Pildi összes hozzászólása
-
A Jedi és a Sith rend
Ez az, Donát , amit már régóta kerestem, de eddig ez még nem sikerült ilyen világosan megfogalmaznom, hogy miért is volt számomra Obi-wan mindig különleges! A szeretet miatt, ami különlegessé tette! Bármennyire is tisztelem a Jedi Rendet és köztük legfőképpen Yodát azért ,amit közösen meghatároztunk a Jedik szeretetéről, nem tehetek róla, de nekem ez a fajta szeretet - bár csodálatra méltó - túlságosan nem evilági. Hozzám közelebb áll Obi-wan szeretete Anakin iránt és Anakin szeretete az anyja és aztán Padmé iránt, mert azok valós érzelmek, teljesen emberiek, egyszerűen jobban át tudom érezni. Az a fajta szeretet, ami a Jedik sajátja, nekem kevésbé átélhető - én nem lennék jó Jedi...
-
Poszterek
Ez a retro érzés nekem is tetszik
-
A Jedi és a Sith rend
Amire te gondolsz, Ody, szerintem az közelebb áll ahhoz az érzelemhez, amit magyarul együttérzésnek fordítanak (angolul compassion), de nem olyan értelemben kell itt használni, mint ahogy pl. gyász esetén együttérzel valakivel, hanem inkább egy tágabb szeretetérzést jelent. Yoda szeretete az élet szeretete, a tudásé, ez a fajta szeretet az Erőből származik és a dolgok jobbá tételére irányul, és egyfajta tiszteletet is jelent az egész világgal szemben, amelyben élünk, amely befogad, táplál, éltet, és amelyet mi is éltetünk. Ez valami ősi ösztönös érzés, amit pl. az anya érez a gyereke iránt, teljesen önzetlen és nem vár viszonzást. Ilyen értelemben egyetértek veled, hogy Yoda szerette a kis tanítványokat, és gondolom később a nagyobb padawanokat és a többi Jedi lovagot is, és ezen túl pedig még sok egyéb mást is - de ez nem az a fajta szeretet (love), amiről én írtam. Én az egyéni szeretetre gondoltam, aminek konkrét tárgya van, ami emiatt valószínűleg csak önző lehet (pl. azért szeretek valakit, mert ő is szeret, vagy szeretném elérni, hogy szeressen).
-
A Jedi és a Sith rend
Csak most volt időm elolvasni az írásodat, Donát, és tetszett a párhuzamállítás a két Rend között, az egyszerű népek lenézésétől elteikntve, mert azt én sem vettem észre eddig. Mindenesetre olyan témát hoztál vele elő, ami már engem is régóta foglalkoztat: a szeretet létjogosultságát a Jediknél. Én úgy érzem, a Jedik azért nem vállalják fel a szeretet érzését, mert akkor már nem lehetnek pártatlanok, nem cselekedhetnek önzetlenül a köz érdekében, hiszen szeretet általában nem létezik, hanem mindig valamire vagy valakire irányul. Nem lehet mindenkit egyformán szeretni, mert az igazi szeretet egyben elfogadást is jelent, és bizalmat is, amit pedig nyilván nem érdemel meg mindenki. Ha a köz szolgálatát állítják a létük középpontjába, akkor a Jedik valóban nem tehetnek mást, minthogy kerülik az érzelmi kötődést (mert szerintem a szeretet nem létezik kötődés nélkül, mert ahol elfogadás és bizalom is van, ott előbb-utóbb kötődés is lesz). Lám, Obi-wan is belesett ebbe a hibába: megszerette Anakint (talán úgy, ahogy egyik más rendtársa sem a korábbi tanítványát - ezt persze csak hiányos EU műveltségem támasztja alá, de ellenkező utalás sincs, ezért talán elfogadható), és a szeretettől (és az ebből fakadó túlzott, és Anakin által igazából meg nem szolgált bizalomtól) elvakítva nem vette észre, hogy barátja milyen helyzetbe került, hogy a segítségére szorulna - ehelyett elment Utapaura minden baljós előérzet nélkül. A Jedik ezzel az érzelmi távolságtartással szerintem egész jól ellettek volna még egy darabig, ha nem kerül porszem a fogaskerekek közé: ha a régen várt Kiválasztott viszont éppen nem egy érzelemgazdag ember lett volna, aki ennek ellenére idővel talán