Nute Gunray

Nem lennék meglepve, ha Mothma beszédét több országban is cenzúráznák az elkövetkező években. Ha levesszük a direkt utalásokat a Ghormanra és Palpatine-ra, olyan általános alapigazságokat mond el mintegy két percben egy diktatúra működéséről, hogy azt tananyaggá kéne tenni.

Plusz szintén ő az, aki a várakozóban Syril-en tartja a tekintetét.

Szerintem - a feladatának megfelelően - el kezdett ismerkedni a bolygóval annak minden aspektusában.

Én ezt kizártnak tartom. Cassian ott egyszerűen nem értette, hogy ki ez a fazon aki ilyen vehemens dühhel meg akarja ölni. Kíváncsi vagyok, később ez az esemény hogyan csapódott le Cassian-ban, bár valószínűleg olyan turbulensen követték az események egymást, hogy azok jórészt elhomályosították a részleteket és a jelentőségét a szemében.

Másodjára, darálva nekem jobban tetszett, mint első nézéskor.

Beleillik a sorba, 20 évenként ér ilyen sokkhatás. Legközelebb 2045-ben. Egyébként még most sem tértem teljesen magamhoz.

Az előző rész tragikumának, a ghormani mészárlásnak Galaxisra gyakorolt politikai hatásait láthattuk ebben az epizódban. Már az eleje szívszorító volt, ahogy elviszik Dasi Orant, a leigázott világ szenátorát. Ahogy mondta: a Ghorman után ti következtek (és itt mintha egy pillanatra ránézett volna Organára, mintegy felsejtve az Alderaan sorsát). Ez nagyon jól reflektált valóságunkra is, Martin Niemöller híres soraira: Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista. És így tovább... És bár a legtöbb jóakaratú szenátor feszengve elfordítja a fejét, mégis a Ghorman az, ami átszakítja a gátat. Ezt a tragédiát Mothma már nem tudja megemészteni, és végső soron most jut el oda, hogy egyértelmű legyen számára: harcát már nem a Szenátus falain belül kell tovább megvívnia. Bail Organa érthető okokból nem tarthat vele, hiszen neki ott van a titkos küldetése, Leia védelmezése. Mothma idegállapotára jellemző, hogy azonnal összezúzza a poloskát. Hibás döntés, hiszen így felhívja magára a figyelmet. De egyetértek, hogy ez egy ösztönös, dühös, mi több kétségbeesett reakció volt a részéről. Ezen keresztül megtudjuk, hogy a Szenátust felügyelő BBI igyekszik a Ghorman okozta várható hullámokat elterelni. Lehallgatják a "renitens", ellenzéki szenátorokat, a rendkívüli ülésszakot kora reggelre teszik, tehát egy érdektelen napszakra. Úgy képzelem el, hogy összegyűlt a megfelelő számú szenátori aláírás, ami miatt kötelező volt összehívni a rendkívüli ülést, de azt már a Birodalomhoz lojális házelnök és stábja (ekkor már nem Mas Amedda tölti be ezt a pozíciót, ő a császári belső tanács tagja) határozta meg, hogy ez milyen körülmények között történjen meg. Akár hazulról is jól ismert fogás ez. Olyan gyorsan hívták össze a rendkívüli ülést (a mészárlás után másnapra), hogy sok távollévő szenátornak még a Coruscantra sem volt ideje visszatérni. Mon Mothma ilyen hátráltató körülmények között, ennyire rövid idő alatt írta meg a Galaxisra oly nagy hatású beszédét. Cassian még a ghormani történtek hatása alatt áll. Ezzel együtt is tudja, hogy Mothma beszéde kulcsfontosságú, mint ahogy a szenátor kimenekítése. Ám annyira kikészül, hogy ezután a visszavonulását tervezi. Szabadon akar dönteni. Az ezúttal nem túl előnyös frizurát viselő Kleya frappáns egysorosa világít rá a helyzetre: hiszen pont azért küzdenek, hogy ez mindenki számára elérhető legyen. Ezzel mintegy eltereli a fókuszt Luthenről, nyomatékosítva, hogy a lázadás nem csak úgy lóg a levegőben, Luthen úri kénye-kedve szerint, hanem azt a Birodalom mindennapos terrorpolitikája váltja ki. Az elmúlt részekben azt éreztem, mindenki Luthenre haragszik, őt hibáztatja a nem civilizált lénynek való életmódért (az örökös bújkálás, rettegés, beszivárgás stb.), miközben megfeledkeznek arról, hogy ez mind-mind válaszreakció a Birodalomra. És azt mi már sokszor láthattuk, hogy micsoda illúzió, hogy egy mindentől távoli helyen ki lehet bekkelni ezt a rémuralmat. A Birodalom előbb-utóbb mindenhova eljut. A múltjának fényében Cassian elgondolása, hogy Bix-szel elmenekülhetnek