Nute Gunray

A filmek terén a mélypont a hatodik rész. Talán ez a könyv volt a legjobban adaptálható a 4. kötettől felfelé, és sikerült teljesen elszúrni, főleg a végét. Ehhez képest a 7. film már sokkal jobb, főleg egyébként a 7/1, amely talán még jobb is, mint a könyv (nem vagyok kibékülve a Halál ereklyéivel, szerintem a leggyengébb könyv mind közül).

Esposito eddigi szerepeit ismerve, hidegvérű szociopata lesz ez a Gideon.

Hátborzongató látvány az a rengeteg csillagromboló!

Nálam egész jól indult, de a közepétől hihetetlen mód ellaposodik.

Carl Weathers-t a Predator és a Rocky-széria óta nem láttam egy filmben sem. Nagyon kíváncsi leszek a karakterére.

E. K. Johnston: A királynő árnyéka Olvasva a külföldi és hazai portálokon írt véleményeket, ez a könyv eléggé megosztóra sikeredett. Elsőként mindenképp azt jegyezném meg, hogy az írónő Ahsoka c. regénye nekem nem igazán nyerte el a tetszésemet, a rosszabb canon-könyvek között tartom számon. Elöljáróban annyit, hogy ez az újabb regénye azért nagyságrendekkel jobban tetszett. Ahogy leszűrtem a véleményeket, a legtöbben az akciódús cselekményt és a kalandokat hiányolták. Valóban, jogos lehet az észrevétel: akció címén mindössze egy gyatrán kivitelezett merénylet-kísérletet és egy vérszegény kalóztámadást jegyezhetünk fel. A könyv eleje nekem is nehezen indult be, sokszor tűnt úgy, hogy a cselekmény egészíti ki Padmé és udvarhölgyeinek állandó fésülködését és öltözködését, és nem fordítva. A királynő árnyéka talán elsősorban lányoknak íródott, már hasonlót éreztem a Leia, az Alderaan hercegnője könyvnél is, ám ott Claudia Gray jobban eltalálta az egyensúlyt. Másrészt mindig kockázat, ha az író a politikát teszi az események középpontjába, hiszen látványos fénykard-párbajok, csempészek, alvilág, háborús ábrázolások híján ez a téma sokakat elriaszthat és máig a prequel elleni vádak egyik legostobább példája, amikor "parlamenti közvetítéshez" hasonlítják az első két filmet. Azonban figyelembe kell venni, hogy 4 évvel vagyunk az EP1 után. Bár már látszanak a repedések, még teljes béke uralkodik, a szeparatisták egyelőre sehol, a Köztársaságnak nincs szüksége egy állandó hadseregre sem. Olyan alacsony intenzitású konfliktusok jellemzik a korszakot, mint a bányászsztrájkok, a határvillongások vagy a megnövekedett kalózaktivitás. Ilyen körülmények között egy akciódús-regényt elvárni, ráadásul Padmével a címszerepben, botorság lett volna. Ehelyett azonban kapunk egy tökéletes karakterrajzot és végre betekintést nyerhetünk a Régi Köztársaság békebeli működésének mozzanataiba is. Ahogy fentebb a kolléga írta, a regényből csak úgy árad az EP1-2 hangulat. Elmélyedhetünk a nabooi kultúrában és etikettben, valamint a politikai viszonyokban. Padmé és udvarhölgyeinek a királynői mandátum lejártával egy egészen új szerepfelfogást kell magáévá tenniük, főleg, hogy az új királynő, Réillata (aki tehát nem Jamillia, ez meglepett) szenátorrá nevezi ki őt. Itt jegyzem meg, hogy minden idealizmus ellenére nekem Naboo továbbra is túl steril, túl tiszta, túlontúl tökéletes, az ott lakókkal együtt. Amidalának hamar rá kell jönnie, hogy a coruscanti politika merőben új elvárásokat támaszt az irányába. Idő kell, mire beletanul, és egyelőre későbbi nagy szövetségesei - Bail Organa és Mon Mothma - sem lát mást benne, mint amit a bulvársajtó kialakított róla, azaz egy díszes ruhában öltözött dámát, aki legalább arra jó, hogy elterelje a figyelmet. Padméra ráégett a 4 évvel ezelőtti, Valorum-elleni sikeres bizalmatlansági indítvány. A szenátusi szokásjogok szerint az valóban egy otromba lépés lehetett a részéről, amelyet időbe telik lemosni magáról. A nabooi blokád azonban tovább kísért és a szembenállás a Kereskedelmi Szövetséggel továbbra sem fejeződött be, csak az eszközök változnak: lefizetett újságírók, karaktergyilkosság, leszavazott törvényjavaslatok, valamint az a béna merénylet-kísérlet. Mindeközben Padmé dühödten láthatja, hogy a KSZ-t nem éri semmilyen retorzió az égbekiáltó bűnük miatt, és Nute Gunray-t négy ízben is felmentik a vádak alól, aki így megtarthatja pozícióját és vagyonát, és az ezzel járó politikai és gazdasági befolyást. Padmé-vel párhuzamosan az egykori udvarhölgyeknek is új szerepet kell találniuk. Legnehezebb helyzetben Sabé van, aki addig együtt lélegzett a királynővel, most azonban konkrét feladat nélkül maradt. A tatooine-i kitérő talán elhanyagolható lett volna, felesleges és hamvába