Nute Gunray

Timothy Zahn: Thrawn Timothy Zahn a legjelentősebb EU-író, gyakorlatilag az ő regényeitől kezdve számolhattunk a kiterjesztett univerzummal. Olyan emlékezetes karaktereket alkotott, mint Talon Karrde, Mara Jade vagy éppen jelen könyv címszereplője, akiket még azok is ismertek, akik ki nem állhatták az EU-t (immár Legends). A Coruscant elnevezése szintén Zahn érdeme, akinek hozzájárulása a SW-univerzumhoz jelentős, így gyakorlatilag irigylésre méltó pozícióban találta magát. Egészen az új kánon megszületéséig, amikor az író hosszú évekre parkolópályára került. Szerencsére a Disney (vagy konkrétan a Story Group) mindig is hangsúlyozta, hogy az "arra érdemes", a koncepcióba beleférő történetekből igyekszik minél többet meríteni. Ezek után idők kérdése volt, hogy a talán legnépszerűbb mozgóképen kívüli karakter, Thrawn is átkerül a canon-ba. Zahn dönthetett volna úgy, hogy eddigi történeteinek szanálása után ebben ő már nem vesz részt, de szerencsére ezen felül tudott emelkedni, és így magára a kreátorra tudták bízni Thrawn élettörténetének megírását. Talán vannak jogos kritikák Zahn-t illetően: önismétlődő történetek, saját univerzum alkotása az univerzumon belül, túlzott Star Trek-hangulat a könyveiben. Ám mostani regényében is azt éreztem, mint az előzőkben: Zahn hihetetlenül érdekesen és lendületesen tud írni, a remek párbeszédek viszik előre a cselekményt (a könyv végén Thrawn és nemezise Nightswan érvrendszereinek szembeállítása egyszerűen pazar), amellett, hogy a birodalmi bürokrácia és politika útvesztőiben is eligazítja az olvasót. Luceno legutóbbi könyveiben (Tarkin és Katalizátor) a politikai szálat néha száraznak és unalmasnak találtam, pedig én ezekre mindig fogékony vagyok. Itt viszont nagyon is működött, Zahn érdekesen írt egy eddig igencsak elhanyagolt témáról. Ez az a korszak, amikor a Birodalom elnyomó, de még nincsen totális diktatúra. Kimondottan tetszett az, hogy a propagandában Palpatine egyáltalán nem az a rusnya, kámzsás alakként jelenik meg, mint ahogy mi ismerjük. A könyv Thrawn felemelkedését mutatja be. Zahn több elemet is átvett korábbi könyveiből, pl. megtalálásának körülményeit. Miután a Birodalmi Akadémiára kerül, kap mellé egy társat Eli Vanto zászlós személyében, aki először ezt kényszerű kitérőnek tekinti pályafutásának elején. Az ő szerepe arra szolgál, hogy az olvasó is feltehesse magában azokat a kérdéseket, amelyek révén kibontakozik Thrawn taktikai nagysága és gondolkodásának mozgatórugói. Nagyon tetszettek azok a részek, amikor az eseményeket Thrawn szemén keresztül nézzük, aki hihetetlen éleslátással elemzi tárgyalópartnereinek testbeszédét. Emellett Thrawn katonai zsenialitása mellett megismerhetjük gyengeségeit is: a politikában hihetetlenül járatlan és naiv, itt egyengetésre szorul. Talán majd a későbbiekben kiderül, hogy ez azért van, mert a chiss-ek társadalma olyannyira eltérő szerkezetű, hogy ott az ehhez hasonló machinációk nem érvényesülnek, vagy ez Thrawn személyes velejárója. Mindenesetre, ahogy láthattunk a Rebels-ben is, ezen a téren is tanulóképes, és egyre inkább integrálódik a birodalmi katonai és civil hierarchiába, szövetségeseket gyűjtve maga köré. Az azért mindent elmond a Birodalomról, hogy Thrawn (és ezzel Vanto) karrierje is akkor lódul meg, amikor politikai hátszelet kap Tarkin személyében. A katonai győzelmek és a folyamatos eredményesség önmagában nem jelent automatikus húzóerőt, van egy plafon, amit a politika nélkül még Thrawn sem tud átütni. Thrawn mellett a másik főszereplő Arihnda Pryce, aki egy normális, ambíciókkal fűtött, a peremvidékről menekülni kívánó tehetséges bürokratából ebben a könyvben válik azzá a hideg, számító és kegyetlen hatalomtechnikussá, akit a Rebels-ben megismerhetünk. Az ő fejezetein keresztül pillanthatunk bele a Birodalom (vagy inkább Coruscant) politikai életébe, a fényűzéses partiktól kezdve a küzdőtermekig, a csekély befolyást kifejteni tudó NGO-k működésén át a politikai zsarolások és megtévesztések útvesztőjéig. Ezen út során Pryce és Thrawn számos pontban keresztezik egymást. Mindketten nehéz helyzetből emelkednek fel. Az egyikük az Ismeretlen Régióból jött, a másikuk a Peremvidékről. A katonai zseni és a politikai machinátor. Végül Tarkin egyengetése alatt szövetségesek lesznek, mintegy kiegészítve egymás hiányosságait. A batonni incidensben aztán személyük különbözősége is előtérbe kerül. Míg Pryce tömegmészárlást hajt végre, hogy saját karrierjét megmentse (mégis összetett karakterét mutatja, hogy szüleit annak ellenére védelmezi, hogy azok gyaníthatóan