Ugrás a kommentre

Nute Gunray

Támogató
  • Összes hozzászólás:

    11.610
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    51

Nute Gunray összes hozzászólása

  1. Nute Gunray

    2x03 - Harvest

    Nincs annál kétségbeejtőbb és kilátástalanabb helyzet, mint amikor a magányosság és teljes elhagyatottság érzése egy zsúfolt tömegben tör ránk. Amikor Mothma a táncával (egy már jól ismert zenére) gyakorlatilag egy időre elmenekül a valóság elől, még mintha az is érzékelhető, hogy valamivel nagyobb tér választja el őt a többi táncolótól. Nem sokkal, de éppen annyival, hogy egyértelmű legyen Mothma végtelen magányossága, aki - dacára annak, hogy a menyasszony édesanyja - itt jobbára láthatatlan, egyedül Perrin tesz egy-két tessék-lássék próbálkozást arra, hogy közelebb férkőzhessen. Szerintem ez az epizód, amikor Mothma végképp egyedül marad, s az ezzel való megbirkózást most az örökös álarccal és megjátszással sem tudja leplezni. A lányával való kapcsolata olyan, mintha egyszerűen nem egy nyelvet beszélnének. "Inkább lettél volna részeg" - valódi tőrdöfés ez Mothma szívébe, mégis kénytelen rendezni vonásait szinte azonnal - oly sokadjára is. Leida itt még nem is foghatja fel, hogy Mothma micsoda áldozatot lett volna kész meghozni ő miatta, és nem is csak a Lázadás ügyére kell itt gondolni, elég a chandrilai társadalmi elvárásokra. Majd később megérti. Mothma jussa végül az, hogy egykor anyjához hasonlóan ő is lerészegedik. Az örökölt sors. Ez Chandrila hagyományainak és kultúrájának, a túlzott ceremonialitásának árnyoldala, amelynek részletes bemutatását én nagyon élveztem (és ismét elhangzott az egykori galaxis-hódítók, a rakaták neve). Mothma és Luthen rövid beszélgetése, ahol végül is eldől Tay Kolma sorsa, rendkívüli érzelmi kavalkád. Igazából az derül ki, hogy mindketten vérprofik - Mothma is tudja, hogy nincs más megoldás, de, és ezzel némileg rátolva Luthenre a felelősséget, nem teszi meg azt a szívességet, hogy kimondja. Szavak nélküli megegyezés ez a halálos ítélet meghozataláról. Tay instabil, láthatóan nem érzi a szavai súlyát (még arra sem volt képest, hogy a hangerejét levegye, amikor az alapítványról és a lázadásról beszél), és ennél veszélyesebb kombináció nincs. Egy olyan ember, aki azt érzi, hogy kicsúszott alatta a talaj és nincs veszteni valója... Luthen jól rávilágít, hogy hiába akár egy konkrét pénzösszeg, a fenyegetettség érzése Tay képében, mintegy "Damoklész kardjaként" ott fog lebegni a fejük felett. Tay Kolma nem rossz ember. Ahogy beszállt a siklóba, mosolyogva, én sajnáltam őt, mert egyértelmű, hogy más körülmények között nem érdemelte volna meg ezt a sorsot. Kétségbeesése és meggondolatlansága azonban olyan pánikreakciókat szül, amelynek egyetlen feloldása az ő halála. Ez az a mérgező társadalmi és politikai légkör, amit a Birodalom teremtett meg egy-két évtized leforgása alatt. Itt kell beszélnünk Velről, aki még sok bajt hozhat Luthen fejére. Sokáig nem értettem egyet @Dzséjt-tel vele kapcsolatban (és azért hozzá képest még most is árnyaltabbnak látom az ő karakterét), de tény, hogy Vel egyszerűen nem érti, hogy a Birodalom elleni felkelés mivel is jár együtt. Cinta láttán úgy omlik össze, mintha eddig őt megvezették volna. Pedig csak figyelnie kellett barátnője szavaira: első a Lázadás. Mert nem hiszem, hogy Tay sorsa akasztotta volna ki ennyire. Igazából ebben a pár szegmensben Vel legalább annyira tűnt veszélyesnek a lázadás ügyére, mint Tay. Cinta a felkelés profi bérgyilkosa. Begyakorolt mozdulatai arról tanúskodnak, hogy már nem először használja őt Luthen e minőségében. Minden bizonnyal Tay előre nem látható siklóbalesetet fog szenvedni, ahol a már elintézett sofőr hulláját is elhelyezik. Chandrila