A kegytárgyak az asztalon pihentek, ezeket bámulta éppen Sobor, üres gondolatokkal. A fáradtság őt is kezdte legyűrni, pedig az idő szorított. Holnap talán még nehezebb nap vár rájuk, amikor is kész terveket kell gyártaniuk a kincsek felkutatásához.
A Koronára meredt. Aranyosan csillogott, a mesterkélt félhomályban. Hamarosan kénytelen lesz használni -véste az eszébe, hiszen ez az egyetlen reménységük arra, hogy minél pontosabban felderítsék a kincsek helyzetét. Furcsa, bizsergető kíváncsiság fészkelt az elméjében, vajon mi fog történni amikor a fejére emeli. Mestere mit sem mesélt neki a pontos használatáról, de a legendák melyek eme különös kegytárgyat övezték, félelemmel vegyes idegenkedést ültettek a lelkébe.
Valami megmozdult oldalt.
Mattu volt az, pillantott oda. Minden jel szerint a parancsnokot mozgalmas álmok gyötörték. Összerándult, majd a másik oldalára fordulva, tovább folytatta álmait. Sobor elfordította a tekintetét. Vele szemben az asztal túlfelén, öccse, Zolta aludt, lábait feldobva a szürke asztallapra. Fejét hátravetve, nyitott szájjal ült dermedten. Reggelre minden bizonnyal gyötrelmes zsibbadással kell megbirkóznia, gondolta a bátyja, de nem volt szíve felébresztenie Zoltát azzal, hogy ölébe véve valamelyik pokrócra fektesse, a többi turáni közé. Mi több, magának is némi alvást rendelne el legszívesebben, de a rájuk várakozó feladatok átgondolása még ébren tartotta az elméjét. Lassacskán azonban a merengő tekintete előtt, a múltjának egy bizonyos aspektusa kezdett el felderengeni.
Sobor kilépett Coruscant 34. űrkikötőjének város felé vezető kapuján. Túl esett a vámellenőrzésen, a papírjai rendben voltak, a basicet is sikerült megfelelően használnia. Szétnézett. Emberek és egyéb fajok hatalmas árja fogadta, mint egy felbolydult hangyaboly igyekeztek dolgukra. Tolakodtak, lökdösődtek, furakodtak, mint a gladiátor meccsek szereplői. ?Jóságos ég!?, gondolta a tanonc. Ennyi embert még sose látott egyszerre. A turáni ünnepek felvonulói sem voltak ilyen számosan, talán egy perc alatt elsodródott a Csillagflotta egész lakossága az orra előtt. Magas épületek, beton és acél csodák, mik valahol a mélyben kezdődnek és jóval az ég fölé törnek, olyan csatornahálózatok, melyek egész folyókat magukba fogtak, hogy elvigyék az éltető vizet, kilométer magasra szaladó turboliftek, ?.Rémisztő volt. Furcsa, szokatlan de remélte, hogy megszokja. Otthon -főleg a kolóniákon-, nyílt térségekhez, erdőkhöz, mezőkhöz szokott. Néha gyalogolhatott napokat anélkül, hogy ember vagy bármi más értelmes lény akadt az útjába. Ám itt, a helyzet kezdett fullasztóvá válni. A frissen kaszált fű, vadvirágok vagy a dohos avar illatának hiánya fájdalmas volt, helyette ózon, füst és több milliárd városlakó kipárolgása vágta orrba. Nagyot lélegzett az undorító levegőből, belevetette magát az élő árba. Ahogy sodródott a tömeggel, nem tudta nem észrevenni a harsogó, zavaróan nyomasztó Birodalmi plakátokat. ?Csatlakozz az új rendhez, légy a Császár hű katonája! Segíts felszámolni a szeparatistákat! Vár rád a Galaxis.? A transzparensek nem titkolt szándékkal népszerűsítették a hadsereget és a flottát. Megragadva a fiatalokat olyan ígéretekkel, mint a hőssé válás, a csaták gyönyörűsége vagy csak a közösséghez tartozás pozitív érzésének bemutatása. Általában mind propaganda vagy toborzó célokat szolgált. Az új humán központú doktrínák népszerűsítése is egyre gyakrabban tűnt fel. Sobor végignézett egy csapat suhancon, akik az egyik plakát alatt nagyban ócsárolták az arra haladó idegeneket és helyesen bólogattak, idézték Palpatine vagy Moff beszédeknek részletét. Idegesen a vállához kapott. Legjobban tán Askram a karvaly hiányzott, bár itt biztos belepusztulna az itteni létbe. Néha mikor a képzelete játszott vele, érezte, amint a pengeéles karmok a húsába mélyednek, ha meggondolatlanul vagy elhamarkodottan készült dönteni.
Jó, hangzatos szavak a plakátokon, de hogy hol van a toborzó iroda, arra semmi nem utal, morfondírozott magában.
