Nute Gunray

Fantasztikus Krennic és Dedra jelenete. Ahogy a nő - letartóztatása ellenére - a végén még továbbra is BBI-nyomozó szerepben van, el kezdi mondani, ezt és azt kéne csinálni. Nem fogja fel, hogy annak a korszakának már vége. Aztán Krennic rendkívül megalázó módon megragadja a fejét, a székre visszalöki, miközben rá se néz a nőre. Dedra ott már nem ember a szemében, csak egy eldobható kolonc, akiből további információ már nem nyerhető ki. Ebben az egy mozdulatban benne van Dedra életének és karrierjének összeomlása.

Az Andor S2 csak ráerősített nálam a sorozat első helyére. Mestermű!

Hát én elsírtam a végét. Ahogy Andor megy a végzete és egyben a Galaxis felszabadulásának kezdete felé (és ennek jelentőségét a titokzatos Erő-gyógyító látja)... és mindeközben ott a gyermek, akinek létezéséről már sohasem tudhat. Vagy amikor Cassian és Bail beszélget. Napok múlva mindketten halottak lesznek. Ahogy Raddus is. Vagy Melshi és K2. Azt jó volt látni, hogy Bee megtalálta helyét, és boldog tudatlanságban kergetőzhet. És persze még utoljára álomban láthatjuk Cassian rejtélyes testvérét, Kerrit, akinek keresése végső soron elindította az egész lavinát. És Cassian halálával ez most már a múlt jótékony homályába vész. Soha nem tudjuk meg, honnan is értesült arról Cassian, hogy a húga esetleg a Morlanán lehet. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Cassian megszállott keresése olyan energiákat szabadított fel, amely a Birodalom összeomlását okozza hosszú távon. Kleya szépen lassan rájön, hogy van élet Luthen után is, és új életcélt találhat a felkelésen belül. Ezt gyönyörűen megmutatták ahogy végigtekint a bázis mindennapi életén. Örülök, hogy @Dzséjt jóslata nem vált be, és Vel nem lett a felkelés ügyének kerékkötője. Cinta halála után megtalálta helyét és szerepét. Talán ő volt mostanra a lelkileg leginkább kiegyensúlyozott szereplővé a sorozatban. Nagyon tetszett, hogy Cassian-nel felidézték a régi bajtársakat. Hogy újra hallhattuk Nemik hangját. Akinek üzenete aztán Partagaz utolsó pillanatait is betöltik. El is lamentál azon, hogy vajon ki lehet ez a névtelen, arctalan ember, akinek hangjára oly sokan felemelik a fejüket és azt mondják: elég! A kisember anonimitása és végső győzelme. A Birodalomra annyira jellemző, hogy a mindig kompetens (bár a vesztét közeledve érezvén egyre indulatosabb) Partagazt politikai okokból likvidálják, és kijelölik kísérőül azt a tehetségtelen Lagretet, aki még a Mothma-féle hatalmas blamázst is megúszta lefokozás nélkül. Azt azért javára kell írni, hogy főnökét tisztelte és "engedte", hogy Partagaz a neki tetsző halált haljon. Kegyetlen volt Heert halála (ami ismét jelzi, bármennyire is szellemes K-2SO, azért ő mégiscsak egy gyilkológép), de még kegyetlenebb sors jutott Dedrának. Ez a lehető legkeményebb büntetés egy olyan számára, aki minden elvét és identitását feladta, csakhogy kiszolgálja azt a rendszert, aminek mindent behálózó büntetőrendszere most végképp elnyeli. Szerintem előbb-utóbb Dedra is ráfog lépni arra a padlóra. Kaptunk egy rövidke Perrint is, aki teljesen elmerül a felelősséget semmiért sem vállaló dekadenciában (ahogy látom, Sculdun feleségével kavar), amely azonban örömöt már nem okoz neki. Megmondom őszintén azt hittem korábban, hogy a Birodalom Mothma szökése után a családjával fog példát statuálni, vagy ellenkezőleg, felhasználja őket a propaganda, mondván Mothmát a férje és lánya is megtagadja terrorizmusáért, kikezdve így a nő hitelességét. Egyik sem lett, így azért kíváncsi vagyok, Mothma és lányának sorsa, ha egyáltalán, keresztezte-e egymást később. Örültem a visszatérőknek. Raddus admirális még mindig kemény és a legcélravezetőbb kérdéseket teszi fel. Tynnra Pamlo és Nower Jebel csak a szokásos formájukat hozták. Itt most sokkal inkább Bail Organa tűnt az első számú vezetőnek, semmint Mon Mothma.

