Jump to content

A klón háborúk


Dzséjt
 Share

Recommended Posts

No, ezt a topicot azért nyitottam, mert bár beszélünk mi a sorozatról, a klónokról, a droidokról, de még Yoda felelősségéről is a háború kirobbantásában, viszont ténylegesen a háborúról, annak alakulásáról, csatáiról, aspektusairól, nemigen. Pedig ez is megér egy misét, hiszen már nem csak geonosisi, coruscanti, kashyyyki, utapaui és mygeetoi csata van (tudom, volt még Cato Neimoidia, Felucia és Saleucami, de ott nem zajlott ütközet a filmben), hanem második geonosisi, feluciai, saleucamii, tethi, christophsisi, stb. csata is. Szóval van miről beszélni.

 

Ebben viszont nem értek egyet, hisz a Köztársaság már Palpatine megjelenése előtt is az utolsókat rúgta, és azt sem hiszem hogy a szakadár vezetők elégedetlensége Palpatinetól származna, ergo ha nincs Palpi, aki összefogja őket, pár év(tized) múlva megjelent volna valaki más aki a Szeparatisták élére állt volna.

De az igaz hogy már egy teljesen más háború lett volna.

Mivel Palpatine nélkül a Köztársaságnak nem lett volna hadra fogható hadserege, ami már eléggé kétségessé teszi a háború kitörését. Ugyanúgy, Sidious nélkül nem fogta volna össze senki egységes agresszor erővé a Szeparatista Tanács tagjait (ne feledjük, inkább ők akarták a háborút, a Független Rendszerek Konföderációjának kongresszusában sok pacifista is ült). Önmagában a kereskedelmi szervezetek sem valószínű, hogy összeálltak volna, így nem lett volna egységes haderővel rendelkező ellenfél sem. A legtöbb, amit el tudok képzelni, hogy az elégedetlen rendszerek kiléptek volna a Köztársaságból, és vagy önállóan élték volna tovább az életüket, vagy egy másik kormányt alakítottak volna, ami nem lett volna agresszívabb, mint a Köztársaság. Hiszen, a Konföderáció agresszióját a Sith táplálta, és a kereskedelmiek adták a fegyvert, viszont a kereskedelmiek nem léptek volna ki a Köztársaságból. Mikor, ha egyszer az a mézesbödönük. Sőt, még hasznos is húzhattak volna egy másik kormányból. Ráadásul, a gyávaságukat sem szabad alábecsülni. Ne feledd, Qui-Gon maga mondta, Naboo megtámadása szokatlan tett a Szövetségtől. Úgyhogy, Sidious nélkül ha lett is volna háború, az nem az ep1-2-3 ideje alatt, hanem évtizedekkel, évszázadokkal később.

Link to comment
Share on other sites

Szerintem is egyértelmű, hogy az egész háború a sithek által kirobbantott és kontrollált olyan esemény sorozat volt, melyet arra használtak fel, hogy legyengítsék a galaxis teljes szervezeti berendezkedését. Az egész háborúból két dolog marad meg mint tényező.

 

1. Palpatine (Sidious)

2. A hatalmas klón hadsereg

 

Ezekre húzta fel a Birodalmat. Azt se feledjük, hogy már a Naboo -i blokád is a sith irányítása alatt zajlott, szóval ők a kezdetek óta ezen dolgoztak. Nélkülük is biztos lettek volna konfliktusok, de hogy a CW -hez hasonló full scale háború nem alakul ki, az is fix.

Edited by Ody Mandrell
Link to comment
Share on other sites

Hogy Sidious nélkül nem lett volna ilyen háború, az annyira egyértelmű az Ep1 óta, hogy bennem soha nem is merült fel olyasmi, mint hogy véletlenül alakultak így az események. Pontos koreográfia szerint ment minden, ami meg nem (pl. a Jedik beavatkozása nem várt módon a Naboo-i blokádba, vagy Darth Maul halála), azután is gyorsan korrigálni tudott az öreg, sőt még hasznot is húzott belőle, lásd Anakin felfedezését.

 

Én a TCW nézése során is sokszor gondoltam arra, hogy miközben láthatjuk az egyes helyszíneken, hogy mindkét oldal mennyit küzd a győzelemért, az egész teljesen értelmetlen, mert előre el vannak rendezve a dolgok, igazán egyik győzelemnek vagy vereségnek sincs igazi tétje, a fontos, hogy a háború ne szűnjön meg.

