Nute Gunray

Honnan tudod, hogy a későbbiekben nem lesz visszaemlékezés a Kaminón?

Legalábbis egyelőre így véljük. Igazából Jango előéletéről alig tudni valamit, és ez még a régi Legends-ben is így volt. Egyébként én gyerekkorom óta azt gondoltam, hogy a sarlacc gyomrában az áldozat valahogy életben marad 1000 évig (mondjuk a szörny folyamatosan gondoskodik a sejtregenerációról vagy valami ilyesmi) és úgy emésztődik.

Jango azért jobban tartotta magát. Lehet, ő nem töltött el 5 évet egy olyan életenergiát elszívó helyen, mint a Tatooine.

Jó megismerni a taszkenek civilizàltabb énjét, ennyiben mindenképp árnyaltabb most már a róluk kialakult kép. Az egyszerű farmert teljesen megértem, aki elindul levadászni a buckalakókat. Anakin azonban Jedi létére irtott ki egy teljes falut. Megérdemelték a sorsukat, de ez ettől teljesen független.

Boldog új évet kívánok mindenkinek! Jövőre SW-ban nem lesz hiány, a rajongói énünk nem fog panaszkodni.

Azt a képregényt imádtam. Nagyon adnám, ha így lenne.

Már az első képsoroknál (Kamino és Geonosis) tudtam, hogy ezek engem megint megvesznek kilóra. Erős nosztalgikus érzések lettek úrrá rajtam, ma meg is néztem az EP2-t. A sarlacc-ból való kiszabadulást nem bonyolították túl, de ennek örültem. Bármiféle heroikus küzdelem most fölösleges lett volna. Amit elsősorban ki tudnék hangsúlyozni, hogy mi is tetszett igazán, az a világépítés. Eddig annyit tudtunk, hogy Jabba számított a Tatooine tényleges urának. Ez csak egy puszta tény volt, amelynek hátterét nem ismerhettük meg. Most azonban el kezdtük felfedezni a Tatooine "politikai" életét, amely itt egyet jelent a szervezett bűnözés kiépítésével. Ott van ugye ez a vazalussi rendszer, ahol a klienseken keresztül lett kiterjesztve az alvilág különböző szegmenseire a huttok befolyása. Nagyon látványos ennek megnyilvánulása a rész elején, amikor a különböző helyi alvezérek ajándékokat visznek az új főnöknek, Bobának. És igen, az a trandoshai bizony vukiszőrmét vitt. Jó volt viszontlátni a droidot, 8D8-t. Egy renitens már van, a mos espai polgármester. Amennyire merész volt az udvarmestere, csodálom, hogy élve hagyhatta el a tróntermet. Az is látványos különbség a régi, Jabba fémjelezte rezsimhez képest, hogy Boba Fett értékeli a hűséget... akkor is, ha ez a hűség az ellenoldalnál nyilvánul meg. A két gamorreai pedig minden bizonnyal a végsőkig szolgálni fogják új urukat (a maszkjuk szerintem itt sokkal jobban sikerült, mint a Mandalorian 2. évadnyitóban). Nagyon tetszetős volt a Boba és Fennec közti interakciók is, remekül kiegészítik egymást. A rész bemutatta a Tatooine valamelyest virágzó részét is. Ennyire élőnek Mos Espa soha nem tűnt. Régi ismerősök tűnnek fel újszerűnek tűnő kaszniókban, lásd Max Rebo. Ha már Tatooine, a helyi jellegzetes kultúrák bemutatása sem maradhat el. A jawák most kimondottan rohadékok voltak, egy az egyben leszedték a haldokló Fettről a páncélt és hagyták a fejvadászt ott pusztulni. Pedig korábban inkább pozitív színben tűntek fel, lásd Cobb Vanth megmentését. Persze ahány jawa jármű-közösség, annyi habitus és becsületesség. Ezzel teljes ellentétes hatást értek el a buckalakók esetében. Már a Mandalorian-ban megkezdődött a "rehabilitációjuk", és ez itt csak folytatódott. Bár egyértelműen erőszakos népségről van szó, mégis ismerik a becsület, tekintély vagy az elismerés jelenségeit. Aztán ott vannak a buckalakó gyerekek. Egy kegyetlen harcos világban szocializálódnak, de nem lehetett nem észrevenni azt az univerzális gyermeki ösztönös izgalmat, ami látszott a kölykön, amikor Fett megölte azt az ijesztő négykarú szörnyeteget. És mindezek bizony egészen más színezetet adnak annak a sorsdöntő jelenetnek, amikor Anakin dühödten magyarázza Padménak, hogy minden buckalakót megölt... még a gyerekeket is. Persze nem tudom hibáztatni, hisz végsősoron, külvilágiakat tartanak fogva... akkor Shmi, most egy szerencsétlen rodiai és Fett. De ez a rész is azt mutatta meg, hogy nincsen fekete és fehér, és a dolgoknak egyszerre létezhet több aspektusa is. Egyetlen dolog nem volt tiszta. Kik voltak azok, akik kifosztották azt a kunyhót? Valami jelet is felfirkantottak a kunyhó falára.

