. – válaszolt Behemót széles vigyorral – Nem mondtad, hogy vannak rohamosztagos barátaid. - Mert nincsenek. – meredt rá Dzséjt meglepetten. - Ez Jango Fett klónja volt. – szúrta közbe Csit. Dzséjt maga elé tekintett, a klón háborúk idejébe révedve. Klónok, hátra hagyott harcostársai és barátai. Eszébe jutott három egyforma, mégis különböző arc. Talán még életben vannak? Elvetette az ötletet, de halvány reményei maradtak. - Azt mondta, mondjam meg neked, hogy a körülményeknek él még hőse. Mit jelent ez? – vonta fel a szemöldökét Csit, magában visszaemlékezve a történtekre. Nem tudta mire vélni ezt a mondatot. Dzséjt tekintete továbbra is a múltat szemlélte, olyan emlékeket, amiket már rég eltemetett. Egy Jedi hölgyre, és bátor, jellemes klón katonáira emlékezett, akik semmibe vették a rádióparancsokat, és akik függetlenségükkel hozzásegítették őt a kalózok életéhez. Vajon melyikük élhet még? – tette fel magának a kérdést. Csak egy klónt ismert, aki idáig élhetett, aki mindig jó helyen volt, jó időben, és aki mindig elég fürge volt ahhoz, hogy kijusson a bajokból, amikbe belekeveredett. - Azt jelenti, hogy… - révetegen barátaira tekintett, majd titokzatosan elmosolyodott – Nem fontos. – hű társai értetlenül néztek rá, de nem törődött vele, inkább végignézett a legénységi szálláson és eszébe jutott valami – Miféle manővereket csinálsz te a hajómmal? – élesen Csitre nézett, de szemgolyója zölden csillogott. A fiatal kalóz zavartan vigyorgott. - Én sem tudtam mi sül ki belőle. – vonta meg a vállát. Dzséjt, Csit, Behemót és Sur nevetni kezdtek. Nem a férfi mondatán, hanem az öröm, a megkönnyebbülés miatt, hogy túléltek egy újabb kalandot. Válasz
Frenkie Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 12. Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 12. Ez baromi jó volt.Komolyan mondom ki kéne adni.Mara Jade-re azért haragszok.Megmentik az életét erre így hálálja meg. Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 12. Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 12. Nem semmi iromány. Majd alkalomadtán elolvasom én is. Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 13. Szerző Hozzászólás ideje: 2005. Szeptember 13. Stark térdre borult a megjelenő, az embernél kétszer magasabb hologram előtt. Palpatine császár csuklyája alól tekintett le rá sárga szemeivel, türelmetlenül várba a fejleményeket. És az admirális nem akarta megváratni. - Szeláni Jorsz volt az áruló. – mondta higgadtan, gondosan ügyelve gondolataira és hanglejtésére. – Ahogy gondolta, felség. - Előre láttam. – vigyorodott el büszkén Palpatine – Elfogtad? - Nem. Egy Jedi segítőre lelt. – felpillantott, és ahogy várta, a Császár meglepett, dühös pillantásával találta szemközt magát – Dzséjt Ön Frájnra. - Dzséjt Ön Frájn? – ismételte a nevet rekedten, sokkal nyugodtabb arckifejezéssel – Ősi ellenfeled rég nem Jedi. – szemrehányása hatására Stark inkább lehajtotta a fejét – Ennek ellenére pusztulnia kell, ám úgy érzem, életben hagytad. - Elmenekült… de Szeláni Jorszt megölte az ön hű Keze, Mara Jade. – érezte, hogy ezzel sikerült elkerülnie Palpatine haragját. - Jól van. Most térj vissza a Coruscantra. Új feladatom van a számodra admirális. - És mi lesz Dzséjt Ön Frájnnal? - Az az áruló eddig sem jelentett veszélyt. Ereje híján, továbbra sem fog. Majd legközelebb megölheted. – azzal a hologram elenyészett. Stark felegyenesedett. Megkönnyebbülten sóhajtott fel. Minden a tervei szerint alakult. Hosszú volt, míg a végére ért ennek a játéknak, de megérte. Továbbra is élvezheti az Uralkodó kegyeit és közelebb került Dzséjthez. Legközelebb talán már… Elhessegette a gondolatot. Mostanában ne legyen legközelebb. Egy ideig nem szabad semmi olyat sem tennie, ami felkeltheti ellenségei figyelmét. Oly közel a cél, nem szabad hibáznia. Kypo korházába menet összetalálkozott Mara Jade-val. A lány hasán a seb már beforrt, hála Kypo jól felszerelt korházának. Arcán bizonytalanság rajzolódott ki, és ez elcsúfította fiatal arcát. Határozott mozdulattal megállította Starkot. - Egy pillanat. Van néhány kérdésem. - Ráér. – azzal megpróbált tovább menni, ám a lány útját állta. - Most. – Stark belegyezően bólintott – Kinél van az igazság admirális? Dzséjtnél, vagy magánál? És egyáltalán, mi köze van magának Dzséjthez? Miért üldözi? - Maga szerint, Mara? – vonta fel a szemöldökét Jade. - Dzséjt mutatott nekem egy felvételt… amin maga árulásról beszélt. Maga azt mondta, ez csak színjáték. De ha így van, honnét tudta, hogy Dzséjt rögzíteni fogja azt az üzenetet? – felötlött benne valami – Mert tudott a felvételről, ugye? Stark unott arccal sóhajtott egyet, majd megragadta a lány tarkóját, és olyan közel húzta magához, hogy érezte a törékeny test melegét. - Most jól vésd az eszedbe, amit mondok. – súgta a fülébe – Lehet, hogy közel vagy az Uralkodóhoz, de semmit sem tudsz róla és a játékairól. Nagy ostobaság lenne, ha megpróbálnál bemártani, mert mindaz, ami itt történt csak egy bonyolult játék volt, hogy leleplezzük a közelébe férkőzött árulókat. – eleresztette a lányt, aki azonnal hátraugrott – Vedd észre az összefüggéseket, mielőtt olyat tennél, amitől elvesztenéd Palpatine beléd vetett bizalmát. És jól jegyezd meg… nyughass, ha nem akarsz Szeláni Jorsz sorsára jutni. Hiszen te is könnyedén áruló lehetsz. Azzal magára hagyta Mara Jadet, aki talán még jobban összezavarodott, mint eddig. Stark szavai üresen kongtak, miközben úgy érezte, burkoltan megfenyegette. Vagy jó tanács volt? És válaszolt egyáltalán a kérdésre? Akárhogy is, szemmel kell tartania az admirálist, s amíg nem szerezz bizonyítékot az árulás mellett vagy ellen, nem tesz jelentést az Uralkodónak. Stark Kypo korháza felé igyekezett. Útközben kinézett az egyik ablakon. Mintha csendesedne Kamino állandó vihara. De lehet, hogy ez csak illúzió? Akármi is, kellemes érzéssel töltötte el. Az intenzív osztályra ment. Furcsa mód senki sem akarta megállítani. Belépett az egyik kórterembe, ahol összesen egy beteg feküdt. Testét különböző gépekre csatolták. A terem bejáratánál az Empire Queen rohamosztagosai őrködtek. Starkon, a két katonán, az Empire Queen egészségügyi csapatán és kapitányán kívül senki sem tudott a betegről. Stark megállt Szeláni Jorsz ágya mellett. A lány mélyen aludt, hála az erős fájdalomcsillapítóknak, amiket kapott. Lélegeztető gépre kötve halkan szuszogott. Éppen, hogy csak élt, de az orvosok szerint teljesen rendbe fog jönni. Stark vonásai meglágyultak, ahogy a nyugodt arcot nézte. Két ujjával megsimogatta a selymes bőrt. Az admirális arcán rá nem jellemző kedvesség jelent meg. - Aludj csak. Sok szörnyűségen mentél keresztül. Megérdemled a pihenést. Sajnálom, hogy ez lett belőle. – suttogta a lány fülébe. A kórterembe a Quan kapitány csörtetett be. Stark arcára azonnal visszakerültek a katonás, fondorlatos vonások. - Uram! A Hyperion eltűnt. – folytatta a kapitány – A vadászpilótáink szerint belezuhant a bolygóba… de ezt egy kicsit szokatlanul írták le. A szakértők valószínűnek tartják, hogy a hiperűrt használva megkerülte a Kaminot. Ez nekem egy kicsit meredek, azonban láttam már szokatlan dolgokat. – jegyezte meg – Mikor indulunk? - Hova siet kapitány? Van még időnk. Most már mindnyájan biztonságban vagyunk. – Stark leült Szeláni ágyára és megfogta a lány kezét. Hosszú évek óta most először érezte úgy, hogy nem csak remélnie kell a jövőt. VÉGE ------------------------------------- Kösz frenkie, Ody. Ezzel véget ért a legeslő komplett Star Wars művem. '99-ben kezdtem írni és röpke három hónap alatt készült el az első verzió, mely rendesen megváltozott a kezdetek óta (Stakr pszichopata őrültként kezdte, aki kiírtotta a családját, a végső párbajban először Vader és az Uralkodó is benne volt, később már csak Vader, aztán már ő se, Stark hadsereeget épített aháttérben a hajdani szeparatista sereg tervei alapján, stb). Az végleges elkészültére idén augusztusban került sor. Szóval vége, jöhetnek a hideg-meleg kritikák De elárulom, 2003-óta készül a folytatása, az Egy legenda útján, melyben visszatér Dzséjt, Stark, Csit, Behemót, Bomos Sur és Szeláni Jorsz is, bemutatásra kerül a garn faj bolygója, szó lesz a Frájnok elveszett testvéréről, lesz benne szabadságharc, huttok, Lázadók és egy halom új ellenség. Ja, és még Csit rokonait is megismerhetjük. Ezzel félúton járok, de már most kétszer olyan hosszú, mint ez a rész. Elkészülés: 2006 nyara (de lehet, ebből 2007 lesz, amilyen ütemben írom ) Válasz
Szisz Hozzászólás ideje: 2005. November 9. Hozzászólás ideje: 2005. November 9. Ezek a nevek... aranyosak, Dzséjt Ön Frájn Válasz
Szisz Hozzászólás ideje: 2005. November 9. Hozzászólás ideje: 2005. November 9. A Szeláni Jorsz név hogy született? Olyan mint egy anagramma. Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. November 9. Szerző Hozzászólás ideje: 2005. November 9. Hosszú és bonyolult eljárással. Felemeltem a jobb kezem, meglendítettem és a hasamra csaptam Nem emlékszem, de azt hiszem, az ő neve tényleg hasracsapásos alapon született. Csak az írás válzotott a karakter fejlődése közben. Először még angolosan írtam, vagyis Selani Jors, aztán, mikor úgy döntöttem, ez egy garn név, leírtam úgy, ahogy a garn neveket írom: Szeláni Jorsz Válasz
Darth Krande Hozzászólás ideje: 2005. November 27. Hozzászólás ideje: 2005. November 27. Mindenesetre nagyon jó módszer! Válasz
