Nute Gunray

Delilah S. Dawson: Phasma Számomra Phasma az EP7 és az EP8 után is érdektelen szereplő volt; kicsit az új trilógia Boba Fett-je, a látványos krómpáncélon eddig nem mutatott semmit. Ezért nem is igazán mozgatott meg korábban a hír, miszerint regényben mesélik el nekünk az Első Rend kirakatfigurájának eredettörténetét. Phasma a Parnassos szülötte, egy olyan posztapokaliptikus, kietlen világé, amely valóban - ahogy sok helyütt olvastam - leginkább a Mad Max-univerzumra hasonlít. Végtelen sivatagok, őrült társadalmi berendezkedések (lásd Arratu), miközben a túlélés a cél, és csak az győzhet, aki kellően könyörtelen és erős, hogy valamivel meghosszabbítsa rövidnek szánt életét. Ebbe a végítélet előtti állapotba pottyan bele Brendol Hux tábornok és az Első Rend néhány rohamosztagosa, hogy aztán kellőképp felforgassák az eseményeket. A kerettörténetben Cardinal, az Első Rend egyik legtekintélyesebb katonája tartja foglyul az Ellenállás kémjét, Vi Moradit, az ő beszámolóján keresztül ismerhetjük meg a Parnassos-on történt eseményeket. Hogy mennyi ebből az igazság és a tudatos ferdítés, nem tudjuk, de ez így is van jól egy olyan személy esetében, mint a végtelenül titokzatos Phasma, akinek története sorozatos árulások láncolata a túlélés érdekében: előbb szűk családját, majd törzsét, legközelebbi szövetségeseit, utolsó élő rokonait (Frey ill. Siv) árulja el, hogy aztán a magát ösztönös zseninek gondoló idősebb Hux is megtapasztalja, hogy hibát követett el, amikor felengedte a néma harcost a fedélzetére. És most már tudjuk, hogy az Ébredő erőben, miért is árulta el oly könnyedén Phasma a deaktiváló kódokat: az Első Rend eszméjét, politikáját, ideológiáját soha nem tette magáévá, ellentétben a pedáns Cardinal-lal, aki a birodalom emberarcát, jobbik felét képviseli. Phasma számára az Első Rend, ugyanúgy ahogy korábban a törzse, csak egy eszköz, amely révén feljebb és feljebb juthat. Maga a cselekmény számomra több helyen is érdektelen volt. Szerintem a könyv nagy hátránya, hogy egyáltalán nem Phasma szempontjából meséli el a történetet, bár dramaturgiai okokból ez érthető. Így mégis, az ő sztorija kissé a levegőben lebeg, nem tudjuk meg, miként vált ilyen érzelemmentes szociopatává. Amíg a kis csapat eljut A-ból B-be, a bolygó különböző veszedelmeivel kell megküzdenünk, miközben szépen lassan az is kiderül, kik a felelősek a Parnassos múltbeli katasztrófájáért. A "Journey to Last Jedi" felirat félrevezetés, az EP8 cselekményeihez nem sokat tesz hozzá ez a könyv, talán csak annyit, hogy ezután már végképp nem kétséges, mekkora gennyláda ez az Armitage Hux, aki annyi éves áskálódás után megszabadulhatott a nem sokkal különb apjától, Brendol-tól. Összességében számomra ez egy átlagos regény, 3,5/5

Köszönöm a gratulációkat. Köszi Donát a lebonyolítást! Szerintem ez egy nagyszerű vb volt, sokkal jobb, mint az előzőek (koromnál fogva az első épkézláb emlékeim az 1998-as, de még inkább a 2002-es VB-ről vannak). Rengeteg meglepetést láthattunk, voltak nagyot zakózó sztárcsapatok, miközben sokgólos meccsekből sem voltunk híján. Alapvetően a videóbíró is jól vizsgázott, most nem volt annyi botrány, mint 4, 8, vagy 12 évvel ezelőtt.

Franciaország - Horvátország: 1-0

Belgium - Anglia 2-1

Úristen mi lehet most Horvátországban... Csányiéknak azonnal oda kéne utazniuk tanulmányútra. 88 év alatt eddig mindössze 12 nemzet jutott el a döntőbe, ebből 8 elvitte a trófeát legalább egyszer. Akárhogy is, Horvátország már most történelmet írt.