becsiszolódott volna a rendszerbe valahogy (bár az átlag Jedinél így is biztos érzelmesebb maradt volna), ha kezdettől fogva Palpi nem táplálja az érzelmeit a maga módján és a maga céljai szerint. Én ebben látom azt, hogy a Jedik dogmatikussá váltak és nem látták, hogy a Sith egy új fegyverrel támad, az érzelem fegyverével, belülről bomlasztva a soraikat. És nem kellett volna ahhoz megtalálniuk a régen keresett Sidioust, hogy ártalmatlanítsák, elég lett volna néhány jó szó és bizalom, a másság elfogadása a Kiválasztottnál és nem halnak ki. De ha így cselekszenek, akkor viszont fel kell adniuk filozófiájuk egy jelentős részét, és lehet, hogy tényleg nem lehettek volna már olyan önzetlen és ezért hatékony őrzői a békének, és a Sith akkor meg ezért talál utat ellenük - ezt már soha nem fogjuk megtudni. Azzal teljesen egyetértek, hogy végül is a szeretet létjogosultságát mutatja Vader Ep6-beli megtérése, mert ezzel kerül ismét egyensúlyba az Erő. Egyébként Yoda a padawanok holtteste felett nem szeretetet érez, hanem szánalmat és az értelmetlen pusztulás feletti fájdalmat - és ezek egyike sem hasonlítható a szeretethez, mert nem jár vele kötődés.
-
Anakin/Vader
A rossz útra térés kívülről mindig könnyen elítélhető, de azért nem szabad elfelejteni, hogy a dolog ritkán indul úgy, hogy valaki áruló akar lenni (persze most nagyon sarkítva fogalmaztam). Inkább csak rossz irányba indul (lefelé az erkölcsi lejtőn), és mindig csak egy pár lépést tesz ebbe a rossz irányba, ami lépésről-lépésre szemlélve szinte fel sem tűnik, de mégis az út eleje és vége között már óriási erkölcsi szakadék van. Ez persze nem mentség igazán, mert sokan nem indulnak el a lejtőn, és vannak olyanok is, akik még időben vissza tudnak fordulni (bár ehhez legtöbbször komoly külső segítség kell, mert maguktól már nem látják, hogy hol is tartanak), de azért a tárgyilagossághoz hozzátartozik. Anakin helyzetére lefordítva ez annyit tesz, hogy képességeit tekintve nagyon értékes ember volt, de nem volt túl eszes (mit tagadjam...), nem látta meg, hogy az élete egy lejtőn halad, ill. amikor már megsejtette (Something's happening.. I'm not the Jedi, I should be...), már egyedül nem tudott visszafordulni, és pechjére az az ember, akibe a teljes bizalmát helyezte, pont az taszigálta őt lefelé. OFF Egyébként van egy nagyon jó film, Az élet háza (Life as a House), ahol Kevin Kline magyaráz ilyesmit a filmbeli fiának, akit éppen Hayden Christensen alakít, mindketten óriásiak ebben a filmben, csak ajánlani tudom (DVD-n beszerezhető). ON
-
Értékeld a filmet
Lehet ebben valami, mert Obi-wan érzett már ilyesmit az Ep1-ben is (".. a baj nem itt van... nem most...), bár az Ep3-ra már olyannyira megfogadja Qui-Gon ajánlását, hogy csak az adott helyzetre koncentráljon, hogy az ilyesmivel valószínűleg már nem törődik. Azt Utapau-i küldetés csapdáját sem érezte meg, ami viszont nagy kár (de erről már az Obi-wan topikban hosszasan értekeztünk).
-
Obi-Wan Kenobi
Teljesen jogos, én is csak éreztem eddig, hogy Obi-wan talán kissé méltánytalanul lett leszólva, de lám, itt vannak a konkrétumok, hogy a többiek sem sokkal különbek
-
Obi-Wan Kenobi
Ez a gyilkolászás az én felvetésem volt, de már beláttam, hogy egyáltalán nem helyénvaló (finoman fogalmazva).
-
Egyéb fontos
Részemről az öröm. Remek kis közösség ez , különben nem is tölteném itt alvás helyett az éjszaka egyébként arra való részét. Donát, neked pedig sok sikert! Az a lényeg, hogy csak addig szabad izgulni, amíg meg nem tudod a kérdéseket, utána már koncentrálni kell, és akkor nem lehet nagyobb gond (tudom, könnyű mondani, de ez így működik).
