Na akkor minden Doktor Who nézőnek/követőnek figyelem: a SPOILER gomb mögött egy mega-hozzászólást rejtettem el, amiben részletesen, epizódról epizódra kifejtem a véleményem a sorozat 2005-ös újraindulása utáni első évadról. Úgyhogy kispárnákat a fej mögé, hidegélelmet bekészíteni, mehet a gomb nyomás:
Az összefoglalóra egy újranézés sarkalt, aminek a során picit át is értékeltem egy-két epizódot. Ez főleg pozitív változást jelent, de érdemes rákészülni, hogy azért lesz egy kis savazás is: míg az ötös és a hatos évadban nem találtam érdemi hibákat, addig a korábbiakban van egy-két epizód, amin elhúztam a szám. Az összkép azonban még így is - ahogy az látható lesz – nagyon is pozitív, igaz a dicsérő szavakra főleg a kritika második felében érdemes számítani. Na most, hogy a második bevezetőn is túl vagyunk, most már tényleg ugorjunk fejest a közepébe.
I. rész – Rose – 10/5
Megoldandó galiba: Gyilkos műanyagbábuk lepik el a jobb sorsra érdemes Londont.
Értékelés: A pilot epizód nálam az a fajta, aminek a minősége nézésről nézésre romlik. Az első alkalommal még megkapó volt a Doktor titokzatos karaktere. Nézés közben kattogott az agyam, hogy ki a pék lehet ez a kék dobozos űrember. Azonban amikor már körvonalazódott a kép és sokadjára néztem vissza egyre inkább feltűntek az olyan ordas nagy klisék, mint a Doktort követő netes pali, aki olyan hatásvadász dumákat nyom, hogy: „A Halál jár a nyomában”. Meg fotókat és rajzokat mutogat a Doktorról, mintha egyenesen egy B-kategóriás horrorból importálták volna. Ami a konfliktust illeti a készítők elgondolása nem volt rossz: egy klasszikus szörnyet kell behozni, amivel a régi fanokat is meggyőzik. A műanyagfigurákat irányító Nesztín tudat már a harmadik Doktor óta a DW univerzum része, csak hogy ott ezek a figurák tényleg félelmetesek voltak. És a lemásolt emberek nem néztek ki olyan röhejesen, mint a lecopyzott Mickey. Ami hajtja előre a részt és amitől mégis élvezhető marad még a harmadik nézésre is –leteszteltem- az maga a Kilences Doktor, akinek az összes felbukkanása, grimasza, beszólása egyszerűen rohadt jó.
Legjobb jelenet: Mikor Doktor próbálja lepattintani Rose-t, majd előad egy dumát arról, hogy itt ez a pici űrben száguldó Föld és ők csak kapaszkodnak belé. Ez a jelenetsor már csak azért is kuriózum, mert itt ütközik ki a korai évadok egyik bája: a Doktor egy lakótelepen flangál!
II. rész – The End of the World – 10/8
Megoldandó galiba: A távoli jövőben a Nap felrobbanása elpusztítja az evakuált Földet. Néhány katasztrófa turista meg is nézné magának a nagy eseményt egy közeli űrállomásról, de akad köztük egy gyilkos is.
Értékelés: Az első évad nézése közben aligha akad néző, akiben ne merülne fel Douglas Adams híres regényének a címe: a Galaxis Útikalauz Stopposoknak. Ha van epizód, ami mindent megtesz, hogy megidézze az elhunyt mester alkotásainak a szellemiségét, akkor ez az. A legfelsőbb tapadás nagykövetei! Az utolsó élő ember, aki egy kifeszített bőr! Haláli! Míg az első rész sok helyen megelégedett a klisékkel, addig itt egymást érik a merészebbnél merészebb ötletek. A szórakozást maximum a filléres maszkok és effektek tudják csorbítani, de szerencsére csak kis részben. Mivel a rész egyszerre vígjáték és krimi, komoly effektek nélkül is elboldogul. Ráadásul végre érdemi karaktervezetés is pislákolni kezd: Rose a váratlan Tardisba ugrás után most durcizik, nem érti mit keres itt… ahogy senki más se értené a helyében. Vicces, nyomokban izgalmas és mindent egybe véve kifejezetten szórakoztató epizód.