holt küldetés volt, amelyet aztán Padmé is egy-kettőre ejtett, ráadásul meglehetősen sután össze lett csapva az egész. Sabé azért a könyv végére megtalálja szerepét és hivatását, és Tonrával együtt már jobban tudnak segédkezni. Több utalás történik, hogy Panaka és Amidala között fokozatosan romlik meg a viszony, és a kapitány emiatt már nyugdíjba vonul és nem tart az újonc szenátorral. Érdemes lenne egyszer látni azt a folyamatot, hogy Panaka végül milyen úton jutott el oda, hogy Palpatine császár meghosszabbított kezeként a Naboo teljhatalmú moff-ja legyen, a megtört Sio Bibble visszavonulását követően. Megismerhetjük a feleségét is, aki azonban teljesen más stílust képvisel, illetve az örökké aggódó unokaöcsöt, Gregar Typho-t is. Itt lépnek szolgálatba a későbbi kísérők is, pl. a tragikus sorsú Cordé. A Naboo-n és Alderaanon tett látogatások kiemelik a két kultúra hasonlóságát és különbözőségeit, miközben végre komolyabb szerepet kapnak Padmé családtagjai is egy fejezet erejéig. Padmé és Breha beszélgetése a politikai szerepvállalásról és a családról különösen szomorú és keserű a későbbi történések fényében. A mű legnagyobb erőssége, hogy betekintést nyerhetünk a törvényhozási folyamatokba, a bürokrácia különböző útvesztőibe és az informális megbeszélésekbe és fogadásokba, amelek során gyakorlatilag megszületnek a törvények, miközben a hivatalos szenátusi ülések pusztán formalitások. Számos ismerős politikus felbukkan a könyv során: a családi barát Onaconda Farr, az agresszív politikát folytató Lott Dod, a még újonc Rush Clovis, a már komoly szakértelemmel és befolyással bíró Mon Mothma és Bail Organa, de még olyan mellékszereplők is, mint Aks Moe vagy Yarua. A szeparatista-árny már itt megjelenik Mina Bonteri-t illetően, aki már itt kapcsolatban van Dooku-val, és már most folytonos morális dilemmákkal szembesül. Kár, hogy a politikai nézetei annyira nem lettek kifejtve itt, a még gyermek Lux-ra történő utalások azonban tetszettek. Talán csak Jar Jar mellőzését fájlaltam, hiszen elvileg ő a gunganek képviselője a Szenátusban, ámbár lehet, hogy itt még nem volt kinevezve. Hamar kiderül, hogy Padmé a kancellár támogatására nem számíthat, Palpatine sokszor különösen elutasító és ignoráns vele szemben, miközben Padmé-ben az is felmerül, hogy a kancellár annak ellenére megtartotta Mas Ameddát, hogy korábban őt nevezte a bürokratikus korrupció és lanyhaság mintaképének. A kezdeti kudarcok után Padmé hamar megtalálja szövetségesi körét, a későbbi 2000-es delegáció keménymagját. A cselekményt valóban sokszor nélkülöző mű csúcspontja a Bromlarch megmentéséért tett erőfeszítés. Padmé saját bolygójának 4 évvel ezelőtti sorsát látja maga előtt, amikor Caelor Gaans szenátor hiába rimánkodik, a segélytervezetet hideg gazdasági racionalitással a Szenátus leszavazza, a Kereskedelmi Szövetség hathatós közreműködésével. Padmé itt döbben rá, hogy a Coruscanton egészen más módszerek kellenek egy politikai akarat véghezviteléhez, az egyszerű humanista és idealista álláspont itt vajmi keveset ér. Éppen ezért kollégáival (Clovis, Mothma, Organa) és társaival egy olyan kölcsönös függési vállalkozást épít ki szívós munkával, amely végső soron eljut a Bromlarch megmentéséhez, miközben a különböző gazdasági szereplők (pl. Malastare, Kashyyyk) is jól járnak a beruházások és koncessziók végett. Ez Amidala politikusi főpróbája, amit sikerrel visz végig, és ezután már Organáék egyenlő rangú partnere lehet a békepárti politizálásban. Itt kapjuk készen azt az Amidalát, akit majd 6 évvel később láthatunk az EP2-ben. ------------ Aki akcióra, látványos űrcsatákra vágyik, annak ez a könyv nem fog tetszeni. Aki viszont imádja a galaktikusi politikát, szerette annak idején James Luceno hasonló stílusú, bár e tekintetben grandiózusabb könyveit (A megtévesztés leple, Darth Plagueis) és hiányolta az EP1 és EP2 közötti évtized bemutatását, annak bátran ajánlom ezt a regényt. Vannak üresjáratok, a Tatuin-szál nyugodtan kihagyható lenne (10-20 oldal), és Padmé ruhakollekciója számos darabjának részletezése, a különböző öltözködési, sminkelési és hajigazítási rituáléi is már több voltak a kelleténél (legalábbis számomra), de ezeket háttérbe szorítja a jellemrajz tökéletes ábrázolása, ahogy Padmé királynőből szenátorrá válik, átformálva a kialakított Amidala-képet, valamint a Naboo kultúrájának és társadalmának, illetve a coruscanti nagypolitika működésének bemutatása. 4/5

