Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

Én épp elég fent nevezett 30-as férfit ismerek, a munkahelyem tele van velük, de kb. annyira vonzóak, mint az ecetes uborka (mert azt nem szeretem :)). Részemről én is jólelkűségre és a kedvességre szavazok. Valamennyi pénz sem árt hozzá, de nem ezen van a hangsúly.

 

Az én párocskám is azt hitte, ő nem kell majd senkinek. 140 kiló, vagyis nem az a kifejezett Adoniszi alkat. De a termetéhez méretezett szivecske is a "csomaghoz" tartozik, és bizony látszik, hogy ezt a kisfiunk is mennyire értékeli.

Tegnap pl hulla fáradtan hazaért, mi megvártuk a játszótéren, és utána este még nyúzta a gyerek. Lefekvés előtt együtt pancsiztak, és most ő fektette le. Egyszerűen imádnivalóak együtt :D Számomra ez most szinte még vonzóbbá teszi, mint ahogy megismertem :D

Egyébként volt egy nagyon jólelkű, de szintén nem adoniszi kinézetű haverom, aki szintén nem az a nagydumás, bulizós típus. Ő is 30 felett ért révbe, kisfia 3 hónappal idősebb az enyimnél. Pedig ő is azt hitte, már csak a barátok maradnak neki, meg a hobbik... Frenkie tessék nem feladni! :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sajnos bárki bármit mondd, elérkezett az a korszak, mikor a lányok már 14éves kortól k*rválkodnak. Itt persze nem a konkrét dologra értem, hanem apróságokra. Tudnék sajnos mesélni pár dolgot, és itt pécsen ez még kispálya, amiket pestről mesélnek nekem haverok ha azon már besírok.

Bár már 24 vagyok, az több fiatalabb társaságba is járok és elképeszt amit látok és elszomorít. Hozzáteszem tisztelet a kivételnek, mielőtt valaki leordítja a fejem, és hát ezeket a lányokat kell megtalálni, de sajna ez marha nehéz.

Mondjuk úgy, hogy tudni kell hol érdemes és hol nem keresni. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem értem a nőket, ezért vagyok itt

Húsz-harminc férfi ül a Nőcsábász Akadémia előadásán, első ránézésre nem tűnik senki életképtelennek. A többség előtt nyitva a jegyzetfüzet, dátumot és óracímet is felírtak már. Egy dolog miatt jöttek: megtanulni csajozni, mert azzal itt mindenkinek baja van.

http://index.hu/kultur/eletmod/2009/10/07/...ert_vagyok_itt/

Na itt a múltkori cikk második része, benne egy hosszabb oktató videóval...Nagyon komoly érdemes megnézni, ha jókat akartok röhögni :)

Nagy 3 alapigazságot magyaráznak a csábítás nagymesterei a nőkről:

-nem szeretnek gondolkodni

-nincs logikájuk

-15 perc alatt olyan szöveget lehet mondani nekik, hogy le lehet fektetni őket

 

Ez mind kiderül a videóból miért is :):D

 

Az itt lévő hölgyek véleményére is kíváncsi lennék a videó láttán,ha megtekintik :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sajnos bárki bármit mondd, elérkezett az a korszak, mikor a lányok már 14éves kortól k*rválkodnak. Itt persze nem a konkrét dologra értem, hanem apróságokra. Tudnék sajnos mesélni pár dolgot, és itt pécsen ez még kispálya, amiket pestről mesélnek nekem haverok ha azon már besírok.

Bár már 24 vagyok, az több fiatalabb társaságba is járok és elképeszt amit látok és elszomorít. Hozzáteszem tisztelet a kivételnek, mielőtt valaki leordítja a fejem, és hát ezeket a lányokat kell megtalálni, de sajna ez marha nehéz.

Mondjuk úgy, hogy tudni kell hol érdemes és hol nem keresni. :)

 

Nekem az a meglátásom, hogy a szülőknek baromira nincs idejük a gyerekeik lelki életével foglalkozni. Meg akarják adni nekik a legtöbbet - ami kimerül a divatos ruci, a kaja, és a technikai kütyük vonalában - de ezenkívül? Ismerősöm a fiát szinte csak hétvégén látja, a nagyi van vele egész nap. Anyuci így nem sok mindent tudhat a gyerekéről. És a gyerek így hogy menjen oda hozzá, ha valamit nem ért?

