Darth Cupsy összes hozzászólása
-
Kylo Ren legfőbb vezér
Nyilván, ezért is fejtegettem a nem idézett tagmondatokban, hogy az általam vélt szimpla érintés miért lehetett halálos. Rey "nulla alapozással, kapásból kirázok minden Erő praktikát a kisujjamból" (Skywalker), egy évnyi képzés után? Kétlem. Plusz neki még egy egyedi kapcsolata is volt (diád) Kyloval/Bennel, nemhogy vetíteni tudtak egymásnak, de fizikailag teleportálgatni cuccokat, plusz Rey sokkal közelebb is volt. Lukenak már újra van hite az EP 8 végén, Benben is. Leia: Olyan hosszú időn át reménykedtem, de... a fiam már nincs többé. Luke: Senki sem tűnik el végleg. Szóval ő már bízott, ha nem egyenesen tudta, hogy Ben megtér majd, így ha előbb nem is az Erőben újra találkozhat vele. A "kölyök" Han szavajárása volt inkább, Luke már a 8-ban is inkább Hant akarta Kylo eszébe juttatni azzal is, hogy Han frázisát használja. Amúgy meg a 8-ban Luke megcsinálta azt a mutatványt amibe belehalt, valószínűleg tudta, hogy bele fog halni, akkor meg miért ne vetette volna be már akkor a szintén halálos agyturkász, Han beidézős trükköt ezzel ezreket mentve meg Ben és az Első Rend leendő áldozatai közül.
-
Kylo Ren legfőbb vezér
Han Solo megjelenése szerintem, inkább kifele szól a nézőnek, az egész csak Benben játszódik le, csak ugye vajmi keveset értenénk belőle ha csak azt látnánk, hogy Ben áll, magában beszél aztán egyszer csak elhajítja a kardját. Valamint az, hogy ilyen drasztikusan bele kellett túrni az elméjébe, hogy megtérjen eme érdemét is jócskán csökkentené, pedig amúgy sincs sok neki. Meg ha jól emlékszem Leia már meghal addigra mire Han feltűnik. Palpi már azt is nevezheti szabotázsnak, hogy Leia megérintette Bent ami elindította a megtérés folyamatát. Leia pedig azért halhatott bele már ebbe az érintésbe is, mert egyrészt nem volt annyira képzett, mint Luke vagy akármelyik felavatott Jedi, másrészt szerintem valami mentális falat is át kellett törnie, ellenkező esetben miért ne próbálkozott volna már ezzel korábban is?
-
7x02 - A Distant Echo
Meg amikor Anakin ott van azon a szűk helyen és egyik droid se képes hátba lőni, mert szépen megvárják amíg megfordul és csak akkor lőnek, hogy hárítani tudja a sugárnyalábokat
- High Republic
-
Filmek
A következő írás minden filmre spoileres szóval csak óvatosan!
-
Star Wars viccek
"Foglalj helyet (mellettem) ifjú Skywalker!"
-
Egyéb fontos
Ez ilyen tipikus magyar hülyeség, csak gondoljatok bele mi van már akkor is, ha valami ünnep van és egy ne adj isten két napig nincsenek nyitva az üzletek.
- Cavan Scott: High Republic
-
Cavan Scott: High Republic
Én úgy tudom, hogy a penge nem bocsát ki hőt, -ez valami könyvben tuti volt, arra már nem emlékszem, hogy melyikben-ellenkező esetben kb. mindenki megfőtt volna a Mon Cala-n aki Jedi közelében úszkált. Dooku kardja: A kivétel erősíti a szabályt. Plusz legalább nem egy olyan függelék aminek egy álságos védőfunkciója van, de hát ugye a célját nem tudja beteljesíteni, mivel ami ellen védenie kellene az simán átvágja.* Ikvizítor kardok: pörgő üzemmódban lényegében egy falat generál eléd amit nem tudnak átlőni és elég csak kicsit mozgatnod a kezed, hogy ott ne találjanak el ahol sebezhető. Plusz még repülni is lehet vele Gungi kardja: A TCW-ben is elhangzik, hogy olyan erős az a fafajta, mint a fém ez a gyulladáspontjára is vonatkozhat ugyanúgy+ ahogy a képen is látszik a penge felőli oldala más színű, szürke több mint valószínű, hogy az fémbetét. Mi védi a forgató kezét attól, hogy az ellen levágja? A vívó tudása, hogy nem hagyja olyan helyzetbe hozni magát, hogy ezt megtehessék ellene. És ha már ez adott akkor felesleges mind a vívókosár mind a keresztvas. *Na az lesz a hab a tortán, ha lesz egy olyan nem ritka fém amiből készült husángokat, kardokat, késeket, bárdokat stb. minden sarkon lehet majd venni... fénykard nerf LVL 999. Egyébként ez utóbbihoz kapcsolódik az egyik dolog amiért remélem ez a High Republic éra megmarad könyves és képregényes fronton. Mivel a Sithek bujdokolnak így nincs fénykard birtokló ellenfél, közelharcok meg így is kellenek, tehát biztos, hogy valami olyan megoldás lesz, mint a MagnaGuardok, vagy a Praetorian őrök fegyverei esetében, és bár nem azt mondom, hogy nincs Star Wars fénykard (vagy akár Jedi, Sith, Erő nélkül), de a fősodorban (főfilmekben) igenis legyenek fénykard párbajok, normális fénykard párbajok, fénykard kontra fénykard.