Darth Krande Hozzászólás ideje: 2005. December 11. Hozzászólás ideje: 2005. December 11. Ezeket a garnos történeteidet fölraktad már valahova? Mármint letölthetően? Vagy csak amit MSNen küldözgetsz mint legfrissebb? Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. December 11. Szerző Hozzászólás ideje: 2005. December 11. Hát Star Wars űvem egy sincs fönt még a neten, leszámítva ittt a Császárt. Amúgy általában MSN-en mindig te kapod meg a legfrisseb kiadásokat Válasz
Derb Hozzászólás ideje: 2005. December 11. Hozzászólás ideje: 2005. December 11. Dzséjt írta: Stark Na nemá!? Azért érződik rajta a Farscape fíling! Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. December 11. Szerző Hozzászólás ideje: 2005. December 11. Hát, ha neked ez a feeling érződik, akkor nagyon téves úton jársz. Mert amikor én 1997-ben megalkottam Stark karakterét és elkereszteltem (a keresztapa amúgy az Elveszett világ: Jurassic Park egyik szereplője, Dieter Stark) a Farscape még egy kényes gondolat se nagyon volt Paul Goddard (az ottani Stark alakítója) fejében. Nekem meg már egy kézzel írt műben szerepelt. De mikor az itt olvasható A Császár árnyékában című mű legelső verziója (amiben Stark még nem testvére Dzséjtnek, a végén szerepelt Darth Vader, nem voltak benne lázadók és a Kezek is egy bárban találkoztak Dzséjttel a troz szörny támadása helyett, és akkor még Renegátok volt a címe) megszületett 1999-ben se igazán létezett a Farscapes Stark. Sőt, mire ő megjelent a Farscapben én már egy éve írtam a folytatást, az Egy legenda útjánt (akkor még Bosszúállók címmel és egy teljesen más sztorivázzal). Szóval még véletlenül se hasonlítsd az én Starkomat ahhoz a félnótás jankóhoz, mert köszönő viszonyba sincsenek. Válasz
Derb Hozzászólás ideje: 2005. December 11. Hozzászólás ideje: 2005. December 11. Hát, ha neked ez a feeling érződik, akkor nagyon téves úton jársz. Mert amikor én 1997-ben megalkottam Stark karakterét és elkereszteltem (a keresztapa amúgy az Elveszett világ: Jurassic Park egyik szereplője, Dieter Stark) a Farscape még egy kényes gondolat se nagyon volt Paul Goddard (az ottani Stark alakítója) fejében. Nekem meg már egy kézzel írt műben szerepelt. De mikor az itt olvasható A Császár árnyékában című mű legelső verziója (amiben Stark még nem testvére Dzséjtnek, a végén szerepelt Darth Vader, nem voltak benne lázadók és a Kezek is egy bárban találkoztak Dzséjttel a troz szörny támadása helyett, és akkor még Renegátok volt a címe) megszületett 1999-ben se igazán létezett a Farscapes Stark. Sőt, mire ő megjelent a Farscapben én már egy éve írtam a folytatást, az Egy legenda útjánt (akkor még Bosszúállók címmel és egy teljesen más sztorivázzal). Szóval még véletlenül se hasonlítsd az én Starkomat ahhoz a félnótás jankóhoz, mert köszönő viszonyba sincsenek. Csak meglepődtem rajta.Bocs ,még ez is tilos! Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2005. December 11. Szerző Hozzászólás ideje: 2005. December 11. Nem, dehogy tilos. Csak úgy értelmeztem a "Na nemá!?" kijelentésed, meg a Stark nevét nagybetűvel, vörössel kiemelve, mintha koppintottam volna a nevet és a karaktert egy idióta fickóról (utálom Starkot a Farscape-ben, borzalmas figura). De ezek szerint félreértettelek, bocsánat. Válasz
Darth Krande Hozzászólás ideje: 2005. December 11. Hozzászólás ideje: 2005. December 11. Én egész eddig azt hittem, egy németszótárból ered ez a név... :fear: Válasz
Darth Krande Hozzászólás ideje: 2006. Május 4. Hozzászólás ideje: 2006. Május 4. Mostanában, lustiznak? Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2006. Május 4. Szerző Hozzászólás ideje: 2006. Május 4. (szerkesztve) Nem, múltkor is írtam egy fejezet... illetve befejeztem egy fejezetet. Lassan, szépen, ahogy csiga megy a jégen, úgy írok Szerkesztve: 2006. Május 4. - Dzséjt Válasz
Darth Krande Hozzászólás ideje: 2006. Május 5. Hozzászólás ideje: 2006. Május 5. Nem, múltkor is írtam egy fejezet... illetve befejeztem egy fejezetet. Lassan, szépen, ahogy csiga megy a jégen, úgy írok Csak köhögni ne kezdjen az a csiga:) Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2006. Május 5. Szerző Hozzászólás ideje: 2006. Május 5. Még a végén felfázik a jégen, el is teszem gyorsan egy meleg ágyikóba. Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: 2006. Május 5. Hozzászólás ideje: 2006. Május 5. Mindig azt hiszem, hogy Dzséjt új Fan fictionjait olvashatom, erre meg.... Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2006. Május 5. Szerző Hozzászólás ideje: 2006. Május 5. Nyugi Ody, hónapok kérdése, és olvashatod is. Még be kell fejeznem előtte egy AVP történetet, az már max 30 oldal, aztán rágyúrok az SW-re. A nyári szünetben meg lesz időm bőven írni. Válasz
Darth Krande Hozzászólás ideje: 2008. Július 4. Hozzászólás ideje: 2008. Július 4. Ide kéretik beírni a Fény és sötétséget! Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2008. Július 5. Szerző Hozzászólás ideje: 2008. Július 5. A történet a klón háborúk idejében játszódik. Star Wars Fény és Sötétség Mindent átfogó sűrű sötétség és néma csönd. A bőrt körülölelő kellemes, sima, meleg érzés. A klón csupán ennyit érez élete első szakaszában, míg az inkubációs burokban eljut egyetlen mesterséges módon létrehozott sejttől az életképes csecsemőig. Ami mindössze négy és fél hónap. Aztán rátör a fény, fülébe tépnek az élet zajai, és durva ujjak ragadják meg, miközben a sterilizált, mesterséges, hűvös levegő szinte fájdalmat okozva öleli magához. Az inkubációs burok felnyitásával megszűnik az a világ, amelybe titkon talán minden klón visszavágyott. Ha nem is mind, a TH-138-as hadnagy mindenképpen. S amikor csak tudott, vissza is tért. Miután életében először magára öltötte páncélzatát, rájött, miként teheti meg. A testre simuló, teljesen zárt fekete ruházat úgy tapadt a bőréhez, mint a tartályban lévő zselé, ami védte és táplálta a magzatot. A sisak hangszóróinak és vizorjainak kikapcsolása pedig teljes némaságot és sötétséget biztosított. Igaz, csak pár percig, és akkor sem pont ugyanazt az érzést garantálta, de legalább ennyi időre, ily mértékben visszamehetett élete legnyugodtabb pillanatába. Mígnem kitört a háború. A sors iróniája, hogy ebben a halált hozó káoszban lelte meg az inkubációs burok tökéletes imitálására. Az egyetlen kulcsfontosságú elem, ami hiányzott az érzés teljességéhez, a lebegés érzete volt. Mikor beszállt abba a LAAT/i csatahajóba, mely a Geonosis nevű bolygó körül pályára állt Acclamator csapatszállítókról indult, mint az első támadóhullám tagja, átlépett a hőn vágyott világba. Amikor a csatahajó rögzítői kioldottak, és a jármű szabadesésbe kezdett a bolygó felszíne felé, néhány pillanatig elérte a tökéletes érzést. Lebegett a néma csöndben, a sűrű sötétségben, a bőrét körülölelő sima melegségben. Attól a perctől fogva mindig az első hullámban ment csatába, mivel a többi hajó már légkörben indult, alacsony magasságról, vagy a már landolt Acclamatorokról szálltak fel. Miként most. Lebegett. A hangszórók elnémításával rátört a némaság. A vizorok kikapcsolásával körülvette a sötétség. S hála a ruházatának, semmit sem érzett a külvilágból. Aztán a nehézségi csillapítók beérték a fizika törvényeit, és ő visszazökkent a való világba. Mint a születés, pont olyan volt. Ahogy visszakapcsolta a hangszórókat, azonnal a fülébe vájtak a társai szavai, a szél susogása, a lézersugarak süvítése, a robbanások dörejei. Mikor pedig bekapcsolta a száznyolcvan fokos periférikus látást biztosító vizorokat, a sötétséghez szokott szemébe éles fény hasított, annak ellenére, hogy a lencsék szűrővel voltak ellátva. - Ébren vagy? ? Kérdezte a mellette álló TK-422-os. - Már igen ? mondta bánatosan kinézve a kitárt páncélajtón. Alatta az Arika bolygó hatalmas, sötétbarna homoksivataga terült el. Mellettük alakzatban több másik LAAT/i is repült. Ezek a gépek valóságos repülő erődök voltak. Nehéz páncélzat védte a személyzetet és az utasokat, miközben két oldalsó és két szárnyvégi gömbágyú biztosította a körkörös fedezetet. Mindezek mellett a pilóta és az operátor fülke alatt és a hajó farában is lapult egy-egy lézerágyú, míg a hajtóművekhez egy-egy rakétavetőt építettek. Gyorsak és erősek voltak, pontosan olyan járművek, amikkel a klónokat a frontvonalon lehetett telepíteni. Ahogy 138 végignézett a sivatag fölött repesztő flottán, megállapíthatta, hogy mindegyik gépmadár utastere nyitva állt. Az ajtók ilyenkor stabilizátorként is működtek. Tökéletesen látta az utasterekben kapaszkodó klónokat, kik ? bár génszerkezetileg és külsőleg teljesen egyformák voltak ? mégis, más és más módon élték meg a közelgő vészt. Egy vörös lézernyaláb süvített el pár méterre a csatahajó oldalától. Ahelyett, hogy a hadnagy beljebb húzódott volna, kidugta a fejét a nyíláson. Hála sisakjának, a menetszélnek csupán az erejét érezte. Egy főút mentén repültek, melyen felbukkant hat AAT tank. Ezek a rohamdroidok által vezérelt, a Kereskedelmi Szövetség számára létrehozott szörnyek a gyalogosok rémálmai voltak. Egy nehézlézer leste áldozatait a toronyban, két könnyűlézer tizedelhette a katonákat az oldalán lévő karok végén ülve, az orrban két rövid hatótávolságú lézerágyú foglalt helyett, míg félkör alakú elülső stabilizátorok rejtették a rakéta és aknavetőket. Ellenben mindez az arzenál semmi komoly veszélyt nem jelentettek a LAAT/i-knek. Hosszú, egyenes zöld sugarak csaptak ki a vezérgép és két kísérője oldalsó gömbágyúiból, melyek pillanatok alatt olvadt romhalmazzá avanzsálták a gépszörnyeket. - Ezek se tudták, kivel kekeckednek ? kurjantotta RT-9876. ? Meneküljetek droidok, itt vannak a klónok! ? Kiabált kifelé keményen, majd ugrott vissza az utastér közepére, mikor egy vörös sugár majdnem levitte a fejét. ? Azt a mocskos tervezőtöket. TH-138 elmosolyodott. 