Nute Gunray

Az első rész nekem is jobban tetszett, de ez sem volt rossz. Két epizód után nem jelenteném ki, hogy egy helyben topogtunk, hiszen Kaz még csak most ismerkedik az állomással. A beilleszkedés egyelőre nehézkes, és ahogy Dzséjt is írta, üdítő változatosság, hogy ezúttal nem egy mindenhez értő hőssel van dolgunk (Rey és Ezra a semmiből jött, még is rögtön feltalálták magukat minden élethelyzetben). Remélem, a kémkedés szál lesz ennél komolyabb szintű is: Kaz gyakorlatilag most mindazt bemutatta, hogy miként nem szabad ennek a feladatnak nekilátni. Úgy látszik, az idegesítő aleena, Grevel főhősünk nemesis-e lesz az első időben. Remélem a halak közt végzi az óceánban. Tetszett, hogy ha már a sequel trilógia számomra érthetetlen módon teljesen hanyagolja a bevett SW-fajokat, a Resistance legalább felhasználja őket. Ezúttal kaptunk egy neimoidit és egy quarrent is. A csápos képű kalózvezér nagyon jól nézett ki a sisakjában. A kalóztámadás látványos volt, és nekem is tetszik, hogy Kaz nem verte nagydobra, hogy ő mentette meg a Colossus-t. Talán már maga is rájött, hogy ezúttal keményen és elszántan kell dolgoznia, hogy elfogadtassa magát az állomás lakóival. Nehéz szituáció lehet neki, hisz eddig apja révén mindenhol érvényesülni tudott, aki befolyását felhasználva betette őt a különböző programokba. Az utolsó snitt azt is megmutatta, hogy a kalóztámadás nem egy spontán akció volt, hanem egy nagyobb terv része. Az Első Rend nagyon is ott van a közelben és szervezkedik. Szegény nagyképű neimoidinek nem sok jövőt jósolok. Ez a faj mindig negatív köntösben bukkan fel, egyébként. A legvégén felbukkant egy régi ismerős is: Phasma. Az eredettörténetét tartalmazó regényt olvasva már egészen más szemmel néztem rá, mint a két film nézésekor. És valóban, most sokkal félelmetesebbnek tűnt, mint bármikor előtte. Kíváncsi leszek, mennyi szerepet kap ezután.

Megnézve a pilot duplarészt, pozitívan csalódtam. A humort nem erőltették túl, vagy legalábbis bőven az ingerküszöbömön belül volt, és a nagy része jól működött. Bár én korábban sem aggódtam e téren, de a látvány is bejött. A gépek csodálatosak, az óceánbolygó nem különben, de ami a legjobban bejött az az, hogy a Colossus él és vibrál! Tömegjelenetek sokasága, sok-sok faj és egyéniség... a Rebels-t ezen a téren már most lekörözte az új sorozat. Legyen az kantin, kikötő, piac, itt valóban elhiszi a néző, hogy az állomáson rengetegen élnek. Pedig a rész annyira nem is indult jól. A bevezető űrcsata (ha egyáltalán annak lehet nevezni) unalmas volt, a párbeszédek sótlanak, de szerencsére utána beindultak az események. Minden nyafogása ellenére Kazuda nekem szimpatikus fickó. És bár, tegyük hozzá, annak ellenére, hogy sok más SW-hőstől eltérően ő nagyon is tisztában van származásával, és valószínűleg eddig soha igazán nem kellett megszenvednie semmiért, mégis az elhidegült apa-fiú viszony révén ő is hasonlatos azon tipikus kalandvágyó hősökhöz, akiket már olyannyira ismerünk Luke-tól kezdve. Azért remélem, hogy az apuci nagyobb szerephez fog jutni valami módon (már csak a feltételes politikai szál miatt is). A sokszor idétlen Kazuda mellett Poe már-már bölcs és sokat látott vezetőnek tűnt. Jut eszembe, hatalmas volt a Leia-cameo. Nagyon kíváncsi leszek, hova fog kilyukadni a srác küldetése; egyelőre ötletem sincs, ki lehet az Első Rend kémje. Remélem, a készítők nem az evidens megoldást választják, és nem valami ellenszenves alak lesz az, akit már a legeleje óta utálunk. Ejtsünk pár szót a mellékszereplőkről: Neeku-t egyelőre nem tudom hova tenni, az elején iszonyat idegesítő volt, szerencsére később már visszavett egy kicsit magából. Jarek a tipikusan sokat látott, megcsömörlött veterán, aki már nem akar belekeveredni semmibe, de tudjuk, hogy úgy is befog. Nagyon kíváncsi vagyok az előéletére. Torra Dozából és Tam Ryvorából egyelőre nem sokat láttunk. A cselekményt olyan érdekes mellékszereplők színesítik, mint Z néni, Bolza Grool vagy éppen az Orka-Flix páros. Visszagondolva, a TCW pilot epizódjához képest a The Recruit nekem jobban tetszett, a Spark of Rebellion-nal meg talán egyenértékű. Ez egy kimondottan jó kezdés, meglátjuk, milyen lesz a folytatás.