Klasszikus összekötő rész volt, ráadásul az Andortól szokatlan módon akció közben vágták meg. Szóval Dedra rögeszméje és túlbuzgósága miatt juthatott el Lonnin keresztül Luthenhez és Kleyához a Halálcsillagról való tudás. A nő elkötelezettségét ismerve roppant ironikus, vérbeli káoszelmélet. Ezek azok a kiszámíthatatlan tényezők, amelyekre Krennic nem tud felkészülni. És ebben a részben, tényleg napokkal, hetekkel a nagy események előtt, már nyoma sincs nála a fölényeskedő kedélyességnek. És még Dedra így is mennyivel többet ér, mint BBI-tiszt a börtönben, mint egykori beosztottja Heert. Ha nincs a tipp, most is egy helyben toporognának. A 2. évad során végig követhettük, hogy Partagaz fokozatosan kibillen a lelki egyensúlyból, ahogy egyre nagyobb a tét és ahogy a Birodalom számára mindinkább tornyosulnak a problémák. Hiába kiváló tiszt, ő is könnyedén válhat a politika áldozatává. Valószínűleg súlyos rovás a szolgálati lapján, hogy alatta évekig dolgozhatott és szállíthatta az információkat egy felkelés által beszervezett tiszt. Bár ha úgy vesszük, Lagret is megúszta, hogy elbénázta Mothma elfogását. Heert kapcsán azt mindenesetre jó volt látni, hogyan is nyomoznak a BBI-ben, gondolok itt a kórházi események analizálására, illetve a régiségbolt megsemmisített adatainak visszafejtésére. És ahogy Partagaz is egyre "emberibb" formát ölt, úgy láthatjuk Kleyát is most először teljesen zaklatottan. Itt már nyoma sincs a hideg racionalizmusnak és professzionalitásnak. Luthen halála és a coruscanti sejt felszámolása után létezésének már egyetlen célja maradt: hogy a létfontosságú információk eljussanak a Yavinra. Jó volt kicsit lazítani látni Cassiant, mint ahogy Melshit is, tudva, nekik nem sok van hátra. Leírni is hátborzongató. A humorforrást K2 szolgáltatta, szerintem pont olyan mértékben, amennyire az befogadható volt. Amikor félreütötte a közeledő BBI-gyalogost, az haláli volt.

Azt hittem, csak az utolsó fb-jelenet játszódik a Naboo-n.

