Wilde

@reaper Utólag is boldog születésnapot!

Ezzel a könyvvel folytattam HR-os kalandozásaimat. Ez is tetszett, érdekes irányt vett a történet és meg is tudtak lepni. Azzal kezdeném, hogy azért kettős érzések vannak bennem, vagy legalábbis ketté osztanám azt a könyvet. A Valón történt támadásig egy egészen más olvasmányélményt adott ez a könyv, mint az utána lévő szakaszban. Ez nagyjából féltávnál van és a könyv első felével én elég lassan haladtam (mondjuk ebben szerepet játszott a december eleji, nem túl nyugodt időszak, míg a második felét már az ünnepi pihenés közben olvastam el), de mindenesetre az első kb. 230 oldalhoz hetek kellettek, az azt követő 260-hoz meg konkrétan pár nap. Ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy az eleje ne lett volna élvezhető, de akkor még nem annyira értettem, hogy mire fel az nagy felvezetés, mert gyakorlatilag az összes addigi szál ott még csak csordogál, de aztán amikor átszakad a gát, akkor nagyon beindul a történet. Amikor beindul a Nihil támadása a Valón ott szinte letehetetlenné vált a könyv és ténylegesen letaglózott ez az akció és ahogy ez ábrázolva volt. Hosszasan benne voltunk a történésekben és már-már zavarbaejtő részletességgel élhettük végig azokat nehézségeket, reménytelennek tűnő helyzetket amikor a szereplőknek át kellett vészelniük. Itt visszakanyarodva A Jedik Fényére, ott már bebizonyították, hogy a jók oldaláról is meghalhatnak hősök és ez itt is előfordult, de nem is igazán az volt ennyire kemény, hogy meghalt egy jedi, vagy valamelyik fontosabb szereplőt féltettem volna esetleg, hanem közben nagyon átjött, hogy mennyi ártatlán, de ezzel együtt névtelen áldozata volt ennek a támdadásnak és mit jelentett ez a Köztársaságnak. Az mondjuk kicsit zavart, hogy a jedik számomra már túlságosan is ragaszkodtak ahhoz, hogy a nihil harcosait is megmentsék, vagy úgy tegyék harcképtelenné, hogy minél kevesebb kárt tegyenek bennnük. Ennek ugye van egy praktikus szempontja is, hogy akkor utólag ki lehet kérdezni őket, de itt az sokkal hangsúlyosabb volt, hogy a jedik olyan eszményi hősök, hogy ők még ezeket a terroristákat is megmentik. Én egyébként nem azt vártam volna, hogy kezdejenek őrült vérengzésbe, de ha azzal tudok a leghatékonyabban segíteni a valós áldozatokon, hogy egy támadót elintézek, vagy éppen csak nem mentem meg, akkor azt kellett volna tenni (az ithori jedi pont egy ilyen eset miatt halt meg). Ez is egyfajta jedi önhittség, hogy erőszakmentesen szinte mindent meg lehet oldani és mindenkit meg lehet menteni, miközben van aki nem is akarja, hogy megmentsék. Még az előzőhöz kapcsolódva az amúgy nagyon tetszett, hogy ez az éteri jedi eszménykép azért ki lett hívva Elzar Mann által, aki itt többször is kicsit szembe ment azzal, hogy milyennek is kell lennie egy jedinek. Az szintén kellemes meglepetés volt, hogy egy ilyen kényelmetlen témát, mint a jedi cölibátus is behoztak a képbe és ezekbe is belekapott a könyv. Nekem egy kicsit hiányzott Avar Kriss, mert A Jedik Fényéből ő volt számomra a legérdekesebb karakter, de itt éppen a hiányával volt hatással a szereplőkben lezajló dinamikákra és Stellan Giost is jó volt megismerni. Aki szintén új karakter volt, ez a Toon szenátor, na ő volt az egyik kedvencem. Azt hittem először, hogy ő majd ez a tipikus bajkeverő politikus lesz, aki még esetleg titokban a másik oldalnak játszik, de azt kell mondjam nagyon jól kikerekítették az ő sztoriját. Ez a vita ami több ponton is felmerült a könyvben, hogy kell e hadsereg a Köztársaságnak (ez ugye a későbbi korokban is fontos szerepet kap) szintén érdekes volt és én hajlok arra, hogy a kancellárral szemben a szenátornak adjak igazat. Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy milyen veszélyei/előnyei lettek volna a későbbiekben ha tényleg lett volna már innentől fogva egy nagy hadseregük és ez mit jelentett volna a jedik számára. Tetszett a hatalmi harc a Nihilen belül, ettől is úgy érződött, hogy mennyire összefüggenek a korábbi történetekkel, mert van következménye a dolgoknak. Az ahogy Marchion Ro megváltoztatta a belső dinamikákat várható volt, hogy olyan feszültségeket szabadít el ami akár robbanáshoz is vezethet. Általánosságban úgy éreztem, hogy itt a fergeteghajtók nagyobb teret kaptak arra, hogy kiteljesedhessenek és nem csak a Szem volt annyira fókuszban. Ró terve azonban egyelőre számomra még elég zavaros. Őszintén szólva nem is igazán értettem, hogy mi volt ott a végén, mi volt ez a szörny és hogy vezethet ez átfogó sikerhez a Nihil és Ró számára. Úgy volt bevezetve ez a Romboló, mint valami titkos csodafegyver és én meg voltam győződve róla, hogy biztos valami rég elfeledett szupertechnológia, erre kiderül, hogy valami lény... direkt nem néztem utána, de így egyelőre elég zavaros. Loden halála így amúgy még fájdalmasabb, mert megtörténet a viszontlátás Bell és közte, de aztán ez úgy néz ki nem sokáig tartott. Azt mindenesetre elére a könyv, hogy így még jobban várjam a történet folytatását...