Még a Tatooine-nak sincs hivatalos magyar megfelelője, forráskönyvek, ill. regények magyar változataiban rendre "Tatuinként" szerepel. Kíváncsi vagyok, ezt a sorozatcímet hogyan fogják fordítani idehaza, ha egyszer a tv-k közelébe jut.

Engem sem villanyozott fel, de Freed eddigi könyvei tetszettek (az Inferno osztagot még nem olvastam). Szerk: Most nézem, azt Christie Golden írta.

Sose értettem, hogy ez miért van így, ebben a kontextusban tálalva. A fiatalabb generációt szerintem egy Star Wars esetében a pörgős akciójelenetek, fogathajtóversenyek, fénykardpárbajok, nagy csaták érdeklik, semmint a "mókázások". Úgyhogy a részemről ez mindig is egy fals érv volt. Nem örülök, persze, attól is függ, hogy ezek milyen színvonalú mókázások lesznek.

Azt lehet már tudni, mennyivel fog játszódni az EP1 eseményei előtt? Vagy egy hosszabb időszakot ölel fel, amelynek végén eljutunk a Naboo feletti blokádhoz és a kudarcba fulladt Jedi-misszióhoz?

Nekem is.

Csodálatos első kép, én nagyon sokat várok ettől a sorozattól. Az pedig, hogy Jango Fett valóban mandalori volt, vagy sem, lényegtelen, jelen sorozat szempontjából még inkább.

Várjuk az infókat.

Nagyon jó lett, így sokkal áttekinthetőbb.

Leszavaztam én is.

A címszereplő népszerűsége miatt szerintem.

Én is jártam így a postával. Menj be, és reklamálj.

Na majd, ha eljutok én is idáig, nem felejtem el elolvasni ezt a kritikát.

Sajnos, valóban az új kánon éra egyik leggyengébb regénye.

Gratula! Pár év és már olyan fórumtársaink is lehetnek, akik azután születtek, hogy ez a fórum létrejött.

Hát nem tudom ennek mennyi értelme/létjogosultsága van. Általában, ha felmerül egyáltalán, ismert írók, színészek, zenészek vagy sportolók haláláról szoktunk megemlékezni, erre pedig megvannak a megfelelő topikok. Nyilván van, aki egyszerre több műfajt űz(ött), de Elvis Presley-ről is könnyedén el lehet dönteni, hogy inkább zenész, mint színész, stb. Más "szakma" meg nem igazán kerül szóba, a politika alapjába véve tiltott dolog itt a fórumon.

Isten nyugosztalja. Lucas után, és nem csak producersége okán, egyértelműen ő volt a második ember az első két film készítése során. A hiánya meg is látszik a ROTJ-n.

