Néhány napja néztem meg újra az Új reményt, és miközben peregtek előttem a már olyan nagyon jól ismert képsorok, új hátsó gondolat ütött tanyát az agyam mélyén, ami ráadásul közvetlenül nincs is kapcsolatban ezzel a filmmel, mégis valahogy ez hívta életre. Ez a kósza gondolat elég furcsa, és még magam sem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy van-e realitása, de most közzéteszem, hogy gondolkozzunk közösen. A következő nevet adnám neki:
Az Erő akarata
A gondolat onnan indult, hogy elgondolkoztam azon, hogy milyen szerencse, hogy Leia hercegnő hajóját épp a Tatuin felett fogják el, és hogy R2 és Thripio épp a bolygó azon felén landolnak, ahol kell. Erről aztán eszembe jutott, hogy volt már előtte is néhány szerencsés véletlen a történetben, amelyek aztán döntő események elindítójává válnak. Csak hogy a legfontosabbakat említsem: Qui-gonék épp a Tatuinon szállnak le űrhajó alkatrészért, Anakin épp ekkor nyeri meg a fogatversenyt, pedig eddig még a közelében sem volt a győzelemnek, aztán 10 év múlva Gunray-ék épp akkor akarják megöletni Padmét, amikor Anakinék is épp a Coruscanton vannak (pedig ez elég ritka, a lánnyal sem találkoztak a 10 év alatt, pedig ő gyakran megfordult ott szenátori teendői miatt), aztán pedig (visszatérve az EpIV-hez) az Alderaan még épp azelőtt robban fel, mielőtt Luke-ék odaérnek, utána meg épp ott teremnek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk: a Halálcsillagon, ahol ki kell szabadítaniuk a hercegnőt (más aligha tette volna meg helyettük) és még lehetne sorolni.
Az EpI-ben Qui-gon hivatkozik az Erő akaratára, és az jutott eszembe, lehetséges, hogy az Erőnek is jelentős szerepe lehetett abban, ahogyan az események történtek. Mert mi lehet az Erő akarata? Az egyensúly elérése. Donát legutóbbi kvízében szó volt róla, hogy az egyensúly csak a ?jók? szempontjából érdekes, mert a ?rosszak? az egyensúlytalanságban hisznek, és a jók számára az az egyensúly, ha nincsenek rosszak. Vagyis nincsen Sith a galaxisban.
És tényleg ez is történt az EpVI végére, a Kiválasztott egyensúlyba hozta az Erőt, és ez nyilvánvalóan egybeesett az Erő akaratával, és az Erő támogatta is ebben. Most már csak az a kérdés maradt, hogy mindez milyen módon történt: az Erő folyamatosan beavatkozott az események alakulásába, vagy csak akkor , amikor félrement a dolog (a Kiválasztott átállt a Sötét Oldalra)?
Én most hajlok arra, hogy folyamatos ráhatása volt az Erőnek az események alakulására, és ezt a globális történések tükrében látom igazolódni.
Ha egészen távolról szemléljük, nem az egyes szereplők sorsán keresztül, hanem a galaxis egészét tekintve, úgy annyi történt, hogy lehanyatlott, majd megszűnt a régi Köztársaság, ugyanez történt a Köztársaságot támogató Jedi Renddel is, átmenetileg győzött a Sith Rend, kialakította a maga államformáját, a Birodalmat, de aztán csúfos véget ért, és ismét elérkezett az új Köztársaság és a megújuló Jedi Rend korszaka.
Vagyis mi történt? A galaxis egy minőségileg jobb állapotba került, és úgy tűnik, hogy ezt az állapotot csak úgy tudta elérni, hogy az előző, már önmaga árnyékává alacsonyodó politikai rendszer teljesen elpusztult (az önmaga árnyékán azt értem, hogy már csak kívülről emlékeztetett a régi dicsőséges időkre, de belülről már teljesen rohadt volt, csak látszólag volt demokratikus, de valójában a korrupció működtetett mindent). Ugyanez volt igaz a Jedikre is, nem voltak elég pragmatikusak, nagyon az eszmék síkján mozogtak, nem változtatták a módszereiket, nem látták át a közelgő veszély mibenlétét, nem tudtak felnőni a feladathoz, hogy hogyan neveljék fel a Kiválasztottat, stb.?.. ahogy minderről már sokat beszéltünk. Vagyis ez a folyamat tükrözheti akár az Erő akaratát is, hiszen a végső eredmény egy pozitív változás. Ez pedig lehetővé teszi, hogy akár másként is láthassuk az egész történetet.
