Frenkie összes hozzászólása
-
Filmek
Skyline Dzséjt véleménye után úgy ültem le elé hogy legfeljebb elalszom rajta. Kicsit lassan indult ugyan de egyre jobban felkeltette az érdeklődésemet. Persze egyszerü volt mint a faék a története, de nem rossz. A teljes reménytelenséget nagyon jól ábrázolta. A látványt sem tartanám gagyinak. Spoiler: A katonai akció nagyon tetszettek. Mivel fogalmunk sincs hogy a katonai parancsnokságokon és a támaszpontokon mik történtek, ezért nekem nem volt zavaró a 3 katona a tetőn. Lehet hogy máshova is raktak le harcoló alakulatokat. A predatorok bevetése is logikus volt ahogy Oldie írta. Az meg hogy az atom nem hat rájuk nem csoda mivel nem emberek és a jármüvük meg ki tudja miből van? Ja és csak taktikai atomfegyver volt, ezért nem pusztította el a várost. Talán Jarred azért volt erősebb mert az elején sokáig állt a fényben. A vége tényleg furcsa volt, mármint az hogy hogyhogy csak az ő önvalója ment át az új testbe? Kétféle vége lehet. Vagy visszavitte a csajt a Földre, vagy pedig védte a hajón.
-
Egyéb fontos
Voltam ma otthon, és megint felkavart a haláleset kicsit. Olxan üres volt a lakás anyu nélkül. Minden cucca ugyanúgy volt, olyan mintha csak lement volna vásárolni. Hazafelé beugrottam a Lehel téri piacra és megláttam egy embert tinccsel. Bizony ő volt, Kozsó. Ott fényképeszkedett egy nagy hallal biztos valamelyik magazinnak készült a kép.
-
Egyéb fontos
Gratulálok Donát. Nem is vártam más eredményt tőled.
- Egyéb fontos
- Sorozatok
-
3x11 - Pursuit of Peace
Dzséjt nagyon jól leírta helyettem.
-
SW legends könyvek
Ehhez a Darth Bane könyvhöz mennyire kell előismeret a régmúlthoz?
-
Egyéb fontos
Idén ma mentem utoljára dolgozni. Legközelebb január 3.-án. Vártam már.
-
Egyéb fontos
Sok sikert Donát. Neked simán fog menni.
-
3x11 - Pursuit of Peace
A részt látva ez a Köztársaság megérett a pusztulásra. Gyakorlatilag Padmé egy nagy szélmalomharcot vív. Az égadta világon semmi értelme amit csinál. Persze tiszteletreméltó, de értelmetlen. Kezdem azt gyanítani hogy nem csak Palpatine felelős a Köztársaság bukásáért. ha nincs a Sith, ez a korrupt önző rendszer akkor is megbukik ahogy Pildi írta. Az a mérhetetlen utálat agresszió mely a szenátusban eluralkodott a legtöbb képviselőnél már a diktatúra táptalaja. Szerintem a szenátorok többsége már le is van fizetve(a Bankár Klán által) hogy szavazzon a megfelelő időben a háború folytatását elősegítő törvényekre. Annak idején mikor a régi trilógiát láttam mindíg kiváncsi voltam arra hogyan bukott el a Köztársaság és lett Birodalom. Ebben a részben megláttam. Nagyon örülük neki, hogy ezt megmutatták ,nekem sokkal jobban bejönnek ezek a részek most már mint a csatásak.
-
Sorozatok
Nekem viszont nagyon mert megtudtunk a kezdetekről egy-két dolgot. Spoiler: Az továbbra sem világos hogy lehet az hoghy a katonákat is legyűrték. Ugye az elején amikor Shane Rick-et próbálta menteni akkor maszkos(emiatt nem kaphatják el a fertőzést), írtották a zombikat. Ezt kell tartani, nem engedni hogy közel kerüljenek hozzánk és akkor módszeresen lehet őket kinyírni. Igazából arra sincs még válasz hogy ha valahol ezt a vírust jelentették akkor miért nem zárták le azonnal azt a várost a hadsereg bevonásával? Mert akkor onnan ki nem kerül. Hogy terjedt el világszerte a betegség?
- Filmek
-
HD formátum és a házimozirendszerek
De ha mondjuk eredetiben akarod otthon tudni a filmeket(pl Star Wars) akkor ahhoz csak kell valamilyen lejátszó. Amúgy az érveid teljesen jók.
-
HD formátum és a házimozirendszerek
Elvileg igen, csak ki fogja több winchesteren tárolni a filmjeit? Hülyén nézne ki nameg winchestert nem dughatsz be a Blue-Ray lejátszóba. Különben pont azt várom hogy a Plextor Br-író 15000 ft legyen.
- Filmek
- Sorozatok
- Sorozatok
-
Egyéb fontos
Köszönöm mindenkinek. Jinx: Reméljük nagymamádnál nem komoly.
-
Sorozat fordító
Köszi a feliratot.
- Egyéb fontos
-
Egyéb fontos
Donát, Darth Krande, Misskarrde, Dzséjt, kolmilan: Köszönöm nektek is. Egész nap Ákos fénybe nézz címü számát hallgatom. Holnap meg megyünk nagymamámhoz aki 85 éves és el kell neki mondani hogy a lánya meghalt.
-
Egyéb fontos
A rák a legnyomorultabb betegség. Egy biztos, az egészségnél nincs fontosabb.
-
Egyéb fontos
Oldie,kudar: Köszi nektek is.
-
Egyéb fontos
Köszönöm nektek. Tulajdonképpen 2005 óta várható volt akkor találtak nála rosszindulatú daganatot amiből aztán áttétek lettek. Sok kezelésen volt, de úgy nem látszott rajta, jött-ment intézkedett vigyázott az unpkaöcsémre, a haja se hullott ki. MissKarrde még tavasszal találkozott is vele a moziban mikor az Avatart néztük meg. Aztán idén összel elkezdett gyengélkedni Nagyon fájt a hasa, már csak feküdni tudott. November elején meg bevitték a Hospice-házba. Szegény ott már úgy nézett ki mint Antal Imre az utolsó fázisban. Nagyon megviselt a látványa. Látogattuk, én szerdán voltam bent nála, meg is ihedtem mert fel volt akadva a szeme, és nem láttam mozogni a mellkasát. Ma mentem volna és reggel hívott apu hogy tegnap fél tizenkettőkor meghalt.
-
Egyéb fontos
Köszönöm mindenkinek. Tegnap azt ünnepeltük. Bár ha tudom mi történik közben akkor nem teszem. Tegnap éjjel meghalt édesanyám. Bár számítani lehetett rá, de megvisel rendesen.