mellett kemény jeleneteket hozott Mina-Rau is. Nem gondoltam volna, hogy Star Wars-ban nemi erőszak-kísérletet fogok látni, amelyet aztán ennyire markánsan mutatnak. Megmondom őszintén, engem felzaklatott, alapvetően nehezen bírom elviselni a filmekben a nők elleni erőszakot. Látszott, hogy a hadnagy nem először csinálja ezt. Utolsó féreg, még így is olcsón megúszta. Fú, amikor vége lett, én is kifújtam a levegőt. Szegény Bix, a szenvedés-kálváriája az egyik legerősebb a sorozatban. A mina-raui események emellett is felkavaróak. Beela, Wilmon újsütetű barátnője mondja ki a lényeget kétségbeesett szavakkal: "Miért nem hagynak békén minket?" Pontosan ez a Birodalom sajátja, hogy még a legjelentékenebb, legtávolibb helyeken se érezd magad biztonságban. Az örökös bizonytalanság és félelem érzése, ez működteti ezt az elnyomó gépezetet. A szívem szakadt meg Brassóért. Ő volt a közösség lelke, és az elfogásakor arra is van módja, hogy a gyanú árnyéka is elkerüljön jótevőjükről, Kellen-ről, a szavak nélküli gyors egymásra pillantásuk Brasso csodálatos búcsúzása. És persze mikor céloz egy rohamosztagos pontosan? Cassian későn érkezik, Brassót már nem tudja megmenteni. Tetszett, hogy az Andor realitásának megfelelően, nincsenek itt pátoszos búcsúszavak. Brasso életét egy pillanat alatt oltották ki. Cassian itt most tényleg nagyon megzuhan. Ha egyszer szobrot kéne mintázni a legjobb barát mintaképéről, Brasso lenne az. E két szál mellett könnyedebb volt a coruscanti szál. Az anyóssal való első találkozás pont annyira volt kínos, mint amennyire sejtettem. Valahol érthető Eedy viselkedése, klasszikus kórkép az övé. Nehéz élete lehetett, a férfi lelépett, és ott maradt egyedül a gyerekkel. Ez aztán átfordult túlzott ragaszkodássá, valamint - és ez már súlyosabb - a gyereke lelke feletti uralkodássá. Mérgező viszony az övék. Kíváncsi lettem volna, hogy Syril milyen körülmények között lépett le anyjától, azt milyen jelenetekkel tarkította az anyja. A bemutatkozó ebéd először úgy alakul, ahogy sejthető. Eedy irányít, a lehető legszörnyebben viselkedik, Syril teljes defenzívában (ahogy elvonul és az ágyon fekszik, rendkívül szánalmas), hogy aztán Dedra megelégelje, és érvényesítse a BBI jóvoltából kiformálódó társadalmi presztízsét. Egy-két mondatban beárazza a sokat ajnározott Harlo bácsit, és Eedy realitásérzékét mutatja, hogy tudja, mikor van helye a visszavonulásnak. Syril feje felett a két nő megvívja harcát és az öreglány taktikai visszavonulót fúj, elfogadva a feltételeket. Dedra úgy viselkedik, mint a munkahelyén, hidegen és kalkuláltan, mintha egy nyomozási ügy rendezéséről lenne szó, nem pedig a saját magánéletének megoldásáról. Valamicskét megtudhatunk Dedra fiatalkoráról is. Felneveltetésének helyszíne mutatja, ő tényleg a Birodalom gyereke. Meg lennék lepve, ha Eedy ezután már fel bukkanna a sorozatban, Dedra sikeresen eliminálta ezt a problémát. -------------------- Ha a történetszálat mint egészet nézzük, számomra kijelenthető, hogy az Andor továbbra is magas szinten folytatja, megalapozva a még jobb fejezeteknek. Néha éreztem kedvezőtlen hangsúly-eltolódást - pl. Maya Pei "lázadóinak" idióta mivoltát talán többször, szájbarágósabban mutatták be a kelleténél, illetve egyeseknek a chandrilai kultúra ily részletes bemutatása is sok lehet. Az Andor szépsége továbbra is apró jeleken, arckifejezéseken, ki nem mondott szavakon van, amelyek a hétköznapi jelenetek kavalkádja között meghúzódnak. Egyelőre egy karaktert éreztem gyengébbnek az első évadhoz képest. Syril még nem kapott erős jelenetet, az első évad vérfagyasztó és egyben szánalmas karakteréhez képest most itt inkább csak a szánalmas maradt, megspékelve egy adagnyi börleszk humorral.
  2. Nute Gunray

