Quara, Salvation csillagromboló....
-Kapitány, a parancsom mit sem változott. Mérjen pusztító csapást a rebelis csürhére.
-Értettem, Loor kormányzó.
Tasdar megbiccentette az állát a hologramként jelen lévő férfi felé, hogy kifejezze, duplán is elkötelezze magát a felettesének.
-Be kell bizonyítanunk Moff Tarkinnak, hogy méltóak vagyunk a támogatásáért.
-Kiegészülve az ő általa iderendelt egységgel, gyerekjáték lesz elsöpörni a rendbontókat.
Loor kormányzó számító mosolyra görbítette az ajkait, ezzel téve pontot a beszélgetésük végére. A készülék kikapcsolt, mellyel együtt, egy utolsó villanással szertefoszlott a derengés. Tasdar kapitány hátat fordított a sötét kommunikációs saroknak, majd csatlakozott a hadműveletekben részt vevő parancsnokokhoz. Egy fényasztal fölött Quara City aprólékos vázlata lebegett; ezt állták mindannyian körbe.
-Helyzetünk? -fordult oda először az első tisztjéhez.
-Beléptünk a légkörbe kapitány. A repülésirányítás felkészült.
-Remek. Orwellen a tüzéreink aratták le a babérokat. Most a pilótáinkon a sor.
Tömzsik, csúfak voltak, mégis a maximalizmust képviselték. Akárcsak a kisebb testvéreik, ők is dupla napkollektorokkal rendelkeztek, mely között a törzsük elnyúlt, gömb helyett jóval inkább hengert formázva meg. A pilótafülke aszimmetrikusan helyezkedett el, helyet biztosítva a törzs mellett végigfutó bombarekesznek. A hihetetlen pénzösszegeket felemésztő fejlesztések lehetővé tették, hogy ők képviseljék a birodalmi flotta ütőképes bombázó elitjét, mely elődjeit felváltva, a pusztítás magasabb fokát hozta el az Új Rend ellenségei számára.
Egy tucat ilyen gép hagyta el a főhangár rettentő üregét, hogy aztán alakzatba fejlődve, tovább ereszkedhessenek a zöld vegetáció közt húzódó szürke, barna és ezek árnyalataiban burkolózó épülettömbök felé. Az anyahajó felé tett utolsó visszajelzést követően a vezérgép pilótája kiadta az első parancsot. A bombarekeszek védőlemezei széttárulkoztak, mögöttük pedig mechanikus karok kezdtek nyújtózni a megfelelő töltetek felé, hogy néhány másodperccel később útjukra ereszthessék őket.
Trianna elérkezettnek látta az időt arra, hogy megváltoztassa a korábbi álláspontját. Immár semmi kedve sem volt hagyni, hogy csak úgy lepuffantsák. Miközben a tenyere alatt érezte az épületfalak vibrációját, hátrálni kezdett a figyelmét az ég felé fordító Bone mögött. Elérte a saját fegyverövét és kabátját, amit gyorsan felnyalábolt. Ugyan megtehette volna azt, hogy megpróbál végezni Pethy Boneal, de a birodalmi csillagromboló feltűnése mindent megváltoztatott az elképzeléseiben. Szükségességét érezte ahhoz, hogy újra ?szolgálatba? álljon, hogy kihúzza a csávából magukat. A Birodalom sokkal veszélyesebb ellenfél volt mint Bone. Immár semmi sem biztosíthatta azt, hogyha ő leköti Bonet akkor a többiek kereket oldhatnak.
Még egyszer utoljára visszanézett az egykori infiltratorra, aki még mindig az ég felé fordította a tekintetét, majd nekiiramodott, bevetve magát egy sikátornál is szűkebb járatba, mely alig volt szélesebb mint saját maga. Azonban ha úgy gondolta volna, hogy észrevétlen maradhat az ő kis akciója, akkor nagyon is tévedett.
-Hé! Trianna! -Pethy Bone üvöltése túlszárnyalta a csillagromboló morajlását és a riadókürtők fájdalmasan éles, metsző hangját. -Ezzel még nincs vége!
