Nute Gunray

Hát ez most meglepett. Rengeteg potenciál van ebben a sorozatban, így elsőre még jobban is érdekel, mint a The Mandalorian.

Bejövős rész volt, ahogy Pildinek, eddig nekem is ez tetszett a legjobban. Kiegyensúlyozott epizódot kaptunk, minden a helyén volt: a két kis szökevény drámája, az Első Rend fenyegető jelenléte, miközben megismerhettük a Colossus alsó, műszaki szintjének egyik szegmensét is. Emellett végre Neeku is a szerethető oldalát mutatta, egy remek barát, aki ráadásul Kaz számára is hasznos tudott lenni. Ez a rész (is) megmutatta, hogy a korosztályi célközönséget illetően azért annyira nem kell félnünk. Kendőzetlenül beszéltek egy falu kiirtásáról, miközben emellett Doza kényes helyzetét is igyekeztek bemutatni, aki a békés viszony megtartása érdekében időnként egy-egy kisebb szívességet kénytelen tenni az Első Rendnek. Phasma most még inkább fenyegetőbb volt, mint eddig, és debütált a már korábban emlegetett Pyre parancsnok is (nagyon kíváncsi vagyok, hogy a páncélzatok különböző színeinek van-e valamilyen jelentéstartalma, akár valami hierarchiát is feltételezve). Kaz az elején naiv, de aztán hamar be kell látnia, hogy nem két elveszett gyermekről van szó. Most azonban, tovább folytatva fejlődését kémkedés-ügyben, teljesen hasznosnak bizonyul az Ellenállás számára, bizonyítva Poe helyes megérzését a sráccal kapcsolatban. Nagyon örültem Ello felbukkanásának. Szegénynek csak pár hónap van hátra az életéből. Yeager most kicsit háttérbe szorult, de lesz ez még másképp, abban bizonyos vagyok. Az új faj, a chelidae-k (ez egy létező teknős-féle család latin elnevezése) nagyon szimpatikusak voltak. Imádtam ezt a részt, nem tudok rosszat mondani róla. Talán csak azt, hogy nagyon gyorsan eltelt a 20 perc.

Ez örvendetes hír, már nagyon várom.

Igen, bár ez nem regény, hanem forgatókönyv. Azért ettől függetlenül minőségibb és olvasmányosabb, mint az elátkozott gyermek.

A szavazást jó ötletnek tartom. Én még negatív smiley-t soha nem adtam senkinek, mert kontraproduktív. Ha valakinek a hozzászólása nem tetszik, azt leírom (és így nincs félreértés, hogy nem a személyével van baj), vagy pedig egyáltalán nem foglalkozok vele.

Most nagyon meglátszott, hogy mennyire kettős érzéseket vált ki bennem ez a sorozat. A háttérsztori érdekes volt, végre komolyabb mértékben előkerült a kémkedős szál, láthattuk az Első Rend befolyásolási kísérleteit, és hogy az alapvetően jó szándékú Doza kapitány a politikai játszmában két tűz közé szorult. Ezek nagyon erős jelenetei voltak az epizódnak, miközben mélyítették Tam karakterét (most volt a legszimpatikusabb), és bemutatkozott az elsőre irritáló Hype (szerintetek nem volt Jar Jar-szerű a hangtónusa?), akinek jellemét később árnyalták. Láthatóan bántja, hogy ilyen szinten megromlott kapcsolata egykori társával, miközben határozott véleménye van az Első Renddel kapcsolatban. Elképzelhető, hogy a későbbiekben Kaz komoly szövetségese lehet. Ami még nagyon tetszett: Torra leszerelte Kaz-t (pedig az elején azt hittem, nyomulni fog), a csaj láthatóan az apja szeme fénye. Nagyon vicces volt Kaz menekülése is a rohamosztagosok elől, főleg azok a sikító hangok, amiket kiad, miközben Z néni és vendégserege fogadásokat köt, hogy vajon túléli-e. Zseniális volt, ezen a képsoron nagyon nevettem. Másrészről ott van Neeku, aki engem már rohadtul fáraszt, és egyáltalán nem vicces. Szerintem egy tízévesnek sem az, de ki tudja, egyáltalán nem értek a gyerekekhez. A garázdálkodása nálam teljesen elrontotta az epizód elejét (első 5-6 perc), először a kommunikátorral, később azzal, hogy odaállt az Első Rend képviselői elé. Annyira jelentéktelen és ártalmatlan figura, hogy még a rohamosztagosok sem törődtek vele. Szerencsére később a szerepe mérséklődött, de eddig ahány mondatot kapott, csak fogtam a fejem és a szekunder szégyen fogott el. Úgy látszik, ez a fajta gyerekesség tényleg a sorozat sajátja lesz, amit vagy megszokok, vagy nem. Nálam most nagyon rontott az élvezeti faktorból, de ha később valamelyest visszafogják Neeku karakterét, akkor rendben leszünk.

