Ugrás a kommentre

Darth Sky

Moderátor
  • Összes hozzászólás:

    10.440
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    56

Hozzászólások

  1. Hozzátok hasonlóan engem is ledöbbentett a hír. Még mindig emésztem... egy közel két évtizedes korszak zárul le ezzel. A kiadó döntése mögött meghúzódó okokba nem szeretnék belemenni, amúgy sincs rálátásom. Külső szemmel nézve, nyilván voltak problémák az üzletpolitikájukban, amiket ti is ecseteltetek, ez pedig kisebb-nagyobb mértékben hozzájárulhatott az út végéhez. Elsősorban én mégis inkább köszönettel tartozom a Szukitsnak, hogy évről évre biztosították a regények, képregények áradatát. Anno, 2006-ban, az Új Rend c. regénnyel kezdtem meg a Star Wars könyvgyűjteményem gyarapítását, ami kétségtelen, hogy nem lenne ilyen gazdag a Szukits nélkül. Mivel az eltelt évek során kissé már természetesnek vettem, hogy érkeznek a minőségi magyar kiadványok, olyan szürreálisnak hatott annak a gondolata, hogy egyszer bizony véget érhet mindez. Pedig bíztam benne, hogy nem jutunk idáig és legfeljebb a mennyiség csappan majd meg. Számomra A Köztársaság Fénykora 3. fázisa a legfájóbb járulékos veszteség, hiszen így pont az éra legérdekesebbnek ígérkező fázisa marad kiadatlan nálunk. :( 

     

    Remélem, egy másik kiadó minél előbb betölti az így keletkező űrt, és visszamenőleg pótlásra kerülnek majd az addigra felgyülemlő, kiadatlan kötetek. Leginkább a regények. Mert képregény fronton jobb híján meg tudjuk oldani "házilag" a magyar verziókat, bár azt sem olyan irdatlan iramban, mint ahogy érkeznek. Plusz, nem is vagyunk sokan rá...

     

    Összességében nagyon sajnálom, hogy vége, ugyanakkor köszönettel tartozom az utóbbi majd' két évtizedért. A jövőre nézve, bízom a legjobbakban.

     

    (Kissé ironikus, hogy nemrég még azon gondolkoztam, hogy a Kánon könyves szekrény megteltével, hová fogom tenni az újabb kiadványokat. Hát, ez a kérdés egyelőre tárgytalan.)

     

    CWGXfbq.jpeg

    • Nagyon tetszik 4
    • Meglepő 1
    • Tetszik 2
  2. 2024. 02. 01. - 14:23, Darth Revan9 írta:

    Igen, vannak sajnálatos tendenciák. Ezekhez alkalmazkodni kell a túlélés érdekében.

    Valóban sajnálatosak ezek a tendenciák... Szerintem a jövőben, hazai körköben nem fog javulni a 2. fázis köteteire való igény (már ha ez a Szukits gondja). Ha előtérbe kerül a 3. fázis, úgy gondolom, hogy elenyésző lesz az a réteg, akit 2. fázis eseményei fognak érdekelni. Ezért kellene most, a könyvek mellett megjelentetni a képregényeket is, még a 2. fázis idején, mielőtt hazai fronton is tovább lépünk a harmadik felvonásra. 

    • Tetszik 3
  3. Ezek szerint, a Köztársaság Fénykora nem túl népszerű az olvasók körében. Pedig a Top 20 Szukits eladásban nem egy KF szerepel.

    Kár, mert a 2. fázis képregényei engem is érdekelnének. Helyette adjanak ki újra még pár tucat Legendák kötetet, amikből már léteznek korábbi kiadások. Da a 333. Vader képregényre is tuti nagyobb a kereslet...

    • Dühítő 1
    • Szomorú 1
  4. Szerintem is maradjunk az Osztag tagjainál, tágabb értelemben pedig a klónoknál (Rex, Echo, Cody, stb.). Plusz Ventress karakterívében elég nagy vargabetű lenne, ha ismét hőseink ellen akciózna. Dooku hithű ölebéből egy már-már antihős lett a Sötét tanítvány végére, aki egyértelműen a pozitív oldalra jutott. Ezek után nem kicsit lenne erőltetett, ha összeugrasztanák Ahsokával, egy fénykardpárbaj kedvéért. Na meg Ahsokára sem érezem úgy, hogy szükség lenne ebben a sorozatban (tőlem ez talán nem kis szó :D).