Igazi érzelmi hullámvasút volt ez a rész. A kirakós kezd összeállni, most már nyílegyenes az út a Rogue One elejéig. Jungot sajnáltam, mert végső soron ő volt a Lázadás legértékesebb belső ügynöke, ezt most már bizton állíthatjuk. Megtudta a Halálcsillag-projekt létezését, és ezzel legurította a hegyről azt a hógörgeteget, amely végül elvezet a Yavinhoz. De teljesen érthető Luthen döntése, hogy nem hagyhatta életben a férfit, aki most már végképp elveszítette a türelmét, és a félelem a lebukástól legyűrte. Amikor Luthen kimondta a Yavin nevét, sejthető volt, Jung innen nem távozik élve. Talán annyi a pozitívum, hogy Jung biztonságban tudhatta családját élete végén. És ezután minden összeér, minden értelmet nyer. A Ghorman, a Jedha, a Scarif. A ghormani mészárlás végképp érzéketlen birodalmivá faragta Dedrát. Már nyoma sincs a személyiségében semmilyen rokonszenvnek vagy akár tisztességnek. Egyetlen dolog hajtja: a Tengely elkapása, aki legalább annyira lett az ő rögeszméje, mint anno Syril-nek Cassian. Dedra ezen a módon emésztette meg Syril tragédiáját. A maradék érzéseit is mélyen eltemette magában. Arész csúcsjelenete számomra Dedra és Luthen találkozása volt. Abban benne volt minden visszafojtott érzelem, és amikor Dedra kiteríti a lapokat a Path egységgel, mindkettőjükről lehull az álarc. Luthen szinte megkönnyebbül, hogy nem kell többé színlelnie. És Dedra számára kizökkentően hat a viselkedése. Nem retten meg, nem fél a következményektől. A nő sokszor álmodott erről a találkozásról, de biztos vagyok benne, hogy nem ilyen formában. És mennyire jelképes, hogy Luthen, a régiségkereskedő álcájában, egy 6,000 éves nautoli késsel döfi le magát. Mindenképp stílszerű távozás ez. Ahogy Kleya összerakja magát a trauma után, az csodálatos. Azonnal tudja, mi a kötelessége. És mindeközben megismerhetjük kettejük közös múltját is. Hogy milyen háború is volt, ahol ők ketten találkoztak, kérdéses. Lehet, rögtön a Birodalom kikiáltása után vagyunk, amikor még minden zavaros? Akárhogy is, jó látni, hogy Luthen és Kleya egymás közti dinamikája hogyan változik a rész során. Fú, mennyire tetszett az a bolygó, ahol az a várrom volt. Aztán egy régi ismerős helyszín is felbukkan, a Naboo, ahol gyakorlatilag megalakul a kettejük közös lázadása. A Lina Soh (!) kórház nagyon szépen meg volt csinálva. Kleya beszivárgása mesteri volt. Ha nincs Dedra letartóztatása, szerintem nem lett volna ilyen sima ügye, de persze Heert emberei lazán őrizetlenül hagyják az értékes beteget. És persze ez nem az a sorozat, ahol giccsesen elhúznák az időt. Kleya nem sokat habozik és lekapcsolja Luthent a gépről, egy gyors puszival, könnyek közt, búcsút vesz. És mintha Luthen egy utolsó sóhajjal megnyugodna, talán még halvány félmosoly is felsejlik, hogy vége az ő küldetésének, ő beteljesítette a saját magára osztott szerepet. Soha nem fogja meglátni a napkeltét, soha nem lesz ismert a neve, ahogy maga is megjósolta, de annak tudatában távozik, hogy a Remény elindul a maga után hogy aztán egy tatooine-i parasztfiú képében ott, akkor beteljesedhessen.

@Yoda József, tessék akkor átszavazni.

Tegnap újranéztem az előző hármast hangolásként. Ha azt a színvonalat hozza, én már elégedett leszek.

Igen sajnos, de csak elég volt bekapcsolnom a wifit.

Belefutottam spoilerekbe (telefon dobott fel YouTube videó ajánlást), legyetek óvatosak.

"Ugyan, eltelik az hamar." 😋

Amúgy bennem még a Kamino elpusztítása váltott ki hasonló sokkhatást, ha csak az elmúlt pár évet nézzük.

Nem lennék meglepve, ha Mothma beszédét több országban is cenzúráznák az elkövetkező években. Ha levesszük a direkt utalásokat a Ghormanra és Palpatine-ra, olyan általános alapigazságokat mond el mintegy két percben egy diktatúra működéséről, hogy azt tananyaggá kéne tenni.

Plusz szintén ő az, aki a várakozóban Syril-en tartja a tekintetét.

Szerintem - a feladatának megfelelően - el kezdett ismerkedni a bolygóval annak minden aspektusában.