Legjobb jelenet: Mikor betolják a régi zenegépet, azon az alapon, hogy klasszikus zenét fognak hallgatni. Ezt a poént ugyan már máshol is ellötték, de ami itt kiteszi az i-re a pontot, azaz ahogy a zenére a Doki elkezdi rázni magát! Priceless!
III. rész – The Unquiet Dead – 10/5
Megoldandó galiba: A XIX. századi Cardiffban gázlények ijesztgetik a jónépet, miközben Charles Dickens épp a városban turnézik a „Karácsonyi ének”-kel.
Értékelés: Mikor először megláttam a nyitóképsorokat, reflexszerűen dőltem hátra elégedetten: XIX. századi Nagy-Britannia? Kevés BBC sorozatot láttam, de azok mind ebben a korban játszódtak és mind pazarra sikeredtek. Ha valami akkor ez hazai pálya a brit állami TV társaságnak. Aztán peregtek az események és egyre többet mocorogtam: hol van itt a hangulat? Charles Dickens az első történelmi celeb az újraindítás óta, de szegénnyel semmit nem tudnak kezdeni. Míg meg nem fejti a rejtélyt, addig annyi a funkciója, hogy „nem hisz a szellemekben”. Ja meg hogy ő Charles Dickens, amire párszor rá lehet csodálkozni.
A sztorival különösebb bajok nincsenek, hacsak annyi nem, hogy teljesen érdektelen. Pedig utólag visszanézve néhány kuriózum is akad: a bajt ezúttal maga a Doktor okozza azzal, hogy kéretlenül beleszól az eseményekbe. Ilyen nem hogy ritkán, de egyáltalán nem történik a későbbiekben. Megtudjuk azt is, hogy az Idő Háborúban más fajok is kihaltak a dalekokon és az Idő Lordokon kívül. És előkerül egy cardiff-i résecske, amiből aztán egy nagyobb darab létezésére épül a Torchwood című spin-off sorozat. Szóval papíron rengeteg minden van itt. Mégis majdnem beásítottam rajta a második nézésnél. Langyos.
Legjobb jelenet: Mikor Rose és a szobalány kettesben beszélgetnek. Kiderül, hogy sok közös van a két korban. Pasikat a XIX. századi lány is szeret nézni, még ha ez nála a hentesfiú csekkolását is jelenti… de az öltözködési szokásokat már nagyon is másképp látják. Bájos jelenet (apropó: az itteni szobalány a Torchwood sorozat egyik főszereplője: a Doktor Who-nál nagyon szívesen használják újra a színészeket).
IV. rész – Aliens of London – 10/6,5
Megoldandó galiba: Egy UFO zuhan Londonra, ami ráadásul telibe is kapja a Big Bent. A Doktor azonban megsejti, hogy ez csupán elterelés egy nagyobb gaztettről.
Értékelés: Az első 10-20 percet én személyszerint imádtam. Az emberi faj először szerezhet tudomást egy idegen faj létezéséről… mi lesz ebből? A kérdéses szekvencia (Big Ben!) ráadásul piszok látványos, ami a második rész után komoly meglepetés. És micsoda csavar: a pilóta egy disznó, méghozzá egy igazi földi sertés, akinek fejlett agyat operáltak a fejébe. Szegényt futás közben le is puffantják. Itt elégedetten csettintettem: a második részben is az ehhez hasonló morbid ötletek fogtak meg a legjobban.
Minden jól megy, amíg óriási szellentések kíséretében elő nem bukkannak az igazi antagonisták. Ahogy gonoszan nevetnek és óriásiakat rotyogtatnak egyre jobban ráncoltam a szemöldököm. A Slitheen-ek maszkja és megjelenése egyébként nem feltétlenül rossz, de mire leveszik az emberbőrüket, már sajna csúnyán elásták magukat. Kár, hogy az ígéretes kezdés ebbe futott bele.