9876 ifjú volt, második generációs. Még abban a hitben élt, amibe a kaminoiak nevelték bele. A klónok magasabb rendűek a droidoknál, sokkal önállóbbak, pontosabban lőnek, több szintéren bevethetőek. Szóval, jobbak. 138 azonban, így, egy évvel a Geonosis után rájött, hogy semmivel sem jobbak. Az önállóság mit sem ér, ha a feljebbvalótól kapott parancs szent és sérthetetlen. Bár önállóan kereshetnek megoldást, nem tagadhatják meg. A droidok új generációja pedig már rendelkezett független logikai processzorral, noha a régebbi modelleknél, mint a rohamdroidoknál ez elég korlátozott volt. Ám egy droideka, vagy egy szuper harci droid már volt olyan okos, mint egy asztromech vagy protokoll droid. Lőni pedig piszok jól tudtak. A harctéri körülmények sem okoztak már akkora gondot, mint a kezdet kezdetén, mivel a nagy kereskedelmi szervezetek, akikből összeállt a Független Rendszerek Konföderációja, szinte minden lehetséges területre épített valamilyen droidot. Így hát, az a klón, aki elég szerencsés ahhoz, hogy több csatateret is megjárjon, előbb-utóbb rájön, a kaminoiak csak kábították őket. Persze nem neheztelt rájuk. Hogyan is tehetné. A kaminoiak eladni szándékozták őket, így kellett a reklámszöveg. Az pedig nem árt, ha a termék is tisztában van azzal. A protokoll droid is elszajkózza a vevőnek, hogy hány nyelven beszél, és zokszó nélkül bekamuz akár olyan sületlenségeket is, hogy az emelők bináris nyelve hasonlít a párologtatókéhoz. Aztán, ha a vevő reklamáció céljából visszatérne az eladóhoz, egyszerűen azt mondják: ?a pénztártól való távozás után nem fogadunk el reklamációt.? Természetesen, egyáltalán nem becsülte le magukat. A Jediknek, azaz a Köztársaságnak okuk sem lehetett a panaszra. A klónok, ha nem is annyival jobbak a droidoknál, mint ahogy a kaminoi reklámszöveg állította, azért túltettek rajtuk. Pláne az első generáció, melyet még maga Jango Fett képzett ki. - Vigyázz Ződfi! ? Szólt rá a hadnagy 9876-ra a zöldfülűek gúnynevén. ? A droidok önérzete még a tiédnél is nagyobb és nem ódzkodnak ezt stukkerrel bizonyítani. Második generációsok. Három is akadt az osztagában. A szakaszában pedig tizenhét. A századában meg már nem is merte összeszámolni. Stor parancsnok, a légió vezetője azt állította, hogy annyi újoncot kapott a keze alá, amennyiből öt teljes szakaszt ki tudna hozni. Azaz a teljes légió majdnem egyharmada. 138 hálát adott annak, aki a beosztásokat elkészítette, amiért az ő nyakába csak három zöldfülűt varrt. - Hallgass a hadnagyra, Ződfi ? szólalt meg AL-112-es, a négy őrmester egyike, azaz Őrmi. Mint három másik társának, az ő páncélját is kék sávok díszítették, jelezve a rangját. Ám társaival ellentétben, ő az egyetlen, aki a Geonosis óta 138-as mellett volt. ? Tapasztalt, vén klón, akinek a seggét már simára égették a droidok. A mikrofonokba hangos nevetések harsantak. Jó kedv, a legjobb a csata előtt. Az adrenalin végigáramlik a testen, a félelem elszáll, a magabiztosság nő, az érzékek kiélesednek. Ha mindezt keverjük a Phase I -es páncélzat beépített rendszereivel, melyek tovább javítják a klón látását és hallását, no meg valamelyest védelmet is biztosítanak, és még a kezükbe szorongatott DC-15 variánsokat is hozzávesszük, megkapjuk a tökéletes katonát. A csatahajó körül egyre sűrűsödtek a lézersugarak. Elérték Gand városát. Egy kicsi, szögletes, lapos tetejű, egy-két szintes kőházakkal teli település a sivatag közepén. Látszólag semmi olyan technológiai felsőbbséget nem képviselt, mint a Galaxis legtöbb űrutazásra képes bolygójának fővárosai. Kopottabbnak, visszamaradottabbnak tűnt, mint Mos Espa a Tatooine bolygón. Mégis fontos volt, mert a szeparatista mozgalom a város közepén álló épületben helyezte el az egyik átjátszó reléjét, amin át kalózadásokat adhattak le a Köztársaság területén, hamis propaganda felvételekkel bombázhatták a Konföderációt, és nem utolsó sorban fű alatt kommunikálhattak egymással az egyes csapatok, anélkül, hogy hozzá kellett volna nyúlniuk a HoloNet csatornákhoz. Ez az állomás volt a célpont. Elfoglalni vagy elpusztítani. Természetesen, a Jedi lovagok szerették volna megszerezni, mert akkor, ha rövid ideig is, de lehallgathatták volna a szeparatistákat, ráadásul képesek lettek volna valós információkat megosztani a már Konföderációs kézen lévő bolygókkal. Ez pedig könnyen belső viszályokat, ellenállásokat indíthatott volna, így megosztva a szeparatistákat. Ami pedig igencsak kedvező lett volna a Köztársaságnak. Azt viszont a Jedik nem tudták, hogy Stor külön utasítást kapott, mely egyenesen a Szenátusból érkezett. E szerint a reléállomás semmiképpen sem vészelhette át az ütközetet. A parancsnok nem osztotta meg 138-al, közvetlen kitől érkeztek a parancsok, csak annyit, hogy különösen fontos, magas prioritású, és a Jedik nem tudhatnak róla. A terv, amit végre kellett hajtaniuk, pofon egyszerű volt. Kéler Ön Frájn tábornok elképzelései szerint a LAAT/i-k berepülnek a város fölé, és különböző negyedekben, a reléállomást körbevéve telepítik a katonákat, majd légifedezetet biztosítva körözni kezdenek. Közben a LAAT/c-k leteszik az AT-TE lépegetőket, amelyek blokád alá veszik a várost és elbánnak az AAT tankokkal, pókdroidokkal és egyéb harcjárművekkel. Ezalatt Stor és légiója körkörösen a város közepe felé haladva egyrészt megtisztítja az utcákat a droidoktól, másrészt elterelik a figyelmet 138-as osztagáról, akik a sövény alatt sunnyogva megközelítik az épületet és elfoglalják. S itt jött képbe a 937-es különleges utasítás. Amit Frájn tábornok nem tudott, hogy 138-as osztaga egy szeizmikus töltetet is vitt magával, amit a reléállomás bevétele után kellett telepíteniük. Aztán jelenteniük kellett, hogy az épület alá van aknázva és nincs idő hatástalanítani. Frájn mester kénytelen lesz kivonni a csapatait, s amint biztonságos távolságban vannak, Stor aktiválja a töltetet. A város nagy része elhamvad, ők pedig mehetnek a következő bevetésre. Egyszerű, mégis nagyszerű. A LAAT/i megfüggött. A klónok becsatlakoztatták az övükre illesztett kábelek karabinereit a hajó mennyezetéről lelógó kapaszkodó-rudakba. Mindkét oldalon kivetette magát négy-négy klón, majd egy újabb négyes, egészen addig, míg a hatalmas fémbendő ki nem ürült. Ekkor a csatahajó eltávolodott, alakzatba rendeződött a többi gépmadárral. - CD-936-os, maga és az emberei alakítsanak ki védelmi zónát itt ? a hadnagy szavaira az őrmester és nyolc embere azonnal nekiláttak a kisteljesítményű pajzsgenerátorok és nehéz-lézerágyúk telepítésének. - KV-176-os őrmester, te és az embereid induljatok a 621-es szektorba. Szabad fegyverhasználat. Addig ne álljatok meg, míg nem találkoznak a századossal, vagy nem kaptok egyéb utasítást tőlem, illetőleg a tábornoktól. - Értettem ? biccentett a kék jelzésekkel ellátott klón, majd intett kilenc társának, hogy kövessék. Lehúzott fejjel, se perc alatt eltűntek az egyik utcában. - LM-728-as, ti a 143-as szektorba indultok ? fordult a harmadik őrmester felé. ? Ugyanazok a parancsok. - Igen, uram ? tisztelget komolytalanul a klón, majd egységével a háta mögött elindult az egyik mellékutca felé. Amint a rövidtávú komlink hatósugarán kívül értek, 138-as az ottmaradtakhoz fordul. Még a saját százada sem tudhatott a különleges utasításról. Egyedül csak azt a kilenc katonát avatta be, akik vele tartanak. A többiek csak annyit tudtak, amennyit Frájn tábornoktól hallottak. - Őrmi, készen állsz? ? Kérdezte 112-est. - A csomag Nem Százasnál van ? bökött a csapat közepén guggoló MT-98-ra. Becenevét megnevezéséről kapta, mivel ő volt az egyetlen a szakaszban, akinek a száma nem érte el a 100-at. A hátára, plasztik tokba rejtve, hogy senki ne lássa mi az, egy méretes tartályt rögzítettek. Mivel elég feltűnő jelenség volt, bajtársaiknak azt mondták, hogy Nem Százas egy nagyteljesítményű, ám önjárásra képtelen kódfejtő droidot cipel. - Rendben, te vezetsz minket. Nem Százas, te középen. Mindenki más őt védi ? egyenként végigmérte kilenc társát, majd kiadta az ukázt. ? Indulás. A csapat a parancsnak megfelelően alakzatba rendeződött. Őrmi állt legelőre, mögötte a hadnagy haladt. A háta mögött két klón, a sziklaszilárd jellemmel megáldott LV-426, és az elítélt fegyencek modorával rendelkező FF-161 egymás mellé álltak, hogy szemmel tarthassák a menetoszlop jobb és bal oldalát. Őket követte Nem Százas, aki a nehéz súlytól kissé görnyedten próbálta tartani az őrmester által diktált tempót. Az utána következő SG-123 szemei a tetőket, ablakokat, a nagyteljesítményű lézerágyúktól megrongálódott épületek nagyobb nyílásait kémlelték orvlövész-droidok, vagy a helybéliek közül toborzott katonák mesterlövészei után kutatva. Őt követte egy újabb páros, HK-101 és TX-800, akik éberen pásztázták a környező utcákat, ellenségre lesve. A sort végül hátvédként Ződfi és TK-422 zárta. Tíz klón, nyolcan DC-15A sugárvető puskát szorongattak, míg 138 egy DC-15S sugárvetőt, SG-123 pedig egy DC-15x mesterlövészpuskát tartottak maguknál veszély esetére. Veszélyből pedig volt bőven. A csapatszállítójuk, bár csak egy volt a sok közül, mégis odacsődített egy négyfős B1-es harci droid őrjáratot. Valószínűleg nem 138 csapatára vadásztak, hiszen nem is számíthattak arra, hogy ott lesznek. Egyszerűen azért mentek oda, mert az elsődleges vezérlőként működő vezérlőhajó főkomputerének egyik harcászati alprogramja arra utasította őket, hogy nézzék meg a LAAT/i leszállási zónáját. Egyszerűen így működtek. Amennyiben veszélyt érzékeltek, a helyszínre mentek. Ha ellenségbe futottak, riasztották a többi droidot, miközben harcba szálltak, és nagy valószínűséggel elestek. Hogyha nem leltek célpontot, tovább álltak. 