Barom jó rész volt, jó adag misztikummal. Ez már az első részt is jellemezte, de itt fogott meg igazán. A zene, és a rendezés lassúsága…igazán súlyt adnak a hangulatnak. Nagyon jó választás! Végig azt éreztem itt valami nagyon „földöntúli” készül.
Ahogy körvonalazódott Morgan terve, annál inkább szippantott be a felvezetés. Habár nem tagadhatom, a másik galaxis ötletén először felhördültem, hogy minek ez? Dzséjt említette talán egyszer, hogy rég megette a fene az egészet, ha már az SW galaxisa nem elég a történet alakításához. Ezt mondjuk meglehetett volna csinálni az Ismeretlen Régiókkal is, de valamiért egy másik csillagrendszert hoztak be. Szóval a purgillek oda vontatták Thrawn-t és Ezrát. Az Éjjnővérek térképe fellebbentette a fátylat arról is, hogy a purgillek esetleg nem is e galaxisbeli élőlények, vagy legalábbis tudnak utazni a galaxisok között is. Ez mindenképp dob ezen lények eddig amúgy se kevés misztikumán. az csak hab a tortán, hogy úgy tűnik a nővérek abból a másik galaxisból származnak. Ez abból a szempontból nem lenne meglepetés, ahogy az Erőt és a varázslatukat használták. Még csak hasonlót se láttunk más fajtól vagy szektától.
Viszont az még mindig nem világos, hogy a térképet ki készítette, és honnan tudta merre van Thrawn?
A rész után baromi kíváncsi vagyok mit tervez Baylan. Mert valami huncutságon töri a fejét az fix. Talán ezzel az új géppel akarja a galaxisokat uralni? Valami grandiózus terve lehet.
Mindezek mellett a jó oldalon is zajlottak az események, tovább árnyalódott az ÚK, és Ahsoka és Sabine kapcsolata. Sabine-ból egyelőre tehát nem tört elő számottevő Erő-érzékenység, akkor viszont érthetetlen, Ahsoka miért kezdte el a tanítását?
Hera egyre jobban bejön, ahogy a Corellián viselkedett azon csak vigyorogtam.
Ahol kicsit visszavettek a történet kedvéért, az rész végi harc volt. Először is Ahsoka az Erővel visszahúzhatta volna a siklót, ilyet csinált már a TCW-ben is. Aztán a HK droid ugorhatott volna a légkörből is, rengetegszer láttuk már, hogy nem kell kimenni ehhez az űrbe.
Ezeket leszámítva remek rész volt, felkeltette az érdeklődésem a folytatás iránt. Mi az hogy?