Tetszetős rész volt, ami egy újabb kellemes kalanddal sodor minket tovább Din Djarin és Grogu útján. Az igen erős 2. évadfinálé, és a The Book of Boba Fett 5-6. részei után nem lepett meg, vagy zavart az, hogy nem sikerült túlszárnyalniuk ez említett részeket ebben az évadnyitányban. A hangulatot szerintem kellőképpen megalapozták, és új meghatározó élményeket vetítettek előre Mando utazása kapcsán. Az "előző részek" jeleneteknél beszédes, hogy a TBoBF-et is bevágták. Mivel a The Mandalorian szerves része az a sorozat is, érthető lépés.
A felütés éles kontrasztban áll az 1. évaddal: míg utóbbiban egyetlen mandalori bukkant fel, itt már több tucatjával láthattuk őket. Eddig nem volt egyértelmű, de az egyedi zászlók és a tömeges mandalori jelenlét alapján gondolom, hogy több különböző törzsből tevődik össze az Őrség Gyermekei szekta. A TBoBF-ben azt mondta a Paz Vizsla, hogy csak hárman maradtak (ő, Djarin és a Fegyverkovács) - a jelek szerint csak a saját, nevarrói törzsükre gondolt. Jó volt megismerni a lelenc mandalorivá válásának szertartását, bár kedvezőbb körülmények között is végrehajthatnák őket. A dinoszaurusz teknős elleni harc látványos volt, és szépen bemutatta a csoport összetartását, és félelmet nem ismerő mivoltát - pl. amikor a Fegyverkovács elindult segíteni egy társán, majd a frissen mandóvá avanzsált kölyök kiállt a bestia elé, látva, hogy a nő bajban van, végül pedig Paz Vizsla bukkant fel. Én nem tartottam visszásnak, ahogy Paz arrébb lökte a gyereket - ebben a helyzetben a srác élete múlt rajta, így ez nem a pátyolgatás idege (ami amúgy sem jellemző a mandókra). A Fegyverkovács-->mando kölyök-->Paz Vizsla láncolatot aztán Djarin folytatta, aki természetesen a legjobb pillanatban bukkant fel, ahogy azt kell. Az átalakított N1-es vadász még mindig nagyon menő. Alapból a kedvenc PT-érás vadászaim között volt, de így feltuningolva még brutálisabb. A kecsesség, az erő és a gyorsaság tökéletes elegye harmonizál benne. A vizualitás mellett a hangja is baromira tetszik, ahogy hot rodokat megszégyenítően dübörög, miközben szeli az atmoszférát (vagy éppen az űr vákuumát), és még "nitro" is van benne - Grogu nagy örömére.
Kíváncsi vagyok, Djarin honnan tudta, hol tanyáznak (egykori?) társai, bár a TBoBF-ben láthattuk ennek menetét, amikor a gyűrűvilágon talált rá hasonlóan a Fegyverkovács és Paz párosára. Tetszik, hogy Mando mennyire becsületbeli ügynek tekinti a státusza visszaszerzését a saját klánján belül, holott a hagyományok szerint, a Sötétkard birtokában a teljes népcsoportot zászlaja alá gyűjthetné - már akik hisznek a fegyver egyesítő hatalmában. Az Őrség Gyermekei fogadták be, és nevelték fel (majd mentették meg a Nevarrón), így érthető, miért érzi úgy, hogy tartozik nekik, és az ő vallásuk az, ami szent és sérthetetlen számára. Ez a fajta hűség egy nagyon ritka és szimpatikus jellemvonás számomra. Kíváncsi vagyok, mit tartogatnak azok a bizonyos Sundari alatt lévő bányák, de valami azt súgja, újabb remek kalandok és karakterfejlesztő momentumok szemtanúi leszünk.
A purgillek jelenete zseniális volt! A hiperűrutazás technológiáját ichlető lények eddig csak a Rebelsben tűntek fel, így kiváló kapocs volt az élőszereplős feltűnésük az animációs sorozattal, meg úgy alapból a Star Wars lore-ral. Grogu reakciója nagyon aranyos volt, ahogy az üvegen túl megjelenő lények láttán inkább leereszkedett a kis fülkéjéből, és az "apja" ölelésének biztonságába kucorodott, hogy ne bánthassák őt.