Legjobb jelenet: Mikor a Doktor TV-n követné a lezuhant űrhajó sorsát, de gyakorlatilag csak őt érdekli a történelmi esemény, mindenki inkább a helyi pletykákkal van elfoglalva, míg egy kisgyerek véletlenül egy főzöműsorra is átkapcsol.
V.rész – World War Tree – 10/5,5
Megoldandó galiba: Mint kiderül a Slitheen-ek a Föld bolygó darabjait jó pénzért elszeretnék passzolni. A Doktor egy szobába zárva kénytelen rájönni, hogy mindebből hogy lehetne ép Földdel kikerülni.
Értékelés: Mivel az előző rész közvetlen folytatása, ezért természetesen magán viseli annak hibáit is. A Slitheen család finoman szólva sincs egy súlycsoportban például a síró angyalokkal. Van bennük valami blődli. Ahogy a megoldásban is, ami szerint a Doktor lebombáztatja a Downing Street 10-et, majd túléli a belső bunker miatt.
Ami jó benne, hogy nézeti magát: egyáltalán nem unalmas. A kínosabb jeleneteken lehet vállat vonogatni, de egyetlen pillanatra se jutott eszembe, hogy le kéne kapcsolni, nyomokban pedig Ecclestonnak köszönhetően még néhány szórakoztató jelenet is akad. Ez egyébként általában véve a sorozat erénye: a „The Unquiet Dead”-en kívül szinte minden rész nézeti magát. De azért gyorsan hozzáteszem: nagy öröm, hogy a legtöbb rész mellett ennél jóval több pozitívumot is fel lehet hozni.
Legjobb jelenet: Oké a Slitheen-ek nem a kedvenceim, de amikor mindannyian emberi börüket levetve várják a telefonhívást (és erről van egy nagy totál is), ami a Föld végét jelenti az azért „aranyos”.
VI. rész – Dalek – 10/8,5
Megoldandó galiba: Egy földönkívüli tárgyakat gyűjtő múzeumban előbukkan a Doktor ősi ellenségének, a dalek fajnak egy megmaradt példánya.
Értékelés: Hát ez a rész nem más, mint egy óriási hoppá! Kiderül, hogy ebben a sorozatban sokkal, de sokkal több van, mint amit az első részek mutattak. Angol humorral nyitunk: az internet tulajdonosa(!) épp parancsba adja az USA elnökének a leváltását, amikor belebotlik a Doktorba. A milliárdos óriási fazon, de hamar kiderül, hogy ez sokadlagos apróság, mert itt van az Idő Lordok nemezise is. Már eleve az, hogy a Doktorból most először igazi düh tör fel, egyértelműsíti, hogy ez a felnagyított borsszóró tényleg nem akármi. A beszélgetésük óriási. Aztán jön a dalek kitörése. Hiába olcsók a trükkök, mégis meg van a hangulata annak, ahogy megy előre és semmi se tartja fel. De az igazi mentális arculcsapás a végén jön: a Doktor Who első igazi drámai jelenete. Egy fémkupban ülő egyszemű, csápos lényt nézünk, aki haldoklik és bármennyire hihetetlen legyen: érezni a tragédiáját. Az induláskor nálam ez volt a fordulópont: tudtam, hogy innentől nincs mese, ezt le kell darálni, mert ha ilyet tudnak, akkor ki tudja mi mindent fognak még kihozni ebből a szériából. És bár azóta a sorozat rakott már le sokkal nagyobb dolgokat is az asztalra, nem kopott meg a „Dalek” rész fénye. Visszanézve is rendben van. Nagyonis.
Legjobb jelenet: Az értékelésből már egyértelmű lehet. Természetesen a dalek halála.
VII.rész – The Long Game – 10/7
Megoldandó galiba: A Negyedik Emberi Birodalom hamar elcsökevényesedett. Természetesen a TV a hibás, de a Doktor segít.