A másik. Mi megy a tévében? Kiket sztárolnak manapság? Tegnap néztem a House közben a Hala a tortánt reklámozták, benne 5 börtöntöltelékkel. Nem elég, hogy mind csücsült, milliókat tett zsebre, de ezek után még tévébe rakják, és fizetnek érte!!! A fiatalok persze megnézik, és levonják a tanulságot: Ha ügyes vagy, akkor még meg is jutalmaznak, ha lopsz! Vagy a délutáni sóóóóóók. Hányinger! És délután hazamegy a gyerek, és ezt nézi, hisz nincs más, anyuék még melóznak...

Harmadik: Iskola. Régen az adott egy alapot. Ma a tanár nem ér rá odafigyelni, nincs eszköze fegyelmezni, vagy esetleg kettessel ment végig a sulin, és a meglévő eszközöket sem tudja használni. A tanárképzés katasztrofális, hiszen oda a legkönnyebb bekerülni.

A sulikban a gyerekek versenyeznek, kinek vannak a legmenőbb cuccaik.

Némely szülő már az oviban kezdi a rongyrázást. Olvastam cikket, 4 éves gyereknek Partyt rendeztek - nem zsúrt, partyt - és meghívták az ismerős barátokat, szülőket. És a gyereknek semmi élvezete nem volt, mert a szülinapján csupa felnőttet látott kiöltözve, akii egymással foglalkoztak...

 

 

Majd még írok, most viszem fiam játszótérre:)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Természetesen ebben az esetben a pia repülne azonnal.Legalábbis nálam.A lány a fontos nem az ital.

Ez nagyon rendes dolog :D

 

Valamennyi pénz sem árt hozzá, de nem ezen van a hangsúly.

Maradjunk annyiban, hogy legyen valami rendes melója :D

 

Sajnos bárki bármit mondd, elérkezett az a korszak, mikor a lányok már 14éves kortól k*rválkodnak.

Ez azért is van, mert van hozzá társaság, vagyis a fiúk/férfiak :D De akkor is igen sajnálatos :)

 

Nagy 3 alapigazságot magyaráznak a csábítás nagymesterei a nőkről:

-nem szeretnek gondolkodni

-nincs logikájuk

-15 perc alatt olyan szöveget lehet mondani nekik, hogy le lehet fektetni őket

 

Ez mind kiderül a videóból miért is :P:D

 

Az itt lévő hölgyek véleményére is kíváncsi lennék a videó láttán,ha megtekintik :)

Majd otthon megnézem a videót, de a fenti alaptézistől majdnem röhögőgörcsöt kaptam :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az én párocskám is azt hitte, ő nem kell majd senkinek. 140 kiló, vagyis nem az a kifejezett Adoniszi alkat. De a termetéhez méretezett szivecske is a "csomaghoz" tartozik, és bizony látszik, hogy ezt a kisfiunk is mennyire értékeli.

Tegnap pl hulla fáradtan hazaért, mi megvártuk a játszótéren, és utána este még nyúzta a gyerek. Lefekvés előtt együtt pancsiztak, és most ő fektette le. Egyszerűen imádnivalóak együtt :) Számomra ez most szinte még vonzóbbá teszi, mint ahogy megismertem :)

Egyébként volt egy nagyon jólelkű, de szintén nem adoniszi kinézetű haverom, aki szintén nem az a nagydumás, bulizós típus. Ő is 30 felett ért révbe, kisfia 3 hónappal idősebb az enyimnél. Pedig ő is azt hitte, már csak a barátok maradnak neki, meg a hobbik... Frenkie tessék nem feladni! :D

Az ilyeneket mindig jó olvasni. :D Ebből látszik, hogy ebben a mocskos világban még vannak esetek melyek boldogsággal végződnek. De sajna mint a közelmúlt is rávilágít, sokan kénytelenek ezeket feladni. :D Szülők elvállnak, mert mindketten belebetegedtek a törlesztőrészletek fizetésébe, gyereket elveszik tőlük, mert utcán ugye nem nevelhetik.....

Szóval vigyázzatok magatokra. Máskülönben roppant kínosnak érezném ha nyakon kéne vágnom titeket. :D

( Nem Ody, ez a nyakonvágás most az én reszortom, a régi ismeretségre való tekintettel :D:P )

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem értem a nőket, ezért vagyok itt...

Ez a video akkora gáz, hogy csak na. :) Miféle dolog chaten keresztül lefektetni a nőt!? Élőben "hülyegyerek" úgy próbáld. :) Szerintem ennek a csávónak simán kisebbségi komplexusa van. Amikor meglátják a nők sikítva menekülnek. De a legnagyobb gáz, hogy a tanácsaiért mások még fizetnek is. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tenel Ka:

 

TEljesen igazad van, pont erről van szó, és hogy a gyerekeket a szülők helyett már a TV neveli.

