Nute Gunray

Pocsék héten vagyok túl, így erre az epizódra csak most tudtam sort keríteni. A körítés, a bánya, illetve a különféle akciók véleményem szerint nem is lényeges, a hangsúly egyértelműen a csapaton belüli érzelmi kavalkádon volt, amelyet talán most először bontottak ki komoly mértékben a második évad kezdete óta. Echo eltűnése egyértelműen megbontotta a harmóniát. Míg az eredeti Bad Batch továbbra is katonákként gondolkodnak, főleg ugye Tech, addig Omega számára a négy klón egyértelműen a családot jelentette. Ezzel persze így van Tech és Hunter is, de azért náluk még ez nem körvonalazódik olyannyira határozottan, mint Omegánál. Ezeknek a szembenálló érzéseknek a kimondása, bemutatása már nagyon szükségeltetett, így nekem tetszett ez az epizód, még ha nyilván úgy is tűnhet, hogy az előző két rész grandiózus volta után "ismét" leült a sorozat. De fájóan hiányzó lett volna számomra, ha a változásokra (Echo) a csapattagok, és főleg Omega, nem reflektálnak. Így akármennyire is epizodikus a sorozat felépítése, a történéseknek igenis van hatása a Bad Batch csapategységének dinamikájára.

Szerintem Rampartot kivégzik népirtásért és háborús bűncselekmények miatt, szerintem őt már nem látjuk viszont. Palpatine és Tarkin azért nem haboznak gyorsan elvarrni a szálakat.

Ha a Galaxis szemszögéből nézzük, akkor irreleváns, hogy Vader a legeslegvégén jó útra tért. A személyi drámája persze érthető, de mégiscsak milliók (ha nem több) vére szárad a lelkén, nem beszélve arról, hogy két évtizeden át legfőbb motorja volt a mindent elnyomó terrorgépezetnek. Nem véletlen, hogy Luke sem próbálta rehabilitálni soha Vadert a győzelem után. Vader alakja annyi keserves emléket szül, hogy az még az amúgy rengeteget bizonyított Leia politikai karrierjébe is került, pedig három évtized telt el. Lehet persze Vadert, mint embert sajnálni, de ez a végbement lelki vívódása ugyanúgy azon önzőség része, ami egész életét jellemezte. Anakint vagy Vadert soha nem érdekelte senki olyan, akit nem sorolt legközvetlenebb szerettei közé. Az "idegenekkel" szemben mindig egyfajta hideg távoltartás jellemezte, ami akár jól nyomon követhető olyan esetekben is, amikor Jediként egy mentőakcióban vesz részt. S bár Anakin, hovatovább, egy peremvidéki rabszolga szülötte volt, soha életében nem kívánt jobbítani az ottaniak helyzetén. Mi több, tevékenysége Sith-nagyúrként inkább a Galaxis elmaradottabb részeire volt tragikus hatással, a gazdag Magban azért elég jól eléldegéltek a Birodalom legrémesebb éveiben is. Anakinnak csak Padmé számított, kisebb részben pedig Obi-Wan és Ahsoka, majd miután létezéséről tudomást szerzett, Luke is, de utóbbi esetben is először csak a Sith valója dolgozott benne, egy teljesen eltorzult apa-fia viszony képe, ahol majd ők ketten tarthatják terrorban a Galaxist. Ez persze aztán lassan átfordul Luke nem várt ellenkezése kapcsán, de még a végén is képes kijátszani a Leia-kártyát. Anakin Skywalker élete és halála tragédia. De én nagyobb tragédiának tartom, amit ez az illető a Galaxisnak (Palpatine-nak karöltve) okozott, nem beszélve a közreműködésük által örökül hagyott súlyos hagyatékot (Első Rend és az általános galaktikus zűrzavar).

Az első SW-sori, amit nem nézek meg.

Nem kapsz, ez egy valid vélemény, amivel valaki egyetért, valaki nem. Az első évad történetvezetése egyébként személy szerint nekem is jobban tetszett, de azért ott is voltak "randomizált" részek, nem is egyszer. Csak mellette ott volt egy Kamino-szál, amely a játékidő jelentősebb részét kitöltötte. Itt ugyanezt a szerepkört a klónok sorsának rendezése tölti be, de ez egyelőre csak a 3 és 7-8. részeknél került jobban előtérbe. Talán ezért tűnhet a szemedben másmilyennek az évad, de érdemes megvárni a végét, hogy a nagy egészt láthassuk. Egyébként az előző 6-os részre pont hogy volt visszautalás, lásd Omega meditálását a sztori arc elején.