     

    Tech szerintem lazán túlélhette a zuhanást, hiszen nem láttuk becsapódni. Ha pl. valahogy felszedte egy olyan repülő lény, máris megmenekült. Viszonylag izzadságmentesen megoldható a visszahozása, a kérdés az, szükséges-e. Az, hogy a Birodalom felhasználja a halottnak hitt klón agyát/tudását, elég szemérmetlen Echo koppintás lenne.

  5. Maga a trailer tetszett... volna, ha nem rángatják elő benne a semmiből a halottnak hitt Ventresst. Úgy látszik, az Ahsoka könyv és a Kanan képregény után, folytatódik a Filoni-tendencia. Remélem, nem úgy tartják majd "tiszteletben" az amúgy remek Sötét tanítványt, ahogy az említett két művet. Bár, ha ténylegesen tiszteletben akarnák tartani, eleve nem nyúlnának a révbe ért Ventress karakteréhez, aki kellően szép lezárást kapott a könyvben. Történetet akarnak vele elmesélni, vagy csak kell a fan service? Nyilván meglátjuk, de szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy olyan Ventress sztorival rukkolnának elő +/- 20 percben, amiért érdemes lesz visszaerőszakolni őt a történetbe, egy valószínűleg izzadságszagú magyarázattal. Talán flashbackben, látomásként, alakváltóként, stb. tűnik fel, de szinte biztos vagyok benne, hogy a Sötét tanítványban meghalt, eredeti Ventresst láthatjuk majd viszont. Nagyon nem örülök neki.

    • Nagyon tetszik 1
    • Tetszik 2
  6. Mivel nálam a karakterisztikán kívül a jellem is sokat számít egy ilyen szavazáson, így egyértelműen Leiára esett a választásom. Számomra példamutató karakter, aki a legsötétebb időkben is megőrizte a pozitivitását, és a remény szimbólumává vált, aki a végsőkig ragaszkodott elveihez. Az életét végigkísérő sötétség ellenére képes volt hordozni a remény lángját, helyes irányba billentve a Galxist, végül pedig megtéríteni fiát a Sötét Oldal fogságából, és pozitív mederbe terelni az események folyását. Leia nélkül az SW történelme nagyon más lenne. 

     

    Kylo érdekes karakter ugyan, és tetszik a pályafutása, de ugyanazon okokból nem tudok rá szavazni, amiért Anakinra sem. De inkább nem ismétlem magam a könyörtelen és megbocsáthatatlan gyilkosságok kapcsán... Kylo ettől függetlenül jó karakter, és Adam Driver játékát is csípem. Örömteli Kylo/Ben végső megtérése. Leia viszont mind e mellett még jó ember is, ami nálam egyértelműsítette a valószínűleg hiábavaló voksot. :) 

     

    Happy Star Wars GIF

     

     

    • Tetszik 1
  7. Én Jynnel kb. úgy vagyok, mint Qui-Gonnal. Egy remek karakter, akiből méltatlanul keveset kaptunk a Star Wars Saga egészét tekintve. Azon kívül, hogy nélküle nagyon más mederben csorgott volna tovább az SW történelme, még kedvelhető jellem is, aki az őt ért negatívumok ellenére is képes volt pozitív személy maradni, és a végén a Galaxis sorsát befolyásoló önfeláldozást meghozni.

     

    Persze Grogut is kedvelem, de a cukisága miatti ikonikusságán túl, ő inkább jövőbeli potenciált hordoz magában, ezért a szavazatomat is egy jövőbeli Madnessben kap(hat)ja majd - legalábbis Jynnel szemben. :) 

    • Tetszik 2
  8. 2023. 11. 01. - 9:04, Darth Cupsy írta:

    Érdekelne Luke esetében mi a vélemény ezzel kapcsolatban? Mert a HCS-n volt kiszolgálószemélyzet is, illetve olyan katonák akiket a birodalom megvezetett és az egyetlen bűnük, hogy naívak és megették a birodalmi propagandát.