Csernus mondta h gyerekeknél ált iskolában kérdezték h ki a példaképük, és az osztály fele PAndorát mondta...annak idején. (aki nem ismerné pornósztár, celeb...XD)

 

Ez azért is van, mert van hozzá társaság, vagyis a fiúk/férfiak icon9.gif De akkor is igen sajnálatos"

 

Persze ebben is van igazság, de egy olyan lánnyal nem lehet semmit se csinálni, aki nem akarja. :)

Csinálhatnak a csávók bármit.

Terembe ahova járok lányhoz odamegy a csávó és elkezdte csapkodni a fenekét, meg simogatni, és odamentem a lányhoz h te ismered? nem, még a nevét se tudja...

Mondom akk miért hagyod? miért most mit csináljon, ordítson vele és pofozza fel? mondom...végülis...

Komolyan ilyen világ jön el...persze ez csak egy kis apró történet amin jót derülök.

Szerkesztve: - kudar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szülők elvállnak, mert mindketten belebetegedtek a törlesztőrészletek fizetésébe,
Szerintem ebbe kár belekeverni a törlesztőrészlet fizetését, mert hiába válnak el az ugyanúgy megmarad. Sokkal inkább más okok állnak a sok válás mögött. Tudnék mesélni...
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem ebbe kár belekeverni a törlesztőrészlet fizetését, mert hiába válnak el az ugyanúgy megmarad. Sokkal inkább más okok állnak a sok válás mögött. Tudnék mesélni...
Igazad van, részben. De én most csupán egy dolgot emeltem ki a sok közül. Nem a törlesztőrészlet a fontos, hanem, hogy kényszerből vagy éppen kényelemből válnak el. Mindkét eset nagy számban fordul elő.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az emberek azért válnak el, mert nem bírnak megbirkózni egymással, nem bírnak egymáshoz idomulni. Ebbe semmilyen külső behatás nem játszik közre (törlesztő részlet, vagy akármi). Itt vannak a szüleim, 25 éve házasok, és amennyi mindenen ez a család átment, és átmegy a mai napig, akár évenként el is válhattak volna (és néha bizony el is jutottak odáig, aztán mégis újra és újra összejön a család). És ezen okok között a törlesztőrészlet, vagy akármilyen más "kényszerítő" erő sincs, csak egy-egy igen súlyos karakterhiba.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Node ezeket a karakterhibákat csak kihozza valami.

Pl, adva van egy család, akiknek költözniük kell, mert árverezik az otthonukat. ( jelenleg ma sok ilyen van, ezért hozom fel példának) Nincs hová menniük, nagyszülők már nincsennek, se rokonok akik befogadnák őket, házasságuk is megromlott az anyagi gondok miatt, melóhelyük megszünt, csődöt jelentett. Gyünnek a gyerekvédelmisek, mert van két gyerek a háznál és ugye a törvények szerint kötelesek őket megvédeni, utcán nem hagyhatják őket. Szóval gyerekek el, papa, mama utcán, nincs kiút a gödörből, a romlott házasság miatt meg egymásra már nem számíthatnak. Abonyban(?) ennek "okosan" az elejét vették ugye, kollektive öngyilkosságot követtek el, mint egyetlen kiút gyanánt.

 

De tök mindegy ki a karakterhibás, ha a kiváltó ok ennél jóval súlyosabb. Az emberek ingerküszöbe, hiába kerekedtek eddig felül rajta, egyszer csak elpattan.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Node ezeket a karakterhibákat csak kihozza valami.

Pl, adva van egy család, akiknek költözniük kell, mert árverezik az otthonukat. ( jelenleg ma sok ilyen van, ezért hozom fel példának) Nincs hová menniük, nagyszülők már nincsennek, se rokonok akik befogadnák őket, házasságuk is megromlott az anyagi gondok miatt, melóhelyük megszünt, csődöt jelentett. Gyünnek a gyerekvédelmisek, mert van két gyerek a háznál és ugye a törvények szerint kötelesek őket megvédeni, utcán nem hagyhatják őket. Szóval gyerekek el, papa, mama utcán, nincs kiút a gödörből, a romlott házasság miatt meg egymásra már nem számíthatnak. Abonyban(?) ennek "okosan" az elejét vették ugye, kollektive öngyilkosságot követtek el, mint egyetlen kiút gyanánt.