Kár volt engem belekeverni. Nem is értem ezt az egészet. Biztos le vagyok maradva (előfordulhat, mostanában már passzívabb vagyok, mint annak idején), de nekem nem tűnt fel, hogy Te, Cupsy itt negatív megítélés alá esnél. Sőt, a fórum egyik oszlopos tagja vagy, akinek nagyon sokszor vannak értelmes és tartalmas hozzászólásai. Ide sorolom a fejvadász koncepció mellett érvelő megjegyzéseidet is. Nyilván nem fogok kardomba dőlni, ha egyszer megvalósulna egy ezt a témát feldolgozó Stories film, mert engem a SW-on belül minden érdekel, de tényleg minden. A véleményem pusztán annyi volt, hogy ha súlyoznom kell a különböző témaköröket, nálam a fejvadászok igen hátul szerepelnek. A TCW számomra ebbéli kíváncsiságomat kielégítette. Egy SW-politikai témájú filmet, regényt, sorozat-epizódot stb. mindig nagyobb érdeklődéssel fogok nézni... de ez csak az én személyes beállítottságom és érdeklődési köröm. Mit gondolsz, miért nem félelmetes fejvadászokról és harcosokról, hanem egy kis görcs, kapzsi nyöszörgő féregről vettem annak idején a felhasználói nevemet?

Annyira nem sajnálom, hogy jegelik ezt a fejvadász-témát, sem Boba Fett, sem Dengar, sem Bossk nem tudott soha megmozgatni. Persze az alvilág, mint téma, érdekel, de ezt a készülő új sorozaton keresztül is be lehet mutatni. Igazából én a galaktikus nagypolitikára vagyok kíváncsi a Köztársaság összeomlását megelőző évtizedekről, sok-sok intrikával és machinációval, egy mesteri politikai thriller keretében, de tudom, hogy erre meg nagyon kevesen lennének vevők, még itt a fórumon is. Ahogy fentebb is írtátok, ízlés kérdése, az igények felmérése nagyon nehéz, még egy olyan cég számára is, mint a Disney, mint kiderült (bár azzal nem értek egyet, hogy Solo, mint karakter miatt "bukott" a film). Ha ügyesen csinálják a Mandalorian nagyon sokak igényét kielégítheti: Birodalom, háború, alvilág, kiváló harcok és küzdelmek.

És a csaj, aki oly nagyképűen történészként bemutatkozik benne, a volt csoporttársam. Nagyon kínos. Boldog születésnapot, pb!

