Nute Gunray

Nálam így egy fikciós sorozat, mint az Andor, még soha nem rezonált ilyen mértékben a mindennapi valóságunkkal. Vagy akár a történelemmel. A ghormani mészárláskor lepergett a szemem előtt az egész nyomorult 20. századi történelem. Egészen hihetetlen módon keveredett a kettő a fejemben (a fikció és a valóság), amely egyrészt dicséri a sorozatot, másrészt, ideje felnyitni a saját szemünket és körbe nézni, hol is élünk. El fog jön majd az a katartikus mondat, amit Jyn Erso oly lényegre törően összefoglalt: "I Rebel". Az Andor legnagyobb érdeme az, hogy megismerhetjük a Birodalom, mint politikai entitás és elnyomó gépezet természetrajzát. Az agyrohasztó propaganda beszivárgását a mindennapi életbe (Eedy). A lassan megfőtt béka klasszikus esetét, míg aztán jön a feltálalás (Oran). Az állandó öncenzúrát (a sok-sok szenátor), a kimondatlan és kimondhatatlan szavakat, a növekvő paranoiát, a hatalom gőgös fölényét (Blevin), és ezzel együtt párhuzamosan az emberi kisszerűséget (Heert) és tehetségtelenséget, amelyet aztán mégis kivált a nepotista és haveri klientúra (Lagret). A hétköznapok megalkuvását és dekadenciáját (Perrin). A köznép bajaira érdektelen zavarosban halászást, a Birodalom és az alvilág összefonódását (Sculdun). A gonosz banalitását ("Bad luck Ghorman" - ki sajnálja ezekután Partagazt?), a politikai szadizmust (Krennic), az egyenruha hatalmával visszaélő valódi szexuális ragadozóhajlamot (Krole) és vérgőzös pszichopaticizmust (Kaido). Az önbecsapást (Dedra) és a megfelelési kényszert, lelkes elismerésre vágyást és túlbuzgóságot (Syril). A távolságtartó és hideg technokratizmust (Yularen). Tudtuk eddig is, hogy rossz a Birodalom. Az Alderaan felrobbantása, mint ahogy a Jedha és a Scarif elpusztítása. Vader dühöngése a Mapuzón, vagy éppen a jawák lemészárlása a Tatooine-on. Ezek a különálló eseménysorok most állnak össze egy mindent leuraló rendszer összefüggő karakterisztikájába. A Birodalom (vagy inkább: Palpatine) egy olyan, egész Galaxist behálózó métely, rákos daganat, egy vérbeli terrorista bűnszervezet, amely csak az erőszakból ért, és így ellene csak fegyveresen lehet felkelni.

El is felejtettem már, hogy Tynnra Pamlo a BB-ben is szerepelt szenátorként.

Így van, menet közben kellett kitalálni. Ráadásul az első fázis építkezésénél még Poggle is segédkezett, aki ugye hadifogságba került a második geonosisi csata után, csak aztán fellázította a munkásokat és megszökött.

Nagyon megindító volt, hogy fokozatosan sötétedett el a kép a végén, aztán jött a Luthen theme.

Fantasztikus Krennic és Dedra jelenete. Ahogy a nő - letartóztatása ellenére - a végén még továbbra is BBI-nyomozó szerepben van, el kezdi mondani, ezt és azt kéne csinálni. Nem fogja fel, hogy annak a korszakának már vége. Aztán Krennic rendkívül megalázó módon megragadja a fejét, a székre visszalöki, miközben rá se néz a nőre. Dedra ott már nem ember a szemében, csak egy eldobható kolonc, akiből további információ már nem nyerhető ki. Ebben az egy mozdulatban benne van Dedra életének és karrierjének összeomlása.

Az Andor S2 csak ráerősített nálam a sorozat első helyére. Mestermű!