-Sziasztok. -köszönt barátságosan a plakát alatt az Uralkodót éltető srácoknak. Kissé furcsán néztek rá. Mend tanítványa remélte, hogy csak az enyhe akcentusa miatt. Igyekezett a magvilágbeli divatnak megfelelő ruhákat beszerezni, elsőre szokatlannak érezte őket. Furcsán festene, ha a szokásos fehér rúnákkal mintázott ingében és a derekán lógó tarsolyokkal jelenne meg Coruscanton. Még a derékig érő haját is levágatta, bár nem szívesen. A kölykök még mindig méregették, mire Sobor kezdett zavarba jönni. Óvatosan végignézett magán, hátha valami oda nem illő dolog piszkítja be a ruháját és azért olyan nevetséges. Ám semmi gyanúsat nem talált öltözetén.
-Nem idevalósi vagy, mi? Mit akarsz?! -kérdezte, minden bizonnyal a csapat hangadója.
-Szeretnék belépni a seregbe. -az egyenes beszéd a legcélravezetőbb, gondolta.
-Megőrültél? Kockáztatnád az életedet? ?kérdezte az egyik szájhős, habár két perce még ő is az ütközetek dicsőségét zengte.
-Nem, dehogyis! Nem vagyok őrült! -A sámán tanonc kissé félre értette a mondatot. Nem igazán értette, hiszen a kis csapat az előbb még hatalmas mellénnyel éltette a birodalmi seregeket és katonákat. Mi ütött ezekbe, értetlenkedett. -Nem tudjátok megmondani, hogy hol van toborzó iroda itt a közelben? -váltott témát. Rájött, hogy a fiúknak csak a szája jár, egy éles helyzetben, ha harcra kerülne a sor, talán sunyin lapulnának. Mend azt tanította, hogy tenni kell, nem szónokolni. Ő is hasonlóan vélekedett. Nem kedvelte a szájembereket. Hála az Őregistennek, a turáni kölykök nagy része nem ilyen nyápic. Ott némelyik heves kiskamaszt az aggódó édesanya úgy rángatja le a minrasról, mert a regős énekek hallatán rögtön útra akar kelni. Az ősök dicsőségét folytatva küzdeni.
-Ide figyelj, ha minden áron meg akarsz dögleni egy lövészárokban -biccentett az egyik, akinek egy birodalmi jel volt a karjára tetoválva-, akkor a Liparti sugárúton van egy. A hosszú sorról megismered.
Sobor elmotyogott egy ?köszönöm-öt?, majd elindult a mutatott irányba furcsa pillantásokkal kísérve.
Sobor hősiesen végigállta a kilométeres sort, már kezdett alkonyodni, mire bejutott. Nagyon meleg volt, a dúracél és beton falak eleven kohóként ontották a meleget. Egy kényelmes fotelban ücsörögve, gyümölcslét kortyolgatva, egy kézi komputerbe próbálta bepötyögni az adatait. Nehezen ment. Megszokta, hogy jobbról balra, teljesen más írásjeleket használva kellett otthon írnia. A keze nehezen állt rá az új irányra és formákra. Lassan haladva, minden választ többször ellenőrizve küszködött. ?Nem bírom, haza megyek?, gondolta, mikoron látta, hogy csak ő és néhány tiszt maradt az irodában. Nagyot sóhajtva ismét a kérdések fölé görnyedt.
?Név? Malcolm Crowe, ezt a nevet, találhattak volna neki ki jobbat is, akár. Kitöltötte a magasság és a testsúly rubrikákat is.
? Foglalkozás? Azt hiszem ezt kihagyom, a sámán és gyógyító valahogy nem illik ebbe az uniformizált világba.
? Eddigi munkahelyek? Az Égig érő Világfára, vonta meg a vállát lemondóan Mend tanítványa. Újabb üresen maradt.
?Érdeklődési kör, hobbi?, itt egy kicsit elmosolyodott. Szemügyre vette az olajzöld egyenruhában egyre türelmetlenebbül várakozó birodalmit. Vajon mit szólnának hozzá, ha beírná a természet felettit és a szellemvilágot. Elképzelte, hogy milyen arcot vágnának ezek a meglehetősen merev emberek. Halkan kuncogott, végül a természetet és a kirándulást válaszolta.
?Családi állapot? Végre valami, ami egyetlen szóval megválaszolható. Ide az egyedülálló került.
-Elkészült, fiam? -kérdezte az egyik katona. Látta, hogy a másik látványosan gondolkozik.
-Öh, igen, majdnem?.- Sobor kiitta az utolsó cseppeket is a pohárból, majd kérdőn nézett a tisztre. -Van pár kérdés, ahol, khm elkélne a segítség. -felelte végül.
-Mutassa csak! -azzal a kézi komputer máris a férfi kezében volt. Gyorsan átfutotta, néhol hümmögött vagy a fejét csóválta. -Elfogadható, már csak az aláírása hiányzik!
Mend szép reményű tanítványa remegő kézzel aláfirkantotta, majd megkönnyebbülve felállt a kényelmes fotelból. Úgy érezte, mintha mázsás köveket vettek volna le a válláról.
-Két napon belül értesítjük!
-Remek! -motyogta, miközben az ajtó felé vette az irányt.
-Várjon fiam! -szólt utána a katona. -Ha egy Csillagrombolóra kerül, akkor csak úgy nem túrázgathat kedvére a folyosókon! Caridán majd tiszteletet tanul.
