Nekem eddig talán ez volt a kedvenc részem az egész sorozatból.
Még annó a Vérnővérek-ről, Sabine eredetsztori epizódjáról mondtam, hogy túl tömény történet expozíció volt, Sabine-ról és Ketsu-ról mint személyiségekről nem igazán tudtunk meg semmit. Na erre a panaszomra ez az epizód volt a tökéletes válasz. Az expozíció minimális volt, nem arra mentek rá, hogy mi történt, sokkal inkább abba merültek bele, hogy Zeb-re milyen hatással voltak az események.
Azt is nagyon jól megoldották, ahogy Zeb eljut önvádtól és tagadástól addig hogy visszanyeri az önbizalmát és hitét.
Egyetlen apró panaszom van ezzel kapcsolatban, de az nem magára az epizódra vonatkozik, hanem a sorozat egészére: nagyon régen nem láttuk nyomát Zeb-en annak, hogy mennyire mélyen érintette a népe pusztulása, többnyire elég vidám alak szokott lenni. Nem azt mondom, hogy állandóan depisnek kellett volna lennie, de legalább még egy olyan félepizód erejéig belemehettek volna, mint a Droids in Distress-ben volt. Az összképet tekintve, így egy kicsit vesztett az erejéből az egész karakter-arc. De mondom, ez viszonylag kis hiba és nem is az epizód tehet róla.
Chava és Gnorr és jó karakterek, viszonylag kis szerepük ellenére is sok személyiséget tudtak kihozni belőlük.
Ha a fősztori nem is lett volna ilyen jó, Hondo mint mindig, akkor is elvitte volna a hátán az epizódot.