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Iger ügyvezető igazgatói posztban marad még a Disneynél majdnem 2 évig, addig gondolom betanítja.
- Cavan Scott: High Republic
- Cavan Scott: High Republic
-
Cavan Scott: High Republic
DE legalább eddig a fénykardok pragmatikusak voltak. A csicsát nem arra értettem, hogy valami díszes, hanem arra, hogy mi a f*sznak rájuk keresztvas meg párbajtőrkosár mikor a fénykard simán átvágja mindkettőt, a kettős pengének még lenne valami értelme de az meg cefet hülyén néz ki. És ott egy fekete penge is hál'isten legalább lesz ami elvegyen az eredeti fekete penge különlegességéből.
- Cavan Scott: High Republic
-
Star Wars Battlefront II
Többnek tűnt Jah, de gondolom megint kell velük csinálni egy vagon kill-t hogy megkaphassuk őket, mármint a kiegészítőket. Ezt támogatom! Gondolom úgy látják nem nagyon lenne értelme már, sokan megvették a celebration kiadást és ugye nekik csak gyűlik a lóvé feleslegbe, így kb. ingyen kapnák az új cuccokat bármi erőfeszítés nélkül.
-
Filmek
Spielbergről jut eszembe, hogy a lánya pornósnak áll.
-
Egyéb fontos
Hidd el ugyanúgy meghalnak emberek, sima, egyszerű, mezei influenzában is (fél millió évente) csak nem kap ekkora médiavisszhangot és nem f*ssa össze magát mindenki.
-
Egyéb fontos
Megint túl van tolva ez a koronavírus, mint anno a madárinfluenza.
-
Star Wars Battlefront II
Az új egységeknek 4 képességük lesz, mint Anakinnak?! Nagyon jó, hogy jönnek az új fegyverek, megint farmolhatok skinek meg nem gyűlnek
-
A Star Wars jövője
Biztos a diverzitás lebegett a szeme előtt mikor elvett egy 25 évvel fiatalabb nőt
- High Republic
-
7x01 - The Bad Batch
Igen, olyan monoton, gépiesen ismételgette az azonosítóját, hogy tuti nem stimmel vele valami.
-
DC Universe
Egyet értek. Annak a filmek a karakterdrámában volt az ereje, anélkül már jóval kevésbé működne. Valamint egyet értek a Retroshock videójával is amit a filmről készített, miszerint az a Joker akit a film végén láthattunk még nem egy teljes Joker, rálépett az útra, de még nagyon nem az valaki aki méltó ellenfele lehetne egy Batmannak, ezt az utat is meg kellene még tennie a karakternek először, de erre egy külön filmet szánni túl sok lenne, Batman mellett viszont túl kevés idő lenne kifejteni. Más kérdés, hogy Phoenix mennyire lenne érdekelt egy olyan filmben amiben már lényegesen kevesebbet kellene játszania és itt nem az időtartamot értem, hanem inkább minőségileg. Ha rebootolnak remélem lehiggadnak és szépen lassan állnak neki építeni az univerzumot. De ez csak poén, én is örülnék, bár reboot ide vagy oda azért nem első körben nyomatnám a helyükben, túl nagy ugrás lenne megint valami kozmikussal kezdeni, először vezessék fel itt a földön játszódó sztorikkal aztán jöhet ő is. Azt is remélem, hogy ha meglépik akkor John Stewarttal fogják csinálni. Így a PC is megkapja ami neki jár és nem kell egy karaktert sem más rasszba kényszeríteni plusz talán az előző GL fiaskósem nyomja rá annyira a bélyegét, ha másik karaktert használnak.
-
7x01 - The Bad Batch
Lehet, hogy Echo chipjének is köze van ahhoz, hogy kiszolgáltatja a Köztársaság taktikáját a szeparatistáknak, és Fives esete ugyan elültette a kétség magvait Rexben, de az Echoval történtek miatt lesz teljesen biztos abban, hogy valami nem ok. Mekkora lenne, hogy az egykor ugyanabból a szakaszból indult 2 klón "segíti" hozzá a felismeréshez. OFF: Amúgy a jelenlegi avatarjaink kettőse a végjátékot tükrözi
-
Frank Herbert - Dűne
Én ezeken mindig csak mosolygok ugyanezen okból. Jah mit mondjon szerencsétlen? "Sz*r lesz gyerekek, be ne üljetek rá!"