"Már tudjuk, hogy Henry Cavill öltheti fel Superman jelmezét. Az azonban még nem dőlt el, hogy ki játszhatja a Krypton bolygó szülöttének újságíró kollégáját és szerelmét, Lois Lane-t. A stúdió listája nem üres, Jessica Biel, Kristen Stewart, Malin Akerman, Rachel McAdams és Dianna Agron szerepelt eddig rajta, ám gyorsan kiderült, hogy Stewart passzolta a lehetőséget, így az ő nevét kihúzhatták. Ma viszont két újabb színésznő került fel az esélyesek közé: Olivia Wilde és Mila Kunis. Wilde-ot már be is hívták tesztfelvételekre. A hölgy következő filmjének, a Kinnek a forgatása néhány héten belül esedékessé válik, ám elmondta, ha megkapja a szerepet, akkor a munkálatok kezdetét odébb tolják, így nyugodtan el tudná játszani Lane-t.
Biel tavaly játszhatott a Szupercsapat (A-Team) nagyköltségvetésű akciófilmben, amely csalódást keltő eredményt hozott, Akerman a Watchmenben domboríthatott és a rendező, Zack Snyder is tudja, hogy milyen vele dolgozni. McAdams a Sherlock Holmes-ban, Agron pedig A negyedikben (I Am Number Four) próbálta ki magát az akcióban, Kunis pedig az Éli könyvében (Book of Eli) feszíthetett."