Én ezt kizártnak tartom. Cassian ott egyszerűen nem értette, hogy ki ez a fazon aki ilyen vehemens dühhel meg akarja ölni. Kíváncsi vagyok, később ez az esemény hogyan csapódott le Cassian-ban, bár valószínűleg olyan turbulensen követték az események egymást, hogy azok jórészt elhomályosították a részleteket és a jelentőségét a szemében.

Másodjára, darálva nekem jobban tetszett, mint első nézéskor.

Beleillik a sorba, 20 évenként ér ilyen sokkhatás. Legközelebb 2045-ben. Egyébként még most sem tértem teljesen magamhoz.

Az előző rész tragikumának, a ghormani mészárlásnak Galaxisra gyakorolt politikai hatásait láthattuk ebben az epizódban. Már az eleje szívszorító volt, ahogy elviszik Dasi Orant, a leigázott világ szenátorát. Ahogy mondta: a Ghorman után ti következtek (és itt mintha egy pillanatra ránézett volna Organára, mintegy felsejtve az Alderaan sorsát). Ez nagyon jól reflektált valóságunkra is, Martin Niemöller híres soraira: Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista. És így tovább... És bár a legtöbb jóakaratú szenátor feszengve elfordítja a fejét, mégis a Ghorman az, ami átszakítja a gátat. Ezt a tragédiát Mothma már nem tudja megemészteni, és végső soron most jut el oda, hogy egyértelmű legyen számára: harcát már nem a Szenátus falain belül kell tovább megvívnia. Bail Organa érthető okokból nem tarthat vele, hiszen neki ott van a titkos küldetése, Leia védelmezése. Mothma idegállapotára jellemző, hogy azonnal összezúzza a poloskát. Hibás döntés, hiszen így felhívja magára a figyelmet. De egyetértek, hogy ez egy ösztönös, dühös, mi több kétségbeesett reakció volt a részéről. Ezen keresztül megtudjuk, hogy a Szenátust felügyelő BBI igyekszik a Ghorman okozta várható hullámokat elterelni. Lehallgatják a "renitens", ellenzéki szenátorokat, a rendkívüli ülésszakot kora reggelre teszik, tehát egy érdektelen napszakra. Úgy képzelem el, hogy összegyűlt a megfelelő számú szenátori aláírás, ami miatt kötelező volt összehívni a rendkívüli ülést, de azt már a Birodalomhoz lojális házelnök és stábja (ekkor már nem Mas Amedda tölti be ezt a pozíciót, ő a császári belső tanács tagja) határozta meg, hogy ez milyen körülmények között történjen meg. Akár hazulról is jól ismert fogás ez. Olyan gyorsan hívták össze a rendkívüli ülést (a mészárlás után másnapra), hogy sok távollévő szenátornak még a Coruscantra sem volt ideje visszatérni. Mon Mothma ilyen hátráltató körülmények között, ennyire rövid idő alatt írta meg a Galaxisra oly nagy hatású beszédét. Cassian még a ghormani történtek hatása alatt áll. Ezzel együtt is tudja, hogy Mothma beszéde kulcsfontosságú, mint ahogy a szenátor kimenekítése. Ám annyira kikészül, hogy ezután a visszavonulását tervezi. Szabadon akar dönteni. Az ezúttal nem túl előnyös frizurát viselő Kleya frappáns egysorosa világít rá a helyzetre: hiszen pont azért küzdenek, hogy ez mindenki számára elérhető legyen. Ezzel mintegy eltereli a fókuszt Luthenről, nyomatékosítva, hogy a lázadás nem csak úgy lóg a levegőben, Luthen úri kénye-kedve szerint, hanem azt a Birodalom mindennapos terrorpolitikája váltja ki. Az elmúlt részekben azt éreztem, mindenki Luthenre haragszik, őt hibáztatja a nem civilizált lénynek való életmódért (az örökös bújkálás, rettegés, beszivárgás stb.), miközben megfeledkeznek arról, hogy ez mind-mind válaszreakció a Birodalomra. És azt mi már sokszor láthattuk, hogy micsoda illúzió, hogy egy mindentől távoli helyen ki lehet bekkelni ezt a rémuralmat. A Birodalom előbb-utóbb mindenhova eljut. A múltjának fényében Cassian elgondolása, hogy Bix-szel elmenekülhetnek minden elől, merőben illuzórikus. Sor kerül Mothma és Luthen (utolsó?) találkozására. Kettejük között már teljes a bizalmatlanság, amely valahol Tay Kolma szükségszerű halálával kezdődött. Örülök, hogy a neve említésre került, mert ez jelzi, hogy az eset nem múlt el nyomtalanul Mothma lelkében. Jung révén