lázadó-szimpatizánsok), addig Thrawn mindig úgy alakítja stratégiáját, hogy az a leehető legkevesebb áldozattal járjon. Még saját ellenségének, az évek óta üldözött Nightswan-nek is felajánl egy pozíciót a Chiss Birodalmon belül. Batonn egyébként is egy remek példa arra, hogy az elégedetlenség magvai először azokon a helyeken szóródtak el, ahol a helyi klientúra még az átlaghoz képest is kizsákmányolóbb és korruptabb volt. Utalás is történik arra, hogy maga Pryce is túl szorosan tartja a gyeplőt, így a Lothal is egyike azoknak a helyeknek, ahol a rendszerellenes lázadók feltűnnek. Pryce túl gyorsan emelkedik fel, ennélfogva agresszív és törtető, a hatékony uralom eszközeit a nyers erőszakon kívül nem ismeri fel. Rajtuk kívül még jelentősebb szerephez jut Yularen, a kedvenc birodalmim. Az ő karaktere mindig érdekes volt. A sokáig az egykori EU-ban is mellőzött, csak egy kártyajátékban elnevezett karaktert végül a TCW emelte ki az ismeretlenségből. Ő a tökéletes katona archetípusa, aki nem kérdez, hanem parancsot teljesít. Az alapvetően szimpatikus admirális megtalálja a helyét az új rendszerben is, és ha vannak is morális dilemmái, azt nem mutatja. Úgy hiszem, ő valóban hisz a Birodalomban, amely a rendet biztosítja a demokrácia zűrzavarával és káoszával szemben. Yularen egyedül azt rosszallja, hogy a politika beszivárog minden szférába, még ha csekélyebb mértékben is, mint a Köztársaság idején. Az azért számomra érdekes, hogy egyébként egy admirálisból hogy lehet később a belső elhárítás (BBH) ezredese. Akárhogy is nézem, ez lefokozás. És bár de facto a BBH tisztjei befolyásosabbak és elvileg kívül állnak a katonai hiarchián, Thrawn és majd Pryce is felette áll rangsorban. Az egész könyvet belengi a titokzatos objektum, a Halálcsillag építése és annak hatásai. A Katalizátor megmutatta az építési fázisokat, a különböző kutatási eredményeket és az egyes tudományos osztályok egymáshoz való viszonyát, miközben a Birodalom egyre több törvényt szeg meg, hogy biztosítsa az építést (bolygók ökonómiai katasztrófája stb.). A Tarkinban a címszereplő szemszögén keresztül láthatunk bele a munkálatokba, a logisztikától kezdve az objektum megvédésén át mindent. A Thrawn végre bemutatja a Halálcsillag építésének gazdasági következményeit. Látszólag egymással nem összefüggő adatok, amelyekből csak két olyan nagy koponya, mint Thrawn és Nighstwan olvashatja ki, hogy valami épül. Galaxis-szerte rekvirálások, gyorsított kitermelések, bérrabszolgaság, magánvállalatok államosítása. A könyv hangsúlyozza, hogy a szuperfegyver építése mekkora gazdasági erőforrás elvonásával jár együtt, miközben felborítja az egész nemesfém-tőzsdét. A Halálcsillag építése tudtukon kívül mindenkire hatással van. Pryce családja a politikának esik áldozatául (piros pont Azadi lothali ex-kormányzó karakterének árnyalása miatt!), miután bányájukban értékes dooniumot találnak, Arihnda gyakorlatilag - elvesztve örökségét - evégett indul el azon az úton, ami végül a kormányzóságig vezet, miközben bosszút áll az őt ért sérelmeken. Nightswan, aki meglátja az események rendszerét, emiatt lesz kalózból és csempészből tudatos lázadó. A Halálcsillag teljesen szembemegy Thrawn katonai doktrínájával, aki a gyors csapások híve, minél kevesebb halálos áldozattal. Őszintén rá is mutat a tényre Palpatine-nál, hogy hiába nagy és félelmetes a Halálcsillag, egyszerre csak egy helyen tud ott lenni, és az építkezés a Birodalmi Flottától von el értékes erőforrásokat és költségvetési összegeket. De Palpatine - aki eddigre, mikor már a csúcsra ért, sokat veszt taktikai érzékéből - szinte meg sem hallja. A könyv katartikus pillanata, hogy a két szembeálló fél Thrawn és Cygni (Nighstwan) is arra jut, hogy a Halálcsillaggal (ekkor még a név illetve pontos rendeltetése nem ismert) rosszabb hely lesz a Galaxis. Mindkettejük célja egy, de másképp látják az odavezető utat: Nightswan szerint a békéhez a szabadságon keresztül vezet az út, míg Thrawn a rend és béke viszonyát hangsúlyozza. A könyvnek lesz folytatása, így remélem, arról az ismeretlen fenyegetésről is tudomást szerezhetünk, amelyet Thrawn emlegetett (és végső soron a népe emiatt küldte őt a Birodalom területére). Biztos vagyok benne, hogy nem a yuuzhan vongokat kívánják visszahozni. Vanto összekötő tiszt lett a két entitás között, remélem ő is visszatér. Nagyon kíváncsi leszek, hogy Vader és Thrawn hogyan működik majd együtt, és legelső találkozásuk körülményeinek kifejtését (még Anakinként a klónháború alatt) is nagyon remélem. Nekem a Thrawn egyértelműen ötös, üdvözlöm Zahn-t az új EU fedélzetén.

