Darth Revan9 összes hozzászólása
-
Filmek
Az első részben még nem, de a második résztől epikusabbnál epikusabb csatajelenetek jönnek. És mágikus összecsapások is Rand és a Kitaszítottak között. Hajaj, de még mekkorák. Viszont a párbeszédek és a leírások is hosszúak, szóval lehet majd rövidíteni bőven azoknál részeknél.
-
Vélemények a Legends művekről
Hajaj, a kis figyelmetlenek.
-
Filmek
Nálam egy könyvadaptáció csak akkor jó, ha a könyvnek minimum 80%-át visszaadják. És nincsenek benne gyökeres változtatások.
- Filmek
-
Vélemények a Legends művekről
És ha már a hibáknál tartunk. Egy alkalommal A gonosz útvesztőjében Kit Fisto fénykardját kéknek írta le.
-
Vélemények a Legends művekről
Azt hiszem igazad van. De ettől függetlenül még a Sötét Nagyúr kedvenc EU sztoriaim közé tartozik. Nem lehet minden könyv tökéletes. És azt hiszem örülhetünk, hogy csak ennyi hiba van benne. Bár Luceno számára kicsit égő a dolog, mert ő írta az EP3-as rajongói könyvet, vagy micsodát, amelyben az összes EP3-as szereplő, gép, fegyver, meg hajó benne van.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Sőt, én nem tartom kizártnak, hogy lesznek 22 évadnál rövidebb évadok is. De remélem ez nem lesz így.
-
SW legends könyvek
Megkaptam a Jövő látomásást. Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
-
Filmek
De képzeljétek el milyen, ha valaki mind a 6 Star Wars filmet egymás után megnézi. Pont olyan lenne, mint egy Gyűrűk Ura maraton.
-
SW legends könyvek
Egyébként érdekes, hogy mi mindent köszönhet az előzménytrilógia és a TCW az Eu-nak. Főleg talán Timothy Zahnnak. Lucas tőle vehette át az előzményfilmekbe Coruscantot Sőt talán Kashyyykot is, bár ez nem biztos. A TCW-ben pedig ott vot Abregado és Bothawui.
-
SW legends könyvek
Köszi szépen.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Off: 4000 év alatt még azt is el lehet felejteni, hogy régebben létezett ilyen fegyver. Ha már egyszer a Galaxis népei 1000 év alatt arról is elfeledkeztek, hogy voltak Sith-ek. Lehet, hogy a KOTOR és a TCW közötti időben leállítoták a gyártásukat és nem használták többé. Legalábbis a klónok háborújáig. Off. A második évadban remélem már egy kicsit jobban megosztják a főgonoszok szerepeltetését. Az első évad egyik nagy hibája volt ez. Grievous pl. az első évad első felében szinte minden epizódban szerepelt, de aztán meg jól eltűnt.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Hát, a mozis pilot elvileg 4 részből lett egybegyúrva. Azt a mozis 4 részt és 1. évad 22 epizódját beleszámítva eredetileg 26 epizód lett volna. Lehet, hogy valaki azt a következtetést vonta le, hogy a második évad ezért már 26 epizód lesz.
-
Filmek
Hát igen, de Az Idő Kereke sorozatban több minden történik. Legalább 2 tucat főszereplő van, akik útja egy idő után elválnak, majd újból találkoznak és legalább 5- ször annyi embernép van, mint a Gyűrűk Urában. Az események tekintetében is sokkal, de sokkal kuszább.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Az előzetesek alapján szerintem nagyon ütős lesz.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Jó lenne.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Köszi szépen. Ezek szerint egy 2 részes sztorival indulunk?
-
Filmek
Én pont a hosszúsága miatt is imádom. Az Universal felvásárolta Az Idő Kereke fantasy regénysorozat megfilmesítésének jogát. Minden rész átlag 700-800 oldalból áll. Ha jó filmeket akarnak adaptálni akkor kb ilyen hosszúaknak kell lenniük a filmeknek. És a sorozat 14 kötetből fog állni. 14 db Gyűrűk Ura hosszúságú film.
-
SW legends könyvek
10 évvel ezelőtt 12 éves koromban unalmasnak találtam. De most sokkal jobb és érdekesebb. A jövő látomása nincs meg sajnos. Mai napig átkozom magam, hogy nem szereztem be a második részt. A Szukits tervbe vette az újrakiadását, de mivel most sajna leálltak így ez nem egyhamar lesz.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Tényleg, akkor a gránátot a gungan boomából fejlesztették ki. Visszakanyarodva a TCW-hez, mikor lát majd hivatalosan napvilágot egy epizódlista a második évadról? Az első rész (a 2. évadból) címe mi lesz? Cargo of Doom, vagy Holocron Heist?
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Lehet, hogy nem nagyon használták őket addig. Talán azok az Innocents of Rylothban csak pár prototípus volt, amit teszteltek éles helyzetben. Éppen ezért az ilyen esetek a fejlesztés részét képezték. Valami rémlik Argentéról a Sötét Nagyúrban. A Murkhanán lévő csata alatt lett említve a dolog azt hiszem. Azok az események éppen akkor játszódtak, amikor Anakin átállt a Sötét Oldalra. Argente akkor a Mustafaron volt és még élt. Tehát Argente tényleg elmenekült. Csak a Jedik nem tudták, hogy a Mustafaron van a többi szepi vezetővel együtt. Azt hiszem senki sem tudta akkor, abban az időpontban hol tartózkodnak a szepi vezetők csak Sidious, Grievous és a Konföderáció vezetői, meg persze nem sokkal később Darth Vader.
-
Filmek
Jövőre tényleg forogni fog a Batman 3, de Nolan még mindig nem írt alá semmilyen szerződést. Ez aggasztó egy kicsit. Most az Inception sci-fin dolgozik. A Studió ígéretei szerin ezután azonnal hozzálát a Batman 3-hoz.
-
Sorozatok
Azt a sorit én is szerettem. De régen láttam már.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Bárcsak több jelenne meg belőlük.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Sejtettem hogy a Sötét Nagyúrnál Luceno elengedte a fantáziáját egy kicsit. De azért az is nagyon tetszik és 100%-osan beilleszthető a filmek közé, szerencsére. Tartakowsky Clone Wars-a pont ezen könyvek miatt (is) nem tetszik. Luceno is írt pl. arról a droidbénító gránátról, amit pl. az Innocents of Ryloth epizódban is használtak.