Nute Gunray

Kedves kis epizód volt, igazából minden percét élveztem, annak ellenére, hogy extra dolgok nem történtek. Szeretem, amikor egy SW műben bővebben is kibontják a hétköznapi élet aspektusait. A szakítás Cid-del most már egyértelmű, a trandoshai nő ráadásul immár fenyegetőző hangulatában van. Lesznek még itt komplikációk. A fogatversenyzős rész után egy rövid ideig úgy tűnt, hogy valamiféle előrelépés talán történik a csapat és Cid viszonyrendszerében, de az egykori bűntársnak, Grini Milleginek volt igaza a nővel kapcsolatban. Ezzel ellentétesen, Phee Genoa sokkal pozitívabb karakternek bizonyult, mint annak előtte. Lassan tényleg egyfajta anyakarakter lesz a Bad Batch számára, ráadásul mintha közte és Tech között lenne némi kémia. Pabu tényleg egy paradicsomi hely. Wrecker jól láthatóan hamar akklimatizálódik, Hunter azonban mintha végig feszengene. Meg is értem. Ő a háborúban edződött, nincs igazi otthona, mostohábbnál mostohább helyszíneken járt bevetések során, most meg gyakorlatilag a Marauder az otthonuk (az Ord Mantellt semmiképp sem nevezném annak). Egy ilyen helyzetben szocializálódott katonának a Pabu végtelen pacifizmusa és kedvessége igazi kultúrsokk lehetett, ahol saját magát nem érzi odavalónak, és valahogy a csapat tényleg nagyon kilóg az ottani közegből. Nem úgy Omega, aki végre saját korosztályával is érintkezésbe kerülhet, immár egyre többször. A Benni Baróval való kontakt számos sebből vérzett, most azonban egy valódi barátra tehet szert Lyana képében. Tetszett, hogy a lány minden zokszó nélkül elfogadta új játszótársnak Omegát, aki meg is jegyzi, hogy hiába lakott egész életében egy óceán kellős közepén, az itteni mégis annyira szívmelengetőbb. Na persze, nem sokáig. Mindig amikor megjelenik a Pabuhoz hasonló békés, távoli, senki által nem zavartatott hely, az jut eszembe, hogy mekkor a kontraszt a Galaxist uraló Birodalommal. Shep mondataiból persze kitűnik, hogy a hírektől azért az itteniek korántsem vannak elzárva, mégis amikor egy ilyen csodaszép helyet látok (le a kalappal a látványtervezők előtt, ismét), rögtön az jut eszembe, vajon a betoppanó Birodalom mikor fogja ezt is megmérgezni, jóvátehetetlenül tönkre zúzni. Mert afelől nincs illúzióm, hogy a Birodalom keze előbb-utóbb mindenhova elér, nincs kivétel, a zsarnokságtól nem lehet elvonulni, csak maximum ideig-óráig. És persze, mi tudjuk, hogy a csapat felett már ott lebege Damoklész kardja több irányból is (Cid, illetve a waylandiek, nem is beszélve az esetleg magát menteni kívánó Ramparttól, ha még él egyáltalán), így lehet a Pabu vesztét pont Hunterék fogják okozni. Nem is feltétlenül éreztem szükségét ennek a szökőár mellékszálnak, szerintem ez a történet remekül működött minden akció nélkül. Példaértékű, ahogy a pabuiak Shep vezetésével nem estek végtelen apátiába és már azon kezdtek gondolkodni, miként tudják újraépíteni a sziget alsó részét. Egy valódi, együttműködő közösségről van szó. Remélem, a Birodalom nem itt fogja megtalálni a csapatot. Megszakadna a szívem, ha pabuaik úgy járnának, mint annak a sziklafalba vájt falunak a lakói a zillo elszabadulásakor.

Jaj Kb bárki más lehetett volna a részből.

A YJA az micsoda? Nem ugrik be.

Nem hiszem, hogy Nolan életben maradt, nem olyan fontos figura ő, és egy ilyen húzás Crosshair drámáját is erodálná.