Ezen felbuzdulva én is írok listát (a gyerek- és ifjúsági könyveket mellőzöm) 1. Vérvonal 2. A lázadás hajnala 3. Elveszett csillagok 4. Thrawn 5. Tarkin 6. Leia, az Alderaan hercegnője 7. Zsivány egyes 8. Katalizátor 9. Alkony század 10. Utóhatás - A Birodalom vége 11. Sötét tanítvány 12. Sith Nagyurak 13. Phasma 14. Utóhatás - Adósság 15. Bizonyos szemszögből 16. Új hajnal 17. A Jedik örököse 18. Utóhatás 19. Ahsoka 20. Az ébredő Erő

Még egy pár gondolat, érdekesség eszembe jutott: - "Eddig három pilóta utasította el. Egyszer pedig elindult egy YT-modell felé, ami ígéretesen leharcoltnak látszott, és a kapitányának nyilván jól jött volna a pénz, hogy helyrehozza a hajóját, de mielőtt odaért volna, a gép felszállt." (300. old.) - Mekkora már, Leia és Han majdnem találkoztak három évvel a nagy események előtt. Ez sok mindent megváltoztatott volna. - A regény mellé érdemes elolvasni kiegészítésként a Napfogyatkozás c. novellát, amely a Bizonyos szemszögből antológiában szerepel. Ebben Leia szüleinek szemszögén keresztül mutatják be az Alderaan pusztulását. Talán a Qui-Gon-novella mellett a legnagyobb hatású iromány a kötetben. - Érdekes, hogy továbbra sincs egy tisztázott struktúra a Galaktikus Szenátust illetően. Most kiderült, hogy a Chandrilának pl. két szenátora van, Mon Mothma mellett ugyanis felbukkan Winmey Lenz is (aki egyébként jó viszont ápol Krennic igazgatóval, utóbbi szintén felbukkan a regényben, ámbár névtelenül). Gondolom, Gray itt az amerikai Szenátust vette mintául, ahol minden egyes államnak 2-2 szenátora van. Itt viszont nem egyértelmű a helyzet, hisz a Naboo-nak biztos, hogy egyidejűleg mindig csak egy szenátora volt a törvényhozásban. Érdekes a helyzet. Biztos létezik valami kvóta lakosság, gazdasági tényező, területnagyság szerint. A Chandrila nyilván jóval befolyásosabb bolygó, mint a Naboo. Bár ennek a teóriának talán ellentmond, hogy az Alderaan-nak csak egy szenátora van, itt a könyvben még Bail Organa, később pedig Leia. - A könyv elején egy rövid jelenet erejéig felbukkan Lord Mellowyn, a Birren címzetes kormányzója, akinek három évtizeddel későbbi végrendelkezése a bajok forrása lesz (ld. Vérvonal). - Úgy látszik, a naboói bányászok elégedetlensége és sztrájkja továbbra is egy komoly fennálló probléma a bolygó életében.

Csak úgy száguldanak az évek.

