Nute Gunray

Michael Reaves: Az árnyak utcája Reaves továbbra is élvezetes stílusban ír. Gyakorlatilag kaptunk egy krimit SW-köntösben. A camaasi fényművész, Ves Volette gyilkosa utáni nyomozás a legérdekesebb része a könyvnek. Az adatok kielemzése, az információk gyűjtése, a különböző nyomozási technikák... miközben egyre többet és többet kapunk a Coruscant mindennapi életéből. Jax-ék sztorija mellett további két szálat kapunk: Typho és Aurra Sing. Az egykori nabooi testőr szerepeltetését összességében feleslegesnek éreztem, és a végére sem győződtem meg teljesen, hogy volt-e értelme őt behozni. A Padmé iránti vonzódását is erőltetettnek éreztem. A Volette-szál mellett meg különösen szembetűnő volt az ő nyomozásának összecsapott volta. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy Darth Sidious, mint utas, bármilyen utaslistán is ezen a néven szerepelt volna... És hogy ebből Zypho rögtön arra következtetett, hogy Vader a gyilkos, nem volt teljesen világos. Azért a végére szép búcsút adtak a karakternek. Aurra Sing vérszomjas fenevadként volt ábrázolva, ehhez képest túl sokszor sikerült megszívatni és inkább csak sodródott az eseményekkel. A nyomozás során a csapat egyre inkább összeszokott. Jax, Den és I-5 párbeszédei végig dinamikusak. Jax vonzódása Dejah iránt, valamint a zeltron nő szépségének és csábító feromonjának állandó kihangsúlyozása néha már-már komikus volt, itt talán kicsit túllőtt a célon a szerző. Furcsa volt Jax döntése, hogy azok után, hogy Laranth feláldozta a fél karját érte, valamint felfedte iránta való érzéseit, mégis inkább Dejah, és az ő delejes kisugárzása mellett döntött. Nem ezt szoktuk meg a hősöktől, de talán ez a változatosság nem is akkora baj. A könyv egyetlen komoly hibájának a kronológiai zűrzavar hozható fel. Egyébként is rendszeresen felmerül bennem az az érzés, hogy a SW-írók, legyen az Legends vagy canon, nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy a Birodalom mindössze két évtizedet ha létezett. Itt is totál katyvasz van. A Vadászó árnyék eseményeire, hol mint 23, hol 18 évvel ezelőtti történésekre utalnak, miközben több elejtett megjegyzés is van arról, mintha a Birodalom már régebb idő óta létezne, mint néhány hónap. Furcsa, hogy ilyen ordító hibák bennmaradnak a végleges változatban, hiszen egy mezei SW rajongó, aki könyveket olvas, álmából felverve tudja a bűvös számsort: 32 - 22- 19 - 0 - 3 - 4 A kronológia miatt levonok fél pontot, így 4,5/ 5

Megmondom őszintén, én olyan érdektelennek és fantáziátlannak találtam a grysk-eket a Thrawn: Szövetségek-ben, hogy meglepne, ha bármi komolyabbat terveznének velük a Story Group fejesei.

Jaj ez gáz, hol volt a szakmai lektor úr?.

Lucenót én is hiányolom. Szerintem is maradjon az Árulás cím.

Én ezt a könyvet várom a legjobban az idei felhozatalból.

Boldog születésnapot Norbi! Boldog névnapot Donát!

Sajnos én mindent megveszek rögtön a megjelenés után. 70% durva. Az Elveszett csillagok most kevesebb mint 1200 ft. Lejárnak a jogok, gondolom ez van a háttérben.

Én fennmaradtam, de nem volt érdemes.

A sötét hangulat engem az első évadban egyáltalán nem zavart, de kicsit olyan volt a történet, mintha a készítők sem tudták volna, mit akarnak kihozni az egészből.

Boldog születésnapot, Frenkie!

Gratulálok, Zoli! Ez életre szóló fantasztikus élmény.

Utólag is boldog születésnapot, Jake! Lenci, Luke, boldog születésnapot!

Ez a jelenet a film megkoronázása volt. Ámulatból ámulatba estem. Vader a materializálódott rémálom, az elnyomó és brutális Birodalom leképeződése. És mindezek ellenére a lázadók tudják, hogy mi a tét. A biztos halál tudatában csak átjuttatták azt a nyomorult disc-et.