Értékelés: Ez is egyike a „nyomozós részeknek”. Miután belepottyanunk egy idegen szituációba, látszik, hogy valami nem stimmel, majd egy csavar után kiderül ki a hunyó, akit/amit így vagy úgy, de legyőz a Doktor. Nagyjából ilyen egy standard DW rész. Az űrbázis ugyan szokás szerint minimalista, de legalább az egyik legjobb brit humorista Simon Pegg vezeti. A téma az entellektüelek kedvenc topikja: butító csatornák. Valami gondterhelt mondanivaló is kisülhetett volna belőle, de helyette inkább viccesre vették a figurát és a szituból kiindulva megkaptuk a helyi lányt, aki sohase a jó kérdést teszi fel. Bár nincs itt semmi amitől hanyatt kéne vágódni, de valahogy decens az egész. Még a csattanó is egy elégedett csettintésre sarkallt. Egyedül Doktorhoz és Rose-hoz verődött új fiú irritált. Nagyon örültem, hogy a végén (emlékszik még egyébként valaki a nevére? Egy DW kvízen ez már hardcore kérdés lehetne) a Doktor ki is dobta a csapatból.
Legjobb jelenet: Mikor a Szent Hadrojassic Maxarodenfoe Fenséges Jagrafess-e (közvetlen szolgáknak csak Max) belerobban a kamerába. Kevés DW gonosz kap explicit halált, mivel ez egy családbarát műsor. Ez az egyik kivétel.
VIII. rész – Father’s Day – 10/8
Megoldandó galiba: Kiderül, hogy Rose csak azért pattant be az időgépbe, mert meg akarta menteni a kiskorában meghalt apját. Ám amikor tényleg megmenti feje tetejére áll a világ.
Értékelés: Az első epizód, ami kifejezetten az egyik főszereplő karakterét hivatott elmélyíteni. Ablak nyílik végre Rose valódi indítékaira, már ami az időutazást illeti és ennek apropóján egy rakatnyi remek jelenettel gazdagszik a frenchise. Rose és a halott apjának gyakorlatilag az összes közös jelenete öt csillagos. Az, hogy utólag kiderül: az eszményített apával valójában non-stop vitázott az anyja, jó példa rá mennyire emberi tud lenni a sorozat. A Doktor pedig aki állandóan flegma és lekezelő, most először villantja meg mekkora szíve van: amikor a totál idegen házaspárnak elmondja, hogy jobb ha tudomásul veszik: nagyon is fontos az életük és meg fogja őket menteni az a Kilences Doktor egyik legjobb monológja.
Amik a későbbi évadok tükrében kevésbé működnek azok a denevérszerű szörnyek, akik az időzavarra buknak.
Legjobb jelenet: Mikor Pete rájön, hogy a szőke nő, akivel beszél a lánya.
IX. rész – The Empty Child – 10/9,5
Megoldandó galiba: London II. világháborús bombázása közben egy idegen tárgy zuhan a városra. A Doktor követi, de csupán egy a mamáját hívogató gázmaszkos fiút talál, akit nem lehet megérinteni.
Értékelés: Jöhetnek a fanfárok. Megérkezett a fedélzetre Steven Moffat! No nem ez az első Doctor Who története. A ’90-es években már két Doctor Who novellája jelent meg, ’99-ben pedig egy a BBC-n is bemutatott DW paródiát írt (Doctor Who and the Curse of Fatal Death). A sorozat újraindulása után azonban most bizonyíthatott először élesben és rögtön egy nagyon erős történetet tett le az asztalra, ami a komplexitásával rögtön kitűnik. Mintha önmagában a földöntúli rejtély a világháború közepén nem lenne elég, feltűnik még egy Idő Ügynök is, láthatatlanná váló hajóval és Han Solo-s sármmal. Rose-nak nagyon jót tesz, hogy akad egy karakter, aki meglátja benne a nőt. Az aszexuálisan viselkedő Doktor mellett Rose csak egy útitárs lehet, de most ahogy Jack kapitány elkezdi csapni neki a szelet –a bombázás kellős közepén!- Rose egész kivirágzik.
A történelem ráadásul itt végre nem csak egy puccos díszlet: az éhező gyerekek, akik a tehetős polgárok kajáit dézsmálják vagy az apró kis közjátékok (mint az elején a revüt hallgató majd a szirénákra szedelőzködő polgárok), mind ügyesen idézik meg a kort. Egyébként létezik, hogy erre a részre spóroltak a készítők? Mert egyébként nem tudom hova tenni, hogy itt már minden effekt a helyén van. Pedig elég bevállalosak voltak, hisz a bombázásokat se tudták le pár beremegő kamerával.
