Előre is bocs, hogy két véres húscafat közé beékelek egy kis érzelmet , viszont láttam a Vágy és vezeklést, és megpróbálok kedvet csinálni hozzá, ha valaki még nem látta.
Hát senki ne várjon felemelő történetet (ez talán egyébként is sejthető, úgyhogy leírható), viszont olyan szinten zsigerekbe hatoló a film, hogy én a végén nem kaptam levegőt. A többit már csak saját felelősségre...
Spoiler! --Kattints a megjelenítéshez--
Az elején a fojtott és elfojtott vágy volt az, gyereké és felnőtté, ami elementáris erővel sugárzott át vászonról, a film második felében pedig az értelmetlen szenvedés feletti bánat, amihez csak csak csatlakozni tudott a háború eleve értelmetlensége. Bomarr és Karrde már a fórumtalin mondták, hogy a vége nagyon jó - hát tényleg az volt, az rakta fel az i-re a pontot.