Akkor innentől fogva hajrá horvátok!

Padmé? Ez hogy lehet?

Horvátország - Anglia 1-1 tj: Anglia

Franciaország-Belgium 1-1 Tj: Franciaország

Nemigaz...

Jajjjjjj

Az első novellában Kedpin Shoklop és Anglang Lehet. A második novellában Lexo Sooger. A harmadik novellának nincs kimondottan főszereplője. A negyediknek Kaljach Sonmi. Megmondom őszintén nekem először meg kell néznem a filmet újra, hogy beazonosítsam ezeket a háttérszereplőket.

Vagy éppen mint a Bizonyos szemszögből (ha már canon), annyi különbséggel, hogy 40 rövidke történet helyett itt 4 db kisregény található (ennélfogva inkább A történetek fejvadászokról c. EU-antológiához hasonlítanám).

3 évvel a yavini csata előtt.

Július 18-án jön magyarul (remélhetőleg). Én már nagyon várom.

Augusztus 22-re várható a Szukits megjelenésében.

Magyarul előreláthatólag július 25-én fog megjelenni a következő antológia Canto Bight címmel.

Én emlékszem, hogy annak idején a Rebels-hez milyen borzasztó első teaser-t kaptunk. Úgyhogy, egy rossz minőségű képből én nem vonnék le messzemenő következtetést. Én továbbra is a 2D-ben reménykedem.

No igen, ez a játék nekem egyelőre kimaradt, na majd a PS4 megvétele után. Egyébként brutál látványos.