-
Egyéb fontos
Beletorodott . 2005 nyara ota volt ideje hozzaszokni. Es ugyan kezdetben abba a hitbe ringatta magat, hogy ez biztos csak valami mulo szeszely, mert unatkozom itthon a gyekerekkel, de azota visszamentem dolgozni, alig van idom elni is, de ez nem mult el, sot . Szoval jofej, es elnezi, de sajnos teljesen immunis minden ilyesmivel szemben...
-
Vélemények a Legends művekről
A Tatooine Ghost-ban nincs szo Padmerol semmilyen szempontbol (pedig elvileg lehetne, mivel a konyv 2002-es), csak Leia viszonyulasa az apjahoz a tema, de Shmi szerepel viszont benne, az o veletlenul megtalalt holonaploja es az abban talaltak is szerepet jatszanak abban, hogy Leia velemenye megvaltozik Anakinrol. Vagyis nem Leia anyjarol, hanem a nagyanyjarol van benne szo. Magarol a regenyrol szeptember elejen irtam par dolgot, akit erdekel, elolvashatja.
-
Egyéb fontos
Nagyon koszonom mindenkinek a jokivansagokat! Berugni nem fogok, mert nem vagyok egy ivos tipus, de az unneples megvan: epp Pragabol irok, ez a negy nap itt a szulinapi ajandekom a ferjemuramtol. Kicsit nehezen megy az iras, mert a szallodai gepen mas a karakterkeszlet, es egyebkent nem terveztem, hogy itt netezni fogok, de az ingyenes internetezesi lehetoseget megragadva belepillantottam a forumba, es nem allhattam meg, hogy a lenti uzenetekre ne valaszoljak. Koszi meg egyszer, nagyon jol esett
-
Vélemények a Legends művekről
Nem kell neki fontosságot tulajdonítani, csak élvezni kell (már persze ha tetszik), mint általában bármely más könyvet. Én sem akarom keverni a két dolgot, mert nyilvánvalóan más típusú élmény olvasni, mint filmet nézni, de a kettő nem zárja ki egymást: azért mert a filmek adják az igazi SW feelinget, a könyvek is lehetnek jók (bár nem mindegyiknél egyenletes a színvonal ). Ha csak a filmeket veszitek észre, akkor talán szegényebbek lesztek egy-egy kellemes élménnyel - csak ennyi .
-
Obi-Wan Kenobi
Az esze és a humora nekem is mindig bejön. Ha nem is a legjobb Jedi, de nagyon szimpatikus az Ep3-tól kezdve. És tényleg nem a harcművészet az egyetlen terep, ahol akár Jediként is a kiválóságot meg lehet célozni - sokszor a türelem és a bölcsesség nagyobb erények (ez a mai életben is így van).
-
Vélemények a Legends művekről
Azok nekem nem EU-kategóriák (bár most biztos rám szakad majd a plafon ), és egyetértek frenkie-vel, a Labyrinth sem igazán az. Ody, azért próbát tehetnél ezekkel az új könyvekkel, hátha megváltozik a véleményed. A régi trilógia után engem sem érdekeltek ezek a könyvek, viszont az új trilógia annyi kérdést vetett fel, és olyan izgalmas karaktereket adott, hogy nem tudtam megállni, ismerni akartam a filmek előtt/között játszó történeteket, amelyek jó kis adalékot adtak a karakterek jelleméhez, és számomra jobban megvilágítottak bizonyos dolgokat. És még két lényeges szempont: addig is gyakoroltam az angolt, és egész más volt ilyesmit olvasgatva utazni a metrón munkába menet a napi robot előtt, mint bóbiskolni - legalább jól kezdődik így a nap.
-
Poszterek
Ha szabad még találgatni, akkor az Ep4-es Tatuin-poszteren Ben biztos közeledni fog Luke felé, míg itt távolodik tőle, hiszem közvetlenül nem fog részt venni a fiú életében az Ep4-ig, de onnantól viszont... Ez a bolygó sorozat egyre jobb lesz, az egész saga-t el lehetne mesélni így képekben
-
Vélemények a Legends művekről
Azt azért nehezen tudom elhinni, hogy ez a könyv nem érdekel, mert ennél közelebb sose lesz az EU a filmekhez, és az Ep3 esetében megismerni a közvetlen előzményeket nekem pl. kifejezetten jól esett. Azt is megtudhatod belőle, hogy mi történt Cato Neimoidia-n .
