Nute Gunray

Én szívesen elolvasnám, még ha nem is szólna másról, mint a tatooine-i hétköznapokról. Kellenek az ilyenek is.

Kolumbia - Japán 2-0 Lengyelország - Szenegál 2-2 Oroszország - Egyiptom 1-1

Gratulálok Bence!

Svédország - Dél-Korea 2-0 Belgium - Panama 4-0 Tunézia - Anglia 1-1

De, a franciák

Nekem ő kissé átesett a ló túlsó oldalára, néha sok volt, de szerencsére azért nem rabolt el sok játékidőt és viszonylag hamar ki is írták. Viszont bravúros megoldás, hogy a tudatát beépítették a Millenium Falcon memóriájába. Ezentúl, ha nézem a Birodalom visszavágban Thripio nyavalygását a hajó kommunikációjának kifogásolható stílusáról, mindig L3 fog az eszembe jutni.

Costa Rica - Szerbia 1-0 Németország - Mexikó 3-1 Brazília - Svájc 1-1

Wow, Rukh... Erre nem számítottam volna, bár a neve már az előző évadban is elhangzott egyszer. Amikor Zeb a távcsövön keresztül figyeli, amint egy lény közelít a búvóhelyükhöz nagy sebességgel, a frász jött rám, nagyon félelmetes látvány volt. A Birodalom most igen erősen próbálja megakadályozni, hogy hőseink sikerrel járjanak, nem átallanak egy hegységet a fejükr robbantani... ám ismét jönnek a loth-farkasok (ezúttal többen), akik valamiféle rejtett átjárón átvezetik hőseinket. Most már nagyon kiváncsi vagyok, azt hiszem megismerhetjük Lothal misztikus hátterét, és talán az Erő egy újabb szegmensébe kaphatunk betekintést Dathomir, Mortis vagy éppen Atollon után. Kanan és Hera minden közös jelenetét imádom már a kezdetektől fogva, ők a szememben a SW egyik tökéletes szerelmespárja, annyira kiegészítik egymást. És végre el csattant az a sokat várt csók (én már az első évad óta várom). Egy szebb és békés korban ők nem is találkozhattak volna nagy valószínűséggel. Szerelmük egyértelműen a sötét korszak üldözötteinek bajtársiasságából szővődött tovább. Amikor Zeb elégedetten elvigyorodott a csók láttán, egy személyben megtestesítette a Rebels-názőközönség régi óhaját. Nagyon erős ez a záróévad (talán a premierrészt leszámítva), ha ez így folytatódik, a sorozatnak méltó helye lesz a mozifilmek és a TCW mellett.

Úgy látszik, hőseink ezután hosszabb időt fognak eltölteni a Lothalon, ha éppencsak nem a sorozat befejeztéig. De ennek én örülök, az ilyen mikrouniverzumos megközelítés a sorozat erőssége szerintem. A részről nem tudnék semmi említésrevalót mondani, ha nem lenne az utolsó pár perc: látjuk akcióközben a Defendert (iszonyat menő gép!), Ezra megcsillogtatja pilótatehetségét, visszatér a kegyetlen Vult Skerris, de újra láthatjuk Thrawn-t és Pryce-t, a két szövetségest (egészen más most már nézni az ő munkakapcsolatukat, miután elolvastam a Thrawn regényt). A vége azonban: mi lehet ez a misztikus farkas? Először azt hittem, puszta látomás, bár az ellenkezőjéről még most sem vagyok meggyőződve. Na meg Dume... látszólag semmit nem jelent. Csakhogy Kanan eredeti neve Caleb Dume (El kéne már olvasnom az Új hajnalt...). Nagyon örülök, hogy a készítők nem hagyják annyiban a Lothal-on jelen lévő misztikumot, és erre is szánnak időt a bolygó felszabadítása és a TIE Defender-gyártósor szabotálása mellett.