Boldog születésnapot @reaper!

Hát igen. Itt nem nagyon lesz mód szelektálni.

A kísértetiesen hasonlító logóból kiindulva nem lennék meglepve, ha mondjuk Exar Kun és Ulic Qel-Droma lázadását dolgozná fel. A nevük már egyébként is visszakerült a kánonba.

Remélem, azért egy-két ismertebb karakter fel fog bukkanni Jabba palotájából. Persze kérdés, hogy anno Fortunán kívül volt-e még valaki, aki túlélte a bárka pusztulását a sarlacc verménél. De azért örülnék mondjuk Tessek, Ephant Mon vagy akár a Max Rebo-banda megjelenésének. Az is kicsit fura, hogy Jabba rokonsága nem igyekezett 5 év alatt átvenni a gazdátlanná vált tatooine-i üzletet és az alvilág teljesen szétaprózódott a Galaxisnak abban a szeletében.

Ha a HR elmegy a EP1-et megelőző évekig, akkor én jó sokáig el leszek ezzel a projekttel.

A Quantic Dream szerintem pont hogy garancia a minőségre, a történetmesélést illetően mindenképpen. A David Cage körüli ellentmondások meg körülbelül minden videojátékfejlesztőcégnél megvannak.

@Bomarr, milyen kiegészítéssel lehet újra láthatóvá tenni a dislike-ok számát a Youtube-on?

Cecil Castellucci – Jason Fry: Mozgó célpont Egy könnyed, egyszerű, ám mégis élvezhető ifjúsági regény, amely révén megtudjuk, hogy a lázadók hogyan tettek szert egy birodalmi kompra nem sokkal az Endor előtt. Ezentúl olyan morális problémákkal is foglalkozik, hogy meddig mehet el egy lázadó a szent ügy érdekében, valamint nem hallgatja el a polgári lakosság szenvedését sem, hiszen Leiák akcióját szinte azonnal követi a kemény megtorló válasz a birodalmiak részéről, de a fogolykínzást sem bagatellizálja el. Ezek nagyon tetszettek. Jó volt olvasni Nien Nunb karakteréről, de a csapat többi tagja is érdekesre sikeredett. Annak idején az EP7 elé jelent meg ez a kaland: a sequelhez Ematt karakterén kívül ez a történet semmit sem tett hozzá. Az EP5 és az EP6 közötti történésekhez viszont fontos adalék. 4/5

Boldog és békés karácsonyt kívánok minden fórumtársamnak!

Igen, az rendkívül amatőr húzás volt.

A Ronin nagyon gondolkodóba ejtett engem is. Lehet hogy ez lesz az első Szukits-féle SW kiadvány, amit nem veszek meg.

Én ezt a kiszivárgott anyagot nem olvasom el, majd esetleg a sorozat után, hogy lássam, mennyire volt helytálló az értesülés.