Már alig várom, hogy olvassam. Az lesz a következő.

Darth Vader 2. - Tűzpróba (#6-11) Ez nagyon tetszett, egyértelműen ötös. Végig követhetjük Darth Vader próbatételét születésének egykori színhelyén, a Mustafaron. Van itt minden, rég betemetett emlékek és víziók, és mindeközben Palpatine is megmutathatja, hogy miért is ő a Sith-nagyúr. Szerepet kap Ochi, aki már itt is nagydumás volt. Kíváncsi vagyok, miként is szegődött ő a Sithek szolgálatába annak idején. Aztán megjelent Sly Moore, akinek karaktere az EP3 óta parlagon hevert (anno még a Lucas-éra sem kezdett nagyon vele semmit). De örültem Nute Gunray foszladozó tetemének látványának is. Kimondottan érdekes volt az a pókszerű lény. A végén Exegolra is eljutunk, ahol azért Vader rájön, hogy Palpatine sokkal-sokkal ambiciózusabb tervekkel rendekezik, mint azt valaha is gondolta volna.

Szinte már mindent leírtatok, így csak pár gondolat. - Jó látni, hogy a Tatooine és ezzel együtt Mos Eisley egyre élhetőbb helynek mutatkozik. A Boonta Eve valódi népünnepélynek tűnt a tömeggel és a tűzijátékkal. Jaj de megnéznék egy olyan részt, ami a versenyre magára fókuszál. - Tetszett, hogy R5-D4 előtérbe lett hozva, a kis droid egyébként is a Star Wars egyik hétköznapi hőse (hiszen annak idején R2 kifejezett kérésére "robbant le", hogy aztán Owen bácsi ne őt válassza). Ezzel együtt is Din azért kurtán-furcsán lemondott arról a szándékáról, hogy IG-t rendbe hozza, pedig az előző rész éppen erre fókuszált. - A saját temetőjévé váló Mandalore káprázatos helyszín lett, tényleg mintha egy régesrég letűnt civilizáció romjait látnánk, nem pedig a Birodalom egy 10-20 éve elkövetett háborús bűntettének színhelyét. - Az a rovarszerű kiborg-droid igen eredeti megoldás volt, a design nekem nagyon tetszett. Az alamitákkal már kevésbé voltam kibékülve, a kinézetük túl gumiszerű lett, inkább a régi 80-90-es fantasy filmeket idézte a megjelenésük. - Tetszett, hogy Bo-Katan habozás nélkül Din segítségére sietett, amikor megjelent nála Grogu. Akármennyire is belesüppedt az önsajnálatba, a nőben bizony van még becsület. Jó volt, hogy a későbbi beszélgetésük során érintették Bo-Katan gyermekkorát a Kryze-dinasztia tagjaként. - Bo-Katan sokkal jobb harcosnak tűnik, mint Din, ez nagyon szembetűnő volt az alamitákkal és a gépszörnnyel elleni harc során. - A mythosaurus a végén... jesszusom, mi lesz itt a következő részben. Din megfogja szelidíteni, hogy visszaadja a reményt a Mandalore civilizációjának? Jól szórakoztam tehát, de egyelőre a Bad Batch mindkét egyidejűleg leadott része azért jobban tetszett. Ott jóval erősebbnek érzem a mondanivalót.

Azért van rá példa, főleg a Birodalmon belül. És ez a Nolan tényleg egy huszadrangú senki volt. Ezek a férgek a Klónháborúban emelkedtek ki? A birodalmi hadsereg már a kezdettől fogva szociopatákkal van feltöltve.

Boldog születésnapot @csoli1138! Boldog névnapot @Pildi!

Alapvetően mindkét korábbi kötet tetszett nekem, de a 40-40 novella mindkétszer soknak bizonyult. Azért ebben a kötetben is bőven lehet potenciál. Amit várok, hogy megismerjük Jabba palotájának kulisszatitkait (akár áthozhatnak pár dolgot a Legends-ből, lásd Történetek Jabba palotájából) vagy akár Palpatine névtelen tanácsadóit, akik szintén a Halálcsillag fedélzetére léptek. A borító tényleg nagyon szép.