Hát én elsírtam a végét. Ahogy Andor megy a végzete és egyben a Galaxis felszabadulásának kezdete felé (és ennek jelentőségét a titokzatos Erő-gyógyító látja)... és mindeközben ott a gyermek, akinek létezéséről már sohasem tudhat. Vagy amikor Cassian és Bail beszélget. Napok múlva mindketten halottak lesznek. Ahogy Raddus is. Vagy Melshi és K2. Azt jó volt látni, hogy Bee megtalálta helyét, és boldog tudatlanságban kergetőzhet. És persze még utoljára álomban láthatjuk Cassian rejtélyes testvérét, Kerrit, akinek keresése végső soron elindította az egész lavinát. És Cassian halálával ez most már a múlt jótékony homályába vész. Soha nem tudjuk meg, honnan is értesült arról Cassian, hogy a húga esetleg a Morlanán lehet. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Cassian megszállott keresése olyan energiákat szabadított fel, amely a Birodalom összeomlását okozza hosszú távon. Kleya szépen lassan rájön, hogy van élet Luthen után is, és új életcélt találhat a felkelésen belül. Ezt gyönyörűen megmutatták ahogy végigtekint a bázis mindennapi életén. Örülök, hogy @Dzséjt jóslata nem vált be, és Vel nem lett a felkelés ügyének kerékkötője. Cinta halála után megtalálta helyét és szerepét. Talán ő volt mostanra a lelkileg leginkább kiegyensúlyozott szereplővé a sorozatban. Nagyon tetszett, hogy Cassian-nel felidézték a régi bajtársakat. Hogy újra hallhattuk Nemik hangját. Akinek üzenete aztán Partagaz utolsó pillanatait is betöltik. El is lamentál azon, hogy vajon ki lehet ez a névtelen, arctalan ember, akinek hangjára oly sokan felemelik a fejüket és azt mondják: elég! A kisember anonimitása és végső győzelme. A Birodalomra annyira jellemző, hogy a mindig kompetens (bár a vesztét közeledve érezvén egyre indulatosabb) Partagazt politikai okokból likvidálják, és kijelölik kísérőül azt a tehetségtelen Lagretet, aki még a Mothma-féle hatalmas blamázst is megúszta lefokozás nélkül. Azt azért javára kell írni, hogy főnökét tisztelte és "engedte", hogy Partagaz a neki tetsző halált haljon. Kegyetlen volt Heert halála (ami ismét jelzi, bármennyire is szellemes K-2SO, azért ő mégiscsak egy gyilkológép), de még kegyetlenebb sors jutott Dedrának. Ez a lehető legkeményebb büntetés egy olyan számára, aki minden elvét és identitását feladta, csakhogy kiszolgálja azt a rendszert, aminek mindent behálózó büntetőrendszere most végképp elnyeli. Szerintem előbb-utóbb Dedra is ráfog lépni arra a padlóra. Kaptunk egy rövidke Perrint is, aki teljesen elmerül a felelősséget semmiért sem vállaló dekadenciában (ahogy látom, Sculdun feleségével kavar), amely azonban örömöt már nem okoz neki. Megmondom őszintén azt hittem korábban, hogy a Birodalom Mothma szökése után a családjával fog példát statuálni, vagy ellenkezőleg, felhasználja őket a propaganda, mondván Mothmát a férje és lánya is megtagadja terrorizmusáért, kikezdve így a nő hitelességét. Egyik sem lett, így azért kíváncsi vagyok, Mothma és lányának sorsa, ha egyáltalán, keresztezte-e egymást később. Örültem a visszatérőknek. Raddus admirális még mindig kemény és a legcélravezetőbb kérdéseket teszi fel. Tynnra Pamlo és Nower Jebel csak a szokásos formájukat hozták. Itt most sokkal inkább Bail Organa tűnt az első számú vezetőnek, semmint Mon Mothma.