Luthen olyan információhoz jut, hogy a Bail által küldött kimenekítési csapatba beszivárgott a BBI. Hogy Mothma bizalmát növelje, rossz taktikához nyúl és elárulja, hogy Erskin az ő kéme, hangoztatva, hogy sokszor megmentette a szenátornő életét a tudta nélkül.. Ez végképp kirántja Mothma alól a talajt, talán a szárnysegédje volt az utolsó személy, akiben még feltétel nélkül megbízott. Luthen később maga is rájön, hogy hibázott, Itt kell megemlíteni, hogy Erskin, egy huszadrangú karakter a Rebels-ből (én is csak azért emlékeztem rá, mert valamikor tavaly volt egy Rebels-újranézésem) ilyen fokú karaktermélyítést kapott. Nagyon jól lett ábrázolva Mothma és Erskin viszonya, utóbbi örök hálát érez a nő felé, szerintem gyakorlatilag mentoraként mi több pótanyjaként tekint rá. Testbeszéde elárulja, valósággal összeomlik, amikor Mothma meneszti. Rendkívül örvendetes volt számomra a Birodalmi Szenátus működését látni. Sajtóakkreditációk, a szenátusi irodaépület kevésbé fényűző, ám annál célorientáltabb külsőségei, a szenátori pihenőszobák, étkezdék, ahonnan nyomon követhető a plenáris ülés. A Birodalomhoz hű szenátorok fel is mondják a kötelező paneleket, szavaikban visszaköszön az elmúlt évek propagandája a ghormani helyzetet illetően. A Birodalom mártírjait emlegetik. Valószínűleg Syril is több posztumusz plecsnit kap. Mindeközben megérkezik a Bail által küldött három személy is, akik egymást sem ismerik. Ahogy már írtam, Mothma és a lázadók szerencséje az volt, hogy nem épp a legkompetensebb BBI-tisztek voltak döntési pozícióban aznap. Szegény Lagret véletlenül csöppen az események sűrűjébe (nem biztos, hogy Grandi jobb lett volna, az első évadban ő sem tűnt sokkal kompetensebbnek). Soha nem ő volt a legélesebb kés a fiókban, itt pláne nem. Van két információ: Mothma nem ment haza, ráadásul a poloska bedöglött. A BBI szó szerint megvárja a reggelt és nem csinál semmit. Ezt a két dolgot Lagret egyszerűen nem kapcsolja össze. Most képzeljük el, ha Partagaz vagy Yularen lett volna akkor a döntéshozó (persze ők ennél magasabb szinteken mozognak). Mothmát már az éjfél beállta előtt letartóztatták volna. A BBI-s csaj, Beska érthetetlenül amatőr (lehet Lonni a legrosszabb emberét küldte szándékosan, bár akkor meg közölhette volna, melyikük az). Charvalt csak azért nem sajnáltam jobban, mert alapszabály, hogy soha engedünk magunkhoz ilyen közel egy potenciális ellenséget, és miután gyanakodni kezdett, ennek a felfogásnak ösztönből működnie kellett volna. De ugyanilyen inkompetens Kloris, aki mintha kótyagos lett volna. Nem hiszem, hogy Mothma beszéde megérintette volna, inkább csak tanácstalannak tűnt, hogy mi is most a teendője. Ez Mothma szerencsenapja volt. Palpatine politikai tőkéje még 20 év után is a Klónháború "győzelméből" táplálkozott. A Galaxis népe annyira rettegett egy újabb háborútól, hogy a békéért és a rendért cserébe önként feláldozta szabadságjogait szépen sorban, egymás után. Mindig csak egy kicsivel lett rosszabb. És miközben a Birodalom azért már egyre többször kimutatta a foga fehérjét, ez Palpatine személyét nem érintette. Ő volt a Békehozó, aki lezárta a véres háborút és véget vetett a Régi Köztársaság hányattatásainak és instabil korszakának. Ha atrocitások is történtek, az soha nem volt hatással az Uralkodó legitimitására. A korrupció, a hozzá nem értés, a hatalommal való visszaélés az alsóbb szintekről jött, egyes gyarló és rossz szándékú birodalmiak tettei okán, akik az Uralkodó jóhiszeműségét kihasználták, és mindezt a tudta nélkül tették (lásd Rylanz megjegyzését). Palpatine még egy olyan súlyos és égbekiáltó gaztettet is leválasztott a személyéről és a nevével fémjelzett hatalomgyakorlási rendszerről, mint a Kamino elpusztítása, ahol Rampart lett a bűnbak. Palpatine, mint a Galaxis uralkodója felülemelkedett a mindennapi politikai torzsalkodásakon. Az ő személye kikezdhetetlen volt, ha valaki hivatalos