    Egyéb fontos

    Boldog születésnapot @Wilde!
  3. Nute Gunray

    Sport

    Ez sokkal édesebb PL-cím számomra, mint a 2020-as, ami a covid miatt felemás érzésű volt. Remélem, jövőre a BL-t is behúzzák!
  4. Nute Gunray

    2x02 - Sagrona Teema

    Még tegnap este megnéztem, de csak most jutottam a klaviatúra elé. Érződött, hogy ez egy átkötő rész az első és harmadik között. Az Andorban az aprólékosságot szeretem nagyon. Tényleg megismerhetjük a chandrilai kultúra minél több szegmensét. Ez a gyalogút az elején nagyon tetszett, amely a spiritualitása mellett az utolsó elmélkedés helye is lehet az esküvői pár számára a végső elköteleződés előtt. Kezdek egyetérteni @Dzséjttel, Vel egyre unszimpatikusabb. Amikor Cinta neve előkerül, mindig irracionális lesz, és bár próbálja felelős ellenállónak mutatnia magát, lerí, hogy ez csak álca. Engem őszintén meglepett Tay Kolma. Azt hittem, belezúgott Mothmába (illetve, hogy mindig is gyengéd érzelmeket táplált feléje). Ami akár igaz is lehet, de elkeseredésének legfőbb mozgatórugója a pénz. Amikor valaki a saját bőrén kezdi el érezni a Birodalom "terhét", akkor derül ki, ki mennyire lázadó. Nos, Tay ezen a vizsgán megbukott. Nyilván komoly anyagi veszteségek érték, az asszony is elhagyta, de azért láthatóan még mindig van mit a tejbe aprítania. Maximum kissé rosszabbul megy a szekér. Teljesen megértem, hogy ez frusztráló lehet, de amikor megkérdezi, hogy neki miért is érte meg ez az Alapítvány, elárulja, hogy magasról tesz a Birodalom egyre diktatórikusabb politikájára vagy általában a Galaxis helyzetére. Ő Mothmát akarta lenyűgözni és/vagy lekötelezettjévé tenni. Nagyot csalódtam benne. Davo Sculdun legalább nem játssza meg magát. Kíváncsi vagyok, hova megy ki Tay szála, mert Luthen hamar érzékeli a helyzet komolyságát, és eltökélt arcát látva nem rest tenni az ügy érdekében. Lehet, Tay véletlenül, netalántán részegen, ki fog zuhanni az ablakon? Nem lepődnék meg. Tay van annyira instabil jelen helyzetében, hogy túl messzinek tűnik Mothma javaslata, hogy az esküvő után rendezzék a konfliktust. Hogy mennyire rosszul alakulnak egyszerre a dolgok, jól jelzi, hogy még Kleya is megszegte a saját maga által felállított szabályt, és megpróbált már a Chandrilán kapcsolatba lépni Bix-ékkel. Már az első részben is észrevettem, most ez tovább erősödött bennem, hogy el kezdték Perrin pozitívabb vonásait kibontani a készítők. A rész végén elmondott ceremoniális beszéde nagyon lélekemelő volt. Persze nagy adag naivitásban fürdött, de abszolút odaillő, egy fiatal párt pont ezekkel a szavakkal kell útivalóval ellátni. Szerintem Mothma így még nem nézett a férjére a két évad során, de egy-két sor Luthent is odafigyelésre késztette. Ettől függetlenül Perrin továbbra is egy végtelenül unszimpatikus alak, de tény ami tény, a család számára szent, és ahogy az első résznél is írtam, a lányát feltétel nélkül szereti. Na meg a rész elején jól odaszólt Sculdun-nak