Klasszikus összekötő rész volt, ráadásul az Andortól szokatlan módon akció közben vágták meg. Szóval Dedra rögeszméje és túlbuzgósága miatt juthatott el Lonnin keresztül Luthenhez és Kleyához a Halálcsillagról való tudás. A nő elkötelezettségét ismerve roppant ironikus, vérbeli káoszelmélet. Ezek azok a kiszámíthatatlan tényezők, amelyekre Krennic nem tud felkészülni. És ebben a részben, tényleg napokkal, hetekkel a nagy események előtt, már nyoma sincs nála a fölényeskedő kedélyességnek. És még Dedra így is mennyivel többet ér, mint BBI-tiszt a börtönben, mint egykori beosztottja Heert. Ha nincs a tipp, most is egy helyben toporognának. A 2. évad során végig követhettük, hogy Partagaz fokozatosan kibillen a lelki egyensúlyból, ahogy egyre nagyobb a tét és ahogy a Birodalom számára mindinkább tornyosulnak a problémák. Hiába kiváló tiszt, ő is könnyedén válhat a politika áldozatává. Valószínűleg súlyos rovás a szolgálati lapján, hogy alatta évekig dolgozhatott és szállíthatta az információkat egy felkelés által beszervezett tiszt. Bár ha úgy vesszük, Lagret is megúszta, hogy elbénázta Mothma elfogását. Heert kapcsán azt mindenesetre jó volt látni, hogyan is nyomoznak a BBI-ben, gondolok itt a kórházi események analizálására, illetve a régiségbolt megsemmisített adatainak visszafejtésére. És ahogy Partagaz is egyre "emberibb" formát ölt, úgy láthatjuk Kleyát is most először teljesen zaklatottan. Itt már nyoma sincs a hideg racionalizmusnak és professzionalitásnak. Luthen halála és a coruscanti sejt felszámolása után létezésének már egyetlen célja maradt: hogy a létfontosságú információk eljussanak a Yavinra. Jó volt kicsit lazítani látni Cassiant, mint ahogy Melshit is, tudva, nekik nem sok van hátra. Leírni is hátborzongató. A humorforrást K2 szolgáltatta, szerintem pont olyan mértékben, amennyire az befogadható volt. Amikor félreütötte a közeledő BBI-gyalogost, az haláli volt.

Azt hittem, csak az utolsó fb-jelenet játszódik a Naboo-n.

Igazi érzelmi hullámvasút volt ez a rész. A kirakós kezd összeállni, most már nyílegyenes az út a Rogue One elejéig. Jungot sajnáltam, mert végső soron ő volt a Lázadás legértékesebb belső ügynöke, ezt most már bizton állíthatjuk. Megtudta a Halálcsillag-projekt létezését, és ezzel legurította a hegyről azt a hógörgeteget, amely végül elvezet a Yavinhoz. De teljesen érthető Luthen döntése, hogy nem hagyhatta életben a férfit, aki most már végképp elveszítette a türelmét, és a félelem a lebukástól legyűrte. Amikor Luthen kimondta a Yavin nevét, sejthető volt, Jung innen nem távozik élve. Talán annyi a pozitívum, hogy Jung biztonságban tudhatta családját élete végén. És ezután minden összeér, minden értelmet nyer. A Ghorman, a Jedha, a Scarif. A ghormani mészárlás végképp érzéketlen birodalmivá faragta Dedrát. Már nyoma sincs a személyiségében semmilyen rokonszenvnek vagy akár tisztességnek. Egyetlen dolog hajtja: a Tengely elkapása, aki legalább annyira lett az ő rögeszméje, mint anno Syril-nek Cassian. Dedra ezen a módon emésztette meg Syril tragédiáját. A maradék érzéseit is mélyen eltemette magában. Arész csúcsjelenete számomra Dedra és Luthen találkozása volt. Abban benne volt minden visszafojtott érzelem, és amikor Dedra kiteríti a lapokat a Path egységgel, mindkettőjükről lehull az álarc. Luthen szinte megkönnyebbül, hogy nem kell többé színlelnie. És Dedra számára kizökkentően hat a viselkedése. Nem retten meg, nem fél a következményektől. A nő sokszor álmodott erről a találkozásról, de biztos vagyok benne, hogy nem ilyen formában. És mennyire jelképes, hogy Luthen, a régiségkereskedő álcájában, egy 6,000 éves nautoli késsel döfi le magát. Mindenképp stílszerű távozás ez. Ahogy Kleya összerakja magát a trauma után, az csodálatos. Azonnal tudja, mi a kötelessége. És mindeközben megismerhetjük kettejük közös múltját is. Hogy milyen háború is volt, ahol ők ketten találkoztak, kérdéses. Lehet, rögtön a Birodalom kikiáltása után vagyunk, amikor még minden zavaros? Akárhogy is, jó látni, hogy Luthen és Kleya egymás közti dinamikája hogyan változik a rész során. Fú, mennyire tetszett az a bolygó, ahol az a várrom volt. Aztán egy régi ismerős helyszín is felbukkan, a Naboo, ahol gyakorlatilag megalakul a kettejük közös lázadása. A Lina Soh (!) kórház nagyon szépen meg volt csinálva. Kleya beszivárgása mesteri volt. Ha nincs Dedra letartóztatása, szerintem nem lett volna ilyen sima ügye, de persze Heert emberei lazán őrizetlenül hagyják az értékes beteget. És persze ez nem az a sorozat, ahol giccsesen elhúznák az időt. Kleya nem sokat habozik és lekapcsolja Luthent a gépről, egy gyors puszival, könnyek közt, búcsút vesz. És mintha Luthen egy utolsó sóhajjal megnyugodna, talán még halvány félmosoly is felsejlik, hogy vége az ő küldetésének, ő beteljesítette a saját magára osztott szerepet. Soha nem fogja meglátni a napkeltét, soha nem lesz ismert a neve, ahogy maga is megjósolta, de annak tudatában távozik, hogy a Remény elindul a maga után hogy aztán egy tatooine-i parasztfiú képében ott, akkor beteljesedhessen.