úton kritizálta is a Birodalom tetteit, soha nem magát a Császárt, aki pedig az egésznek a mozgatórugója. A különböző ellenőrzési, és kétes hatékonyságú szenátusi bizottságok birodalmi tiszteket idéztek be egyes ügyek mentén. Általánosan a rendszer kritika alá nem eshetett. Palpatine nem volt számon kérhető, az ő személye volt a galaktikusi status quo, a megkérdőjelezhetetlen autoritás. Ezt a tabut döntötte le beszédével Mothma, aki a népirtással nem a Birodalmat, ezt a megfoghatatlan monstrumszervezetet vádolta, hanem magát az Uralkodót, aki saját képére formálta a Galaxist. Palpatine mint a Galaxisra rátelepedő sötét árny. Merő blaszfémia és felségsértés ez, szerintem ha tehette volna, sok acsarkodó, hörgő szenátor széttépte volna ott helyben Mothmát. Meglepett, hogy a házelnök nem keverte le a beszédet, akár alkotmányellenes módon is. Így száll hát sírba a szabadság... tapsvihar közepette. Mondta Padmé jó másfél évtizeddel korábban. Így szökken hát szárba a szabadság... tiltakozó acsarkodások közepette. Mondhatnánk most mi Mothma beszédét hallgatva. Lagret későn kapcsol, csak nagy nehezen sikerül az áramellátást megszüntetni, de már megtörtént az elképzelhetetlen: Mothma kimondta Palpatine császár, mint a népírtás fő felelősének nevét. Meg kell említeni a kisemberek itteni szerepét is. A két technikus, akik passzivitásukkal szabotálják Mothma gyors lekeverését. Ez a polgári ellenállás lényege egy diktatúra esetében. Nyilván az egzisztenciális és a fizikai megsemmisülés félelme miatt a nyílt ellenállás nem lehetséges. Ám a diktatúrák azért működnek sikeresen mert az állampolgárok buzgón, a szükségesnél jobban engedelmeskednek. Márpedig itt a paszivitás, az éppen elégséges, de nem túlzó erőbefektetés az ellenállás egy formája. Ezt a két technikus jól megoldotta. Elvégezték a munkájukat, nem szabotálták, hogy az a fickó teljesítse a hatalom parancsát... de nem is segítették. A menekülés feszültségét kellő mértékben adagolták. Nagyon tetszett, hogy Mothma őszintén megretten a gyilkosságoktól. Ő eddig nem ehhez volt szokva, és most láthatja milyen is a felkelés élete alulnézetből. Cassian hidegvérűsége az ami alkalmassá teszi az ilyen feladatokhoz, miközben Erskin is hasznos volt. Megkezdődik Mothma életének új szakasza egy addig számára teljesen ismeretlen közegben. Annyira átjött képernyőn is, hogy mennyire idegen, oda nem illő az ő jelenléte a menedéklakásban. A sérült, koszos, megcsömörlött alakok és a lepusztult berendezések mellett az ő, még ziláltan is fenséges megjelenése teljesen elüt. Egy légtérben Cassian és Mothma. Párhuzamos lázadásuk most egy pillanatra összeért, keresztezte egymást. És Mothma elég rápillantani Andor arcára, hogy konkrétumok nélkül is lássa, a férfi mi mindenen mehetett keresztül. A köszönet nyilvánítás itt rendíkvül kifejező volt, egyáltalán nem hatott üres, sablonos szólamnak. Felmerült bennem, mi lesz ezután Perrin sorsa? A ghormani atrocitással kezdődő események forgatagában Mothmának mintha eszébe sem jutott volna a férfi. Aztán voltak még a rövidke szegmensek. Wilmon kijutott a Ghorman poklából új barátnője segítségével. Ez a megoldás annyira nem tetszett. Bix eldöntötte Cassian örök dilemmáját és kettejük sorsát rövid búcsúvideójában. Minden bizonnyal hatottak rá az Erő-gyógyító szavai. Ezzel gyakorlatilag kényszerpályára állította Cassiant, amely elvezet majd a férfi halálához, de a Galaxis megváltásához is. Rendkívül tetszetős, hogy K-2SO akkor lép be Cassian életébe, amikor egyedül marad. Nincs már életben az anyja, Brasso, Bix távozott, míg Bee hátra maradt (róla én is megfeledkeztem). A rész végére még jutott az egyre szimpatikusabb Vel és egy régi ismerős, Melshi is. Kicsit úgy éreztem Mothma kimenekítése után némileg leült a rész. és inkább gyors lezárásokat és nyitányokat kaptunk. Ez a háromrészes történetszál méltán vonul be a Star Wars legfényesebb pillanatai közé.