Trianna a lélegzetét visszafojtva pillantott hátra, de nem torpant meg. Oldalazva szökkent tovább, hogy valamelyest gyorsítson a tempóján. Bone dülöngélve vetette utána magát. A hatalmas hajó ilyen közelsége a felszínhez már komoly reakciókat váltott ki és a légmozgások felerősödésén túl már talajrengések is felütötték a fejüket. Pisztolyát megemelte, hogy lepuffantsa Triannát, de a körülmények csúfos kudarcot űztek vele. Lövése messze elkerülte célpontját.
Trianna önkéntelenül is összerándult amikor elérte a fülét a sugárnyaláb visító hangja, de tudta, hogy piszok nagy mázlija van. Ember legyen a talpán aki egy ilyen szűk helyen, ilyen állapotok közt pontos lövést tudna leadni. Persze az infiltratorok tökéletes célzók voltak, de ezen pillanatok most még számukra is kihívásokat tartogattak. Minden esetre, azért biztos ami biztos, behúzta a fejét a vállai közé és úgy kereste a további menekülési útvonalakat. Ki akart valahogy jutni innen, de mindenhol csak a málladozó, korrodált falak vették őt körbe. Párszor megpróbálkozott néhány nyílászáróval is melyek valamilyen furcsa oknál fogva erre a szűk járatra nyíltak, de általában ezek mind zárva, elreteszelve voltak előtte. Aztán hirtelen egy iszonyatos dörrenés szakadt fel mögötte, majd egy éles, süvítő hang húzott el a feje fölött. A levegőbe emelkedett, hogy aztán nekicsapódjon a falaknak, majd a földre zuhanjon. Repesz-, és törmelékfelhő záporozott minden felől. Trianna alig kapott levegőt.
Niobe tudta jól, hogy életveszélyes amit csinál, de esze ágába se jutott, hogy csillapítson a terepsikló őrült tempóján. Abba a városnegyedbe tartott ahol Trianna eltűnt és ehhez mérten igyekezett nem törődni az elégedetlenkedő járművezetőkkel akik akadálypályaként terültek szét körülötte. Persze ő megtett mindent és kissé magasabb röppályára emelkedett, de kis híján egy légirobogóst itt is majdnem elsodort. Érezte a sikló oldalán a fém ismerős súrlódását, de a kiélezett érzékei azt sugallták, hogy ez korántsem végzetes találkozás volt. Annyit tett csupán, hogy hátrapillantott, hogy megbizonyosodjon, hogy minimum az ő gépéből nem maradt e valami fontos hátra. Szerencséjére nem történt semmi ilyesmi, de tekintetébe röpke bizonytalanság költözött. Valami azt sugallta, hogy a légirobogós nem véletlenül járt arra, sőt mi több, ama pillanatban úgy tűnt, alaposan annak figyelmének központjába került. De aztán ahogy minél messzebb került onnan, nem maradt túl sok ideje vele foglalkozni, mert látómezejébe hirtelen feltűnt a birodalmi hadihajó sötét tömege és azzal egy időben a város különböző pontjain kürtök keltek életre riadót fújva.
Jod nekiiramodott. Hívására, alig fél percen belül, melléje szegődött Tes és Webb. Mindketten elégé aggodalmas arcot vágtak, nehéz is lett másképp tenni, mikor egy városnyi méretű csillagromboló függött a fejük felett az égboltról. Azonban figyelmük maradék hányadát a Jod által kiszúrt terepsiklón tartották.
-Jod! -üvöltötte túl a menetszél és más egyéb források hangját Webb, amint a társa mellé húzódott. Alattuk az épületek körvonalai szétfolytak a tempó miatt. -Nem kéne visszamennünk a központba? Piszkosul nem tetszik ez nekem.
Hüvelykujjával az égre bökött. Nem volt vitás, hogy mire is célzott pontosan, és bár Jodot is kételyek gyötörték, mindazonáltal tudta, hogy mi jár azoknak akik nem követik Bone parancsait.
-Nem! -kiáltotta vissza teli torokból. -Majd a többiek elintézik azt az ízét odafönt. Kyeteera már biztosan gondoskodik mindenről. Nekünk Bone utasításait kell követnünk.