138 ez utóbbi esetnek örült volna. Ám a helyzet nem úgy hozta, hogy elrejtőzhessenek a csontos-vázú gépek elől. A csapata egy épület sarka mögül kifordulva majdnem szó szerint beléjük futott. - Célpont lokalizálva ? mondta az élen haladó B1-es droid, mely semmiben sem különbözött a háta mögött lépkedő másik háromtól. ? Támadás. Azzal, mintha csak neki engedelmeskedett volna, Őrmi ellőtte a megnyúlt, lapos fejet, melyet elviekben a neimoidiaiak mumifikálódott koponyájáról mintáztak. Persze, erről még egyetlen klón sem győződhetett meg első kézből, mert a harcmezőn neimoidiaiakkal sosem hozta őket össze a sors. Azok általában a bolygó vagy űrhajó legbiztonságosabb pontjaira húzódtak vissza, ha véletlen utolérte őket a háború. A másik három droid új pozíciót vett fel, hogy tűz alá vehessék a klónokat, akik szintén szétszéledtek, bevetvén magukat a lerombolt épületek törmelékei közé. Mozgás közben viszonozták a droidok tüzét. Szerencsések voltak. A B1-es harcigépek remekül lőttek álló célpontra, de a mozgó ellenféllel hamar meggyűlt a bajuk. Szervóik egyszerűen nem tudtak olyan gyorsan mozogni, mint egy emberi kar, ráadásul a fegyvereik, azaz az E-5-ös sugárvetők sem a pontosságukról voltak híresek. Mindezek tetejében, az őket irányító komputerbe bár rengeteg mozgásformát, stratégiát, különböző fajok anatómiai ismereteit és egyéb, az öléshez szükséges információt tápláltak, a fedezékhasználatot, amely elsőrendű fontossággal bírt egy gyalogos számára, sokadlagos prioritásúvá tették. Ennélfogva a harci droidok csak nagyon ritkán húzódtak be a tereptárgyak mögé, hogy elkerüljék a rájuk zúdított lézerzuhatagot. 138-ék nem is vacakoltak sokat ezzel a hárommal. Őrmi után LV-426, SG és Ződfi is megszerezték maguknak az első trófeát ebben a csatában. Amint az utolsó droid is elterült, vártak néhány pillanatot, míg meggyőződtek róla, hogy nincs több ellenség a közvetlen közelükben, aztán a hadnagy intésére tovább indultak. - Ugye tudod, hogy lelepleződtünk? ? Kérdezte Őrmi a parancsnokától, miközben a terepet fürkészte. A csata zajai viszonylag távolról jöttek, de jól tudta, ez csupán ideiglenes. Hamarosan kiveszik a részüket ennek a bolygónak a meghódításából. - Persze ? morogta a hadnagy, hasonló éberséggel. ? De úgyse tehetünk semmit. A parancs az parancs. El kell jutnunk a reléállomásra, ha törik, ha szakad. És ezt is fogjuk tenni. - Természetesen, de ez nehezebb lesz, ha ránk szakad egy droid zászlóalj. És tudjuk egyáltalán, mivel állunk szemben az állomásnál? Mert felteszem, ha őrizetlen lenne, ott is landolhattunk volna. - Szerintem a szokásos. A külső védelem néhány B2-es szuper harci droid, és pár droideka lehet, valószínűleg egy vagy két AAT-val. Az épület körüli utcákban pedig bizonyára néhány STAP járőrözhet, esetleg pár B1-es. Illetve számítok minimum két orvlövészre ? megvonta a vállát, jelezvén, hogy ez most nem élvez elsődleges prioritást a szemében. ? Majd elválik, ha odaérünk. Egyelőre legyünk ott. - Értettem ? biccentett az őrmester, majd megszaporázta a lépteit. A mellkasába csapódó STAP lézersugara jó pár méterre röpítette vissza. Elszenesedett felsőtesttel zuhant társai közé, leverve a lábáról LV-426-ot és FF-161-et. A klónok nem törődtek elesett bajtársukkal. Ösztönösen megkeresték a legbiztonságosabb pontokat, ahol elrejtőzhettek az apró, fürge légijármű tüze elől, és behúzódtak mögé. A hadnagy megengedett magának egy bánatos pillantást Őrmi élettelen teste felé, melyet LV és FF az út közepén hagyott, ahová esett. Minden klón tudta, hogy ez a végzet vár rájuk. Igazság szerint ezt is akarták. Az ellenség kezétől pusztulni, ha már egyszer a halál elkerülhetetlen. Ők harcra teremtettek, ez volt az életük, így harcban is akartak elmúlni. A békés öregkor nem volt ideális lehetőség a számukra. Mégis, a hadnagy sose várta a halált, és amennyire tudta, Őrmi sem. Szomorú dolog volt, hogy mégis utolérte, és valószínűleg előbb-utóbb utol fogja érni őt is. Még a klónok számára is bántó dolog volt ez, látni meghalni valakit, akit szinte testvérként szerettek. Mégsem gyászolhatott. Ott és akkor nem. Annak megvan a saját helye és ideje. Elfordította tekintetét a testről, a fejéből még az emlékét is kiverte. Mintha sosem létezett volna AL-112-es számú, őrmesteri rangot viselő klón, akit mindenki csak Őrminek becézett. Figyelmét a STAP-ra fordította, mely bevágott egy épület mögé. 138 jól tudta, mi következik. Az előbb lelőtt négy droidnak valóban sikerült figyelmeztetni a társait, és a droidvezérlő kiküldte a csapatait. Mivel a többi csapathoz képest az ő osztaga vészesen közel volt a reléállomáshoz, a város egyetlen stratégiai fontosságú létesítményéhez, így a vezérlő valószínűleg minden e célra mozgósítható csapatot rájuk küld. Azaz először a STAP-ek futnak be ? legalább néggyel számolt, amik az állomás környékén járőrözhettek -, majd a gyalogsági droidok. Egy STAP száguldott ki a csapat mögött húzódó szűk sikátorból. A droidpilóta ügyes volt, hisz már az lenyűgöző teljesítménynek számított, hogy végigtudott repülni a mellékutcán. A hadnagy csodálatát tovább fokozta, mikor kifordította gépét, majd egy félkört leírva, járműve duplacsövű lézerágyúját végig a klónokra szegezve, folyamatosan tüzelve besuhant a szomszéd utcába. Gyönyörű manőver volt, melynek árát HK-101 fizette meg. Társaival ellentétben nem talált magának megfelelő fedezéket, csak egy halom kőrakás mögé húzódott be. A STAP pilótája kiszúrta ezt, és egyetlen lövéssel elpárologtatta a törmeléket, majd egy újabbal a klónt ölte meg. A helyzet egyre súlyosbodott. Az első STAP újra felbukkant, ezúttal mögöttük, és társra is talált egy másik társaságában. A két gép folyamatosan ontotta magából a halálos vörös sugarakat. FF-161 megunhatta a lapítást, mert hutt nyelven káromkodva kivetődött fedezéke mögül, majd vállal tompítva az esést átfordult a hátán és hason állapodott meg. Röptében megeresztett két lövést, ezzel magára vonva a STAP-ok pilótáinak figyelmét. Azonban, mivel fekve maradt, azok nem tudták célba venni. Az alacsony magasság miatt képtelenek voltak meredek szögben lefelé célozni, anélkül, hogy a földbe döngölnék a gépeiket. - Dopo mee gusha, peedunkey? ? Üvöltötte torkaszakadtából 161, miközben célba vette a felé száguldó STAP-okat. ? Echuta! Az első két kék sugár lepattant a baloldali STAP vázáról, ám a harmadik eltalálta és szilánkokra zúzta a kormányművet és a törzset összekötő vékony tartóelemet. A pilótadroid, ha képes lett volna rá, nyílván meglepődött volna, amikor az egész kormányt leemelte a törzsről, ám így csak szenvtelenül vette tudomásul, hogy a járműve irányíthatatlanná vált. A gép oldalra perdült és az utca töredezett betonjába fúródott. A kifolyt üzemanyag begyulladt egy szikra hatására, mire hatalmas tűzgömb csapott fel a törmelékek közül. A mellette repülő STAP is csúnyán megsínylette 161 sikerét. Mikor a kilőtt gép oldalra perdült, az alsó stabilizátora eltalálta a másik jármű bal hajtóművét. Ezt még ki is bírta volna, mivel a pilóta érzékelvén a stabilitásvesztést, hamarjában lelassított, hogy megvárja, míg társa darabokra szakad, így elkerülvén a veszélyes repeszeket. Azonban a lassítás azt eredményezte, hogy éppen a romok felett járt, mikor az üzemanyag berobbant, darabokra szakítva a STAP-ot és pilótáját. Az apró győzelem is győzelem, szokták mondani, ám 138 ebben sosem hitt. Felfogása szerint egyetlen győzelem létezett, a teljes. Minden egyéb siker csak építőeleme az odavezető útnak, és csupán annyit számít. Gratulált 161-nek a sikeres akcióért, ám ennél többre nem futotta. Nem örült neki, nem számolt vele, és valószínűleg, a jelentésében sem lesz benne, maximum a beosztotti értékeléskor valamivel pozitívabban fogja megítélni 161 harc közben nyújtott teljesítményét. Ennyi, nem több. Két STAP-pal kevesebb, ám egy még mindig döngött körülöttük, ráadásul egy szakasz B-1-es harci droid is megérkezett. Mindezek tetejében feltételezte, hogy egy másik szakasz a szomszéd utcán éppen mögéjük próbált kerülni. Ennyit a csendes, mellékutcákon való osonásról, gondolta. Erről jutott eszébe, hogy a szűk utcában hamarosan skatulyába zárják őket. Körbenézett, hátha meglát valami menekülési útvonalat. A sikátorokat elvetette, azokba benyomulni öngyilkosság lenne. Maradtak az épületek. Amiken át nem távozhattak mindnyájan mindnyájan. Ha megtennék, a droidok egy-kettőre lezárnák az összes kijáratot, majd vagy behatolnának utánuk, vagy egyszerűen rájuk robbantanák az épületet. Eljött az ideje az áldozatoknak. Néhány klónt elterelésként hátra kell hagynia. Nehéz döntés volt, de a parancs mindenek felett, így voltaképpen mégsem