No neki is veselkedtem. Picit másképp csinálom, mint az Xbox 360-nál. Annak idején majdnem minden játékomat sorra vettem. Most ez kicsit nehezebb lenne, mert a PS4-re több mint kétszáz játékot szereztem be. Kicsit fárasztó lenne az összesen végigmenni. Ezért csak a 40 legjobbat sorolom fel. Azokat a játékokat, amelyekben csak a soron következő generációnál fogok elmélyedni (pl. AC: Valhalla, Cyberpunk 2077), most kihagytam. Íme a lista vége:
40. Read Dead Redemption 2
Az a fajta maximalizmus amit ebbe a játékba beletettek az valami egészen elképesztő. Ha esik a hó látszik ahogy a pelyhek lassan befedik a kabátunkat, egy tó mellett állva ha várunk láthatjuk, ahogy a ragadozó madarak megpróbálnak lecsapni a halakra. Ahogy ismeretes: még arra is figyeltek, hogy a lovak heréje összemenjen a hidegben A játékban még a neve nincs karakterek is felismernek minket, ha már találkoztunk velük és ha a szemük láttára mostunk be valakinek, akkor utólag is felemlegetik az esetet. Magyarán a vadnyugat nagyon él ebben a játékban. A nyilt világú játékok közül sok szempontból ez a csúcs. Nade akkor adja magát a kérdés: miért van a listán ennyire hátul? Nos az a baj, hogy a játékmenet néha irtó nehézkes. Rengeteget kell benne lovagolni, ha pedig a saját táborunknál vagyunk akkor még a gyors haladás is tiltva van. Maguk a küldetések irtó jól megvannak írva, csak bírja az ember kivárni mire végre elkezdődnek. Ám így is: az első 10-20 órát nagyon élveztem.
39. Kingdom Come: Deliverance
Egy másik remek nyílt világú játék: ezúttal a terep a cseh középkor. Az egyik legnagyobb előnye, hogy hitelesen mutatja be a korszakot. A városok, a templomok, a falvak vagy a várak kialakítása mellőzi a fantasy-s túlzásokat. A sztori is igyekszik a realitás talaján maradni: egyszerű kovács legényként kezdünk és irtó nehezen jutunk csak előre. Már az nagy dolognak számít, mire végre kapunk egy kis lyukat az egyik épület oldalában ahol végre van egy saját ütött-kopott ágyunk. Ez az a fajta szerepjáték ahol a döntéseinknek nagyon komoly súlya van. Annyira, hogy ha például valakivel megbeszélünk egy találkozót mondjuk másnap délre a városi főtéren és nem megyünk el, akkor simán lehet, hogy az ürge soha többé felénk se néz és lelép, igy sose tudjuk meg hogy hova vezetett volna a hozzá kötődő sztoriszál.
A másik "poén": a gonoszok nem mások mint maguk a magyarok. A sztori ugyanis Luxemburgi Zsigmond királyunk 1403-as hadjáratáról szól, amikor lerohanta a Cseh királyságot. A készítők pedig figyeltek az autentikusságra, úgyhogy a gonosz falugyújtogató, nőket erőszakoló katonák mind ékes magyarsággal "k*rva anyáznak". Igazából itt is annyi a baj csak mint a Red Dead-nél: a nagyfokú realisztikusság sok helyen túl nehézkessé és lassúvá tette a játékot.
38. No Man’s Sky
A játék botrányos indulásáról szerencsére lemaradtam. Eleve a debütálása előtt nem tünt ez egy érdekes játéknak hisz hiába van milliónyi bolygó benne ha egyikben sincs mit csinálni és nincs sztori. Aki esetleg még nem hallott róla: a No Man’S Sky-ban felfedezhetjük a galaxist. Az űrhajónkkal oda megyünk ahova akarunk. Egy véletlen generátor állítja össze a bolygók élővilágát és domborzatát. A megjelenés után rengeteget toldozták-foldozták a készítők a gémet és mire én odajutottam hogy kipróbáljam már baromi jó volt. A magam részéről kedvelem az ilyen relaxálós játékokat, ahol lassan teszünk-veszünk, aminek idővel meglesz az eredménye, de nincs semmi nagy akció az egészben. Itt amit a legjobban birtam, hogy az összegyűjtött erőforrásokból nekiállhatunk építkezni. Akár milyen kis rozoga volt jópofa volt vissza-visszatérni az első házba amit valami tó mellé építettem egy domb oldalában.
37. Tomb Raider és Rise of Tomb Raider
A régi Tomb Raiderek nem igazán érdekeltek, ezek az újgenerációs epizódok -melyekből a harmadik résznek még nem kezdtem neki- mesések lettek. A sztorit meg a karaktereket kicsit karcsúnak érzem, viszont rém szórakoztató feltérképezni a különféle pályákat, az akció üt rendesen, ahogy kell, a "titkos kincsekre" meg öröm rátalálni. Ilyen egy igazán jó kalandjáték. Az a fajta varázs ami a legtöbb Unchartednél megvolt, azt itt nem éreztem, de piszok jól szórakoztam mindkét Tomb Raider játéknál.