Az EP4-ben készen kapjuk Leiát. Egy elismert, befolyásos és fényűző bolygó trónvárományosa, aki határozottan lép fel a Birodalommal szemben, és nem rest hatalmas áldozatokat hozni a hőn áhított szabadság érdekében. Ez a könyv azt mutatja be, hogy három év alatt hogyan jutott el Leia eddig a pontig, hogy a Lázadás központi figurája legyen. Nagy űrt tölt be a könyv, és nem is érdemes korábbról kezdeni: Leia első 16 éve úgy telt, ahogy eddig is elképzelhettük: gondtalan gyerekkora volt, a hatalmas palota által nyújtott biztonságban és burokban nőtt fel, miközben Bail és Breha tökéletes szülők voltak, akik megtanították őt az Élet tiszteletére és az elesettek védelmezésére. Mégis, Leia teljes mértékben óvva volt a cudar valóságtól. A visszaélésekről vajmi keveset tudott, és bár születésétől fogva belé nevelték a Birodalommal szembeni ellenérzületet, annak valódi természetéről nagyon keveset tudott. Leia élete akkor kezd megváltozni, amikor a szervezett lázadás egyre komolyabb méreteket ölt, és szülei hasztalan kísérletet tesznek arra, hogy távol tartsák őt. Leia először csak annyit érzékel, hogy egyre kevesebb figyelmet fordítanak rá. Egyszerű, átlagos tiniprobléma a felütés, amely fokozatosan válik egyre komolyabbá és drámaivá. Leia kétségbeesetten próbálja felhívni magára a figyelmet, hogy a könyv végére a Lázadás teljes jogú tagjává váljon. Egy tipikus coming-of-age lányregényről van szó. Hol bájos, hol keserédes. Leia a törvényhozói gyakornoki program részeseként fokozatosan ismerkedik meg a Birodalom legkegyetlenebb oldalával. A Wobani éhezői, vagy a Christophsis brutális megbüntetése előrevetítik a tragikus jövőt. Mindeközben ott vannak a tizenévesek szokásos problémái is: Leia először van magakorabeliek társaságában, miközben szép fokozatosan az első szerelem is rátalán Kier Domadi képében, aki végig egyfajta tökéletes anti-Han Solóként funkcionál. Leia ezekben a hónapokban veti el a bohókás, ám nyílegyenes erkölcsű Amilyn Holdóval való életre szóló barátságának magvait. Leia pedig, nem hazudtolva meg elszánt és makacs természetét, fokozatosan egyre többet tud meg szülei munkálkodásáról, és Bail Organa - aki a regény nagy részében érthető okokból sokszor antipatikus színben tűnik fel - kénytelen ráébredni, hogy nem tudja megakadályozni lánya felnőtté válását. Leia megmutatja erényeit, hogy válságos helyzetekben nagyon is talpraesett, és feltalálja magát. Ez történik már Wobaninál is (a Birodalom ökológiai katasztrófát okozó kizsákmányoló politikájának egyik jelképe), még ha Leia itt kénytelen megismerkedni először a kudarccal, és hogy megfelelő tájékozódás híján a jó szándék káros, mi több tragikus lehet. Hatalmas piros pont és igazi fan service a naboo-i kiruccanás. Teljesen átérezzük Breha Organa elsápadt arcának jelentőségét, hisz oly kevésen múlott, hogy borul az egész terv. Kíváncsi vagyok, hogy Leiában hosszú évekkel később tudatosult-e, hogy mily kevesen múlott az egész. Egy régi ismerős, Panaka sorsa is elrendeződött. Az ő életének és karrierjének ellentmondásosságát már kellően kiveséztük a megfelelő topikban. A könyv legerősebb kérdésfeltevése talán az, hogy Bail és Breha Organának valóban joga volt-e kockára tenni az egész Alderaant, hisz ténykedésük a pacifista bolygóra helyezett egy hatalmas célkeresztet. Hatalmas morális dilemma ez, amire nincs megnyugtató válasz. Mi lett volna, ha Kier sikerrel jár, lebuktatja a Lázadást és így az Alderaan megmenekül? Talán a teljes megsemmisülést a bolygó elkerülhette volna, de a brutális birodalmi elnyomást nem, miközben Leia nyilván nem jöhetett volna szóba, mint báburalkodó. Organáék végig pengeélen táncolnak (amikor Tarkin hívatlanul felbukkan Alderán, az írónő mesterien adagolja a feszültséget), és ezzel a bolygó sorsa is megpecsételődik. Miközben senkiben fel sem merül egyáltalán, hogy az Alderaan végső soron megsemmisülhet. Wobani, Christophsis vagy éppen a Jedha az más... De az Alderaan a galaktikus kultúra egyik központja, a Magvilágok egyik koronaékszere. Szívszorító olvasni, hogy mikor Leia teljesíti a Próbát és beiktatják trónörökösnek, mosolyogva körbenéz és azt gondolja, hogy a Birodalom a bolygóját nem veheti el, miközben tudatában van annak, hogy nehéz időszak következik új életében. Az Alderaan ily barbár elpusztítása valóban olyan sokkoló esemény lehetett a Galaxisban, amely gócpontot jelentett a Birodalom elleni szembenállásban. Sokan rádöbbentek, hogy a Birodalommal nem lehet kiegyezni, mert bárki sorra kerülhet, olyan, mint katonai célpont többé már nincs megkülönböztetve. Vajon, amikor Tarkin jóvoltából Leia kénytelen volt "díszpáholyból" végignézni szülőhazája és minden családtagjának, honfitársának, élete helyszíneinek elpusztulását, eszébe jutott, hogy ha be tartja a haldokló Kiernek tett ígéretét, talán minderre nem fog sor kerülni? Claudia Gray szerintem az új kánon éra legkiemelkedőbb írója. Bár a Vérvonal és az Elveszett csillagok egy hangyányival jobban tetszettek, nem kérdés, hogy jelen könyvnek is a legjobbak között van a helye. Néhol talán leül a sztori, van, ahol inkább a young adult-vonal az erősebb, mégis a regény hatalmas űrt pótol. Az előzményregényeket és az eredettörténeteket mindig is imádtam, még több ilyen jöhet (bárki bármit mond, Luke korai életéről is lehetne hasonló színvonalú regényt írni).