    (nem csak kifejezetten Sky-tól várom a meglátásokat :) )

    Luke-ot én alapvetően két okból nem tudom elítélni, noha igaz, hogy technikailag az is kimeríti a tömeggyilkosság fogalmát, amit ő hajtott végre a Halálcsillag felrobbantásával.

     

    1. Nem ártatlan, védtelen és csaknem tehetetlen gyerekeket életét vette el önző okokból, hanem olyanokét, akik valamilyen okból hittek egy kegyetlen tetteket végrehajtó, zsarnoki gépezet szolgálatában, és részt vettek egy galaktikus háborúban. (Civilek szerintem nem is szolgáltak az állomáson, csak birodalmiak).

    2. Bár ez csak feltételezés, több, mint valószínű, hogy nem csupán a jedhai pusztítás és az Alderaan megsemmisítése került volna fel a Halálcsillag "trófeái" közé, így Luke porenciális milliókat mentett meg azzal, hogy kidurrantotta a Birodalom eme költséges lufiját. Kezdve mindjárt a Yavin 4 lakosainak, és a Lázadás prominens tagjainak életének megmentésével.

     

    Bár az első ponthoz nyilván hozzá tartozik az is, hogy a Birodalom szolgálatában nem csak elkorcsosult pszichopaták és megalomán elmebetegek szolgáltak, hanem többé-kevésbé normális fazonok is, akik szimplán bevették (akár neveltetésük, akár naivitásuk miatt) a Birodalmi propaganda bullshitjeit - azaz, hogy csak békét és rendet teremtenek a galaxisban. Tehát, nem feltétlen azért hittek a Birodalomban, mert támogatják ártatlanok kivégzését. Nem véletlenül dezertáltak sokan a Lázadók közé, miután szembesültek a Birodalom valódi arcával. Szóval, Luke szerintem biztos megölt olyanokat is azzal a két protontorpedóval, akik nem voltak rossz emberek, akik nem feltétlen értettek egyet egy bolygó szétrobbantásával. Viszont háborús időkben, sajnos ez is velejárója a dolgoknak. Luke szerintem két rossz közül választotta a kisebbiket a nagyobb jó érdekében. Anakint/Vadert semmi ilyesmi nem igazolhatja. 

    • Nagyon tetszik 1
  9. 5 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

     Sose fogy megbocsájtani Anakinnak.   

    Ezzel nincs egyedül. Elismerem, hogy remek íve van Anakin Skywalker életútjának a Sagán belül. Mi több, ő az SW talán legközpontibb és -fontosabb alakja, valamint az egyik legjobb/legérdekesebb karaktere. Viszont, hiába "váltotta meg" magát Anakin a végén azzal, hogy megmentette a fiát és a Galaxis jövőjét, a gyerek tömeggyilkosságra (és egyéb gátlástalan, förtelmes tettekre Sith évei alatt) nincs mentség, és főleg nem bocsánat a részemről. Tudom, a Saga azt akarja közölni, hogy sosincs késő jó útra térni, bármit tettünk is... ennek ellenére, számomra egy gyerek- és tömeggyilkos nem érdemel semmiféle megbocsátást. Semmilyen körülmények között!  

    • Nagyon tetszik 2
    • Tetszik 1
  10. Ha rangsorolni kell, nálam jelenleg az Ahsoka vezet. De nyilván a többi sorozatot is szeretem. Vagyis ami a listám alján van, azt sem tartom rossznak. :) 

     

    Nálam jelenleg így fest a sorrend:

     

    1. Ahsoka

    2. The Mandalorian

    3. The Book of Boba Fett

    4. Obi-Wan Kenobi

    5. Andor

     