Sobor nem fűzött kommentárt hozzá. Öles léptekkel hagyta hátra a fejét csóváló sorozótisztet.
Inara óvatosan, csendesen vette elő a bögrét a tárolóból, remélve, hogy az éj kellős közepén a teafogyasztás körüli ténykedésével nem fog gondot okozni a fedélzeten alvóknak.
Ő képtelen volt elaludni.
Ha lehunyta a szemét rémképek kezdték gyötörni. A képek mellé pedig sokszor hangok is társultak. Fájdalmat, gyötrelmeket közlőek és egyben azokat megteremtőek. Nem bírta sokáig és minduntalan felriadt.
A bögre a teáskanna mellé került, melyet már ép készült megdönteni, hogy töltsön magának, amikor hirtelen a szeme sarkából mozgást érzékelt.
-Ó, kérem, bocsájtson meg. Nem akartam megijeszteni.
Cypher volt az, amint a társalgó bejáratában egy pillanatra nekitámaszkodott a falnak.
-Tudja -bökött enyhe zavarodottsággal a háta mögé-, éppen a Falconra tartottam és odakintről fény láttam innen kiszűrődni és.....
-Semmi gond -rázta meg a fejét a hirtelen meglepettségében és összébb húzta magán a köntösét-, jöjjön csak beljebb. Éppen teát készítettem. Iszik egy bögrével?
Az ősz csempész halványan elmosolyodott.
-Egy ilyen invitálást nem lehet visszautasítani. De tényleg, ne vegye zokon, nem akartam akadékoskodni.
-Ugyan már. -legyintett, miközben máris egy következő bögréért nyúlt. -Úgy sem tudok elaludni már egy ideje.
-Ezt sajnálattal hallom. -lépett beljebb a társalgóba, majd fáradtan felsóhajtva leült a helyiség közepét uraló asztalhoz. -Tudja örülök is, hogy magát találtam itt.
Inara csipetnyi gyanakvással pillantott ki a konyhát a társalgóról leválasztó félig nyitott szekrénysor és konyhai munkaasztal között.
-Komolyan?
-Igen. -Cypher hangja komorságot és azzal együtt szomorúságot festett kettőjük közé. -Még alkalmam se nyílt, hogy kifejezzem a részvétemet.....Maclaine kapitány halála miatt.
Inara egy pillanatra ledermedt amint elérte az asztal. A szavak épp ekkor jutottak el hozzá.
-Igazából nem nagyon ismertem őt, de tudom, hogy milyen elveszteni valakit a csapatból. Sőt -folytatta tovább, miközben Inara gépiesen szedte le a tálcáról a bögréket és a hozzávalókat-, egy ilyen hajón gyakran családdá szerveződnek az emberek. Igen, a fájdalom olyan mintha valamelyik hozzátartozónkat veszítenénk el. Ó, köszönöm szépen, nagyon kedves.
-Szívesen. És én köszönöm a szavait Cypher kapitány. -mondta Inara, maga is leereszkedve az egyik székbe. Néhány másodpercnyi csend ereszkedett közéjük, melyben ki-ki különböző ízesítőket kanalazott, vagy éppen csepegtetett az italához.
-Régóta ismerte őt? -kérdezte aztán hirtelen a férfi, kizökkentve Inarát a teájának kortyolgatásából.
-Nem egészen. -felelte megrázva a hajfürtjeit. -Mi itt egy egészen friss társaság vagyunk. Tudja, John nem nagyon beszélt nekünk az az előtti időkről, de valahogy olyan most ez az egész........-hamis vigyor húzódott az ajkaira, mely nem volt mentes a keserűségtől és félrehordta a pillantását-....olyan, mintha évtizedek óta ismertük volna egymást. Mintha a bátyám lett volna. Főleg Cheen halála után, akit öcsémként szerettem.
-Ó, nem is tudtam, hogy mást is elvesztettek a közelmúltban. -pillantott ki a bögréjének karimája fölött a csempész.
-Cheen nem sokkal a kapitány előtt ment el. -közölte, mesterkélt lelki erővel. -Mindketten az életüket áldozták a többiekért.
Cypher lesütötte a tekintetét, újabb egy perc telt el csendben, csupán a tea kortyolgatására koncentrálva. Kívülállóknak legalábbis úgy tűnt, hogy eme némaság a szeánsz része.
-No és önök, Morynnal? Ugye, így hívjáka társát? -vette át most a kezdeményezést Inara a beszélgetés folytatásához.
-Igen, ez a neve. -felelte, furcsa, meleg fényt árasztva a tekintetéből. -Mintha a fiam lenne.
Mély sóhajt vett. -De tartok tőle a mi sztorink túl hosszú lenne....
-Kérem -kérlelte Inara a lágy hangján-, meséljen magukról.
-Hát jó. -köszörülte meg a torkát halkan, majd rögtönzött pillantást vetett a kiürült bögréjére. -Mondja csak Miss Calrissian, tölthetnék még egy pohárral?
Inara szeme felcsillant és máris a kanna felé nyúlt.
-Hát persze. De kérem szólítson csak simán Inarának.