@Yoda József, tessék akkor átszavazni.

Tegnap újranéztem az előző hármast hangolásként. Ha azt a színvonalat hozza, én már elégedett leszek.

Igen sajnos, de csak elég volt bekapcsolnom a wifit.

Belefutottam spoilerekbe (telefon dobott fel YouTube videó ajánlást), legyetek óvatosak.

"Ugyan, eltelik az hamar." 😋

Amúgy bennem még a Kamino elpusztítása váltott ki hasonló sokkhatást, ha csak az elmúlt pár évet nézzük.

Nem lennék meglepve, ha Mothma beszédét több országban is cenzúráznák az elkövetkező években. Ha levesszük a direkt utalásokat a Ghormanra és Palpatine-ra, olyan általános alapigazságokat mond el mintegy két percben egy diktatúra működéséről, hogy azt tananyaggá kéne tenni.

Plusz szintén ő az, aki a várakozóban Syril-en tartja a tekintetét.

Szerintem - a feladatának megfelelően - el kezdett ismerkedni a bolygóval annak minden aspektusában.

Én ezt kizártnak tartom. Cassian ott egyszerűen nem értette, hogy ki ez a fazon aki ilyen vehemens dühhel meg akarja ölni. Kíváncsi vagyok, később ez az esemény hogyan csapódott le Cassian-ban, bár valószínűleg olyan turbulensen követték az események egymást, hogy azok jórészt elhomályosították a részleteket és a jelentőségét a szemében.

Másodjára, darálva nekem jobban tetszett, mint első nézéskor.

Beleillik a sorba, 20 évenként ér ilyen sokkhatás. Legközelebb 2045-ben. Egyébként még most sem tértem teljesen magamhoz.

