Ugrás a kommentre

Wilde

Ezüst támogató
  • Összes hozzászólás:

    4.528
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    10

Wilde összes hozzászólása

  1. Tényleg megdöbbentő volt először látni azt a negatív hangulatot, ami a hozzászólók java részétől jött. Ráadásul olyanoktól, akik mindig a pozitív szemléletet hangsúlyozzák. Most miről is beszélünk? Egy olyan produkcióról, ami még el sem kezdődött. Ki fog majd jönni, elmegyünk, megnézzük és majd utána el lehet küldeni a halál f*szára, de addig minek? Az, hogy lesz folytatás szerintem egyértelmű volt már évek óta. Túl sok lehetőség rejlik ebben ahhoz, hogy csak úgy lezárják. Az meglepetés lenne, hogy Lucas minél több pénzt akart belőle kihozni, hát akkor el kéne gondolkozni az EU műveken (nem mindegyiken), amik teljesen ötlettelelenül íródtak meg, mégis valahogy megjelenhetett a SW brand alatt! Az előzmények minőségben azért nagyban eltértek az eredeti koncepció remekművétől, úgyhogy Lucas már bizonyította, hogy tud nem feltétlenül bölcs döntéseket is hozni. Dehát pénz beszél, ezúttal nem feltétlenül okosokat!!! Ettől függetlenül az a gyászhangulat, ami itt uralkodik az már komolytalan. Jó nem túlságosan ad bizakodásra okot a Disney, de előbb azért várjuk már meg a filmeket. Az a lényeg, hogy kezeljük helyén a dolgot. Mindennek megvan a maga helye az SW univerzumban. Ahol nálam külön van a klasszikus trilógia, külön helyet foglal el az új is, egy külön helyen van a TCW is (ami nálam nem egyenrangú egyik trilógiával sem), és egy másik helyen vannak az EU művek. Az meg, hogy ez miként húzza keresztül az EU-t... sehogy! Mint ahogy nem húzza keresztül az eddigi filmeket sem, mindegyik ott élhet bennünk a rajongókba, ez egy más világ lesz, aminek ugyanúgy meglehetnek a szépségei. Egyet azért remélek, hogy a TCW nem kerül át a Disney Channel-re és lefut a sorozat a jelenlegi formájában (remélhetőleg 6 évaddal és nem 7el) és a 3D-s project is megy tovább May the Force be with you...
  2. Wilde

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Tudom, hogy kicsit OFF, de lehet lesz valamilyen kihatása a TCW-re is.
  3. Wilde

    A The Clone Wars animációs sorozat

    I've a good feeling about this
  4. Wilde

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Már vagy 5ször megnéztem az előzetest... nagyon várom már az e heti részt, sajnos messze van még a szombat
  5. Wilde

    A The Clone Wars animációs sorozat

    szerintem nincs rá sok esély... akkor még csak csecsemők voltak
  6. Wilde

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Mindkét előzetes nagyon felcsigázott, különösen a második volt nagyon eltalálva... nekem amugy a nautolan padawan a kedvencem, így látatlanba
  7. Wilde

    5x05 - Tipping Points

    Zéé abból is lehetett következtetni arra, hogy ez a rész előtte játszódik, hogy a szál első részében ott van Adi Gallia is a tanácsban, ő meg ugye tudjuk, hogy a Revival-ben elpatkolt, ami egyértelműen a bázis lerombolása után játszódik, mint ahogy azt mondta is Hondo
  8. Wilde

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Igyekszem nem nagy elvárásokkal nekimenni ennek a következő szálnak... Lehet nálam az Onderonnal is az volt a baj, hogy túl nagyok voltak az elvárásaim
  9. Wilde