Svédország - Anglia 0:1 Oroszország - Horvátország 0:1

Chuck Wendig: Utóhatás - A Birodalom vége Nálam a harmadik kötetre ért be ez a sorozat. Az első könyv egyszerűen unalmas volt, érdektelen karakterekkel, bár akadtak benne jó ötletek, de még a birodalmiak civakodását is olyan borzasztóan együgyű stílusban tálalta a szerző, hogy óhatatlanul is a szintén hasonló kvalitásokkal bíró Kevin Anderson SW-könyvei jutottak eszembe még a 90-es évekből (ld. például Sötétkard). A második kötetre a szerző már összeszedte magát, bár még voltak meredek részek. A harmadikra viszont mintha megtanult volna jól írni és fogalmazni, néhány kisiklástól eltekintve. Talán kapott maga mellé egy lektort a Story Group-tól. A harmadik kötet cselekménye elhanyagolható: a szálak egyértelműen a jakkui csatához vezetnek, sok szövevényes fordulatot vagy csavart kár is lenne várni. Norrát és Sloane-t a személyes bosszú hajtja, a többieket pedig társaik megmentése. Norra ritka idegesítővé és egyszerűvé vált erre a részre: cselekedetei egyszerűen valószerűtlenek... szándékosan lezuhan a Jakkun, hogy majd csak megtalálja majd Sloane-t egy hatalmas sivatagbolygón... ilyen elcseszett terv a világon nincs. Jas nagyon beleszürkült a 3. kötetre, és ezt még az sem tudta ellensúlyozni, hogy kapott két társat Embo és Dengar személyében. Jom-ra kár is szót vesztegetni: egyszerű mellékszereplővé degradálódott, aki ráadásul off-screen halált halt. A nagy kedvencem, Sinjir azonban hozta a formáját: imádtam minden sorát olvasni, a fricskáit, szarkazmusát, öniróniáját, és a beteg gondolatait Conderrel kapcsolatban. Számomra Temmin továbbra is idegesítő egy kölyök, egyelőre el nem tudom képzelni, hogy belőle lesz a joviális szakállas, kissé pufók Ellenállás-pilóta, akit a D'Qaron láthatunk majd 30 évvel később. Csont uraság meg Csont uraság. RIP. A kánon regényekben azt szeretem, hogy minden egyes darabnál látható, komoly háttérmunka van mögötte, koherens egészet alkotva egymással. Amit látunk majd a Vérvonalban egy sokkal durvább szinten, annak csírái már itt is jelentkeznek: az Új Köztársaság egész egyszerűen nem tud a Birodalom helyére lépni: túl sok a hirtelen talajvízként feltörő, egymással ellentétes személyes érdek, a Szenátus már most is béna kacsának tűnik (hiszen előbb majdnem elcseszik a Kashyyyk ügyét, később 5(!) szenátor primitív megzsarolásán keresztül obstruálni lehet az egész intézményt), pedig itt még tényleg az igazán Birodalom-ellenes világok képviseltetik magukat, hol vannak még a később "felszabadított" vagy csatlakozó bolygók... És hiába Mon Mothma vezető szerepe a Felkelésben, az évek alatt egyszerűen nem tudott tekintélyt szerezni magának... fél megtenni a határozott, sokszor akár kemény lépéseket is, amelyek igenis szükségesek egy galaktikus kormányzat hatékony irányításához. Számomra a Rogue One, a Rebels, jelen könyv és később a Vérvonal mind-mind megmutatta, hogy Mothma alkalmatlan a saját maga által választott szerepére. Ezúttal kevés közjátékot kapunk, de azok legalább érdekesek: Lando, ahogy visszaszerzi Felhővárost, vagy Mas Amedda szenvedése ugyanúgy, mint Jar Jar sorsának elrendezése. Én azért arra még mindig kíváncsi vagyok, hogy Amedda mit tudott, hogy ő lett Palpatine legbizalmasabb tanácsadója, aki minden titkát ismerte, és hosszabb ideig volt mellette, mint az öreg bármelyik Sith-tanítványa. Ha már szóba került a Birodalom proxy-vezetője, beszéljünk a tényleges uralkodóról: Rax, követve mestere tervét, néhány hónap alatt lezülleszti a Birodalmat, egyszerű zsoldosbandává silányítva. Bár nem értem Sloane mi különbséget látott, a régi és az új Birodalom között, leszámítva a külsőségeket: hiszen korábban is előfordult, hogy a rohamosztagosok szórakozásból lőttek civilekre, a birodalmi tisztek korrupciójáról, önkényeskedéséről, vagy a különböző népirtásokról és ökonómiai katasztrófákról nem is beszélve. Mintha Sloane nem nyitotta volna ki soha a szemét, amerre járt a Birodalom szolgálatában, és egy az egyben magáévá tette a propagandát a rendről és békéről... éppen ezért vezették őt sokan mindig is az orránál fogva... Mellette szól azonban, hogy képes a korrekcióra, tévedésének felismerésére, és bosszújának kiteljesítésére: kegyelmi pillanat volt az olvasó számára, amikor végre letörölte a vigyort az önelégült Rax pofájáról. Ahhoz képest, hogy a szálak mind-mind Jakkuhoz vezetnek, Wendig nem veszteget sok fejezetet a csatára, annak is csak egy rövidke részébe kapunk betekintést, pedig miután Claudia Gray érthető okokból szófukar volt Az elveszett csillagokban ebben a tekintetben, többet vártam. A Jakku olyan grandiózus ütközet volt, hogy egyszerűen képernyőre kívánkozik. Remélem egyszer ezt valamilyen formában meg fogjuk kapni. Ha egyben nézem a trilógiát, akkor egyértelműen csalódás: ahhoz képest, hogy milyen fontos szerepet tölt be, túl elnagyolt, túl egyszerű, sőt, néhol már-már bárgyú (főleg az első könyv, de erre a későbbiekben is akad példa). A Birodalom végére egy 4-est tudok adni, de az egész trilógia egy erős közepes.

Szerintem meg ez a legjobb. Sokkal kevesebb rémunalmas meccs volt, mint a korábbiakban, ráadásul számos meglepetés született.

Majd Revan eldönti szerintem, hogy hogyan írja meg a saját kommentjét. Aki az EU/Legends topikokat látogatja, az egyébként is képben lehet azzal, hogy a Szukits Legends ill. canon könyveket is kiad jelenleg.

Uruguay - Franciaország: 0-1 Brazília - Belgium: 1-1 tj: Brazília