Az előző rész tragikumának, a ghormani mészárlásnak Galaxisra gyakorolt politikai hatásait láthattuk ebben az epizódban. Már az eleje szívszorító volt, ahogy elviszik Dasi Orant, a leigázott világ szenátorát. Ahogy mondta: a Ghorman után ti következtek (és itt mintha egy pillanatra ránézett volna Organára, mintegy felsejtve az Alderaan sorsát). Ez nagyon jól reflektált valóságunkra is, Martin Niemöller híres soraira: Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista. És így tovább... És bár a legtöbb jóakaratú szenátor feszengve elfordítja a fejét, mégis a Ghorman az, ami átszakítja a gátat. Ezt a tragédiát Mothma már nem tudja megemészteni, és végső soron most jut el oda, hogy egyértelmű legyen számára: harcát már nem a Szenátus falain belül kell tovább megvívnia. Bail Organa érthető okokból nem tarthat vele, hiszen neki ott van a titkos küldetése, Leia védelmezése. Mothma idegállapotára jellemző, hogy azonnal összezúzza a poloskát. Hibás döntés, hiszen így felhívja magára a figyelmet. De egyetértek, hogy ez egy ösztönös, dühös, mi több kétségbeesett reakció volt a részéről. Ezen keresztül megtudjuk, hogy a Szenátust felügyelő BBI igyekszik a Ghorman okozta várható hullámokat elterelni. Lehallgatják a "renitens", ellenzéki szenátorokat, a rendkívüli ülésszakot kora reggelre teszik, tehát egy érdektelen napszakra. Úgy képzelem el, hogy összegyűlt a megfelelő számú szenátori aláírás, ami miatt kötelező volt összehívni a rendkívüli ülést, de azt már a Birodalomhoz lojális házelnök és stábja (ekkor már nem Mas Amedda tölti be ezt a pozíciót, ő a császári belső tanács tagja) határozta meg, hogy ez milyen körülmények között történjen meg. Akár hazulról is jól ismert fogás ez. Olyan gyorsan hívták össze a rendkívüli ülést (a mészárlás után másnapra), hogy sok távollévő szenátornak még a Coruscantra sem volt ideje visszatérni. Mon Mothma ilyen hátráltató körülmények között, ennyire rövid idő alatt írta meg a Galaxisra oly nagy hatású beszédét. Cassian még a ghormani történtek hatása alatt áll. Ezzel együtt is tudja, hogy Mothma beszéde kulcsfontosságú, mint ahogy a szenátor kimenekítése. Ám annyira kikészül, hogy ezután a visszavonulását tervezi. Szabadon akar dönteni. Az ezúttal nem túl előnyös frizurát viselő Kleya frappáns egysorosa világít rá a helyzetre: hiszen pont azért küzdenek, hogy ez mindenki számára elérhető legyen. Ezzel mintegy eltereli a fókuszt Luthenről, nyomatékosítva, hogy a lázadás nem csak úgy lóg a levegőben, Luthen úri kénye-kedve szerint, hanem azt a Birodalom mindennapos terrorpolitikája váltja ki. Az elmúlt részekben azt éreztem, mindenki Luthenre haragszik, őt hibáztatja a nem civilizált lénynek való életmódért (az örökös bújkálás, rettegés, beszivárgás stb.), miközben megfeledkeznek arról, hogy ez mind-mind válaszreakció a Birodalomra. És azt mi már sokszor láthattuk, hogy micsoda illúzió, hogy egy mindentől távoli helyen ki lehet bekkelni ezt a rémuralmat. A Birodalom előbb-utóbb mindenhova eljut. A múltjának fényében Cassian elgondolása, hogy Bix-szel elmenekülhetnek minden elől, merőben illuzórikus. Sor kerül Mothma és Luthen (utolsó?) találkozására. Kettejük között már teljes a bizalmatlanság, amely valahol Tay Kolma szükségszerű halálával kezdődött. Örülök, hogy a neve említésre került, mert ez jelzi, hogy az eset nem múlt el nyomtalanul Mothma lelkében. Jung révén Luthen olyan információhoz jut, hogy a Bail által küldött kimenekítési csapatba beszivárgott a BBI. Hogy Mothma bizalmát növelje, rossz taktikához nyúl és elárulja, hogy Erskin az ő kéme, hangoztatva, hogy sokszor megmentette a szenátornő életét a tudta nélkül.. Ez végképp kirántja Mothma alól a talajt, talán a szárnysegédje volt az utolsó személy, akiben még feltétel nélkül megbízott. Luthen később maga is rájön, hogy