is. Syril atyaég. Teljesen kikupálódott, egész lénye valahogy sokkal magabiztosabb, kevésbé merev, megszerezte álmai nőjét, Dedrát, megmondom őszintén, erre nem számítottam. Szerintem nem kérdés, hogy milyen találkára kell sort keríteni most már elkerülhetetlenül. Még nem mutatta be Dedrát az anyjának. Fú, lesz itt perpatvar, az hétszentség, az öreglány mindenbe bele fog kötni, mindent meg fog tenni, csak hogy visszakapja fiacskáját. Érdekes Dedra kettőssége, amiről már az előző rész kapcsán is írtam. Ő ajánlja a legjobb megoldást a Ghorman térdre kényszerítésére, de most mégis kifarolna a feladatból. Amellett, hogy Dedra kemény és nem szívbajos (ezt Bix vallatásánál láttuk), biztos vagyok benne, hogy idealista, és ő tényleg elhiszi, hogy feladata a felforgatók elleni harc, bármilyen eszközzel. Kb. eddig - saját szempontjából - ez is volt a feladata, hiszen az általa terroristáknak, bűnözőknek tartott lázadók a Rend ellenségei. Eddig velük kellett foglalkoznia, a Tengely utáni hajsza meg egy klasszikus nyomozói munka. Most ez velejében más. Dedra kezdi megtapasztalni a Birodalom ezen valódi arcát. És erről már nem tud nem tudomást venni, mint eddig, mert Krennic aktív szerepbe kényszerítette őt. Amikor kitekint a coruscanti panorámára (szép kép volt), teljesen látszik Dedra kétségbeesése, már-már pánikrohama volt, azt éreztem. A Cassian-szál egyetlen hozadéka volt, hogy kiderült, a Yavinon vagyunk. Soha nem gondoltam volna, hogy a bolygó így, ilyen szürreális körülmények között, fog a Lázadás látókörébe kerülni. Én szurkoltam, hogy a Maya Pei-féle összes "lázadót" egyék meg a helyi fauna vérengző fenevadjai, mert azt érdemlik. Teljesen átéreztem Andor frusztráltságát. Kétségbeejtő lehet a tudat, hogy ilyen idióták miatt esetleg elérkezhet a vég. Aztán amikor a két góré valami hülye játékkal akarta eldönteni, ki legyen a vezér (ők haltak meg elsőként, hála égnek), hát mondom, ezt nem hiszem el. A Partizánokról ezután egy rossz szót nem fogok mondani, komolyan. Tovább szorul a hurok a Mina-Rau körül. Nagyon tetszik ennek a bemutatása: a teljes bizonytalanság, kósza hírek, hogy "valakit letartóztattak", talán "holnap elmennek" de lehet hogy mégse. Ott van a levegőben a visszafojtott félelem, indulat, stressz, miközben a Birodalom is "civilizált" arcát mutatja, de azért vigyázva, hogy azért a fenyegető aura ott legyen körülöttük, lásd a bolt jelenetet. És persze hogy a hadnagyocska ki akar kezdeni Bix-szel, mert az egyenruhán és kis "autoritásán" kívül neki más nincs. Sajnos ez a jelenet túlságosan is valóságos volt, és nagyon sok nő a való életben is hasonló szituációkat kénytelen elviselni, amitől őszintén okádni tudnék. Bix pláne borzasztóan élhette ezt meg, valódi trauma volt ez számára a ferrixi szörnyűségek után. Elképesztő energiája lehetett abban, hogy végig tartani tudta magát, és szerencsére Brasso - aki alighanem ráérzett, hogy baj lehet - jó időben lépett közbe.
  5. Nute Gunray

