Odumin összes hozzászólása
-
Az Andor sorozat
IMDb-nél meg szoktam nézni a részletes ratinget, és ha az 1 és/vagy 10 látványosan kiesik a görbéből, akkor azokat figyelembe se veszem, mert olyankor valamilyen negatív/pozitív kampány van mögötte. Úgy már egész használható ez a rész. Érdekes, hogy a sorozatokat sokszor masszívan felpontozzák az emberek 9 pont fölé, miközben filmből mindössze 7(!!!) ilyen van.
-
2x11 - Who Else Knows?
Hmm, érdekes. Nekem inkább egy olyan embernek tűnt, aki tudja, de tagadja a valóságot. Mint amikor valaki felkészületlenül megy szigorlatra, és tételhúzás utána azonnal tudja, hogy meg fog bukni, mégis úgy tesz, mint aki nyeregben van. Egyébként kettejük minden közös jelenete arany (tehát a másik is). Nagy kár, hogy Krennicet talán itt láttuk utoljára, persze a misztikumhoz hozzáad a kevés játékidő, jó ez így. Kéne egy tisztán birodalmi sorozat, hasonlóan jó karakterekkel.
- Star Wars: Outlaws
-
Értékeld a filmet
Engem sajnos teljesen kizökkentett, éppen azért, mert 20 évig ugyanaz a színész vitte a figurát. Meg is ijedtem, hogy tán meghalt vagy beteg, de "csak" időbeni egyeztetési probléma volt. Az első évad után anno újranéztem a filmet, akkor sajnos nem változott a megítélésem. Most megint érzem a késztetést, meglátjuk.
-
2x10 - Make It Stop
Érdekes. Ahogy az első évadban, úgy a másodikban is a 10. rész lett a top nálam.
-
George Lucas
Isten éltesse még nagyon sokáig.
-
Videjó játékok
Papíron baromság, viszont az Old Republicban volt egy light side Sith Warriorom, ami tökéletesen működött, a legkedvesebb karakterem volt. A light side-nak ott csak annyi jelentősége volt, hogy értelmetlenül nem gyilkolászott. A Mass Effectben a fajirtás speciel nem tartozott a "teljesen vállalható" részbe, ezért is írtam, hogy többségében.
-
Videjó játékok
^A Mass Effect azon kevés játékok egyike, amit a "nem annyira jó" oldalon is végigjátszottam. Igazából a renegát vonal többségében teljesen vállalható volt, amolyan "light side" Sith-hez közeli "aki hülye, haljon meg" hozzáállással ment a karakter, és nem feltétlenül gonoszkodásból, pszichopata ámokfutóként gyilkolászott le mindenkit, akit ért.
-
Az Andor sorozat
Nnna, most kezdem az első évad újrázását, napi 3 résszel, majd folytatólagosan jön a második évad, és keddre pont utolérem az évadzárót.
-
Videjó játékok
Hát ha ez in-engine capture volt, akkor azért így is lef*stam a bokám. Next-nextgen a kidolgozás, bevilágítás, animáció, minden.
-
A Star Wars Tales animációs sorozat
Hát nem tudom. AV sztori elég jól indult, de nekem 45 perc kevés ahhoz, hogy a két szereplő között kialakuló "barátságot" elhiggyem, meg annyira ez a softie Ventress verzió nem is jön be. CB történetét pedig egyenesen értelmetlennek találtam, eredettörténetnek elég soványka. A kivitelezés egyébként káprázatos. Az Empire-nél azért jobb volt, a Jedi szintjét viszont nagyon nem éri el.
-
Box Office
Nem semmi a mozis bevétel...
-
Szükség van-e élőszereplős Tv-sorozatra?
Nekem bőven elég, ha csak a produkciós fázist már elért műveket jelentik be.
-
The Mandalorian and Grogu spoileres topik
Hát igen, az enyémet is lenyomta a Disney, pedig unlisted volt, de nyilván felrakták publikusan is az eredetit, és az audio track egyezést mutatott. https://streamable.com/vfjyif
-
A Maul - Shadow Lord animációs sorozat
Ez tökéletes, csak egyet kérek, a Twi'lek ne álljon át a végén a "jó" oldalra, köszönöm.
-
A Maul - Shadow Lord animációs sorozat
Simán ezt várom legjobban az összes eddig bejelentett cuccból (esetleg az Old Republicos film megelőzheti, ha lesz elég infó, meg mondjuk elkészül). Sam kreatív jelenléte végett teljes nyugalommal dőlök hátra!
-
The Mandalorian and Grogu spoileres topik
Remek, az előzetes. Nagyjából stabilizáltam a képet, amíg nem lesz jobb:
-
Tv spot
Remélem, semmi. Jobb szeretem a Mulder&Scully jellegű, soha be nem teljesedő kapcsolatokat, amiknek csak az ígérete van meg. Szeretném, ha ők ketten valami normálisabb sztorivonalat kapnának, kedvenc karaktereim voltak az első évadból.
-
Star Wars: Zero Company
Ennél tökéletesebb hírt jelen pillanatban el sem tudok képzelni!
-
Videjó játékok
Lassan egy hete megy az Aliens: Dark Descent, sajnos érzésre már a végefelé vagyok. Egyik legjobb XCOM klón, sőt talán azoknál jobban is tetszik, elvégre Aliens. A low-level fanservice idézgetések a filmből már majdnem kiütik ugyan a biztosítékot, a játékmenet viszont tök jó, és a történet meg kifejezetten érdekes. Vajon mennyire kánon egy ilyen játék? Ahogy olvastam, itt igazából minden szoft-kánon addig, amíg nem ütközik a filmekkel.
-
20 (10,15) éves a Sith-ek bosszúja
Az én két legkedvesebb jelenetem: 1. Palpatine mesél Anakinnak az operában - ez talán a teljes Lucasos hexológiából a kedvencem 2. Obi-Wan faggatja Padmét Anakin hollétéről - itt elég sokat nyom a latba az, hogy alatta szól az Anakin's Dark Deeds track második fele, tökéletes kompozíció a történet, kép és hang együtt
-
Tales of the Underworld trailer
De megnéznék ezzel a két szereplővel egy(-egy) egészestés mozifilmet, semmi felesleges cameok meg hommage, csak egy jó self-contained sztori, hagyományos SW alapokon. A sorozat várós persze, csak 6x pár percben azért nagy csodát nem várok.
-
Sorozatok
Asszonypajtás óhajára két rész itt is lement a Hunyadiból, elég nagy meglepetés. 5% magyar színházi cringe, 95% Game of Thrones, a fordítottjára számítottam. Profi kis cucc lett. Majd ha kint lesz minden rész, egyben ledarálom.
-
Star Wars viccek
- Az Andor sorozat
Ahh, a hideg futkározott a hátamon, miközben néztem. - Az Andor sorozat