hibázott, Itt kell megemlíteni, hogy Erskin, egy huszadrangú karakter a Rebels-ből (én is csak azért emlékeztem rá, mert valamikor tavaly volt egy Rebels-újranézésem) ilyen fokú karaktermélyítést kapott. Nagyon jól lett ábrázolva Mothma és Erskin viszonya, utóbbi örök hálát érez a nő felé, szerintem gyakorlatilag mentoraként mi több pótanyjaként tekint rá. Testbeszéde elárulja, valósággal összeomlik, amikor Mothma meneszti. Rendkívül örvendetes volt számomra a Birodalmi Szenátus működését látni. Sajtóakkreditációk, a szenátusi irodaépület kevésbé fényűző, ám annál célorientáltabb külsőségei, a szenátori pihenőszobák, étkezdék, ahonnan nyomon követhető a plenáris ülés. A Birodalomhoz hű szenátorok fel is mondják a kötelező paneleket, szavaikban visszaköszön az elmúlt évek propagandája a ghormani helyzetet illetően. A Birodalom mártírjait emlegetik. Valószínűleg Syril is több posztumusz plecsnit kap. Mindeközben megérkezik a Bail által küldött három személy is, akik egymást sem ismerik. Ahogy már írtam, Mothma és a lázadók szerencséje az volt, hogy nem épp a legkompetensebb BBI-tisztek voltak döntési pozícióban aznap. Szegény Lagret véletlenül csöppen az események sűrűjébe (nem biztos, hogy Grandi jobb lett volna, az első évadban ő sem tűnt sokkal kompetensebbnek). Soha nem ő volt a legélesebb kés a fiókban, itt pláne nem. Van két információ: Mothma nem ment haza, ráadásul a poloska bedöglött. A BBI szó szerint megvárja a reggelt és nem csinál semmit. Ezt a két dolgot Lagret egyszerűen nem kapcsolja össze. Most képzeljük el, ha Partagaz vagy Yularen lett volna akkor a döntéshozó (persze ők ennél magasabb szinteken mozognak). Mothmát már az éjfél beállta előtt letartóztatták volna. A BBI-s csaj, Beska érthetetlenül amatőr (lehet Lonni a legrosszabb emberét küldte szándékosan, bár akkor meg közölhette volna, melyikük az). Charvalt csak azért nem sajnáltam jobban, mert alapszabály, hogy soha engedünk magunkhoz ilyen közel egy potenciális ellenséget, és miután gyanakodni kezdett, ennek a felfogásnak ösztönből működnie kellett volna. De ugyanilyen inkompetens Kloris, aki mintha kótyagos lett volna. Nem hiszem, hogy Mothma beszéde megérintette volna, inkább csak tanácstalannak tűnt, hogy mi is most a teendője. Ez Mothma szerencsenapja volt. Palpatine politikai tőkéje még 20 év után is a Klónháború "győzelméből" táplálkozott. A Galaxis népe annyira rettegett egy újabb háborútól, hogy a békéért és a rendért cserébe önként feláldozta szabadságjogait szépen sorban, egymás után. Mindig csak egy kicsivel lett rosszabb. És miközben a Birodalom azért már egyre többször kimutatta a foga fehérjét, ez Palpatine személyét nem érintette. Ő volt a Békehozó, aki lezárta a véres háborút és véget vetett a Régi Köztársaság hányattatásainak és instabil korszakának. Ha atrocitások is történtek, az soha nem volt hatással az Uralkodó legitimitására. A korrupció, a hozzá nem értés, a hatalommal való visszaélés az alsóbb szintekről jött, egyes gyarló és rossz szándékú birodalmiak tettei okán, akik az Uralkodó jóhiszeműségét kihasználták, és mindezt a tudta nélkül tették (lásd Rylanz megjegyzését). Palpatine még egy olyan súlyos és égbekiáltó gaztettet is leválasztott a személyéről és a nevével fémjelzett hatalomgyakorlási rendszerről, mint a Kamino elpusztítása, ahol Rampart lett a bűnbak. Palpatine, mint a Galaxis uralkodója felülemelkedett a mindennapi politikai torzsalkodásakon. Az ő személye kikezdhetetlen volt, ha valaki hivatalos úton kritizálta is a Birodalom tetteit, soha nem magát a Császárt, aki pedig az egésznek a mozgatórugója. A különböző ellenőrzési, és kétes hatékonyságú szenátusi bizottságok birodalmi tiszteket idéztek be egyes ügyek mentén. Általánosan a rendszer kritika alá nem eshetett. Palpatine nem volt számon kérhető, az