minden elől, merőben illuzórikus. Sor kerül Mothma és Luthen (utolsó?) találkozására. Kettejük között már teljes a bizalmatlanság, amely valahol Tay Kolma szükségszerű halálával kezdődött. Örülök, hogy a neve említésre került, mert ez jelzi, hogy az eset nem múlt el nyomtalanul Mothma lelkében. Jung révén Luthen olyan információhoz jut, hogy a Bail által küldött kimenekítési csapatba beszivárgott a BBI. Hogy Mothma bizalmát növelje, rossz taktikához nyúl és elárulja, hogy Erskin az ő kéme, hangoztatva, hogy sokszor megmentette a szenátornő életét a tudta nélkül.. Ez végképp kirántja Mothma alól a talajt, talán a szárnysegédje volt az utolsó személy, akiben még feltétel nélkül megbízott. Luthen később maga is rájön, hogy hibázott, Itt kell megemlíteni, hogy Erskin, egy huszadrangú karakter a Rebels-ből (én is csak azért emlékeztem rá, mert valamikor tavaly volt egy Rebels-újranézésem) ilyen fokú karaktermélyítést kapott. Nagyon jól lett ábrázolva Mothma és Erskin viszonya, utóbbi örök hálát érez a nő felé, szerintem gyakorlatilag mentoraként mi több pótanyjaként tekint rá. Testbeszéde elárulja, valósággal összeomlik, amikor Mothma meneszti. Rendkívül örvendetes volt számomra a Birodalmi Szenátus működését látni. Sajtóakkreditációk, a szenátusi irodaépület kevésbé fényűző, ám annál célorientáltabb külsőségei, a szenátori pihenőszobák, étkezdék, ahonnan nyomon követhető a plenáris ülés. A Birodalomhoz hű szenátorok fel is mondják a kötelező paneleket, szavaikban visszaköszön az elmúlt évek propagandája a ghormani helyzetet illetően. A Birodalom mártírjait emlegetik. Valószínűleg Syril is több posztumusz plecsnit kap. Mindeközben megérkezik a Bail által küldött három személy is, akik egymást sem ismerik. Ahogy már írtam, Mothma és a lázadók szerencséje az volt, hogy nem épp a legkompetensebb BBI-tisztek voltak döntési pozícióban aznap. Szegény Lagret véletlenül csöppen az események sűrűjébe (nem biztos, hogy Grandi jobb lett volna, az első évadban ő sem tűnt sokkal kompetensebbnek). Soha nem ő volt a legélesebb kés a fiókban, itt pláne nem. Van két információ: Mothma nem ment haza, ráadásul a poloska bedöglött. A BBI szó szerint megvárja a reggelt és nem csinál semmit. Ezt a két dolgot Lagret egyszerűen nem kapcsolja össze. Most képzeljük el, ha Partagaz vagy Yularen lett volna akkor a döntéshozó (persze ők ennél magasabb szinteken mozognak). Mothmát már az éjfél beállta előtt letartóztatták volna. A BBI-s csaj, Beska érthetetlenül amatőr (lehet Lonni a legrosszabb emberét küldte szándékosan, bár akkor meg közölhette volna, melyikük az). Charvalt csak azért nem sajnáltam jobban, mert alapszabály, hogy soha engedünk magunkhoz ilyen közel egy potenciális ellenséget, és miután gyanakodni kezdett, ennek a felfogásnak ösztönből működnie kellett volna. De ugyanilyen inkompetens Kloris, aki mintha kótyagos lett volna. Nem hiszem, hogy Mothma beszéde megérintette volna, inkább csak tanácstalannak tűnt, hogy mi is most a teendője. Ez Mothma szerencsenapja volt. Palpatine politikai tőkéje még 20 év után is a Klónháború "győzelméből" táplálkozott. A Galaxis népe annyira rettegett egy újabb háborútól, hogy a békéért és a rendért cserébe önként feláldozta szabadságjogait szépen sorban, egymás után. Mindig csak egy kicsivel lett rosszabb. És miközben a Birodalom azért már egyre többször kimutatta a foga fehérjét, ez Palpatine személyét nem érintette. Ő volt a Békehozó, aki lezárta a véres háborút és véget vetett a Régi Köztársaság hányattatásainak és instabil korszakának. Ha atrocitások is történtek, az soha nem volt hatással az Uralkodó legitimitására. A korrupció, a hozzá nem értés, a hatalommal való visszaélés az alsóbb szintekről jött, egyes gyarló és rossz szándékú birodalmiak tettei okán, akik az Uralkodó jóhiszeműségét kihasználták, és mindezt a tudta nélkül tették (lásd Rylanz megjegyzését). Palpatine még egy olyan súlyos és égbekiáltó gaztettet is leválasztott a személyéről és a nevével fémjelzett hatalomgyakorlási rendszerről, mint a Kamino elpusztítása, ahol Rampart lett a