-
Obi-Wan Kenobi
Szóval akkor most sosem fogjuk megtudni, ki volt a legjobb Jedi ? Visszatérve az eredeti szálra, ami miatt a vitának ez a része kibontakozott, úgy pontosítanám a véleményemet, hogy az éppen elérhető tanácstagok közül Obi-wan volt a legkézenfekvőbb megoldás, mikor a kérés felmerült, hogy ki menjen az Utapaura - még ha nem is ő volt a legjobb - és ezt a bizalmat végül is megszolgálta. Ebben talán megegyezhetünk.
-
Obi-Wan Kenobi
Ilyen konkrét kirtériumok szerint nem igen lehet eldönteni, hogy ki a legjobb. Abban kiegyezhetnénk, hogy Qui-Gon volt a legjobb, de őt meg megölte egy Sith. Anakin is magától tért vissza, hiszen őt se tanította erre senki a köztes huszonegynéhány év alatt (Sidious biztos nem ) - vagyis akkor mégiscsak ő volt a legjobb?
-
Poszterek
Beru Lars mindig is szimpatikus volt számomra, mind a három részben, ahol feltűnt a vásznon, és az Ep3-ban az egyik kedvenc jelenetem ez a záróképsor, mikor is féltőn és gondoskodón magához öleli a kisfiút. Örülök, hogy mellékszereplőként helyet kaphatott egy képen, méghozzá nagytotálban, ezzel is kiemelve azt a fontos szerepet, ami ugyan a filmekben nem jelenik meg, de Luke életében nagy jelentősége van. Nagyon szép kép, a színei is jól eltaláltak.
-
Obi-Wan Kenobi
Azért végül mégis csak Obi-wan lett az egyik főszereplő, és nem mondjuk Agen Kolar vagy Ki-Adi-Mundi Persze nem feltétlenül azért lesz valaki főszereplő, mert ő a legjobb a maga mesterségében, de a történet szempontjából biztosan jelentős érdemei vannak. Obi-wanról továbbra is fenntartom, hogy kivételes ember, és lehet, hogy nem ő a legjobb fegyverforgató (bár ismét felhívom a figyelmet a párbajukra Anakinnal, ami erre eléggé rácáfol), és nem a legjobb pilóta (bár erre meg az Ep2-beli Jango Fett üldözés az ellenpélda), és volt rá példa, hogy elfogták, legyőzték stb. vagyis alulmaradt - ennek ellenére mégis tudhatott valami nagyszerűt, ha Qui-Gon mellett ő a második, aki úgy vált eggyé az Erővel, hogy vissza tudott térni - ez ezután már csak Yodának és Anakinnak sikerült. Ez alapján én mégiscsak kimondanám, hogy ők négyen voltak a legkiválóbbak a sok kiváló Jedi közül. A kiválóság nem csak harci ügyesség vagy taktika kérdése, és nem az a mércéje, hogy legyőzi-e az illetőt egy Sith vagy sem. Ilyen alapon Yoda sem lehetne a legjobb, mert őt meg Sidious győzi le (ill. pontosabban felülkerekedik rajta). A legjobbnak lenni sokkal összetettebb dolog, ez is csak ezt mutatja.
-
Értékeld a filmet
Én annak idején az apa-fiú szál bevezetésekor is azt hittem, hogy ezt Lucas csak váratlan ötletként vette bele a filmbe, mintha ezzel akart volna újabb lendületet adni a történetnek, annyira megdöbbentő és hihetetlen volt (film kapcsán azóta sem éreztem ekkora döbbenetet), az Ep6-ig nem is lehettünk biztosak abban, hogy igaz, amit Vader mond (én a magam részéről azt hittem, ez csak Vader trükkje, hogy Luke-ot könnyebben átcsábítsa) - és aztán jó kis saga kerekedett belőle! Jó, hogy Luke és Leia végül testvérek lettek, mert szerelmesként nem nagyon illettek volna össze, a Leia-Han páros sokkal ütősebb és szórakoztatóbb volt . Megjegyzem, hogy ami mégis azt támaszthatja alá, hogy eleve testvérként voltak kitalálva, csak George késleltetve tette bele a történetbe, az a nevük hangzása: a Luke és Leia nagyon jól összecseng - ha én találnék ki egy történetet egy titkos ikerpárral, akik kapcsolatára csak később derül fény, én is azonos kezdőbetűs neveket választanék, mintegy finom jelzésképpen.