Nagyon jó volt ezt így egyben olvasni, köszi, hogy összeszedted. A jövőre érkező alkotások közül engem is az mozgat meg a legjobban, hogy jövőre visszatér a SW a nagyvászonra. Az idei év fénypontja SW fronton nálam az Andor volt, de teljesen más érzés moziban átélni egy SW premiert, ahol együtt lehet örülni, izgulni a közönséggel. Ettől még az Ahsokát is nagyon várom, a sorozatok között nekem az Andor után eddig az tetszett a legjobban és örömteli belegondolni abba, hogy a mozis visszatérés után még vár ránk egy ilyen sorozat is. A Maul sorozatról eddig nem sok mindent tudok, így azt kevésbé várom, de amilyen jól sikerültek az eddigi animációs sorozatok, az alapján biztos ez is tetszeni fog. Az összes mozgóképes alkotás közül a Ninth Jedi az ami a legkevésbé hozott lázba, de egy esélyt adok neki, mert úgy emlékszem, hogy a Visions keretein belül ez még a szórakoztató kategóriába tartozott. Beleolvasva a képregényes szekcióba, az a manga a történet alapján pont olyannak érződik, ami lehetne akár egy elborult Visions epizód is. A könyveknél viszont az Edge of the Abyss jónak ígérkezik, de még ez az Eyes Like Stars is kíváncsivá tett, aztán lehet, hogy az nem az én világom. Ígéretes évnek nézünk elébe, én már nagyon várom!

Boldog karácsonyt kívánok én is minden fórumtagnak!

Az első öt számot olvastam el, eddig egészen tetszett, ahhoz képest, hogy nem vagyok a képregénynek, mint műfajnak valami nagy rajongója. Néhány dolog azonban nem volt tiszta előttem: #1-5 A Drengireket hogy jutottak ki az Amaxine állomásról? Lehet volt időközben valami junior novel, amit én nem olvastam, de nekem az első két könyv (Jedik fénye, Fenyegető sötétség) alapján ez nem volt egyértelmű, hogy hogyan tudtak ennyire szétterjedni... A másik dolog meg, itt Sskeer meghalt az ötödik rész végén? Lehet ez egyértelműen kiderült, csak én értettem félre, de nekem nem volt tiszta, hogy most őt akkor véglegesen elvesztettük. Egyébként a dregnireknek a képességei kicsit over the topnak hatottak ebben a sztoriban, ez nekem kicsit sok volt, hogy így át tudják venni egyesek fölött az irányítást, mert korábban Dez is áldozatukul esett, de ott nem ilyen közvetlen irányítás történt.

@Nute Gunray @Iqvi Kicsit megkésve, de boldog születésnapot mindkettőtöknek!

