Ody Mandrell összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
Boldog Húsvétot mindenkinek!
-
Egyéb fontos
Az egyik haverom azt mondta, hogy az amcsik direkt fertőzték meg a Kínáikat ezzel a vírussal.
-
Egyéb fontos
@Iqvi nyugodj le. Ez a kubai rakétaválsághoz képest lepkef*ng.
- Képregények
- Képregények
- Képregények
-
Zene
Ezt kiadhatnák valamilyen formában, ha már ilyen minőségben megvan.
- A Resistance animációs sorozat
-
Egyéb fontos
Most már kijelenthető, hogy a lezárások nem értek semmit. Komoly dolgokkal meg se próbálkoztak, így amikor azt mondja Orbán, hogy a lezárásokkal nem lehet elérni semmit, nem mond igazat, hisz igazából ki se próbálta. Két jó dolog volt, az éjszakai kijárási tilalom meg az iskolák bezárása.
-
Egyéb fontos
Orbán bejelentette az újranyitást. "Orbán Viktor ma reggel bejelentette: húsvét után néhány nappal kinyithatnak a vendéglátóhelyek és a boltok. Úgy fogalmazott: azok, akik azt hiszik, hogy a zárással meg lehet állítani a vírust, tévednek. Az első vírust, egy évvel ezelőtt, talán még a második vírust is meglehetett állítani, a brit mutánst viszont csak lassítani lehet, megállítani nem. Hozzátette, ezt a vírust csak egy dologgal lehet megállítani, vakcinákkal és az oltakozással." Ha így gondolja akkor minek zártak be? De utálom a populistákat.
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Ez akarja vissza Ginát, aki szét téphetné a kis szűzies testét.
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
- Értékeld a filmet
- Rian Johnson új trilógiája
- Alex Segura: Poe Dameron - Szabadesés
-
Egyéb fontos
Isten éltessen sokáig @masterjedi!
-
Egyéb fontos
Vagy ahogy a nagy bölcs mondta: "Addig élünk, amíg meg nem halunk."
-
Egyéb fontos
Ők a legnagyobb terjesztők.
-
Egyéb fontos
A diákokat rohadtul nem érdekli ez az egész. Nagy csapatokban bandáznak, maszk nélkül.
-
A háttérben lévő történetek, érdekességek
Erre az Achc-To / Exegol párhuzamra még én se gondoltam. Nagyon jó! A két szembenálló oldal ősi otthona.
-
A háttérben lévő történetek, érdekességek
Nyilván így van, de kronológiai sorrendileg így passzentosabb. Amúgy Dzséjt felsorolt egy rakat PT utalást.
-
A háttérben lévő történetek, érdekességek
Nyilván a klasszikus elemek köszöntek vissza jobban, hisz a 456 folytatása volt.
-
Egyéb fontos
Ez azért elég meredek, még Orbántól is.
-
Cikkek a Star Wars-ról
"Abrams szembement Johnson koncepciójával" - ez akkor mi? Azt se tudjuk mi volt Abrams koncepciója Snoke-ot illetően. Ezt a végén a szerző maga is leírja: "Értelmezésem szerint Abrams a fentieket elkövetve szembement Johnson koncepciójával."
-
Cikkek a Star Wars-ról
Ez a cikk meglepően alatta van a ziro színvonalnak. Mondhatnám a legrosszabb amit ott olvastam. Bulváros kiemelések, a lényege pedig csupán a szerző spekulációja.