Nekem ez a kötet jobban tetszett, mint az EP4-es. Bár itt is megmutatkozott, hogy a 40 novella sok (bőven elég lenne ennek a fele), de mégis, alapvetően jól szórakoztam. Főleg azok a részek tetszettek, ahol betekintést nyerhettünk a lázadók bázisának logisztikájába vagy éppen abba, hogy Felhőváros polgárai hogyan élték meg a birodalmi megszállást: ami a filmben csak egy-két vágásban látszik, azt itt jól sikerült elmélyíteni, a fejetlen menekülést, a kilátástalanságot, a felcsapó erőszakhullámot. Amit nagyon hiányoltam, hogy sem Lobot, sem Sheckil hadnagy nem kapott saját nézőpontú történetet, ehelyett viszont olyan karakterek, akiket egyáltalán nem látni a filmben, igen. Azért írnék néhány gondolatot a különböző történetekről: Eyes of the Empire: egy jó novella arról, hogy miként működik az "unalmas" adatelemzői munka, amely nélkül még Darth Vader sem mozdulhatna egy tapodtat sem. A Peremvidéken kiszórt kutaszdroidok rengeteg adatát, felvételét stb. kell kielemezni és tovább küldeni. Fura, hogy ezt nagyrészt emberek végzik ezek szerint, és nincs valami automatizmus (azt hittem, a kutaszok a gyanús dolgokról önjáróan jelentenek és nincs szükség egy közbülső ellenőrző szervre). A történet vége nem tetszett: ismét a rendszer egy belső bomlasztója, akinek révén Luke (és Yoda) elkerüli, hogy nyomára akadjanak. Az viszont tetszett, hogy a kutaszdroidok gyártási körülményeit (Vulpter) is megismerhetjük. 4/5 Hunger: történet a wampa szemszögéből, kissé éreztem benne aktualitásként egy klímaváltozásra felhívó kritikát. Ez a novella tetszett, mert minden mondatában érződik, hogy nem "értelmes" (=ember) lény szemszögéből meséli el a történetet. Megtudjuk, hogy a lázadók érkezése majd a bázis felépítése teljesen felborította a wampa addigi életterét, családját elveszíti, miközben a vadászterületének is annyi. Talán ebből a novellából jött le leginkább, micsoda kegyetlen hely a Hoth. 5/5 Ion Control: a főszereplő Toryn Farr, amely az Echo bázis mindennapi életéhez tesz hozzá egy adagot: állandó feszültség, kényelmetlenség, miközben úgy próbálják feldobni a hangulatot, hogy egymás közt fogadnak, mikor jön már végre össze Han és Leia. Toryn küzd azzal az érzéssel, hogy belefáradt az állandó készenlétbe és már csak csendre és nyugalomra vágyik, miközben a Birodalomtól való félelem is megbénítja. A rész végére nagy teher hárul rá, hiszen jelentős szerepe van abban az ionágyú kezelésének időzítésében, hogy a transzportok meg tudnak szökni a Hothról. 4/5 A Good Kiss: a következő történet szereplője Chase Wilsorr, akit a filmben is látni egy pillanatra, amikor a civakodó Han és Leia között elslisszol egy pillanatban a bázis egyik szűk folyosóján. A novella szintén az Echo bázis működéséhez tesz hozzá egy adagnyit. Wilsorr, a tipikus hétköznapi hős. Nem harcol, nem lő (bár szeretne), de az ellátmányozásban elengedhetetlenül fontos ő, miközben nála jobban senki nem tud eligazodni az Echo bázis alapjául szolgáló wampa-barlang kacskaringós folyosóin. Ez a birodalmi támadáskor pedig nagyon fontos képesség lesz és a történet végére számos embert tud megmenteni az evakuáláskor. 4/5 She Will Keep Them Warm: a központban ezúttal Han tauntaunja, Murra. A wampás történettel szemben itt túl emberközpontúnak találtam a tálalást, valahogy furcsa volt az egész. Az mindenesetre tetszett, hogy betekintést nyerhetünk a tauntaunok életmódjába és családi felépítésébe. 3/5 Heroes of the Rebellion: Corwi Selgrothe a lázadók pr-jáért felel, ebben a szellemben próbál egy lelkesítő anyagot összehozni az Echo bázison. Ám a legendás triót soha nem sikerült megkörnyékeznie, mert egy pillanatra sincs leállás. A történet végére rájön, hogy mindenki hős, aki a Lázadásban részt vesz, legyen az egy egyszerű katona, technikus vagy ellátmányozó. Ennek szellemében az átlagemberekkel kezd interjút csinálni, példaképeket szolgáltatva a Galaxis szabadságra áhítozó népének. 