volt olyan nehéz, mint amilyennek lennie kellett volna. - Nem Százas, LV, Ződfi, 123 ? sorolta fel a kiválasztottakat. ? Ti velem jöttök ? a három klón bólintott. Végignézett rajtuk. Nem Százasnak mindenképpen mennie kellett, mert nála volt a bomba, és csak ő tudta aktiválni. LV nagyon jó katona, veterán, ráadásul hidegfejű, ami fontos tényező az osonáskor. SG-123 mesterlövészként hasznos lesz, ha el akarják érni a reléállomás bejáratát. Ződfit pedig még nem akarta a halálba kergetni. Nem tudta, honnét jött ez a szentimentalizmus, de úgy érezte, nem lenne helyénvaló feláldozni az újoncot. Rápillantott a hátramaradottakra. Ők biztos halál fiai. Lekötik az ellenfél figyelmét, míg a csapata elsunnyog. Közben szép lassan mindhármukat felőrli a túlerő. Kissé megsajdult a szíve, pedig nem először tett ilyet. A parancs elsődleges, minden egyéb szempont másodlagos. A cél szentesíti az eszközt. A legszörnyűbbnek mégis azt tartotta, hogy TK-422-vel és TX-800-zal ellentétben, FF-161 hátrahagyására még oka is volt. A klón túlságosan forrófejűvé vált az évek során, így hiába az előbbi példás tette, éppen amiatt kellett itt maradnia. - 422-es, te vagy a parancsnok ? mondta. ? Miután eltűntünk, még legalább öt percig tartsátok az állást. Aztán vonuljatok vissza a 621-es szektorba és csatlakozzatok a százados csapataihoz. - Értettem ? biccentett a klón, jól tudván, hogy két percig sem fognak kitartani, nemhogy ötig. Ráadásul még vissza is vonuljanak egy olyan szektorba, amely kilométerekre volt tőlük. Senki sem mondott többet. Nem voltak búcsúk, sem jókívánságok, sem kérdések. Mindenki tudta, mi a feladata, mi vár rá, miért kell azt tennie, amit. A hátramaradottak nem utálták meg a hadnagyot, vagy azokat, akik vele mentek, és azok sem fogadták jobban a szívükbe, akiket kiválasztott, hogy vele tartsanak. Minden érzés, ami bennük fortyogott, az egyik részről talán a megkönnyebbülés, amiért tovább harcolhatnak, illetve másik részről a bosszúság, hogy életük itt véget ér. A hadnagy megvárta, míg az utolsó megmaradt STAP eltűnt az egyik épület mögött. Feltehetően csatlakozott a hátukba kerülő egységhez. 138 ekkor előhúzta hődetonátorát. - Készüljetek. Cél az az ajtó ? mutatott rá az utca bal oldalán lévő, a körülményekhez képest jó állapotban lévő kétszintes épület bejáratára. Remek pont, hiszen takarásban lesznek, s mire a droidok rájönnek, hogy azon át távoztak, már késő lesz. Na persze csak akkor, ha 161-ék képesek lesznek legalább két percig feltartóztatni a gépeket. ? Robbanáskor indulás, addig folyamatos tűz ? parancsára mindegyik klón elődugta lézerpuskáját és zárótüzet irányzott a droidokra. Néhányat sikerült eltalálniuk, de a legtöbbjük meglepő mód fedezékbe húzódott. 138 úgy vélte, meg akarják várni, míg az erősítés a hátukba kerül, így kereszttűzbe foghatják őket. Fogytán az idejük, ezért beélesítette a detonátort, és olyan messzire dobta, amennyire csak tudta. Sajnálatos mód egyetlen droid sem került bele a robbanási zónába, de nem is ez volt a cél. A hődetonátornak két nagy erénye volt. Az első, hogy a többi kézi-robbanószerkezethez képest jóval nagyobb területet képes lefedni, és bármit elhamvaszt, vagy elolvaszt, ami a hatótávolságán belül van. A másik maga a hőleadó tulajdonsága, ami ideiglenesen megvakította a droidokat. Legalábbis a B-1-eseket, mert a B-2-esek és a droidekák már mozgásérzékelővel is el lettek látva. Itt viszont ez utóbbiakból egy sem volt. A B-1-esek fotoreceptorai fénytörés és hőleképezés alapján érzékelték a környezetet, ami könnyen megzavarható a hődetonátorral, mivel a robbanás iszonyú hőséggel, és legalább akkora fényjelenséggel járt. Persze mindez csak pár másodpercig tart, míg a robbanás el nem ül, és a fény újra át nem töri a felkavart port és füstöt ? mivel a hermetikusan zárt páncélokba bújt klónok testhőjét a droidok alapból nem képesek érzékelni, így csak a páncélon megtörő fény alapján észlelhetik őket. A robbanás pillanatában 138 intett csapatának. Mind az öten átviharzottak az utca másik oldalára, miközben a hátramaradottak folyamatosan ontották fegyvereikből a lézerzuhatagot. Mire a zavaró tényezők eltűntek a droidok mechanikus szemei elől, már csak három klónt érzékeltek. 138 és emberi a kiválasztott épület takarásában felsorakoztak a bejárati ajtó jobb és bal oldalán. Zárva volt, de ez nem jelentett akadályt. Nem Százas hamarjában ráillesztett egy mini-detonátort, majd visszahátrált a sor végére. A hadnagy jelére élesítette a töltetet, mely könnyedén elpusztította az ajtó zárszerkezetét. A fémlap behúzódott a falba. 138 látta meg az első célpontot. Az arikai nőstény ijedten perdült meg és bámult rá a klónra. A hadnagy csupán pár pillanatig várt a lövéssel, míg mérlegelte, hogy célpontot lát-e vagy sem. A nő melletti asztalon egy E-5-ös hevert, ami a konföderáció szabványosított lézerfegyvere volt. A lény érte nyúlt, el azonban nem érhette, mert a hadnagy DC-15S-éből kilőtt sugár mellbe vágta. A tömzsi test alatt megroggyant a négy ízelt láb. A két, aránytalanul hússzú kar lesöpörte a fegyvert az asztalról, miközben a hosszú nyak végén ülő lapos pörölyfej hatalmasat koppant annak lapján. A szegmentált farok még rándult egyet, majd élettelenül végignyúlt a kőpadlón. 138 kíváncsian méregette a testet, annak ellenére, hogy a bevetés előtt már látott néhány hologramfelvételt. Nem gyarapíthatta sokáig exobiológiai ismereteit, mert a lelőtt nőstény teste mellé egy hím szökkent, melynek fején csonttaréjok éktelenkedtek és kékes-vörös helyett azúrkék színű volt. Az újonnan előlépő ellenfelet az ajtó másik oldalán álló LV-426 lőtte fejbe, majd gyors ugrással bent termett a szobában. Mögötte a hadnagy nyomult. A kis helységben egyetlen bútor volt az asztal mellett. 426 gyorsan ellenőrizte, méghozzá egy lézernyalábbal. A szekrény azonnal szilánkokra robbant. - Tiszta ? jelentette nyugodt hanggal. A szobából csak egyetlen ajtó vezetett tovább, mely egy lépcsőházba nyílt. A hadnagy intett 426-nak és Ződfinek, hogy induljanak azon át lefelé. Őket követte 123 és Nem Százas, míg 138 hátvédként fedezte őket. Odakint a csata zaja egyre hangosabb lett. A droidok egyre közelebb kerültek a hátramaradottakhoz. 426 leért a lépcső aljára, mely egy hosszú, a lépcsőházra merőleges szobába torkollott. A helyiség nagy részét egy a fallal párhuzamosan futó asztal foglalta el, melyen különböző fegyverek sorakoztak. A klónnak úgy tűnt, sikerült egy raktárba behatolniuk. Három hím arikait pillantott meg, plusz két kijáratot. Két lény a szoba átellenes oldalán lévő ajtó felé szaladt, a harmadik előrántotta sugárvetőjét. Mivel 426 gyorsabb volt, lőni már nem tudott. Füstölgő nyakkal terült el. A halála azonban felbátorította menekülő társait. Vagy mert rájöttek, hogy nincs hova szökniük, a háború már odakint tombol, vagy csak elragadta őket a társuk halála iránt érzett düh. Akár így, akár úgy, fegyvert ragadtak, és rálőttek a tüzet viszonzó 426-ra. A klón túl gyorsan mozgott az arikaiaknak. Belépett a szobába és azonnal oldalra indult, folyamatosan tűz alatt tartva az asztal mögött fedezéket kereső lényeket. Az ajtóban nyomban megjelent Ződfi, aki gyors terepfelmérés után lézerzuhatagot bocsátott az ellenségre. Ő sem állt meg, lekuporodott az ajtó mellett felhalmozott dobozok mögé. Jól tette, mert mint utólag kiderült, volt egy harmadik kijárata is a szobának, amin át újabb két arikai érkezett. Ám hiába vették kereszttűz alá a klónokat, mégis azoké volt az irányítás. Míg 426 és Ződfi jobb és bal irányba eltávolodva a bejárattól, folyamatosan tüzelve elterelték és megosztották a figyelmet, 123 is benyomulhatott, majd 426-hoz hasonlóan, aki ekkor már majdnem az asztal mögött járt, elindult jobb irányba. Mire Nem Százas belépett a helyiségbe, az asztal mögött összekuporodottakat már három irányból lőtték, így ő nyugodtan átvehette Ződfi szerepét, aki a dobozok rejteke mögül a másik két arikaira nyithatott tüzet. Mivel őket semmi sem védte, és túlságosan lekötötte a figyelmüket 426, aki pár pillanatig ? míg el nem érte az asztalt ? tiszta célt nyújtott, hamarjában elestek az újonc sugaraitól. A másik két arikai sem élt sokkal tovább. Amint 426 bejutott az asztal mögé, könnyűszerrel hátba lőtte az egyiket, míg a másik, pánikba esve attól, hogy egyedül maradt, felpattant és megpróbált menekülés közben végezni orvtámadójukkal. Még sikerrel is járhatott volna, ha nem egyenesedik fel. Így viszont 123-nak tiszta célpontot nyújtott. Esélye sem volt a mesterlövésszel szemben. Mire a hadnagy belépett a szobába, társai biztosították azt és mindhárom kijáratot, melyek közül kettő egy-egy kisebb, ládákkal teli szobába vezetett. - Jobb tiszta ? mondta 426 szenvtelenül. - Bal tiszta ? jelentette 123 kilépve az egyik szobából. A hadnagy egyetlen biccentéssel tudomásul vette, majd kézjelekkel felsorakoztatta az egyetlen tényleges kijárat mellé embereit. Az egy újabb, nagyobb szobába vezetet, melyet fegyverekkel, ládákkal és zsákokkal zsúfoltak teli. No meg három másik arikaival, akik remek lőállást felvéve tűz alá vették a bejáratot, ami mögött a klónok álltak. Gondolták, hogy ha állandóan lézernyalábok cikáznak a nyílásban, akkor kint tarthatják a katonákat, vagy lekaszálhatják őket, mikor belépnek. Szerencsétlenségükre tévedtek. A konföderáció nem képezte ki őket a Köztársasági Nagy Hadsereg beltéri harci-stratégiáival