A Nevarro baromi éles kontrasztot alkot az 1. évadbeli másával - ahogy maga Greef Carga is. A bolygó már nem egy szürkés látványvilágú, barátságtalan vidék, ahol a bűn az úr, ellenkezőleg: minden színesebb vizuálisan és kulturálisan egyaránt. Immár nem a Fejvadász Céh kétes erkölcsű megbizatásai jelentik Carga megélhetését, hanem a környező aszteroidákon való bányászat. Már nem birodalmiak és fejvadászok dominálják a látképet, hanem hétköznapi emberek, iskolába járó gyerekek és piaci árusok. Imádtam a Nevarro életképeit, ahogy a hétköznapi lét mozaikjait bemutatták ebben a formában. Eleve nagyon szeretem azt, amikor úgy képesek univerzumot bőveíteni az apróságokkal, hogy a történet nem feltétlenül halad előre, vagy nem gyorsan. Szimplán jó nézni, és elmerülni az e féle jelenetekben. Mintha a szürke realitásból kiszakadva mi is ott lennénk abban a világban, a messzi-messzi galaxisban. A kalózok hozták a tipikus ostoba, de keménykedő formulát, ennek megfelelő sorsban részesültek. Az újabb western beütésű párbaj után gyanítottam, hogy a banda vezére inkább erősítésért megy, mintsem tanulna a dolgokból - de egy próbát megért Carga terve is, hogy a túlélő elterjessze a Nevarro függetlenségét és kalózokkal szembeni intoleranciáját. Az aszteroidás üldözés felidézte az Ep2-t, Mando pedig hozta az elvártat: egyesével szedegette le a prádáit.
IG-11 szobra is egy szép gesztus volt, ami felelevenítette a droid 1. évadbeli hősies önfeláldozását. Djarin kezdeti droidgyűlölete is odáig jutott, hogy immár a saját és társai életét kockára téve képes volt "feléleszteni" a gépet. Nyilván céllal tette ezt, de azért szerintem az érzelmi oldal is bejátszott. Ellenkező esetben, csak beszerzett volna egy random új droidot (ahogy az egyik anzelli is javasolta), akit egy megbízható programozó vett kezelésbe. De nem: neki konkrétan az a gép kellett, amelyik megmentette az ő és társai életét, majd a saját "élete" árán söpörte el a birodalmi ellenállást a barlang kijáratánál. Ezzel azt kockáztatva, hogy a program meghibásodása veszélybe sodorhatja őket. És ez egy reális veszély volt, függetlenül Kuiil remek munkájától. Vagyis Djarin itt szerintem kevésbé volt gyakorlatias mintsem szentimentális. Apropó anzellik: remek kapocs volt a faj feltűnése, azonnal az Ep9-es Babu Frik villant be.
A Kalevalát is jó volt vizuálisan megismerni. A hely, amire a TCW-ben csak utaltak, az innen származó Satine által, most végre formát öltött. Tetszettek a mandalori építészetre jellemző, szögletes jellegzetességek. A trónon egyedül ülő Bo-Katan jelképezte azt, hogy a nő mennyire egyedül maradt, hitehagyottan tengetve napjait, akinek egykori társai már csak a zsoldos életet tartják kifizetődőnek. Bo itt már egy olyan személyként tűnik fel, akit nem motivál többé Mandalore népének a sorsa, kész Djarinra bízni a jövőjüket. Bár szavaiből süt a keserűség, de talán jobban is hihetne a "mítoszokban és legendákban". Amikor harc nélkül átvette a Sötétkardot Sabine-től, akkor olyan balszerencsét hozott a népükre, ami majdnem a vesztüket okozta. Persze, egy kevésbé babonás személy tulajdoníthatja ezt a puszta véletlennek is, de szerintem Bo okkal nem fogadta el a kardot Djarintól Gideon hajójának a fedélzetén sem. Nagyon kíváncsi vagyok, hová vezet ez a szál, de érzésem szerint az összes mandalori (Bo-Katan és a Fegyverkovács ellentétes szemlélete egyaránt) egyesítésében fog végződni. Vagy kapunk egy Mando-polgárháborút. Bár én inkább előbbi verzióra lennék vevő.
Bár imádom a többi élőszereplős sorozatot is, a The Mandalorian még mindig utánozhatatlan és elsőrangú széria, így jó újra elmerülni a világában. Nekem tetszett ez a nyitány, várós a folytatás!