Ezért ütött ez a beszéd ekkorát. Mothma itt nem a Birodalmat, hanem magát az Uralkodót vádolta. Ez felségsértés.

Szerintem nem vehette félválról. Ez volt a személye ellen a legnyíltabb támadás az elmúlt 20 évben.

Az elején igyekeztem megtippelni hogy hármójuk közül melyik lehet a beépített ügynök. Már akkor is a csaj volt gyanús.

Tegnap este még megnéztem. Elképesztő volt. Írok bővebb értékelést majd, de elöljáróban annyit, hogy azért Mothmának ritka nagy szerencséje volt, hogy kifogta a legbénább BBI-seket aznap. Az eddig sem penge Lagret ismét kritikán aluli volt, szerintem neki most vége. Aztán ott volt az a csaj (Beska), aki kábé a társa orra előtt lép kapcsolatba a birodalmiakkal, és utána meg nyílt területen fegyvert fog a szenátorra. És persze a kedvencem Kloris, aki mintha végig dekoncentrált lett volna... mintha gyógyszerre ivott volna, komolyan. Ahogy cammog fel azon a lépcsőn... Majdhogynem meg is sajnáltam szegényt, amikor Andor lelövi. Szóval Mothmának nagy szerencséje volt. Pedig elkövetett egy súlyos taktikai hibát (és ezt már akkor így gondoltam, mielőtt még beindulnának az események), amikor megsemmisítette a lehallgató készüléket, hiszen így felhívta magára a figyelmet. Egy elnyomó rendszer esetében ilyenkor két helyes opció van: 1, botrányt csinálni és a nyilvánossághoz fordulni; 2, természetesen viselkedni, mintha nem találtál volna poloskát, és elkerülni a kompromittáló témákat. Amúgy az a fekete bőrű srác, aki láthatóan Lagrethez képest jobban értett a dolgához, már szerepelt az első évadban. Felzonis, ő volt az az aki adatelemzőként szunnyadt, amikor Dedra "rátörte" az ajtót és követelte hogy az összes csillagrendszeri bázis jelentéseit át kell vizsgálni az eltűnt eszközök ügyében. 3 év alatt láthatóan kikupálódott, itt értette a dolgát.