A síró angyalok és a Csend megteremtőjének az egyik védjegye, hogy a frászt hozza a nézőre, amiről már itt a kezdet kezdetén se akart lemondani. A cidriről ezúttal a gázmaszkos figurák gondoskodnak és a mindenhol megszólaló telefonok. Ha nem lennének a dalekok ők lennének az első évad legjobb „gonoszai” (apropó: nem akarom a szinkron-nem szinkron vitát gerjeszteni így tényleg csak zárójelbe jegyzem meg, hogy nekem, személyszerint sokat hozzáadott a második nézéshez, hogy angolul néztem)
Legjobb jelenet: Rose és Jack kapitány közös jelenete a Big Ben mellett, ami egyszerre udvarlás és felhívás egy nagy üzletre.
X. rész – The Doctor Dances – 10/9,5
Megoldandó galiba: A II. világháborús Londonban folytatódnak a bonyodalmak. Nem elég, hogy egyre több a „gázmaszkos zombi”, de könnyen lehet, hogy még a Doktor is táncra perdül.
Értékelés: A folytatásban a színvonal nem hogy marad, de tán még egy picit túl is lépi a felvezetőt. Valószínűleg Moffatnak már régóta a fejében lehetett ez a történet mert látszik, hogy minden mozzanata nagyon ki van érlelve. Mindig is kedveltem, mikor a sok rohanás és kaland között jut egy kis idő a belsőséges beszélgetésekre. Ezesetben egy raktárhelyiségben vitathatja meg Rose és a Doktor: vajon összedől-e a világ ha a Kilences kilibben a parkettre.
Ahogy a múltkor Dzséjt is említette, jellemzően ez az a sorozat, ahol még a homoszexualitást is olyan lazán tudják kezelni, hogy nem mutat bénán és nem kell feszengeni. Erre itt rögtön kapunk egy példát: mikor Jack kapitány megy elcsábítani az egyik katonatisztet és Rose elkezd hüledezni, már jön is a Doktor kiváló riposztja „Ő egy tipikus ötvenegyedik századi srác […] Sok faj, kevés idő”
És amit még nagyon tudok kedvelni a DW-ben: a jól adagolt szentimentalitás. A végén mikor az anya és fia ölelkezése jelenti a megoldást, az egyszerűen úgy ahogy van gyönyörű.
És bár a címekkel Moffat szívesen játszik, de itt nincs becsapás. A „Doktor Táncol” című részben az Idő Lord lábaiban tényleg megindul a bugi, csak jó zene kell megszólaljon…
Legjobb jelenet: Előre ellőttem, de ami a legszebb: a mama és fia „egymásra találása”.
XI. rész – Boom Town – 10/7
Megoldandó galiba: A Slitheen család egyik tagja túlélte a Downing Street felrobbantását és épp azon van, hogy a berobbantsa a Földet.
Értékelés: Te jó ég, visszatér egy Slitheen? Mikor megláttam az előzetesét legszivesebben felsikítottam volna: Mit vétettem? Miért kell egy kiváló epizód után visszatalálni a pukizó szörnyekhez? Az első tíz perc ráadásul pont azt nyújtja, amire a trailer alapján számítottam. A kővér asszony bőrébe bújt zöld rémség B-kategóriás filmekbe illő terve a Föld felrobbantásásról halad a maga útján. Elintéz mindenkit, aki megvétózná a tervét… már előre lepontoztam magamban, amikor váratlan fordulat gyanánt megtudjuk mit is érez pontosan a magára maradt Slitheen. Azután a bizonyos WC-s jelenet után még nagyobb meglepetés érkezik: a szörnyet már a rész első harmadában elkapja a Doktor és hála istennek nem a nagy terv meghiúsításáról, hanem a Doktor lelkiismeretéről és a fogoly helyzetéről/kezeléséről szól a további cselekmény. Ráadásul itt tudatosítják először a nézőben, hogy a Tardis bizony él. Összességében rendben van.