Michael Reaves & Steve Perry: MedStar 1: Harctéri sebészek Azt már eddig is tudtuk, hogy Reaves kiváló mesélő: ha kell, vérbeli pszichothrillert ír (Vadászó árnyék), ha kell, egy harci állomás személyzetének mindennapi életét mutatja be, azok rutinfeladataival és titkolt morális dilemmáikkal együtt (Halálcsillag). Jelen duológia első része leginkább az utóbbi könyvre hajaz: a helyszín azonban most egy felszíni mozgatható kórházi állomás egy mostoha éghajlattal és terepviszonyokkal megáldott mocsaras bolygón. Reaves és Perry kitűnően ért ahhoz, hogy hétköznapi szereplőket emel a cselekmény (vagy éppen nem cselekmény) középpontjába, ez itt sincs másképp. Sebészek, újságírók... egyedül Barriss Offee lóg ki ebben a tekintetben a sorból, de itt ő leginkább csak megfigyelő. Aki instant akciót, háborús jeleneteket vár, az csalódik... A Drongaron folyó csatározások, amelyek egy értékes növényért folynak, jelezve mindkét szervezet képmutató voltát, csak a háttérben jelennek meg, a sérült klónok képében, akiket folyamatosan szállítanak a telepre. Az orvosok minden logisztikai hiányosság ellenére megteszik a tőlük telhetőt. A nagy Köztársaság még azt sem engedi, hogy a helyszínen kitermelt botát az orvosok felhasználhassák gyógyításra... annál az a cucc értékesebb, mintsem klónok felépülését szolgálják. Történetről nem is igazán beszélhetünk: a szerzőpáros a sebészek mindennapos, ám mégis heroikus küzdelmeit mutatja be. Minden szörnyűség ellenére megpróbálnak civilizáltnak maradni: kártyáznak, zenélnek, szerelmek szövődnek. A kívülálló Den Dhur is hamar beilleszkedik a közebe, bár egyfajta távolságtartás végig jellemzi az ő karakterét. Újonnan érkezik a már jól ismert I-5. Annyira kíváncsi lennék, mi történt vele az elmúlt 12 év során. A főszereplő Jos Vondar világképe rengeteg kihíváson megy keresztül a háborús körülmények hatására: rá kell jönnie, hogy a klónok nem puszta hús-vér droidok, míg maguk a droidok is lehetnek "érző", saját személyiséggel bíró egyedek. A könyv végére arra is rá kell jönnie, hogy az otthoni (koréliai) családi tradíciók kíméletlen betartása nem minden esetben szolgálja egyéni boldogulását. Emellett, persze, a háború vonzza az ügyeskedőket, a zavarosban halászókat is. Persze egy huttól (Filba) nem is várhatunk mást (mit keres vajh' a Köztársaság kötelékében?), de az abszolút morális mélységet egyik oldalról a sakiyai admirális, Tarnese Bleyd képviseli. Végtelenül ambiciózus, sértett, emellett mohó, és elköveti azt a hibát, hogy ujjat húz a Fekete Nappal. Ez lesz végül a veszte. Bleyd számára a háború egy lehetőség arra, hogy megszedje magát. A másik morális mélységet Phow Ji jelenti. Ő abszolút valóságos figura, azoknak a háborúban parazitaként megjelenő paramilitáris szabadcsapatok tagjait jeleníti meg, akik kihasználva a háborút, válogatás nélkül gyilkolnak, fosztogatnak, terrorizálnak, mert a háborús logika mentén védi őket a mögöttük álló egyik hadviselő fél propagandisztikus okokból. Phow komoly kihívást jelent Offee számára, hogy fékezze indulatait, illetve kordában tartsa a szüntelenül jelen lévő Sötét Oldalt magában, amely bizonyosan a könnyebbik útnak tűnik számára. Offee azonban (itt még) sikerrel jár. Bár a könyv karakterdráma, és az akciókat a magam részéről nem hiányoltam, azért sokszor éreztem üresjáratot a könyv olvasása közben. A megfelelő egyensúlyt cselekmény és dráma között nem minden esetben sikerült megtalálnia a szerzőpárosnak, érzésem szerint. Azért így is kellemes olvasmány, de nem kiemelkedő. A folytatásra nagyon kíváncsi vagyok. 4/5.

Szerintem ő a canon-ban is egy rég elfeledett kor egykori hadura. Egyébként az ő neve már a Solo filmhez készült útmutatóban is felbukkan.

Heti egy rész, ennek nagyon örülök.

És ahogy nézem a Brian Daley-féle Solo-trilógia bizonyos elemeit is.

Az új regényeket már olvassa valaki?

Nagyon köszi, megnyugtató, hogy ilyen megbízható fórumtársnál van a fordítás.

Michael Reaves: A vadászó árnyék Sok év után most olvastam el újra ezt a nagyszerű regényt. Bár az idő múlásával valamelyest kopott a varázsából, még így is egy jól megírt történetről van szó. Reaves mesterien adagolja a feszültséget, miközben a szereplők motivációit is megismerhetjük. Arról nem is szólva, hogy a Coruscant romlott alvilága talán itt először lett igazán bemutatva. Mégis talán ami leginkább elgondolkodtatja az embert olvasás közben, hogy sokszor milyen nüanszokon múlott, hogy a Sithek terve nem tudódott ki. Ha Lorn talán kicsit megbízik a Jedikben.... ha nem sétál b óvatlanul egy térfigyelőkamra látószögébe... ha Darsha haláláért nem akar bosszút állni Maulon és nem passzolja le hűséges droidját egy megbízhatatlan barátnak.