Ugrás a kommentre

Darth Revan9

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    19.495
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    42

Darth Revan9 összes hozzászólása

  1. Darth Revan9

    SW könyvek

    Zahn reakciója az lett, hogy elpártolt az Endor utáni korszaktól, nem véletlenül ír most a klasszikus trilógia idejében.
  2. Darth Revan9

    SW könyvek

    Ha már a földhöz ragadtabb Klónok Háborúja regényeknél vagyunk, akkor szerintem a Yoda: Sötét Találkozó ebből a szempontból jobban tetszett, mint a Külső Űr. Egyetértek. Az egyetlen regényváltozat aminél el tudom mondani, hogy a könyv jobb, mint a film. Ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy Traviss mielőtt belekezdett volna a RC könyvek írásába direkt megkérdezte a fejeseknél, hogy a madaloriai kultuszról mit, mennyit, hogyan és milyen mélységben írhat. Azt a választ kapta, hogy nyugodtan írjon amit csak akar, mert ezzel a témával soha senki nem fog foglalkozni. Ehhez képest pár év múlva jött a TCW. Így teljes mértékben megértem a az akkori hozzáállását. Joggal érezte magát becsapottnak, főleg, úgy, hogy az általa kidolgozott mando'a nyelvet viszont felhasználták, ezzel mutatva, hogy tisztában voltak az ő koncepciójával, de mást akartak. Nem hinném, hogy a Legacy of the Force általa írt részeit meg tudta volna írni úgy, hogy nem néz utána bizonyos dolgoknak. Úgy tudom a nyugati olvasók többsége szerint az említett sorozatból Traviss írásai sikeredtek csak kiemelkedőre. Mara halála. Ez nem Traviss hibája, egyszerűen csak ő kapta azt a feladatot, hogy írja meg azt a részt, amiben Mara meghal. Az ilyen sorozatoknál a szerkesztők már előre meghatározzák, hogy kb kivel mi történjen. Másik példa: Csubakka halála. Sokan értelmetlen módon Salvatore-t hibáztatják, holott Salvatore csak azután tudta meg, hogy meg kell ölnie a híres vukit, miután aláírta a szerződést a Vector Prime-ra. Másik példa: Even Piell esete. A Lucasbooks ragaszkodott hozzá, hogy Jax Pvan mestere legyen Piell, és haljon meg a Coruscant Nights elején. Reaves eredetileg egy másik, általa kitalált mestert szeretett volna adni, de az ő kezét is megkötötte a szerződés. Traviss-ra visszatérve. A Klónok Háborúja regényváltozatán érződik, hogy több EU művet is ismer. Utalt Zorbára, a huttra, vagy utalt a jabbimi csatára is. A könyvben pedig egyszer sem említett semmilyen kronológiai adatot, hisz már akkor nyilvánvaló volt, hogy az új sorozat át fogja variálni a Klónok Háborúja idővonalát. Számomra ezek azt mutatják, hogy alkalmazkodik másokhoz.
  3. Darth Revan9

    SW könyvek

    Hát a Wild Space-t én a leggyengébb SW regények közé sorolom. Nálam csak 5/2. A történet viszonylag jó, csak nagyon érződik, hogy ez a téma inkább egy novellában, vagy kisregényben sokkal jobban megállná a helyét. Túl sok az időhúzó, feleslegesen elnyújtott, unalmas jelenet. Csak az elejét és a végét tudtam valamaennyire élvezni, a maradék két harmad rész ritka pocsékra sikeredett. A No Prisoners-re sokkal jobban kíváncsi vagyok, Traviss nálam már egy könyvvel bizonyított, míg K. Miller elásta magát nálam.
  4. Darth Revan9

    Darth Bane

    Egyszer Skippy felvetette, hogy ki játszhatná Darth Bane-t egy esetleges filmben. Talán Tom Hardy megfelelő lenne.
  5. Darth Revan9

    Könyvek és képregények

    Dan Abnett és Mike Lee: Vérvihar. Jobb lett, mint az előző rész. Komplexebb, összetettebb. Malus nagyon jól mozgatta a szálakat. Sok kérdés még midig lezáratlan maradat, de ez így még jobban növeli a feszültséget a következő könyvig. 5/5
  6. Darth Revan9

    SW képregények

    Azt nem értem, hogy aki állandóan csalódik az EU-ban, akkor minek foglalkozik vele?
  7. Darth Revan9

    SW képregények

    A Ghost Prison valahogy jobban érdekel.
  8. Darth Revan9

    Könyvek és képregények

    A mostani, új Harlekin kiadás megegyezik a régivel tudtommal. Én a Ian Watson teljes 40k univerzuma kiadásban olvastam. A Káoszgyermek kiadása valamikor jövőre esedékes, majd hírt adok róla.
  9. Ez a tüntetéses kép nekem nagyon tetszik. Úgy érzem nagyszerű történet lesz.
  10. Jó nagy h*lye. Szétröhögtem magam a b*romságán.
  11. Darth Revan9