bűnbak. Palpatine, mint a Galaxis uralkodója felülemelkedett a mindennapi politikai torzsalkodásakon. Az ő személye kikezdhetetlen volt, ha valaki hivatalos úton kritizálta is a Birodalom tetteit, soha nem magát a Császárt, aki pedig az egésznek a mozgatórugója. A különböző ellenőrzési, és kétes hatékonyságú szenátusi bizottságok birodalmi tiszteket idéztek be egyes ügyek mentén. Általánosan a rendszer kritika alá nem eshetett. Palpatine nem volt számon kérhető, az ő személye volt a galaktikusi status quo, a megkérdőjelezhetetlen autoritás. Ezt a tabut döntötte le beszédével Mothma, aki a népirtással nem a Birodalmat, ezt a megfoghatatlan monstrumszervezetet vádolta, hanem magát az Uralkodót, aki saját képére formálta a Galaxist. Palpatine mint a Galaxisra rátelepedő sötét árny. Merő blaszfémia és felségsértés ez, szerintem ha tehette volna, sok acsarkodó, hörgő szenátor széttépte volna ott helyben Mothmát. Meglepett, hogy a házelnök nem keverte le a beszédet, akár alkotmányellenes módon is. Így száll hát sírba a szabadság... tapsvihar közepette. Mondta Padmé jó másfél évtizeddel korábban. Így szökken hát szárba a szabadság... tiltakozó acsarkodások közepette. Mondhatnánk most mi Mothma beszédét hallgatva. Lagret későn kapcsol, csak nagy nehezen sikerül az áramellátást megszüntetni, de már megtörtént az elképzelhetetlen: Mothma kimondta Palpatine császár, mint a népírtás fő felelősének nevét. Meg kell említeni a kisemberek itteni szerepét is. A két technikus, akik passzivitásukkal szabotálják Mothma gyors lekeverését. Ez a polgári ellenállás lényege egy diktatúra esetében. Nyilván az egzisztenciális és a fizikai megsemmisülés félelme miatt a nyílt ellenállás nem lehetséges. Ám a diktatúrák azért működnek sikeresen mert az állampolgárok buzgón, a szükségesnél jobban engedelmeskednek. Márpedig itt a paszivitás, az éppen elégséges, de nem túlzó erőbefektetés az ellenállás egy formája. Ezt a két technikus jól megoldotta. Elvégezték a munkájukat, nem szabotálták, hogy az a fickó teljesítse a hatalom parancsát... de nem is segítették. A menekülés feszültségét kellő mértékben adagolták. Nagyon tetszett, hogy Mothma őszintén megretten a gyilkosságoktól. Ő eddig nem ehhez volt szokva, és most láthatja milyen is a felkelés élete alulnézetből. Cassian hidegvérűsége az ami alkalmassá teszi az ilyen feladatokhoz, miközben Erskin is hasznos volt. Megkezdődik Mothma életének új szakasza egy addig számára teljesen ismeretlen közegben. Annyira átjött képernyőn is, hogy mennyire idegen, oda nem illő az ő jelenléte a menedéklakásban. A sérült, koszos, megcsömörlött alakok és a lepusztult berendezések mellett az ő, még ziláltan is fenséges megjelenése teljesen elüt. Egy légtérben Cassian és Mothma. Párhuzamos lázadásuk most egy pillanatra összeért, keresztezte egymást. És Mothma elég rápillantani Andor arcára, hogy konkrétumok nélkül is lássa, a férfi mi mindenen mehetett keresztül. A köszönet nyilvánítás itt rendíkvül kifejező volt, egyáltalán nem hatott üres, sablonos szólamnak. Felmerült bennem, mi lesz ezután Perrin sorsa? A ghormani atrocitással kezdődő események forgatagában Mothmának mintha eszébe sem jutott volna a férfi. Aztán voltak még a rövidke szegmensek. Wilmon kijutott a Ghorman poklából új barátnője segítségével. Ez a megoldás annyira nem tetszett. Bix eldöntötte Cassian örök dilemmáját és kettejük sorsát rövid búcsúvideójában. Minden bizonnyal hatottak rá az Erő-gyógyító szavai. Ezzel gyakorlatilag kényszerpályára állította Cassiant, amely elvezet majd a férfi halálához, de a Galaxis megváltásához is. Rendkívül tetszetős, hogy K-2SO akkor lép be Cassian életébe, amikor egyedül marad. Nincs már életben az anyja, Brasso, Bix távozott, míg Bee hátra maradt (róla én is megfeledkeztem). A rész végére még jutott az egyre szimpatikusabb Vel és egy régi ismerős, Melshi is. Kicsit úgy éreztem Mothma kimenekítése után némileg leült a rész. és inkább gyors lezárásokat és nyitányokat kaptunk. Ez a háromrészes történetszál méltán vonul be a Star Wars legfényesebb pillanatai közé.