Meg akkor nyilván Beru néni is.

8 évvel az EP3 után... azaz YE 11. A Birodalom gyakorlatilag már berendezkedett, elég messze vagyunk a Köztársaság bukásától, de a szervezett lázadásnak még híre-hamva sincs (megjegyzem, az Új hajnal cselekménye ugyanebben az évben játszódik). Dzséjt írásával maximálisan egyetértek. A sorozatban valószínűleg egy átmeneti Obi-Want fogunk látni, akit fokozatosan tör meg a tatuini száműzetés (nyilván a nem épp kellemes klíma is hozzájárul, hogy alig 20 év alatt jó nagyot öregszik kedvenc Jedink), már nem a prequel-trilógia végtelenül szarkasztikus, fanyar humorú harcosa, de még nem is az az izzó napfénytől megszikkadt bölcs remete, akit később láthatunk. Jó lesz ezt a folyamatot látni. Egy Liam Neeson-vendégszerep hatalmas lenne, szerintem meg is könnyezném.

Inkább a Fekete Nap szerepeljen vagy a huttok.

A könyv erőssége szerintem is a bolygó, amelynek politikáját, társadalmát és élővilágát a szerző részletesen kibontotta. A klónok érzéseinek, értelmes lény mivoltuk mélységét illetően azonban Karen Traviss Republic Commando-sorozata nagyságrendekkel jobb.

Eszméletlen jó trailer, nálam beindította a hype-motort. A látvány gyönyörű lesz, a Galaxis mocskos és poros oldalát újabb szemszögből nézhetjük meg. Azért remélem, hogy az ismert bűnszervezetek vagy akár bolygók (Nar Shaddaa, de örülnék neki) is előkerülnek. Carl Weathers és Giancarlo Esposito (de imádom őt!) fogják vinni a hátukon a sorit. Ami kimondottan tetszett, hogy végre merik használni a régi, bevált fajokat. A trailerben volt most ugnaught, twi'lek és quarren is. Nekem ez kimondottan fontos, hogy a régi és új fajok vegyüljenek egymással, úgyhogy már ezzel megvettek kilóra engemet.