 

De tök mindegy ki a karakterhibás, ha a kiváltó ok ennél jóval súlyosabb. Az emberek ingerküszöbe, hiába kerekedtek eddig felül rajta, egyszer csak elpattan.

 

A gyerekvédelmiseknek meg a jó anyukájukat. Elnézést! :oops: :oops: :oops: Először is hol vannak, mikor ilyen helyzetbe kerül egy család? Addig mit csinálnak? (elméletileg anyagi okok miatt nem lehetne elvenni gyerekeket - természetesen intézetben vagy nevelőszülőknél jobb mint az utcán). De hol vannak, mikor egy gyerek éhen hal, vagy nincs megfelelően gondozva esetleg kékre-zöldre verik? Sógornőm bölcsődés-gondozónő. Mikor a gyermekvédelemről tanították őket, elmondták az elméletet. Aztán közölték, hogy egy kalap kakit nem ér az egész. Hogy itt nálunk egyszerűen nem jók a törvények, és azokat sem lehet betartani.

 

Én sajnos elhiszem, hogy a törlesztőrészletek miatt szétmennek. Olyan is van, hogy beteg gyerek miatt mennek szét. És itt általában az apuka lép ki, nem tud megbírkózni a helyzettel. Anyuka meg egyedül marad, és próbál fennmaradni. Nehéz fizetni az adósságot, miközben nem tudja az ember, melyik ujjába harapjon. Persze lehetne küzdeni - és szerintem érdemesebb is - de nehéz, ha nincs háttér. Nálunk is a nagyszülők hiányoznak leginkább. Anyámra egy amőbát nem bíznék, nemhogy a fiam. Anyósomnak elég az autista fia, hozzá max egy-két napra viszem le, ugyanez apum, aki örömmel fogadná több időre is - főleg nyáron, de nolcsi még kicsi, és rettentő mozgékony, apumnak fárasztó. Tesóm is besegít néha :)

De ahol semmi sincs, ott nagyon nehéz. Anyuka dolgozik, de mit csinál, ha beteg a gyerek? Babisintér nem 10 forint, nem mindenki engedheti meg magának.

 

Eleve az rohadt helyzet, hogy a bankok kamatemelési miatt ilyen helyzetbe juthatnak családok. Fizetnének, ha lenne miből. Mikor a részlet hirtelen a duplája lesz, akkor nem sokat tud ugrálni az ember :(:(

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ennél az öngyilkossági esetnél is betegek voltak a gyerekek. ( és ez csak egy a sok közül, amit be is mutatt a mutyi média) Anyuka már kezelés alatt állt, depresszióval vagy valami hasonlóval; és gondolom ez nem a karakterhiba váltotta ki nála, hanem csak az, hogy emberből van, az meg sose tökéletes, bármennyire is az akar lenni. Szóval valami nyugtatókat szedett a szerencsétlen, a családnak tartozása volt, melóhely megszünt, utcára meg nem akartak kerülni, se gyereket idegenre bízni. Szóval szépen megbeszélték, hogy véget vetnek az életüknek. Mindenki bevette a nyugtatóadagját ami biztos hatást jelentet, csak aztán a bibi az lett, hogy anyuka már túlságosan hozzá lett szokva a szerhez és életben maradt. :S A két kamasz gyerek, meg az apuka sikeresen jobb létre szenderült.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Olyan is van, hogy beteg gyerek miatt mennek szét. És itt általában az apuka lép ki, nem tud megbírkózni a helyzettel.

No ez az, az ember a ludas ebben a helyzetben is, nem pedig valami külső körülmény. Ha jól megnézzük, legtöbbször az emberek szúrják el a kapcsolataik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

No ez az, az ember a ludas ebben a helyzetben is, nem pedig valami külső körülmény. Ha jól megnézzük, legtöbbször az emberek szúrják el a kapcsolataik.

 

Mert nem tanították meg őket arra, mit is jelent a jóban-rosszban fogalma. Ma az emberek csak jóban szeretnek együtt lenni.