    SW könyvek

    X-szárnyúakra jóval kevesebben szavaztak. A legutóbbi szavazás alapján azt látom, hogy a New Jedi Order-re sokkal nagyobb igény volt, mint az X-ekre.
  12. Darth Revan9

    Sorozatok

    A Dallas-t megnéztem tegnap. Nagyon jó indítás.
  13. Darth Revan9

    SW videojátékok

    Az biz jó lenne.
  14. Darth Revan9

    SW könyvek

    A jövő évi sorrendről még nem tudunk semmit, csak annyit, hogy a Revannal indítunk. Nagyon esélyes, hogy jövőre a Revan után csak Republic Commando könyvek mennek, tehát szinte az egész év ezen sorozat jegyében fog telni. Elképzelhető, hogy felváltva nyomatját a RepCom-ot és az egyéb könyveket. De valószínűbb, hogy gyorsan lenyomják a teljes Kommandós sorozatot. Ez üzletpolitikailag több szempontból is megfelelő lenne. Először is tavaly második helyezett lett a szavazáson. Másodszor, mire megjelenik a Hard Contact magyarul, addigra már menni fog a TCW 5 évadja magyarul. Harmadszor, a TCW 5. évadjában lesz RepCom-os rész. Negyedszer: mire megjelenik az Order 66 és az Imperial Commando 501st, addigra ősz lesz és pont akkor mutatják be a mozikban 3D-ben A klónok támadását és A Sith-ek bosszúját, az említett két könyvet pedig lehet kapcsolni az EP3 mozis bemutatójára. De majd meglátjuk, hogy döntenek, ezt legkésőbb idén ősszel el kell dönteni.
  15. Darth Revan9

    SW könyvek

    Allegiance-en most egy másik fordító dolgozik, hamarosan elkészül vele, úgyhogy decemberben megjelenhet. A Revan is már fordítás alatt áll, a könyvnek majdnem egyharmada elkészült.
  16. Darth Revan9

    Filmek

    Állítólag az új Batman az Igazság Ligája egyik felvezetője lesz. Már 2015-ben jönne, 2016-ban az Acélember folytatása, és utána 2017-ben érkezne csak a Liga film.
  17. Darth Revan9

    Könyvek és képregények

    Chris Pierson: Isten kalapácsa Hát valami fenomenális volt. Isteni, lenyűgöző. Az első rész csak felvezetés volt, ez viszont sokkal több volt annál. Pierson remekül mozgatta a legendás karaktereket, mint Fistandantilust, mint Beldinast. Nagyszerű volt látni Cathan jellemfejlődését. A Papkirály háborúja a mágusokkal isteni volt. Az egyik legjobb regény, amit valaha olvastam. Vérbeli fantasy. 5/5
  18. Darth Revan9

    Ahsoka Tano

  19. Darth Revan9

    Könyvek és képregények

    Dan Abnett és Mike Lee: A démon átka Nagyon jó felvezetés. Szépen bemutatja a druchi-k világát. Jó, sötét, borongós hangulatú könyv, stílusban a Pókkirálynő Háborújára emlékeztet. Malus egy vérbeli, hatalomvágyó gonosz. 5/5
  20. Darth Revan9

    SW könyvek

    Jeee... A Bane trilógia 7 kategóriában is győzött. Remélem jövőre az Árulás nyer.
  21. Nagyon, nagyon szuper előzetes, talán a legjobb TCW-s, amit valaha láttam.
  22. Darth Revan9

    SW könyvek

    Reméljük, hogy a Hűség még idén megjelenhet, nagyon gyorsnak kell lenni ahhoz. A Revan már 2013-as könyv lesz. Igen, az új szerkesztő már többször tett hasonló nyilatkozatokat. Most megvárják mi lesz a TCW 5. évadjában Mandalore sorsa, és valószínűleg utána jelentik be. Egyébként a két koncepció összemosása már részlegesen megtörtént, az egyik TCW bolygóival és népeivel fogalakozó kiadványban Mandalore-ról úgy írnak, mint a TCW-s és a Traviss-féle verzió hibridjéről.
  23. Darth Revan9

    SW könyvek

    Halálcsillag október 26-án jelenik meg. És ára már kedvezőbb, 3300, valamint kikerül kereskedelmi forgalomba. https://www.szukits.hu/egyeb/376-halalcsillag.html Az én szavazatom is a Coruscant Nights. Egy újabb Commando-s regénynek nagyon örülnék.
  24. Darth Revan9

    SW könyvek

    Majd kinyomtatom valahol a novellákat és aztán olvasom csak el őket. Eddig 5 regény megjelent idén. Kinek melyik tetszett eddig legjobban, és melyik volt csalódás?
  25. Akkor ez egy új kommandós lesz.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.