A Jedik fénye után ezzel folytattam a High Republic felfedezését és továbbra is tetszik a korszak, bár az előző könyv nekem egy fokkal jobban bejött... Azzal kezdeném, hogy az alapszituáció, hogy a nagy katasztrófával egy párhuzamosan zajló sztorit mesél el nagyon tetszett és hogy itt gyakorlatilag láthattuk, hogy milyen hatásai vannak a hiperűrben történt balesetnek szerte a galaxisban. Jora Malli padawanját ha jól emlékszem már a Jedik fényében is megemlítik, így itt az a furcsa helyzet állt elő, hogy mi olvasók már hamarabb tudtunk egy fontos információt, mint a főszereplő, ami adott egy érdekes ízt ennek a történetnek. Mindattól függetlenül, hogy milyen problémák adódtak a hiperűrrel azért sikerült ehhez a könyvhöz egy saját kis válságot kitalálni, ami által ugyan kapcsolódott a nagy egészhez, de megvolt a saját megoldandó bonyodalma. A karakterek közül a legérdeksebb számomra a főszereplő volt, mert nem gyakran van olyan jedi, aki kifejezetten visszahúzódó, bizonytalan és ennyire keresi az útját, mint Reath. Egy nagyon emberi, esendő figura volt ő, úgy hogy a történet végére azért hőssé tudott válni, de mindez organikusnak érződött. A másik tényező, ami tetszett a karakterekkel kapcsolatban, hogy amíg a Jedik fényében magukat hús-vér jediket is mindtha körülvette volna egy földöntúli dicsfény, addigi az itteni főszereplők mind valamilyen egyensúlytalansággal küzdenek. Keresnek valamit, vagy menekülni próbálnak saját kétségeik elől, de nem az érződik rajtuk, hogy a helyükön vannak. Ez egyébként úgy általánosságban igaz arra a hangulatra, amit a történet áraszt, hogy ugyan a Köztársaság fénykorában járunk, de azért itt sem minden annyira fényes, mint amilyennek látszik. Ehhez nagyban hozzájárult ez a Byne vállalattal kapcsolatos subplot, ami segített bemutatni, hogy milyen nehézségekkel kell küzdeni az egyszerű embereknek. Nekem már a Jedik fényében is tetszett, mikor egyszerű, hétköznapi emberek perspektívájából is láthattuk, hogy mit jelent ez az időszak, ez a krízis az átlagpolgár számára, akár azt is, hogy milyen hatásai vannak egy ilyen válsághelyzetnek. Itt pedig egy még emberközelibb, személyesebb nézőpontot is megismerhettünk a kiszolgáltatottságról. Ami inkább negatívumként maradt meg az a drengirek és a nihil szerepe a történetben. A nihil úgy tudott eddig fenyegető lenni és veszélyt jelenteni, hogy nem kellett őket valami szupererős, szinte már-már fizikailag legyőzhetetlen entitásként ábrázolni, hanem volt egy "kiskapu" a rendszerben, amit ők kihasználva tudtak ilyen veszélyesek lenni és végső soron akár megbéníthatták a Köztársaság alapjait. Erre itt volt ez az állomás (ami egyébként nagyon tetszett, kifejezetten hangulatos volt az ott játszódó kezdeti jeleneteknek vészjósló atmoszférája) egy olyan csúcstechnológiával, ami alapjaiban rendezhetné át az erőviszonyokat, illetve ennek tetejébe még itt van ez a szupererős faj is, amit alig lehet megölni. Ez valahogy úgy túl sok volt nekem és természetesen ezt az egész fenyegetést egy maroknyi embernek kell megakadályoznia. Szóval túl magasra emelték a végén a téteket, amit nem éreztem helyénvalónak, a nihilt meg egy kicsit háttérbe szorították, még ha a végén azért ők is képbe kerültek, mint fenyegetés. A másik negatívum az a flashback történetszál volt, ahol valami hiányérzet maradt bennem, mert ahogy felvezették ezt az egészet az azt sejtette számomra, hogy itt valami sötét titkot őriznek Cohmac mesterék, ezzel szemben ami lett belőle az kicsit olyan volt, hogy ja ez ennnyi. Sokkal nagyobb potenciált éreztem ebben a szálban, de arra jó volt, hogy árnyalja a jediknek és a Rendnek is a korábban tökéletesnek látszó megítélését és nyilván hozzájárult a karakterek jelenbeli történetéhez is. Az íráshoz még annyit, hogy én úgy éreztem, hogy a felenél eléggé leült a sztori, amikor visszatérnek a Coruscantra ott nekem egy kicsit megbicsaklott a lendület, mert addig amíg ott felfedezgetik az állomást, különböző konfliktusokba kerülnek, ezek nagyon lendületesek voltak, aztán a végén ismét felkeltette az érdeklődésemet és összességében tetszett a befejezés is, de éreztem egy kis üresjáratot benne. Általánosságban ez is remek volt, jó volt a kisebb léptékű történet, a karakterek egytől egyig érdekesek voltak (eleinte elég erőltetettnek találtam az élő kőtömb koncepcióját, de aztán egész jópofa lett) és remélem az itt látott szereplőket viszontlátjuk még... várom a folytatást!

