reaper összes hozzászólása
-
Könyvek és képregények
Elvileg iszonyú molyolós a munaktempója, ráadásul a Sárkányok tánca írása közben saját bevallása sikerült annyira megtekernie egy sztoriszálat, hogy vagy egy évig dolgozott csak annak a feloldásán.
-
SW legends könyvek
Csatlakoznék az alattam szólókhoz!
-
Kanan Jarrus
Valóban, ez könnyen csinálhat bárkiből egy cinikus, a hatalmas ideákból kiábránult karakter, ami így első ránézésre Kanan jellemvonásai közé is tartozhat. Megtarthat a Jedi-erényekből bőven úgy, hogy mellette bőven nyomot hagy rajta az, hogy a papírforma szerinti Jedi-szerepet nem játszhatja. Amúgy szerintem azért sem baj, hogy ilyen irányba fordulnak az (ex-) Jedik, mert így hangsúlyosabb lehet, hogy maga a rend igazi valójában is Luke-al tér vissza, másrészt szerintem izgalmasabb is, ha ilyen, nem az elvárások alapján felépített karaktereket mutatnak be. Valamelyest amúgy Kanan így első ránésére Rahm Kota-ra emlékeztet, feleannyi idős kiadásban.
-
A Rebels animációs sorozat
Ha a rohamosztagos sisakokból indulunk ki, akkor van rá esély.
-
A Rebels animációs sorozat
EP IV-et konkrétan nem érzek, de attól még marha hangulatosak ezek a plakátok. Inkább egyfajta általános birodalomi korszak érzetet keltenek bennem, persze azon felül, hogy már igencsak kíváncsi vagyok a sorozatra.
-
Boba Fett
Azt se felejtsük el, hogy lehet bármi a véleménye, az általa elképzelt ideális történet és hiába vállalt részt korábban is SW-filmek írásában, neki alapvetően ez egy munka, amiben van, ami megköti a kezét, és még mások is bőven beleszólhatnak és nem egy saját fanfilm, amire mellékesen x millió dollárt ad majd a Disney.
-
Boba Fett
Amúgy még egy indok (a források színvonalán kívül), amiért valószínűleg ez csak egy klikkvadász hülyeség: Boba Fett legendájának és renoméjának a lehető legnagyobb megcsúfolása lenne, ha kiderülne, hogy valami jóskapista van a páncél mögött.
-
Boba Fett
Szerintem is borzalmas ötlet lenne, korábban is írtam és most is tartom, hogy pont egy Boba film az, amit simán meg lehetne csinálni úgy, hogy a teljes sorozatért rajongók és az ortodoxok is ugyanúgy tudnának élvezni, és egy ilyen húzás több mint öncélú lenne, ezért is gondolom úgy, hogy ez kb. az Obi-Wan leszármazott szintű lehetetlen kacsa.
-
EPVII spoileres topic
Ez logikus is lenne, hiszen van arról szó, hogy Zahn írna egy regényt, amely az eddigi EU-t (már ami kánon marad) összekapcsolná az új filmekkel. Szerintem ez remek ötlet!
-
SW legends könyvek
Mindenképpen megveszem, egyrészt a gyűjtemény teljessége miatt is, másrészt hogy a játék az első részhez képest is rövidke történetéhez képest mit hozott ki Williams, hátha kevésbé végigjátszásszerű, mint az első kötet.
- Filmek
-
A szereplők
Azért emlékezzünk a minden heti előzetes kirakásokra, azoknál is ment több helyen a hype, hogy a hatodik után a hetedik rész előzetese jön majd. Szerintem egyszer csak bumm, jön a nagy beharangozás arról, amit úgyis mindenki tud
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Egy hónap? Az eddigi várakozáshoz képest semmi, és egy elkaszált sorozatból még 13 részt kapni is jó Mellesleg az epizódleírások is nagyon ígéretes történetekre utalnak, reméljem egy igazán méltó búcsút kapunk így a sorozattól
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Szerintem nem fogja Boba múltját retcon érni. Ha a történet például egy sima fejvadász-kalandot mesél el, és nem nyúl mélyebbre Fett eredettörténetébe, úgy elkerülhető az ütközés, és teret is engedhet más jellegű, de egyéni ötleteknek is. Engem az is érdekelne, hogy ha tényleg megvalósul a film, ki játszaná Bobát? Ha a hírek igazak, és a IV. és V. rész között játszódna a film, akkor Boba a harmincas évei elején jár, Daniel Logan 27 éves, Temuera Morrison meg 53. Elképzelhető, hogy Boba Fett a saját filmmel új arcot is kaphat.
- Filmek
-
Egyéb fontos
Köszönöm mindenkinek Na akkor szisszen is a sörösdoboz
- Sorozatok
-
EPVII spoileres topic
A korábbiak tükrében nem meglepetés a dátum, mondhatni, hat nappal korábban érkezik a karácsony
-
EPVII spoileres topic
Az TESB előzetes minden esetre ott van.
-
SW legends könyvek
A Tatooine Ghost-ra szavazok.
-
SW legends képregények
Darth Vader és a Dawn of the Jedi. Személy szerint a The Star Wars megjelenésének is nagyon örülnék, de szerintem erre itthon nem lenne akkora igény.
-
A szereplők
Első blikkre el is tudnám képzelni őket, mint Ben és Jaina, márha a neveket tényleg továbbörökítik a filmekbe,
-
Zene
"Just announced by Lucasfilm President Kathleen Kennedy at Star Wars Celebration Europe: The legendary John Williams is confirmed to score Star Wars: Episode VII!"
-
A szereplők
Szerintem lesznek itt még vadabb pletykák is, amióta már '99-ben azzal hülyítették valahol a népet, hogy Obi-Wan a saját klónjával fog harcolni, már semmin nem lepődök meg
-
A szereplők
Vader egy olyan jelkép, akit nem csak a kinézete, hanem a története is felemel az őt megillető helyre. Ha bárki más kerülne be a jól ismert maszk alá, az hihetetlenül olcsó fogás lenne. Darth Vader ne legyen olyan, mint Batman, hogy az eszme számít, és nem az, hogy ki van a ruha alatt. Nem hiszem, hogy egy olyan történetnek örülnénk, amiben Luke az apja imposztorára vadászik, netán, a múltkori pletykát is belekeverve, esetleg az egyik Skywalker/Solo gyerek veszi magára a nagyapai örökséget.