Iqvi összes hozzászólása
-
Chapter 14: The Tragedy
Lényegtelen apróság, hogy a Din által védett Grogu, akit Gideon meg akart szerezni, és nos, megszerezte.
-
A fórum közössége
Ahhoz tartozik igen. De ha csak beírod hogy Blog.hu úgy is megtalálod.
-
A fórum közössége
Blog.hu címlapra került az Ahsokás cikkem!
-
Chapter 14: The Tragedy
Gaaderfi. Hát amikor elősször mutatták vele, hogy csak áll a sziklánál, a háttérben meg megy a tűzharc, elősször azt hittem, hogy na, a nagy Boba Fett megfutamodott! Nagyobbat nem is tévedhettem volna, a rohamosztagosok egyenkénti levadászása már-már horrorisztikus volt. Amit pedig a páncéllal, ami 4 évig ,,rohadt" véghezvitt, álleesős volt. Már fogalmam sincs mit várjak a finálétól. Talán két, legalább 50 perces részt.
-
Chapter 14: The Tragedy
Amikor a Slave 1, berepült minden zenei aláfestés nélkül, csak a hajtóművel, az nagyon hangulatosra sikeredett. Fenec túlélésére pedig remek magyarázatot adtag a mesterséges belső szervekkel. Boba pedig egy állat volt, páncél nélkül és páncéllal is. Végre kapott karaktert és nem csak egy páncél.
-
Chapter 14: The Tragedy
Amikor 2017-ben, életemben elősször láttam moziban Star Wars filmet, akkor éreztem hasonlót. Mert a 14.fejezet olyan volt mint az Utolsó Jedik. Soha nem tudtam előre megmondani mi fog vajon történni, a következő percben. A legjobb epizód címnél ez egy nagyon esélyes jelölt lesz. Szinte az end credits-ig érzelmi hullámvasút volt. De nagyon örültem, hogy Grogu nem adta fel, és odavágott.
-
A The Mandalorian sorozat
Sadness intensifies in me after this episode.
-
Egyéb fontos
- Könyvek
- A The Mandalorian sorozat
- Könyvek
- Könyvek
- A The Mandalorian sorozat
This is the way intensifies!- A The Mandalorian sorozat
Nope. Ha kikerül a blogra a cikk róla berakom ide.- A The Mandalorian sorozat
Lehetséges mert a kánonban jeges.- A The Mandalorian sorozat
Azt én is kizártnak tartom. Szerintem egy nagyon erős évadzárót fogunk kapni.- A The Mandalorian sorozat
Hét órakor kritika a Mandalori új részéről, a Star Wars Empire csatornán.- Star Trek
- A The Mandalorian sorozat
Azért még forgatnu se kezdtek. Egyenlőre amíg nem zajlik a forgatás addig minden pletykát elég alaptalannak tartok.- Star Trek
Igen én is pong így értettem, nyilván ha nem lettek volna a fojamatos beavatkozások teljesen más terrán univerzumot kaptunk volna. De valamilyen lehetőségnek, akár a meg nem történésnek is meg kellett történnie. Mondjuk az, hogy a terrán univerzumban is a Terrán Birodalom dilithiumot használ az űrutazásra, előrevetíti, hogy a készlet valamikor elapad. Feltéve, ha a 2300-as, és a 3100-as évek közt nem terjedt el, egy dilithium mentes térhajtómű a Terrán Univerzumban. Szerk: az új részt lehet keresni a megfelelő helyeken.- Star Trek
Értem, de pont a párhuzamos világokban, alternatív univerzumokban minden eseménynek egy lehetséges verziója megtörténik. Quantumelmélet ugye. Márpedig, ha a prime-ban fogyott a dilithium, akkor a tüköruniverzumban is meg kellett történnie a dilithium fogyásának egy lehetséges verziója. Ami lehet, hogy később kezdett fogyni, és kisebb mértékben, ezért tudhattak belőle szabadrabolni.- Star Trek
Érdekes elmélet, bár eddig semmi nem utalt arra, hogy átjártak a tüköruniverzumba. De ez még változhat persze. Amúgy @Dzséjt, van különbség az aktív térhajtómű és a nem aktív térhajtóműben lévő dilithium közt? Mert esetleg ha lenne és beigazolódna az A vagy a C opció, az megmagyarázná azt, hogy a nem aktív térhajtóművel rendelkező hajók miért úszhatták meg. Persze a B már sokkal izgalmasabb abból a szempontból, hogy ki követhette el a tüköruniverzumból a szabotázst. De, amúgy ha a prime univerzumban elfogyott a dilithium, akkor a tüköruniverzumban is fogynia kellett volna nem? Azért volt kapocs a két világegyetem közt, mégha nem is annyi mint a Kelvin univerzumban. Na azt is érdekes lenne látni, például egy Kelvin univerzumos úgymond ,,TOS"-t- Ahsoka Tano
Ahogy mondtam, kikerült a cikk forma is. Remélem van akit érdekelnek ezek a kis írásaim. https://starwarsempire.blog.hu/2020/12/02/akosha_tano- A The Mandalorian sorozat
This is the way! A DIS-ről már holnap írok miután megnézten.- Star Trek