De az is tény, hogy olyan 100-200 éve nem kellett együtt élni gyakran magatehetetlen, beteg gyerekkel. Ápolták, de ha mennie kellett, ment. Meg lehet kövezni, de az öngyilkos házaspárt megértem. 2 izomsorvadásos gyerek, illetve felnőttek szinte. Lassan végignézték gondolom, ahogy leépülnek. Ápolták, gondozták őket, míg ment. Egy is sok lenne, de kettő? Ha sz egyik szülő elmegy, ki segít a hátramaradottnak ápolni a 2 gyereket? Etetni, fürdetni, pelenkázni? Egy idős-beteg ember emelgessen két másik magatehetetlen beteget? Ápolókra gondolom nem volt pénz, és ha elmennek, max intézet marad, ahova senki nem szeretne bekerülni. Sajnálom és megértem őket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hja, hogy ha a halált választják az nem szétvállás szerinted. Oks. :oops:

 

Oldi, ők tényleg nem váltak szét. Nem biztos hogy a legjobb döntést hozták, de gondolom, nem volt mellettük senki, annyi év alatt. És nem akarták hogy bármelyikük is méltatlan helyzetbe kerüljön. A gyerekek betegsége gondolom szép-lassan elszigetelte őket a családjuktól, barátaiktól. És ha eddig gondozták a gyerekeiket, akkor nagyon szerethették őket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sajnálom és megértem őket.
Magam is ezen a véleményen vagyok. Ennél a helyzetnél amibe kerültek már a halálban és az e fogalom köré terülő hitben bízva, csak jobban járhattak. És sokszor van, hogy ennyi se kell egy ilyen döntéshez. Ők még elég erősek is voltak, hogy eddig húzták, de sajnos a kilátástalanság ennél csekélyebb összetevői is végzetesek lehetnek az emberi sorsra. Gyerekkorból van elég tapasztalat. :S Nem sokon múlott akkor se, hogy a saját bőrömön érezzem. Máig nem tudom, hogy mikor jártam volna jobban.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért hitelt felvenni is ésszel kellene. Nagyon meggondolni a kockázatokat. Rengetegen úgy vettek fel deviza hitelt, hogy az akkori törlesztőjük még éppen belefért az elviselhetőbe. Azért egy változó árfolyamú hitelnél ekkora felelőtlenséget elkövetni, már nem azért... Aztán meg vannak most ezek a hitel könnyítések. Van aki csak azt nézi, hogy kevesebbet kell fizetnie, holott a mostanit is tudná de nem, ő kevesebbet akar. Az nem érdekli, hogy később úgy is ő szívja meg. Most itt nem azokra gondolok akiknek muszáj igénybe venni ezt a lehetőséget, hanem azokra akik fél percet gondolkoznak, hogy miért is akarják ezt. Aztán szinte az ügyintéző adja a szájukba miért is akarják....ők meg nevetve vágják rá, hogy: "hát persze, ezért." Szóval ezek a dolgok mindig kétoldalúak, és azért a lakosságnak is van ebbe szerepe bőven.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Node ezeket a karakterhibákat csak kihozza valami.

Pl, adva van egy család, akiknek költözniük kell, mert árverezik az otthonukat. ( jelenleg ma sok ilyen van, ezért hozom fel példának) Nincs hová menniük, nagyszülők már nincsennek, se rokonok akik befogadnák őket, házasságuk is megromlott az anyagi gondok miatt, melóhelyük megszünt, csődöt jelentett. Gyünnek a gyerekvédelmisek, mert van két gyerek a háznál és ugye a törvények szerint kötelesek őket megvédeni, utcán nem hagyhatják őket. Szóval gyerekek el, papa, mama utcán, nincs kiút a gödörből, a romlott házasság miatt meg egymásra már nem számíthatnak.

Még igaz is lenne, ha a karakterhibák nem lennének meg a házasság kezdete óta... mindig jelen voltak, nem akkor ugrottak elő, mikor anyagi taccsra került a család, sőt, éppen ellenkezőleg, ezek a hibák váltják ki sokszor az anyagi taccsot (a mi esetünkben legalábbis biztos). Ráadásul, a helyzet pont, hogy akkor kezdett normalizálódni, mikor már a ház forgott kockán. Szóval nem a pénz az ok, nem mindig minden akörül forog. Vagy akinek igen, aki szerint igen, nos, abban is van egy súlyos karakterhiba. Persze nyilván egyszerűbb ráfogni másra a bajt (jelen esetben a pénzre), mint önmagunkba nézni és megkeresni, hol b*sztuk el.