Komolyan, én már ezért is nagyon csodálom Lucas-t, hogy ezt ilyen szépen felépítve ki tudta találni.

Link to comment
Share on other sites

Tényleg ebbe még nem is gondoltam bele. Pedig egy Geonosisi második csata közben azért el lehet gondolkozni azon, hogy ezek a semmiért lövetik magukat halomra. Épp ezért is jó Cut Laqwane karaktere, mert pont erre világít rá. Miért is harcolnak? Mi is ennek a háborúnak a célja? Szegény Rex szépen megválaszolja, hogy mi ellen küzdenek, csak azt nem tudja, hogy éppen ellenkezőleg: ha ők nyernek akkor mind az a szörnyűség eljön amitől most fél.

Edited by Ody Mandrell
Link to comment
Share on other sites

De ha Sidius nincs szerintem csak idő kérdése, és jött volna valaki más, aki sikeresen össze tudta volna kovácsolni az elégedetlenkedő feleket

Mivel Palpatine nélkül a Köztársaságnak nem lett volna hadra fogható hadserege, ami már eléggé kétségessé teszi a háború kitörését.

Hadserege tényleg nem volt, de viszont katonái voltak, és itt nem a parádézó "kirakat-katonákra" gondolok, hanem a tag-rendszerek saját hadseregeire. Jó, nem hosszútávú megoldás, de időhúzásnak mindenképp jó, amég a Szenátusban meg nem szavazzák a nagyobb droidgyárak államosítását és el nem kezdik a harci droidok gyártását.

Link to comment
Share on other sites

Szóba jöttek a szeparatista világok és a köztársasági bolygók milíciái és ezeket még kicsit hiányolom a TCW sorozatból.Nem a twi'lek szabadságharcosokra vagy a geonózisi bogarakra gondoltam.Szívesen látnék két, szomszédos bolygó közti konfliktust, lehetőleg köztársasági beavatkozás nélkül.Én ugyanis úgy gondolom, hogy a szeparatista hadsereg jelentős állományát képezték a különböző világok milíciái.Nosaruiak, togoriaiak, gossam kommandó, koorivai tüzérek, mind-mind fontos, sőt elengedhetetlen részei voltak a Konföderáció seregének, legalábbis az én nézeteim szerint.

Nem akarok itt álmodozni, de lennének itt ügyes történetek.Nézeteltérés a szeparatisták "szerves" és "szervetlen" parancsnokai között, amely akár vezethetne egy-egy szeparatista bolygó átállásához.Ez a gondolat nem igazán egyeztethető össze az előbbi vágyammal, hogy ne legyen feltétlenül klón beavatkozás, de mindenképpen izgalmas történeteket lehetne alkotni, egy olyan évadba amely a Battle Lines alcímet viseli.

A droidokat még mindig többségben kell szerepeltetni, hisz a filmekből és a sorozatból is kiderül, hogy a droidok a szepi hadsereg gerince.Nagy elvárásaim vannak az előzetesben látott mon calamari és quarren harcosok iránt.Remélem rávilágítanak a quarrenek érdekeire is, és nem ők lesznek a csúnya polipok a szeparatista hadseregben, akik bántják szegény calamariak-at.

 

Őszintén remélem, hogy az érme mindkét felét megmutatják.Nagy lehetőség, illik kiaknázni.Legalább olyan ügyesen, mint Bonteri kisasszony esetében anno.

Edited by Embo
Link to comment
Share on other sites

De ha Sidius nincs szerintem csak idő kérdése, és jött volna valaki más, aki sikeresen össze tudta volna kovácsolni az elégedetlenkedő feleket

De az nem feltétlen erőszakolt volna ki háborút. Sőt, egy ilyen ember valószínűleg éppen egy olyan új kormányt hozott volna létre, amilyen a Köztársaság a fénykorában volt. Ne feledjük, Sidious szándékosan válogatta össze a Tanácsba azokat, akik alkalmasak és hajlandóak is háborúzni, a Kongresszusnak meg nincs nagyobb hatalma, mint a Szenátusnak. Szóval, a Konföderáció ebben a formában semmivel sem másabb, mint a Köztársaság. Sidious szándéka szerint. De egy másik ember, aki tényleg ideológiai okok miatt fogná össze az elégedetlenkedőket, az nem az agresszív kereskedelmi szervezetek kezébe adná a tényleges hatalmat. Kivétel, ha ő is háborút akar, de ilyesmire szerintem csak egy Sith vetemedne, mert abban az időben a hataloméhesek úgyis megtalálták a számításaikat a Köztársaságban, így minek kockáztassanak.