Átpillantott a másik oldalán suhanó Tesre. A nő acélosan rideg tekintettel nézett vissza rá a védőszemüvege mögül. Úgy tűnt, hogy ő már nem tart a birodalmiaktól, de Jod per pillanat nem tudta eldönteni, hogy ez annak köszönhető, hogy mellette van, vagy éppenséggel annak, hogy Tes jobban tartott Bonetól mint a birodalmiaktól. Ismerve Test, Jod a legelső gondolatára tippelt végül. Bone akármilyen kemény kézzel is irányította őket, Test nem sikerült betörnie. Ennek folytán a magyarázat megmaradt amellett, hogy Tes Jod társaságában érzi magát biztonságban. Bízott benne, bízott a szerelmükben.
-Miss Kyeteera, az érzékelőink szerint egy jelentősebb flotta tört ki a hipertérből. Úgy tűnik, hogy az Orwellről kitört hajóink egyenesen idevezették őket.
A rys-i nő kivillantotta tűhegyes fogsorát, majd uralkodva a fenyegetőző érzelmein, összezárta az ajkait. Kedvezőtlen fordulat volt ez a hírnőktől, aki a klánjának egyenruháját viselte.
Felállt a helyéről és az irodájának ablaka felé fordult. Odakint kürtök ontották magukból a riadószignált, az épületek közt a lakosság fejvesztett tülekedésekbe kezdett. A kikötőnegyed felől hatalmas test úszott a város fölé. Egy Victory-osztályú csillagromboló.
-Ez már a harmadik rendszer ahonnét el akarnak űzni. -sziszegte.
-Hamarosan az összes menekülőpályát blokkolni fogják. A hajója készen áll ha úgy gondolja....
Kyeteera felsóhajtott. Visszafordult a férfi felé.
-Nem, kapitány, nem fogok elfutni minden egyes alkalommal. Quarat nem adom fel.
Egy hosszú másodpercre elhallgatott, hogy aztán eltökéltebben folytathassa.
-Visszavágunk kapitány. Küldjék fel az összes felfegyverzett hajónkat, és ha kell adjanak fegyvert minden lakosnak. Továbbá kerítse elő Bonet. Szűkségem van rá a hadműveletekhez.
-Igenis, Miss. Máris intézkedem.
A TIE-bombázószázad alacsonyan húzott el a lakóépületek fölött. Amerre elhaladtak, mögöttük hatalmas gombafelhők képződtek, falak omlottak össze, járművek váltak semmivé ott, ahol a bombáik becsapódtak. Veszély eddig nem fenyegette őket. De mint bármely hasonló akciót követően, az ellenfél se maradhatott tétlen. Rejtet odúikból előtünedeztek titkos eszközeik és ugyan legtöbbjük idősebb volt, mint a Kyeteera Klán történelme, mégis oly erővel bírtak, hogy azzal elég kényelmetlenséget okozzanak a birodalmi csapásmérő egységeknek. Födémlapok vagy éppen vastag vászonponyvák húzódtak széjjel, takarásukból pedig hol zavaróantennák, hol pedig ütegállások kerültek elő. A talpazatuk környékét helyi katonák lepték el, hogy régi álmukból felélesszék ezeket az eszközöket. Energiakábeleket csatlakoztattak, robbanótölteteket halmoztak össze. Néhány helyen, ahol a modernizáció a mai kor technikáját fémjelezte, hidraulikus szervók nyüszítettek fel. A felszín alá süllyesztett platformok most kiemelkedtek és a vadászgépektől rajzó égboltra nyújtóztatták félelmetes ágyúcsöveiket. Hamarosan vörös, zöld energiaháló keretezte a város kerületeit, tovább fokozva a káoszt és a riadalmat.
-Érezted ezt?
Lynne az egyik kábelvezető cső mögül dugta ki a fejét, miközben fülelő tartást vett fel. Kissé arrébb, a folyosón, Yve is feltűnt, hasonló helyről bukkanva elő. Kettőjük közt két R2-es csipogott fel, szüneteltetve a forrasztási munkálatokat.
