Sikerült harmadszorra is megnéznem ezt a részt és furcsa mód, egyre jobban tetszik, miután több dolgot is megértek, amire egyszeri nézésnél nem tudtam odafigyelni. A sztori nagyszerű lett és megint csak egyedi, miután a végét leszámítva egy darab klónt nem láthattunk felbukkanni a 22 perc alatt és a klónháborúk eseményei is igencsak a háttérbe szorultak. Ellenben itt voltak a mandaloriak, akikre még később visszatérek. Szóval a sztoritól eleinte többet vártam, valahogy pörgősebb és akció dúsabb epizódra számítottam az előzetesek alapján, (ez az egyik átka a spoilerezésnek) de végül rájöttem, hogy egyáltalán nem volt ez rossz rész, egy trilógia bevezetéséhez képest. Hiszen valahogy minden szálat fel kell vezetni, márpedig nem úgy, hogy az elején a nyakunkba zúdítják a történések 80%-át, aztán pedig csak lassan csordogál a cselekmény, egészen a végéig. De nálam egyáltalán nem az akció gyakorisága vagy intenzitása határozza meg az adott TCW-epizód értékét, sokkal inkább a helyszínek, a szerethető karakterek, a tartalmi mondanivaló vagy maga az alapsztori kivitelezése. Ebben a részben ezek a feltételek kivétel nélkül mind adottak voltak. 2 csodálatos helyszín: Mandalore és Concordia, melyek közül mindkettőnek volt előnye-hátránya. Mandalore városképe tetszett, kellemes változatosság volt a már jól megszokott Coruscanti látkép után. A két bolygó meglepően hasonló, mégis legalább annyira eltér egymástól. Tetszett a 'kocka-style', hiszen itt Coruscanttal ellentétben nem az íves, áramvonalas formák uralkodtak, sokkal inkább a szabályos, szögletes alakzatok, bemutatva ezzel a másik városbolygótól való különbözést. Szintén látványos volt, ahogy az épületek egymásba fonódtak, és szinte mindegyik komplexum össze volt kötve egy másikkal. A szabályos kocka-alakban nőtt növényzet kissé furcsa volt első pillantásra, de ez is szépen bemutatta a bolygó egyediségét. Csakugyan tetszettek az üvegből készült utak, ahogy látni lehetett az emberek alatt az alsóbb szinteket vagy a forgalmat. A Mandalore felszínét nem igazán sikerült felmérnem, miután szinte az egész egy ragyogó fehérségnek tűnt. Viszont a holdja, a Concordia felszíne már jobban tetszett. Sziklás vidékek, pusztaságok, hegységek, barlangrendszerek, stb. Itt több jelenet is emlékeztetett az EP2-beli Geonosis-ra. Szóval látványos és ismeretlen világok kerültek bemutatásra, melyek kivétel nélkül tetszettek, akár csak az új járművek és karakterek. Ha már új karakterek, akkor megemlítem a számomra legszimpatikusabbat, Vizslát. Na jó nem igaz, mert Setine az. Szóval tetszett a karakter beállítottsága és háborúellenessége, ami eléggé Padmé-beütéses volt, ugyanakkor volt benne valami Leiából is, a Hannal való piszkálódásaiból. Padmé-Leia hibrid? Nem igazán, mert voltak egyedi vonásai is. És nem feltétlenül a szőke hajára gondolok. Tetszett, ahogy a politikusok és testőrök előtt eléggé 'prosztó' módon viselkedett Obi-val, viszont amikor kettesben maradtak...már jóval barátságosabb volt a hangulat.