Ezért ütött ez a beszéd ekkorát. Mothma itt nem a Birodalmat, hanem magát az Uralkodót vádolta. Ez felségsértés.

Szerintem nem vehette félválról. Ez volt a személye ellen a legnyíltabb támadás az elmúlt 20 évben.

Az elején igyekeztem megtippelni hogy hármójuk közül melyik lehet a beépített ügynök. Már akkor is a csaj volt gyanús.

Tegnap este még megnéztem. Elképesztő volt. Írok bővebb értékelést majd, de elöljáróban annyit, hogy azért Mothmának ritka nagy szerencséje volt, hogy kifogta a legbénább BBI-seket aznap. Az eddig sem penge Lagret ismét kritikán aluli volt, szerintem neki most vége. Aztán ott volt az a csaj (Beska), aki kábé a társa orra előtt lép kapcsolatba a birodalmiakkal, és utána meg nyílt területen fegyvert fog a szenátorra. És persze a kedvencem Kloris, aki mintha végig dekoncentrált lett volna... mintha gyógyszerre ivott volna, komolyan. Ahogy cammog fel azon a lépcsőn... Majdhogynem meg is sajnáltam szegényt, amikor Andor lelövi. Szóval Mothmának nagy szerencséje volt. Pedig elkövetett egy súlyos taktikai hibát (és ezt már akkor így gondoltam, mielőtt még beindulnának az események), amikor megsemmisítette a lehallgató készüléket, hiszen így felhívta magára a figyelmet. Egy elnyomó rendszer esetében ilyenkor két helyes opció van: 1, botrányt csinálni és a nyilvánossághoz fordulni; 2, természetesen viselkedni, mintha nem találtál volna poloskát, és elkerülni a kompromittáló témákat. Amúgy az a fekete bőrű srác, aki láthatóan Lagrethez képest jobban értett a dolgához, már szerepelt az első évadban. Felzonis, ő volt az az aki adatelemzőként szunnyadt, amikor Dedra "rátörte" az ajtót és követelte hogy az összes csillagrendszeri bázis jelentéseit át kell vizsgálni az eltűnt eszközök ügyében. 3 év alatt láthatóan kikupálódott, itt értette a dolgát.