És azt sem mondhatom, hogy a családom a kivétel, mert nagyon sok ismerősöm szülei elváltak (mégis kivétel, mert az én szüleim együtt vannak), de egyik sem a pénz miatt hagyta ott a másikat, de mindegyik jó anyagi körülmények között élt a válás előtt, alatt, után.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Oldi, ők tényleg nem váltak szét. Nem biztos hogy a legjobb döntést hozták, de gondolom, nem volt mellettük senki, annyi év alatt. És nem akarták hogy bármelyikük is méltatlan helyzetbe kerüljön. A gyerekek betegsége gondolom szép-lassan elszigetelte őket a családjuktól, barátaiktól. És ha eddig gondozták a gyerekeiket, akkor nagyon szerethették őket.
Márti, a szétvállást nem csak negatív okok befolyásolhatják. Van, hogy ez a helyes döntés, mert ha együttmaradnak az csak rosszabb lesz. Ők ebbe kerültek bele. Nem bírták tovább, már együtt sem. Szóval így vagy úgy, de "elválltak"; igaz nem egymástól közvetlenül, sokkal inkább az élettől és hogy boldogságot, örömet osszanak meg egymással. Sorry, máshogy ezt nem tudom kifejteni :oops: De a lényeget szerintem vágod.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még igaz is lenne, ha a karakterhibák nem lennének meg a házasság kezdete óta... mindig jelen voltak, nem akkor ugrottak elő, mikor anyagi taccsra került a család, sőt, éppen ellenkezőleg, ezek a hibák váltják ki sokszor az anyagi taccsot (a mi esetünkben legalábbis biztos). Ráadásul, a helyzet pont, hogy akkor kezdett normalizálódni, mikor már a ház forgott kockán. Szóval nem a pénz az ok, nem mindig minden akörül forog. Vagy akinek igen, aki szerint igen, nos, abban is van egy súlyos karakterhiba. Persze nyilván egyszerűbb ráfogni másra a bajt (jelen esetben a pénzre), mint önmagunkba nézni és megkeresni, hol b*sztuk el.

És azt sem mondhatom, hogy a családom a kivétel, mert nagyon sok ismerősöm szülei elváltak (mégis kivétel, mert az én szüleim együtt vannak), de egyik sem a pénz miatt hagyta ott a másikat, de mindegyik jó anyagi körülmények között élt a válás előtt, alatt, után.

Az én tapasztalatom szerint meg nem így volt. Hiába dúlt anno love a szülők között, ha egyszer olyan súlyos anyagi válságba kerülnek. A legtöbb eset meg ilyen. De ezt tényleg mindenki csak a saját bőrén érezheti. Neked, a te családod szerencsés volt, véleményem szerint a ritka alkalmak egyike. :oops:

De az igaz, hogy ez csak egy része a válások okainak. Sok a megcsalásos dolog is. De ez más tészta :oops:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A megcsalás azért nem ilyen egyszerű. Lehet egy "szép" család ahol egyszercsak jön a mindent feldúló Nagy Szerelem, de azért a házasságnak elvileg arról kéne szólnia, hogy előbb megtalálja az ember az Igazit, és utána házasul. Hogy ki miért véti el a sorrendet? Jó kérdés.

 

Amit én itthon láttam, az viszont nem ez az eset. Volt egy többé-kevésbé (inkább kevésbé) működő kapcsolat, apci meg talált valakit akivel könnyebben kijött mint anyámmal. Egészségére! Szerintem pontosan a Dzséjt által említett probléma állt elő akkor. Apci nem magában kereste a hibát, és végképp nem keresett sehol normális megoldást.

Lebukás után "elbeszélgettek", apám fölhatalmazta anycit, hogy ő is keressen magának valakit. Feltételezem, a "valaki" alatt egy néhányéjszakás kapcsolatot értett, nem azt a majd' öt évig tartó házasságot, ami lett belőle. Apcinak ugyanis a "van valakije'" épp "éjszakában" mérve működött.

Anyci meg találta ugye Andrást. Összecsomagolt (ebben apci lelkesen segített), elment, házasodott, élte világát. A férje utolsó kívánsága az volt, hogy keressen magának valakit, de apámhoz ne menjen vissza.

Idővel apci is talált magának egy Annát akivel a gimis ballagásom óta együtt van, ha nem is teljes monogámul, de közel hozzá. És a jelek szerint még mindig nem heverte ki, hogy anyci itthagyta. Ő nem úgy tervezte, hogy végleg szétmennek.... pedig hát.

 

 

 

Anyagiak: erről csak annyit tudok hozzátenni, hogy ha anycinak lett volna rá pénze, akkor saját állítása szerint jóval hamarabb elválik és vesz egy garzont. Nem volt. Nem tudom, mi lett volna, ha. Szerintem még nem volt annyira felnőtt akkor, hogy teljesen önállóra vegye.

Szerkesztve: - Darth Krande
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.