    Nem csak a frissesség élménye miatt érzem a legjobbnak az Ahsokát. Egyrészt, nálam már a tény is örvendetes (és kissé a mai napig hihetetlen), hogy kedvenc karakterem saját élőszereplős sorozatot kapott, holott nem indult zökkenőmentesen a pályafutása a TCW-ben, ami a széleskörű "rajongói" reakciókat illeti. Másrészt, az Ahsoka 1. évada gyönyörűen szövi tovább az általam nagyon kedvelt TCW és Rebels karaktereinek történetét, miközben tökéletesen megidézi az SW esszenciáját. A rejtély, a misztikum, és a mese játszanak főszerepet, ami baromi erős alaphangulatot teremt. Az új galaxis révén, a felfedezés öröme is szerepet kapott. Gyerekként, engem is elsősorban a fénykardpárbajok, a Jedik/Sith-ek harca érdekelt elsősorban a Star Warson belül, így jó volt látni a számos fénykardpárbajt, és Erő-használatot. Az egész szérián érződik, hogy rajongóktól rajongóknak készült, szívvel-lélekkel, az SW szellemiségéhez hűen. Nyilván, nem hibátlan, (a fénykard általi leszúrások gyakorivá válása, vagy a kisebb retconok pl. továbbra is zavarnak), de egyik széria sem tökéletes. A sorozat érdekes témákat feszeget, még érdekesebb kérdéseket tesz fel, így nyugodt szívvel rakom az első helyre.

     

    Az Ahsoka után nálam a The Mandalorian a következő a sorban. A 3. évadot én sem éreztem olyan erősnek, mint az 1-2.-t, viszont a magányos hős - Din Djarin révén, a sorozat baromi hangulatosan teremti meg az űr-western atmoszféráját. A kalandok (igen, a "fillerek" is) élvezetesek, a karakterek szerethetőek, az univerzum előnyére bővül. Grogu a Disney-éra egyik legzseniálisabb "velejárója", azt hiszem, ehhez nem sok kétség fér. A mandalori kultúra bővítése is a sorozat erősségei közé tartozik. Ha lesz több évad, ha nem, én mindig kellemes élményként fogok visszatekinteni erre a sorozatra.

     

    A The Book of Boba Fett esetében nálam  sokat nyom a latban a két úgymond "The Mandalorian rész", mivel számomra ezek a sorozat, és egyben a Mandoverse csúcspontjai az Ahsoka 5-6. részei mellett. Ahsoka és Luke találkozása az egyik legkatartikusabb SW élményeim közé tartozik. Ezen részek nélkül, valószínűleg a listám aljára kerülne a sorozat, persze nem azért, mert gyenge lenne. Boba karaktere, Ep6 utáni múltja, tatooine-i jelene, és Fennec-kel való kapcsolata kellően érdekes. Az űr-western feeling itt is erőteljesen bejátszik. Szívesen néztem valamennyi epizódját.

     

    Az Obi-Wan Kenobi esetében engem nem zökkentettek ki különösebben a rendezési hibák. Nyilván, lehetett volna jobb is, de én ezt a sorozatot is élveztem. Érzelmi szinten talán a legerősebb az Ahsoka mellett. Nagyon jó volt megismerni a megcsömörlött Ben új erőre kapását, a Vaderrel való visszavágóját, és persze a sorozat fénypontját, ami nálam a kis Leia volt. Rengeteg plusszal gazdagodott az Alderaan elpusztításának érzelmi töltete, vagy Obi-Wan - Vader kapcsolata is.

     

    Az Andor azért került a listám aljára, mert személy szerint nem vagyok oda a politikáért. Elismerem a sorozat minőségét, élveztem is a részeket, de valamennyi egyéb SW sorozatot elé tudom helyezni. Nyilván, az Andor is egy szegmese az SW-nek. A realisztikusabb szemlélet, a Lázadó-Birodalmi konfliktus komorabb ábrázolása, a politika. Megértem, ha valakit ez vonz inkább. Engem mégis jobban magával tud ragadni az Ahsokához, vagy a The Mandalorianhez hasonló, kalandosabb történetvezetés, amelyek által kiszakadhatok a "ralisztikusabb valósából". :) 

     

    Összességében, rangsor ide vagy oda, én valamennyi SW-sorozatért hálás vagyok, mert mindegyik minőségi alkotásra sikeredett. Remélem, ez a jövőben sem fog változni. 

    • Nagyon tetszik 2
    • Tetszik 3
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.