    2x01 - One Year Later

    Az haláli volt, hogy végül Krennic-nek is elege lett belőlük, így lekeverte őket, de azért a végén bátorítóan kacsintott rájuk. Igazából ebben a részben többször éreztem az ehhez hasonló apró börleszk humor jeleit. Ld. például a lázadó katonát, aki megkérdezi, hogy van-e kaja fent a TIE fedélzetén, mire mindenki egyöntetűen rávágja, hogy nem és elhessegeti onnan. Ezek engem néha kirántottak.
  6. Nute Gunray

    2x01 - One Year Later

    Kicsit furcsa hangulatú rész volt így kezdésnek. Több jelenet is már-már abszurd, bohókás színezetet öltött annak ellenére, hogy rendkívül komor dolgok hangzottak el, amelyek előre vetítenek egyet s mást. Kezdjük Cassian szálánál. Először látunk egy nagyon fura TIE-t, aztán betoppan Niya, egy kissé molett hölgy birodalmi szerelőruhában. Aztán persze főhősünk is megjelenik, akinek a prototípust kell ellopnia. A lázadás természetének mibenlétéről nagyon szép beszélgetés hangzott el. Niya egész jól el van a kis világában, mégis tudja, hogy egy alapvetően gonosz és hazug rendszert szolgál, és sokakkal ellentétben meg van hozzá a bátorsága, hogy tegyen is egy jobb világért. Ezt semmiképp sem szabad lebecsülni, és remélem, hogy a lány megúszta a retorziókat. Ha sok-sok Niya lett volna a Galaxisban, a Birodalom soha nem juthatott volna el eddig a szintig. Először úgy tűnt számomra, hogy Cassian hamar kiismeri magát a gép kezelésében. De aztán egymás után jöttek a meglepetések. Őszintén csodálkoztam, hogy mindezek közepette sikerült meglépnie. Aztán nem volt ebben köszönet, mert Cassian landolt a létező legidiótább lázadó sejthez, akikhez képest Saw egy higgadt, előrelátó és kimért személyiség. Az Andor fokozatosan megmutatja a Lázadás csúnyábbak oldalát, a Maya Pei-vezette sejt pedig alig jobb egy félkegyelmű martalóc-csapatnál. Egyikük sem volt egy IQ-bajnok, amely szerencsére nagy adag paranoiával párosult. Na meg kétségbeeséssel, hiszen egy nélkülöző, éhező, vezetőjüket veszített csapatról van szó. Akárhogy is, Cassian nem is szívhatott volna jobbat, hogy velük hozta őt össze a sors. Végsősoron akkora volt a káosz, hogy nem is volt először egyértelmű, mi miatt kezdtek egymásra lőni. Ezek a képsorok jól megmutatták, hogy az egyesülés és az első sikerek előtt milyen is volt a lázadás sok helyen. Sok új bolygót kaptunk, Mina-Rau volt az egyik, ahol a Ferrixről elmenekülők meghúzták magukat (mínusz Jezzi). Szegény Bix súlyos PTSD-ben szenved, továbbra is állandóan rémálmai vannak (remélem, Dr. Gorst valamiképp megpusztul majd). Nagyon sajnálom szegény lányt, ő szenvedte el a legtöbbet. Hozzá képest Wilmon láthatólag kiheverte a traumákat, apja kivégzését, sőt, most már bátortalanul el kezdett ismerkedni. Brasso nem különben, aki becsajozott. Aztán ezen a távoli helyen is megjelenik a Birodalom egy cirkáló képében, és ez elég is, hogy Bix már-már a pánik szélére jusson. Nagyon kíváncsi leszek erre a szálra. Az epizód talán központi sztorija az esküvői előkészületek voltak. Végre