Én most azt érzem, ezt a részt sokáig nem tudom újra megnézni. Rendesen felkavart. Ahogy a rész vége felé Rylanz ül életének romjain, amit 19 generáció épített fel kőkemény munkával. Odaveszett életek, odaveszett egzisztenciák, mindezt a Birodalom kapzsiságának és terrorjának oltárán.

Jóságos ég. A gyomrom végig liftezett az egész rész alatt. Az utolsó perceket végig sírtam. Sok minden eszembe jutott, akár a történelemből, akár a mindennapi valóságunkból. A vérzivataros századok. A megannyi szenvedés. Az emberi gyarlóság. Hogy ez nekünk most csak egy sorozat, de számos embertársunknak ez ma is a hétköznapi valóság. Vajon ilyen lehetett belülről megélni 1956-ban a parlamenti sortüzet? Mészárlást ennyire élethűen, lecsupaszított kegyetlenségében és rideg valóságában nem hiszem, hogy még láttam mozgóképen. Kavarognak a gondolatok, csak képek vannak előttem. Hogy Carro Rylanz itt már megérti, mire is megy ki az egész. De a sodrást már nem akadályozhatja meg. Ahogy a lánya meghal. Hát ennél valóságosabb mi lehetne? Ha ekkora sebességgel becsapódsz a betonba, ott bizony nem pattansz fel. Az egyszerű londiner, aki néhány méterre hal meg attól a helytől, ahol édesapja szintén a Birodalom áldozata lett, és ahol tulajdonképpen eldőlt a sorsa, amelynek kötelékéből soha nem tudott szabadulni. És mégis ő az, aki kimondja: a felkelést a remény élteti. Aztán ott van Syril. A végső összeomlás. Amelyet aztán megkoronáz számára, hogy rögeszméjének tárgya, Cassian azt sem tudja, ki ő. Ott Syril elengedte. Utolsó mozzanatai egy kudarcos és szánni való élet betetőzése. És még így is erkölcsileg Dedra fölé emelkedik. Mert persze most már ő is az összeomlás határán van. De nincs mellébeszélés: kiadta a parancsot, a nevét adta ehhez a borzalomhoz. Aztán ott vannak a vágóhídra küldendő zöldfülű újoncok. Már az előző rész nézése során is sejtettem, hogy ez lesz a szerepük. A vérengzés kiprovokálása. A Birodalom nem tisztel semmit és senkit, még saját katonáit sem. A legiszonytatóbb erkölcsi fertő ez. A KX-droidok rettenetesek. Gyanítom, aki túlélte ezt a mészárlást, aztán sem felejti el. Ha a Birodalom ezekből sokkal de sokkal többet legyártott volna, gyanítom, az ellenállás hamar kifúlt volna. És közben a gusztustalan propaganda már az eseményekkel párhuzamosan építi a narratívát. Eedy hasonlatos lesz azokhoz az orosz édesanyákhoz, akik könnyezve de büszkán veszik át értelmetlenül meghalt fiaik holttestét, mondván, életét adták a Hazáért. Syril holtában hoz majd neki büszkeséget. És ezt a ghormani iszonyatot látva, ha Luthen ezek után azt fogja hangoztatni, hogy ennél jobb nem is jöhetett volna az ügyüknek... Van amikor a hideg racionalizmusnak nincs helye. Nem is tudom, hogy valaha felkavart ennyire egy mozgóképes alkotás? Biztosan. Mindezzel együtt is, azt hiszem, ez a rész nyugodtan válhatna tananyaggá. Hogy mi az amit el kell kerülnünk, mi az, aminek soha de soha nem szabadna megtörténnie. Nem gondoltam volna, hogy Palpatine tud még mélyebbre süllyedni a szememben. Tudott.

De az Yavin után van, úgyhogy kizárt.

Boldog születésnapot @Sinistra és @Darth Sky!

Egyrészt jó, hogy hármasával jönnek a részek, mert összefüggő történetszálakról van szó, ahol az első rész sokszor felvezető, a második rész meg összekötő. Ez így volt néha az első évadnál is, de nem ennyire markánsan. Másrészt sajnos ez a formátum a jó kis kibeszélőket helyenként megölte, hiszen megkapjuk a harmadik résszel rögtön a legtöbb választ, így a számomra sokszor legalább annyira élvezetes ötletelésre és együtt gondolkodásra nincs mód.

