Azért a történethez hozzátartozik, hogy bár jópár fajta koronavírust ismerünk (pl. a laza nátha is koronavírus), azért a tudósok előtt mégis ismeretlen volt nagyrészt, hiába van egyezőség akár 96%-ban is más koronavírussal. Meg azért ez nem olyan mint például a SARS vagy a MERS, hogy pontosan tudni hogy ki az aki fertőzött mert 2 nap alatt ágyhoz vág. Pont azért terjedt sikeresen mert az akár 2 hetes lappangási idő alatt is fertőz úgy az ember, hogy azt sem tudja baja van.
Sokan az influenzához hasonlítják hogy abba is belehal x ember évente minek pánikolni. De azt legalább ismerjük, és még ha mutálódik is minden évben, azt le tudjuk követni és van rá vakcina, míg a koronavírusra nincs. Meg mivel letud az ember állapota annyira romlani a koronától hogy lélegeztető gép nélkül meghalna, nagyon nem mindegy hogy egyszerre 100.000 embernek van szüksége a gépre vagy pedig csak 100-nak. Az előbbi kivitelezhetetlen, míg az utóbbi legalább kontrollálható, és legfőképpen ezért volt a bezárkózás: hogy ne terheljük túl az egészségügyi rendszert, ne a Covid-os betegek ellátás kösse le 100%-ban az orvosokat hanem emelett halaszthatatlan műtéteket, kezeléseket is el tudjanak végezni. Meg sajnos nagyon sok orvos is belehalt ebbe a fertőzésbe ami szintén nem elhanyagolható dolog, mert őket sem lehet egyből pótolni.
Azzal meg, hogy de hát x ország lakosságához képest csak x db a fertőzött és x db a halálozás, így utólag könnyű dobálózni, de egy jórészt ismeretlen vírusnál ezt előre a Jóisten sem tudja megmondani hogy mi lesz a kimenete. Meg ezt azért pl. az olaszoknak, spanyoloknak valaki próbálja meg elmagyarázni, hogy "Ok hogy meghaltak nálatok 30.000-en, de ott vagytok 30 millióan, csak a lakosság 0,1 százaléka halt bele." Igen, de ez a 30.000 ember is valakinek a szülője, nagyszülője, gyerek, barátja stb. volt, és a halálozás napi több százas nagyságrendű volt. És igen, lehet hogy békeidőben is meghalnak valahol a világban napi 100-an, de ez nem többféle halálozási oknak tudható be összesen, hanem csupán egynek!