Ha már statisztikák és történelmi mértékek: érdekes cikk az Index.hu-n

Ez egy örvendetesen sötét tónusú epizód volt. A Birodalom tovább szorította a gyeplőt, megkezdődött a Lothal ásványkincseinek kifosztása (összhangban a Tarkinban és a Katalizátorban olvasottakkal), amely így még kiábrándítóbb hely lett, mint annak előtte. Szegény Jho-t, az ithori kocsmárost kivégezték, Azadiéknak ezúttal már semmi mozgásterük nincs. Örültem az olyan régen látott szereplők felbukkanásának, mint Jai Kell, Vizago, Valen Rudor vagy éppen Marida Sumar. Úgy tűnik, ezentúl a sorozat alapvetőn visszatér oda, ahonnan kiindul: a hangsúly ismét a lokális problémákon van, amely a főhös Ezra szemében nyilván a Lothal valamily módon történő felszabadulását jelenti. Érződött, hogy ez az epizód afféle felvezető a következő időszak történéseihez. A csatornában történő menekülés izgalmas és látványos volt. Az egész évadban feltűnő Kanan háttérbe húzódása. Most is inkább úgy tűnt, hogy az eseményekkel sodródik, ráadásul magához képest eléggé rezignált és szentimentiális állapotba került (gondolok arra, hogy elég alkalmatlan időpontban próbálta megbeszélni kettejük kapcsolatát Herával). Van egy elég rossz érzésem.

Ez az izlandi összjáték gyönyörű volt. 1-1

Az ausztrál Risdon szerelte szabálytalanul Griezmannt. A bíró először nem ítélt, mert úgy vélte labdára ment, de a videó megtekintése után másképp döntött.

Futballtörténelmi pillanat: vb-n először ítéltek 11-est a videóbíró döntése alapján.

Persze, nincs bajom azzal, ha mégis megjelenik, ha már elkészítették (most már azon se kell parázni, hogy valamilyen szintű canon-besorolást kapna, mint sok-sok évvel ezelőtt), de emlékszem, annak idején engem a kis előzetes videócskák nem nyűgöztek le. A Robot Chicken egy mestermű, nem hiszem, hogy annak színvonalát a Detours hozni tudja.

Nem túl jó meccs eddig a francia-ausztrál.

Sokkal jobban tetszett ez a duplaepizód, mint az évadnyitó, egyből kedvet kaptam a Rogue One újranézéséhez. Van itt minden: Yavin 4, őszülő Saw, aki keményen ütközteti érveit Mon Mothmával szemben (és mindkettejük mondandójában van részigazság), de van Dodonna tábornok, Edrio, de említik Orson Krennic-et is. Nagyszerű! Ezra talán itt szembesül igazán először, hogy a Lázadás már egy nagyobb léptékű dolog, ahol a Lothal már csak egy a sok-sok felszabadítandó bolygó közül, ez is jól mutatja azt a fejlődési ívet, amely végbemegy a sorozat során, amikor az eredetileg gyakorlatilag útonállóként működő csapat avanzsálódik kis lázadó sejtté, és ami később már egy nagyobb valami része lesz, ahol alkalmazkodni kell az új prioritásokhoz. Hiába tűnik Saw sokszor szimpatikusnak, főleg Ezra szemében, későbbi viselkedése megmutatja, hogy az általa kinált út nem járható. Saw önző, csak magára gondol, nem tud csapatban vagy akár hosszútávon gondolkodni. Egy vérbeli terrorista. Ahogy annak idején hátrahagyta Jyn-t, most úgy árulja el Ezrát is. Saw-t nem érdekli a kiszabadítandó civilek sem, sőt, láthatóan dühbe gurul, amikor először "csak" foglyokat talál. Hogy mennyire téves a gondolkodása, azt jól mutatja, hogy később ezek a kiszabadított foglyok értékes tagjai lesznek a Lázadásnak, mint szakképzett technikusok és gépészek. A rész pontot tesz Brom Titus és Slavin egyre hanyatló katonai karrierjének végére is. Ez az epizód kiemelkedően 5-ös.