-Mit is? -kérdezte csak félig figyelve fel Lynne szavaira. Sokkal jobban foglalkoztatta az, hogy a droidok, hogy haladnak a munkával. Egyáltalán nem volt elégedett, de nem csak a droidok munkatempójával, hanem mindazzal ami még ehhez a helyhez kötötte őket. Éppen a kronórájára pillantott amikor megrázkódott körülötte a hajó.
-Hát ezt.
Yve elsiklott Lynne zavarodott ábrázata fölött és valahová a folyosó elejére vezette a tekintetét. Újabb rázkódás érte a hajót, mire ő felpattant és futni kezdett a pilótafülke felé.
-Hé, várj! -kiáltott utána Lynne, négykézláb mászva ki a merevítőbordák és vezetékek közül, majd Yve után eredt, hátrahagyva a droidokat, akik maguk közt csipogták el elektronikus nyelvezetükön a tapasztaltakat. Nem tűnt úgy, hogy zokon vették volna az emberek hirtelen eltűnését. Inkább visszafordultak a forrasztópálkáik irányába.
-A fenébe is! -káromkodta el magát Yve, mikor már a pilótafülkében voltak és belevetette magát a székébe. A műszerfalon egy jókora vörös fényfolt villogott, odakint pedig a távolban egy sötét test úszott éppen keresztül előttük. Ujjai gyorsan végigszánkáztak néhány gomb és kapcsoló között, hogy aztán a hátuk mögött érezhessék a hajójuk hajtóműveinek fokozatosan erősödő morajlását. Tőlük alig néhány kilométernyire egy füstfelhő kúszott fel az égre.
Lynne szájtátva leste a látottakat.
-Miért kellett nekem lekapcsolni a riasztást. -tette fel magának a költői kérdést Yve, majd látva társa tétovázását, ráripakodott.
-Kösd be magad kishúgom, mert ez nem egy egyszerű startolás lesz. Nézd csak.
Rábökött a radar monitorjára. A képmezőben egymást váltották a leképzett űrhajók sziluettjei.
-Nem tudom, hogy honnan kerültek elő de teli van velük a rendszer. -tette hozzá, majd megragadta a vezérművet.
Lynne mint aki valami mély kómából tért volna vissza, hirtelen megrázta a fejét és rémült képet vágott.
-Várj csak! Még le se telt az idő. Nem hagyhatjuk csak itt őket.....
-Lynne, erre most nincs idő. -a hajó megrázkódott, de immár az ő akaratától. Lassan elemelkedtek a felszíntől és a fák lombjai fölé emelkedtek. Amint ez megtörtént még több füstfelhőt és még több hajót vettek észre. A város látképe egy szürreális festményre hasonlított.
Lynne dühösen csatolta össze a hevedereket. Mérges volt Yvere, magára, a Birodalomra és úgy általában mindenre ami fölött nem tudott uralkodni. Olykor még egy infiltratort is ki lehet zökkenteni a precíz koncentrációjából mellyel elnyomja érzelmeit, hogy azok ne hátráltassák őt a feladatában.
Yve előretolta a gyorsítókart, mire a hajó meglendült. Alacsony magasságon tartotta a gépet, Lynne szerint biztosan azért, hogy se a romboló, se pedig a bolygó orbitális pályáján felsorakozó flottányi hajó ki ne szúrja őket, mielőtt kész menekülési pályaadatokkal rendelkeznének. De aztán ahogy egyre csak a város felé közeledtek, Lynneban gyanú támadt.
-Hé, várjunk csak. Te......
-Nem fogom itt hagyni őket húgi. -közölte kemény éllel a hangjában, merészséget tükröző pillantást lövellve felé. -De ha túl akarjuk ezt élni, akkor piszkosul azt kell csinálnod amit mondok neked.
-Jó...jó, jól van. Csak ne kezelj úgy mint egy....mint egy gyereket. -Lynne teljesen zavarodott volt, de egyben megkönnyebbült. Yve eltűnődött egy darabig, majd bólintott.
Lynne mély sóhajt vett, majd szétnézett maga előtt a műszerfalon.
-Oké, mit csináljak?
-Először talán húzd fel a pajzsokat. Aztán majd rögtönözünk.
