Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 5.1 éve Szerző 2 órával ezelőtt, Dzséjt írta: De, ha nem tudta (honnan tudhatta volna? ), akkor a rejtély folytatódik. Sejthette, hisz leadta a drótot. Persze azt nem tudhatta, hogy máris ott teremnek. Sol bolygó elhagyása amúgy is különös volt. Qimir és Osha már az idegen bolygón voltak, míg akkor szállt fel Sol a Khofarról úgy, hogy ők előbb értek a hajóra, mint ellenlábasaik. Itt azt tudom elképzelni, hogy nem párhuzamosan történtek az események.
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 5.1 éve Biztos, hogy nem párhuzamosak az események, és vannak időugrások előre és hátra is. Amikor Mae és Sol visszaérnek a Polandhoz, mindent köd borít, de egyértelműen nappal van. Amikor a Poland felszáll, már tiszta az idő, a ködnek nyoma sincs. Tehát a visszaérés és a felszállás között annyi idő biztos eltelt, hogy a köd az egész körnéykről felszálhasson. A másik, hogy amikor Qimir megtalálja Oshát, a fények alapján még felkelőben van a nap, pont mikor Sol és Mae távoztak (vagy, amikor Qimir kiszabadul a bogarak közül). Vagyis azután, hogy Solék megérkeznek a Poldanra, szerintem kicsit visszaugrottunk az időben, mert Qimir valószínűleg nem sokkal azután találta meg Oshát, hogy Solék elmentek. Ezt alátámasztja az is, hogy Bazil jelen volt akkor, amikor Qimir kiszabadult a bogarak közül, mégis ugyanakkor ért vissza a Polandra, mint Sol és Mae, tehát közel egyazon időben kellett elindulniuk, nagyjából ugyanabból a távolságból. Azt meg kétlem, hogy a bogarak kilométerekre vitték volna Qimirt, hiszen eleve Oshda és Yord nem jutott messzire, amikor beléjük futottak. Szóval a "Qmir megtalálja Oshát" jelenet időrendben mindenképpen azelőtt játszódik, hogy Sol és Mae visszaértek a Polandra, csak a drámai hatás kedvéért későbbre vágták a jelenetet. Azt meg láttuk, hogy az Exile II közelebb parkolt az erdőhöz, mint a Poland, szóval könnyen lehet, hogy mire Sol és Mae visszaért a hajóhoz, Qimir és Osha már az ismeretlen bolygón landolt.
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 5.1 éve Szerző 8 perccel korábban, Dzséjt írta: Polandhoz Polan. Poland az angolul Lengyelország, kissé zavaró lenne. Amúgy egyetértek. Talán még az is elképzelhető, hogy műszaki hiba miatt nem tudtak elindulni Solék. Szerkesztve: 2024. Augusztus 5.1 éve - Ody Mandrell
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 5.1 éve Köszi. Azt hiszem, pont Lengyelország miatt írom mindig hozzá a d-t öntudatlanul (most nézhetem át az évadkritikámat, mert ott is tuti folyton Polandnak írtam). Azért azt is érdemes hozzátenni, hogy a Polan valószínűleg régi hajó, hiszen már a 16 évvel ezelőtti eseményeknél is azt használták Solék, szóval lehet, hogy a felszállást megelőzi néhány "pre-flight check". Bár nyugodt körülmények között a Falconnal sem szoktak csak úgy zsupsz a levegőbe ugrani. Az ep4-ben nagyon kényelmesen akartak elindulni, amíg a rohamosztagosok rájuk nem törtek és szét nem lőttek Hanon és a Falconon kívül mindent.
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 10.1 éve Szerző @Dzséjt Sol azt mondja Mae-nak a végén, hogy meg kell találniuk a mestert és meg kell menteniük Oshát. Ebből az következik, hogy tudta mi lett a lánnyal.
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 18.1 éve Szerző Sol azt mondja Mae-nek, hogy 16 éve volt átgondolni mit mond majd neki. Dehát halottnak hitte. Vagy ez megint egy félre fordítás?