Nem győzöm ámulni, milyen magasságokba jutott ez a sorozat. A zene meg egyenesen pazar volt.

A 11. részben masszívan jelen volt a csapat és az az évad egyik legjobb epizódja - legalábbis számomra mindenképp. De egyébként valóban van az általad említett tendencia, ez már valamelyest az előző évadban is megfigyelhető volt.

Amikor vége lett, csak bámultam magam elé. Ilyen érzelemdús, torokszorongató epizódot egy SW-animációs sorozatban már nagyon régen láttam. Ez abszolút egy mestermunka volt, méltó bármelyik saga-filmhez vagy élőszereplős szériához. Évtizedes kérdésekre kapunk választ. A készítők nem hagyják annyiban, hogy mi is lett a klónokkal és miképpen zajlott a nagy hadsereg-csere a Birodalom kezdeti időszakában, pedig akár gondolhatná az ember, hogy a pár résszel ezelőtt látott szenátusi machinációkkal akkor ez a téma rendezve lett. De szerencsére nem. A klónok drámája és tragikus sorsa a szemünk előtt játszódik le, amelynek majd végeredménye lesz, ahogy az az elöregedett klón veterán kéreget majd a Daiyun. És a klónok sorsával párhuzamosan megkapjuk Crosshair személyes drámáját is. A valaha volt egyik legnagyszerűbb animációs karakter lett most ő mostanra. Haladjunk sorjában. A Birodalom egy éve fennáll, ezt legalább megtudtuk Mayday említéséből. Már csak alig pár klón maradt szolgálatban és őket is isten háta mögötti helyekre vezénylik szállítmányőrzés céljából. De olyan mostoha sors jut a klónoknak (nyugdíj, na persze...), hogy már egy ilyen megbízatásnak is örülnek a szerencsétlenek. Nolan, az új idők tisztje, már kezdettől fogva bicskanyitogató stílusban állt a klónokhoz. Az ő szemében nem mások ők, mint leselejtezett, agyonhasznált termékek, amelyekkel neki kénytelen tovább bajlódni. Egy küldetés úgymond "jelentéktelenségét" az adja, hogy a feladatra klónokat delegálnak Nolan alá. De Crosshair tudására sem számíthatnak többé, hiszen már Rampart sincs ott, aki legalább maga mellett tartotta az egykori 99-est. A Barton-4-nél kevés mostohább helyszínt láthattunk eddig, sok esetben a Hoth-ot idézte. Csak ámultam a nagytotál képeken, ez a sorozat továbbra is hihetetlenül szép. És akkor megkapjuk az egyik legnagyszerűbb klónkaraktert Mayday képében. Az előzetes hype egyáltalán nem volt túlzó vele kapcsolatban. Légyen akármilyen is értelmetlen a feladat, ő becsülettel végre hajtja azt, miközben egyre kevesebb embere marad, a felszerelésről nem is beszélve. Kérvényei lepattannak a fejesek íróasztaláról. Abban sem vagyok biztos, hogy azok egyáltalán eljutnak a megfelelő szintekig. Mayday a régimódi, becsületes, hozzáértő klón mintaképe, aki az új rendszer pökhendi és egyébiránt fogalmatlan valóságába már nem fér bele. A világvégén még jó arra, hogy egy előörsöt vezessen a folyamatos támadások ellen, de az igazat megvallva, őt és osztagát meghalni küldték egy évvel ezelőtt a Barton-4-re. És még csak azt sem tudja, hogy mit is kell védelmeznie. Nem tartozik rá, ő pedig nem kérdez. Nagyon tetszett, hogy nem tudunk meg szinte semmit a "fosztogatókról". Arctalanok, sőt, a különböző morgásaik révén nem is tűnnek annyira értelmesnek. Miért kell nekik a birodalmiak felszerelése? Ezt sem tudjuk meg. De ez teljesen irreleváns. Ők a hóviharból felbukkanó névtelen senkik, akik folyamatosan tizedelik Mayday osztagát. Crosshair és a parancsnok remekül együttműködik. Utóbbi azt is megmutatja, hogy talán nem olyan baj, ha valaki harctéri tapasztalatokkal rendelkezik. Mayday modern felszerelés híján is feltalálja magát a rendelkezésére álló eszközökkel, ahogy ezt a taposóaknás jelenetnél láthatjuk. Ezzel párhuzamosan Crosshair egyre nagyobb tisztelettel viseltetik a klóntársa iránt. Miután könnyedé rajtaütnek a fosztogatókon, jön a sokk: a lerongyolódott, megtizedelt klónosztag végig az újonnan felépülő rohamosztagos-hadsereg felszerelését védelmezte. Már csak egyetlen láda nagyban növelte volna Mayday és osztagának túlélési esélyeit. Crosshair hiába cipeli végig mostoha körülmények között megsérült bajtársát, Mayday számára nincs hely az új rendszerben. Ahogy a féreg Nolan is mondja, egy eldobható és elavult felszerelési tárgy, aki ráadásul még az elrabolt ládákat sem szerezte vissza. Ez a rideg flegmaság azonban Nolan vesztét okozza. Fel se foghatta igazán, hogy neki vége. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezek a tisztek mégis honnan kerültek elő, miképpen szocializálódtak, hiszen a Klónháború idején nem is volt kérdés, hogy a klónkatonáknak tekintélyük van. Crosshair a rész végeztével a Waylandra került. A szálak szépen-lassan összeérnek. Kíváncsi vagyok, hogy az egykori bérgyilkos számára van-e megváltás. Egészen fantasztikus epizód volt ez, az évadszavazáson szerintem nagy eséllyel indul a legjobb epizódért való versenyben.