szembeni taktikákra. A hadnagy parancsára 426 leakasztott az övéről egy apró gránátot, amit vakon behajított a szobába. Pár pillanattal később vakító fénylobbanás és hangorkán keretében a szerkezet elpárolgott. A klónokkal ellentétben, akiket sisakjuk megvédett a gránáttól, az arikaiak ideiglenesen megvakultak és megsüketültek. Kettő hadonászva és vakon lövöldözve lépett elő fedezékük mögül, így nem okoztak különösebb fejfájást. A harmadik bölcsebb volt, bár nem kevésbé szerencsés. Összekuporodott a ládák mögött, hatalmas gömbszemeit dörzsölve próbálta felgyorsítani látása tisztulását. Hiába, amit utoljára láthatott az egy nagy, fehér, kétlábú folt volt, illetve az afelől jövő kék villanás. A klónok csendben, sebesen átvizsgálták a felhalmozott készletek által létrehozott mini-labirintust, majd tisztának nyilvánítva a helyiséget, az egyetlen kivezető ajtóhoz léptek, mely egy felfelé vezető lépcsőházba vezetett. Egymás után felsorjáztak a lépcsőkön, majd ki az utcára. A hadnagy felmérve a terepet megállapította, hogy egy utcával arrébb jutottak a felszínre, mint ahol beszorították őket a droidok. Azaz pontosan mögöttük voltak. A csata zaja még mindig tartott, de az E-5-ös sugárvetők dörrenései mellett már alig-alig hallották a DC-15-ösök jellegzetes hangját. A hátramaradt három klón közül legalább egy, ha nem kettő elesett. - Gyerünk, tovább ? adta ki a parancsot 138. Nem értek rá gyászolni. Majd miután vége a csatának és útban lesznek a következő felé. Ha jól csinálják, az is már csak pár percre van. Lapítva, de gyorsan haladtak. Szerencséjükre társaik nehéz diónak bizonyultak, így az összes, máskülönben az utcákon járőröző droid köréjük csoportosult. Még jó pár percig hallották a lövöldözést, mígnem egy robbanás mindent elnémított. Mindegyikük megtudta állapítani, mi robbant. Egy szabvány hődetonátor, olyan, amilyet minden klón viselt az öve hátsó részén. Akárki is maradt utoljára, ezzel a robbanószerrel lépett át a túlvilágra. S bármily kegyetlenség is, a hadnagy nagyra értékelte ezt. A robbanás valószínűleg minden elesett bajtársuk testét megtépte, és a környező épületeket is megrongálta. Bele fog telni pár percbe, mire a droidok rájönnek, hogy nem minden célpont semmisült meg. Ráadásul, kis szerencsével, a gépek közül is elpusztult néhány. A hátralévő utat viszonylag gyorsan megtették. Egyszer ütköztek csak ellenállásba, mikor néhány arikai az egyik épület tetejéről kiszúrta és tűz alá vette őket. A hadnagy átkozta a pillanatot, mert ezzel egyrészt felfedték a pozíciójukat, másrészt piszkosul rossz pozícióba voltak az ellenséggel szemben, akik tökéletesen rájuk láttak, ők viszont nem tudták belőni őket. Szerencséjükre nem is kellett. Lehet, hogy az utcáról nem lehetett tűz alá venni a lényeket, ám a magasból annál inkább. Az égen cirkáló LAAT/i-k közül egy elhúzott az épület fölött, miközben oldalsó gömbágyúi letarolták a tetőt. - Kösz ? morogta Nem Százas, nem mintha a csatahajó legénysége hallotta volna. Eztán útjuk hátralévő része eseménytelenül zajlott. Mikor elérték a célterület melletti utcát, besorjáztak egy félig összedőlt épület romjai közé. A törmelékek között lapítva a hadnagy előhalászott az egyik övre csatolt rekeszéből egy tenyérnyi méretű kutászdroidot, melynek gömb felszínét apró holo-kamerákkal zsúfolták tele. Aktiválta és feldobta a levegőbe. Az pöttöm szerkezet repulzorai életre keltek. Egy pillanatra megfüggött, majd sebesen átszelte az épület maradványait. Sebességének és méretének köszönhetően észrevétlenül libbent ki az átjátszóállomást rejtő épület főbejárata előtt elterülő placc fölé. A hadnagy alkari paneljén kicsi, háromdimenziós holokép jelent meg a térről, melyet a kutász közvetített. A klónok parancsnokuk köré gyűltek. - Egy AAT ? állapította meg a hadnagy a placc közepén éktelenkedő tankot látva. ? A tetőn két E-WEB ágyú négy lövésszel. Két droideka a főbejárat előtt, és egy hatfős járőr ? a sisak alatt gyanakvó tekintettel méregette az utcát. ? Többre számítottam. - Talán a többi még hátul van ? bökött Ződfi visszafelé, ahol nemrég oly súlyos veszteségeket szenvedtek el. - Kizárt ? szólalt meg 123. ? Azokat a droidokat a környező utcákból vonták el, nem innen ? a hadnagyra tekintett. ? Megkérnéd, hogy mérje fel a környező épületeket? A hadnagy biccentett, majd a panelen beütött néhány apró gombot, mire a kép változni kezdett. A kutaszdroid új pozíciót vett fel, melyről beláthatta a környező épületeket. - Lövészek ? mutatott rá négy, viszonylag ép épületre 123. ? Ezek legalább a helyükön vannak ? gondterhelten felmordult. ? De piszok rosszul helyezkednek. Az elülső ajtót remekül belátják, de a hátsóra már csak egynek van rálátása ? a legmagasabb házra mutatott, melyben egy szem B-1-es droid kuporgott. - Lehetséges, hogy elégnek tartották azt az egyet? találgatott újfent az újonc. ? Elvégre, orvlövész, legtöbbször már csak akkor szúrhatóak ki, ha belőttek téged. - Ződfi, megtennéd, hogy nem szólsz bele olyanba, amihez nem értesz? ? Förmedt rá 123. ? Elhelyezni négy lövészt úgy, hogy csak egy látja be a kulcsfontosságú teret, eleve baromság, de hogy még az az egy is fedezetlen hátsóval strázsál, az már túlmutat a szándékosságon ? bár sisakja takarta, mindenki érezte, hogy gondterhelten fordult vissza a hadnagyhoz. ? Főnök, ez vagy csapda, vagy? vagy nem értem, miért nem győztünk még. A hadnagy mérlegelte az elhangzottakat. 123-nak igaza volt. Túl kevés az őrség, főleg a hátsó ajtót rejtő mellékutcában, ahol mindössze két B-2-es szuper harci droidot láttak. Pedig nyilvánvaló volt, hogy támadás csak arról jöhet, mivel senki nem kockáztatna a nyílt terepen az AAT-val szemben. A lövészeket is rosszul helyezték, a STAP-oknak, már amelyik átvészelte a felfedezésüket, nyomát sem látták. Minden eresztéke azt üvöltötte, hogy 123-nak igaza van. Viszont, a parancs az parancs. Nincs visszaút, még emiatt sem. - Belesétálunk ? mondta határozottan. ? 123, kapd el annak a lövésznek a grabancát, majd keres új pozíciót. Valami olyat, ahol nem tudnak idő előtt lokalizálni, de te beláthatod a hátsó ajtót, illetve az oda vezető utcát. Neked kell fedezned minket ? a klón engedelmesen biccentett, majd sarkon fordult és elviharzott. ? Nem Százas, te szorosan a hátsómhoz tapadsz. Nem hősködsz, mindenhonnan utolsóként jössz ki, és mindenhová utolsóként lépsz be. 426, Ződfi, ti fogtok nyomulni ? az újoncra meredt. ? Meg tudod csinálni? - Naná ? bólintott határozottan a klón. ? Lehet, hogy ti öregebbek vagytok, de én jobb kiképzést kaptam. - Csak tartson ki az optimizmusod ? mondta 426. ? A bombát hová kell telepíteni? ? Kérdezte Nem Százast. - Lényegében mindegy, akár ide is tehetnénk, ha nem akarnánk azt a látszatot kelteni, hogy az épület lett aláaknázva. Így viszont mindenképpen vagy a földszintre, vagy a pincébe kell tennünk ? végigmérte társait. ? Ezt döntsétek el ti. - Majd meglátjuk ? hagyta annyiban a hadnagy. ? Készen vagytok? ? Igenlő válaszokat kapott. ? Hajrá. A klónok kisorjáztak a romok közül, majd végigmasíroztak az utcán, gondosan kerülve a feltűnést. Két sarok után elérték a hátsó ajtóra néző sikátort. Remekül ráláttak a két sötétkék, nyak nélküli, széles vállú B-2-es szuper harci droidra. Ezeket a kétlábú szörnyetegeket a Kereskedelmi Szövetség rendelte meg a geonosisiaktól még a háború előtt, miután a nabooi konfliktusban a B-1-esek ékes bizonyítékát adták, hogy önmagukban, illetve pusztán a droidekák támogatásával képtelenek nagyobb fegyveres konfliktust eldönteni. Így a neimoidiaiaknak szükségük volt egy jobban páncélozott, nagyobb tűzerővel és több ésszel megáldott, mégis gyorsan és olcsón összeállítható harci gépezetre, melyet nagy számban vethettek be a hadszintéren, és kisegíthették a silányabb B-1-eseket. A Geonosis elvesztése után viszont a Konföderáció kénytelen volt átadni a gyártási jogot a Baktoidnak, egész pontosan a Combat Automata nevű leányvállalatának. A Techno Unió ? mely maga is része a mozgalomnak ? persze ezzel újabb tetemes összeget zsebelt be a háborúból, hiszen ez a gyár készítette a Szeparatista mozgalom hadseregének tetemes részéhez a robotokat, eszközöket és járműveket, a Vulture droidvadászoktól az E-5-ös sugárvetőkön át az AAT tankokig. Persze, a hadnagyot mindenből csak annyi érdekelte, hogy két ilyen behemót állta el a parancs végrehajtásához vezető utat. Bár egy klónnak nem esett nehezére egy B-2-es kiiktatása, hiszen nehéz páncélzat ide, minimális agykapacitást mutató jelek oda, ikercsövű gyorstüzelő lézerfegyver amoda, ezek sem voltak sokkal többek a szokásos B szériás droidoknál. S mint ilyen, lassú reagálás, minimális harci ismeret és gyengepontok sokasága jellemezte. Az egyik legtisztább mód egy B-2-es elintézésre, ha hasba lőtték, ahol a törzs csatlakozott a csípőhöz. Illetve könnyen sebezhetőek voltak még a lábak, bár azokat vékonyságuk miatt szemből nehézen lehetett eltalálni. Hasonlóan jó mód, ha a bal mellen lévő vörös fotoreceptort vették célba, mellyel megvakíthatták a gépet. A gond abból adódott, hogy ezek a gyilkolásra teremtett szörnyetegek is kapcsolatban álltak egy doridvezérlő hajóval, illetve az ilyen kisebb helyőrsökön annak földre telepített változatával. Bár a háború kitörése óta minden harci droid rendelkezett önálló vezérlő processzorral is, annak teljesítménye egyrészt a közelébe sem ért a vezérlőhajón lévő szuperszámítógép harcászati programjainak, másrészt csupán másodlagos, tartalék szerepet töltött be. Ha a droidvezérlő elvész, akkor lép működésbe. És ez a kapcsolat az, ami megnehezíti egy lopakodni kívánó klón dolgát. Az állandóan nyitott kommunikációs csatorna miatt a vezérlőkomputer azonnal értesülhet arról, ha a droidot megtámadják, akár képes az viszonozni a tüzet, akár elpusztul azonnal. Akkor pedig az összes környéken lévő droid a támadó nyakába borul. Persze, a hadnagyot ez sem riasztotta volna el, maximum az épületben a hátukra is oda kellett volna figyelniük. Viszont éppen ennek elkerülése végett küldte el saját mesterlövészét. - SG, jelentést! ? Szólt bele az egység frekvenciájára állított komlinkbe. 