36. Mortal Kombat 11
Kevés franchise iránt érzek akkora nosztalgiát, mint a Mortal Kombat iránt. Annak idején volt, hogy hónapok teltek el azzal, hogy a haverjaim minden nap tanítás után feljöttek hozzánk és órákon át toltuk a Mortal Kombatot. Örülök neki hogy ez a széria még mindig hasít, és a kedvenc karaktereim, így Baraka is bekerült a legújabb részbe. A szellemisége pedig még a régi: ahogy azt kell az egész értelmetlenül brutális, pláne a kivégzések. A sima bunyók mellett még sztori kampány is van benne, ami ugyan elég ostoba történettel bír, de cserébe nagyon épít a nosztalgiára, ami nekem ide elég is volt.
35. A Plague Tale: Innocence
Általában gyengém a középkor. Minden olyan játék, ami ebben a környezetben játszódik, már előnnyel indul nálam. A Plague Tale sztorija egész pontosan a nagy pestisjárvány idején játszódik. Egy kislányt kell irányítani, aki az öccsével próbál a gyilkos patkányok és az inkvizició elől menekülni. Merthogy itt a játékban a pestis kicsit eltúlozva, óriási patkányhordák képében jelenik meg. Amolyan logikai-ügyességi játék ez, amelynek a megjelenítése valami egészen szenzációs. Mintha egy mesekönyv lapjairól jött volna le ez a világ. Egy elég ijesztő mesekönyvéről.
34. Rage 2
Ennek a generációnak ez volt az egyik legkellemesebb meglepetése. Az első Rage játékkal talán ha öt percet játszottam és a második se érdekelt különösebben. Kíváncsiságból kipróbáltam és pillanatok alatt beszippantott. A koncepció egyszerü mint egy faék. Van egy poszt-apokaliptikus világ tele különféle szörnyekkel, meg gonosz bandákkal, mi meg kikell irtsuk ezeket. Ennyi. Az akció viszont annyira élvezetes hogy csuda. Minden percét imádtam.
33. Banner Saga
Újabb „középkori játék”, viszont ez inkább a relaxálós fajta. A játék nagy része ugyanis azzal megy el, hogy a seregeinket el kell juttatni A pontból B-be. Hosszan menetelünk, közben ügyesen kell rendeznünk a készleteinket, hogy mindenkinek jusson étel és fontos döntéseket kell hoznunk: segítünk az utunkba akadt rászorulóknak, esetleg akkoris ha emiatt hosszútávon rosszul járunk? Bízunk azokban akik újonnan akarnak hozzánk csatlakozni? A Banner Saga nagyon jól kitudott kapcsolni.
32. Wolfenstein – The New Order
A sztoriközpontú FPS-ekből az egyik kedvenc (itt azért megjegyezném, hogy a Dzséjt által részletesen kielemzett Metro sorozatba még nem vetettem bele magam). Ezúttal egy olyan világban járunk, ahol a nácik megnyerték a világháborút, mi pedig az ellenállás tagjaiként irtjuk a németeket. Vannak robotkutyák, mecha gépekkel járkáló gonoszok, meg náci Hold bázis is, ahol be kell irtani ennek ellenére az egész nincs teljesen komolytalanra véve. A szereplők jól eltaláltak. Ahogy az igazán jó FPS-eseknél az lenni szokott önmagában a sztori is erős. Ezt jobban élveztem mint a folytatását a New Colossust, ahol már nem volt ennyire kerek az összkép. Még a lenyűgöző grafika ellenére se.
31. Blood and Truth
Még tavaly szereztem be egy virtuális szemüveget a PS-emhez és nem bántam meg. Van egy két remek konzolos VR játék. Jó példa erre a Blood and Truth. Először is a VR-t semmilyen Youtube videó nem tudja átadni. Az élmény egyrészt sokkal lehengerlőbb mint elsőre gondoltam, másrészt viszont a gyomromat nekem pár óra után már felkavarja, tehát túl hosszú játékra nem jó. És a tapasztalataim alapján nem vagyok egyedül. Eddig bárkinek mutattam meg a VR-t általában az emberek először elámulnak aztán pár óra után érzik hogy ennyi elég volt.
A Blood and Truth olyan mintha egy nagyszabású akciófilmnek a főszereplői lennénk. Ami igazán poénná teszi, hogy mennyire részt kell venni az akcióban fizikailag. Például, ha épp egy fedezék mögött vagyunk és lehúzzuk a fejünket –mármint ténylegesen összegörnyedünk egy kicsit, nem csak lenyomunk egy gombot a kontrolleren- akkor már nem találnak el. Ha belenézünk a célkeresztbe akkor jobban látjuk a célpontot ha az egyik szemünket becsukjuk. Pont mint a valóságban. A VR kicsit ilyen bazári érdekesség. Mély és hosszú játékokra nem jó, de arra igen hogy rácsodálkozzon az ember, hogy hol tart már a technológia.
Folyt. köv.