Boldog nőnapot a hölgyeknek és boldog Zoltán-napot a Zoltánoknak!

Na ezt nagyon jó olvasni!

@Bence1997, ezerszer is köszi, ez a fenti lista nagy segítség nekem. Azt hiszem ezt itthon fogom olvasni, 8-10 kötetet nem fogok cipelni a táskámban.

Élőben adja az Oscar-gálát Magyarországon a Disney+

#2 - Csillagfény hadművelet Összességében nagyon tetszett ez a kötet, érzékletesen bemutatja, ahogy a Lázadás próbálja összekapni magát a Hoth után. Külön öröm, hogy C3PO-nak és Lobotnak itt nagyobb szerep jutott, mint ahogy Lando vívódását is jobban megismerhetjük a felkeléshez való viszonyát illetően. 4,5/5

Olyan jöhetne ami még magyarul nem volt. Pl. a Luceno-féle Millenium Falcon.

Egy újabb jelenet, amit azóta se tudok könnyek nélkül végignézni. És itt kimondottan jól tette Lucas, hogy a SE idején zenét változtatott (és egy újabb példa arra, hogy szerintem zeneileg miért a legerősebb az EP6 a kilenc film közül). Az új képsorok beillesztése nem különben. Igen, kicsit keserédes lett, de itt, ebben a pillanatban a katartikus eufória az, ami mindent meghatároz. A Galaxis népe ezt a pillanatot megérdemelte.