-
Értékeld a filmet
Pont a Birodalom visszavág az, ami újrakeveri a kártyákat az SW-ben, és ezért is szeretik olyan nagyon sokan (mint többször olvastam itt-ott, a legtöbb rajongó számára ez a legjobb rész). Megkeveri a Luke-Leia-Han trió egymáshoz való viszonyát, megkeveri Luke és Vader viszonyát, a Sötét Oldal illusztris képviselője mellé végre odateszi a Világos Oldalét, Yodát is - a nézők meg csak ámulnak-bámulnak, hogy a sok remek csatajelenet és aszteroidamezős üldözés mellett hogy tudott Lucas ilyen fordulatos szálvezetést kitalálni úgy, hogy ezek tökéletesen egybeillenek és pont jó arányban váltják egymást. Én egyébként úgy vagyok vele, hogy az Ep4-5-6 egy klassz mese, lehet, hogy vannak benne bakik meg logikátlanságok, de én még nem vettem észre egyet sem, mert mindig lekötött a történet...
-
Obi-Wan Kenobi
Dzséjt, azt senki sem mondja, hogy Obi-wanon kívül mindenki béna, én csak azt jegyeztem meg, hogy arra nincs bizonyíték, hogy voltak jobbak nála, míg arra van, hogy ő azért elég jó volt. Lehet, hogy ő is simán odaveszett volna, ha Winduékkal megy, de neki az volt a sorsa, hogy életben maradjon, mert küldetése volt: ő az ,aki végül megállítja Vadert a Mustafaron (másnak szerintem nem is sikerült volna), megmenti Padmét attól, hogy ott haljon meg az ikrekkel együtt, és ő az, aki Luke-ra vigyáz majd vagy 20 évig. Ő nem az a fajta, mint Anakin, aki látványos akciókkal vívja ki a tiszteletet, inkább ésszel áll a dolgok elintézéséhez, de ha tettekre kerül a sor, nem okoz csalódást. És nem hiszem, hogy Vader legyőzése ne lett volna nagy dolog, hiszen Anakin híresen jó kardforgató lett addigra, Dookut is simán legyőzte. És amit a végső párbajban ketten művelnek Obi-wannal, azt szemmel alig lehet követni, valami elképesztő. Ugyan egy könyvben (Approaching Storm) olvastam, hogy Luminara Unduli is valami fantasztikusan bánt a fénykarddal, amit akkor Anakin is csak csodálni és irígyelni tudott, de ez még az Ep2 előtt játszódott bőven, azóta volt ideje a fiúnak is felfejlődnie.
-
Anakin/Vader
Köszönöm, Bomarr, hogy leírtad ezt, mert ez a megfogalmazás már nagyon közel van ahhoz, ahogy én látom, legfeljebb a hatalomvágy - szeretet, mint mozgatórugók arányaiban tér el - de már csak egy kicsit - a véleményünk. Bevallom, hogy tegnap azért is fogalmaztam ennyire sarkítva, mert reméltem, hogy ilyesmit fogsz válaszolni. Ugyanis eddig úgy éreztem, túl sok érv hangzott el csupán az egyik indok mellett, és túlságosan háttérbe került a másik szempont, és az, ami miatt nekem a karakter nagyon tetszik: hogy bonyolult, rendkívüli, egyszerre hős és antihős. Az egész kommentárhoz csak gratulálni tudok, olyan kerek egész, hogy ha még akarnék, se tudnék vitatkozni Bevallom, hogy a Tanácstermi jelenet szerintem is az egyik legjobban eltalált rész, hátborzongató, hogy látszólag nem történik semmi, és mégis minden alapvetően akkor dől el. Amit a mérlegelésről írtál, az 100% telitalálat, a fiú arcán lecsorgó könnyek többet mondanak minden szónál. És az 'I want more..."-ról írtakat is csak elfogadni tudom, nagyon jól megfogalmaztad azt, amit eddig nekem sosem sikerült ilyen jól. (és bocsánat, hogy provokáltalak )