123 már kívül volt a sisakba épített komrendszer hatótávolságán. - SG-123, készenlétben ? reccsent a komlink mikrofonja. - Csinálj egy kis elterelést nekünk. Az AAT környékén kell lennie egy OOM-nek. Kapd el, majd szedj le még pár droidot, esetleg a droidekákat a környéken. Majd takarítsd el ezt a két B-2-es fenegyereket az ajtóból. Utána válts új pozíciót, de vigyázz, nehogy elkapjanak, mert neked kell fedezned a kivonulásunkat. - Vettem, értettem ? pár pillanatra néma maradt a kom, majd újra felcsendült 123 hangja. ? Sok sikert srácok. - Neked is ? búcsúzott ezzel 138, majd visszatette a komlinket a rekeszébe. 123-nak kevés esélye volt a túlélésre, főleg azért, mert a mesterlövészeket a droidok piszok gyorsan be tudták mérni. Ha csak egy látja a lecsapó lézernyaláb mozgási irányát és szögét, milliméterre pontosan megtudta határozni annak kiindulópontját. Ez határozottan előnyükre vált, így a klónok igencsak ritkán éltek az olyasfajta orvlövészkedéssel, mint amilyenre SG-123 készült. Így ha nem szívódik fel időben, a droidok elvágják az útját. Márpedig ahhoz, hogy 138-ék behatolhassanak az épületbe, SG-nek el kell terelni a droidok figyelmét. Meg kell őket győznie, hogy szemből fognak támadni, azért takarít arrafelé. Ezért is volt sarkalatos pont a főkaput őrző két droideka kiiktatása, vagy legalábbis annak megpróbálása. Szuperszámítógép ide vagy oda, az is logika alapján dolgozik, és úgy fogja értékelni a helyzetet, hogy az ellenség azért tisztogat a főbejáratnál, likvidálja a vezérdroidot és a rombolókat, mert arról akarnak benyomulni. És ezt a tényt még az sem fogja elhomályosítani, hogy a hátsó bejárat őrizetlen marad, mert a droidekák magasabb ellenállási prioritással bírnak a B-2-eseknél, tehát azok támadása nagyobb valószínűséggel feltételezi, hogy az ellenség azon az ajtón át próbál bejutni. Persze, a szuperszámítógépeknek általában dunsztjuk sincs az elterelésről. Halk pukkanás, majd fémes csattanás hallatszott a placc felől. 123 megtalálhatta az OOM szériás B-1-es droidot, mely a térség védelmi erejének parancsnoka volt, és valószínűleg az AAT tornyában strázsálhatott. Kilövésével SG értékes időt nyert magának, ugyanis a parancsnoki droid elvesztésével a többi gépezet pár pillanatra megzavarodott. Alapesetben ugyanis az OOM-ek veszik és osztja szét a parancsokat, a többi droid pedig csupán a vezérlést, a helyzetértékeléseket és a célpontok ellen irányuló stratégiákat kapják meg. Ám az OOM parancsnok elvesztésével a vezérlő számítógépnek új droidot kell kijelölnie. Ami főleg azért időigényes, mert azok legtöbbször nem OOM-ek ? általában egy körzetben csak egy szokott tartózkodni -, így újra le kell tölteni a parancsokat, valamint át kell mozgatni az egységeket. E mellett pedig a komputer nem tud, vagy nem szabad neki a harcászati helyzettel foglalkozni, így SG nyugodtan kilőheti következő célpontjait. Kisebb robbanás hallatszott. 123 egyértelműen eltalálta az egyik droideka reaktorát. A hadnagy alig láthatóan megkönnyebbülten biccentett. Fenn állt a lehetősége annak, hogy olyan droidekákat állítottak be őrségbe, amelyeket a colicoidok elláttak rendes logikai processzorral, ennél fogva egyáltalán nem szorulnak a droidvezérlőre. Bár ilyenből kevés volt, az utóbbi időben valaki rájöhetett ezen rémek előnyeire, és a kulcsfontosságú helyeket ilyenekkel védette be. A hadnagy nem tudta, ki volt az az elme, aki a Konföderáció hadserege mögött állt, de abban biztos volt, hogy egy ideje már nem a Szeparatista Tanácsnál van a gyeplő, és nem is Dooku gróf az, aki a haderőt irányítja. A háború kezdete óta 138 maga is tapasztalt néhány radikális változást az ellenség stratégiájában. Újabb robbanás jelezte a második droideka pusztulását. Kisvártatva pedig kék sugár kaszálta le először az egyik, majd a másik B-2-est. A lövedékek ereje elég erősnek bizonyultak ahhoz, hogy széttépjék az erős mellkas-páncélt, SG mégis a derékra célzott, ennél fogva a két droid két félben hullott a földre. - Indulás ? adta parancsba 138. Ahogy megbeszélték, 426 és Ződfi lépett először az ajtóhoz, míg a hadnagy és Nem Százas az épület falát támasztották meg. Közben egy újabb halk pukkanást követő fémszilánk csörrenés csapta meg a fülüket. SG a biztonság kedvéért leszedhetett még egy droidot. Ám az ütő akkor állt meg a klónokban, mikor alig pár másodperccel később dobhártyaszaggató robbanás visszhangzott végig a sikátorban. Bár pusztán a hang alapján nem tudták volna lokalizálni a forrását, a felszálló füst és por segítségükre volt. Az épület, amely tetején SG valószínűleg elhelyezkedett, az AAT tüzétől összedőlt. 123 elkésett, de elérte azt, amit kellett. Elterelte a figyelmet társairól. Először 426, majd Ződfi rontott be a házba. Amint tisztának nyilvánították az előcsarnokot, két társuk is követte őket. - Hova lenne a legoptimálisabb tenni a bombát? ? Kérdezte a hadnagy, miközben 426 és Ződfi ellenőrizték a teremből kivezető folyosó falain végigvonuló ajtósorokat. Mindegyik kisebb, üres irodákba, raktárakba, egyéb szobákba nyíltak. Valószínűleg a Konföderáció bevonulása előtt az épület valamiféle hivatal lehetett. - Valahol az épület közepén. Ha ott robbantunk, a töltet garantáltan kiviszi a támfalakat ? mondta keserűen Nem Százas. ? Ennél csak az alap kidöntése lenne jobb, de inkább nem húznám az időt a pincébe való lejutással. A hadnagy bólintott, majd a folyosó vége felé rendelte embereit. Mikor Stor parancsnok eligazította, az épület tervrajzát is odaadta neki, így mindnyájan pontosan ismerték a felépítését. Bár 138-nak ötlete sem volt arra nézve, hogy Stor hogyan tehette rá a kezét egy titkos szeparatista létesítmény terveire. Persze, különösebben nem is érdekelte, inkább örült annak, hogy rendelkezett vele. Túl sok időbe tellene egy esetleges felderítés. Márpedig az idő kulcsfontosságú. Amint belefutnak az első droidba, az összes többi is értesül arról, hogy az épületen belül vannak. Akkor pedig a túlélési esélyeik radikálisan romlani fognak. A találkozás el is jött. Két folyosón voltak túl, mikor beléptek egy, a reléállomáshoz tartozó műszerekkel telezsúfolt szobába. Két arikai bíbelődött az egyik pultnál, illetve két-két droid a be- és kijáratnál. Az első lövés pillanatában, melyet 426 adott le az egyik droidra, az arikaiak kiszaladtak a szobából. Valószínűleg egyszerű technikusok lehettek, nem katonák. A megmaradt három droid felfejlődött és megpróbálták lelőni az elülső ajtón befelé nyomuló klónokat. Hiába, a legnagyobb sikerük az volt, hogy eltalálták 426 vállát. A klónok gyorsabbak és pontosabbak voltak. Mind a három droid füstölve esett össze. - Jól vagy? ? Kérdezte a hadnagy 426-tól. - Semmiség ? morogta a klón dühösen. Önmagát hibáztatta sérüléséért. Az első lövést elhibázta, így elég időt hagyott a droidnak a lövésre. Szerencséje volt, a lézer akár létfontosságú szervet is érhetett volna. - Rendben ? a hadnagy felmérte a terepet, majd Nem Százashoz fordult. ? Itt jó? Eléggé bent vagyunk, és nem kockáztatnám a tovább nyomulást? - erre a napra éppen elég klón áldozta fel magát a parancs végett. Nem Százas bólintása megkönnyebbüléssel töltötte el, annak ellenére, hogy ha tovább kellett volna menniük, zokszó nélkül megtette volna. A hadnagy embere mögé lépett és segített neki lecsatolni a szeizmikus töltetet rejtő méretes rekeszt, míg Ződfi és 426 az ajtókat figyelték. Bármelyik pillanatban megérkezhetnek a droidok, akiket az őrök figyelmeztettek. Nem Százas felnyitotta a rekesz tetejét, mely mögött az időzítő lapult. Beütött néhány gombot, mire a kijelzőn megjelent az ÉLESÍTVE szó. Innentől kezdve távirányítással bármikor felrobbanthatják. A klón visszakattintotta a fedelet, majd becsúsztatta a szerkezetet az egyik pult alá. Miközben beforgatta az egyik széket, hogy takarja a bombát, illetve az egyik droid maradványait is odafektette, addig a hadnagy előhalászta a komlinket és a Jedi tábornokok kódolt frekvenciájára állította. - Frájn tábornok, itt TH-138-as hadnagy, kérem, jelentkezzen ? kisvártatva megcsendült Kéler Ön Frájn tábornok erélyes hangja. - Hallgatom, hadnagy. - Behatoltunk a célobjektumba ? jelentette gépiesen. ? A térség nem biztosítható. Ismétlem, a térség nem biztosítható. - Ezt fejtse ki ? reccsent a Jedi lovag aggodalmas hangja. - Az épületet aláaknázták. A tűzszerészem szerint éppen egy élesített szeizmikus töltettel nézek farkasszemet. Beágyazták a padlózatba, így nincs mód a hatástalanítására ? rövid szünetet tartott, hogy időt adjon a tábornoknak a hallottak megemésztésére. ? Bár nincs rajta kijelző, az emberem határozottan meg van arról győződve, hogy bármikor robbanhat. - Södüb a farnbac ? káromkodott