 

Hadserege tényleg nem volt, de viszont katonái voltak, és itt nem a parádézó "kirakat-katonákra" gondolok, hanem a tag-rendszerek saját hadseregeire. Jó, nem hosszútávú megoldás, de időhúzásnak mindenképp jó, amég a Szenátusban meg nem szavazzák a nagyobb droidgyárak államosítását és el nem kezdik a harci droidok gyártását.

Éppen ezért írtam, hogy hadra fogható hadsereg. A szuverén csillagrendszerek haderői túl kicsik, szervezetlenek és túlságosan régóta élnek békében. Erre jó példa a Naboo, ami képtelen volt ellenállni egy teljes körű inváziónak és inkább egyetlen lövés nélkül megadták magukat. A csillagrendszerek haderejének összefogása ráadásul az ep2-ben okozott ugye problémát. A szavazás kezdetben tuti nem a klónokról szólt. Hanem vagy arról, hogy elkezdenek kiképezni/kiépíteni egy hadsereget a nulláról (ami valljuk be, nagyon időigényes lett volna), vagy a tagrendszerek haderejét egyesítik. Persze az is túl sok időbe telt volna (Dooku ugye látszólag még meg is lepődött, hogy a Köztársaság ilyen rövid idő alatt hadsereget szerzett), hiszen nemhogy a fegyvernemeket is egyesíteni kellett volna, hanem egységes szabályrendszerre, rangrendszerre, beosztási rendszerre, stb-re is szükség lett volna (és akkor még szóvá sem tettem, hogy minden rendszer hasznot akarna húzni, ami további bonyodalmakat okozna). Tehát, ha nem lettek volna a klónok, mire a Szenátus összezavarta volna ütőképes haderővé a tagrendszerek hadseregeit, a Szeparatisták hatszor leigázzák őket. Pláne, hogy a Konföderáció a Köztársaság első agresszív megmozdulására azonnali és teljes körű támadást indíthatna, elvágva egymástól a tagrendszerek hadseregeit.

Link to comment
Share on other sites

Tehát, ha nem lettek volna a klónok, mire a Szenátus összezavarta volna ütőképes haderővé a tagrendszerek hadseregeit, a Szeparatisták hatszor leigázzák őket. Pláne, hogy a Konföderáció a Köztársaság első agresszív megmozdulására azonnali és teljes körű támadást indíthatna, elvágva egymástól a tagrendszerek hadseregeit.

Pontosan erre számítottak, és ezt kajáltatta meg velük Dooku. Hogy szinte nem is lesz ellenállás. Simán nyernek majd. Erre már az első csata alatt az arcukba kapták a szaftot. Gunray be is rittyentett rendesen amikor látta micsoda hadsereggel jött Yoda.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 year later...

Hát a Köztársaságnak tényleg nem volt hadserege, viszont a benne lévő rendszereknek voltak, és mint minden rendes hadseregnek, azoknak is szükségük volt tisztekre.

Ez tény, hiszen már mi is láttunk ilyen hadseregeket még köztársasági oldalról is: Naboo, Mon Cal, Mandalore béke párti része, Christophsis, Pantora, Kashyyyk, mind rendelkeznek saját haderővel. De a Köztársaságban hogy lehet az, hogy ezek a hadseregek háború idején továbbra is függetlenek maradnak. Oké, érthető a dolog, hogy egyszerűbb az anyabolygójukat úgy védeni, hogy a haderejük otthon marad, így a klónokat sem kell megosztani, mehetnek azok a frontvonalra, a hátországok védelmét ellátják a hazai haderők. De mi alapján válogatják ki a parancsnokaikat? Úgy értem, gondolom önkéntes a dolog, de például miért mondana le egy hadsereg a saját lángelméikről? A Köztársaság meg mi alapján toboroz, mert elég faramuci az a helyzet, hogy a Szeparatista hadseregben nem is emlékszem, hogy lenne Dookun kívül más ember vezető, ám a Köztársaság oldalán, ahol gyakorlatilag önkéntes alapon lehet a GAR katonája bárki, az Ackbar félék otthon maradnak, és a tisztikar csak emberekkel van feltöltve (persze nem Jedi oldalról).