Nagyon hangulatos epizód volt, évadfelvezetőnek tökéletes. Az elején azt hittem, flashback-et látunk és valamiképp a még gyermek Din Djarin beavatását láthatjuk. Mint kiderült, erről szó sincs. Meglepett, hogy az Őrzők Gyermekei nem sorvadt el, mint mandalori kultusz. Pedig azt hittem, hogy már csak a Kovács és Paz Vizsla maradt, akik meghúzták magukat a Glavis Gyűrűvilágnál. Itt azonban, ezen az ismeretlen bolygón szép számban összegyűltek. Mindjárt kaptunk is egy remek és látványos akciójelenetfüzért, amikor az a böhöm szörnyeteg szétkergette a beavatási szertartást. Ha nincs Mandó, bizony szép számmal vesztek volna oda klántársai, annyira nagy volt a fejetlenség. Ám még ez is kevés ahhoz, hogy Din ismét a klán teljes körű tagjává váljon. Vezekelnie kell, és ehhez most már egyértelműen csak a Mandalore jöhet szóba, mint helyszín. Már előre beleborzongok, ha belegondolok, hogy hamarosan nagy valószínűséggel láthatjuk a földig rombolt Sundarit. Érdekes volt az a rész, amikor Grogu észrevette a hiperűrben közlekedő lényt. Először kellett gondolkodnom, honnan is ismerős ez, aztán rájöttem, hogy ezek a purrgilok, akiknek segítségével Ezra felvette a harcot a Bányászcéh ellen. Egy újabb érdekes kapcsolódási pont. A Kalevala és Bo-Katan rideg, tényleg a mandalori militarista szellemiséget idéző vára fantasztikus helyszínek voltak. Volt valami szomorú abban, ahogy Bo-Katan a kietlen üresség közepén ücsörög egy trónon, miközben összes harcostársa elhagyta és zsoldosként kezdték el keresni a kenyerüket. Ennyit a nagy ívű tervekről. Persze, a nőnek még biztos lesz szerepe a későbbiekben, ez nem is lehet kérdés. Az epizód érdemi része Nevarrón játszódott. Akármennyi nárcisztikus vonásokkal is rendelkezik Greef Karga (az a köpeny droidrepulzorokkal, a "fő"-magisztrátus vagy éppen a giccses mellszobor...), nem lehet elvitatni, hogy az évek alatt valósságal felvirágoztatta a várost és a bolygót. Ilyen pezsgő várost még nem láthattunk a Mandalorianban. Talán elég annyit mondani, hogy míg a legelső epizódban a kowaki majomgyíkokat megsütik és árusítják, itt boldogan viháncolnak a fákon. Aztán az a rengeteg faj. Mon calamari, gran, anzellan... ezt szeretem, egyszerre a régi és az új fajok. Az első évadhoz képest a sorozat rengeteget fejlődött az idegen lények maszkjainak terén. Ez már abszolút mozifilmes színvonal volt, főleg amikor a kalózok (csupa nikto, weequay, klatuini, trandoshai stb.) is megjelentek, mert bizony felbukkanásuk is mutatja, azért még Nevarrón se fenékig tejfel az élet és a gazdasági felvirágzást a szervezett bűnözői körök is megszimatolják (a Hydia-út egyik bevett megállójának lenni hatalmas dolog lehet). Azért Greef hatásosan bemutatja, hogy a bürokrácia közepette sem puhult el. Gorian Shard alakja nekem a Karib-tenger kalózainak Davy Jones-át juttatta eszembe. Kicsit komikus volt és talán ki is lógott a sorból, de ez még bőven belefér. Egy mondatban elrendezték Cara Dune sorsát is. Sajnálom azért, hogy így alakult, én szerettem ezt a karaktert, még ha amúgy túl eredeti jellemnek nem is nevezhető. Egy rész elegendő volt ahhoz, hogy a Mandoverzum ismét beszippantson. Alig várom a következőt. Ha mérlegre akarom tenni a szerdai termést, akkor a TBB aktuális epizódja azért egy hangyányival jobban tetszett, de ez is azt mutatja, hatalmas minőséget tesznek le az asztalra és az animációs sorozatokat is komolyan veszik, nem csak a helytöltelék szerepét szánva rájuk két élőszereplős széria között.

Őszinte részvétem, @Frenkie!

Ehhez a könyvhöz kell valamelyik képregényt ismerni?

Azért Lama Su elég naiv, ha azt gondolja, az ő személyére szükség lesz, miután mindent kiterít Nala Se ügyes-bajos dolgairól Omegát illetően.