Nincs már időm meló előtt írni a részről, de elöljáróban annyit, hogy ez az epizód remekül megmutatta, hogy a demokráciásdi addig tart, amíg Palpatine engedi. Ahogy kiemelkedett a pulpitus, már nem számítottak a bizonyítékok, az érvek, ellenérvek, a politikai játszmák, sőt a szavazás sem. Palpatine proklamálta a birodalmi rohamosztagosok korszakát és kész. Nyilván, talán, lezavartak utána egy látszat-szavazást, de azt is el tudom képzelni, hogy az ünneplő Szenátus "egyhangú közfelkiáltással" rábólintott a törvényjavaslatra. Palpatine már csak a személyével is megbénítja a teljes gépezetet. Rampart kényelmes bűnbaknak bizonyult, az admirális elfelejtette, hogy ő is csak egy feláldozható sakkbábu csupán.

Fantasztikus rész volt, egy vérbeli politikai thriller. Itt most már tényleg annak a folyamatnak a betetőzését láthatjuk, amire évek óta vártunk: mi lett a klónokkal és mi módon váltották le őket a besorozott rohamosztagosok? Nagyon jó látni, hogy olyan kérdések merülnek fel, hogy egy semmiféle joggal nem rendelkező sokmilliós állomány státuszát rendezni kell. Tisztára, mint amikor a Római Köztársaságban azon ment a vita, hogy a veteránoknak meg kell adni a polgárjogot és földhöz kell juttatni őket. Nem is tudom, hogy egy SW-alkotásban valaha elhangzott volna az a szó, hogy "nyugdíj". Ez tényleg a Galaktikus társadalom bemutatásának egy újabb aspektusa. A Birodalmi Szenátus itt még van annyira erős, hogy legalább megakadályozza, hogy az Uralkodó beterjesztett törvényjavaslatát rohamléptékkel elfogadják, minden érdemi vita nélkül. Az itteni vita sokkal inkább hasonlított a köztársasági érára, ahol még valóban volt érdemi diskurzus, minden demagógia és populizmus ellenére is. Persze itt még tényleg az elnyomó rendszer legelején járunk, a Birodalom, mint struktúra még nem szilárdult meg. A Peremvidéken továbbra is a káosz az úr, valószínűleg sok-ex-szeparatista nem tette még le a fegyvert, de az "insurgents" címke alatt talán olyan semleges világokat is érteni kell, akik nem kérnek a Birodalom szoros gyeplőjéből, és akkor még a zavaros helyzetet kihasználó kalózokról stb. nem is beszéltünk. Ironikus, hogy a kőkemény birodalmi narratívát olyan szervezetek képviselték, akik vastagon benne voltak a Konföderációban nem is olyan régen: az Intergalaktikus Bankárklán és a Kereskedelmi Céh (legalábbis a gossam, egy szakadár faj képviselője szerintem az utóbbi szervezetet képviselte). Nagyon örültem Pamlo felbukkanásának. Jó, hogy ismét felszínre bukott az örökös Mag-Perem ellentét is. Lehet, hogy Pamlo szerint a háborúnak vége, de ezt a külsőbb rendszereknél egyáltalán nem érzik így. S bár Pamlónak igaza van, hogy az állandó veszélyhelyzet sulykolásával a kormányzat kieszközöl magának többletjogosítványokat (és ez a hivatkozási alap még az Andor idején is működik!), de az ishi tib megjegyzése azért árnyalja ezt a képet, és egy állandó besorozott hadsereg felállításának lehet létjogosultsága. A nagyvezír Mas Amedda a nyilvánosan soha nem megjelenő Palpatine képviselője a Szenátusban. Amikor finonam figyelmezteti Rampartot a késlekedés következményeire, azt úgy kell érteni, mintha maga az Uralkodó feddte volna meg. Nagyon jó volt ezeket a jeleneteket, a finom machinációkat látni. Az epizód második fele az idealista Riyo Chuchi körül forog. A Ramparttal való tárgyalása fantasztikus párbeszédet szült, tapintani lehetett a feszültséget. És miután képbe került Slip, már a szenátor életéért is izgulni kellett. A torkomban dobogott a szívem a gyártelepen történt eseményeknél, nagyon hangulatos és látványos akciójelenetet kaptunk. Az orgyilkosról sokáig gondoltam, hogy Crosshair lesz az. Így is egy klón bújt meg a maszk mögött, de az az érzésem, hogy ő már egy újabbfajta klón, akit a Waylandon állítottak elő. De lehet, hogy tévedek. Ja és a külcsín: Coruscant lélegzetelállítóan gyönyörű volt, minden egyes képsorát legszívesebben kimerevítettem volna.

A katasztrofális második részhez képest tényleg jobb volt a harmadik, de amúgy az összegészet nézve az is a leggyengébb SW-regények közé sorolandó. Johnston eddig 4 könyvet írt, abból egyik sem tetszett (talán A királynő árnyékát leszámítva). Jegelhetnék már a csajt.

Az a baj ezzel fejvadászháborús sztorivonallal, hogy ráadásul a crossoverek miatt ide-oda ugrálni kell a különböző kötetek között. Lásd ezt a linket: How to read War of the Bounty Hunters Úgyhogy megvárom, míg az összes megjelenik és akkor majd nekiveselkedem.