Ő csak a saját véleményét írta le, szerinte nem illik bele, és kész (bár az érveire én is kíváncsi vagyok).

A magyar felirat néha elég következetlen volt a rendfokozatát illetően. Nekem ő se lett a kedvencem, a lila haj és összességében a kinézete nem igazán jött be. Viszont nagyon tetszett a csavar, hogy végül Poe tévedése bizonyosodott be, ez egy kreatív megoldás volt. Holdo önfeláldozása nagyon szép jelenet volt (bár azt sajnáltam, hogy a moziban az egyébként síri csöndben egy sorral mögöttem valaki belekiáltott, hogy "neee", aztán jött a röhögés).

Nekem ő olyan semmilyen volt. Egy erős jelenete volt, amikor Canto Bight ürügyén a galaxis társadalmi igazságtalanságait fejtette ki.

Nem vagy ezzel egyedül, én sem nézem meg kalózverzióban, még akkor sem, ha nekem meg időm nincs, arra, hogy 4-5-ször megnézzem a filmet moziban. Pedig nagy a kísértés...

Én is hajónak néztem.

Kicsit ehhez kapcsolódva, a film alatt végig éreztem egy keserédes érzést a régi szereplőkkel kapcsolatban. Már nem ők vannak az előtérben, de azért még ott vannak. Aztán szépen lassan el kell őket engedni, sokunk gyerekkorának meghatározó figuráit. Voltak ehhez kapcsolodóan megindító jelenetek, pedig Rian-ék talán egyiket sem szánták annak. Ahogy a statisztaszerepbe degradált Artu levetíti Leia régi üzenetét, ahogy Luke rákacsint C3PO-ra, vagy amikor a lázadók Leia megerősítését várják a film végén, és ő hátranéz, hogy miért nem cselekednek. Annyi legendás hőstettek szemtanúi...

No és azért emlékezzünk meg szegény Ackbar admirálisról is, mégiscsak egy klasszikus szereplő távozott el.

Mindenesetre Luke életét keretbe foglalta a film a naplementés jelenettel.

Luke, amint leporolja a ruháját a lépegetők ágyúlövegei után.

Sajnos a mester most semmi kiemelkedőt nem alkotott, egy dallamot sem tudnék most hirtelen felidézni.

Amikor Snoke-ot félbevágta a fénykard, szinte hallottam Rian nevetését. Erre szinte senki nem számított. Mégis hány olyan film van, ahol a főgonosznak tűnő valakit a film közepén egy szokásos, sablonos, unalmas monológ közben kiiktatják a képből? Zseniális húzás volt. És ahogy Dzséjt is írta egy másik topikban, ezek után én sem igénylem, hogy Snoke múltját és felemelkedését a következő filmben vesézzék ki. Felesleges. Kapjon ő is egy biográfiát, mint Thrawn, Phasma, Tarkin vagy Jyn (az új EU-ban az ehhez hasonló könyvek sokkal általánosabbak, mint a Legends-ben). A fővezér halála utáni összecsapás látványos és izgalmas volt, merész húzásokkal. Azért, amikor láttam, hogy Kylo és Rey milyen magas színvonalon össze tudnak dolgozni, elkezdtem aggódni a lányért. Ami még tetszett, az a trónharci jelenet utózöngéje, amikor Hux fejében egy pillanatra megfordult, hogy most elintézheti legfőbb riválisát. Sajnos 1-2 mp alatt elillant számára ez a lehetőség.