Link to comment
Share on other sites

A Köztársaság meg mi alapján toboroz, mert elég faramuci az a helyzet, hogy a Szeparatista hadseregben nem is emlékszem, hogy lenne Dookun kívül más ember vezető, ám a Köztársaság oldalán, ahol gyakorlatilag önkéntes alapon lehet a GAR katonája bárki, az Ackbar félék otthon maradnak, és a tisztikar csak emberekkel van feltöltve (persze nem Jedi oldalról).

Lehet, hogy ez a szelekció része. Valamiért már itt kiépülhetett az ellenszenv a nem humanoidok iránt.

Link to comment
Share on other sites

Eléggé EU, de még a naboo-i konfliktus előtt Ranulph Tarkin Seswenna szektor szenátorának volt egy serege a Seswenna Defense Forces (Seswenna Védelmi Erők), ami eléggé embercentrikus volt (a Takinok valamiért nem bírták az idegeneket). A Stark Hiperűrháborúban - egyébként ennek a konfluktusank az apropóján kapta meg az engedélyt a Kereskedelmi Szövetség, hogy felfegyverkezzen - ezeket a Köztársaság oldalán vetette be, majd később a sereget beleolvasztották a Köztársaság Judical Forces (Rendfenntartó Erők) részlegébe, mint Republic Outland Regions Security Force (Köztársasági Peremvidéki Biztonsági Erők). Gondolom a GAR-ba előszeretettel válogattak innen (pl. Wilhuff Tarkin is először itt volt tiszt).

Link to comment
Share on other sites

Nekem is mindig eléggé szembetűnő volt a faji elkülönülés a két fél között. A Szeparatista Tanácsban pl. egyetlen egy ember sincs, ha nem számítjuk Dookut, bár ő, asszem nem tagja a tanácsnak, hanem a Konföderáció feje. Ugyanez vonatkozik a szakadárok parlamentjére is, ahol a szenátorokat elnézve nem volt közöttük ember, kivéve Bonteriéket.

 

Persze ez abból is adódhat, hogy a Konföderáció bázisterületei inkább a Külső Gyűrűben (Peremvidék) találhatóak, ahol jóval több nem humanoid faj él, mint a Mag bolygóiban.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 year later...
  • 5 years later...
7 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Polgárháború mert egy azon államforma különböző bolygói akartak kiválni a fennálló rendszerből, amit a többi nem engedett. 

A háború kitörésével a Konföderáció rendszerei hivatalosan is kiléptek a Köztársaságból, így nem beszélhetünk polgárháborúról, legfeljebb az olyan bolygókon, mint a Mon Cala, ahol két őshonos faj húzott kétfelé. A klón háború egy rendes galaktikus háború két regnáló kormány, a Galaktikus Köztársaság és a Független Rendszerek Konföderációja között - meg belekeveredtek olyan világok is, amik egyik félhez sem tartoztak.

Link to comment
Share on other sites

30 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Szóval ha kilép Magyarországból mondjuk a Vas-Győr Moson-Zala megye hármas és az anyaország nem akarja elengedni őket és harcra kerül a sor akkor az nem polgárháború? 

Szerintem nem :) a polgárháború egy adott állam polgárai között zajló háború. Amiről te beszélsz az inkább függetlenségi háború vagy szabadságharc, mint mondjuk az amerikai függetlenségi háború vagy a 1848-1849-es szabadságharc.

Link to comment
Share on other sites

38 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Szóval ha kilép Magyarországból mondjuk a Vas-Győr Moson-Zala megye hármas és az anyaország nem akarja elengedni őket és harcra kerül a sor akkor az nem polgárháború? 

De a Köztársaság nem tartotta vissza a kilépőket, ez téves kiindulópont. Demokratikus kormány volt (aminek a látszatát azért Palpatine is igyekezett fenntartani az utolsó évekig), a szabad választás elvét követte, szóval bárki kiléphetett, senkit sem tartottak vissza, senkinek nem volt tilos a távozás. Az más kérdés, hogy azután erőszakkal visszacsatolták a háború során, az addigi vezetőség helyére pedig birodalmi kormányzókat ültettek.