ő személye volt a galaktikusi status quo, a megkérdőjelezhetetlen autoritás. Ezt a tabut döntötte le beszédével Mothma, aki a népirtással nem a Birodalmat, ezt a megfoghatatlan monstrumszervezetet vádolta, hanem magát az Uralkodót, aki saját képére formálta a Galaxist. Palpatine mint a Galaxisra rátelepedő sötét árny. Merő blaszfémia és felségsértés ez, szerintem ha tehette volna, sok acsarkodó, hörgő szenátor széttépte volna ott helyben Mothmát. Meglepett, hogy a házelnök nem keverte le a beszédet, akár alkotmányellenes módon is. Így száll hát sírba a szabadság... tapsvihar közepette. Mondta Padmé jó másfél évtizeddel korábban. Így szökken hát szárba a szabadság... tiltakozó acsarkodások közepette. Mondhatnánk most mi Mothma beszédét hallgatva. Lagret későn kapcsol, csak nagy nehezen sikerül az áramellátást megszüntetni, de már megtörtént az elképzelhetetlen: Mothma kimondta Palpatine császár, mint a népírtás fő felelősének nevét. Meg kell említeni a kisemberek itteni szerepét is. A két technikus, akik passzivitásukkal szabotálják Mothma gyors lekeverését. Ez a polgári ellenállás lényege egy diktatúra esetében. Nyilván az egzisztenciális és a fizikai megsemmisülés félelme miatt a nyílt ellenállás nem lehetséges. Ám a diktatúrák azért működnek sikeresen mert az állampolgárok buzgón, a szükségesnél jobban engedelmeskednek. Márpedig itt a paszivitás, az éppen elégséges, de nem túlzó erőbefektetés az ellenállás egy formája. Ezt a két technikus jól megoldotta. Elvégezték a munkájukat, nem szabotálták, hogy az a fickó teljesítse a hatalom parancsát... de nem is segítették. A menekülés feszültségét kellő mértékben adagolták. Nagyon tetszett, hogy Mothma őszintén megretten a gyilkosságoktól. Ő eddig nem ehhez volt szokva, és most láthatja milyen is a felkelés élete alulnézetből. Cassian hidegvérűsége az ami alkalmassá teszi az ilyen feladatokhoz, miközben Erskin is hasznos volt. Megkezdődik Mothma életének új szakasza egy addig számára teljesen ismeretlen közegben. Annyira átjött képernyőn is, hogy mennyire idegen, oda nem illő az ő jelenléte a menedéklakásban. A sérült, koszos, megcsömörlött alakok és a lepusztult berendezések mellett az ő, még ziláltan is fenséges megjelenése teljesen elüt. Egy légtérben Cassian és Mothma. Párhuzamos lázadásuk most egy pillanatra összeért, keresztezte egymást. És Mothma elég rápillantani Andor arcára, hogy konkrétumok nélkül is lássa, a férfi mi mindenen mehetett keresztül. A köszönet nyilvánítás itt rendíkvül kifejező volt, egyáltalán nem hatott üres, sablonos szólamnak. Felmerült bennem, mi lesz ezután Perrin sorsa? A ghormani atrocitással kezdődő események forgatagában Mothmának mintha eszébe sem jutott volna a férfi. Aztán voltak még a rövidke szegmensek. Wilmon kijutott a Ghorman poklából új barátnője segítségével. Ez a megoldás annyira nem tetszett. Bix eldöntötte Cassian örök dilemmáját és kettejük sorsát rövid búcsúvideójában. Minden bizonnyal hatottak rá az Erő-gyógyító szavai. Ezzel gyakorlatilag kényszerpályára állította Cassiant, amely elvezet majd a férfi halálához, de a Galaxis megváltásához is. Rendkívül tetszetős, hogy K-2SO akkor lép be Cassian életébe, amikor egyedül marad. Nincs már életben az anyja, Brasso, Bix távozott, míg Bee hátra maradt (róla én is megfeledkeztem). A rész végére még jutott az egyre szimpatikusabb Vel és egy régi ismerős, Melshi is. Kicsit úgy éreztem Mothma kimenekítése után némileg leült a rész. és inkább gyors lezárásokat és nyitányokat kaptunk. Ez a háromrészes történetszál méltán vonul be a Star Wars legfényesebb pillanatai közé.

Ezért ütött ez a beszéd ekkorát. Mothma itt nem a Birodalmat, hanem magát az Uralkodót vádolta. Ez felségsértés.

Szerintem nem vehette félválról. Ez volt a személye ellen a legnyíltabb támadás az elmúlt 20 évben.