Schaferék lehozatalát még korábban azt meg tudom érteni, ha annyira elkészültek már az erejükkel, hogy váltani kellett, de tényleg ennyire a végén nem tudom, hogy Negóék nem bírták volna ki azt a pár percet még a pályán. Szerintem utólag már Rossi is bánja, hogy meglépte azt a cserét, de azért ez az ír felívelés, hogy minden úgy alakuljon ahogy alakult ez szerintem 10-ből egyszer jön így össze... sajnos most az az egy volt. Azt azért megadom az íreknek, hogy szorosan tarották az eredményt és az utolsó 20 percet tényleg nagyon megnyomták, amikor mi fizikalitásban és koncentrációban is kezdtünk elfogyni, de ez egy megnyert meccs, vagy legalábbis egy megszerezhető továbbjutás volt számunkra. Ha a playoffban esünk ki az is fájt volna, de ez ilyen körülmények között különösen elkeserítő volt.

Én olvastam a legutóbbi regényed, ha jön a következő akkor egy vásárlóra már biztosan számíthatsz (bár előtte fel kell majd frissíteni az előzményeket, mert mikor megjelent szerintem akkor olvastam el).

Egy kisebb társasággal néztük együtt, itt mindenki úgy érezte a második félidőben, hogy ez megvan (én is)... aztán a végén ez a leolvadás, még most is nehéz elhinni. Pedig most vannak olyan karakterek ebben a csapatban, mint Szoboszlai, akire évtized óta várt a magyar futball és mégis még mindig ezekben a kulcspillanatokban mintha átok ülne a csapaton.

Ez egyébként csak találgatás, vagy ez a film tényleg egy nagyobb, új korszakot indít el (Mia Goth mint főgonosz meg ami a cikkben volt), vagy erről nem volt eddig infó?

Így az ínséges időkben, amikor a Visions-ön kívül nem nagyon érkezik új SW alkotás úgy gondoltam belevágok a High Republicba. Nem nagyon ismerem a korszakot, ehhez a könyvhöz egyszer még évekkel ezelőtt volt szerencsém, de csak homályosan maradt meg a sztori, a további történetekbe meg már anno nem kezdtem bele. Meg kell, hogy mondjam már nem emlékeztem rá, hogy ez ennyire jó volt! A leginkább feltűnő eleme talán maga a korszak ábrázolása volt a könyvnek, mert az olvasása közben tényleg azt éreztem, hogy ez egy eddig nem látott oldalát mutatja meg a SW világának. Itt a jedik és a Köztársaság tényleg abban a fényben tündököl, amiben el lehet képzelni egy ereje teljében levő szervezetet. A prequel érában is megvolt még a Köztársaság, de a folyamatos problémák, válságok jellemezték és a Jedi Rend sem úgy tűnt, hogy a helyzet magaslatán lenne. Persze ebben a HR korszakban is vannak problémás események, vannak fenyegetések, de valahogy itt a jedik és Köztársaság egy olyan eszményt, szimbólumot képviselnek, ami a későbbiekben már korántsem volt meg. A másik meglepő elem az volt A Jedik Fényében, hogy mennyire bevállalós volt az író. Egyrészt ez a kezdés egészen elképesztő volt. Megrázó, drámai és brutális ahogy elkezdődött a történet. Mindig fontos a kezdés, mennyire tud egy sztori bevonzani, de itt erre abszolút nem lehetett panasz, mert rögtön elkezdett érdekelni, hogy miként jött létre ez a katasztrófa. A folytatásban is azért elég szépen hullottak a szereplők, még ha nem is a legfontosabb főkaraktereről beszélünk, de többen meghaltak a jedik oldaláról is, amire nem feltétlenül számítottam volna. A történetvezetést tekintve sikerült egy olyan fenyegetést bevezetni a Nihillel, ami kellően vészjósló – láthattuk, hogy milyen katasztrófákat tudnak okozni – de közben nem bolygatja meg a jedi vs. sith szembenállás történelmét. Emellett, pedig számomra kifejezetten érdekes volt a hiperűr ilyen szempontú fókuszba helyezése, hogy mi van akkor, ha erre nem csupán egy technológiai vívmányként tekintünk, amit csak használni kell, hanem egy kicsit jobban belemegyünk a részleteibe. Olyan természetesnek vettem mindig is, hogy csak, mint egy útvonalat használják ezt, de közben érdekes titkokat rejthet és olyan előnyhöz juttathat ezáltal másokat, amibe alapvetően bele sem gondoltam. Elég sok karaktert vonultat fel a könyv, talán számomra a legemlékezetesebb Avar Kriss volt, akinek a képessége is érdekessé tette, valamint a viszonya Elzar Mann-nal, amire őszintén szólva nem számítottam, hogy lesz egy ilyen vetülete is a történetnek, hogy még ha csak érintőlegesen is, de képbe kerül a jedi cölibátus is. Ettől függetlenül nekem a kedvencem a "kis" wookie jedi volt, de volt trandoshan jedi is és azáltal, hogy egy olyan fajt láthattunk a Jedi Rendben, ami nem annyira a jó ügy szolgálatáról volt híres számomra azt üzente, hogy itt a Rend egy sokkal integratívabb színben tűnik fel. Határozottan tetszett a kezdés, most már el is kezdtem a Fenyegető Sötétséget (egy Redditen talált lista alapján haladok a HR-al) és nagyon kíváncsi vagyok, hogy hova lesz ez a korszak kifuttatva.