    5x05 - Tipping Points

    Röviden: tetszett! Hosszabban: Amit a rész elejére gondoltam azt egy az egybe leírta Nabo, maximum annyit tudnék hozzátenni, hogy a droidok akkor is elég hülyén reagáltak amikor a tömeg megindult feléjük, de az ilyeneken már nem lepődöm meg Ahsoka és Lux kapcsolata igen érdekesen alakult a négy részen át, végül eljutottunk oda, hogy teljesen baráti lett közöttük a viszony. Ezt bizonyíthatja az is, hogy Steela megcsókolja Luxot Ahsoka orra előtt (vagy ha nem akkor ez nagy bunkóság volt Steelától), illetve az is arra utal, hogy baráti a viszony ahogy Ahsoka a csók után reagál. Azok a konföderációs gépek elképesztően néztek ki, az egyik "legcool"-ab szerkezeteknek néztek ki, amit a TCW-be láttam (bár az én szemembe még mindig az umbaraiaknak vannak a legkirályabb fegyvereik ) Aztán később elég lazán elintézték őket azokkal a rakétákkal, bár az a sorozat során kiderült, hogy ezek elég hatékony fegyverek (úgy emlékszem csak az umbaraiaknak volt egy olyan gépe, amin még a rakéta se fogott...). Hondo amikor szerepelt az megint zseniális volt, remekül hozza ezt a karaktert a szinkronszínésze is, DE súlytalannak éreztem őt ebben a részben. Tehát az a véleményem, hogy amennyit szerepelt az úgy jó volt, mert hatalmas karakter, de egy kicsit feleslegesnek éreztem őt. Illetve ahogy néztem túl nagy muníciót nem kaptak a lázadók, ezzel szemben szépen tönkre verték az ellenfelet. Magáról a csatáról annyit, hogy jól kidolgozottra, már-már grandiózusra sikeredett. Ezt vártam, jól volt felépítve. A vége drámában (gondolok itt Steela halálára) azért nem éreztem annyira drámainak, mert már amikor a király futott kifelé után Steela, már akkor lehetett sejteni, hogy kettejük közül ki fogja feldobni a bakancsot (várható volt azért magunk között szólva, hogy nem az Onderon újdonsült vezérét fogják kiírni, akiről alig tudunk valamit, hanem inkább egyértelmű volt Steela, akit szépen felépítették, megszerethettük, izgulhattunk érte, ennél fogva az ő halála drámaibb nagyobbat üt)! Ami még itt nekem szemet szúrt, hogy amikor Ahsokát eltalálják - amikor elengedi Steelát - ott alig sérül meg, félreértés ne essék, nem kívánok én neki rosszat, de egy olyantól szerintem jó ha nem szakad le a válla... A Jedik szerepéről ebben a konfliktusban már megírtam a véleményemet a sorozat oldalán, emiatt sem, de ettől elvonatkoztatva sem értem Lux Bonteri pálfordulását a rész végén. Azt azért hozzáteszem, hogy az a grandiózus zárókép a végén nagyon el volt találva!! Azt meg amit már többen is írtatok, hogy Dooku ilyen könnyen feladja a bolygót... hát következetlenségnek érzem. Összességében annyit, hogy ennek a történetnek a lezárásaként ez egy abszolút korrekt rész volt. Az animációk szépek voltak, a dialógusok is teljesen rendben voltak (egyik kedvencem: Steela: Any ideas? - mikor közelednek feléjük azok a droidok, erre Ahsoka: Yeah, Run! ), és jól volt felépítve ez a rész a kvadrológia végére. Az más kérdés, hogy sok dolgot én máshogy csináltam volna benne, mind az érzelmek terén - itt a szerelmi szálra gondolok, mind az akciók, a csaták terén is, bár a final battle az rendben volt! Továbbra is fenntartom azt, hogy részről részre javult ez a szál... és várom a következő történeteket
  10. Wilde

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Azért ez nem kicsit túlzó (mármint nem a Hamill-os részre gondolok, hanem a Hollywoodra írt dolgokra)...
  11. Wilde

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Nekem tetszett a videó, nem volt élvezhetetlen, olyan volt mintha lassítottba nézné az ember
  12. Wilde

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Nálam az egész sorozat mélypontja messze a Blue Shadow Virus
  13. Wilde

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Eljött az igazi csata ideje is Onderonon és végre láthatjuk a trailerben bemutatott csata jeleneteket is. Azok a Konföderációs gépek nagyon jól néznek ki (valamiért a John Carter című film ugrott be róluk).... Az első videóhoz, meg amit Sky linkelt be - említettétek itt, hogy a Köztársaságiak csak érdekből segítettek, ezt még valamelyest megértem, de azért ezzel is tudnék vitatkozni, de hogy a Jedik is csak érdekből cselekednek (jó persze erre lehet mondani, hogy a Jedik is a Közt.-hoz tartoznak...) Én, ha Konföderációs politikus lennék ezt nagyon jól fel tudnám használni ilyen demagóg uszításra az úgynevezett "jók" ellen! A Köztársaságiak, akik elméletileg a jó oldalt képviselik (ami a SW-ben különösképpen relatív és a Közt. ekkoriban már igencsak felemás) szerintem nekik segíteni kellene az elnyomott bolygókat teljes mértékben felszabadítani szerte a galaxisban, utána meg azok eldönthetik, hogy szeretnének e csatlakozni hozzájuk (egy ideális demokráciában így kellene működni). Ezzel szemben ők érdekből, hogy lekössék az erőiket, gyengítsék őket és hasonlók, segítenek is meg nem is, de amikor igazán szükség lenne rájuk, a nagy bajban meghátrálnak!!! Mint említettem ez még csak egy dolog, nah de hogy a Jedik is ilyen érzéketlenek legyenek Aki tisztában van az EU-el annak mondom, hogy nekem egy kicsit hasonlít ez a helyzet a Mandalóriai Háborúkhoz...
  14. Wilde