láthattuk Chandrilát először élőképen. A hagyományos kosztümökkel, a sziklás háttérrel először nekem furcsán díszletszerűnek tűnt. De aztán megszoktam a látványt, és jól illeszkedik a Mag fényűző életmódjának bemutatásához. Mon Mothma olyannyira ledermedt, hogy Luthen megjelent az esküvőn, hogy egy törtpillanatra már-már azt gondoltam, mi van, maga az Uralkodó látogatott el ide? Vagy valamelyik fogdmegje. Egy újabb Rebels-karakter debütált élőszereplésben, Erskin Semaj, aki mindvégig Mothma hűségén marad. Tay furcsán labilisnek tűnt nekem, az asszony elhagyta, láthatólag érez valamit Mothma iránt, miközben az Alapítvány körüli nyomást egyre kevésbé bírja. Ha összeomlik, sok mindenkit és mindent magával ránthat. Perrin kevés jó tulajdonsággal rendelkezik, de azt nem lehet róla elmondani, hogy ne szeretné a lányát. Láthatóan nem tetszik neki ez az egész, és szeretné, ha Leida meg lenne becsülve a férje által. Meglepett, hogy nem csak Vel viseltetik ellenszenvesen Kleya irányába, de ez fordítva is elmondható. Eddig inkább azt éreztem, hogy az utóbbi jobbára teljesen negligálja a másikat. Itt azonban a hideg profizmus álcája egy pillanatra lehullt. A legvégén, amikor vigasztalja lányát, Mothma kétségbeesése tapintható volt. Ismét tudatosult benne, hogy feláldozta lányát a nagyobb jóért. Nem gondoltam volna, hogy Krennic már most felbukkan. Ezen a titkos megbeszélésen (nekem a wannsee-i konferencia jutott eszembe, ahol a nácik kiötölték a "végső megoldást") aztán előkerül a Ghorman ügye, és már akkor hidegrázós az egész. Ez a feszült, nyugtalan érzés akkor is fennmarad, amikor levetítenek egy nagyon furcsa, 40-es és 50-es éveket idéző imázsfilmet. Kb. úgy éreztem magam, mint Dedra, aki kínosan feszengett, de még a sokat látott Partagaznak is idő kellett, hogy rendezze vonásait. Mindenki kerülgeti a forró kását, hogy a Birodalom "energiaproblémájára" mi is a megoldás. Mi tudjuk, hogy mi lesz az egésznek a vége, és ezért olyan drámai ez a jelenetsor. Erre a szürreális hangulatra rátett egy lapáttal a propagandaminisztérium két túlbuzgó ficsúrja, mindkettő jó fésült, jól öltözött, és ostobaságukat gusztustalan lelkesedéssel és ülepnyalással fedik el - hadd ne mondjam, kikre is emlékeztetett ez a két figura szinte azon nyomban. Dedra kettősége, mint már mindvégig az első évad folyamán, most is jelentkezik. Viszolyog az egész helyzettől, de mégis ő az, aki Krennic számára nyújtja a megoldást a "ghorman probléma" elintézéséhez.
  7. Nute Gunray

    Évadértékelés

    @Donát, nagyon szép írás, köszönöm! Az Andor, mint sorozat nagyságát mutatja, hogy ilyen tartalmas gondolatokra inspirál. E tekintetben számomra is nagyon tanulságos volt az újranézés, mindennapjaink valóságának megélése egy másfajta filtert kapott.
  8. Nute Gunray

    Az Andor sorozat

    Szomorú, eddig valahogy ezeket meg tudták oldani, néha még egyetlen mondatra is visszatértek ismert színészek (lásd EP9 jedijei). Megjegyzem, a delikvensnél akár nagyobb színészek is.
  9. Nute Gunray