fel a tábornok a klón számára idegen nyelven. A hadnagy feltételezte, hogy a garnok, amely fajhoz a Jedi tartozott, anyanyelve lehetett. ? Tűnjenek onnan ? parancsolt rájuk. - Már itt sem vagyunk, de örülnék, ha küldene értünk egy latry-t. Messze vagyunk a kivonási ponttól és nagy számú ellenséges erő van mögöttünk. - Gondom lesz rá ? felelte a tábornok. ? Menjenek a tetőre, ott fog magukra várni. Kéler, vége. A hadnagy bólintott, majd eltette a komlinket. Ez jól ment, gondolta. A tábornok bevette a szövegét. Persze miért ne tette volna, hisz mi oka lenne egy klónnak hazudni a feljebbvalójának. Leszámítva azt, ha egy még magasabb beosztású valaki utasítja erre. De a Jedik abban a tévhitben éltek, hogy ők a legmagasabban álló parancsokat osztogató személyek. - Oké srácok, irány a tető ? végre, hazamehetnek. Persze, ahhoz még el kellett jutniuk a kivonási pontig, ahol jó pár droid várt rájuk, ráadásul az odavezető úton át kellett vágniuk az előcsarnokon, amely azon túl, hogy hatalmas, egyik oldala szín üveg, így a placcon strázsálók is rájuk lőhetnek majd. Az előcsarnokot gyanúsan gyorsan elérték. A hadnagy legalább egy szakasz droidra számított, akik a lelőtt társaik segítségére sietnek, ám azok nemhogy nem indultak meg feléjük, még a csarnokban sem látták őket. Csupán négy vörös biztonsági OOM B-1-est találtak, illetve a főajtón kívül lévő droidokat, meg azok maradványait, amelyeket SG-123 intézett el. - Van valami rossz előérzetem ? morogta halkan. A hadnagyban felmerült a gondolat, hogy ez az egész túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Amit SG nemrégiben csapdának vélt, azt 138 kezdte inkább megrendezettnek vélni. Bár néhány bajtársukat elvesztették az oda úton, az épület körül és azon belül zsigerpiszkálóan minimális volt az őrség létszáma, ahhoz képest, milyen fontos volt az állomás. Ha erről Frájn tábornok tudott volna, nem egy kis létszámú osztagot, hanem a teljes haderőt az épület mellett dobja le, és akkor veszteségek nélkül elfoglalhatták volna a létesítményt, amit eztán már csak meg kellett volna tartani. Eme gondolat hatására újabb kérdés merült fel benne. Miért tudta úgy a tábornok, hogy az épületet erősen őrzik? Tévedett volna a hírszerzés? Esetleg Kéler Ön Frájn maga is tudott a hadnagy valódi küldetéséről? Ez utóbbit elvetette, mivel a parancs fontos része volt, hogy a Jedik és senki más nem tudhatott a 937-es különleges utasításról. Akkor ki játszadozik velük? Mert a csarnokot látva már biztos volt efelől. Valaki a háttérben úgy alakította a dolgokat, hogy ők könnyedén elvégezhessék a dolgukat. De ki? Talán az a szenátusi tag, aki kiadta Stornak a parancsot? Kellemetlen gondolat merült fel benne ennek kapcsán. Ha ez így volt, akkor a Szenátusban valaki áruló és a szeparatisták kezére játszik. Erről viszont értesülnie kell a tábornoknak. Ezzel szemben a parancs értelmében nem szólhatott neki. Visszaemlékezett Stor szavaira: A küldetésről se az abban nem részt vevő klónok, se Frájn tábornok, illetve egyetlen Jedi sem értesülhet róla. Na igen, se klónok, se Jedik. Ám volt egy kibúvó. Az ő légiójukban szolgált valaki, aki nem volt se klón, se Jedi. Kéler Ön Frájn testvére, Dzséjt, aki Stor felett állt, de Kéler alatt, és nem volt Jedi lovag, mert a háború kitörésekor kilépett a Rendből, bár azt nem tudni, miért. Akárhogy is, az ő figyelmét felhívhatja a felfedezésére. Persze, az is lehet, hogy vaklárma, bár nem hitt benne. Túl sok gyanús elem volt a küldetésben, kezdve a titkos parancsolótól, a Jedik háta mögötti ügyködésen át, egészen az épület alulvédettségéig. Ha pedig valaki a Szenátusban aláássa a győzelmüket, azaz veszélyt jelent a Köztársaság létére, azt egy klónnak, mint annak védelmére teremtett lénynek, kötelessége bármilyen eszközzel elhárítani. Persze, amíg más parancsot nem kap a feljebbvalóitól. Ördögi kör egy klón számára, ennél fogva még jobban örült, hogy kijátszhatta. Anélkül tehet valamit a Köztársaságért, hogy megszegné a közvetlen parancsot. - TH-138-as hadnagy, itt az 1977-es latry pilótája, kérem, jelentkezzen. - Hallgatom ? állította a LAAT/i frekvenciájára a komlinkjét. - Az épület légterébe léptünk. Készen állnak a kivonásra? - Igen, csak van egy kis bökkenő. Az előcsarnokon kell átmennünk, amibe remekül belátnak a placcon lévő droidok. Eltudnátok takarítani őket? - Nem probléma ? mondta a pilóta, majd kisvártatva hajtómű zaja rezegtette meg az üvegfalat, miközben egy hosszú zöld sugár tűzgömbbé avanzsálta az AAT-t. A robbanás bezúzott minden üveget. A gép többször is lecsapott, minden egyes rárepüléssel csökkentve a placcon lévő droidok számát. Eközben a hadnagy az embereivel berontott a csarnokba. Leszedték a négy OOM biztonságit, majd azt a kettőt is, amelyikek az első emeleti körfolyosón strázsáltak. Eztán gyorsan felbaktattak a lépcsősoron, majd egy újabb folyosó átszelésével ráleltek a tetőre vezető lépcsőházra. Bár fáradtak voltak, még így is szinte felrepültek a lépcsőkön. A tetőn posztoló két E-WEB gyalogsági lézerágyút kezelő négy droidot nem volt nehéz elpusztítaniuk, mivel azokat túlságosan lefoglalta a felettük keringő LAAT/i eliminálása, amely alapból kudarcra volt ítélve, hiszen a csatarepülő páncélját még az ágyúval sem lőhették át. Amint az utolsó ellenség is elhullott, a csapatszállító nyitott utastérrel megfüggött a tető pereme mellett pár centire. Ügyes volt a pilótája. A tér felől közeledő, és a LAAT/i burkolatába maró vörös sugarakkal csupán a szórakozottan tisztogató bal oldali gömbágyú tüzére foglalkozott, ahogy elhamvasztotta az erősítésként érkező STAP-aket, droidekákat, valamint B-1-es és B-2-es drodiokból álló szakaszokat. 138 és emberei eközben beugrottak a gépbe. Amint utolsóként Ződfi is beszállt, a pilóta kifordította oldalra a gépet, majd egyszerre kezdett emelkedni és gyorsítani, hogy mindnél előbb a robbanási körzeten kívül érjen. - Üdv a fedélzeten! ? Recsegte a klón pilóta a sisakok kommunikátorába. ? Rázós útszakasz következik, úgyhogy mindenki kapaszkodjon. A hadnagy rá akart szólni, hogy fölösleges sietni, a bomba csak akkor robban, ha minden egység kijutott. Persze, a parancs értelmében ezt nem tehette meg, és jobban belegondolva, nem is bánta a sietséget. A viszonylag egyszerűnek induló küldetés túl sok áldozatot követelt miközben jelentősen túlnőtt rajta. Odalett az osztaga fele, köztük a legjobb barátja, egy olyan misszióban, amit lehet, hogy egy áruló szervezett meg. Bár hatáskörén kívül esett, de ennek akkor is a végére fog járni. Végül is, a parancsot teljesítette, és amíg meg nem kapja a következőt, addig azt tesz, amit akar. A kékes villanás még a sisak szűrőin át is vakító volt. Először azt hitte, hogy egy lézersugár betévedt az utastérbe és az arca előtt robbant fel. Aztán rá kellett jönnie a véres valóságra. Stor felrobbantotta a szeizmikus töltetet. Mielőtt kijuthattak volna. Mielőtt a harcoló csapatok közül bárki is biztonságos távolságra juthatott volna. A kékes lökéshullám lecsapott az egyre gyorsuló LAAT/i-re. A stabilizátorok az egyik hajtóművel együtt szikrázva elfüstöltek, az ajtók letörtek, a szárnyak elhajlottak, a repulzorok sorra felmondták a szolgálatot, a kabintetők mind a pilótafülkénél, mind a gömbágyúknál szilánkokra törtek. A csatahajó, mint a nyeletlen balta, sebesen pörögve, tehetetlenül zuhanni kezdett. A pilóta velőtrázóan sikoltotta a segítségkérést, miközben próbálta stabilizálni repülőjét. Hiába. Mindenki tudta a fedélzeten, hogy eljött számukra a vég. A centrifugális erő kihajította Ződfit az ajtón, pedig oly kétségbeejtően kapaszkodott. Sikolyát még végtelennek tűnő másodpercekig közvetítették a sisakba épített komok. A hadnagy oldalra nézett. Nem Százas egyik kezével mellette kapaszkodott, másikkal a sérült LV-426-ot fogta, aki szintén közel került az elrepüléshez. Arra gondolt, milyen csúfos vég ez. A saját parancsnokuk ölte meg őket. Az, aki megígérte, hogy megvárja őket, míg kijutnak? Megvilágosodott. Parancs volt. Stor is csak utasítást követett. Annak a parancsát, aki elárulta a Köztársaságot, aki megszervezte az egészet. Bárki is ő, nem akarhatott tanúkat, még klónokat sem. Bárki is ő, jól tudta, hogy a Jediknek gyanús lenne, ha csak a csapatok kivonása után robbanna fel az épület. Bárki is ő, remekül értett a színjátékokhoz. Bárki is ő, nem érdekelte, hány klón hal meg a céljaiért. Bárki is ő, megölte őket. A LAAT/i becsapódott. A fém maga alá gyűrte TH-138-at. A fájdalom éles, vakító fényként hasított az agyába, aztán? Aztán mindent átfogott a sűrű sötétség és a néma csönd. A bőrét körülölelte a kellemes, sima, meleg érzés. Lebegés. TH-138 utolsó gondolata az volt, hogy visszajutott abba a világba, melybe titkon talán minden klón visszavágyott. Ő mindenképpen. VÉGE Válasz
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2008. Július 5. Szerző Hozzászólás ideje: 2008. Július 5. (szerkesztve) Ide kéretik beírni a Fény és sötétséget! Yes, sir... girl Hm... milyen jó a kereső, ha az ember az új op-rendszer/új-word kombináció hevében eltűnteti az irományait az xyz a négyzeten könytvárban Itt kihagytam most a lábjegyzetek, ami a katonai SW kütyük rövidítésének jelentését árulja el. Aki elolvassa, az írjon róla egy rövid véleményezést, please. Szerkesztve: 2008. Július 5. - Dzséjt Válasz
Ajánlott hozzászólás
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.