Legjobb jelenet: A Slitheen-asszonyság és a Doktor közös vacsorája a gyilkossági kísérletekkel.
XII. rész – Bad Wolf – 10/7
Megoldandó galiba: A Doktor egy valóság showban, Rose pedig a Leggyengébb láncszem brutál verziójában találja magát, ahol a veszteseket le is lövik. Na ebből mi lesz?
Értékelés: Egész ötletes kis epizód lenne ez, ha a díszletek nem tennék tönkre. Miközben a távoli jövőben járunk a Leggyengébb láncszem című műsor berendezései úgy néznek ki mint napjainkban. Oké, a müsorvezető egy robot, de akkoris: ne már!
Örültem, hogy ennél a résznél kiderült, hogy a korábbi részek nem csak egymásra voltak hányva: a sok kis apró epizód elkezdett rendszerbe állni. Jó volt újra látni az Ötös Űrállomást és izgulni rajta, hogy mi a fene az a Gonosz Farkas. De ami igazán jóvá teszi a részt, az a közvetlen folytatása…
Legjobb jelenet: A vége! Felbukkannak a dalekok!
XIII. rész – The Parting of the Ways – 10/10+
Megoldandó galiba: A Doktornak le kell győzni a Dalek császárt és a Földet lerohanó seregét, amivel egyúttal pontot tehet az Idő Háború végére. Van mihez felkötni a gatyát.
Értékelés: Egyetlen rész se járt be olyan nagy utat nálam, mint a nyitó évad záró része. Első nézés után csak vakartam a fejem, az utolsó tíz percből pedig egy kukkot nem értettem. Belenézett Rose a Tardisba és ezért szétszedi a dalek sereget? Heeee? A Gonosz Farkast szétszórta az időben…. hogy miért is? Elkönyveltem úgy, hogy Eccleston hirtelen kiakart lépni a sorozatból és gyorsan összehánytak alá egy forgatókönyvet.
Úgyhogy én lepődtem meg a legjobban, amikor újranézve az államat a padlón keresve kellett hüledezzek, hogy ez milyen őrült jó. Ígértem, hogy nem szitok "szinkron – nem szinkron" vitát, de most nem állhatom meg: a dalek császár magyarul valami mély dünnyögést produkál, eredetiben meg borsozott a hátam annyira odab*sz. A dalekok egyetlen más epizódban sem olyan félelmetesek, mint itt. Mekkora már mikor kiirtják a lenti szinten összegyűlt civileket és csak a sikolyokat halljuk! Vagy amikor felbukkannak az űrre néző ablaknál és nem halljuk a hangjukat csak a lámpájukat ahogy villog az „exterminate”-re. Viccesek és félelmetesek. A Doktor Who-hoz méltó morbid elegy.
A csúcspontok pedig egymást érik: a Doktor a nézővel is elhiteti, hogy meg van a megoldás, de csak Rose-t küldi haza. Majd jön a hologrammos búcsúzás, Rose kifakadása otthon, hogy miért jó a Doktorral utazni, végül a halott apjáról mesél. Az egész évadban nem volt annyi drámai jelent, mint amit itt negyed óra alatt összehoznak. Russell T. Davies most tényleg remekel. A melódráma is kitűnő: ahogy a dalek császár próbára teszi a Doktort, aki végül inkább gyáva semmint hogy vér tapadjon a kezéhez. „Fantastic!”
Az elsőre érthetetlen zárást fura módon a Moffat-féle évadok magyarázzák igazán meg: miután ott láttuk, hogy mekkora erő van a Tardisban, magától értetödőnek tűnik minden amit ennek a résznek a végén láttunk.
A koronát végül a zárójelenet teszi fel: a Doktor egy visszafogott, de nagyonis szép jelenetben elbúcsúzik átadva helyét a következőnek. Ez zárás a javából: véleményem szerint az első négy évadé közül a leggondosabban összerakott.
Legjobb jelenet: Szinte lehetetlen választani. De ha muszáj akkor az amikor a dalek császár hiába szövegel a Doktor nem nyomja le a kart. Jól működő hatásvadászat.