Egy év eltelt, kapunk egy teljesen új status quo-t. Sok minden változott hőseink háza táján. a Yavin mint elsőszámú felkelő bázis kialakulóban van, és ezzel együtt a Lázadás is kezd egyre szervezettebb keretet ölteni. Nagy visszatérő volt Draven, aki ki is hangsúlyozta Cassiannek, hogy ez nem egy kalózbázis, itt megvan mindenre a protokoll. Ha csak ezt a párbeszédüket ismerném, el se hinném, hogy később Cassian lesz a tábornok egyik legelkötelezettebb végrehajtója. Említésre került még Dodonna is. Jók ezek a kapcsolódási pontok. Bix valósággal kisimult, végre otthagyhatta a Coruscantot. Nagyon tetszett a kis közös otthonuk, amely bennem az endori falut idézte fel. Jól láthatóan, kissé el is szeparálódtak a fő bázistól. Mintha ők lettek volna itt az első "telepesek", ez volt az érzésem. Cassian sérülése volt a rész első felének a központja, amely nem akar gyógyulni. Egyszer majd az EU is kibontja ezeket a köztes eseményeket. Az előző részben a megölt birodalmi katona, most meg ez. Ez a gyógyító itt meglepett teljesen, talán először bukkan fel az Erő misztériuma ebben a sorozatban. A nő gyakorlatilag megjósolta Cassian eljövendő sorsdöntő szerepét. Itt és most a Yavinon a Lázadás legszebbik, optimista, kissé idealisztikus arcát láthattuk. És ebbe már Luthen nem fért bele, akit nem túl pozitív színben emlegetnek többször is. Gyakorlatilag egy kategóriába került az olyan összeférhetetlen és renitens alakokkal, mint Saw Gerrera. Amíg Yavinon épül és bővül az állomány, Luthen - tőlük függetlenül - vívja a maga harcát a maga eszközeivel. Nagyot fordult a világ vele egy év alatt, egy a hálózat középpontjában koordináló és összefogó figurából mintha a perifériára szorult volna vissza, miközben régi embereit folyamatosan ostromolja. A kellően radikális Wilmon - akit továbbra apját, a Dedra által kivégeztetett Salmant kívánja megbosszulni - hűen követi, de Cassian, és főleg Bix már kevéssé lelkes, de úgy tűnik, Vel is elszakadt tőle. Utóbbi úgy tűnt, lelkileg 1 év után is rottyon van, viszont tartja magát és továbbra is az ügy mellett van - azt hiszem, revideálni kell vele kapcsolatban azokat a vádakat, miszerint csak unalomból és magamutogatásból csatlakozott a Lázadáshoz. Engem elsőre őszintén meglepett, hogy a Birodalom komoly erőfeszítéseket tett (ld. Eadu), hogy esetleg el lehessen kerülni a Ghorman tragédiáját. Ebből is látszik, hogy még két évvel a Halálcsillag elkészülte előtt is ez a Ghorman-projekt rendkívül nagy kockázatokkal és buktatókkal jár Palpatine számára. Aztán persze ez be is fog teljesülni, hiszen a Ghorman rántja össze a Felkelők Szövetségét, de itt és most a Birodalom úgy dönt, ezt bevállalja. És ezzel el is elérkezett Dedra Meero immár elkerülhetetlen erkölcsi meghasonulása is. Két évig reménykedhetett, de most már nincs mellébeszélés. Egy valódi népirtáshoz kell asszisztálni, itt már nem a rendről és bűnüldözésről van szó. Meg is érkezik az erre specializált különítmény Kaido százados képében, aki egy az egyben Skorzeny világháborús szerepét idézte meg számomra (és még a sebhely is megvolt hozzá). Dedra most mutat meg először valódi és emberi érzelmeket az értetlenkedő Syril felé. Maga a ghormani front állományában nem lett kiterjedtebb. Ők tényleg az ürügy, a hasznos palimadarak. Rylanz a békés ellenállásról papol, miközben a Birodalom szervezi a kamu terrortámadásokat. Végtelenül megalázó és elkeserítő a szerepük, hogy tulajdonképpen nem oszt, nem szoroz, hogy ki milyen ellenállási stratégiát választ. A Ghorman sorsát két éve eldöntötték és pont. Tetszett, hogy a szintén ellenállókhoz csatlakozó londiner felismerte Cassiant. Volt egy rövid Mothma-szegmens is. Nagyon szellemes volt Erskin megjegyzése a besúgóként dolgozó szenátusi sofőrről. Rendkívül megsajnáltam a ghormani szenátort, Dasi Orant, akinek egész lényéből és testtartásából sütött a tehetetlenség és reménytelenség. Valahogy úgy képzelem, Mothma már azzal kockázatot vállalt, hogy szóba állt vele, mert vele együtt mutatkozni politikailag nem túl kifizetődő, és minden szenátor kínosan elfordul, mintha a ghormani haldokló vagy leprás lenne. Oran szokatlanul őszinte szavai Mothmához olyannak tűnt, mintha búcsú és politikai végrendelet lett volna a részéről. Mothma szemeiből azt olvastam ki, hogy most a Ghorman van terítéken, de előbb-utóbb eljönnek mindenkiért, sorban egymás után.