Amúgy jó érzékkel ezt az epizódot az évad végére rakták. Most mondjuk, ha ez lett volna az első rész itt a 3. évadban, akkor lehet én ezt az évadot ott abba is hagyom rögtön és a további részekre sem lettem volna kíváncsi.

Az Erő útjai kifürkészhetetlenek.

Hamarabb olvastam Ody véleményét, mint hogy megnéztem volna az epizódot, de úgy voltam vele, hogy én csakazértis adok neki egy esélyt és tényleg úgy ültem le elé, hogy ez még akár jó is lehet... nem lett az! Egy pszichedelikus élményt akart átadni, szimbolikus képi ábrázolással operálva, de mintha nem lettek volna meg az eszközei ehhez, hogy ezt épelméjű fogyasztásra alkalmas módon tegye meg. A Visions pont az a formátum lenne ahol amúgy el lehetne mesélni egy megbomlott elméjű rohamosztagosnak a kálváriáját, mert egy canon sztoriban lehet, hogy ez annyira nem illene a SW-hoz, de itt érdekes is lehetne. Az, hogy csináljunk egy ilyen epizódot egy pitchnek jó, hogy hú ebből valami kreatívat is ki lehetne hozni, de ha jobban belegondolok itt az alkotók pont azt csinálták, amit vállaltak, mert milyen egy megbomlott elme, hát pont ilyen káoszos katyvasz, mint amit itt látunk. Nem volt hosszú rész, de a felénél már az órát nézegettem, hogy mennyi van még belőle, mert úgy akartam kritizálni, hogy tényleg végignézem. Közben elkezdtem azon gondolkodni, hogy ha mégis egy pozitívumot ki kellene emelni akkor mi lenne az és azt gondoltam, hogy ez a jazz-re hajazó zene egész hangulatos, már amennyiben különválasztom a résztól, de a végére már a zene is annyira idegesített, hogy csak azt vártam, hogy legyen már vége. Olyan volt végig mint valami LSD trip, esetleg ezt az epizódot kiadhatnák külön bélyegen, úgy lehet, hogy élvezetesebb volna azoknak, akik ilyen jellegű pszichés utazásokra vágynak. Jobban belegondolva ezt a részt csak így lett volna érdemes kiadni!

Amikor a naplementében kinyitja a szemét az utolsó snittben, olyan mintha meglepődne én azt úgy értettem, hogy visszanyerte a látását. Számomra működött volna az is, ha meghal, csak akkor ez a naplementés befejezés egy látomás volt? Azt hittem a látomások már elmúltak mikor megtanulta legyőzni a felélemeit.