Szerb Antal stílusát imádom, A Pendragon legenda máig az egyik kedvenc olvasmányom.

Jó ezt így összegezve látni.

Michael Reaves: A Jedik alkonya Nagyon régóta vártam már ennek a sorozatnak a megjelenését. Coruscant a SW egyik, ha nem a legizgalmasabb helyszíne. Egész sorozatokat el tudnék képzelni, amely során a szereplők egy pillanatra sem hagyják el ezt a gigászi városbolygót. Reaves regényében is ez történik. A Szárnyas fejvadászt és más sci-fi klasszikusokat alapul véve, a szerző oly érzékkel tölti meg élettel a Coruscant alsó fertályát, hogy az olvasó szinte érzi a számtalan lény kavalkádjának bűzös kipárolgását, a szeméthalmok és roncstemetők émelyítő szagát. A sok-sok faj említése. Ez teszi élővé a regényt. A helyszín azonban csak az egyik része a dolgoknak. Egy jó történetnek kellenek emlékezetes, mi több szerethető karakterek is. Ez maradéktalanul sikerül is. A szabadszájú részeges sullustit, Den Dhurt már korábban megismerhettük. Az egyre inkább emberré váló I-5-öt nem különben. Jax szinte kiköpött mása tragikus sorsú apjának. Aztán ott van Kaird, akinek különlegességét fajának egyedi vonásai adják. Számos utalás történik a korábbi könyvekre, amelyeknek felfedezése növeli az élvezeti faktort. Most már örülök, hogy előbb a Medstar-duológiával kezdtem, illetve jól tettem, hogy újraolvastam nem sokkal korábban A vadászó árnyékot. Persze ezen kis bónuszok nélkül is működik a történet, mégis így az igazi számomra (egyedül sajnos a Töréspont maradt ki számomra, amely Nick Rostu révén szintén több utalás tárgya, de ezt majd igyekszem a nagyon közeli jövőben pótolni). A regényen érződik, hogy valami nagyobbnak a bevezetője. A szereplők bemutatkoznak, I5 végre rátalál egykori gazdája elveszettnek hitt fiára... az igazi kalandok csak most következnek. Even Piell szerepeltetésének méltatlan hátterét sokan ismerjük... mindez azonban, 2014 óta már lényegtelen. Egyébként is talán az lenne a legjobb, ha az egész TCW-t kivennénk a Legends-ből, így lenne egy koherens klónháború kronológia a régi idővonalat illetően is. Bevezető jellege miatt 4/5. Reaves továbbra is az egyik legjobb stílusú SW-író.

Ez valóban érdekes.

Így van. A lemaradás behozása a hazai megjelenéseket illetően már így is illúzió, hiszen az amerikai képregénydömpinggel pl. a magyar piac nem tud versenyezni. A felnőtt regényeknél szerencsére más a helyzet. A Szukits ezt most jól menedzseli. Én a Queen's Shadow-t és a Master and Apprentice-t várom a legjobban.

Boldog új évet!

8 saga, 2 spin-off film és számtalan animációs epizód után is a legeslegnagyobb kedvencem az a bizonyos mintegy 20 mp-es dallam, amely felhangzik akkor, amikor Luke nekitámad Vader-nek. Számomra ezzel lesz tökéletes ez a jelenet.

Valóban minőségi munka lett.

Igen, jó pár éve volt valami verseny. A Saboteur fordítása az én munkám.

Snoke halála... fantasztikus volt. Először döbbentet éreztem, majd megelégedést, hogy innentől már tényleg minden kiszámíthatatlan. És abban a pillanatban, ahogy Snoke lefordult a trónszékről, tudtam, hogy másodlagos dolog, hogy ki volt ő valójában és honnan jött.

Ez egy megindító, lelkesítő jelenet, még akkor is, ha tudjuk, hogy szinte már másnap rosszul alakultak a dolgok. Hovatovább Nute Gunray-t tíz év alatt sem sikerült elítélni egyértelmű bűneiért. Az EP4 után legalább van egy rövid periódus, ahol a lázadók ki tudják használni a Birodalomban beállt zavart, tanácstalanságot.

Na meg persze azóta tudjuk, hogy itt sem mentek olyan simán a dolgok, bár itt ünnepelnek, valójában egy helyi polgárháború alakult ki a városbolygón számos civil áldozattal (ld. Utóhatás-trilógia).