Talán kissé a vesszőparipám, de én továbbra is hiányolom a klasszikus SW-fajokat. Ez főleg a Canto Bight jelenetsorban volt szembeöltő, ahol megannyi, addig sosem látott ocsmány lényszerűség jött szembe. Érzésem szerint a prequel ezt jobban kezelte, ahol a koherencia jegyében a sok-sok új lény mellett a régi fajok is kellő arányban képviseltették magukat. Persze, hozzá kell tenni, ez korántsem nagy negatívum, a film értékéből nálam szinte semmit nem von le.

Én azzal is elégedett lennék, ha csak az EU-ban magyaráznák el Snoke múltját. Az EP6 idején a nézők Palpatine-ről sem tudhattak többet (még a nevét sem jószerivel).

Cukik voltak. Megérdemelnek egy spin-off filmet.

Már hogy lenne felesleges? Luke a szemünk előtt vált a legnagyobb Jedi-mesterré, míg az Erő fogalma teljesen új alapokra helyeződött.

Hát sajnos ebből nem sokat kaptunk az új filmben. A politika ismét csak épphogy érintve volt, az Új Köztársaság sorsáról nem tudunk meg semmit. Valószínűleg konstans anarchia van a galaxisban.

Semmi gond ezzel a véleménnyel, de reagálni rá egyáltalán nem lehet, mert nem írtál semmi konkrétumot. Mi nem tetszett benne? Mi volt a gyalázat? Hol van a logikai bukfenc?

Igen, ez volt a legmerészebb SW-film, ami eddig valaha készült. Egyelőre én se mondom, hogy minden része maradéktalanul tetszett. Ha van olyan SW-film, amiről csak többszöri újranézés után formálódik ki a kompakt vélemény, akkor az ez. Ám annyi bizonyos, hogy a TLJ mérföldkő.

Azt a mindenit, ezt még emészteni kell. Most nem is értékelném pontokban, mert egyelőre kavarognak a gondolatok. Ez a film alapvetően borította fel mindazt, amit az Erőről eddig gondoltunk, tudtunk. A film hangulata semmi más SW produktumhoz nem hasonlítható. Hát ha most lett volna a Madness, erős a gyanúm, hogy Luke fölényesen győzött volna. Minden jelenetét uralta, Hamill lubickolt a szerepben, most játszotta legjobban Luke Skywalkert. Kellő arányban volt a dráma, a humor, az önirónia. Rey nálam most vált kitörölhetetlen SW-legendává. És úgy örülök, hogy nem lett senki híres lánya. Maradt az, aki volt. Sehonnai Rey, aki így végképp hatalmas dolgokra hivatott. Nemezise Kylo, aki immár végképp kultikus gonosszá vált, minden gyarlóságával és kétségeivel. Talán Poe képviselte leginkább a humorfaktort, Finn nálam most kissé háttérbe szorult, az ep7-hez képest itt nem sok emlékezetes jelenete volt. Leia vákuum-jelenete egyszerűen hidegrázós volt. Chewbacca kaeakterével megint nem kezdtek semmit, pedig itt most ki lehetett volna fejteni a Han iránti gyászát. Hux nagy csalódás, ez a film teljesen dehonesztálta őt. Phasma most sem volt sokkal több. Snoke-ból nem lett badass. De mégis kicsoda volt ő? Ez az infó még várat magára. Yodánál elérzékenyültem. Gyakorlatilag áttörte a negyedik falat, és hozzánk, nézőkhöz beszélt. Ackbar off-screen halála nem tetszett. Az új karakterekkel nem voltam kibékülve. Holdo fura látványt nyújtott. Rose semmilyen volt, a kódtörő meg idegesítő. Lando azért jobb áruló volt annak idején. A kaszinóvárost kissé sw idegennek éreztem, de megszokás kérdése az egész. Luke halála csodálatos volt. Meg is könnyeztem nem tagadom. Az egykori parasztfiú a Tatooine-on és most a legnagyobb Jedi mester, amint a naplementét nézi. Fantasztikus.

Uh, Cupsy, sajnálom, az ilyen borzasztóan el tudja cseszni az egész szórakozást. Bocsi, srácok, hogy a film után nem tudtam maradni, de így még épphogy elértem az utolsó vonatomat.

Alig bírtam aludni.

Köszi a szakszerű és izgalmas lebonyolítást!

Vajon a Westend most is a szinkronost kezdi vetíteni, mint tavaly? (Azóta sem éreztem akkora szekunder szégyent...)

Most fogtam fel, hogy holnap új SW-filmet látok. Sajnos annyit dolgozom az utóbbi időben, hogy nem volt időm se ráhangolódni. Találkozunk a Westendben