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 18.1 éve Ha jól emlékszem eredeti nyelven is ezt mondta neki. Gondolom magában így próbálta helyre tenni a dolgokat, hogy végiggondolta mit mondana neki bocsánatkérés képpen, ha mégis élne és újra találkoznának. Csak aztán kiderült, hogy tényleg él.
Hozzászólás ideje: 2024. Augusztus 18.1 éve Ezt úgy nevezik, hogy "mi lenne, ha..." fantáziálás. Mindenkivel megesett már, hogy ilyenen agyatlt olyan dolgokban, amikről valójában tudta, hogy sosem fog úgy megtörténni. Dolgozat, ZH, érettségi, rosszúl elsült randi, stb. Mindenkivel megesett már, hogy elkövetett egy hibát, aztán fantáziált arról, hogy mi lenne, ha ezt vagy azt másképp csinált volna. Sol ebbe éveket invesztált. Csak aztán lehetőséget kapott, hogy neg is valósítsa, ami a legtöbbünknek nem adatik meg.
Hozzászólás ideje: November 20.Nov. 20. Szerző Itt kezd igazán szerteágazó lenni és mélyülni a történet.A szigetes részek erős TLJ érzéssel peregnek, Qimir és Osha jelenetei mind nagyon erősek, mozifilm szintű körítéssel.Sol kezdődő elmebaja is fantasztikusan van ábrázolva, amit Bazil is észrevesz (ez az utolsó részben látott tetteit is megmagyarázza).A rész jelenete: Sol magábaroskadása, mely egyidejűleg az elméje elborulásának kezdete.
Hozzászólás ideje: 17 órával korábban17 órája Arról volt már itt szó, hogy az "Ismeretlen Bolygó" az valóban a Bal'demnic? Olvasgatom a The Acolyte: Visual Guide-t, és bár ebben a könyvben még "Unknown Planet" néven szerepel, a pozícióját az Auril szektorba tették, ahol a legendák szerint a Bal'demnic is van, illetve írják, hogy él rajta egy értelmes hűllő faj, s mily meglepő, a Bal'demnicon is él egy ilyen, a kon'me. Szóval eléggé úgy tűnt, hogy ez tényleg a Bal'demnic, csak, mint anno a Csillagpusztító-Ilum kapcsolatot, úgy ezt sem fedték fel egyből.Szóval ennek apropóján felnéztem a Wookieepediára, hogy megnézzem, ott mit írnak erről, és lám, kiderült, idén október 13-án vált hivatalossá, hogy az ebben a részben látott bolygó az, amire a rajongók gondoltak, a Bal'demnic. Ugyanis a hivatalos Star Wars Galaxy Mapot frissítették, és ahol a The Acolyte: Visual Guide-ban még az "Unknown Planet" állt, ott most már a Bal'demnic szerepel:Az 1-es számmal jelölt Peréemain Trade Route mentén keressétek a jobb felső sarokban, a Mid Rim és az Outer Rim határán.Szóval ugyanúgy vezették be, mint a Csillagpusztító ilumi gyökereit. Először feltűnet a hasonlóság, aztán egy enciklopédiában a pozícióját a sejtett bolygó helyére tették, végül egy harmadik forrás megerősítette azt, amit mindenki sejtett. Az egyetlen gáz, hogy a Visual Guide idén júniusban jelent meg, a Star Wars Galaxy Mapet pedig októberben frisstíették, szóval, ha ilyen gyorsan lezavarták ezt, akkor miért nem lehetett már a könyvbe is betenni? Most van egy enciklopédia, amiben még "Unknown Planet"-ként szerepel a bolygó, miközben nem egészen négy hónappal a megjelenése után már leleplezték, hogy az a Bal'demnic, ezzel ebből a szempontból elavulttá téve a könyvet. Szerkesztve: 16 órával korábban16 órája - Dzséjt
Hozzászólás ideje: 12 órával korábban12 órája Szerző Ez remek!Húzd át filc tollal az Unknown-t és írd be a valódi nevét.
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.