    Az Ahsoka sorozat

    Remélhetőleg Pellaeon is megjelenik.
  10. Nute Gunray

    A Star Wars jövője

    Számomra május után konkrétan semmi nincs, ami érdekelne, nagy lesz az ínség egy évig. Na persze, azalatt akár be is pótolhatnám a sok elmaradt regényt és képregényt.
  11. Nute Gunray

    A Star Wars jövője

    Épp ezért jöttem ebbe a topikba, hátha megírta valaki a menetrendet. Köszi!
  12. Nute Gunray

    Starfighter spoileres topik

    Remélem, az Exegol utáni galaktikus berendezkedést nem hagyják a levegőben, és nem csak egy-két utalás történik, miközben a cselekmény valami isten háta mögötti helyen játszódik.
  13. Nute Gunray

    Egyéb fontos

    Áldott húsvétot kívánok minden fórumtársamnak!
  14. Nute Gunray

    Az Ahsoka sorozat

    Annyira elkapott a hype, hogy hamarosan ledarálom az első évadot. Jó lesz ez a 2026!
  15. Végre kitölthetik azt a hatalmas űrt, ami még hiányzik Maul élettörténetében.
  16. Nute Gunray

    Könyvek

    Elvileg YA is, de ez nem biztos.
  17. Nute Gunray

    Könyvek

    A Fumax pont azért nem vállalta, mert csak 4-5 könyvet akart évente, de a Disney az egészet akarta.
  18. Nute Gunray

    Könyvek

    Tudomásomra jutott hogy egy kiadó már lecsapott a Star Warsra. Nem a Fumax és nem a Libri. A kiadó leszerződött minden megjelenendő felnőtt könyvre. Elvileg 10 címmel jönnek rögtön, már előkészületben van, a bejelentés után gyorsan jönnek. A képregényekkel nem tudom, mi a helyzet.
  19. Nute Gunray

    Könyvek

    A libri szörnyű kiadó, minden szerző menekül tőlük. Ráadásul már a Fidesz is beette magát oda.
  20. Nute Gunray

    Az Andor sorozat

    Vagy Merrick.
  21. Nute Gunray

    1x07 - Announcement

    Tekintve hogy Yularen a hanyatló Köztársaságban és a Klónháborúban szocializálódott, elképzelhető, hogy a valóban behatárolt katonai gondolkodásában az ragadt meg, hogy a Birodalom által képviselt "Rend és Biztonság" alternatívája az "Anarkia és káhosz" (hogy egyszerre két, in-universe és out-universe klasszikust is idézzek 🙃). Másrészt persze ott van a "parancsot teljesítettem" klasszikus példája is, a túlzott engedelmesség buzgalma, amikor a teljes felelősséget leveszi a válláról. Ő csak végrehajtó, nem ő döntött. Tarkin legalább már a Birodalom előtt is egy gennyláda volt, de Yularen higgadt és a szabadság iránt elkötelezett katonának tűnt a TCW-ben. Egyszer Luceno akart róla regényt írni, bár elkészült volna.
  22. A borító alapján szerintem is.
  23. Nute Gunray

    A The Acolyte sorozat

    Remélhetőleg lesznek benne plusz infók is.
  24. Nute Gunray

    Az Andor sorozat

    Én lehet a három részt szétosztom a hétre. Már ha meg tudom állni hogy rögtön továbbnézzem.
  25. Nute Gunray

    1x04 - Aldhani

    Én inkább azt láttam, hogy Vel a lázadósdi mellett megpróbál ember maradni, Cintával kapcsolatban megélni az érzéseit stb. Cintát csak a küldetés és a bosszú hajtja - érthető, tőle mindent elvett a Birodalom. Szóval Vel abszolút a lázadás mellett van, de a Kleya szintű érzéketlen vérprofiktól kirázza a hideg.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.