Én most azt érzem, ezt a részt sokáig nem tudom újra megnézni. Rendesen felkavart. Ahogy a rész vége felé Rylanz ül életének romjain, amit 19 generáció épített fel kőkemény munkával. Odaveszett életek, odaveszett egzisztenciák, mindezt a Birodalom kapzsiságának és terrorjának oltárán.

Jóságos ég. A gyomrom végig liftezett az egész rész alatt. Az utolsó perceket végig sírtam. Sok minden eszembe jutott, akár a történelemből, akár a mindennapi valóságunkból. A vérzivataros századok. A megannyi szenvedés. Az emberi gyarlóság. Hogy ez nekünk most csak egy sorozat, de számos embertársunknak ez ma is a hétköznapi valóság. Vajon ilyen lehetett belülről megélni 1956-ban a parlamenti sortüzet? Mészárlást ennyire élethűen, lecsupaszított kegyetlenségében és rideg valóságában nem hiszem, hogy még láttam mozgóképen. Kavarognak a gondolatok, csak képek vannak előttem. Hogy Carro Rylanz itt már megérti, mire is megy ki az egész. De a sodrást már nem akadályozhatja meg. Ahogy a lánya meghal. Hát ennél valóságosabb mi lehetne? Ha ekkora sebességgel becsapódsz a betonba, ott bizony nem pattansz fel. Az egyszerű londiner, aki néhány méterre hal meg attól a helytől, ahol édesapja szintén a Birodalom áldozata lett, és ahol tulajdonképpen eldőlt a sorsa, amelynek kötelékéből soha nem tudott szabadulni. És mégis ő az, aki kimondja: a felkelést a remény élteti. Aztán ott van Syril. A végső összeomlás. Amelyet aztán megkoronáz számára, hogy rögeszméjének tárgya, Cassian azt sem tudja, ki ő. Ott Syril elengedte. Utolsó mozzanatai egy kudarcos és szánni való élet betetőzése. És még így is erkölcsileg Dedra fölé emelkedik. Mert persze most már ő is az összeomlás határán van. De nincs mellébeszélés: kiadta a parancsot, a nevét adta ehhez a borzalomhoz. Aztán ott vannak a vágóhídra küldendő zöldfülű újoncok. Már az előző rész nézése során is sejtettem, hogy ez lesz a szerepük. A vérengzés kiprovokálása. A Birodalom nem tisztel semmit és senkit, még saját katonáit sem. A legiszonytatóbb erkölcsi fertő ez. A KX-droidok rettenetesek. Gyanítom, aki túlélte ezt a mészárlást, aztán sem felejti el. Ha a Birodalom ezekből sokkal de sokkal többet legyártott volna, gyanítom, az ellenállás hamar kifúlt volna. És közben a gusztustalan propaganda már az eseményekkel párhuzamosan építi a narratívát. Eedy hasonlatos lesz azokhoz az orosz édesanyákhoz, akik könnyezve de büszkán veszik át értelmetlenül meghalt fiaik holttestét, mondván, életét adták a Hazáért. Syril holtában hoz majd neki büszkeséget. És ezt a ghormani iszonyatot látva, ha Luthen ezek után azt fogja hangoztatni, hogy ennél jobb nem is jöhetett volna az ügyüknek... Van amikor a hideg racionalizmusnak nincs helye. Nem is tudom, hogy valaha felkavart ennyire egy mozgóképes alkotás? Biztosan. Mindezzel együtt is, azt hiszem, ez a rész nyugodtan válhatna tananyaggá. Hogy mi az amit el kell kerülnünk, mi az, aminek soha de soha nem szabadna megtörténnie. Nem gondoltam volna, hogy Palpatine tud még mélyebbre süllyedni a szememben. Tudott.