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Mintha kitaláltad volna a gondolatomat de tényleg... Én egyébként egy pozitív embernek tartom magam, és filmekből sem az akciótól fröcsögőt szeretem, itt a clone warsba viszont sok dolgot - gondolok itt a karakterek felépítésére - máshogy oldottam volna meg és talán ezért van hiányérzetem. Ez persze nem azt jelenti, hogy az a jó, amit én gondolok, meg nyilvánvalóan akik csinálják sokkal jobban értenek ehhez, mint én. Úgyhogy én elfogadom a másik oldal véleményét is... Az meg, hogy pozitívan állok a dolgokhoz nem azt jelenti, hogy a negatívumokat teljesen elfelejtem és ha valami nem tetszett (de másoknak igen, ami teljesen természetes lehet) akkor azt megmondom. Szóval ezek ugyanolyan emberi érzések, ezeket ugyanúgy meg kell élni szerintem Az, hogy most egy kicsit alábbhagyott a lelkesedésem nem egyedi eset, például, ahogy más is írta itt a cw film után én is egy kicsit kiábrándultam ebből és azt mondtam, hogy ez nem az én műfajom. Pedig a megjelenése előtt nagyon tudtam lelkesedni érte, ugyanis amikor a Ep. III után kijöttem a moziból azt hittem, hogy most látok utoljára sw-t moziba, ezzel szemben mikor megtudtam, hogy lesz moziba a cw-s film nagyon megörültem, viszont miután megnéztem, már majdnem én éreztem magam kellemetlenül, hogy ezért eljöttem moziba... Ahhoz képest az első évad kellemes meglepetés volt, viszont az első évadhoz képest is fényéveket fejlődött a sorozat (szerencsére!) úgyhogy én bizakodok
  15. Wilde

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Részben így értettem. Tehát én is úgy vagyok vele, ahogy mondtad az Onderonnal kapcsolatba, bár megjegyzem ahogy a topikban is írtam, hogy az én szemembe részről részre javul ez a szál és azért várom az 5. részt is... De igazából arra is gondoltam, hogy az évad kezdése előtt az újdonság varázsával egybekötve sokkal jobban rápörögtem a clone warsra, most meg úgy a szürke hétköznapok között, már valahogy nincs meg az a hangulatom, ami volt a szezon elején. Az is lehet, hogy túl sokat vártam az évadtól, bár számomra az 5. széria egyelőre nem csalódás. És, ha a további lehetséges részeket kezdem el böngészni, akkor szépen lassan visszajön az az igazi sw érzés... Lassan visszatérek a körforgásba
  16. Wilde

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Jónak ígérkezik a folytatás, Ilumot nagyon várom, lehet nekem is visszajön az igazi sw hangulatom egy kicsit alább hagyott bennem a lelkesedés a szezonnyitó után...
  17. Wilde

    5x04 - The Soft War

    Most gyorsba megnéztem, nekem tetszett. Voltak kiemelendő pozitívumai és néhány negatívum is, de összességében jó rész volt. Az én szemembe részről részre javul ez a szál... De a többit majd később, ha lesz időm
  18. Wilde

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Szerintem jók lettek csoli
  19. Wilde

    5x03 - Front Runners

    A filmeket csak szinkronosba láttam, ezért nem is volt meg ez a destroyers elnevezés...
  20. Wilde