A sztori azért tetszett, mert kicsit elszabadulhattunk a 'szokásos' klónháborúk küzdelmeitől, mégis elég baljóslatú volt ahhoz, hogy ne üljek olyan nagy lelki nyugalommal a székemben. Furcsa volt a szeparatisták és a mandalorik szövetkezése, de érzékelteti, hogy a rengeteg csata alatt Dooku sem tétlenkedik, hanem mestere módján, a háttérben ügyködik, hogy eldöntse a háborút. Mivel sem a KOTOR-ral nem játszottam, sem egyéb mandalorikról szóló könyvet nem olvastam, nem voltak nagyobb elvárásaim velük szemben, csak annyi, hogy legyenek egyediek és mutassanak újat. Ez többé kevésbé sikerült is, ami a harcmodort, vagy a sárga lézerlövedéket illeti, (vagyis létezik sárga fénykard, csak olyan limitált példányszámban, mint Windu fegyvere) viszont a páncélzatuk nem nyűgözött le túlságosan. Mintha sok Jango-klónt láttam volna, (és nem Azokra a klónokra gondolok) valamivel kevesebb tapasztalattal. A felszerelésük (jatpack, pisztoly, rakéta) és a külsejükben sem találtam semmi egyedit. Ennek ellenére jól harcoltak és tetszett a stílusuk. Obi-Wan és Setine első találkozása jó jelenet volt, ahogy a kezdeti távolságtartás ellenére később egyre jobban 'összemelegedtek'. A későbbiekben jó lenne Obi-Wan és Setine között valami komolyabbat is látni, mint például egy csók vagy hasonló. Kettejük kapcsolata még nem teljesen tiszta, ahogy az sem, mi történt velük korábban, az viszont biztos, hogy nem egyszer mentették már meg egymás életét, így a kölcsönös hála és rokonszenv adott. Obi-Wan egy bizonyos értelemben 'minta-Jedi', aki szigorúan követi a kódex szabályait, valamint a Tanács utasításait, ennek ellenére jó lenne némi új színt vinni a karakterébe és ha csak rövid ideig is, de összehozni Setine-el. A trónteremben Almec kormányzó szembetűnően gyanús volt, amikor az elhaladó Obi és Satine után nézett. A merénylet után elég furcsán vette ki magát, hogy a merénylő elrohant, hiszen így Obi-nak egyértelmű volt, ki a tettes. Az öngyilkosság jó ötlet volt, bár nem tudom, miből lehetett, hogy egy csepp vére sem folyt ki a berepedt üvegen. (tudom, hogy főként gyerekek nézik, de legalább ennyit foglalkozhattak volna a realitással) A holdon Vizsla bemutatkozása Obi-Wannak megint csak EP2-jellegű volt. Először álszent módon tiszteleg és udvariasan vacsorára invitálja a Jedit, később pedig élet-halál harcot vívnak egymással. (akár Jangóval a Kaminón) Vizsla is aránylag jó karakter lett, bár a céljai kissé furák nekem. Ami az, hogy visszaszerezze a régi-mandik által kivívott hírnevet és hódításokba kezdjenek. Megértem, hogy tiszteli a múltját -a régi mandalorik dicsőségének visszaállítását- , azt viszont nem értem, hogy miért nem jobb neki az, ha békében élnek, ráadásul függetlenül, mint egy pusztítást okozó háborúban való részvétel. A Concordián lévő bánya hangulatos helyszín lett, ilyet sem igazán láthattunk még. Obi-Wan megérkezésekor különös volt, hogy nem érzékelte az ott tartózkodó mandalorikat, még akkor sem, amikor már közvetlenül a háta mögött volt az egyik. Az pedig Jangóhoz méltó volt, ahogy az a mandi kétszer is elbaltázta a lövést, alig néhány méterre Kenobi háta mögül. Viszont a Jedi elfogásának gyorsasága meglepő volt, még akkor is, ha képzett harcosokról van szó. Setine falazása tetszett Vizsla előtt, (ez amolyan Padmé-Clovis jelenetre sikeredett) ahogy az is, amint Obi-Wan segítségére sietett és a bányában kijátszotta az őrséget. Obi-Wan nem sűrűn volt ilyen közel a halálhoz, ahogyan ilyen pánikban sem láthattuk túl gyakran. Vizsla elküldni harcosait, majd szembenéz Obi-Wannal és egyúttal felfedi magát Setine előtt. Erre sem tudom miért volt szükség, hiszen még jó ideig tudta volna játszani az 'ártatlan Halálőrség-ellenes kormányzó' szerepét. Ahogy lelőtte a kudarcot valló emberét jó volt, példát statuálva ezzel a többi ott maradt harcosnak. És a fekete fénykard...látványos volt, valamint a hangja is egyedire sikeredett, mégsem jött be annyira, mint másoknak. Egyrészt továbbra sem értem, hogy egy fekete sugárnyaláb (?) hogy bocsáthat ki fehér fényt, de a technikai részébe most nem megyek bele. Másrészt hogy használhattak ilyesmit a régi Jedik, több ezer éve? Még a vörös fénykard is tiltott volt, nem hogy egy fekete. Obi-Wan és Vizsla rövid közelharca tetszett, különösen Obi vakmerősége, ahogy a lecsapni készülő mandalorira vette magát, de a rakéták elkerülése se volt gyenge. Aztán természetesen Obi és Setine megmenekült, Vizsláék pedig elhúzták a csíkot, de ahogy a szavaiból kivettem, nem készültek túl messzire. Anakin, Rex, Cody és a többiek érkezése a végén nem volt rossz (hamár a testőrök csak dísznek vannak), viszont örülök, hogy ez a rész és talán a trilógia is inkább Obi-Wan körül forog. Rég láthattuk őt főszerepben, míg Anakinból már szépen szólva is elegem van. Ha továbbra is hasonló vonalon halad a sztori, erős a gyanúm, hogy a Mandalore a Köztársaság oldalán fog kikötni, de ez még a jövő zenéje.
Összességében ez a rész is tetszett, és már bátran ki merem jelenteni, hogy a 2. évad eddig magasan veri az 1. évad könnyedebb hangvételét.
A pontozással bajban vagyok...de legyen: 10/8,5