Palpatine ezt is jól eltervezte. Hagyta távozni a távozni akarókat (ezzel cáfolva a Konföderáció propagandáját), aztán a klónok megtámadták a távozókat, és visszaszerezték az elveszett bolygót úgy, hogy azt bűntetés címén megfosztották szuverenitásától, így könnyebben integrálhatták később a Birodalomba.

Edited by Dzséjt
Link to comment
Share on other sites

18 perccel korábban, Dzséjt írta:

De a Köztársaság nem tartotta vissza a kilépőket, ez téves kiindulópont. Demokratikus kormány volt (aminek a látszatát azért Palpatine is igyekezett fenntartani az utolsó évekig), a szabad választás elvét követte, szóval bárki kiléphetett, senkit sem tartottak vissza, senkinek nem volt tilos a távozás.

Nekem nem ez jött le az EPII elejéből. Palpatine kijelenti, hogy nem fogja engedni kettészakadni a Köztársaságot amely ezer éve fennáll. Tárgyaltak már akkor is a rendszerekkel. Az egész EPII lényege ez a konfliktus. Ha mindenkit engedtek volna kilépni akkor nem is lett volna EPII mert egyszerűen nem lett volna konfliktus. 

Link to comment
Share on other sites

20 perccel korábban, Dzséjt írta:

De a Köztársaság nem tartotta vissza a kilépőket

De ha visszatartja, akkor se hívhatnánk polgárháborúnak. Az amerikai függetlenségi háború sem polgárháború. A 48-as forradalom és szabadságharc sem az.

 

Polgárháború az lenne, ha mondjuk az állampolgárok egy csoportja úgy döntene, hogy háború útján megdönti a jelenleg regnáló hatalmat az országban.

Link to comment
Share on other sites

34 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Nekem nem ez jött le az EPII elejéből. Palpatine kijelenti, hogy nem fogja engedni kettészakadni a Köztársaságot amely ezer éve fennáll. Tárgyaltak már akkor is a rendszerekkel. Az egész EPII lényege ez a konfliktus. Ha mindenkit engedtek volna kilépni akkor nem is lett volna EPII mert egyszerűen nem lett volna konfliktus. 

De az ep2 elején van, amikor még csak a szándék van kinyilvánítva több ezer rendszer részéről, de a film végéig, aztán meg a háború alatt azért elég sok minden megváltozott - bár már akkor is elhagyta jó néhány rendszer a Köztársaságot, és ez tény. A tárgyalások meg arról szóltak, hogy akik benyújtották igényüket a távozásra, azokat megpróbálták erről lebeszélni. Többségében nem jártak sikerrel, de például Eriadu maradt (itt volt kormányzó Tarkin).

A konfliktust az okozta, hogy több ezer rendszer óhajtott távozni hirtelen, ami nyilván nem állt a Köztársaság érdekében, és próbáltak tenni ellene, de ez nem jelenti azt, hogy nem engedték el őket. Mindeközben a Konföderáció egyértelműen fegyverkezett és merényletett kísérelt meg a Köztársaság egyik szenátora ellen, ami tovább szította a konfliktust, ám ennek nincs köze a kiváláshoz, hiszen ez Gunray és Dooku biznisze volt, sok rendszer ekkor még nem volt tagja a Konföderációnak. De mivel a Konföderáció háborúra készült, akár engedik távozni a távozni kívánokat, akár nem, mindenképpen lett volna konfliktus, hiszen a Konföderáció már amúgy is létezett és lepaktált a haderőt biztosító kereskedelmi szervezetekkel. Legfeljebb, ha nem engedik el a rendszereket, akkor tényleg szembenézhettek volna egy polgárháborúval is, miközben egy ellenséges állam is támadja őket De engedték távozni a távozókat. A TCW-ben több ízben is említik, hogy a szeparatisták csak voltak a Köztársaság tagjai. A klónok háborúja nem polgárháború.

Edited by Dzséjt
Link to comment
Share on other sites

Egyértelműen polgárháború volt, ahogy az annak in-universe analógiájaként megfeleltethető  amerikai polgárháború is az, amely során az Unió (=USA) harcolt a Konföderációval szemben. Utóbbi tagjai önként hagyták ott az USA-t, így itt is de facto két szövetségi állam háborújáról beszélhetünk, mégis, a polgárháború voltát senki nem kérdőjelezi meg. A klónháborúkat is a Köztársaság belső válsága eredményezte, nem egy külső hatalom támadásáról van szó.