E. K. Johnston neve nem túl jó ómen a számomra.

Jó volt feleleveníteni a kategóriákon keresztül az egyes epizódokat, szereplőket. Jó kis sorozat ez, ideje lenne most már egy újranézés.

Megérdemelt győzelem. A 2. rész rengeteget tett hozzá a Tatooine és még inkább a buckalakók kultúrájához, végre úgy igazán árnyalva ezt az általában negatív kontextusban felbukkant különös népcsoportot, egy igazi világépítő epizód volt.

Én itt is a 2. epizódra szavaztam.

Képzeletben én szándékosan leválasztottam a két mandós részt a szavazás során.

A 2. rész zeneileg (is) kiemelkedő volt, én is erre szavaztam.

Mármint Fennec? Mert ő négy részben is szerepelt a Mandalorian-ban.

Itt ez elég egyértelmű lesz. A többiek labdába se rúghatnak, még Fennec sem (őt a The Mandalorian-ban sokkal erősebbnek éreztem).

Azt hiszem az Ikrekre szavaztam. Hatásos belépőjük volt.

A végére becsatlakozom én is. Luke győzelme nem meglepő, még ilyen versenytársak mellett sem. Én Cad Bane-re szavaztam.

Számomra itt a legkatartikusabb jelenet az, amikor Ackbar elégedetten hátradől és megbabonázva figyeli az eseményeket, miközben a háttérben a legénység ujjong (és ezzel együtt, ismételten, a zene egészen fantasztikus). Az öreg itt, ebben a pillanatban hitte el, hogy a Birodalmat ezúttal végérvényesen legyőzték. Annyi szenvedés, áldozat, veszteség és lemondás után ez Ackbar életének legnagyobb pillanata.

Ezen a fejvadászok háborúja dolgon csúszott el a kánon, nem? Valahogy számomra érdektelen az egész. Persze, a gyűjtemény miatt én megveszem, de nem igyekszem mihamarabb elolvasni.

Mind a négyet előjegyeztem. Nem is tudom, melyiknek örülnék a legjobban. Talán A Jedik hajnala és a Dark Empire.

Majd valami SW-üresjárat idején ledarálom.

Nagyon tetszetős epizód volt, amely sok tekintetben reflektált a TCW-re illetve az 5 évvel később játszódó Fallen Order-re. Mindig öröm, ha egy olyan ikonikus helyszínt láthatunk, mint a Kashyyyk. A hely spirituális vonásait nagyon érzékletesen sikerült bemutatni, a vuki kultúra az egyik legkiemelkedőbb a Galaxisban. Ahogy @csoli1138 is írja, ezenfelül a vuki-trandoshai ellentét is kapott egy újabb ecsetvonást. Már a Legends-ben is az volt, hogy a Birodalom részben trandoshai rabszolgavadászokkal végeztette el a piszkos munkát a munkaerő "toborzást" illetően. Ennek megtartása mindenképp örvendetes és valóban kap egy újabb mélységet Fekete Krrsantan ellenszenve a gyíkok irányába. Kíváncsi vagyok, az egyszeri klón számára milyen érzés lehetett, hogy egy trandoshai dirigál nekik, bár az alá-fölé rendeltségi viszony helyett inkább az alkalmi együttműködés érzete volt bennem. Gungi felbukkanásának nagyon örültem. Szerintem jó, hogy túlélte a 66-os parancsot, kíváncsi vagyok, milyen viszontagságokon ment keresztül. Amellett nem tudok elmenni, hogy azért keresztezte hőseink útját, mert Omega ismét engedetlen volt és elkóborolt. Ez elég sokszor történik meg. Most épp jól jött ki a dolog, de ezekkel a magánakcióival szüntelenül veszélyezteti a csapatot. Vajon Hunter hol tanulhatott meg vukiul? Vagy a kiképzése része volt? Elképzelhető. A kashyyyk-i jelenetek nagyon látványosak voltak. Ha Cl Kestis tudta volna, hogy nem kell ellenségesen fellépni és akkor a helyi flóra-fauna sem bánt.... Akkor nem szenvedtem volna annyit azon a pályán. Ennek tükrében Venomor halála (mert sorsában ne legyünk kétségesek) kellően megérdemelt volt. Én nem éreztem Avatar-utánérzést. Már az Avatar sem egy eredeti alkotás (és akkor még finoman fogalmaztam), gyakorlatilag minden történettel, ahol természeti népek bukkannak fel, rokonítható. Emlékszem, csak az Avatar 1 előtti egy-két évben, amikor még azt se tudtam, hogy lesz ilyen film, két olyan magyar szerzős regényt is olvastam, amelynek történetére egy az egyben rá lehetett húzni Cameron filmjét. Mióta a film kijött, minden hasonló tematikájú könyvben, filmben, regényben sokan Avatar-koppintást látnak, amely szerintem nonszensz.

Tényleg nagyon jó lett!