Ez fantasztikus hír. Remélem, itt tényleg egy egy évados minisorozatról lesz szó. Bízom abban, hogy Obi nem fogja elhagyni a Tatooine felszínét.

A hazai bemutató 40. évfordulója alkalmából (augusztus 16.) egy remek cikk jelent meg a ziro.hu-n.

Igen, három éve voltam Baltikum-körúton. Nekem egyébként pont Litvánia tetszett a legkevésbé. Észtország azonban lenyűgözött, igazi bezzegország az összes poszt-szocialista ország számára (persze ott sincs kolbászból a kerítés, az orosz kisebbség-probléma akár nagyot is robbanhat egyszer), amellett, hogy távoli rokonaink is, így azért nyilván van bennem kis elfogultság is.

Ez elég sima volt.

Imádom Észtországot, úgyhogy ezt a könyvet én is olvastam annak idején, nekem is nagyon tetszett.

Az idei nyár szerintem nem is volt annyira vészes. Volt júniusban egy durva hét, a július teljesen laza volt, illetve most, augusztusban az elmúlt két-három nap volt keményebb (főleg a tegnap). Pár éve, talán 2015-ben vagy 2016-ban volt olyan nyár, amikor három hétig egyfolytában vörös riasztás volt.

Tegnap vettem meg, hamarosan nekiállok én is. A borító csodaszép.

A végén kiderül, hogy senki se szereti a Guinness-t a világon, csak a szájhagyomány elkönyvelte jó és minőségi sörnek.

A három címvariáns közül a Hitszegés lenne a legjobb, szerintem. Vagy esetleg Esküszegés?

Én úgy tudom, a kiadó az új sorozat premierdátumához köti a sorozat újra kiadását. Szóval, valamikor év vége felé. Tavaly is egyébként karácsony körül jött ki újra, idén tavaszra az első 2-3 rész maradéktalanul el is fogyott országszerte.

szabakk legyen (így, kisbetűvel) Szerintem nem kell javítani I-5 mondatát, egyrészt mert nem kell, hogy minden szerves és szervetlen élőlény tisztában legyen a Galaxis történéseivel (elég csak egy átlag járókelői megnyilvánulásra gondolni bármelyik országban), másrészt a droid direkt túlozhatott, kihangsúlyozva, hogy a Sithek "réges-rég" kihaltak. De igazából ez olyan nüansznyi dolog, hogy a kár a "több" szócska is kihagyható.

De gondolom az Új remény esetében az amerikai nyersanyag is átesett azóta egy-két változtatáson. Igazából ez egy nehéz kérdés, mert a retcon következtében valóban ildomos lenne helyretenni a dolgokat, de a kérdés, hogy ezt a fordító megengedheti-e magának, ha már az USA-ban az eredetit hagyták meg még a 2011-es kiadáskor is (gondolom ez így van). Csak egy hasonló példa. Ha lefordítunk egy több évtizede megírt történettudományi művet, a fordító akkor sem javíthatja ki az esetleges tárgyi tévedéseket, ha azóta újabb kutatások már megcáfolták a tézist. Na persze egy SW-regény elé nem kell ilyen elvárásokat támasztani. Revan, talán ez esetben szerintem érdemes ezt a felmerülő dilemmát jelezni a SW-regények fordítói (Szente Mihály, Oszlánszky Zsolt) felé. Mindkettő megoldás mellett vannak pro és kontra érvek.

Már volt belőle nem? Direct-to-video, hatalmas lebőgés volt. Egyébként a remake-ben Macaulay lehetne az egyik betörő, a külső már meg van hozzá.

A Resistance sem az én korosztályom, ha úgy vesszük, de az azért még felnőtt fejjel is nézhető kategória. Ez viszont nyilván nagyon nem. Egyébként olyan élettelenek benne a színek, nem tudom, hogy ez már a végleges változat egyáltalán.