Imádom azt a filmet

Star Wars: Darth Vader #1-6: Vader Páthuzamosan olvasva a Star Wars első két kötetével, érzésem szerint egyelőre ez a színvonalasabb képregény, mind történetben, mind rajzolásban. Az első hat számban kiderül, hogy a Birodalom válságba jutott a Halálcsillag felrobbantása után, Palpatine hosszú évtizedek óta először nem ura a helyzetnek, és nemes egyszerűséggel parkolópályára állítja Vadert, akinek újfent bizonyítania kell hűségét és rátermettségét. A Sith Lord megalázó helyzetbe kerül: ezúttal nem Tarkin, hanem a káoszból politikai-katonai tőkét kovácsoló Tagge lesz a közvtln felettese, aki végre meg is valósíthatja azokat az elképzeléseket, amelyeket olyannyira hangoztatott Mottival szemben a Halálcsillag tárgyalótermében. És ezúttal már nincs releváns riválisa (azok mind halottak), és a császári udvarban is az ő felfogása lesz a fősodor, nevezetesen egyetlen szuperfegyver helyett tömeggyártás dögivel. Vadert személyes motivációk is mozgatják: míg a Star Wars-ban azt láthattuk, hogy Fett-et elküldte a rejtélyes X-szárnyú vadászpilóta megtalálásáért, addig itt azt láthatjuk, hogy egy vuki fejvadászt bíz meg annak a rejtélyes alaknak a követésével, aki oly bizalmasan diskurál Palpatine-nal. Szinte érezhetjük Vader féltékenységét.... A képregényt sok flashback-jelenet színesíti, elsősorban a prequel filmekből. Tatooine, Geonosis... mintha újra kényszerítve lenne, hogy bejárja régi életének fontos állomásait. A történet másik főszereplője Dr. Aphra, egy afféle női Indiana Jones, aki különleges droidgyilkológépeket tervez. Az általa megalkotott Tripla-0 és BT-1 mintha Thripio és Artu gonosz ikertestvérei lennének. A történet tehát egyelőre érdekes, bár még nem döntöttem el, hogy ez a kiborg-vonal tetszik-e vagy sem, ám illik Palpatine mentalitásába, aki nem egyszer kész volt felrúgni a Sith-hagyományokat. 4,5

Franciaország - Ausztrália 1-0 Argentína - Izland 2-0 Peru - Dánia 1-2 Horvátország - Nigéria 3-1

Nagyon egyetértek, Frenkie! Nem kötelező szeretni CR-t, tény, hogy a világ talán legmegosztóbb focistája, de hogy a sportág 19. sz. óta íródó történetének egyik legjobb játékosa, az nem vitás.

Jaj, de minek?

Igen, az elsővel annak idején én is kicsit "szenvedtem", a 2. és 3. azonban nagyon lendületes.

Egyiptom - Uruguay 1-3 Marokkó - Irán 1-1 Portugália - Spanyolország 1-2

Szerintem a Rebels soha nem a nyitóepizódokban volt erős, így ezúttal sem voltam elájulva. Másrészt a Mandalore körüli történések már a TCW-ben sem számítottak a kedvenceimnek. A duplaepizód tömény akció, a kiszabadítási akció érdekes, ám az már kevésbé, hogy Alrich Wren ezt követően szinte egyszerű statisztává degradálódik, súlytalanná és érdektelenné téve hőseink erőfeszítéseit. Az új gonosz, Tiber Saxon nekem tetszett. Az epizód legerősebb jelenete volt, amikor kínozta Sabine-t és a számomra kissé szürke figurává lett Bo-Katant, miközben sorra felmondta a kollaboránsok szokásos érveit. Az epizód központi dramaturgiai részének szánták, hogy Sabine saját fegyverét fordítják a barátai és honfitársai ellen - ám itt a készítők sajnos végül visszakoztak, nem merték meglépni, amit meg kellett volna, és amíg az első rész egyértelmű tragikus hangulatban ért véget, addig a következő rész elején máris visszahozták Ursát és Tristant. Számomra ez kiábrándító volt. Nekem most Ezra idétlenkedése is sok volt, amit a jetpack-kel leművelt. A korábbi vívódásokhoz képest nagyon gyorsan lezárták Sabine szálát is a mandalore-i elköteleződését illetően.