Ha hiszünk abban, hogy az Erő abba az irányba hat, hogy a világ jobbá váljon, akkor jogos a kérdés: hogyan történhetnek meg az EpIII végi események? Úgy, hogy azok is a ?terv? részei.
Már említettem a ?véletleneket?, és számomra kérdéses, hogy azok tényleg véletlenek voltak, vagy előre elrendezett dolgokról beszélünk.
Most hagyjuk azt a választ, hogy mindezek a véletlenek azért történtek, mert különben nincsenek filmek. Azon túl, hogy Lucas szerette volna elmesélni nekünk a Skywalker család történetét, talán más választ is lehet minderre adni - egy kevésbé profánt. Nekem most az az érzésem támadt, hogy az egésznek így kellett történnie, mindez így volt elrendezve. A Kiválasztott sorsa is el volt rendezve, hogy úgy mentse meg a galaxist, hogy először a mélybe taszítja, és onnan emeli majd ki. (ez most nem a személyes felelősség kérdésének elsunnyogása, egyszerűen csak egy elképzelés).
Anakin úgy teljesíti a küldetését, hogy először a gonosz csatlósává lesz - de ez talán kihagyhatatlan láncszem volt. Ha már az EpIII végén leszámol Sidious-szal, akkor semmi nem változik meg, ami pedig fentről nézve nem jó: a régi korrupt Köztársaság és a megújulni képtelen Jedi Rend is marad olyan, amilyen volt, árnyéka önmagának ? pedig mindkettőnél fontos lenne, hogy erősek legyenek és virágozzanak a békés nyugodt további fejlődés érdekében; akkori zilált állapotukban már képtelen betölteni ebbéli funkciójukat.
Ha meg Anakin kihátrál az egész helyzetből, kilép a Rendből és a családjának szenteli az életét, akkor lemond a kiválasztotti feladatáról ? ezt pedig nem teheti meg a genetikailag kódolt tulajdonságai miatt. Ő nem véletlenül született meg, őt a midichloriánok nemzették, mert küldetése volt. Az Erő azért hozta őt létre a midichloriánok segítségével, hogy ezt a küldetést végrehajtsa. Szerintem akár erre is utalhat a sötét öltözete: vele végeztetik el a piszkos munkát. Ebben a felfogásban számomra Palpatine kijelentése (It is your destiny (to join the Order of the Sith)) is tágabb értelmet kap: a valódi küldetése az, hogy először pusztítsa el a fennálló rendet (politikai rendszert és Jedi Rendet egyaránt), hogy az majd az ő és a fia (aki szintén felfogható úgy, mint az ő része) közreműködésével megújulhasson.
Summa summárum: engem oda vezet ez a gondolatmenet, hogy Anakin életútja, kiválasztotti küldetése talán nem kisiklott Darth Vaderré válásakor, hanem éppen ellenkezőleg: akkor is a küldetését teljesítette.
Ezt támasztja alá szerintem a fiú jelleme is: ha a midichloriánok eleve a Kiválasztottnak szánták, és ennek ellenére nem egy példás Jedi személyiségjegyeivel ruházták fel (feltételezve, hogy ha életet képesek teremteni, akkor annak minőségét is talán befolyásolni tudják), akkor annak oka volt. És aztán az Erő úgy egyengette az útját (meg a többiekét is), hogy minden a terv szerint történjen.
Még csak annyit, hogy Luke sem válhatott volna a Rend megújítójává, ha a normál rendszerben nevelkedik, ebben biztos vagyok, vagyis célja volt annak, hogy közel 20 évig nem is hallott az Erőről semmit. Ez is ?terv? része kellett hogy legyen: a Kiválasztottnak a küldetése végleges teljesítéséhez majd a saját fia nyújt segítséget, aki más fejjel gondolkozik, más szemmel látja a világot, és ezáltal valósulhat meg a Jedi Rend megújulása, együtt a Felkelők Szövetségének győzelmével a Birodalom felett, ami lehetővé teszi majd az új Köztársaság létrejöttét.
És íme, így megvalósulhatott az Erő akarata.
Nem vagyok az eleve elrendelés híve úgy általában, és én magam fogalmaztam meg a fórum valamelyik másik topikjában, hogy az ember maga alakítja az életét, de talán ez a sok véletlen nem lehetett véletlen, és ez a gondolat akár bele is férhet az SW univerzumról alkotott képbe.
Mielőtt együttesen ünneprontónak kiáltanátok ki, azt hagy tegyem gyorsan hozzá, hogy ettől még lehet azon vitatkozni, hogy ki mit miért tett vagy nem tett a történetben, mert mindez legfeljebb csak egy újabb aspektus.
Mi a véleményetek?