Én láttam. Egyedül abban nem értek egyet, hogy Adria Arjonát (Bix) rossz színésznőnek tartja. De vele kapcsolatban már máshol is olvastam, hallottam ezt a véleményt. Szerintem a 2. évad eddig mindenkit meggyőzhetett arról, hogy Arjona zseniális.

Hopp, egy neimoidi. Első nézéskor fel se tűnt.

A 4-6. résszel hangolok most

Irdatlan szép plakátok.

Nem biztos, hogy a Szövetség összerántásában Luthen az egyetlen felelős személy. Persze, komoly és megkerülhetetlen személy ő, az ő hálózata a jelenleg ismert lázadás egy komoly szeletét mozgatja, de azt nem tudjuk, hogy nincsenek-e máshol is ilyen közvetítő személyiségek. Még az is lehet, hogy a Főnix-sejtet Mothma ismeri, de Luthen mondjuk nem. Én továbbra is tartom, hogy ha a Lázadás a Galaxis számára egy komoly alternatívát kíván nyújtani a Birodalom ellenében, akkor egy idő után nem operálhat olyan eszközökkel, mint az ellenség. Ez a földalatti tevékenység ideje alatt elment, de szerintem most értünk el arra a szintre, amikor az elégedetlenség a Galaxis egyre több szegletében felüti a fejét és lassan kezdenek összehangolódni ezek a sejtek, hogy a lutheni hadviselési stratégia és ellenállási koncepció felett kezd eljárni az idő, mert egyre tarthatatlanabbá válik. Ezzel a jéghideg machiavellista logikával nagy tömegeket nem lehet megszólítani, és amit Luthen lenyomott a Ghormanról az egyébként érzelmeit sokszor visszafogó Cassian-nek, az inkább hajazott az ügyének a saját népét is kíméletlenül beáldozó Hamászhoz, mint mondjuk a lengyel ellenálláshoz, amely értékek mentén küzdött. Egy érték nélküli ellenállásra nem lehet új berendezkedést alapozni, ezért volt már a kezdetektől fogva elveszve Saw ügye, és ugyanebbe a hibába kezd belecsúszni Luthen is. Oké, áldozzuk be a Ghormant is a nagyobb jóért. Mert az majd visszaüt. Ezekután hol lesz a határ Luthen számára? Az ismert galaktikusi civilizáció egyik bölcsője, az Alderaan felrobbantása még a Ghormannál is jobb ugyebár, az aztán majd tényleg forrongást idéz elő. Ebben a moralitást nélkülöző gondolatmenetben egyszerűen nincs megállás egy idő után.

Ezért is gondoltam, hogy Wilmon már korábban lecsatlakozott Andorékról, és már nem egy megbízást teljesíthetett Luthen részére egészen máshol.

Elfeledkezel a morálról és a közösséget megtartó ideológiáról. Az tapasztalható, ha a célok kristálytiszták és mindenki tudja, hogy miért harcol (ki a szeretteiért, ki a hazájáért, ki tényleg a Galaxis egyetemes szabadságáért), akkor sokkal hatékonyabban, sokkal nagyobb erőbedobással fognak küzdeni az ügyért. Egy Luthen-féle erkölcsileg kiüresedett lázadásnak hosszútávon nincs esélye.

A történetvezetésre gondolsz?