    5x03 - Front Runners

    Sajnos hétvégén nem volt rá időm, úgyhogy csak most tudtam megnézni az epizódot... Nekem tetszett, szerintem jobbra sikerült mint az előző rész. Az külön jó volt benne, ahogy a városlakók reagáltak a támadásokra. Ugyanis, ha logikusan megnézzük, akkor tényleg érdekes lett volna, ha egyből az ő oldalukra állnak (pl. mikor ott egy fószert igazoltatnak a rész elején a droidok, odamegy Saw és úgy öli meg a két "konzervet", hogy közbe majdnem eltalálja a faszit is, én beszartam volna, hogy mit akar ez ), viszont az is remekül volt bemutatva a részben, ahogy ezt a helyzet megváltozott és elkezdtek bízni a lázadókban, a csata utáni képsorok nagyon jók voltak, jól mutatták be, ahogy egy emberként melléjük állt a nép. Annak is örültem, hogy végre egy kicsit többet láttunk az onderoni királyból (mindkettőből bár én a jelenlegi miatt mondom ezt), aki szerintem egy kicsit gyengébb volt, mint amit vártam. Az kiderült róla, hogy alapból nem egy vezető alkat, és azt nem is értem, hogy most akkor ő úgy akar uralkodni, hogy a nép szeresse őt, mert akkor logikusabb lett volna kivonni a droidokat, esetleg csökkenteni az itt állomásozók létszámát, vagy pedig úgy akar uralkodni, hogy igazából csak uralkodni szeretne és akkor meg lesz*rja (már bocsánat) hogy mit gondol róla a nép. Al Capone szava járásával: "szeressenek kevesebben és utáljanak többen"... Akkor a félelemmel tartsa fent a hatalmát, ha már úgyis a szeparatistákkal paktált le, nah egyszóval olyan puhap*csnek tűnt nekem ez a király, bár azt az új droid tábornokot, Kalanit várom Azt, hogy Obiékat nem szerepeltették annyit ebben a részben annak örülök, mert én már korábban is elég súlytalannak éreztem itt a jelenlétüket. Az Ahsoka száltól viszont többet vártam. Ez a rész nem volt annyira karakterközpontú, mint az előző, ez inkább a harcokról szólt, meg a lakosság megnyeréséről Annak viszont örültem, hogy a harcok sokkal jobbak voltak, mind a tankelfoglalós csetepaté, mind a final battle ott volt a szeren (az is nagyon tetszett, ahogy Saw becsúszik ott a droidok alá és úgy dobja el a gránátot)! Bár azért volt egy két gyermeteg dolog is. Gondolok itt például a droid fejletépős jelentere, meg ami még kissé furcsa volt nekem az az, hogy ott közelednek azon a nyílt téren a generátor állomás felé és még javába ott gubbasztanak a tankon Steeláék, és vhogy mégse veszik őket észre a droidok, pedig szabad szemmel belátható távolságban voltak. Ami még feltűnt nekem, hogy a Droidekákat "destroyer"-eknek hívták... én így még sosem hallottam, de lehet ez az én hiányos tudásom miatt volt. Az animációk még mindig szépek (amikor beledobja Rash azt a gyümölcsöt a tűzbe a rész elején ez nagyon jól nézett ki), Onderon továbbra is remekül néz ki, Izizbe sem csalódtam nagyon jól ki volt dolgozva és továbbra is bennem van ez a KotOR-os feeling A rész vége jól sikerült, gondolok itt az Anakin-Ahsoka párbeszédre és a kis "hatalmi harc" is érdekes volt... Egyébként Ahsoka csak most tudta meg, hogy Steela és Saw testvérek? Összességében tetszett a rész, ha értékelni kéne nálam 10/8
  21. Wilde

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Azt lehet tudni, hogy a Maul-os szál hányadik részekben fog folytatódni?
  22. Wilde

    A The Clone Wars animációs sorozat

  23. Wilde

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Am Shaak Tit asszem csak egyszer láttuk eddig az egész sorozatba, bár tényleg nem volt rajta csuklya
  24. Wilde

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Az előzetes alapján várós a rész... bár ezek a jedi köpenyek még mindig elég furán állnak Ahsokán, pontosabban nem maga a köpeny, hanem a csuklya rajta van a fején az olyan mulatságos, bár ez lehet azért van, mert azok a szarvai (vagy mik) régebben kisebbek voltak
  25. Wilde

    5x02 - A War on Two Fronts

    Elhangzott itt az, hogy akkor most Onderon melyik oldalon is állt... A narrátor azt mondta, hogy egy újabb köztársasági bolygó bukott el, viszont Kenobi a Tanácsban azt mondja, hogy a király már a háború elején elkötelezte magát a Konföderáció mellett. A narrációban az nem hangzik el, hogy a háború idején történt volna meg a király váltás. Szóval elképzelhető, hogy a háború kitörése előtt választották meg az új királyt, és az elbukás pedig itt azt jelenti, hogy kilépett a Köztársaságból és a Szeparatisták oldalára állt. Amiről Saw beszél a Tanács előtt, hogy nem ez az ő igazi királyuk, itt elképzelhető, hogy a Szeparatisták szorgalmazták az előző még köztársaságpárti király leváltását (még a háború kitörése előtt), így ők irányítják - látszólag törvényesen - a bolygót, ennek eredménye a megszállás és így értelmet nyer Saw mondókája is Csak így tudom megmagyarázni ezt a paradoxont.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.