Link to comment
Share on other sites

12 perccel korábban, Nute Gunray írta:

A klónháborúkat is a Köztársaság belső válsága eredményezte, nem egy külső hatalom támadásáról van szó.

Azért ez ennél komplikáltabb. A Köztársaság belső válsága eredményezte a szeparatista krízist Dooku szervezkedésének hála, de az elégedetlenkedő tagállamok addig nem akartak kilépni, amíg nem volt alternatíva. Ez lett a háború előtt a külső gyűrűben, Raxus központtal (ami sosem volt a Köztársaság tagja, ezt fent rosszúl írta - összekevertem az Onderonnal) megalapított Független Rendszerek Konföderációja. Eme, köztársaságon kívüli világokból (például a Geonosisból) létrejött állam volt az az alternatíva, aminek köszönhetően az elszakadni kívánó világok (tagállamok) a tettek mezejére léptek, és az ep2 elejéig kinyilvánították elszakadási szándékaikat - illetve néhány ki is vált már az ep2-t megelőzően, ilyen például az Ando. Palpatine-ék azért kezdtek tárgyalni, hogy a még nem elszajadt világok maradjanak. Nyilvánvalóan a Köztársaságnak nem volt érdeke egy ilyen hirtelen lemorzsolódás, ahogy az sem, hogy egy agresszív hatalom a szomszédságukban megerősödjön. Nyilván Dooku sem véletlen alapított ilyen kormányt.

De, ha itt megáll a dolog, valószínűáleg nem lett volna háború. A problémát az okozta, hogy egyre egyértelműbb volt, hogy a Konföderáció fegyverkezik és Dooku háborút akar szítani, és törekvéseit a kilépett és a független világok is támogatják. Ezért is gyanakodott arra Padmé, hogy a gróf állt az ellene irányult merénylet mögött. Amikor Obi-Wan erre bizonyítékot lelt, megvolt a cassus beli, a Köztársaság megtámadhatta az Konföderációt. De ekkor az még főleg kereskedelmi szervezetekből és olyan világokból állt, amik nem voltak részei a Köztársaságnak. A kereskedelmi szervezetek, meg mint azt jól tudjuk a TCW-ből, szintén függetlenek.

A tömeges kiválás az első geonosisi csata után történt meg, ahogy azt Yoda megjósolta az ep2-ben: ha Dooku megszökik, még több rendszer áll az oldalára. Dooku ezt tízezerre becsülte a csata előtt. A Szenátus ez ellen amúgy sem tehetett semmit. Egyrészt, ha ellenkezik, akkor tényleg polgárháborúval néznek szembe, miközben egy külső hatalom is támadja őket. Másrészt, demokratikus államról van szó, és elég nehéz lenne a jók szerepében tündökölni, ha közben fegyverrel tartják meg a tagokat a szabad választás égisze alatt. Ezért is engedték el őket, aztán, ahogy írtam, később fegyverrek visszacsatolták őket (hogy a Köztársasághoz vagy a Birodalomhoz, az lényegében mindegy).

Megjegyzem, még ez is bámulatosan ellenőrzött körülmények között zajlott, hiszen a legfontosabb, magbeli világok egyike sem lépett ki a Köztársaságból, ezért is rekedt meg a háború a Gyűrűkben, mert csak peremvidéki világokon, illetve a Köztársaságba soha be nem lépett világokon dúlt a háború.

 

Plusz, az Amerikai Államok Konföderációjánál vitáznak arról, hogy független államnak tekinthető-e, mivel az Egyesült Államok nem ismerte el azt és a kilépési szándékát törvénytelennek nyilvánították, ellenben az SW-n belül a Köztársaság elismerte a Konföderáció független állam mivoltát, a kilépést pedig legimitizálták. Soha, egyetlen filmben vagy TCW epizódban se volt arról szó, hogy a Köztársaság törvénytelennek nevezné a kilépési szándékot, vagy még a Köztársaság tagjának tekintené a kilépett tagokat. Ellenben több műben, köztük TCW epizódokban erősítették meg, hogy a Konföderációban lévő világok volt köztársasági világok, és ha vissza szeretnének térni, akkor újra csatlakozniuk kell (pl.: Onderon - Ahsoka vetette fel Luxnak az újracsatlakozás lehetőségét).