Az ilyen epizódokért nem volt kár elkészíteni a Visionst. Nem mondom, hogy feltétlenül ezt a részt élveztem a legjobban az évadból, de a legtöbb kreativitást, érzékenységet ebben a részben éreztem. A képi világa kiemelkedő volt az egész évadból, ahogy használta a színeket az is bravúros volt és a képi megjelenítés tökéletesen illeszkedett a rész aktuális üzenetéhez, mondanivalójához. Egyedül a főszereplő volt egy kicsit idegesítő itt-ott, de ez része volt a történetnek és egy nagyon szép ívet kerekítettek belőle. Tényleg talán az első olyan rész volt az évadból, amikor pörgött a stáblista nem azt éreztem, hogy ez maximum egy jó kis izgalmas epizód volt, hanem valami több is annál. Én amúgy úgy értelmeztem a végén, hogy ő nem halt meg, de az mindenesetre szimbolikus volt, hogy se a sithel, se a mesterével nem találkozott utána, mert ezt a harcot neki kellett megvívnia magával és miután sikerrel járt már nem kellett félnie.

Én először azt hittem, hogy a csempész lány valójában a herceg és ő álcázza magát. Néhol kicsit az Ep. IV-re emlékeztetett, de tényleg nem volt túl extra, vagy meglepő amit kihoztak belőle. Az animációs stílus mondjuk nekem tetszett, meg az akciójelenetek is jól néztek ki, valamint azt is a pozitívumok közé írom, hogy sikerült úgy kitölteni ezt a bő negyedórát, hogy nem unatkoztam, de nem éreztem túl kapkodósnak sem, hogy mondjuk lemaradok valamiről, mert tényleg úgy érződik egyébként, hogy ezzel a történettel egy nagyobb sztorit terveznek.

@Darth Revan9 Boldog születésnapot!

Ez volt a harmadik olyan epizód az évadban amelyik egy első évados történetet folytatott. Nekem a The Village Bride is tetszett, de ez is jó volt. Az mindenképpen pozitívum volt a korábbi részhez képest, hogy ugyan annak nagyon tetszett a hangulata, stílusa, de nem igazán érződött SW-nak, míg erre a részre ezen sokat javítottak. Itt már tényleg úgy éreztem, hogy ez valamennyire képes megidézni a SW hangulatot és ez jót tett az epizódnak. Azt mondjuk a negatívumok közé sorolnám, hogy nekem végig az volt az érzésem, hogy itt van egy nagyobb történet, amit én nem ismerek. Ez a világ, a benne lévő konfliktusokkal, a főszereplővel, mintha többről szólna, mint ami az epizódokból kiderült és én úgy érzem, hogy ki vagyok maradva valamiből. Mi volt pontosan a mesterével, hogy jött létre a Birodalom és a régi mestere milyen szerepet játszott benne, mi van most a jedikkel? Meg még egy csomó kérdés merülhet fel, nem tudom ennek is lesz e folytatása, de az alapján amit eddig megtudhattunk bennem inkább csak kérdőjelek vannak, mint válaszok. Ettől még ez a rész a jobb epizódok közül való, összességében tetszett... na meg főleg az 5. rész után ez igazi felüdülés volt.

Na az volt eddig egyértelműen a legrosszabb rész az évadban! Amikor elkezdtem nézni az epizódot felmerült bennem, hogy valami kerülhetett az italomba, mert egészen szürreális dolgokat láttam. Egy nagy maci, akinek egy mikrohullámú sütő van a hasában elővesz belőle egy gőzölgő ételt, azzal a felkiláltással, hogy "elkészült a sült nuna". Hát innen lenne szép nyerni... nem sikerült. Végig totál infantilis volt az egész epizód, a kis illuminátus droidoknál már csak a főgonosz és bandája volt komolytalanabb (komolyan ki találta ki ezeket a karakter dizájnokat?). Az egészben a legrosszabb nem is ez a sok baromság volt, hanem amilyen szolgai módon próbált megidézni egy-egy SW-ból ismert jelenetet, snittet és mindamellett, hogy ilyen direkt referenciák voltak benne az égvilágon semmiféle SW hangulatot nem éreztem. A végére az érzelmesnek szánt pillanatok sem tudtak semennyire sem megérinteni így, hogy már az elején elveszített az epizód.

Ez nekem is tetszett, nem annyira mint Ninth Jedi, de ez is jó volt. Mondjuk elég kiszámítható volt a történet, hogy mi lesz a vége, de összességében tetszett. Nekem a kedvencem ebből ez a szuper droideka volt, mondjuk ezekkel a beleülős nagy harci robotokkal elég animés hatást keltett, de itt egész jó volt.

Ezek szerint akkor ezúttal mégse kell rá éveket várni.

Amikor mondták, hogy hercegnő nekem is eszebe jutott, a következő rész tényleg jobb volt. :)