4/5 Rogue Two: Zev Senesca benne van a dolgok sűrűjében. Ennek ellenére sok mindent nem lehet elmondani erről a történetről, elég jellegtelen volt. Megismerhetjük Luke-hoz, mint parancsnokához fűződő bajtársias viszonyát, valamint az eltűnt Luke és Han felkutatásának körülményeit. Itt véget ér a sztori, pedig Zev ugye nem élte túl a hothi csatát. 3/5 Kendal: egy elég rövid történet arról, ami azt prezentálja, hogy milyen gondolatok söpörtek végig Ozzel admirális elméjében azokban a másodpercekben, amikor Darth Vader megfojtotta az Erőn keresztül. Rég eltemetett, homályos emlékek bukkannak fel a felszínre a Caridán töltött ifjúságáról, amikor még idealista volt és abban a döntő pillanatban a birodalmi szolgálatot választotta. Akkori menyasszonya azonban a lázadókhoz akart csatlakozni. Itt érzek némi időzavart, valahogy idősebbnek gondoltam ehhez Ozzelt, minthogy még ifjú házas legyen a Birodalom hajnalán - persze a színész Michael Sheard mindössze 42 éves volt, amikor az admirális alakját megformálta, így akár ez lehetséges. 4/5 Against All Odds: a hothi csata Luke lövészének, Dak Ralternek a szemszögéből. Fiatal kora ellenére Ralter nagyon is tisztában van azzal, hogy előbb-utóbb meg fog halni valamelyik birodalmi rajtaütésben. Ám ezzel együtt is vállalja a mártírsorsot, mert szülőbolygóján (Kalist VI) látta, hogy mire képes a Birodalom terrorgépezete. Dak szörnyű dolgokon ment keresztül rövidke 20 éve ellenére, ehhez képest Luke összeteheti a kezét, hogy a "mindentől távoli" Tatooine-on nevelkedett. Végig követhetjük Dak haláltusáját a hósiklóban, és amikor valahol a tudata mélyén hallja, hogy a birodalmi lépegetőt felborították, megnyugszik, hiszen tudja, a Lázadás túléli őt. 5/5 Beyond Hope: a felszíni csata hőseit ismerhetjük meg, amely nagyban épít az Alkony században megismert hadviselési formára. Emon Kref szemszögéből azt is láthatjuk, hogy a Lázadás milyen satnya fegyverekkel veszi fel a harcot a birodalmiakkal szemben, tetszenek ezek a részletek (túlhevülés, elégtelen muníció stb.), amelyeknek a bemutatására a filmekben érthető módon nincs mód. 4/5 The Truest Duty: jaj, ez nagyon jó volt. Veers egyébként is az egyik kedvenc birodalmim a szakértelmével és hozzáértésével, miközben még tiszteletet is képes ébreszteni Vaderből maga iránt. Veers a vérbeli katonatiszt, aki nem kérdez, hanem parancsot teljesít és abban hisz, hogy a színvonalas munkába való befektetés megtérül. Veers nem hajlandó rettegni az Executor fedélzetén, hanem igen egyszerű elvet vall: nem szabad hibázni és akkor garantált a túlélés, mert Vader csak az alkalmatlanokat rostálja ki. A történet végén azt is megtudjuk, hogy Veers túlélte a hothi csatát. 5/5 A Naturalist on Hoth: az utolsó sztori, ami a Hoth-oz kapcsolódik. Kell Tolkani egy természettudós, aki a jégbolygó ökoszisztémáját kutatja. Sok mindent nem tesz hozzá az univerzumhoz ez a novella. Jó végre elhagyni a Hoth-ot. 3/5 Folyt. köv.

Meg is kezdem a Mando 2. évad újranézést.

Nálam a korábbi PT hegemónia mellé jelentősen felzárkózott az OT az utóbbi években. A PT sajnos soha nem lesz a kedvencem, de a mostani szavazás is azt tükrözi, hogy egyelőre meg idő kell ennek a három filmnek.

Igen, nekem is.

A Binary Sunset több mint 40 év után is megunhatatlan.

Én itt az EP6-ot jelöltem. Nálam zeneileg magasan az a legkiemelkedőbb, legyen az a tróntermi jelenet (a Vader vs. Luke), a kiteljesedett birodalmi induló, vagy az olyan banális szösszenetek, mint a jizz Jabba bárkáján. És akkor az epizód végének ünnepléséről nem is beszélve (Victory Celebration)! Azt a zenét még most is megkönnyezem.