 

Talán a helyzetet ahhoz lehetne hasonlítani, ha Magyarország, Lengyelország, Horvátország és Románia kilépne az Európai Unióból, aztán csatlakozna egy frissen alakult Észak-Kelet Európai Konföderációhoz, ami aztán megtámadná az Európai Uniót. Ez sem lenne polgárháború.

  • Like 1
  • Tetszik 1
Link to comment
Share on other sites

A Független Rendszerek Konföderációja egy önelnevezés, szlogen, amely a Köztársaságtól való elkülönülést is jelenti, így nem bizonyíték arra, hogy az eredeti tagjai nem voltak eredetileg Köztársaság-bolygók. Geonosis esete persze ez. de az annyiban nem egy mezei tipikus példa, hogy Kisebb Poggle főherceg rendesen benne volt az események sűrűjében és némileg több fogalma volt Dooku valós céljáról, mint egy mezei szakadár szenátornak. A Propaganda c. magyarul is megjelent kézikönyv egyértelműen közli, hogy eredetileg a Raxus is a Köztársasághoz tartozott (24. old.), olyan más bolygók mellett, mint a Sullust, Onderon vagy Ando.

 

Ha van egy galaktikus kormányzat, amely úgy-ahogy, de lefedi a civilizált világok túlnyomó részét, majd ebből a pángalaktikus kormányzatból gazdasági és más megfontolások miatt egyes elégedetlenkedők kiválnak, akik aztán háborút indítanak a szupremáciáért, az nem más, mint polgárháború. Lehet persze idézni a magyar wikipédiát, hogy az amerikai polgárháború elnevezés is vitatható, de pár történészen kívül a szakma 95%-a ezt a terminust használja. A klónháborúk a legtipikusabb polgárháború az egész saga-ban, sokkal inkább polgárháború, mint az Ellenállás és az ismeretlenből előbukkanó Első Rend konfliktusa.

  • Nem értek egyet 1
  • Tetszik 3
Link to comment
Share on other sites

35 perccel korábban, Nute Gunray írta:

Propaganda c. magyarul is megjelent kézikönyv egyértelműen közli, hogy eredetileg a Raxus is a Köztársasághoz tartozott (24. old.)

Igazad van, ebben tévedtem.

Link to comment
Share on other sites

A hivatalos Disney/Lucasfilm kiadványnak számító On The Front Linesban ezt írják a Klón háború felvezetésénél:

 

The allegiance of thousands of Republic worlds followed, each of them eager to ally with Dooku's splinter government. The movement called intself the Confederacy of Independent Systems. Its members became known as Separatists. Faced with a looming civil war, Supreme Chancellor Palpatine responded to the crisis with empty negotiations that went nowhere.

 

 

  • Köszönöm 1
  • Tetszik 1
Link to comment
Share on other sites

Maga az, hogy a Köztársasági emberek (katonák, szenátorok stb) nem egyszer szeparatistának, szakadárnak nevezik az FRK-t az nem azt jelenti, hogy igenis nem tekintik különálló államnak az FRK-t?

Szeparatista: (politikai) függetlenségre törekvő, elszakadásra törekvő.

Link to comment
Share on other sites

  • 5 months later...

  

4 órával ezelőtt, Brodie írta:

Mit talált ki?

Nekem sokkal jobban tetszik az, amit a film sugall, hogy feltétlen engedelmesség van bennük, egy "hipnotizáló" chip nélkül.

Ha csak a filmek léteznének oké is volna, de TCW nem egyszer rámutatott, hogy a klónok többek, mint droidok amik, ha kapnak egy parancsot azt mindenképp végrehajtják egy szó nélkül.

3 órával ezelőtt, NorbiLordi írta:

Lehet még azelőtt lett ez kitalálva, hogy Palpatine kancellár lett volna arra az esetre, ha valami miatt nem ő ül a székben. Gondolom az aktuális kancellárt kikiálltották volna Jedi kollaboránsnak, aztán a klónok őt is puskavégre kapják.

Nem is a parancsláncolattal volna a baj, hanem azzal, hogy épeszű klón (legalább is a legtöbb) ezt nem hinné el amit a parancs közöl és nem hajtaná végre hacsak nincs megkeverve az agya durván. 

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Reply to this topic...

×   Pasted as rich text .   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored .   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Recently Browsing   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...

Important Information