Privátban tudsz ajánlatot adni?

Nagyon szép a polcod. Jó ránézni erre a sok SW könyvre. Szerintem A vadászó árnyék tetszeni fog, egy lendületes és pörgős akcióregény. A Birodalom árnyai sajnos nekem sincs meg, ez az egyetlen, amit tényleg sajnálok. Az olyan borzalmakra, mint a Kristálycsillag, vagy a Jedi Herceg-sorozat, vagy Barbara Hambly könyvei, még bármely pénzt kiadni sem vagyok hajlandó.

Nagyon szépen játszott a Videoton. Nagy kár azért a BATE elleni fiaskóért.

Jelenleg könyvesboltban dolgozom (az egyik legnagyobb bolt Budapesten), és ott minden hónapban kb. 100 milliós bevételi tervekkel operálunk (a decemberi terv meg az éves terv kb. egyharmada). Az emberek mindent visznek: gyerekkönyvek tömkelege, szépirodalom, szakácskönyvek, nívós regények, romantikus borzadályok... A kasszáknál állandóan sorok vannak. Persze ez Buda, ahol sajátos nyárspolgárok adják a törzsvevői réteget, vidéken nagyon más a helyzet. Statisztikákat nyilván nem ismerek, és nem is vitatkoznék Revan megállapításaival, de első kézből én nem azt látom, hogy Magyarországon csorbulna a kínálat... sőt. Alapvetően a kiadás minőségére sem lehet panasz, a fordítás persze már más tészta, de ez inkább a folyamatos gyors megjelenéseknek tulajdonítható, a lektor, mint szakma, iszonyatos állapotban van hazánkban. Azt mondom, sem negatív, sem pozitív értelemben nem lógunk ki a sorból, Magyarországon arányaiban ugyanannyian olvasnak könyvet, mint az észak-atlanti térség más országaiban.

Talán egy botrányosan rossz "novella" van, az pedig Beru néni meséje. Egyébként, tényleg unalmas már, hogy a Birodalmi Hadsereg tele van olyan rohamosztagossal, akik a filmek főeseményeinek egy-egy mozzanatának jóvoltából megtérnek, és rájönnek, hogy ők tulajdonképpen a rossz oldalon állnak.

2007-ben (A gonosz útvesztője) már biztos, hogy Külső Gyűrű volt.

Szerintem is jobban hangzik, de a Külső Gyűrű hűebb az eredetihez. Azért a peremvidék kifejezés így is előszokott még kerülni, de nem a hivatalos megnevezésben.

Igen, egymás szinonimái. A Külső Gyűrű inkább az újabb fordításokban található meg, a Peremvidék vagy Külső Perem (?, enyhén szólva is megtévesztő) pedig a régiekben.

Amikor ledöntöttük a Palpa... izé Sztálin-szobrot.

Ha Anakin távozott volna a Rendből, már jóval előbb a Sötét Oldal útjára lép. Palpatine-nal vagy anélkül. Minimum egy veszélyes renegát lett volna (afféle sötét Jedi), akit sokkal nehezebb kordában tartani, mint a renden belül.

Egyébként láttunk már halált, amikor Bolza a tengerbe hajította azt a szerencsétlen pilótát a bevezető rész elején.

Boldog születésnapot!